PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. augusztus 29.
(csütörtök)

Varga Róbert


A HÍVŐ EMBER FELELŐSSÉGE


Alapige:Eszt 3,8-9; 4,1-17

"Akkor ezt mondta Hámán Ahasvéros királynak: Van egy nép, amely elszórtan és elkülönülten él a népek között birodalmad minden tartományában. Törvényeik különböznek minden más népétől, és a király törvényeit sem tartják meg. Nem helyes, hogy nyugton hagyja őket a király. Ha a király jónak látja, adja írásba, hogy el kell pusztítani őket, én pedig tízezer talentum ezüstöt mérek ki a tisztviselők kezébe, hogy vigyék a király kincstárába."

"Amikor Mordokaj megtudta mindazt, ami történt, megszaggatta a ruháját, zsákruhába öltözött, hamut szórt a fejére, kiment a városba, és hangosan, keservesen jajveszékelt. Így ment egészen a király kapujáig, de a király kapuján nem volt szabad belépnie zsákba öltözve. Minden egyes tartományban és helységben, ahova eljutott a király törvényes parancsa, nagy gyász szakadt a zsidókra. Böjtöltek, sírtak, a mellüket verték, és sokan voltak, akik zsákruhában és hamuban hevertek. Ekkor bementek Eszterhez a szolgálói és háremőrei, és jelentették ezt neki. A királyné nagyon megrendült, és ruhát küldött, hogy öltöztessék fel Mordokajt, a zsákruhát pedig vegyék le róla, de ő nem fogadta el. Ezért Eszter hívatta Hatákot, a szolgálatára álló királyi háremőrt, és megparancsolta, hogy tudja meg Mordokajtól, mi ez, és miért tesz ilyet. Kiment tehát Haták Mordokajhoz a város terére, amely a királyi palota kapuja előtt volt. Akkor Mordokaj elmondta neki mindazt, ami történt, és hogy mit ígért Hámán, mennyi ezüstöt mér ki a királyi kincstárnak, ha elpusztítja a zsidókat. Odaadta neki a törvény írott szövegét is, amelyet Súsánban adtak ki a kiirtásuk céljából, hogy mutassa meg Eszternek, magyarázza meg, és parancsolja meg neki, hogy menjen be a királyhoz, kérjen tőle kegyelmet, és esdekeljen előtte népéért. Haták bement Eszterhez, és elmondta Mordokaj üzenetét. Eszter azonban ezt a választ küldte Hatákkal Mordokajnak: A király összes udvari embere és a királyi tartományok népe is tudja, hogy minden férfire és nőre egyforma törvény vonatkozik: aki hívatlanul be mer menni a királyhoz a belső udvarba, azt kivégzik! Csak az marad életben, aki felé a király kinyújtja aranypálcáját. Engem azonban már harminc napja nem hívtak be a királyhoz. Mordokajnak átadták Eszter üzenetét. Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidók közül. Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és a menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e a királynői méltóságra? Eszter ezt üzente vissza Mordokajnak: Menj, és gyűjts össze minden zsidót, aki csak Súsánban található, és böjtöljenek értem! Ne egyetek, és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal! Én is ugyanígy böjtölök szolgálóimmal, aztán bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is. Ha elveszek, hát vesszek el! Mordokaj elment, és mindenben úgy járt el, ahogyan Eszter parancsolta neki."


Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk neked ezt, hogy alapvetően megkegyelmezni akarsz nekünk, és nem elítélni. Bocsásd meg, ha sokszor azt gondoljuk egy-egy nap után különösen, ha nem sikerült azon a napon sok minden, hogy még te is a nyakunkba teszed a vétkeinket, és nálad is csak ítéletet találunk. Isten, légy irgalmas nekünk bűnösöknek, ha vádolunk téged, ha hibáztatunk téged valami miatt, ami a mi mulasztásunk vagy bűnünk következményeként utolér.

Köszönjük, hogy ezen a mai estén sem megítélni vagy elítélni akarsz, hanem csak egyszerűen beszélgetni velünk a te Lelked által, s talán egy-két kérdést feltenni, s várod a válaszunkat mindezekre.

Köszönjük, Urunk, hogy nem vagy néma Isten, hanem beszélsz hozzánk. Urunk, olyan nagy kegyelem, sokszor fel sem tudjuk fogni, meg sem értjük, hogy nem fordulsz el a mi rútságainktól, a mi sebes, megnyomorodott lelkünktől és életünktől, semmi utálatosságunktól, hanem nagy irgalommal és szeretettel veszel körül minket, és azért jöttél el ide ma is, hogy gyógyíts minket. Így szeretnénk egész őszintén kitárni a szívünket előtted, feltárni mindazt, amiről tudjuk, hogy nem helyes, nem jó, s talán mégsem tudunk szabadulni abból. Cselekedj velünk ma este is, kérünk, belátásod szerint irgalmasan, kegyelmesen, úgy, ahogy szoktál, Urunk! S ha nem tennéd is, akkor is meg akarunk maradni a te közeledben.

Ámen.


Igehirdetés

Eszter könyve zárja az ószövetségi történeti könyvek sorát a Bibliában. A babiloni fogságból való szabadulás két szakasza közé esik időrendileg mindaz, ami Eszter könyvében olvasható. A K.e. 536. és 458. között majdnem nyolcvan esztendő ez a rész. Végső soron a könyv középpontjában a hívő ember, az Istenben bízó ember felelőssége áll. Még akkor is így van ez, ha Isten nevével az egész könyv olvasása során nem találkozunk, sőt az Újszövetség nem idézi egyszer sem Eszter könyvét. Mégis Isten Szentlelke arra ihlette a könyv íróját - mert ez volt Isten akarata -, hogy Eszter könyve a hívők tanulságára belefoglaltassék az Ószövetség kanonikus könyvei közé.

Eszter könyve ugyanúgy Isten Lelkének az ihletése nyomán jött létre. Hasznos a feddésre, a jobbításra és az igazságban való nevelésre csakúgy, mint Isten igéjének bármely része.

Elhangzik egy vádaskodás Hámán szájából, aki a király szolgája volt: Király, te nem tudsz arról, hogy él a birodalmadon belül egy nép szétszórva mindenhol vannak zsidók, akik a te országodban élnek, akik nem tartják meg a te törvényedet, s ez felségárulással egyenlő, hanem ráadásul még külön törvényük is van, és aszerint élnek.

Ha egy kicsit hasonlatot, párhuzamot akarunk vonni a mai körülmények és az akkoriak között, akkor ma sincs ez máskképpen. Ma is elszórtságban él Isten hívő népe ebben a világban. Bizonyos értelemben elkülönülve is. Érvényesek a hívő emberre a világi, a polgári törvénykönyv törvényei is, de ezt megelőzve, minden hívő ember életében van egy magasabb értékű, nem rendű feltétlenül, de más vagy magasabb értékű törvény, az Isten törvénye, amelynek az alapja a Szentírás, s azon belül is a szűk esszenciája a Tízparancsolat.

A hívő emberek benne élnek a világban, de sokféle módon elkülönülve és szétszórtságban a többi ember között, és ebben a helyzetben igyekeznek - legalábbis a legtöbben - Isten törvénye szerint élni, Isten törvényét megtartani. Ezért nagyon fontos kérdés az, amit talán ma este először szeretne Isten a szívünkre helyezni: Mi csupán a világon egy országnak vagyunk az állampolgárai, vagy valóban igaz ez ránk is, hogy Isten népéhez tartozunk? Egy kicsit elkülönülve, időnkét szétszórtságban, sokan magányosságban - most a hit szempontjából nézve, nem családi értelemben -, egyedül egy munkahelyen hívőként, de benne élünk abban a világban, ahova Isten helyezte a hívő keresztyéneket.

Ezért nagyon fontos kérdés az, hogy csupán ennek az országnak vagyunk-e állampolgárai, vagy pedig az Isten országának a polgárai? Beletagolódunk-e az Isten országába? Érvényes-e ránk mindaz, amit Isten az igéjében erről a mennyei országról, a mennyországról, Isten országáról mond, vagy pedig nem?

S egyáltalán, amikor majd utolsót dobban a szívünk, ha ágyban, s párnák közt halunk meg - nem mindenki úgy fog -, de ha ezt Isten megadja, vagy így adja meg a halálunk óráját, akkor utána mi lesz a további sorsunk? Aki Isten országába tartozik, annak az életére nézve, lent most már eldőlt, hogy kihez kerül, hogyha lefogják a szemét, és utolsót dobban a szíve.

Természetesen addig is minden emberi rendelés kötelező Isten népe számára is, és megtartandó, de ebben a kérdésben is magasabb rendű és érvényű az Isten törvénye. Elsősorban Istennek kell engedelmeskedni, s aztán minden Istentől való vagy Isten által megtűrt hatalomnak és erőnek. Nem minden hatalmat Isten akar. Van, amit Isten csak megenged ideig-óráig azért, mert terve van még az által is egy néppel, egy országgal, a világgal. Nagyon fontos kérdés az, hogy hisszük-e és valljuk-e azt, hogy a mi életünkre Isten magasabb értékű és rendű törvénye érvényes a normális emberi és polgári törvények mellett? Pont ebben rejlik a hívő élet felelőssége. Ezeknek, a világnak dolgaiért, mindazért, ami ebben a világban történik.

A 11. Zsoltárban azt olvassuk: "Hogyha a fundamentumokat lerombolják - és itt nyugodtan mondhatjuk így is, hogyha szándékosan rombolják és teszik tönkre mindazt, ami érték Isten igéje szerint -, vajon mit cselekszik az igaz? Itt az igaz ember egyenlő azzal, aki az Istennel él, jár, akinek Isten már a szívébe írhatta az Ő törvényét, akinek fontos Isten akarata, jó és tökéletes akarata, és elsősorban aszerint akar élni.

Mai igénk tehát a hívő ember felelősségére mutat rá, s majd erre, hogy mit cselekszik, amikor a fundamentumok lerontatnak, visszatérek még. Tehát van felelősségünk ebben a világban. Mint ahogy van felelősségünk ezért az országért is, amelyben élünk. Nem élhetünk felelősség nélkül abban a világban, és abban az országban, abban a családban, s azon a munkahelyen, ahova minket Isten letett.

Nem vagyunk függetlenek népünk és társadalmunk kollektív bűneitől sem. Ezért nem véletlen az, hogy mire mond igent a hívő ember némaságával, és mikor szólal meg. Ha a Biblia nagy alakjait nézzük: Mózest, Ezsdrást, Nehémiást vagy más hívő embereket, hányszor előfordul az, hogy úgy beszél Ezsdrás a nép bűneiről, mintha ő is részes lett volna azokban, pedig még nem is élt akkor, amikor azokat elkövették. Mégis azt mondja, hogy vétkeztünk - mondja Nehémiás - mindenható Isten, ellened, amikor elszakadtunk tőled, pedig ő nem is ott és akkor élt és született, ahol ezeket a bűnöket a nép elkövette. S mégis teljesen azonossá válik a saját népével és a bűn következményével is. Magára veszi a büntetést is akár. Annyira eggyé vált lelkileg az ő népével: hibáival, erényeivel egyaránt. Sokszor olyan bűnökért kérnek bocsánatot Istentől, amelyet el sem követhettek, hiszen nem éltek még akkor.

Egy nemzet sorsa mindig az egyén sorsát is jelenti, mint ahogy sok egyéni sors a nemzet sorsát is jelenti. A társadalom sorsát, egy osztály sorsát az iskolában. Nem mindegy, hogy az osztálytársak hogyan viszonyulnak egymáshoz. Mint ahogy az sem mindegy, hogy a munkatársak hogy viszonyulnak egymáshoz. Az sem mindegy, hogy a gyülekezetbe járók hogyan viszonyulnak egymáshoz: hittel, szeretettel, megértéssel, empátiával, beleérzéssel a másik bajába örömébe, nyomorúságába, vagy pedig nem.

Isten előtt minden nemzet nagyon fontos. Nem teszi félre a nemzeteket. A Jelenések könyve 7,9-ben a következőt olvassuk: "Láttam nagy sokaságot minden népből, nemzetből vagy nemzetségből - ezt így is lehet fordítani -, amelyet megszámlálni senki sem tudott, csak az Isten - természetesen. A trónus és a Bárány előtt álltak fehér ruhákban." Minden népből és nemzetségből, amelynek számát senki nem tudta az Istenen kívül. Nem azt olvassuk, hogy az Európai Unió polgárai álltak, vagy az Egyesült Államok állampolgárai. Nem. Minden népből és nemzetségből. A kurdok közül is lesznek majd ott, akik hittek és hisznek Jézusban. Minden népből és nemzetségből. Ezért nem igaz az, amikor valaki össze akarja mosni az egészet nagy unióvá, egy globális, hatalmas nemzetté. Nem. A Szentírás nem beszél erről. Azt mondja: Istennek minden nemzet és nemzetség annyira fontos, hogy külön-külön minden nemzetből és nemzetségből ott állnak majd a Bárány Jézus előtt a mennyei istentiszteleten.

Olyan nép, amely Isten hívő népe, de minden népből és nemzetségből vannak tagjai. Most elkülönülten és szétszórva élnek ebben a világban, de Isten törvénye szerint.

Isten népének mindig az a legnagyobb bűne, amikor újra elkezd úgy élni, ahogy akkor élt, amikor még nem ismerte Isten törvényét. Ha újra olyan lesz, mint amikor nem volt még hívő ember. Ha visszatér a régi életmódjára, életvitelére. Hívőként is a nem hívő életvitelre: pénzügyekben, szerelmi ügyekben, a munkahelyi kérdésekben, a családi dolgokban, a gyereknevelés kérdésében, egyáltalán viszonyulásban emberhez, emberekhez, amikor visszatér a szavajárásában, a döntéseiben, az erkölcsi mércéjében ahhoz, amit már egyszer Isten letetetett vele, és amit már abbahagyott. Többé nem lesz minta mások számára, inkább csak botránkozás forrása.

A legnagyobb bűnök közé tartozik, amikor hívő emberek devalválják a tisztaságot, az erkölcsöt, az Isten szerinti mércét, a gondolkodásban, a pénzügyekben, most nem sorolom el újra, amikor devalválódik mindez egy hívő ember életében, amikor lepusztul - ahogy nem régen mondta valaki -, amikor többé már nem Isten igéje a mérce, amikor a kényelem vagy a jólét miatt többé már nem vállal semmi rizikót, veszélyt Isten igéje miatt valaki. Amikor egy hívő ember is, vagy hívő emberek - sokszor látom ezt - szavaikkal részt vesznek, vagy cselekedeteikkel a fundamentumok lerontásában.

Ha ma körülnézünk a világban sajnos ez folyik tudatosan és szándékosan. Mindenfajta erkölcsi mércét ledönteni. Kukkoljon egy ország majd nemsokára a tv-k előtt, s nézzen be pár ember legintimebb helyzeteibe és helyiségeibe. Ezért 60-70 milliót előre beruháznak emberek, hogy aztán kaszáljanak majd, ahogy szintén nem régen valaki mondta, legalább 100 milliót a nézettség miatt. Mi ez, ha nem tudatos rombolása minden józan, normális, még csak nem is hívő, keresztyén értéknek? Szándékos, tudatos fundamentum rombolás.

Próbálná meg valaki a keresztyénség egyszerű jelképét, a keresztet egy állami iskolába kitenni. Iszonyatos botrány lenne, és a sajtó rágalom-áradata. Próbálja meg valaki! Tessék kipróbálni! De nyugodtan ott lehet a Buddha szobor, és vihetik a gyerekeket relaxálni. Senki nem szól semmit. Néhányan esetleg felemelik a szavukat. Ajánlott, hogy eltűrjük a Sziget meg a Budapest fesztivál másság képét, annak minden aberációjával, szörnyűségével és undorító dolgaival, s aki mer szólni, azt az egyébként gyűlöletmentesen gyűlölködők besorolják a gyűlölködők közé. Mi ez, ha nem a fundamentumok szándékos és tudatos lerombolása?

Valóban úgy van ez, hogy ott él Isten népe szétszórtságban, és jó esetben elkülönülve ebben a világban. Nem régen megkérdezte valaki, valamelyik folyóirat talán írta is, ha nem is pontosan így: levélben egyik hívő asszonytól, hogy hol volt az Isten, amikor Németországban egy diák agyonlőtte a diáktársait meg a tanárokat? Azt a választ kapta az illetőtől: Engem az iskolákból már régen kitiltottak. Aláírás: Isten.

Azért történik mindez. Nagyon igaza volt annak, aki ezt így válaszolta meg. Kitiltottuk és kitiltjuk az iskolákból Istent, meg a munkahelyekről is, meg sok családból is kitiltották Istent már mióta? S mindez, ami történik, ha történik olyan, ami tragédia, nyomorúság, baj, erkölcstelenség, az pontosan ezért történik. Istent kitiltják sokan az életükből is. Nincsen helye Istennek, s csodálkozik, hogy összeomlik minden, s egyik baj jön a másik után.

Nagyon nagy kérdés ám ez, és egyre keményebb kérdés lesz. Ha akarunk beszélni róla, ha nem, előjön ez a kérdés, hogy mit cselekszik Isten szétszórtságban és elkülönültségben élő népe, amikor ebben a világban a fundamentumokat szándékosan lerombolják, és minden erkölcsi értéket devalválnak. Próbálják a felnövekvő generációt is rászoktatni, hogy az a természetes, ami természetellenes. Az a világos, ami sötét, és az a sötét, ami világos. Próbáljon valaki ellentmondani - megnézheti magát. Ezért lehet megölni nyugodtan egy rágalmazó újságcikkel egy világhírű, idős, magyar professzort minden következmény nélkül. "Kicsinálni" embereket, családokat és házasságokat, s merje valaki felemelni a szavát. És kötelezhetik a gyerekeinket mindenfajta aberáció eltűrésére és elfogadására, és lassan eljutunk oda, hogy meg kell szerettetni a fiataljainkkal az ateista ideológiát? El kellene egy kicsit gondolkozni mindenkinek, aki idejár ebbe a templomba, hogy mi igazán a természetes, tiszta, világos, és nem tudatosan folyik-e a fundamentumok szándékos lerombolása?

Isten mindig az Ő népén kezdi az erkölcsi ítéletet. Isten mindig a hívő népet ítéli meg elsőnek, és a hívő népnek kell számot adnia, mint Isten egyetemes papságának, mert ezt mondja a Szentírás. Arról, hogy hogyan cselekszik, mire költi a pénzét, hogyan viselkedik ott, ahol tanul, dolgozik, él? Hogyan neveli a gyerekeit, hogyan bánik a társával, ha van neki? Hogyan várja meg, ha nincsen társa? El kell számolnunk Isten előtt a szavainkkal és cselekedeteinkkel.

A hívő ember nem élhet úgy ebben a világban, hogy bezárkózik, és azt mondja, hogy nem törődöm az egésszel. Falják fel egymást az emberek, mi közöm hozzá? Ez a harmadik üzenete Istennek ma este, hogy nem lehet bezárkózni a magunk szűk világába. Szó sincs róla. Isten felelősségre von, hogy szóltál, amikor szólni kellett? Felemelted a hangodat? Vetted a tollat, és megírtad azt a levelet? Szóvá tetted, és elmondtad, hogy nem tűrjük el tovább? Vagy pedig hallgatunk, s tudomásul vesszük, hogy ilyenné vált a világ.

Valaki sírva mondta, hogy szörnyű, hogy milyen lett a világ, és ezt nekünk tűrni kell? Nem! Nem kell tűrni.

Eszter - mint a perzsa király felesége - úgy gondolta, hogy őt nem éri el a törvény. Ott él bezártan a királyi palotában, nem is tudott arról, hogy milyen parancsot adtak ki. Mordokaj ezért - Eszter nevelőapja - üzenetet küld Eszter királynénak, hogy Hámán - a zsidóság ellensége - Isten népének kiirtására törekszik. Segíts Eszter! Akadályozd meg ezt a tervet!

Tulajdonképpen a hívő emberek helyzete ebben a világban sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnánk. A hívő ember egyszerűen az Istenhez tartozik. A mindenható, a világon egyedüli Úr Istenhez, akié minden hatalom mennyen és földön - szoktuk ezt imádkozni, amikor a Miatyánkot elmondjuk.

Jézus Krisztusban Isten gyermeke benne él ebben a világban, de nem csukhatja be a szemét, nem csukhatja be a száját meg a fülét, hogy nem látok, nem beszélek és nem hallok.

Óriási kiváltsága a hívő embereknek, hogy szólhatnak a királynak. Szabad bejárásunk van Jézus által a menny Istenéhez. Ez senki másnak ezen a világon nem adatik meg. Senki másnak ezen a világon. Szabad bejárása van a hívő népnek Istenhez, Jézus érdeméért. Beszélhetünk Istennel a családunk, a munkahelyünk, az osztályunk, az iskolánk, az országunk nehézségeiről, nyomorúságairól és bajairól. Odavihetjük Isten elé. Aki hívő ember, az a mennyben is otthon van, meg ebben a világban is. Elkülönülve és szétszórva, de egy ideig még testileg itt vagyunk, itt élünk ebben a világban a menny polgáraiként. Fantasztikus lehetőség és döbbenetes felelősség, hogy hogyan élünk és hogyan gondolkodunk.

Amikor Eszter visszaüzen, hogy tudod Mordakaj, hogy nem mehetek be a királyhoz csak ha hívnak, mert ha nem hív a király, akkor kivégeznek, ha odamegyek. S mit válaszol Mordokaj? Ne gondold azt, hogyha minket megölnek a király parancsa szerint, akkor majd nem derül ki, hogy te is zsidó származású vagy? Hogy gondolod ezt? Kiderül előbb-utóbb. Téged is utol fog érni a törvény ereje. Kiderül, hogy te is az Isten népe közé tartozol. Lehet, hogy nem derül ki, de mi kapunk akkor máshonnan szabadulást, te pedig elpusztulsz családoddal együtt.

A hívő ember feladata, dolga, hogyha bárhol igazságtalanságot - az Isten mércéje szerint -, jogtalanságot vagy kegyetlenséget lát, akkor igen is megszólaljon. Valamilyen módon jelezze. A módját majd Isten megadja. Először is menjen Jézushoz, és ha kell, utána szóljon, de elsősorban éljen úgy, hogy az önmagában mérce legyen, minta mások számára.

Tudunk mi így együtt gondolkodni gyülekezetben, családban, népben és nemzetben, ahogy ezt Isten igéje tanítja és mondja? Vagy mi azt mondjuk, hogy nem törődöm azzal, hogy mi lesz a népemmel, vagy a családom nem hívő tagjával. Mit tartozik ez már rám? Elmondtam neki többször: térjen meg, nem tért meg, nagyon sajnálom, legyen vele, ami majd lesz.

Megismerik-e Jézust általunk, vagy maradnak továbbra is a lelki sötétségben? Szereted a gyülekezetedet, az idejáró nem hívőket? Szereted a kollégáidat, a nem hívőket is? A nem hívő diáktársaidat, tanáraidat, az ország állampolgárait? Szereted annyira, hogy könyörögsz értük, újra és újra viszed őket Isten elé? Vagy mi is csak megúszni akarjuk bezárkózva lakásba, házba, jólétbe vagy kevésbé magas életszínvonalba, de bezárkózva? Mit érdekel engem, hogy mi lesz, majd megoldják, nem törődöm vele. Nem lehet így élni.

Azt mondja Mordokaj, hogy ne gondold Eszter, ne gondold, hogy Isten nem kéri rajtad számon, hogy hogyan élsz, dolgozol, cselekszel és szólsz.

Nem az áll itt a zsoltárban, amit felolvastam, hogy amikor a fundamentumok lerontatnak, mit gondol az igaz, mit érez az igaz, hanem azt olvassuk ott a 11,3-ban, hogy mit cselekszik az, aki Istenhez tartozik? Mit tesz? Hogyan viszonyul a dolgokhoz? Hallgat vagy szól? Nem lehet bezárkózni. Isten felelősségre von minket.

Mérlegeljük, hogy ez még belefér Jézusért? Ez már nem. Vállaljuk a veszélyt az evangélium ügyéért, a keresztyén egyházért, ha kell? Vagy pedig azt mondjuk: Uram, sok mindent kérhetsz tőlem, de ez már nem fér bele. Nekem családom van, nekem jövőm van, ha van jövőm. A jövőmet most nem rombolhatom le azért, hogy veszélyt vállaljak azért, hogy én az Isten népéhez tartozom.

Mindenki zokogott, böjtölt és gyászolt. Eszter nem tudott semmiről. Ott élt abban a szuper jólétben, a világ akkor leghatalmasabb birodalmának udvarában első feleségként, volt még több is, ő volt az első. Azt sem tudja, hogy mi történik a saját országában, mint királyné. Nem döbbenetes?

Valaki nem régen mondta: én nem politizálok. Pedig a politizálás azt jelenti, a polisz szó, hogy a szűkebb környezetem dolgaival való foglalkozás. Nem azt, amit most politizálásnak hívnak. Annak semmi köze ahhoz, amit a Szentírás mond. A polisz, a város, a környezetem jólétéért, nem anyagi értelemben, hanem lelki, fizikai, pszichés jólétéért való munkálkodás Isten erejével és segítségével.

Mordokaj tehát megüzeni, hogy Eszternek bizony vállalnia kell az életveszélyt Isten népéért, de valójában Istenért. Eszter végiggondolja mindazt, amit addig gondolt és tett, s a végén kimondja ezt: ha elveszek, hát elveszek, de lépek Isten ügyéért, és Isten népéért.

Valahol itt kezdődik mindig az engedelmesség. Egy hívő ember kimondja ezt, ha kell elveszek Isten népéért és Isten ügyéért. S nem azt méri vagy mérlegeli a hívő ember, hogy most ez mibe kerül. Teljesen mindegy. Nevetséges dolog, ha egy édesanya kezdi majd tizennyolcadik születésnapján felszámolni a gyerekének: tizennégy vagy hatezer pelenka, annyi és ennyi pénz, ilyen és ilyen mennyiségű éjszakázás stb. Ha felszámolja, hogy mennyibe került a gyereknevelés addig.

Van itt egy megdöbbentő mondat, amit mond Mordokaj: ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra? Ezzel azt mondja Eszternek, hogy: Eszter, nincsenek véletlenek. Mint ahogy az sem véletlen, ha már hívő ember valaki közülünk, hogy éppen a mostani időben, 2002-ben előtte és utána, ha Isten éltet minket, valaki hívő keresztyénként éli az életét. Ez nem véletlen. Isten tudatos tervezése. Isten tudja, hogy éppen a mostani időkért éli a hívő ember a hívő életét ebben a világban. Nem vonulhat el, nem kapcsolhatja ki magát. Nem vonulhat háttérbe, s nem mondhatja azt, hogy nem érdekel.

Ezért fontos az a kérdés is, hogy ebből a szemszögből nézve került-e neked valamibe a keresztyénséged, ha már az vagy, keresztyén vagy? Talán egy jó szóba, egy kedves megjegyzésbe, egy simogatásba, vagy nagyon komoly pénzösszegbe? Vagy éppen abba, hogy elmentél valahova, ahova egyáltalán nem akartál elmenni? Sokszor nem is tudják valakiről, hogy hívő ember, s úgy alázzák meg. És Isten figyel, hogy hogyan reagálsz. Nem véletlenül engedi meg a dolgokat.

Az árvíz miatt az egyik gyermekcsoport nem mehetett el Neszmélyre. Döbbenetes volt látni a szülők reakcióit: a hívőkét is, meg a nem hívőkét is. Hogyan reagáltak. A legpozitívabb az volt, amikor valaki egyszerűen ezt mondta, pedig sok gyereke van, s jó lett volna a családnak, ha a két gyerek ott lehetett volna ezen a héten, mert ugye úgy állítottak be mindent: "Nincs mit szomorkodni, házak dőlnek össze, mi ez ahhoz képest? Egyébként is a hívő embernek ez is a javát munkálja." Most még nem tudjuk, hogy hogyan. Ott álltak - az enyém is otthon sírva - a gyerekek, hogy miért nem mehetünk el, de a hívő embernek minden a javát munkálja.

Vajon véletlenül vagyunk mostani hívő emberek, ha azok vagyunk már? Szó sincs róla. Isten ebben sem tévedett. Isten tudja, hogy a mostani idők miatt lettek hívőkké azok, akik már azok. Kollégádért, a családodért, a nemzetedért, amely olyan iszonyatos sötétségben és lelki nyomorban él, ha egyáltalán életnek lehet azt nevezni, amit sokan élnek. Nagyon sok minden megfordulhat azon, hogy hogyan gondolkodik, szól és cselekszik Isten népe. Kicsiny sereg elszórtan, és sokszor magányosan, de a nagy Isten áll a hívők mögött. Micsoda különbség! Szétszórtan, elkülönülve, de a nagy Isten áll a hívő emberek mögött. A világ legnagyobb hatású ereje, ha lehet ilyet mondani.

A harmadik, ami kiderül, Eszter bátorrá lett. Egyszerűen megbátorodott. Eldőlt belül a szívében, hogy bármi történik, ha elveszek, hát elveszek. Kapott Istentől bátorságot. Vállalta a közösséget Istennel és Isten népével is, és Isten is vállalta Eszterrel a közösséget, és átvitte ezen a nagyon nehéz döntésen, hogy be kellett mennie a királyhoz, meg kellett szólítania, s várnia kell, hogy most az aranypálcát nyújtja a király, a férje, vagy a két hóhér jön: elhurcolják és kivégzik. Nem tudta, hogy mi lesz: ha elveszek, hát elveszek. De a mostani időkért lettél királyné Eszter - mondja Mordokaj. Történjen bármi, nem véletlen, ha valaki a mostani időben hivő ember.

Elmondjuk-e azt - újra mondom, amikor a fundamentumok szándékos lerombolása folyik? Amikor olyan emberek akarnak mércét szabni, akiknek már semmilyen erkölcsi mércéjük nincs. És megtehetik. Bizonyos értelemben igen. De azért ne felejtsük el azt, hogy minden rejtett dolog napvilágra jön. A mienk is, meg másoké is. Isten nem csúfoltatik meg. Amit suttogva mondanak, azt háztetőkről hirdetnek, meg néha képernyőkön jelenik meg, meg újságokban kinyomtatva. Mert minden rejtett dolog napvilágra jön. Ez az Isten törvénye. Mint ahogy az is törvény, ha most nem dugjuk el a földbe a tulipánhagymákat, akkor tavasszal nem fognak tulipánok kikelni. Mert ez meg a természet törvénye, hogy amit vetünk, azt fogjuk nézni vagy enni.

Nagy felelősség tehát az, hogy hogyan élünk ebben a világban, de lehet tudni azt minden hívő embernek, hogy a világmindenség királya a hívő keresztyénekkel van. És megítéli a cselekedeteinket, a mienkét és másokét is úgy, ahogy azt Ő helyesnek tartja.

Ha most Jézus életére gondolunk, tudjuk, hogy Eszter királyné bement Ahasvéros királyhoz, s mivel a király nagyon szerette a feleségét, őt szerette a legjobban az összes közül. Ha lehet így szeretni - ez egy külön kérdés, a sok közül egyet igazán, de ez egy másik kérdés -, mégis nyújtja az aranypálcát, s nem kivégzik Esztert, hanem elmondhatja, hogy mi a kérése. S abban a pillanatban kiderül minden. Az egész gonosz és aljas megsemmisítési terv - ugye, hogy minden kiderül? Minden rejtett dolog napvilágra jön: a nevek, a dátumok. Ki íratta alá az egészet, ki csalta meg a királyt, amikor a pecsétgyűrűjét használta. Olvassuk el Eszter könyvét, ha még nem olvastuk volna, de ha még olvastuk is, még egyszer nyugodtan, csak tanulni fogunk belőle. Minden kiderül. Leleplez Isten mindent, mert minden rejtett dolog napvilágra jön. Eszter kapja a kegyelmet, s nyújtják a pálcát.

Jézus életére gondolva Jézus nem kapott kegyelmet, nem nyújtották a pálcát, sőt mindenki pálcát tört fölötte. Az utolsót is eltörték. Szavazott a Nagytanács, s nagy többséggel arra ítélték, hogy végezzék ki. Feszítsd meg! - üvöltötték. De mi rosszat tett? - kérdezi Pilátus, aki látta, hogy Jézusban nem volt semmi bűn és hamisság. Mi a válasz? Feszítsd meg! - ordítja a tömeg, amelyik nem sokkal korábban, virágvasárnap még hozsannázott, dicsőítette Jézust, a nagy királyt. Feszítsd meg! Kidagadó erekkel és kivörösödött fejjel üvöltik. És nem nyújtja senki a kegyelem pálcáját, hanem kivégzik Jézust a golgotai kereszten, eltemetik, ott marad a sírban, s 3. napra jön majd a dicsőséges feltámadás.

Jézusnak Isten azért nem kegyelmezett, hogy nekünk tudjon kegyelmezni. Neki nem nyújtotta a kegyelmet, de Jézus által nekünk nyújtja. Akármilyen indulatok vannak bennünk hívőként vagy még nem keresztyénekként, ma este Jézus Krisztus egyaránt, egyformán, nagy szeretettel és nagy irgalommal nyújtja a kegyelmet. Ha ez sem kell, egyszerűen nem lehet rajtunk többé segíteni. Akkor elveszett emberek vagyunk.

Olyan jó tudni azt, hogy a Krisztusban bízó emberek bátor emberekké lesznek úgy, mint Eszter: ha elveszek, hát elveszek. Tényleg olyan fontos a mi földi életünk minden tekintetben? Kimondja ezt Eszter, kimondta egyszer Ábrahám: Uram, itt a fiam, az egyetlen egy, s emeli a kést, s közben Izsák néz Ábrahám szemébe. Mit érezhetett ez a fiú? De Isten azt parancsolta, hogy vedd a fiadat, és áldozd fel! Sem Esztertől, sem Izsákkal kapcsolatban Ábrahámtól végül is nem kérte Isten ezt az áldozatot.

Eszter megmenekül, és megmenekült a zsidóság is, Hámánt pedig felakasztották arra a fára, amit ő az ellenségének készített. Megmenekül Izsák is.

Jézus azért halt meg, hogy mi megmenekülhessünk. Krisztusban nyújtja nekünk ma este Isten az Ő kegyelmét. Ha ezt elfogadjuk, akkor ilyen bátor emberekké leszünk, s akkor merünk szólni, ha szólni kell. Merünk írni, ha írni kell. És merünk úgy élni, hogy miközben minden fundamentumot próbálnak lerombolni, összekeverni a világosságot a sötétséggel, a rosszat jónak, és a jót rossznak mondani, s ezt próbálják taníttatni, megtanultatni a gyerekeinkkel is. Ezért nagyon fontos, hogy otthon mit hallanak, mit látnak a családunkban, mi hogyan élünk, mi a minta a számukra. Aközben a hívő emberek mernek-e olyan bátrak lenni, hogy nem vállalják fel ezt az irányt, de vállalják Isten törvényét. Isten szavát, az ige tanítását akkor is, ha ez nagyon sokba kerül, ha egyszer ezért majd a hívőket a gyülekezetekből is kirekesztik, és megölik, és azt hiszik, hogy Istennek mutattak be majd istentiszteletet - ezt mondja a Szentírás.

Egyelőre még nem ebben az időben élünk, de rohamos tempóban közeledünk efelé. Mennyit vállalunk mi Jézusért, és mit vállalunk? Hol van a határ? Ő húzza meg, vagy te húzod meg, mi húzzuk meg a határt?

Olyan jó az, hogyha itt most már ilyen bátor emberekké lehetünk, mert akkor bátran nézünk szembe az élet minden kihívásával. Akkor bátran felvállaljuk azt, hogy éppen a mostani időkért lettünk már hívő keresztyének. Akkor vállaljuk majd azt is, ha Isten úgy dönt, hogy vége az életünknek. Akkor még a haldoklásunk is bizonyságtétel lesz a mindenható Istenről ennek a világnak. Amikor megbetegszünk, s talán nem kellünk már senkinek sem, öregen, és sokféle bénasággal, amikor lejár az időnk, s Isten úgy gondolja, hogy hazavisz, lesz a szívünkben akkor is, meg most is elég bátorság ahhoz, hogy Jézust szeressük és vállaljuk. S az Isten békessége fogja betölteni a szívünket most is, és akkor is. S amikor a fundamentumok lerontatnak, minden ember, aki Istenhez tartozik, pontosan tudja majd, hogy mit kell cselekedni.


Imádkozzunk!

Urunk, hálás szívvel köszönjük neked azt, hogy tanítani akartál minket, bátorítani, bátorságot, szeretetet, hitet önteni a szívünkbe, amelyik olyan sokszor fél, annyi megalkuvás van benne.

Urunk, bocsásd meg nekünk, kérünk azt is, hogy hívőkként is sokan megtűrnek hazugságot, erkölcstelenséget, csak egy kicsi mellébeszélést, aláírást, aminek nem kellene azon a papíron lenni.

Köszönjük azt is Jézus, hogy te vállaltad azt is, hogy nem kaptál kegyelmet azért, hogy kegyelmezhess nekünk, hogy a te drága, szent és tiszta életedet odaadtad azért, hogy mi is drágák, szentek és tiszták lehessünk a mindenható Isten előtt.

Köszönjük Urunk, hogy máris tisztább lehet a szívünk. Megbátorítod a mi lelkünket, rámutatsz a mi vétkeinkre, s ha megvalljuk a mi bűneinket, megtisztítasz minket minden hamisságtól.

Ámen.