PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. augusztus 4.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


A KERESZTYÉN SZABADSÁG


Alapige:Gal 5,1

Éppen ezért abban a szabadságban, amelyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával.


Imádkozzunk!

Az imádságunkat is azzal akarjuk kezdeni, mindenható Isten, szerető mennyei Atyánk, hogy magasztalunk téged ebben a világban, amely oly sokszor gyaláz téged, ahol sokszor még a benned hívők miatt is gyaláztatik a te neved a pogányok között, szeretnénk dicsőíteni, áldani és magasztalni.

Kérünk, add a te Szentlelkedet nekünk, hogy tudjunk téged valóban dicsőíteni. Hadd ismerjünk meg téged egyre jobban, hadd higgyünk benned úgy, hogy tudjuk, kiben hiszünk. Szabadíts meg minket minden hamis elképzeléstől, minden saját magunk alkotta téves Istenképtől és képzettől.

Kérünk, jelentsd ki magadat nekünk a te igédben. Hadd lássuk kezeid munkáit a természetben, a történelemben, a magunk életében, és legfőképpen hadd tudjunk téged dicsőíteni azért a nagy szabadításért, amit egyszülött Fiad által, Jézus által a Golgotán vittél véghez. Soha nem akarunk megszűnni dicsőíteni téged, megváltó Krisztusunk, Istennek Báránya mert életedet adtad azért, hogy életünk legyen és bőségben legyünk.

Bocsásd meg, hogy sok minden egyéb eltereli a figyelmünket erről. Sokszor a gondolkozásunk is földhöz tapadttá válik, csak az idelent valókkal foglalkozunk, csak az éppen esedékes feladataink töltenek be bennünket, s még inkább az elégedetlenségünk, a keserűség, a vádaskodás, a szemrehányás olykor még veled szemben is. Bocsáss meg nekünk minden ilyen gőgöt, ostobaságot, hitetlenséget.

Könyörgünk hozzád, hogy szabadíts meg minket a veled szembeni bizalmatlanságtól, kishitűségtől, kételkedéstől. Köszönjük, hogy szabad a kételyeinket is eléd hozni. Szabad tőled bármit kérdeznünk. Segíts, hogy elfogadjuk igéd válaszait. Bontsd ki előttünk ezen a mai napon is igéd gazdagságát, ne csak itt ezen az istentiszteleten, hanem beszélj velünk egész nap. Segíts megszentelnünk ezeket a napokat, tudatosan sokkal jobban rád figyelni, elfogadni tőled azokat a mennyei kincseket, amiket kínálsz azoknak, akiknek van hitük, kezük, amivel azt elfogadják, hogy legyen mit továbbadnunk, hogy tudjunk mi is élni. Magunkban olyan szegények vagyunk, Atyánk. Sem az örömünk, sem a békességünk, sem a szeretetünk nem tart sokáig. Olyan könnyen ki lehet hozni minket a béketűrésből, és olyan hamar lefagy az öröm az arcunkról és kihal a szívünkből.

Köszönjük neked, Jézus Krisztus, hogy a benned hívőknek a te békességedet kínálod, ami nem olyan, mint amit a világ adhat, és a te örömödet, hogy a mi örömünk teljes legyen. Ajándékozz meg minket ezzel, és kérünk, beszélj velünk most is. Tedd maivá, személyessé, meggyőzővé igédet.

Rajtunk pedig könyörülj, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük, be ne zárjuk a szívünket. Ne a magunk gondolataival foglalkozzunk még itt is, hanem a te egészen más, sokkal magasabb rendű gondolataid előtt nyissuk meg magunkat, és Szentlelkeddel segíts felfognunk a te nagyságos tetteidet és igazságaid. Hadd váljanak azok életté. Hadd tudjuk a hétköznapokban, az emberi együttélés során megvalósítani a Lélek által, a te Fiad által mindazt, amit mondasz.

Segíts el új életre minket, és tápláld, erősítsd ezt az új életet most is bennünk.

Ámen.


Igehirdetés

Az utóbbi hónapokban feltűnően gyakran tárgyalt téma lett vallásos körökben a keresztyén szabadság. Egész sor könyv jelenik meg szinte hónapról-hónapra erről a témáról és a gyülekezetekben éles viták folynak arról a kérdésről, mi valójában a keresztyén szabadság, amiről a Szentírásban olvasunk, és amire Jézus Krisztus segíti el a benne hívőket.

A keresztyén szabadság keskeny útja két véglet között halad. Az egyik az ún. szabadosság, a másik a törvényeskedés. A szabadosság és a törvényeskedés között megy az az út, amire minket Jézus elhívott, és amit a Biblia szabadságnak nevez. Nézzük meg röviden az egyik meg a másik végletet is, és aztán kicsit részletesebben azt, mit kínál Jézus Krisztus azoknak, akik Őt akarják követni ebben a tőle egyre messzebbre sodródó világban.

Mit értünk szabadosságon?

A szabadság, az igazi szabadság egyik ellensége a szabadosság. Ebben a bűnbe esett embernek az a vágya jelenik meg, amelyik nem tűr semmilyen korlátot. Amelyikkel az ember arra törekszik, hogy ne függjön senkitől se, és korlátlanul, mértéktelenül élvezni akarja mindazt, ami neki tetszik. Erre a gondolkozásra és gyakorlatra illik Jézusnak az a mondata, hogy az ilyen ember Istent nem fél, embert nem becsül. Lesöpör minden tekintélyt, nem ismer el maga fölött senkit és semmit. Túlteszi magát mindenféle törvényen. Ő maga akarja a törvényt szabni, vagyis maga akar istenkedni nemcsak a maga életében, mások felett is.

Bizonyos értelemben a francia forradalom tűzte zászlajára ennek az abszolút szabadságnak a jelszavát. Csakhogy abszolút szabadságban élni lehetetlen. Ez az ördög illúziója. Azért nem élhet így az ember, mert temérdek függőségbe van beágyazva az életünk. Függünk a természeti törvényektől. Tetszik, nem tetszik, például a nehézkedés mindnyájunkra hat, és ez ellen nem sokat tudunk tenni. Függünk azoktól a mikroorganizmusoktól, amik bennünk élnek, és amiket jószerével nem is ismerünk. Függünk egymástól, akár akarjuk, akár nem. Tiltakozni lehet ellene, de ez adottság. És függ az ember elsősorban azért, mert teremtmény. Függ Alkotójától akár akarja, akár nem.

Ennek ellenére az erkölcsi síkon ezt a korlátlan szabadságot mégis újra és újra sokan megpróbálják megvalósítani. Nekik ne parancsoljon senki, a dolgaikba ne szóljon bele senki. Ebből mindig mértéktelenség születik. Márpedig a legjobb dolgot sem lehet mérték nélkül gyakorolni úgy, hogy az ember azzal ne ártana önmagának vagy másoknak.

Olyan egyszerű ez, ahogy a bőrünk behatárol bennünket, hogy addig terjedünk, ugyanígy behatárolják a létünket azok a lehetőségek és adottságok, amik között élünk. Abszolút szabadsága egyedül Istennek van. Itt olvassuk a most hallott ige után ezt: "Isten mindent az Ő akaratából cselekszik." (Ef 1,11) Egyedül Ő cselekedhet mindentől és mindenkitől függetlenül, úgy, ahogy azt jónak látja.

Aki erre a szabadosságra törekszik, vagyis egyfajta korlátlan szabadságban akar élni, az előbb-utóbb rabbá lesz. Rabja lesz a korlátlan szabadság hajszolásának, annak, hogy újabb és újabb kísérleteket tegyen ennek a megvalósítására. Olyan helyzetekbe sodorja magát, amiből nem talál kiutat. Ezek az emberek esnek legkönnyebben áldozatául valamilyen szenvedélynek, ami megkötözi őket, és folyamatosan tönkreteszik magukat, másokat és a környezetüket. A lelkigondozói feladatok jó része az ilyen emberek körül forog, akik azt akarták, hogy senki ne szóljon bele életükbe, és olyan zsákutcákba futottak be, amikből nem látnak szabadulást. Ott vergődnek kétségbeesetten. Rettenetes rabsághoz vezet az, ha valaki mindentől szabadon akar gondolkozni és élni.

A másik véglet az úgynevezett törvényeskedés.

Amikor az ember azt mondja, hogy úgy tűnik, mégis csak függünk Istentől, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy megnyerjük Istennek a jótetszését. Maga veszi kezébe ennek a kérdésnek a megoldását, és bizonyos vallásos előírások, törvények teljesítésével akar érdemeket szerezni Istennél, és várja ezekért a jutalmat. El egészen addig, hogy az üdvösséget is jutalomként, ellenszolgáltatásként várja Istentől. Ő teljesített, akkor Isten adja meg neki azt, amit vár tőle. Megdolgozott az üdvösségért, megérdemli azt, hogy Isten jutalmazza.

Ezek az előírások sokszor emberi törvények és előírások, nem is Isten törvényei. Jézus ezért is vitatkozott a farizeusokkal olyan sokat. Kifejezetten beszél is nekik erről, hogy a magatok előírásait az Isten törvényei fölé helyezitek, és azt gondoljátok, hogy mivel ezeket teljesíteni akarjátok, ezért Istennek kötelessége titeket megjutalmazni, pedig nem is tudjátok teljesíteni, és ebből lesz a képmutatás.

Szeretném megjegyezni, hogy aki törvényeskedés helyett törvénykezést mond, az téved és félrevezet másokat, mert ez két különböző fogalom. Azért említem meg, mert az egyik könyv, ami erről a témáról megjelent, nyilván a fordító tévedése miatt, törvénykezést említ.

A törvénykezés jogi fogalom. Olyan jogi cselekmény, ami az igazságszolgáltatás feladata és kötelessége, amelynek során az elfogadott érvényes törvényeket alkalmazza és érvényesíti az élet különböző helyzeteiben.

A törvényeskedés teológiai fogalom. A vallásos embernek azt a fajta gondolkozását és téves gyakorlatát jelöli, amelynek során ő maga állít fel sok törvényt, ezeknek a betartását követeli meg másoktól is, és ezeknek a betartásától reméli azt, hogy Istennél így jó pontokat szerez s ezért aztán jutalmat kap.

Az önmegváltás téves gondolatának egy változata ez, amikor a vallásos ember azt képzeli, hogy a bűneit kiegyenlítheti Isten előtt bizonyos jócselekedetekkel, ellensúlyozhatja azokat, levezekelheti, és nem egyedül Isten kegyelmétől várja bűneire a bocsánatot.

A törvényeskedő ember sem szabad, mert állandóan a teljesítménykényszer alatt roskadozik. Neki teljesítenie kell valamit azért, hogy elérhessen valamit Istennél. Soha nem bizonyos abban, hogy eleget teljesített-e már. Hol tart most a mérleg, ha Isten most vonna mérleget. Egyfajta gőg is következik ebből. Megveti azokat (mint a Jézus-korabeli farizeusok is), akik nem igyekeznek betartani ezeket a törvényeket, és vég nélküli erőlködéssé válik a vallásos élete. Nem beszélve arról, hogy elfelejti az ilyen ember a Bibliának azt a világos tanítását, hogy semmit nem tudunk teljesíteni, ami Isten mércéjével mérve tiszta, tökéletes, neki megfelelő lenne. Ez is rabságban tart tehát.

Jézus Krisztus mindkét rabságból kiszabadítja azokat, akik Őbenne hisznek. Abból a hamis illúzióból is, hogy eljuthatok a teljes szabadságra, és ebből olyan szabadosság lesz, amivel megkötözöm magam. Ebből az illúzióból is, hogy én az Isten előtt olyan érdemeket szerezhetek bizonyos előírások teljesítésével, amikért nekem jutalom jár. Mind a kettő öncsalás, és akik Jézust megismerték, azok szabaddá válnak ezektől. Hogyan válnak szabadokká?

Úgy, hogy bekövetkezik az életükben az, amiről olyan sokat beszélünk, és amiről a Szentírás is sokat ír: az újjászületés. Úgy, hogy az életük összeforr azzal a Jézussal, aki helyettük elszenvedte bűneik büntetését. Jézus beköltözik a szívükbe és él ott. Kapják az Ő Szentlelkét és ez a bennük élő Krisztus és az Ő Lelke képessé teszi az ilyen embert Isten akaratának a cselekvésére. Mégpedig úgy, és ez óriási különbség, hogy a törvény, illetve Isten akaratának a cselekvése nem külső kényszer többé a számukra, hanem belső késztetés.

Ugyanaz a különbség, mintha valakinek megparancsolnák, hogy egy számára ellenszenves embert szeressen. Tessék őt szeretni, és viselkedj úgy, mintha szeretnéd! Ezt meg lehet játszani, de egyrészt az soha nem lesz igazi szeretet, másrészt azt csak belső lázadozással lehet megjátszani, hogy viselkedjék úgy. Ez viselkedés lesz.

Jézus minket nem viselkedni akar megtanítani, hanem egészen újjáteremt. Az újjászületés után már nem a szolga kényszerű engedelmességével próbál a vallásos ember Isten akarata szerint élni, miközben lázad Isten törvényei ellen, hanem fiúvá válik, családtag lesz. Azonosul egészen az Atya akaratával, és tudja, hogy miközben neki engedelmeskedik, a saját jövőjét is azzal építi. Neki is személyes érdeke az, hogy Isten akarata szerint éljen, hiszen a fia, a gyermeke, hiszen az örököse. Összetartoznak nagyon mélyen.

Teljes érdekazonosság jött létre, és ezen belül nemcsak, hogy könnyebb engedelmeskedni, hanem az Atya iránti szeretet és hála motiválja ezt az engedelmességet. Nem kényszerű kötelesség. Sokszor nem is érzi engedelmességnek. Egy idő után már eszébe sem jut másik lehetőség. Ez lett a nagy lehetőség a számára, hogy végre képes és kész Isten akarata szerint élni. Nem saját erejével erőlködik, hogy valamiféle előírásokat teljesítsen és megfeleljen azoknak, hanem a benne élő Krisztus teszi mindezt gyönyörűségessé. Élvezi az Istennek való engedelmességet. Akkor örül, amikor tudott engedelmeskedni.

Azért olvastam fel a Galatákhoz írt levélből ezt az egyetlen verset, mert ez az egész levél lényegében erről szól. Hiszen amikor Pál apostol Galácia gyülekezeteiben járt, akkor ezt az örömhírt, ezt a nagy lehetőséget hirdette meg az ottaniaknak. Ti, akik eddig a magatok pogány gondolkozásában szabadosan akartatok élni, és azt hittétek, hogy a magatok urai vagytok, közben a bűn rabszolgái voltatok, vagy egyfajta vallásosság jegyében megpróbáltatok megfelelni a magatok isteneinek, és őket rákényszeríteni, hogy ennek fejében jutalmazzanak, - mindkét rabságból Jézus kiszabadít titeket. Nincs korlátlan szabadság, látjátok, hogy milyen zsákutcákba futottatok. Nem kell erőlködnötök, hogy az élő Isten előtt érdemeket szerezzetek, mert Ő ajándékozza nektek a kegyelmét, és ennek az ajándéknak a birtokában lesztek egészen szabadok és lelkileg gazdagok. Azok, akik hittek ezekben a gyülekezetekben, így jutottak el egy szabad, boldog, örvendező életre.

Akkor az apostol távozása után megjelentek ott tévtanítók, akik azt mondták: álljon meg a menet! Ez nem olyan egyszerű. Hogy képzelitek azt, hogy csak azért, mert Krisztus meghalt, csak azért, mert hittel Őt befogadjátok... Nektek is kell valamit tenni. Hol marad az emberi teljesítmény? Ha megtartjátok az ószövetségi törvényeket, ha a férfiak mindnyájan körülmetélkednek, ha az előírt ünnepeket és étrendet komolyan veszitek és gyakoroljátok, akkor lesztek kedvessé Isten előtt, és utána lehet reménységetek arra, hogy esetleg üdvösséget is kaptok tőle.

Ez megzavarta a kezdő hívőket. Most melyik az igaz? Vagy a kettőt ötvözni kell? Pál apostol látta, hogy ez az üdvösségüket veszélyezteti. Ez a tisztánlátásukat zavarta meg. Ez teljesen hamis, torz Istenképet és Krisztusképet vetít eléjük. Ezért olyan éles hangú levél a Galatákhoz írt levél. Ebben a levélben újra felragyogtatja előttük azt, hogy mit tett értünk Jézus. Ő mindent elvégzett kereszthalálával és feltámadásával, ami ahhoz kell, hogy valaki csakugyan kedvessé váljék Isten előtt. Ehhez a tökéletes váltságműhöz semmit nem tudunk hozzáadni. Egyedül az Ő vére az a váltságdíj, ami elegendő volt ahhoz, hogy kiszabadítson minket a bűn kényszerhelyzetéből, hogy csak vétkezni tudunk - ebből a rabszolgaságból -, és szabad emberré tegyen bennünket.

Egy lehetősége van az embernek, vagy visszautasítja ezt nagyképűen, és azt mondja: azért továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy majd én megszerzem és megmutatom, vagy pedig alázatosan elfogadja ezt az ajándékot. Csodálkozik rajta, hogy ilyen nagy az Isten kegyelme, ennyire hajlandó már akkor szeretni, amikor én még ellensége vagyok, és éppen az eziránti hála segíti abban, hogy ezután Isten akarata szerint járjon.

Ennek a szabadságnak, lelki felszabadulásnak a feltétele ezzel az élő Krisztussal való szoros közösség. Ugyanúgy, mint ahogy Jézus példázata szerint a szőlővessző csak akkor maradhat életben, és akkor teremhet gyümölcsöt, ha rajta marad a tőkén. Ha szerves, élő, valóságos közössége van vele, és onnan jönnek a nedvek és ugyanaz a nedv kering őbenne is. Mihelyt levágják, megszakad a közösség, semmire sem való. Legfeljebb tűzre, és ott sem sokat ér.

A keresztyén szabadság tehát a Krisztustól való tökéletes függés. Ez paradox módon hangzik, mintha ellentmondana a mondat egyik fele a másiknak, de sok más emberi kapcsolatban is tapasztalható ez. Igazi szabadságban az élhet, akit nagy szeretet köt a házastársához, például. A legszabadabb ember az, aki elkötelezte magát Jézus Krisztusnak és a vele való szerves, élő, szoros közösségben él folyamatosan, és ezt naponta ápolja.

Nem tudom, mennyire ismert a kis mozdonyról szóló mese. A kis mozdony abszolút szabadságra vágyott, és idegesítette, hogy neki előírják: azon a sínen kell közlekednie oda-vissza. Egyszer leugrott a sínről, hogy majd ő... Azután egy ideig még majdnem úgy gurult az aszfalton, mintha a sínen lett volna, de jött az első kanyar, és azt nem tudta bevenni. Ott egy kicsit összetörte magát, de azért ment tovább elszántan. Akkor jött egy búzatábla, és ott tarolt és tönkretette a vetést. Nem értette, hiszen ő nem akart kárt okozni, akkor miért okoz kárt? Azután jött a mocsár, amiben aztán se előre, se hátra, csak egyre lejjebb. Megfeneklett.

A kis mozdony a sínen szabad. Akármilyen paradox módon hangzik is ez, ez az igazság a lelkiekben is. Az ember csak a Krisztushoz kötöttségben válik igazán szabaddá. Azt kell azonban látnunk, hogy mitől lesz szabad, és mire válik szabaddá. Itt mind a két kérdésre válaszolnunk kell, mert hiányolom ezekből a most megjelent könyvekből a másodikat. Örömmel elújságolják, mitől lesz szabad az, aki Krisztusban hisz, de némelyikük teljesen hallgat arról, hogy mire tesz szabaddá minket Krisztus. Márpedig ebből egyoldalú tanítás következik, amiből meg tunya, felelőtlen, az Isten kegyelmén élősködő, és nem azzal élő keresztyének születnek. Nekünk mind a két kérdésre a Biblia válaszát kell komolyan vennünk.

Mitől szabadít meg minket Krisztus? Ezt most inkább felsorolni tudom, és nem részletezni, majd talán egyszer később. Aki így Őt hittel befogadja az életébe, rábízza magát egészen, az mitől lesz szabad?

Szabad lesz attól a lázadástól, ami velünk születik és a vérünkben van, Istennel szemben. Az Isten parancsai elleni tiltakozástól. Megvilágosodik az értelme is, és felismeri, hogy Istennek a parancsai mind a javunkat szolgálják. Egytől-egyig. Még ha valamit megtilt is, azok olyan tilalmak, mint a védőkorlát a veszélyes hegyi utak kanyaraiban: át lehet szakítani, de ott a szakadék, és számoljon az ember a következményével. Nem érdemes átszakítani, figyelmeztet arra, hogy itt különösen veszélyes. Itt jobb, ha a korláton belül maradsz.

Megszűnik a lázadás, mert létrejött a szívében az Isten iránti bizalom. Bízik benne. Egyre jobban megismeri, és annál jobban rá meri bízni magát. - Megszabadít attól a tehetetlenségtől, hogy nem vagyunk képesek a magunk megromlott természetével Isten akarata szerint élni. Legfeljebb addig jut el sok ember, és ez megint lelkigondozói tapasztalat, hogy változtatni kellene az életemen, vagy meg kellene változnom. Ez is nagy dolog, ha valaki eddig eljut, de nem tudjuk magunkat megváltoztatni. Ugyanúgy nem, mint ahogy a próféta igehirdetésén keresztül Isten mondta az Ő népének: ahogy a párduc a foltjait le tudja dörgölni vagy mosni magáról, úgy tudtok ti megszabadulni a sejtjeitekbe ivódott bűntől, ellenkezéstől, lázadástól.

Aztán ez a Krisztussal való közösség megszabadít a haláltól. Túllátunk a halálon. Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad? - mondja Pál apostol. Komolyan vesszük azt, amit Jézus Lázár sírjánál mondott: "Aki hisz énbennem, ha meghal is, él az. Mert én vagyok a feltámadás és az élet." Akinek vele közössége van, az nem hal meg. A biológiai halál annak is megállítja a szívét, de ez semmi különösebb törést nem jelent a számára, még közelebb kerül ahhoz a Krisztushoz, akivel itt is járt. Következésképpen megszabadít Jézus a haláltól való félelemtől. A Zsidókhoz írt levélben olvassuk, hogy vannak, akiket egész életükön át rabságban tart a haláltól való félelem. Megszabadít attól a hatalomtól, aki mindezek mögött áll: az ördögtől. Nem vagyunk többé a rabjai, a kiszolgáltatottjai.

Megszabadít a törvény átkától. Ez Pál apostolnak a kifejezése. Azt érti rajta, hogy a megromlott emberi természetet tulajdonképpen a törvény sok előírása ingerli arra, hogy ezeket megszegje. Vagyis, hogy szembekerüljön a törvényadó Istennel, és ha sikerül valamit teljesítenie vallásilag, akkor jogot formál arra, hogy függetlenítse magát Istentől és azt gondolja, nélküle is elboldogul.

Sorolhatnánk még tovább, de ezek talán a legfontosabbak, amitől megszabadít a Jézus Krisztussal való közösség és a tőle kapott új élet.

Mire szabadít fel? Arra például, hogy "értsem és szeressem elrendelt utamat, s minden parancsodat" - ahogy az 512. énekünk mondja. Meg arra, amit most énekeltünk: Segíts engem akaratodat tanulnom, útaidban járnom, oltalmad béfedezzen, kedvem kedved szerint légyen. Gyönyörű összefoglalása az új életre jutott ember szabadságvágyának. Taníts engem szabadon engedelmeskednem neked, örömmel, önként útaidban járnom, mert már olyan sok rossz úton indultam el. Segíts tudatosan a te oltalmad alatt élnem, szabadon minden aggodalmaskodástól és félelemtől, elbizakodástól és kétségbeeséstől, és még a kedvem is kedved szerint légyen. Annak örüljek, Atyám, ami a te örömöd, attól iszonyodjam, ami előtted utálatos, kedvem kedved szerint légyen.

Felszabadít a bizalomra, és arra, hogy egészen rábízzuk magunkat a mi szerető Atyánkra. Következésképpen átéljük, hogy soha nem vagyunk egyedül. Ez óriási dolog ám! Megint bőséges lelkigondozói tapasztalat, milyen sok fóbia, szorongás, sok egyéb kár következik abból, hogy egyedül vagyok kiszolgáltatottan. Csak magamra számíthatok. A csalódások sorozata hogy torzítja el és teszi tönkre az embert. Nem vagyok egyedül! Megígérte az, aki engem a legjobban szeret, hogy tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig, s erre számíthatunk. Itt, halálunk óráján és utána is.

A megtérésem után az első nagy élményem ez volt, amikor a János evangéliumát kezdtem olvasni, ez felragyogott előttem. Akkor én most már soha többet nem leszek egyedül. Ez óriási szabadságot, felszabadulást jelent.

Felszabadít minket Jézus arra, hogy azokat a jócselekedeteket vegyük észre és cselekedjük, amiket Ő készített el nekünk. Az Efézusi levélben ír erről Pál apostol. Nem nekem kell erőlködnöm, ügyködnöm, hogy valami jót tegyek, hogy Isten előtt jó legyek. Hanem miután megkaptam tőle minden jócselekedetem nélkül az Ő nagy kegyelmét, és befogadott a családba, Isten gyermeke lehettem, most már tudom, ott mi a dolgom. Látom, mi az, amit nekem készített el, ahol kibontakozom, amihez megadja a szükséges képességet, kegyelmi ajándékot. Amiben örömöm lesz. Ahol az Ő kezében leszek eszköz. Ahol a vele való közösség erősödik. Kicsit félve mondom, de biblikusnak érzem: amit együtt végzünk Ővele. Nem magánakciók sorozatából áll a hívő élet, hanem az én Megváltómmal közösen végezzük azt, amit Ő bízott rám.

Felszabadít a szeretetre. Nem bosszant, hogy mások is vannak rajtam kívül a világon és ezek korlátozzák a szabadságomat, hanem örömmel tölt el, hogy sokan vannak körülöttem, akiknek hasznukra lehetek, akiket szerethetek, s akiknek szolgálhatok. Éppen ez a szeretet korlátozza be a szabadságot is. Ezen belül éli meg az ember azt a nagy szabadságot, amire Jézus Krisztus elsegít.

Felszabadít arra, hogy másoknak a lelke, lelki üdvössége is fontos lesz. Az "emberhalászat", a lélekmentés fontos lesz.

Felszabadít az Isten dicsőítésére, mert enélkül az új élet nélkül, a Szentlélek nélkül nem tudjuk Őt dicsőíteni.

Jézus Krisztus felszabadítja a hívőket arra, hogy olyan képességekkel rendelkezzenek, amikkel korábban nem. Nem esik nehezükre bocsánatot kérni. Szívesen hoznak áldozatot is másokért, akárkiért, akinek arra szüksége van. Sokszor észre sem veszik, hogy most áldozatot hoztak. Számon sem tartják, hiszen nem ennek fejében várnak valamit Istentől, hanem csak továbbadnak valamit abból a nagy kincsből, amit ők is érdemük nélkül kaptak.

Sorolhatnánk még... Felszabadít a helyes önismeretre, a helyes emberismeretre, helyes világlátásra. Hogy ennek a világnak van gazdája minden látszat ellenére is. Nem véletlenül történnek a dolgok. Felszabadít arra, amiről itt a fejezet végén, a Galata levél 5. részének a végén ír az apostol: Megjelennek az ilyen ember életében olyan áldott gyümölcsök, tulajdonságok, amik hasznosak másoknak. A szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Mindez együtt. És mikor melyikre van nagyobb szükség, azt adja gazdagabban a Gazda, aki már az ilyen ember életének a Gazdája lett.

Ezért fejezi be az apostol ezt a fejezetet ezzel a mondattal: "Ha már a Lélek által élünk, akkor a Lélek szerint is járjunk." Tehát ha Isten Lelke erre az új életre felszabadított, akkor most már éljünk is úgy, mint szabadok. Látszódjék meg rajtunk az, hogy mindattól, amit itt elsoroltam, meg még sok minden mástól szabaddá tett Jézus, és sok mindenre szabaddá tett. Ez nagyon fontos. Itt van az a két hangsúly és annak az egyensúlya, amit említettem: nemcsak arról ír az apostol, hogy a Lélek által élhetünk, és ez milyen nagy dolog, hanem arról is, hogy ebből következzék az, hogy akkor a Lélek szerint is járunk. Akkor Isten Lelke irányítsa a gondolatainkat, a cselekedeteinket, és akarjuk is, hogy Ő irányítson.

Itt megint egy ellentmondásnak tűnő bibliai igazságot hadd említsek, amit legszemléletesebben Péter levelében olvashatunk több helyen. Péter első levele 2,16 részét idézem: "Mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái." Úgy éljetek, mint akik szabadok mindattól, ami eddig megkötözött, de nem szabadosan, mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái.

Ebben az Isten iránti teljes elkötelezettségben, teljes szabadságban, amire a Lélek segít el. Szabadon mindattól a rossztól, amitől nem tudunk önerőből szabaddá válni, és szabadon mindarra a jóra, amiben Isten használni akar bennünket.

Ezt nevezi Pál apostol a Római levélben az Isten fiai dicsőséges szabadságának. Vagyis ennek a szabadságnak, ennek az útnak a kapuja az, hogy Isten gyermekévé legyen valaki. Isten gyermekévé pedig úgy lesz, hogy akik Jézust befogadták, megadja azoknak azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek. (Jn 1,12)

Ez életkérdés, hogy világosan lássa mindenki magáról, hogy az lett-e már, vagy nem. Sokan elhitetik magukkal, hogy azért, mert néha kezükbe veszik a Bibliát, azért, mert rendszeresen járnak templomba, azért, mert erkölcsösebbek, mint az átlag, azért, mert vallásos nevelést kaptak, azért, mert nem tagadják az Istent, ők már Isten gyermekei. Ennek a Bibliában világos kritériuma van. Akik Jézus befogadták, azoknak adja meg azt a kiváltságot - ezt a nagy kiváltságot -, hogy Isten gyermekeivé legyenek.

Isten gyermekei vagyunk-e? Kezdődjék azzal, hogy legyünk azok! Ha pedig az Ő kegyelméből befogadott minket az Ő családjába és azok vagyunk, akkor látszódjék meg rajtunk, hogy mi már szabadok vagyunk mindezektől, és szabadok vagyunk minden jóra, amire ő szabaddá tett, és járjunk is ebben a szabadságban.


Imádkozzunk!

Megváltó Krisztusunk, hálásan köszönjük, hogy nem rabságban akarsz minket tartani és nem egyik rabságot egy másikkal akarod felváltani az életünkben, hanem elsegítesz minket az Isten fiainak dicsőséges szabadságára.

Bevalljunk, Urunk bűnbánattal, hogy sokszor már észre sem vesszük, milyen sok köteléket hordozunk magunkon, annyira megszoktuk a megkötözöttséget.

Eléd hozzuk most a kényszergondolatainkat. Azt a sok kényszercselekvést, aminek a rabjai vagyunk. Olyan öröklött tulajdonságokat, hibás beidegződéseket, amik uralkodnak rajtunk akkor is, ha nem akarjuk. És sok mindent, amit csak te tudsz, vagy talán mi is érzékeljük, de tehetetlenek vagyunk a kötelékeinkkel szemben.

Köszönjük, hogy nem nekünk kell összeszedni az erőnket, hogy letépjük ezeket magunkról vagy egymásról. Köszönjük, hogy hatalmad szavára mindezek lehullanak. Hadd éljük át, kérünk, azt a nagy szabadítást, amit csak te tudsz elvégezni mindnyájunk életében, hogy Isten ellenségeiből Isten gyermekeivé formálsz.

Kérünk, hogy utána ezeket a kisebb szabadításokat is végezd el mindannyiunk életében. Hadd tudjunk örvendezni annak, hogy téged szolgálhatunk. Hadd tudjuk egyre jobban hozzád kötni az életünket, és ebben a neked való elkötelezettségben hadd éljük át azt, milyen is az Isten fiainak a dicsőséges szabadsága. Nem kell a reánk jellemző bűnöket elkövetnünk. Nem kell azoknak a következményétől félnünk. Hogy nem nekünk kell érdemeket szereznünk előtted, és erőlködnünk, hanem ráhagyhatjuk magunkat a te kimondhatatlan szeretetedre. Rábízhatjuk magunkat kimeríthetetlen kegyelmedre, és aztán te formálsz minket olyanokká, hogy járjunk is ebben a szabadságban.

Erősítsd meg ezt az akaratot bennünk. Segíts minket győzelemről győzelemre, és add, ne szűnjünk meg benned bízni, tereád nézni, és egyedül tőled várni mindent. Hadd legyen öröm számunkra a neked való engedelmesség.

Segíts, hogy gyakoroljuk ebben magunkat, és ne arra várjunk, hogy valami majd történik. Munkálkodj kegyelmesen az életünkben.

Urunk, olyan nagy szükségük van a körülöttünk élőknek azokra a kincsekre, amiket csak tőled kaphatunk. Olyan sokszor csak keserű önmagunkat adjuk nekik. Tégy minket gazdagokká lelkileg, hogy tudjunk gazdagítani másokat is.

Könyörgünk hozzád, akinek minden a kezedben van, hogy irgalmazz nekünk és adj esőt a földjeinkre. Könyörgünk hozzád, aki egyedül tudsz új életet támasztó igét adni, hogy adj ilyen igét azon a sok csendeshéten, konferencián, amik most nyáron zajlanak. Könyörgünk hozzád, hogy tudjunk elcsendesedni előtted. Lemondani az örökös tevékenységről. Odaállni és várni azt, hogy mit szólsz hozzánk.

Engedd, hogy egyre jobban értsük igédet. Add, hogy öröm legyen az imádkozás, hogy tudjunk másokért is közbenjárni. Tölts meg Szentlelkeddel minket, hadd legyünk mi ilyen értelemben is Istennek fiai, akiket Isten Lelke vezérel.

Segíts most folytatni az imádságot és a nap folyamán később is.

Ámen.