PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. július 28.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


AZ IMÁDSÁG, MINT AZONOSULÁS ISTEN AKARATÁVAL


Alapige:Jak 5,17-18

Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig. És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megtermette gyümölcsét.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes Atyánk, első szavunkkal dicsőíteni akarunk téged. Magasztalni, áldani, imádni, és megvallani, hogy egyedül te vagy Isten. Minden más úgynevezett istent mi gyártottunk magunknak a mi vesztünkre.

Magasztalunk, mert élsz és uralkodsz örökkön-örökké. Áldunk téged gondviselő bölcsességedért, bűneinket megbocsátó irgalmadért. Magasztalunk csodáidért, amiket ma is cselekszel. Köszönjük igédet, amivel világokat teremtettél, és amivel minket is egészen új emberekké tudsz formálni.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy oly sokszor nem szent számunkra a te igéd. Olyan gyakran vitatkozunk vele, vagy azt gondoljuk, nélküle is meglehetünk. Oly sokszor tudva engedetlenekké válunk. Csak azt tudjuk mondani mi is most: Isten, légy irgalmas nékünk, bűnösöknek!

Köszönjük, hogy nem vonod meg tőlünk a te szavadat. Köszönjük, ha az elmúlt héten is érthettük és cselekedhettük akaratodat. Köszönjük, hogy te oltasz vágyat a szívünkbe, hogy ne a magunk feje szerint hozzunk rossz döntéseket, hanem kérdezzünk téged, és engedjünk neked. Legyen tied a dicsőség valahányszor ez sikerült!

Alázatosan kérünk, ajándékozz meg most is olyan igével, ami a te szádból származik. Egyedül te ismered mindannyiunk szükségét, és egyedül te tudsz megvigasztalni, megtisztítani, megerősíteni bennünket. Cselekedj most közöttünk!

Hálásan köszönjük türelmedet. Köszönjük, hogy még tart a kegyelmi idő. Téged várunk. Szabadításodra várunk, Urunk! Légy a mi ajándékozó, szabadító, újjáteremtő Istenünk.

Ámen.


Igehirdetés

A közelmúltban olvastuk sokan bibliaolvasó vezérfonalunk szerint Jakab levelét és abban ezt a néhány mondatot is. Jakab arra használ fel itt egy ószövetségi történetet, hogy szemléltetni próbálja az imádság erejét. Nem tudom, hogy akik olvastuk a közelmúltban ezt a néhány verset a Jakab leveléből, kikerestük-e a Királyok könyvéből azt a szakaszt, amire utal? Rendkívül érdekessé, izgalmassá és lelkileg sokkal hasznosabbá válik a bibliaolvasásunk akkor, ha az bibliatanulmányozás is lesz menet közben.

A Károli Bibliában minden mondat, minden vers után pici betűkkel, számokkal ott van néhány bibliai hely. Ha az ember azokat kikeresi és elolvassa, akkor jobban érti az éppen olvasott igét is. Az új fordítás, hogy olvasmányosabb legyen a szöveg, a lapalji jegyzetben összesítve közli ezeket a helyeket. Illésre utal itt, és ott van, hogy 1Királyok 17-18. Ez a két fejezet szól arról, amire ő itt csak néhány szóval emlékezteti az olvasót.

Szeretnék bátorítani mindenkit, hogy tanuljuk meg így olvasni a Bibliát. Nem sokkal több idő alatt, sokkal jobb hatásfokkal fogjuk tudjuk olvasni. És miközben kikeressük egyik-másik odavonatkozó bibliai helyet, Isten olyan személyes és időszerű üzeneteket is világossá tesz számunkra, amikre különösen szükségünk van.

Ha valaki ezt elolvassa, hogy "Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű, és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három és fél évig", akkor azért csak meghökken és megkérdezi: Miről van itt szó? Három és fél évig? Ez óriási idő! És miért nem volt eső? És utána miért lett? És miért éppen akkor lett? És ebben az egészben mi Illés próféta szerepe? Micsoda ő? Esőcsináló? Szeretné megérteni az igényes bibliatanulmányozó, hogy miről is van itt szó. És ha ilyen kérdéseket intézünk az igéhez, akkor Isten azokra válaszol. Aki nem kérdez, annak nincs mit felelni. Tegyük fel ezeket a kérdéseket, és engedjük, hogy Isten így gazdagítson minket.

Csakugyan, miről is van itt szó? Arról, hogy Izráel királya, Aháb teljesen a pogány feleségének, Jezábelnek a befolyása alatt állt. Ez a pogány asszony pedig tűzzel-vassal terjesztette a maga pogány vallását, az úgynevezett Baal istenbe vetett hitet, és tűzzel-vassal irtotta azokat, akik az élő Istenhez hűséges hívők voltak. Legfőképpen Isten prófétáit. Eközben a nép egyre inkább elpogányosodott, Aháb pedig nem tett ez ellen semmit. Ez a pogány vallás ezt a bizonyos Baalt tartotta istennek. Azt mondták, hogy ő a termékenységnek, az esőnek, a jó termésnek az istene, és ez nagyon fontos, ez létfontosságú, ezért őt is tisztelni kell az élő Isten mellett. Aztán a hangsúly, ahogy az már szokott lenni, egyre inkább a Baal kultuszra tevődött át, Isten tisztelete pedig elhalványult. Akkor Isten úgy döntött, megmutatja, ki ad esőt. Hadd lássa a nép, hogy mit ér ez a Baal. Ha ő az esőisten, meg a jó termés ajándékozója, akkor adjon, ha tud. Isten megvonta az esőt népétől.

Így történt az, hogy több mint három éven át nem volt eső. Ezt a szárazságot éhség követte, és akkor adta Isten Illés prófétának ezt a parancsot, hogy bizonyítsa be a népnek, hogy a Baal kitalált valami, az nem létező személy, különösen nem isten. Miért nem adott esőt három és fél évig, ha ő tud adni, és ha annyira tisztelték a benne bízók? Bizonyítsa be a népnek, hogy az élő Isten viszont uralkodik és tud adni a mennyből, ha kell tüzet, ha kell vizet, esőt, mindig azt, amit éppen akar. Így került sor a Karmel-hegyi Isten-ítéletre, ezt most nem mondom el, tessék elolvasni az 1Királyok 17-18. részéből. És ott az egész nép újra láthatta, hogy semmit sem ér az úgynevezett ember-kitalálta Baal, viszont az élő Isten azt tesz, amit akar, és akkor járnak ők jól, ha benne bíznak.

Ezt a történetet használja itt fel Jakab apostol arra, hogy az emberekben tudatosítsa: érdemes imádkozni. Illés imádkozott, és akkor ez meg ez történt. Csakhogy éppen itt vetődik fel egy izgalmas kérdés. Ma csak erről szeretnék beszélni.

Mi itt a helyzet? Az-e, hogy Illés akarata szerint cselekedett Isten - vagy hogy Isten akarata szerint imádkozott Illés? Illés akarta-e azt, hogy három és fél évig aszály legyen és utána eső, és Isten ennek megfelelően cselekedett, - vagy Isten döntése volt ez, hogy ne legyen eső és utána ismét adott termékenyítő záport az Ő népének, és Illés ezt felismerve könyörgött azért, hogy Istennek ez a terve valósuljon meg? Ez fontos két szempontból is: egyrészt mert életfontosságú, hogy helyes Istenismeretünk legyen, hogy ismerjük meg a mi mindenható Atyánkat, aki a Bibliában kijelenti magát. Másrészt: csak ebből a helyes Istenismeretből származhat helyes imádság. Valóban csodákat tesz Isten az imádság nyomán, de csak akkor tudunk helyesen imádkozni, ha helyes Istenismeretünk van és tudjuk, hogy mit jelent imádkozni és kihez imádkozunk.

Ez tehát a kérdés: Illés akarta-e ezt a dolgot az esővel és Isten ezt megtette, - vagy Isten ezt eldöntötte, és Illés tudomásul vette Isten döntését és így igazodott bele az isteni tervbe, még imádságaival is?

Aki elolvassa a Királyok első könyvének ezt a két fejezetét, annak a számára egyértelmű lesz, hogy mindez Isten döntése volt. Ő akarta ezt így. Ő jelentette ki Illésnek és Ő parancsolta meg neki, hogy hirdesse meg a népnek. Előre lehetett tudni, hogy most Isten ítélete folytán hosszú szárazság következik. Ő adta tudtul Illésnek, hogy vége az ítéletidőnek és hamarosan esni fog. Illés imádkozva már csak várja az isteni ígéret beteljesedését. Olyan kedves ez a kép, ahogy olvastuk, hogy leborul a földre, fejét a két térde közé teszi és várja, hogy megjöjjön az eső, hiszen Isten megígérte.

Tehát nem Illés kénye-kedve szerint cselekszik itt Isten, hanem Isten tervébe lát bele Illés, és annak megfelelően imádkozik.

Még mindig fennmarad a kérdés: ha Il-lés nem imádkozott volna, akkor Isten nem így cselekedett volna? A Bibliából világos, hogy Isten imádságaink nélkül is jól elkormányozza a világot és benne a mi kicsi életünket is. Akkor minek imádkozni? Akkor mi a szerepe, a jelentősége az imádságnak? Miért van rá szükség, vagy van-e egyáltalán rá szükség, ha Isten enélkül is azt cselekszi, amit Ő eldöntött?

Itt láthatunk bele, mint egy kis ablakon keresztül abba, hogy Isten milyen nagy ajándékot adott a benne hívőknek akkor, amikor megengedte, sőt megparancsolta, hogy imádkozzunk. Mert valami módon - egyelőre csak így mondom - mégis felhasználja imádságainkat az Ő világkormányzó munkájában. De nem neki van szüksége arra, hogy mi imádságainkkal tanácsoljuk Őt, vagy felhívjuk figyelmét az aktuális szükségekre, hanem a hívőnek van szüksége arra, hogy miközben imádkozik, felismerje, hogy mi Isten döntése és elhatározása. Azonosuljon Isten akaratával és mindig újra azért imádkozzék, amit Isten cselekedni akar vagy ajándékozni akar. Erre éppen a hitbeli fejlődésünk szempontjából van szükségünk, hogy megtanuljunk azonosulni Isten akaratával, és ebben Ő hatalmasan használja az imádságot. Mert csak aki azonosul az Ő akaratával és még imádkozni is azért imádkozik, amit Isten úgyis megtenne, az lesz használható eszköz Isten kezében. Ezeken keresztül tud áldást adni a pogányoknak is, a nem hívő környezetnek is. Ezeket tudja bevonni az Ő világot kormányzó és embereket megváltó, megszabadító munkájába. Az odaadó, elmélyült, rendszeres imádkozás nélkül pedig senki sem válik alkalmassá erre.

Isten a mi imáink nélkül is kormányozza a világot. Ha Illés nem imádkozik, Ő ott akkor is azt cselekedte volna. De Illésnek volt szüksége arra, hogy miközben leborul és imádkozik, egyre bizonyosabbá váljék abban, mit is akar Isten, ki is Ő: nem ellensége az Ő népének. A nép lett Isten ellenségévé. Isten azonban ennek ellenére is szereti őket. Mi a célja ennek az ítéletnek, meddig fog tartani, utána bizonyos, hogy visszajön az áldás. És csak aki mindezt tudja, és komolyan veszi, akkor is komolyan veszi, amikor még nem következett be, az tud erről meggyőződéssel beszélni a reá bízottaknak, az tud világítani, az tudja az utat mutatni egy ilyen lelkileg besötétedett népnek is, mint amilyen Izráel volt akkor. Vagyis az lesz áldássá mások számára, azt tudja Isten használni az Ő munkájában.

Erre is a mi Megváltónk ad szép példát. Amikor kereszthalála előtt az utolsó éjszakán megkísértette Jézust az a gondolat, hogy ne járja végig a reá váró szenvedések útját, és leborult az Atya előtt és imádkozott, akkor ezt mondta: "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e keserű pohár, hogy ne kelljen kiinnom azt. De mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te."

Aztán azt olvassuk, hogy másodszor is imádkozott Jézus, de akkor már másként. Akkor már így hangzik az imádsága: "Ha nem lehetséges, hogy ki ne igyam azt, legyen meg a te akaratod."

És meglepetésre azt olvassuk, hogy harmadszor is imádkozott ugyanezekkel a szavakkal szólván. Hát erre kinek volt szüksége? Az Atya úgyis elvégezte, hogy mit akar. A Fiú igent mondott arra, de most a szenvedések teljességének a küszöbén egy pillanatra megingott ebben, ebből imádság lett: ha lehetséges, ne kelljen kiinnom, s miközben ezt elmondja, megerősödik abban a bizonyosságban, hogy nem lehetséges. Akkor már így hangzik a második: mivel nem lehetséges, legyen meg a te akaratod. De ehhez még több erőre volt szüksége, hogy egyértelmű legyen az az igen és legyen ereje végrehajtani is, ezért elmondja még egyszer.

Erre nem az Atyának volt szüksége, hogy a Fiú elmagyarázza neki, mit cselekedjen az emberiség megváltásáért. Itt minden készen volt. Készen volt az üdvterv, készen a Fiú, csak a végső és visszavonhatatlan igenhez, és ehhez a minden erőt meghaladó teherhez kellett még bizonyosság és erő. Ezt pedig aközben kapta meg, miközben imádkozott.

Sok rossz imádságunknak az az oka, hogy hamis az Istenképünk. Ki így, ki úgy elképzel magának egy Istent, de az nem azonos azzal, aki valóban létezik, aki kijelentette magát, és aki azt mondta azoknak, akik már az Ő gyermekei lettek: imádkozzatok. Öntsétek ki a szíveteket. Akinek helyes Istenismerete van, az tudja, hogy Isten nem arra való, hogy a mi kéréseinket teljesítse, hanem mi vagyunk arra valók, erre teremtett, hogy az Ő parancsait teljesítsük. Ezt fontos, hogy egy életre az eszünkbe véssük, és a szívünkben is megforgassuk. Isten nem azért van, hogy kívánságainkat teljesítse - ezt ki kell mondani, mert a Biblia erre tanít minket -, hanem minket teremtett arra, hogy az Ő kívánságait teljesítsük. De erre csak az képes, aki egészen belesimul az Ő akaratába, aki akarja és tudja cselekedni az Ő akaratát. Ebben óriási segítség az imádság.

Lehet, hogy ez az imádság úgy kezdődik, hogy mondom Istennek a kéréseimet, és ezt is szabad - majd röviden erre kitérünk. Kiöntöm a szívemet Istennek - így nevezi a Biblia az imádságot. Ami éppen benne van, azt odateszem elé.

Dávid, még ha haragudott is valakire, aki éppen üldözte őt, azt is elmondta Istennek. A haragomat is kiöntöm elé. Nem ugrott neki, hogy átharapja az ellenség torkát, hanem azt mondta: Uram, látod, hogy most milyen nehéz helyzetben vagyok. Több irányból is támadnak engem. Te vagy az igazságtevő. Rád bízom, hogy igazságot tegyél, hozzád menekülök, őrizz meg és ments meg engem. Így kezdődik. Aztán úgy folytatódik, hogy miközben mondom, ami a szívemben van, egyre világosabban látom, hogy mi Isten célja velem. Melyik az az út, amelyiken járnom kell. Mik azok a célok, amiket Ő tűzött ki elém. Mik azok az eszközök, amiket Ő kínál nekem, és nem a világ, ezeknek a céloknak az elérésére. Egyre jobban megerősödöm abban, hogy jobban tudja Ő, mi kell nekem. És még ha nem értem is minden részletét egyelőre, akkor is igent mondok rá, mert Ő mondotta, mert az Ő akarata jobb, mint az enyém, mert az Ő akarata az egyedül jó akarat.

Ezek után tud örömmel és meggyőződéssel engedelmeskedni Isten gyermeke, és eközben az engedelmeskedés közben bontakozik ki igazán. Itt már nem ő valósítja meg magát, hanem Isten valósít meg egy embert, és formál olyanná, amilyenné Ő tervezte és amilyenné csak Ő tudja újjáteremteni. Ebben nagyon fontos eszköz az imádság. Itt arról van szó, hogy mély, őszinte, koncentrált, egyszerű imádság közben végzi el Isten mindezt bennünk.

Tehát nem Illés és az Illések irányítják a felhőket, hanem Isten irányítja azokat, de ha Illés és a mindenkori Illések, a hívők odaviszik Isten elé az esőügyeket is, a népnek az ügyeit, sorsát, jövőjét, hitét, hitetlenségét, akkor beleigazodnak Isten jó tervébe, és Isten ezek után hatalmasan használhatja őket.

Nyilvánvaló az, hogy mindez az imádságnak az egyik vetülete, az egyik szerepe, jelentősége. Emellett érvényesek mindazok a drága ígéretek, amiket Isten a hívő imádkozóknak ad. Érvényes, amit Jézus mondott: "Kérjetek és adatik nektek. Aki kér, az mind kap." Érvényes az Ézsaiás 62: "Ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot neki, amíg be nem teljesíti ígéreteit." Nem a ti kívánságaitokat, hanem amiket megígért. Csak könyörögjetek állhatatosan azért. Érvényes az, hogy akik már látják a bűneiket, ha megvallják Istennek, bocsánatot kapnak. Sok más szerepe és jelentősége is van az imádságnak.

Van egy ilyen felső foka, amikor már nem én akarok megkapni valamit, és végképp nem utasításokat próbálok adni Istennek, hogy mit tegyen, hanem miközben imádkozom, elkezdek látni. Belelátni az Ő terveibe, beleigazodni abba, hogy ha akármire használni akarsz Uram, én kész vagyok! Még akkor is, ha az kellemetlen, sőt életveszélyes, mint amilyen Illés számára volt ebben az esetben. Meg is ígérte neki utána Jezábel, hogy huszonnégy órán belül elválasztja fejét a törzsétől, de Isten megőrizte ettől Illést. Még akkor is kész engedelmeskedni az, akit Isten éppen az imádsága közben alkalmassá tett erre.

Az derül ki ebből, hogy az imádság sokkal több, mint ahogy azt általában sokan gondolják. Az imádság hasonlít a lélegzésünkhöz. A hívő embernek éppen olyan létfeltétel, életszükséglet, és éppen olyan önkéntelenül is történik. Sokszor tudatosan, de önkéntelenül is. Aki kibírja akármennyi ideig imádság nélkül, az ezzel bizonyságot tett arról, hogy még nem él. Nincs benne a Krisztus élete. Lelkileg nem lélegzik. Kibírja a mennyei levegő, a lélek oxigénje nélkül is. Vegetál anélkül is, de nem ismeri azt a gazdag, túláradó, krisztusi, jézusi életet, amit a benne hívők kapnak. Mert aki már él, az szükségképpen lélegzik, ha oda se figyel, akkor is. Ezt nevezi Pál apostol úgy, hogy: szüntelen imádkozzatok.

Perszer, hogy megvan az imádság ideje is, éppen az ilyen emberek életében, amikor csak imádkozik koncentráltan, minden mást félretéve. De tudja a kapcsolatot tartani az Atyával munka közben is. Útközben, vezetés közben (nem úgy, hogy abból baleset lesz). Állandóan mennyei Atyja jelenlétében él, mert imádkozni végső soron ezt jelenti: Szakadatlanul átélem az Ő jelenlétét, és abban is akarok maradni. Soha nem akarok Isten háta mögé kerülni. Játszódjék le minden az Ő színe előtt.

Aki ment már sötétben, ismeretlen helyen kisgyerekkel, annak feltűnhetett az, hogy a kicsi nemcsak szorítja ilyenkor a felnőtt kezét, hanem egyfolytában beszél is. Nem azért, mert konkrét mondanivalója van, hanem át akarja élni, hogy nincs egyedül. Ugyanilyen szerepe van egyebek között az imádságnak is. Azért beszélek állandóan az Atyámhoz, mert örülök, hogy van kihez beszélnem. Örülök, hogy van valaki, aki fogja a kezemet, akiben bízom, akiben védelmet remélek. És ha nincs is konkrét mondanivalóm, beszélek hozzá, mert át akarom élni, hogy ott van, számíthatok rá, nem vagyok egyedül. Ilyen gyümölcsei is vannak az imádságnak.

Emellett azt is tudnunk kell, amiről nem olyan régen volt szó a megelőző fejezetből, a Jakab 4-ből: arról, hogy vannak értékek, amiket Isten csak azoknak ad, akik kérik, mert azok tudják, hogy az milyen fontos, és azok arra fogják használni, amire való. Csak azoknak adja, tehát kérni kell. Azt olvastuk a Jakab 4-ben, hogy nincsen semmitek, pedig veszekszetek, harcoltok érte, mert nem kéritek, s ha kéritek is, nem jól kéritek, mert nem Isten akarata szerint akarjátok felhasználni. Kérjétek, jól kérjétek, és bőséggel ellát titeket, lesz mit adnotok másoknak is. Ez is érvényes, ez egy másik vetülete az imádságnak.

Valakivel beszélgettünk a mai igéről, és őszintén megmondta, hogy ez neki nagy csalódást okozott, hogy az imádság nem erre való. A beszélgetésből kiderült, hogy ő is úgy gondolta, hogy az imádság egyfajta megrendelés. Ha nem mondjuk is így ki, mert udvariatlan lenne Istennel szemben, de úgy gondoljuk, hogy Isten azért van, hogy minket segítsen: jó Istenem, segíts meg! Azért nevezlek jónak, mert ha rád szorulok, odafutok hozzád, benyújtom a megrendelést, és te azért vagy - néha talán még így is gondoljuk: azért tartunk téged -, hogy segíts.

Ez Istenkáromló gondolat! Isten nem ilyen. Az egy bálvány, amit elképzelünk magunknak, ilyen Isten nincs! Nem Istenben csalódunk, ha nem teljesíti minden kívánságunkat. Önmagában, a maga hamis elképzeléseiben csalódik az ilyen ember. Nem utasíthatjuk Őt semmire, nem vehetjük rá Istent semmire, imádság címén sem. De megengedi nekünk, hogy felismerjük az Ő akaratát, belesimuljunk az Ő terveibe, igent mondjuk az Ő döntéseire, és mindez éppen imádság közben és imádság által érhető el.

Éppen ezért szükséges imádkozni. Nem felesleges. Van ereje a helyes imádságnak, mert az visszahat az imádkozóra is, és bennünket formál Isten általa.

Ugyanakkor pedig az, hogy valaki imádkozik, egyszerű engedelmesség is, mert Isten parancsolta. Éppen ezért a hitnek a cselekedete, ezért dicsőíti Istent. Minden cselekedetünknek a végső célja a Biblia tanítása szerint az, hogy általa dicsőíttessék Isten.

Ugyanakkor az igazi imádság bizonyságtétel is. A múltkor beszéltem valakivel, aki nem hívő ember és részt vett egy küldöttségben, amelyik Afrikába ment, és keresztyén gyülekezeteket is meglátogattak. Ez a férfi, amikor hazajött, könnyes szemmel beszélte el nekem, hogy olyanokat is tapasztalt, amiket soha életében. Képzeljem el, hogy azok a keresztyének mindig imádkoztak. Például elindultak valahova meglátogatni egy üzemet, amit ők hoztak létre különböző jótékonysági célokra, de mielőtt autóba szálltak, imádkoztak. Kérték Istent, hogy őrizze meg őket az úton, ne legyen defekt, mert ki van számítva az idő, és ott, ahova mennek, azt tegyék és azt mondják, amit Isten akar. Fantasztikus! Amikor megérkeztek, s kiszálltak az autóból, megint imádkoztak. Megköszönték, hogy megérkeztek, megköszönték, hogy Isten fogja most használni őket. Ő még ilyet nem látott! Az utolsó kérdése ez volt: tényleg ennyire van Isten? Ez így működik?

Ennyire van, és ennyire Isten az Isten, és nem Baal. Ezt jelenti egyebek között imádkozni. Szüntelenül. Aztán végezték ők a dolgukat egész nap, de így minden munkájuk és gondolatuk bele volt ágyazva az élő Istennel való közösségbe. Fogták az Ő kezét, következésképpen lehetett vezetni őket.

Isten segítsen bennünket, hogy ez valóság legyen a mi életünkben is!

Mivel most a megterített úrasztalát üljük körül és sokan ennek a vendégei leszünk, még arra hadd utaljak röviden: Ugyanez a helyzet az úrvacsorával is, mint amit az imádságról próbáltam elmondani. Nem az úrvacsora jegyei adják a bocsánatot nekünk, hanem Isten. Anélkül is lehet bocsánatot kapni, hogy valaki úrvacsoráznék? Lehet, persze. Minek akkor úrvacsorázni? Sőt, miért mondjuk, hogy szükséges és hasznos? Azért, mert ezek az egyszerű jegyek egészen szemléletesen emlékeztetnek minket Krisztus áldozatára. Arra, ami a Golgotán történt. Arra, hogy az személy szerint ránk is érvényes. Jézus olyan valóságosan eggyé válik a hívővel, mint az a falat kenyér és korty bor eggyé válik a testünkkel. Erre emlékeztetnek, ebben bizonyosabbakká tesznek. A hitünket erősítik, tehát igenis nagy szükség van rá. Még jobban átélem azt, amit enélkül is átélhetnék, de Isten ezáltal is cselekszik a hívővel.

Kívánom, hogy adjon Isten mindnyájunknak a mai napon is még egy kis csendet, amelyikben az imádságainkat, az imaéletünket, vagy az imádság hiányát az életünkből visszük elé. Tanítson meg minket sokkal mélyebben, hatalmasabban imádkozni.


Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük, hogy sok jót adsz nekünk imádságunk, kérésünk nélkül is. Köszönjük, hogy megígérted, és ígéretedhez tartod magadat, hogy felhozod a te napodat jókra és hamisakra, esőt adsz igazaknak és hamisaknak egyaránt.

Köszönjük, hogy szabad sok mindent kérni. Köszönjük, hogy nemcsak arra való az imádság, hogy kéréseinkkel ostromoljunk téged, hanem szabad neked hálát adnunk, eléd hozhatjuk bűnbánattal bűneinket, szabad dicsőítenünk téged, szabad közbenjárnunk másokért és olyan sok csodának lehettünk már tanúi, amiket válaszképpen cselekedtél a mi alázatos imádságunkra.

Köszönjük, hogy tarthatjuk a kezünket, és a te gazdagságodban kifogyhatatlan vagy és újra és újra megajándékozol minket.

Köszönjük, hogy sok kérésünket nem teljesítetted. Köszönjük, hogy ez volt a válaszod és utólag láthattuk, mennyivel jobban tudtad, hogy mire van valójában szükségünk.

Áldunk téged azért is, hogy imádság közben formálsz minket is. A gondolatunkat, az akaratunkat, és egyre használhatóbb eszközeiddé alakítasz.

Taníts minket imádkozni sokkal mélyebben, őszintébben, egyszerűbben, mint eddig. Rendszeresebben. Taníts meg minket szüntelen közösségben maradni veled, és rendelkezésedre állni. Engedd, hogy valóság legyen az, hogy az jöjjön ki a szánkon, amit te adsz abba, és észrevegyük mindazokat a jó cselekedeteket, amiket te készítettél el nekünk. Tudjuk szeretni mindazokat, akikhez te küldesz minket. Hogy igent tudjunk mondani látatlanban is a te döntésedre és akaratodra. Segíts előbbre ebben mindnyájunkat.

Könyörgünk hozzád azokért, akik konferenciákon, csendesheteken vehetnek részt ezekben a napokban és hetekben. A te igéddel formáld őket.

Könyörgünk, adjál növekedést nekünk is. Adj nekünk egészséges étvágyat igéd után. Add, hogy ragaszkodjunk hűséggel hozzád. Semmit se akarjuk a hátad mögött tenni és cselekedni. Hadd legyen az a boldog bizonyosságunk, hogy lehetséges előtted élni, járni, mint vidám boldog gyermekeid.

Ámen.