PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. július 4.
(csütörtök)

Csákány Tamás


ISTEN VEZETÉSE SZÜKSÉGEINKBEN


Alapige:Mt 7,7-14

"Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Ugyan ki az közületek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki, vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?" "Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták." "Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják."


Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk dicsőítünk és magasztalunk téged, mert olyan bőségesen engeded tapasztalnunk kegyelmednek, szeretetednek a jeleit életünkben. Valóban nagyon sok mindenből kimenekítettél már bennünket akár számon tartjuk ezeket az alkalmakat, akár könnyedén elmegyünk ezek mellett. Az, hogy ma itt ülhetünk, kegyelmednek kimondhatatlan jele.

Köszönjük neked Istenünk, hogy nem csak megmentettél minket sok mindentől, de a te örök - előre, az életünkre nézve elgondolt - tervednek betöltésére, valóra váltására mentettél meg bennünket, hogy megismerjünk téged. Megismerjük életünk értelmét, hogy tőled vezetést és az újra kezdés lehetőségét kapjuk meg Jézusban.

Köszönjük, Urunk, ha szívünk - amikor rád gondolunk, és a te szabadításodra - örömmel megtelve repeshet. Kérünk, ha ezek a szavak semmit nem mondanak most nekünk, te beszélj a szívünkkel! Mutasd meg, hogy mi az, amit nekünk készítettél, ami - személyesen csak a mi életünkre nézve - a te akaratodban előre eldöntetett!

Kérünk téged Istenünk, hogy legyél itt ma este is közöttünk! Kérünk, Urunk, őrizd azokat, akik most nyaralnak, sokfelé járnak a gyülekezetből, és adj nekik is igét, táplálékot! Őrizz meg attól, hogy az igének csupán hallgatói legyünk. Add, hogy megtartói is hadd legyünk szavadnak, Lelked által. Jézus nevében kérünk, hogy hallgass meg minket!

Ámen.


Igehirdetés

Jézus a Hegyi Beszédben olyan alapvető kérdéseket érint és hoz az Őt hallgató sokaság elé, amik húsbavágóak. Nem sokkal előbb szólt a 6. fejezet végén Isten gondviseléséről, arról a szeretetről, ahogy Isten előre elkészít mindent azoknak, akik bíznak benne, és kérik tőle. Most pedig hallgatói figyelmét az imádság erejére, az Istennel való kapcsolat csodálatos voltára irányítja.

Így kezdődik az előbb hallott rész: "Kérjetek, és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és megnyittatik." Az eredeti szövegben mind a három szó folyamatos alakban áll. Tehát így lehetne helyesebben az eredeti szöveghez hűségesebben fordítani: "meg ne szűnően" kérjetek, keressetek és zörgessetek. Ne fáradjatok meg ezekben!

Jézus itt nem arról beszél, amit a modern társadalomban annyira természetesnek veszünk, hogy tudniillik egy szót elég mondanunk, és amit kívánunk, az megtörténik. Elég a kis filtert beáztatni a forró vízbe, és pillanatokon belül ott gőzölög előttünk a finom tea, ami persze már, mint az eredeti, de finom és iható.

Ha azt szeretnénk, hogy az életünk dolgai valóban a helyükön legyenek, akkor másképpen kell gondolkodnunk Jézus szavai és útmutatása alapján, mint ahogy ez az instant dolgokat szerető, kereső világ gondolkodik. Nem szabad, hogy elhitessük magunkkal, hogy a keresztyénség is arról szól, mint minden más ebben a világban, vagyis a mi kényelmünkről, boldogulásunkról, életünkről csupán. A keresztyénség ugyanis mindenekelőtt Isten dicsőségéről szól. A keresztyén szó annyit jelent eredetileg, hogy Krisztust követő. Az első keresztyéneket arról a Mesterről nevezték el, akikhez tartoztak.

Jézus, amikor szól ezekhez az emberekhez, nagyon világosan összekapcsolja a kérésnek, keresésnek, zörgetésnek a cselekedetét, a vágyakozó ember vágyakozását azzal a kérdéssel, hogy mire is vágyakozik tulajdonképpen, illetve honnan várja a megoldást?

Sokan úgy gondolják, hogy az életük egyik pillanatról a másikra megoldódna, hogyha kicsit jobb anyagi helyzetbe kerülnének. Mások szerint, ha valamilyen betegséget sikerülne leküzdeniük, akkor hihetetlen távlatok nyílnának meg életük előtt. Ismét mások úgy gondolják, ha sikerül felépíteniük valami, többek által is csodált életművet, akár kicsiben is, akkor minden értelmet nyer.

Mindannyian keressük, kutatjuk az életünk értelmét. Aki nem teszi, legalábbis ezt hangoztatja, az nem mond igazat. Meggyőződésem, hogy a legnihilistábbnak, értékeket figyelembe nem vevőnek tűnő ember is azért él még, azért nem dobja el az életét, mert vágyik arra, hogy előbb-utóbb valahol megtalálja a helyét, feladatát és szerepét ebben a világban.

Jézus itt nagyon érdekes módon nem szűkíti le azt, hogy mire is vonatkozik ez a biztatás a hallgatói felé. Nem mondja, hogy kérjetek a mindennapi élethez szükséges dolgokat. Keressetek alapvető igazságokat. Zörgessetek időnként Istennél, és meghallgat benneteket. Szó nincs ilyen leszűkítő kitételekről Jézus megfogalmazásában.

Ha figyelünk, az a megdöbbentő, hogy Ő nagyon is általános érvénnyel fogalmaz. Kérjetek, keressetek és zörgessetek!

Jó lenne, ha először ezt kérdeznénk meg nagyon őszintén magunktól, hogy ma este mik azok a kérések, vágyak, nyugtalanító érzések, amik bennünk vannak? Mindannyian tudnánk legalább egy-két dolgot mondani, amiről azt reméljük, hogy nagyon jó lenne, ha megtörténhetne. Akár egy hozzánk tartozó, szeretett ember életére nézve, akár a saját körülményeinkkel kapcsolatban. Ugye valamennyiünknek vannak ilyen vágyaink és kívánságaink.

Ha ez a kérdésünk, hogy mit keresünk és mire is vágyunk, óhatatlanul meg kell azt is kérdeznünk magunktól, hogy mit teszünk azért, hogy a vágyaink beteljesüljenek? Hol és hogyan keressük a választ és a megoldást?

Nem sokkal előbb, ahol Isten gondviseléséről beszél Jézus, mondja azt is, hogy ne aggodalmaskodjatok! Vigyázzatok arra, hogy az életetekben helyes legyen a sorrend. Így fejezi be az erről szóló tanítást: Keressétek először Isten országát, és minden egyéb földi, fizikai, lelki dolog megadatik nektek ráadásképpen.

Ezt az igeverset sokan el tudnánk mondani a Biblia kézbe vétele nélkül is, fejből, de vajon a szívünkbe bele van-e égetve, egészen mélyen? Ha én személyes kapcsolatban vagyok az Úrral, az azt jelenti, hogy Ő minden szükségemre odafigyel. Ahogy mondja a Zsoltár: még ajkamon sincs a szó, te már egészen érted azt, Uram. Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod a te kezedet. Mert ha ezt valóban hinnénk, akkor nem lenne annyi minden, ami egyik pillanatról a másikra kimozdít bennünket a nyugalmunkból, vagy ami nem is engedi, hogy nyugalmunk legyen. Akkor nem aggódnánk annyira a saját és szeretteink élete miatt. Ha valóban keresztyénként komolyan vennénk azt, amit Jézus mond: "kérjetek, keressetek és zörgessetek", akkor nem így nézne ki ez a mai Magyarország, amiben élünk.

Nem szabad azokon számon kérni Isten ígéreteit, akik nem hisznek létében, soha nem találkoztak vele, akik szerint az egész csak mese. Azokon kéri Isten számon az Ő ígéreteinek komolyan vételét, akik az ígéreteket kapták, vagyis rajtunk. Akiket Ő már valamilyen módon megszólított, rajtunk, akik megértettünk sok mindent az Ő igéjéből, akik hallottuk, hogy mennyi minden, amit Ő készített el az Őt szeretőknek. Megtapasztaltuk szabadítását, és tudjuk, hogy korlátlan az Ő hatalma és ereje, és mégis sokszor kételkedünk. Sokszor úgy beszélünk egymás között, és futkározunk segítség után, s válunk teljesen bizonytalanná és talajvesztetté, mintha magunkban lennénk.

Az első keresztyéneknek pünkösd után az volt a tapasztalata, hogy igaz az, amit Jézus mondott így: "én felmegyek az Atyához, de elküldöm a Szentlelket, aki megerősít benneteket". Mindennapos élmény volt a számukra, hogy Jézus ott vala velük. Ezért történhetett bármi, vethették öket oroszlánok elé, meggyújthatták őket égő fáklyaként, kínvallathatták, kigúnyolhatták őket. Ma kidobhatnak a munkahelyemről, csúnyán nézhetnek rám, bármi történhet, de valaki van, aki mindezek közepette megtart és megerősít engem.

Nem lehet úgy keresztyénként élni, legalábbis nagyon szomorú az olyan élet, amelyik pusztán teóriákra, megértett elméletekre támaszkodik. A keresztyén élet mindig gyakorlat. A keresztyén élet mindig az Isten ígéreteire való támaszkodás, az azokba való két kézzel történő belefogódzás. "Te mondtad, Uram, ezért komolyan veszem szavadat".

Ahogy Péter mondta, amikor a nagy halászat volt: "mindazon által a te szavadra kivetem a hálót". Nem értem, esetleg nem értek vele egyet, a legkevésbé sem tudom megmagyarázni, hogy hogyan teljesedhet be, amit mondasz, vagy hogyan lehet bármi értelme is, de ismerlek téged, és bízom benned.

Ez az ige és a Szentírás sok egyéb helye biztat minket arra, hogy merjünk nagy dolgokért imádkozni. Merjünk hittel imádkozni Istenhez. Itt a nagy dolgokat ne úgy értsük, hogy nem kis házért, hanem nagyért, nem kis autóért, hanem nagy autóért, a gyerekek nem kiskutyáért, hanem nagy kutyáért. Merjünk végre igazán, lehetetlennek tűnő, de Isten előtt kedves dolgokért imádkozni.

Az egyik feltétel, amit az imádság meghallgatásával kapcsolatban Jézus mond a János evangéliumában, "hogyha az én nevemben kértek valamit az Atyától, akkor megadja nektek". Itt nem arra gondol, hogyha kiteszitek a végére, hogy "Jézus nevében Ámen", akkor bármit lehet kérni, és azonnal megkapjátok. Hanem hogyha az én akaratommal megegyezően, olyat kértek, amire én is igent, Áment tudok mondani, akkor Isten meghallgat benneteket. Hiszitek ezt? Bármit kérhetünk Istentől. Nem azért, mert mi olyan ügyesek vagyunk, mert hókuszpókuszokat tudnánk csinálni, és a világot elkápráztatni, mint ahogy azt sokan próbálják. Azért, mert Isten az Ő Lelkéből adott nekünk. Az Ő Lelke által indít minket imádságra. Az igazi, Jézusra fülelő, szavát hallgató keresztyén nem csak a saját gondolatait mondja az Úrnak monomániásan, leállíthatatlanul, hanem Isten tud vele beszélni. Tudja őt indítani, hogy mikor, kiért, miért kezdjen el imádkozni. Ő akar választ adni az imádságokra. Ő akarja áldásait adni népének életére, de ehhez szüksége van olyan emberekre, akik komolyan veszik szavát. Vajon ilyenek vagyunk-e? Akik ebben a világban, azt se hisszük el valakinek, ha a másik mondja a nevét, bemutatkozik, mert már lehet, hogy az is hazugság. Azt is gyanakodva fogadjuk, ha kérdeznek minket - ahogy szoktuk mondani -, már a kérdése sem biztos, hogy őszinte. Vajon felvállaljuk-e azt, hogy hiszünk Isten szavának mindenek előtt és fölött. Valóban építünk-e az Ő szavára?

Azt is mondja az ige, hogy mindaz, aki keres, az talál, a kérő, kap, a zörgetőnek, megnyittatik. Mindenki számára nyitva a lehetőség. Itt sincsen semmifajta szűkítés. Nincs arról szó, hogy akik már rég óta hívők, vagy jobbak, mint mások, akik keresztyén családból jönnek, vagy bármi egyéb jó tulajdonsággal bírnak, előnyt élvezhetnek.

Nem tudunk elmenekülni. Nekünk is szól ez az ige. Ha nem vesszük komolyan, az a mi felelősségünk. Olyan ez, mintha valaki úgy éhezne, hogy közben egy tömött pénztárcát szorongatna nagy köteg beváltható élelmiszer-jeggyel, amivel elmehetne egy áruházlánc üzleteibe vásárolni. Ám ő nem megy el, mert neki pont ott és akkor kell amire vágyik, ezért éhezik, és hal éhen, hogy ott van kezében a megelégíttetés lehetősége. Ugye mennyire értelmetlennek tűnik az ilyen ember magatartása? Hányszor van, hogy Isten készíti az Ő áldásait, adná, ránk árasztaná, és nem vagyunk hajlandóak elfogadni.

Lukács evangéliuma kiegészítő értelemben is beszél arról, amit Jézus itt üzen. Jézus azt mondja: "ha ti gonosz létetekre tudtok jókat adni a ti gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót Isten azoknak, akik tőle azt kérik".

Jézus a Lukács evangéliumában pontosabbá teszi ezt a mondatot. Még világosabbá. Így szól: "mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik azt kérik tőle". Ezt vagy komolyan vesszük és elhisszük, vagy ha nem, akkor Isten nem tud rajtunk segíteni, míg nem változik az álláspontunk, tudniillik, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan föntről, Istentől jön. Ő az, aki meg tudja mutatni nekünk, hogy mi az, ami igazán jó. Aki képessé és késszé alakít minket ajándékai átvevésére.

Nehéz elfogadni egy magányosan élőnek, különösen bizonyos kor után, hogy a magány, az egyedüllét egy adott helyzetben lehet Isten ajándéka. Egyedül a Szentlélek tudja meggyőzni erről az embert. Sokszor nem azért van egyedül valaki, mert nem talál magának társat, s nem tudna valakit leakasztani a szögről. Nem is azért, mert embergyűlölő. Sőt azért sem, mert belekeseredett az életbe, és azt mondja, hogy engem már senki nem érdekel, hanem azért, mert most éppen ez az állapot az, amire Isten elvezette, amiben őt használni és formálni akarja.

Emberi logikával nagyon nehéz, sőt merem azt mondani, hogy egyes esetekben lehetetlen bizonyos tragédiákat, betegségeket, haláleseteket elfogadni, még inkább feldolgozni. Isten az, aki Lelke által egyedül képes megértetni, hogy mi miért történik velünk. Ha nem is mutatja meg az értelmét, de megmutatja a hasznot, amire Ő még a tragédiákat is használja övéinek az életében. Hiszen azt mondja a Római levél, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál.

Kérjük-e a Szentlelket újra meg újra, naponta, meg nem szűnő módon? Akarjuk-e valóban érteni Isten akaratát, hogy utána helyesen tudjunk kérni? Vagy siránkozunk sokszor amiatt, hogy nem jutnak el Istenhez a kéréseink? Hányszor lehet hívő embereket hallani, hányszor voltam én magam is ilyen, aki keresi, kutatja a saját életében az okokat és a hibákat, hogy miért nem válaszol az Úr? S nem veszem, nem vesszük sokszor észre, hogy csak az a probléma, hogy a kezünk zárva van. Kérünk, kérünk, kérünk, de a kezünk, a szívünk, az életünk zárva van Isten előtt. Kérjünk meg nem szűnő módon, de nyissuk meg a szívünket, életünket az előtt, amit Isten ad.

Így folytatja Jézus: "Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanezt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták." Úgy hívják ezt a mondatot, hogy aranyszabály. Ez a zsidó rabbinikus írásokban is már szerepelt egészen régtől. A buddhizmus és sok egyéb közösség ismeri ezt a fajta szabályt, de érdekes módon a legtöbb vallás más fajta megfogalmazásban közelít hozzá. Amit nem akarsz, hogy veled tegyenek, te se tedd másokkal. Jézus egy lépéssel továbbmegy ennél. Azt mondja, hogy mindez nem elég. Ahogy szoktuk mondani: élni és élni hagyni. Nem erről szól a dolog.

Jézus arra hívja az övéit, hogy az élő-halottakat életre segítsék. Azokat, akik szenvednek, ők elégítsék meg. Akik keresnek, ők segítsék el ahhoz, aki megmutathatja nekik mindazt, amire vágynak. Azt mondja, hogy amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek, ti is tegyétek meg azt másokkal.

Megint csak el kell hogy mondjam, amit az elején már említettem a kéréseinkkel kapcsolatban, hogy itt sincsen semmifajta szűkítés. Az emberek kifejezés, mindenkit, minden jó és rossz embert, barátot és ellenséget, testvért és a véleményünkkel ellentétesen gondolkodót is magába foglal.

Jézus arra hívott bennünket, hogy azt a szeretetet éljük meg ebben a világban, amit tőle kaptunk, és általa tapasztaltunk meg. Azért hallgatja meg a kéréseinket, hogy be tudjuk tölteni a feladatunkat ebben a világban. Nem az a feladatunk, hogy csupán jól érezzük magunkat, mint ahogy ezt sokszor szeretnénk, hanem, hogy mindazt a sok ajándékot, amit kaptunk, továbbadjuk másoknak. Mint ahogy egy segélyszervezet munkásai sem arra szerződnek, hogy ami segélyszállítmányt kapnak, azt otthon bespájzolják, és így egy-egy délután ne kelljen elmenniük vásárolni. Hanem arra szerződnek, hogy minél több éhezőt megelégítsenek. Minél több szükségben levőnek segítsenek. Erre hívott el minket is az Úr. Nem azért, hogy saját magunkat ápolgassuk csupán, hanem azért, hogy megkeressük azokat, akiket Isten ránk bízott.

Azzal fejeződik be a mai igerészünk: "Menjetek be a szoros kapun, mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a kárhozatra visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják."

Nem elég belépni a szoros kapun. Ez az első lépés. Innentől kezdve válik mindaz, amiről eddig beszéltünk egyáltalán értelmezhetővé, bármilyen módon megérthetővé az ember számára. A szoros kapu Jézus szavait lefordítva annyit jelent, hogy mondj le arról, hogy mindig te mondd meg, hogy mi a jó, és mi a rossz. Merd elismerni, hogy van, aki ezt nálad jobban tudja! Ez a valaki Isten. Merd elismerni, mindazt, ami rossz volt és van az életedben! Azért, hogy valami jót kapjál helyette. Ezt jelenti belépni a szoros kapun. Úgy hívja más néven a Biblia, hogy megtérés, ami fordulópont minden ember életében. Hadd biztassam azokat közöttünk, akik ma még kívülállóként hallgatják ezeket a szavakat, hogy merjék keresni ezt a szoros kaput. A nélkül, nem kell csodálkoznunk, ha nem hallgatja meg Isten a kéréseinket, mert nem tudunk őszerinte kérni, és elfogadni sem.

Azonban a szoros kapun való belépés még nem célhoz érést jelent. Arról is beszél az ige, hogy szoros az a kapu, és keskeny az az út, ami az életre visz. Vagyis, aki elindul, átmegy a szoros kapun, annak tovább kell haladnia lépésről lépésre a keskeny úton.

A hitben, az Istennel való szeretetkapcsolatunkban fejlődni kell! Fontos újra meg újra megvizsgálni az életünket egészen őszintén, hogy mik a gyümölcsei? Mik a jelek, amik megmutatják, hogy hol tartok az Úrral való kapcsolatomban. Úgy, ahogy a párkapcsolat egy fiú és egy lány között szerelmi kapcsolattá fejlődik, érik, napról napra alakul. Nagyon furcsa, ha egy szerelmi kapcsolat, ami egy évvel ezelőtt indult, egy év múlva is ugyanott tart. Ugyanazokról a dolgokról beszélnek, ugyanannyit tudnak egymásról. Ott valami probléma van. Ez nincs másképpen az Úr Jézussal kapcsolatban sem.

Összefoglalva a mai igénk üzenetét: Jézus mindannyiunkat arra biztat, hogy merjük komolyan venni az Ő szavát. Kérjünk, keressünk, zörgessünk meg nem fáradva! Kérjük az Ő Szentlelkét, hogy Ő mutassa meg, mik lehetnek a helyes kéréseink! Mik azok a jó dolgok, amiket Ő nekünk szeretne adni. Ne elégedjünk meg azzal, ha nekünk jó, ha mi kaptunk, ha mi örülhetünk. Ezt mind azért kaptuk, hogy másoknak továbbadjuk.

Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy hol tart ma az életünk? Milyen úton és hol? Hol tartok ahhoz képest, ahol tartottam egy hete, egy hónapja, egy éve? Merre felé tart az életem?


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, nagyon nehéz elképzelnünk és elhinnünk azt, hogy te valóban még ránk, pici, porszemnyi emberekre külön-külön is figyelsz, gondod van ránk. Minden rezdülésünket látod és érted. Fontosak vagyunk neked.

Te tudod urunk, hogy most is hány fajta ellenérv kavarog sokunk fejében és szívében, hogy mindez így, ebben a formában nem lehet igaz. Nem lehet, hogy mindenkire, minden körülmények között érvényes legyen. Te tudod, hogy nem merünk magunkkal szembenézni. Nem merjük elismerni, hogy azért szűkölködünk nagyon sok mindenben, mert nem vagyunk hajlandóak kérni és elfogadni tőled mindazt, amire szükségünk van.

Szeretnénk kérni Urunk tőled a te Szentlelkedet. Áraszd ki ma erre a gyülekezetre, minden itt lévőre, hogy általa tudjunk majd, amikor csendben folytatjuk az imádságot, hozzád fordulni őszintén, egyszerű szavakkal.

Kérünk, hogy a te Szentlelked beszéljen velünk tovább arról, hogy mi a jó, és mi a rossz, hogy azokból a zsákutcákból, amikbe sok mindenben keveredünk, a te gyermekeidnek szabadságára juthassunk el.

Kérünk, Urunk különösképpen is a gyászolókért, akik szerettüket veszítették el, vagy ravatal mellett álltak meg az elmúlt héten. Adj nekik vigasztalást, erőt és a te Lelkedet! Mutasd meg nekik azt, ami emberileg érthetetlen, hogy hogyan lehet tragédiák által is formálódni és hozzád közelebb kerülni.

Kérünk a szűkölködőkért, a betegekért, az egyedül valókért. Kérünk azokért, akik szerte e világon szenvedést és üldöztetést szenvednek a te nevedért. Különösképpen is Csépe Andreáért, akit a mi gyülekezetünkből hívtál el missziói szolgálatra, őrizd az életét! Áldd meg az Ő szolgálatát, és adj sok-sok gyümölcsöt, amit élete, hite, beléd fogódzó szeretete teremhet!

Kérünk végül mindazokért, akik ma még nem ismernek téged igazán ennek a templomnak a falain belül és kívül egyaránt. Mentsd meg őket attól, hogy a mi, vagy mások győzködése indítsa el őket bármilyen irányba. Kérünk, hogy Lelked által azzal a szeretettel és csendes figyelemmel, ahogy te mindig beszélsz hozzánk, szólítsd meg őket is.

Kérünk gyülekezetünk vezetőiért, lelkipásztorokért. Áldd meg mindegyikük szolgálatát, pihenését! Add, hogy bárhol, bármit teszünk, a te dicsőségedre legyen minden.

Köszönjük, hogy meghallgatsz, és már elkészítetted válaszaidat nekünk, Úr Jézus, a te nevedért.

Ámen.