PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. június 6.
(csütörtök)

Csákány Tamás


A KESERŰSÉG GYÖKERE


Alapige:Zsid 12,4-6; 12-15

"Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: "Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad."

Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön."


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, mindenekelőtt szeretnénk neked hálát adni mindazért a sok jóért és ajándékért, amivel elhalmozol bennünket.

Köszönjük, hogy olyan dolgokra is gondolsz, amikre mi az imádságainkban, könyörgéseinkben nem, mert elfelejtjük vagy nem is tudjuk, hogy szükségünk van rájuk. Köszönjük, hogy megadsz nekünk mindent, sőt sokkal többet, mint amennyi az üdvösséghez és az életünk folytatásához szükséges.

Köszönjük, Urunk, hogy azért hoztál ma este is ide, hogy beszélj velünk, hogy Lelked által nyugalmat, békességet, új életet teremts bennünk. Kérünk téged ma mindazokért, akik úgy hallgatják szavadat, hogy még nem találkoztak veled. Esetleg már érdeklődnek irántad, a szívük nyiladozik előtted, de még csak mások elmondásából ismernek téged. Kérünk, Urunk, áll eléjük valóságosan, hatalmasan, úgy, ahogy megismertetted magad mindannyiunkkal; mint teremtő, megtartó, megváltó, megszentelő és magadhoz minket közel vivő Isten.

Urunk, kérünk mindannyiunkért, akik itt vagyunk: a terheket hordozókért, a fáradtakért, a betegekért, a gyászolókért. Mindannyiunkért, akik különböző élethelyzetekből jöttünk ide, hogy benned legyünk egyek! Ez ne csak látszat legyen, hanem a tőled jövő szeretet Lélek által teremtett egysége.

Kérünk, Urunk, hogy Lelked által nyisd meg szavad előttünk, hogy lehessen az nekünk valóban életnek beszéde! Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket!

Ámen.


Igehirdetés

Tudjuk jól mindannyian, milyen egy kert közelről. Sokaknak van saját kertjük, amit rendben tartanak, szépítgetnek napról napra. Mások nem mindennapi ajándékként fordulnak meg családi házakban, ahol megfigyelhetik, hogyan is épül, szépül maga a zöld terület a falak körül.

Ahhoz, hogy egy kert széppé, mutatóssá váljon, kell hogy gazdájának legyen elképzelése arról, hogy mit is szeretne elérni vele. Úgy formálja, hogy terve előbb-utóbb megvalósuljon.

A nagymamáméknál töltött hétvégeket, nyarakat gyermekkoromban egy nagy kert képe határozza meg. Mindig ehhez az "álomhoz" nyúlok vissza. Arra emlékszem, hogy rengeteget dolgoztak: korán keltek, az elültetett virágokat öntözték, gyomlálták, hogy széppé tegyék, és szépnek tartsák meg azt, ami a szívüknek kedves volt. Nem elég elültetni valamit, azt meg is kell tudni őrizni.

Mai istentiszteletünkön egy dologra figyeljünk különösen ebből az igen gazdag igeszakaszból. Újra olvasom a két verset, ami központja lehet e résznek: "Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön."

Arról beszél itt az ige, hogy nem csak a körülöttünk lévő világot kell rendben tartani, és sok energiát befektetve széppé tenni. Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy mi kell a belső, lelki környezetünk tisztán tartásához. Mik azok a veszélyek, amik lelkünket fenyegetik, és mit tudunk ellenük tenni?

Az egyik ilyen veszélyforrást így jelöli meg az ige, hogy keserűség. Tegyük fel a kérdést magunknak, mit is jelent a keserűség fogalma? Hogyan tudnánk definiálni? Kérdezzük meg továbbá, hogy honnan származik a keserűség az ember életében? Milyen következményeket okoz neki, a környezetének, s emberi kapcsolataiban? Végül a szépíteni akaró ember vágyát kifejezve: hogyan lehet innen továbblépni? Hogyan lehet elkerülni, hogy a keserűség fokozódjon, hatását továbbra is kifejtse? Mit tehetünk, tehetünk-e valamit ellene?

Az első kérdésünk tehát így fogalmazódik meg, hogy mi is a keserűség? Készülvén a mai alkalomra, ilyen meghatározást találtam, amelyik szerint a keserűség - az eredeti szövegben használt szó fordítható még így is -, keserű érzés, keménység, harag. Olyan érzések, amikkel mindannyian találkozunk függetlenül attól, hogy keresztyének vagyunk-e, vagy nem. Gyakran kerülünk a mindennapjaink során olyan helyzetekbe, amik hirtelen lepnek meg bennünket, és amik szomorú, keserű érzéseket váltanak ki belőlünk.

Emlékszünk, hogy Márában keserű vizet talált Isten népe, mely élvezhetetlen, ihatatlan volt. A keserű íz általában keveseknek szokott jól esni. Hadd kérjem ezt a furcsaságot, hogy egy pillanatra próbáljuk meg a szánkba képzelni azt amikor valami nagyon keserűt kell épp lenyelnünk. Ugye milyen rossz? Egyikünk se szereti, és próbálja az ízt gyorsan még az emlékezetéből is kitörölni, mert kellemetlen.

A lelkünk fájdalmas vergődésének állapota, a kiút nem találása az, amikor valamelyikőnk megkeseredik. De nem ugyanaz megkeserednünk, és nem ugyanaz keserűséget ápolni valakivel szemben a lelkünkben. Megkeseredni azt jelenti, hogy valaki elerőtlenedik, megszomorodik bizonyos okok miatt. A keserűség ápolása, ennek felnövekedése azonban az ige szerint az előbbinél többet jelent. Mint ha egy pici magot elvetünk, abból nem biztos, hogy növény lesz. Ugyanígy van a keserűség is az ember életében.

Szeretnék áttérni a következő gondolatunkra: mi is az a keserűség, ami ott van az életünkben sokszor, és honnan jön? A keserűség az ige szerint olyan, mint az előbbi példa: piciny kis mag, amiből elkezd fejlődni valamifajta organizmus, ami egyre nagyobb lehet. Felnő, és utána mérgezni kezd. Egyrészt elkezd terjedni - ez az egyik jellemzője -, másrészt elkezd mérgezni. Elkezdi mérgezni a környezetét, és óhatatlanul mind nagyobb területet fog hatása alá vonni.

A keserűségnek számtalan oka és gyökere lehet. Sokszor - talán leggyakrabban - mások tevékenysége vagy lanyhasága, bántásai, vagy tudatos, tudattalan sértései miatt szokott az ember keserűséget érezni. Ugyanígy érezhet az ember keserűséget a saját mulasztásai, bűnei, nyomorúságai miatt. Lehet keserűséget érezni elszalasztott lehetőségekért, de ugyanígy lehet azért, mert egész életében másokhoz méregeti az ember az életét. Mindig az összehasonlítást állítja maga elé, hogy vajon mi lenne, ha nekem is olyan lehetőségeim lennének, mint a mellettem élő barátomnak, munkatársamnak? Mi lenne, ha én is úgy néznék ki? Mi lenne, ha én is olyan családból indultam volna stb.?

A keserűség - amiről a Szentírás beszél, és ami a keménységgel, illetve a haraggal nagyon rokon tőről fakad - rendkívül csalóka. Ugyanis ez a lelki gyomnövény úgy nő fel, hogy az ember szinte észre sem veszi. Egyik pillanatról a másikra. Ha valaki nem figyel oda kellőképpen, akkor már csak a következményeivel szembesülhet. A következmények pedig kétség kívül rövid időn belül megmutatkoznak.

Következményei lehetnek a keserűségnek az ember saját énképét tekintve, hiszen aki megkeseredik, az nagyon sokszor irreálisan, a valóságtól eltérően kezdi saját magát, létét, lehetőségeit, helyét látni ebben a világban. A keserűség és a harag soha nem jó tanácsadó. Amikor ez a levél íródott, címzettei nagyon nehéz körülmények között éltek. Üldözéseket szenvedtek. Az ortodox zsidó közösségek újra meg újra környékezték, próbálták visszatéríteni az Úr Jézust nem ismerő állapotba őket. Próbálták bebizonyítani nekik, hogy az az út, amin járnak, rossz. Sok bántást, kísértést kellett ezeknek az embereknek elszenvedniük.

Némelyek feltették maguknak a kérdést - talán a többség így volt -, hogy vajon most mi történt? Elfeledkezett rólunk az Úr? Nem szeret minket, büntet az Isten. Ahogy hallottuk, elerőtlenedtek, meglankadtak, a hitükben egyre mélyebbre kerültek. A keserűség kezdett növekedni az emberekben. Egyrészt a saját hitéletük gyengült, már nem tudtak olyan buzgón Istenhez fohászkodni, mint addig, másrészt ez a többiekkel való kapcsolatukra is kihatott.

Aki megkeseredik, az sosem tud igazán, száz százalékosan használható lenni Isten kezében. A keserűség úgy működik, mint amikor az ember behúzva hagyja a kéziféket az autójában, és ennek ellenére próbál elindulni.

Valakinek volt már ilyen tapasztalata? Egyszer hatvan kilométeres sebességnél járt a kis Polskim, és már majdnem felrobbant a motor, azt gondoltam, hogy úgy látszik feladta a harcot. Későn vettem észre, hogy mi a baj: behúzva maradt a kézifék, és így a hatvanas tempó is elég szép teljesítmény. Ahogy kiengedtem a kéziféket - talán furcsa a Polski Fiatról ilyet mondani -, mintha egy versenyautóba kerültem volna. Éppen hogy csak az úton maradt, majdnem felszállt, akkora volt a különbség a két állapot között. A keserűség ilyen kézifék, ami visszatart minket nagyon sok jó dologtól.

Az ige arról beszél, hogy a keresztyén ember felszabadulhat arra, hogy a saját emberi igazságát, szempontjait felváltsa az Úr Jézustól kapott igazsággal és az Ő szempontjaival. Nem azért, mert szeretne minket egyfajta vezetettségben tartani, ahol nem lehet önálló gondolatunk se. Sőt, még ha jót gondolnánk, akkor is nemet mondanának rá felülről. Éppen ellenkezőleg, mert a saját igazságaink nagyon sokszor csak keserűséget szülnek.

Két kézzel kapaszkodunk valamibe, talán régi sértődések, sértettségek, veszteségek emlékeibe, és nem vesszük észre, hogy megmérgezik az életünket. Ki örülne annak, ha gyilkos galóca kezdene el burjánozni a kertjében? Ki az, aki felismerve nem kezdené el azonnal pusztítani azt?

Egyik barátom mesélte, hogy volt örökségként egy olyan telkük a Balatonnál, amit nem használtak soha. Nem is nagyon jártak ott, csak valahogy rájuk maradt. Évről évre kapták a bírságolásokat, mert a fű nagyra nőtt rajta. A gaz kis spórái szerteszét repültek a környező telkekre is. Hiába irtották a nem odavaló növényeket a szomszédok, újra meg újra elgazosodtak azok is, mert ez a telek nem volt rendben. Barátoméknak súlyos pénzeket kellett fizetniük, míg végre rászánták magukat, és megtisztították örökölt területüket.

A keserűségünk nem csupán magánügy, hanem mérgező, másokat is megmérgező állapot. Ha éreztük már valaha, hogy nem csak a szánk tud megkeseredni, de néha a lelkünk is, akkor jól tudjuk, hogy miről beszél itt az ige.

A keserűség tönkre teheti, megkeserítheti családok életét. Amikor számon tartja egyik családtag a másik mulasztásait. Amikor már eleve feltételezünk a másikról valami rosszat hiányosságot, és számon kérünk mindent, amit csak lehet, sőt néha még annál is többet.

A keserűség megronthatja gyülekezeti, testvéri közösségek életét, együttélését. Szomorú, hogy bár az úri imádságot mondjuk sokszor, és mégis látni, hogy emberek kiengesztelhetetlenül haragszanak egymásra. Várjuk, hogy az Úr megkegyelmezzen nekünk, de odáig nem jutunk el, hogy nekünk is meg kell kegyelmeznünk egymásnak. Továbbmegyek: meg kell kegyelmeznünk saját magunknak is, ami sokszor talán még nehezebben megy.

A keserűség a haragnak - ha lehet így fogalmazni - betokosodott formája. Olyan tok veszi körül a keserű ember szívében a haragot, gyűlöletet, rossz érzést, ami szinte felszívódásra örökre alkalmatlanná teszi az életében. Erre mondja az ige, hogy ez nem kellene, hogy így legyen közöttetek.

Az Úr Jézus azért jött el erre a világra, hogy mindenféle kötöttségből, nyomorúságból megszabadítson bennünket. Ilyen nyomorúságaink és megkötözöttségeink közé tartozik a keserűség is.

Mit tehetünk a keserűségünkkel, hiszen mindannyiunkat érnek olyan benyomások, élmények, amik a keserűség érzését engedik a szívünkön keresztülsuhanni, elbizonytalanítanak, elerőtlenítenek.

Jól tudjuk a kertünkben, lakásunkban hogyan termethetünk rendet. Ugyanígy kell tenni a szívünkben is. Gyomlálunk naponta, hogy ne verje fel a gaz a kertet. Az igazán buzgó háziasszonyok gyakorta tisztogatják a lakást, hogy minden ragyogó legyen. Nem ugyanígy kellene tennünk a lelkünkkel is? Miért tűrünk meg magunkban olyan érzéseket, amik nem egy-két napja vannak ott, de esetleg hosszú évek, évtizedek óta. Miért tűrjük, hogy legyen olyan része az életünknek, a szívünknek, amelybe nem hatolhat be Isten világossága? Csodálkozunk, hogyha ennek az a következménye, hogy mérgezetté, erőtlenné válik sok szempontból a hitünk? Csodálkozunk, hogy mások felé is sokszor azt a keserűséget adjuk csak tovább, ami bennünk is ott van?

Nagyon furcsa gyógymód az, amit a Zsidókhoz írt levél írója olvasói elé tár. Azt mondja: "Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Törekedjetek a békességre és a szent életre! Nem azt mondja, ezeknek a próbák között, valóban nagyon nehéz helyzetben levő embereknek, hogy szorítsátok össze a fogatokat, embereljétek meg magatokat, és majd átvészelitek! Nem, ezt mondja: Törekedjetek a békességre és a szentségre!

Mire utasít az ige? "A gonoszt jóval győzd meg!" Ha próbák között vagy, ha szenvedések között járod az életed, akkor ennek a legjobb módszere a másokkal való törődés. Itt most nem arra gondolok, amit pszichológusok sokszor okkal, joggal mondanak, hogy sokan elmenekülnek a saját problémáik elöl. Nem mernek szembenézni életük eseményeivel, ezért belevetik magukat más tevékenységekbe.

Az ige által elénk adott út - számtalan helyen olvassuk a Bibliában -, a kereszthordozás útja. Nem olvastam fel azt a részt a 12. fejezetből, amelyik arról szól, hogy Isten fenyítésének elhordozása által válunk igazán az Ő fiaivá, gyermekeivé. Vállaljuk fel mindazt, amit Ő enged az életünkben történni, és ne meneküljünk el ezektől, ne tokozódjunk be úgy, hogy utána Istent sem engedjük már közel életünk egy-egy részéhez, hanem kérdezzük újra meg újra: Uram, mi a te akaratod ezzel, ami történik velem? Lehet, hogy nagyon fájdalmas, és értelmetlennek tűnik. Lehet, hogy úgy érzem, nincs erőm arra, hogy elhordozzam és feldolgozzam, de ennek ellenére mi a te akaratod?

Erre a fajta hozzáállásra inti és buzdítja a levél írója az olvasókat. Azt mondja, ha meglankadtatok, akkor nem az a megoldás, hogy összeszorítjátok a fogatokat és feltápászkodtok a magatok erejéből, mert ez egy idő után már fog menni. Az, hogy maga az Úr újít meg benneteket. Tudjuk nagyon jól, hogy amikor szentségre int bennünket az ige, akkor nem arra a szentségre gondol, amit mi magunktól meg tudunk valósítani és élni.

Én a saját életemben nem tudnék olyan területet megjelölni, amit a magam erejéből egy pillanatig is szent állapotban tudnék tartani. Ami az én szentségem, az legfeljebb gyenge karikatúrája lenne Isten szentségének. Az Úr Lelkéből azonban ad mindazoknak, akik kérik tőle, és szeretnének újat kezdeni; a keserűség helyett békességre jutni Ővele, magukkal és egymással.

Azt mondja az ige az Ef 4-ben "Vessétek le a régi embert, és öltsétek fel az újat. Újuljatok meg lelketekben és elmétekben." Ez a gyakorlati módja a változásnak és a keserűség kiirtásának az életünkből. Sokan vannak közöttünk, akik már számtalan területen megtapasztaltuk, hogy Isten valóságosan újítja gondolkozásunkat, érzésvilágunkat, viselkedésünket.

Hadd kérdezzen most minket az ige: Mindenben, mindenkivel kapcsolatban engedjük ezt neki? Az ellenségeinkkel s azokkal az emlékeinkkel kapcsolatban is, amik a szívünk legmélyén lapulnak? Vagy vannak olyan területek, amikre rutinosan mondjuk: Uram, ezt inkább hagyjuk, túl fájdalmas lenne, ehhez nekem jogom van. Isten nem erőszakoskodik velünk. Nem fog akaratunk ellenére elvégezni dolgokat az életünkben. Meghagyja nekünk a szabadságunkat. Ám nem jobb békességben élni? Nem jobb úgy, hogy nyugalmunk van, mert tudjuk, hogy minden, ami ér, az először Isten előtt halad át? Nem jobb képessé válni a megbocsátásra ahelyett, hogy keserű íz töltené be a szánkat és az életünket?

A következő lépés, amit a gyakorlati újulás, tisztulás érdekében tehetünk, az, amit így fogalmaz a 12. fejezet 4. verse: "Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig." Még nem álltatok ellen egészen a vérig. Még nem vettük komolyan nagyon sok mindenben, hogy itt életről és halálról van szó. A mi életünkről és mások életéről.

A hitünket jó és fontos dolog, ha még nem találtuk meg, megtalálni, Istentől elkérni, ha pedig már Istentől ajándékba kaptunk hitet és Szentlelket, akkor ezt folyamatosan tisztán tartani. Ez másokra is kihat, mint az a bizonyos kert, amelyik más kerteket is megfertőz, ha nincsen megtisztítva. Fontos, hogy tudatosítsuk és mondjuk: Uram, én ellen akarok állni a keserűség, a harag, a gyűlölet minden kísértésének.

Azt mondja az ige: "Haragudjatok, de ne vétkezzetek. A nap ne menjen le a ti haragotokkal." Másutt megint így fogalmaz: "Amennyiben rajtatok múlik, mindenkivel éljetek békességben." Van, ami nem rajtunk múlik. Az, hogy haragszanak ránk emberek, egy ponton túl nem rajtunk múlik. Keveset tudunk tenni azért, hogy az ő belső érzésviláguk megváltozzon. De nem is erről kérdez minket az Ige, hanem hogy vajon mi magunk békességben akarunk-e élni mindenkivel? Szeretetre törekszünk-e mindazokkal, akik közé Isten helyezett bennünket? Függetlenül vallási, faji, társadalmi, pártállásra való tekintet, hovatartozás, bármi egyébtől. Igyekszün-e erre?

Amikor majd csendben maradunk, és kérjük, hogy Isten figyeljen ránk, akkor kérjük az Ő Lelkét, hogy mutasson rá életünk azon zugaira, amik keserűvé tehetnek sok minden mást is, nagyobb területeket megmérgezve belülről. Másokat is mi miattunk tönkre téve.

Egy mozgássérült testvéremnek nem régen sikeres lézeres operációja volt. Ahogy ma a keserűségről gondolkoztam, a lézer jutott eszembe. A lézer nem tesz mást - az operáció alkalmával -, mint nagyon keményen kiöl, elpusztít bizonyos területeket az emberi szövetek közül. Azokat, amik mérgezőek, amik tönkre tesznek más környező szöveteket, amik az ember életét megnehezítik, megrontják. Lehet ez rákos daganat, valami fajta sérülés, ami blokkol bizonyos idegpályákat. Ha ez a radikalizmus, nincs meg, hogy ami blokkolja az életünket, azt hajlandóak vagyunk mindenestől kiirtani, és kérjük hozzá Isten segítségét, akkor nincs újulás. Ha nincs meg bennünk a szeretet radikalizmusa, ami Jézusban ott volt, amikor azt mondta, hogy szeressétek ellenségeiteket, akkor nem lesz békességünk. Ha hiányzik belőlünk az a fajta radikalizmus, hogy Uram, ha te igent mondasz rám, akkor én is igent mondok magamra, akkor sem lesz békességünk.

Szeretném felolvasni elhangzott alapigénk két versét még egyszer, befejezésképpen, és utána pedig majd imádságban elcsendesedve állunk oda Isten elé.

"Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon."


Imádkozzunk!

Urunk, Jézus Krisztus, sokfajta szélsőséget és radikalizmust ismerünk, de a szeretet nagyon sokszor nem tartozik ezek közé. Sokfajta igazságért tudunk síkra szállni, elsőképpen a magunk igazságáért, de olyan kevésszer engedjük, hogy a te igazságod töltse be szívünket és életünket.

Tudod, hogy vágyunk a békességre, talán mindennél jobban. Vágyunk a tisztaságra, közben mégis olyan sok mindent megtűrünk a szívünkben és életünkben.

Urunk, bocsáss meg azért, mert időnként lelki értelemben behúzzuk életünk kézifékjét, és csodálkozunk, hogy így nem haladunk. Csodálkozunk, hogy egy idő után elerőtlenedünk, és már alig sikerül egyik napról a másikra túlélnünk, tengődünk.

Kérünk, hogy irts ki belőlünk most minden keserű gondolatot, emléket, érzést, ami mérgezi az életünket és másokét is.

Urunk, szeretnénk kérni, hogy teremts bennünk tiszta szívet! Formálj bennünk Szentlelked által egészen új értelmet, és újfajta gondolkozást a világról, egymásról és magunkról. Hogyha még ezt nem tapasztaltuk meg, kérünk, add meg nekünk ezt a csodát! Ha már ismerünk téged, akkor ne engedd, hogy elfeledjük, milyen a te közeledben lenni! Ne engedd, hogy megelégedjünk a régi, szép, veled eltöltött idők emlékével! Urunk, ne hagyj minket belülről békén, kérünk!

Eléd hozzuk most különösképpen azt a testvérünket, aki ma vesztette el egyik szerettét. Kérünk, Urunk, te állj oda mellé, az övéi mellé, és adj nekik békességet! Köszönjük, hogy elköltözött keresztanyjával, és minden más elköltözött szerettünkkel kapcsolatban is reménységgel lehetünk, mert habár mi sok mindent nem látunk egymás szívében és életében, de előtted mégsincs akadály. A te kegyelmed és szereteted sokkal nagyobb, mint a mi képzelőerőnk valaha is lehet.

Kérünk, Urunk így adj bizalmat, hogy csak rád nézzünk, és csak beléd fogódzunk! Amíg tart a kegyelmi idő számunkra, addig tegyük rendbe az életünket, tisztítsuk meg magunkat, hogy tudjunk békességben élni egymással. Megtapasztaljuk, milyen az, amikor te adsz nekünk, igazi, elvehetetlen szentséget.

Kérünk, gyülekezetünkért, adj lelki épülést, adj megtisztulásokat és megtéréseket! Add, Urunk, hogy a te szavad Lelked által megtartson és üdvösségre vezessen bennünket!

Köszönjük, Úr Jézus Krisztus, hogy a te nevedért meghallgatsz bennünket.

Ámen.