PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. május 26.
(vasárnap)

Csákány Tamás


TE VAGY AZ AZ EMBER!


Alapige:2Sám 12,1-14

"Az Úr elküldte Dávidhoz Nátánt. Az bement hozzá, és ezt mondta neki. Volt egy városban két ember, egy gazdag meg egy szegény. A gazdagnak igen sok juha és marhája volt. A szegénynek nem volt egyebe, csak egy báránykája, azt is pénzen vette. Táplálgatta, és a gyermekeivel együtt nőtt fel nála. A falatjából evett, poharából ivott, és az ölében feküdt, mintha csak a leánya lett volna. Egyszer egy utas érkezett a gazdag emberhez, de ez sajnált a maga juhait, és marhái közül hozatni, hogy elkészítse a hozzá érkezett vándornak, ezért elvette a szegény ember bárányát, és azt készítette el annak, aki hozzá érkezett. Dávid nagy haragra gyulladt az ellen az ember ellen, és ezt mondta Nátánnak: Az élő Úrra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt tette! A bárányért négyszer annyit kell fizetnie, mivel ezt tette, és mivel könyörtelen volt. Akkor ezt mondta Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Én kentelek fel Izráel királyává, és én mentettelek meg Saul kezéből. Neked adtam uradnak a házát, és a te öledbe adtam urad feleségeit. Neked adtam Izráel és Júda házát is. És ha ezt kevesellted volna, még sok mindent adtam volna neked. Miért vetetted meg az Úr szavát, miért tettél olyat, ami nem tetszik neki? A hettita Úriást fegyverrel vágattad le, hogy a feleségét feleségül vehesd; őt magát pedig meggyilkoltattad az ammóniak fegyverével! Ezért nem távozik el soha a fegyver a te házadtól, mivel megvetettél engem, és elvetted a hettita Úriás feleségét, hogy a te feleséged legyen. Ezt mondja az Úr: Éppen a saját házadból fogok bajt hozni rád. Feleségeidet szemed láttára veszem el, és másnak adom, aki fényes nappal fog a feleségeiddel hálni. Mert te titokban cselekedtél, de én egész Izráel előtt és napvilágnál cselekszem ezt! Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg. Mivel azonban ezzel a tettel okot adtál az Úr ellenségeinek a gyalázkodásra, azért meg kell halnia a fiadnak, aki született neked."


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, könyörgünk, szólíts meg minket ezen a mai alkalmon! Kérünk, Urunk, tedd lehetővé számunkra, hogy egészen személyesen halljuk és értsük a te szavadat! Olyan sokszor mások fülével figyelünk igédre. Arra gondolunk, hogyha ez vagy az az ismerősünk hallaná a szavadat, akkor mennyire telibe találná őt a te igéd.

Kérünk, most minket találj el, hogy újuljon, tisztuljon, szent legyen az életünk! Bocsáss meg, Urunk, mert az elmúlt héten is annyi minden olyan szót, tettet, mulasztást tudhatunk magunk mögött, amivel nem hoztunk dicsőséget a te nevedre. Sőt, amivel sokakat bántottunk, és ebben a világban azt mutattuk, hogy a keresztyének, a te követőid nagyon sokszor erőtlen és bukdácsoló emberek.

Kérünk, Urunk, vezess minket, hogy tudjunk hűségesen járni hozzád, és megláthassuk, megérthessük azt az utat, amin járnunk kell. Járj előttünk, mert magunktól képtelenek vagyunk követni, képtelenek vagyunk az életünkben valóra váltani mindazt, amit megmutatsz nekünk.

Köszönjük, Urunk, hogy a te lelked elvégezheti bennünk azt is, ami emberi gondolatok szerint lehetetlen. Engedd ezt megtapasztalnunk! Jézus érdeméért.

Úr Jézus, te közösséget vállaltál a bűnösökkel, a nyomorultakkal, az elveszettekkel. Kérünk, vállalj közösséget velünk is! Adtad, hogy amikor testben találkoztak veled ezek az emberek, az életük megújult és megváltozott. Így újulhassunk, változhassunk meg ma mi is, akik veled találkozunk! A te nevedért kérünk, hallgass meg minket!

Ámen.


Igehirdetés

Kemény szavak, amiket Nátán mond Dávidnak. Olyan emberről hallunk ebben a történetben, akit jól ismerünk. Általában Dávid neve Isten szabadításaival összefüggésben szokott előkerülni. Ő az az ember, az az uralkodó, akihez az ószövetségi Szentírás méri, hogy egy király Isten szerint vagy Isten előtt utálatos módon élt és uralkodott-e. Dávid volt az etalon, az Isten szíve szerint kiválasztott és elhívott király. Ő, aki látta, megtapasztalta az Úr csodáit, akit egészen fiatalon, sokak által megvetve és lenézve hívott el az Isten. Nátán emlékezteti is minderre Dávidot.

Ő volt az az ember, akinek Isten megadta, hogy szilárd királysága lehetett, és a nép előtt megélhette, megmutathatta Isten hatalmát és erejét. Mégis a Szentírás nagyon reálisan, valóságosan állítja elénk Dávid alakját, mint ahogy minden más bibliai szereplőét is. Az ő életén keresztül látjuk azt, hogy milyen, amikor valaki - akár Istent ismerő, Istent követő emberként is -, elbukik szégyenletesen és nagyon mélyen.

Ugyanis nincs különbség abban hívő és nem hívő ember között, hogy adott esetben mind a kettő elbukhat. A hívő embernek sincs garanciája arra nézve, hogy bukások nélkül éli végig az életét. Isten megszabadító kegyelme lehetőséget ad neki arra, hogy már ne kelljen elbuknia. Ne kelljen bizonyos dolgok, vágyak, szokások rabságában élnie. Ám hogyha ő ettől a szabadságtól függetleníti magát, akkor ugyanúgy elbukik, mint bárki más, aki Istent nem ismeri.

Dávid esetében nyomon követhetjük nagyon világosan ennek a menetét. Azért fontos, hogy beszéljünk erről, mert a Szentírás is elénk adja ezt a történetet. Másrészt, mert sokan, sokszor találkoztunk már azzal, akár hívő emberként, akár Istent kereső emberként, hogy nagy mélységekbe kerültünk. Megfogalmazódott szívünkben a kérdés, hogy vajon van-e még innen felfelé út? Vajon nem kerültem-e túl messzire? Vajon nem fordult-e el tőlem Isten?

Ennek a történetnek a háttere az, hogy Dávid, amikor észre veszi ezt az asszonyt, Betsabét, tulajdonképpen nem azt csinálja, amit csinálnia kellene. A seregei harcolnak az ammóniak ellen, de Dávid fővezérként, királyként nem áll ott a seregei élén - valamilyen oknál fogva -, nem tudjuk, hogy miért. Nincs a helyén. Ez lehetőséget teremt arra, hogy olyan helyzetbe kerüljön, ahol nagyon erős kísértés éri őt. A kísértés még nem bűn. Még nem Istentől való elfordulás. Ahogy Luther használt erre egy képet: azt nem tudjuk megakadályozni, hogy verebecskék repkedjenek a fejünk körül, de hogy a fejünkön szép kis fészket rakjanak, azt már igen. Furcsán néznénk ki egy-egy kis fészekkel a fejünkön. Értjük Luther képét.

Azt, hogy kísértések érjenek bennünket, nem tudjuk megakadályozni, mert van szemünk, fülünk, a világban élünk és járunk. Azonban, hogy a kísértésbe belemegyek-e, engedem-e a gondolataimat tovább foglalkozni azzal, ami elkezdett engem kísérteni, ez már rajtam múlik. Itt bukik el Dávid.

Elkezd sétálni palotája lapos tetején, és ahogy nézelődik, unatkozik, megakad a tekintete a szomszédban fürdőző asszonyon, Betsabén. Innen még vissza lehetne fordulni. Ám Dávid ahelyett, hogy itt abbahagyná a gondolkodást, visszamenne a palotájába, elfoglalná magát, vagy elkezdene Istenhez erőért könyörögni, megkívánja ezt az asszonyt.

A Jakab levele mondja a bűn mechanizmusára, működési rendjére vonatkozóan, hogy a kívánság megfoganván bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. Ez történik Dávid esetében is. Elkezd játszani a gondolattal. Megkívánja, meg akarja szerezni azt az asszonyt, s meg is szerzi magának. Áthívja, együtt hál vele, és utána következményei lesznek mindennek. Betsabé ugyanis gyermeket vár. Mit lehet tenni? Próbálja elrendezni Dávid a maga módján a helyzetet, hogy ne derüljön ki a nép, a világ számára, hogy mi történt itt, de Úriás tudtán kívül nem hajlandó asszisztálni ebben. Amikor hazarendeli különleges szabadságra Dávid, akkor nem hajlandó bemenni a feleségéhez. Azt mondja, hogy harcos vagyok, fókuszálnom kell a harcra. A bajtársaim kint vannak a csatamezőn, nem szabad szétszórnom a figyelmemet és az energiámat.

Dávid hirtelen bajba kerül. Ha mindez így áll, akkor előbb utóbb napvilágra fog kerülni, hogy ő elcsábította királyként, Isten embereként ezt az asszonyt. Itt látjuk azt, hogy egy viszonylag kisebb bűn, vagy egy kevésbé rombolónak tűnő bűn milyen hihetetlen lavinát képes elindítani egy-egy ember életében. A megoldás, amire Dávid jut az az, hogy meg kell szabadulni Úriástól. Ír egy titkos parancsot, elrendeli, hogy a legkeményebb harc kellős közepébe küldjék Úriást, ahol - ahogy arra Dávid számított - el is esett.

Úgy látszik, hogy minden rendben van. Elrendeződött a probléma. Nem derült ki az, amit Dávid eltervezett és elkövetett. Minden jól alakul. A döbbenet ebben a történetben, hogy úgy tűnik, Dávid fel sem méri, nem is foglalkozik azzal, ami történt. Szépen leporolja a kezét, minden rendben van.

Nem tudom, érezzük-e, hogy egy Istent ismerő, Isten szavát halló, Isten tetteit sokszor megtapasztalt emberről van szó. Még ő is ilyen mélységbe tud Istentől elfordulva, elszakadva kerülni.

Amikor Nátán odalép hozzá, akkor egy képet, példázatot rajzol elé. Ebben a példázatban egy szegény és egy gazdag emberről hallunk. A szegény embernek egyetlen egy juhocskája van, amiért mindent megtesz. Szeretgeti, etetgeti, itatgatja. Hirtelen vendég érkezik a gazdag emberhez. Ő a sok-sok juhából nem hajlandó egyet sem feláldozni vendéglátásukért, hanem erőszakkal elveszi a szegény ember juhocskáját.

Dávid éktelen haragra gerjed. Jóval nagyobb büntetést szab ki arra az emberre, akiről még nem tudja, hogy kicsoda pontosan, mint amennyit a mózesi törvény előírna. A mózesi törvényben az van, hogy szemet szemért, fogat fogért. Ebben az esetben bárányt bárányért. Dávid itt a gazdag embernek a keményszívűsége és könyörtelensége miatt háborodik fel elsősorban - ahogy ezt meg is fogalmazza. Sokkal súlyosabb büntetést, mint kellene, halált szab ki rá.

Döbbenetes az a rövid mondat, amit Nátán válaszol: Azt mondja rajta keresztül az Úr Dávidnak: "Te vagy az az ember!" Te azt gondoltad, hogy másról van szó. Tévedtél. Rólad van szó. A te életedet mérte meg és találta könnyűnek Isten. Kifelé királyként meg tudtad őrizni a pompát, a látszatot, a tekintélyedet. Isten nem a látszatot nézi.

A Szentírásból számtalan más olyan szereplővel, és Isten által később csodálatosan használt emberrel találkozunk, akik hasonló utat jártak be, hasonló mélységeket éltek át, mint amilyet átélt Dávid is ebben a történetben. Csak érintőlegesen szeretnék még magunk elé idézni néhány nevet, hogy lássuk, amikor ezt a történetet vizsgáljuk, akkor nem egyedülálló, elszigetelt élethelyzettel van dolgunk.

Voltak olyanok, akik még Istent nem ismerve jártak meg mélységeket, és voltak olyanok, akik már Istent ismerve kerültek nagyon mélyre. Az első kategóriába - az Istent még személyesen nem ismerők közé - tartozott Mózes, aki szeretett volna javítani népe sorsán, és gyilkossá lett. Utána el kellett bujdosnia. Ebből a mélységből hívta őt el Isten, hogy legyen a nép szabadítója. Legyen az, aki Izráel történetében a legnagyobb csodáknak a tanúja és közvetítője lehet.

Szintén Isten személyes megbízatásától távoli buzgóság hajtotta Sault, akiből később Pál apostol lett, hogy halálra üldözze Krisztus elhívott követőit. Utána már megszólított, és Isten által megváltott életű emberként nem győz szégyenkezni, és Istentől bocsánatot kérni mindazért a gonoszságért, amit a legnagyobb jóindulattal tett.

Ábrahám már az Istennel való szövetségkötés után letagadja, hogy az az asszony, akivel együtt Egyiptomba megy élelemért, az a felesége. Majdnem paráznává teszi a feleségét csak azért, hogy a saját bőrét mentse. Pedig megtapasztalta már Isten vezetését.

Végül emlékszünk Péter tagadására, aki fogadkozik: Uram, én mindenben veled leszek. Ha kell, meghalok érted. Utána háromszor tagadja meg az Urat.

Az a szó, amit a Szentírás erre a fogalmunkra, hogy bűn használ - ami ennyit jelent, hogy célt tévesztés -, nagyon találó. A kívánság mindig azt festi az ember elé, Dávid is így gondolkodott, ezt érezhette, hogy valami olyat látok most magam előtt, amit vagy akit mindenáron meg kell szereznem. Már érzi az ember előre az édes ízt a szájában. Már érzi, hogy milyen boldogságot, örömet fog hamarosan nyerni. Ez lehet magasabb pozíció, barátság, egy kapcsolat, lakás, bármi, sok minden. Történetünkben Betsabé volt.

Amikor az emberben a kívánság felülkerekedik, akkor nem látja, vagy nem akarja látni mindazt, ami ennek a következménye lehet. Dávid sem foglalkozott ilyesmivel. Sőt, amikor megtörtént a gyilkosság, akkor sem gondolt rá. Nátán szavain keresztül azonban világossá vált számára, hogy mit tett. Ez az a pillanat, amikor Dávid nem védekezik, nem próbál ellentmondani. Rájön, hogy itt már nem arról van szó, hogy valaki kívülről megvádolja őt, mert akkor még lehetne védekezni, magyarázni dolgokat. Belülről kezdi el vádolni a szíve. Az ellen nincs védekezés.

Rádöbben arra Dávid - amit megfogalmaz Nátán is -, hogy elsősorban Isten ellen vétkezett. Miért? Azért, mert őt Isten feladattal bízta meg, hogy az Ő dicsőségét tegye nyilvánvalóvá a körülötte élők között. Azért adott neki erőt, hatalmat, bölcsességet, hogy Istenre mutasson vele. Ezért tette, Istent mocskolta be mások előtt. Sőt, nyílvánvalóan embereket is bántott, és végveszélybe, sőt - Úriást - halálba sodorta. Isten ellen vétkezett.

Ebből a történetből látjuk, a bűn, a pusztulás, az Istentől való elfordulás anatómiáját, ám ugyanúgy láthatjuk Isten kegyelméből a megtartatás képét, mechanizmusát, működési elvét is.

Jó lenne, hogyha értenénk, hogy történetünk amennyire baljósan hangzik, legalább annyira szól Isten megmentő kegyelméről és szeretetéről is. Egyrészt tanúi vagyunk egy ember, egy hívő ember szégyenletes bukásának, de ugyanakkor tanúi vagyunk annak, ahogy Isten figyelmezteti őt, és megadja neki az újrakezdés lehetőségét.

Amikor megérti Nátán szavain keresztül Dávid, hogy mit tett, és hogy valóban ő az, akiről ez a példabeszéd szól, akkor először is elismeri azt, amit tett. Nem próbálja mentegetni magát. Nem próbálja kisebbíteni a bűnt, elismeri teljes nagyságában. Felvállalja. Utána megbánja és megalázza magát Isten előtt. Felvállalja Nátán előtt, és később felvállalja mások előtt is tettét. Ennek a világos megfogalmazása az 51. Zsoltár. (Érdemes otthon elolvasnunk.)

Ezután bocsánatot kér Istentől. Másképpen akarja folytatni, és másképpen is folytatja életét, mint ahogy eddig. Elismeri a bűnét, megbánja, bocsánatot kér, és másképpen folytatja.

Azt gondolom, hogy mindannyian éltünk már meg mélységeket ilyen, olyan módon. Akár azért, mert a bűneink miatt jutottunk nagyon mélyre, akár más okból, de az ördög előszeretettel mondja nekünk, hogy az a mélység, amibe kerültünk, az már túl messze van Istentől. Az a mélység azt jelenti, hogy Isten már nem ér el, vagy nem akar elérni annak a mélyére. Ha valaki gondolhatta volna ezt, akkor Dávidnak lett volna erre oka. Isten kegyelme abban nyilvánult meg, hogy nem az ítélet következett mindjárt. Isten megtehette volna minden további nélkül, hogy Dávid egyik pillanatról a másikra meghal. Meghal a családja is. Kitöröltetik Izráelből. Ám Isten elküldte Nátánt, hogy rajta keresztül figyelmeztesse őt. Tükröt tartson elé, hogy Dávid, észre vetted, hogy ki vagy? Észre vetted, hogy merre tart az életed? Neked, akinek a többiek javát kellene munkálnod, az egész nép romlása, ami az épp mostani ténykedésedből kijön. Rájöttél, rádöbbentél, hogy te vagy ez az ember?

Isten mindig azért figyelmeztet bennünket időről időre, mert szeret. Mert a kegyelem, Krisztus keresztje nem olcsó dolog. Krisztus nem azért szenvedett kínhalált, mert másoknak szüksége volt rá, hanem azért, mert nekem és neked nem volt más lehetőségünk, hogy megmaradjunk. Nem hívőként, és hívő emberként is számtalanszor hozunk gyalázatot Isten nevére. Akik ismernek minket, tudnák elmondani, hogy hányszor tettünk és mondtunk olyat, amit legszívesebben elfelejtenénk. Sokszor olyanok vagyunk, mint Dávid. Észre sem vesszük. Nem is akarunk tudomást venni arról, hogy milyenek is, kik is vagyunk.

Dávid - amikor elhangzik ez a példabeszéd -, nagyon világosan, sőt, a szükségesnél keményebben látja, hogy hogyan kellene elítélni ezt az embert: halállal lakoljon. Ám azt nem veszi észre, hogy az ő életében nem csak egy bárányról volt szó. Valakinek a feleségét vette el, és utána megölette a férjet. Ez természetes. Ha rólam van szó, az nem probléma. Ez a tipikus eset, amit Jézus úgy mond, hogy másnak a szemében észreveszi az ember a szálkát, de a sajátjában a gerendát sem. Nem veszi, vagy nem akarja észrevenni.

Isten kegyelme az, hogy rámutat az életünk gerendáira. Kínálja, mint ahogy Dávidnak kínálta a megtérés és az új kezdet lehetőségét. Istennél nincsen lehetetlen. Az, amivel azért nem merünk sokszor szembenézni, mert úgy tűnik, hogy túl sok ahhoz, hogy felvállaljuk, mert nem lehet helyrehozni, nem lehet megváltoztatni. Úriást sem lehetett feltámasztani. Mindez Isten számára nem jóvátehetetlen. Isten olyan sebeket is be tud gyógyítani, amik emberileg gyógyíthatatlanok. Olyan életeket is újra egésszé tud formálni, amik véglegesen és végletesen szétestek. Olyan embereket tud Isten szentjeivé alakítani az Ő kegyelméből, akik mélyen, gyalázatos módon, képmutatóan éltek sokszor és sok mindenben.

Nem volt könnyű ezzel az igével idejönnöm ma. Tusakodtam Istennel sokat. Aztán re kellett, hogy jöjjek, hogy nem szégyen olyat továbbadni, amit magam is örömhírként éltem meg. Mármint nem a bukást, mert az nagyon rossz, de Isten szabadító kegyelmét. Azt gondolom, hogy fontos, életmentő találkoznunk vele. Ma még tart a kegyelmi idő. Ma még hangzik Isten megújító és megtérésre hívó szava.

Az az ember, aki megbánja Isten előtt életének bukásait: akár jól látható bukás volt, akár kevésbé, az bocsánatot nyer. Ami azt jelenti, hogy visszatérhet, vagy életében először befogadást nyerhet az Istennel való közösségbe, amiből Dávid is kiesett. Teljesen süketté vált lelkileg, amíg Nátán szavára vissza nem tért az Úrhoz. Az is lehet - sokszor tapasztaljuk ezt is -, hogy Isten nem csak a büntetést, az ítéletet veszi el a bűnbánó ember életéből, hanem gyakran még a tetteinek a következményét, vagy azok egy részét is. Nem mindig. Itt például a következmények egy része az, hogy Dávid és Betsabé gyermeke meghal, és ezt Dávidnak el kell hordoznia, és meg kell élnie.

Dávid, amikor magára ismert végre, már nem mást akart megbüntetni. Rájött arra, hogy nála mélyebben nem nagyon találna embert. Aki először, majd újra meg újra Isten tükrébe néz, az képes igazán, őszintén megbocsátani, és az az ember képes igazán és őszintén bocsánatot kérni. Bocsánatkérés és bocsánatadás nélkül nincsen Istennel való igazi és őszinte kapcsolat.

Hadd kérdezzen most minket Isten igéje egészen egyszerűen és személyesen: ki az, akitől bocsánatot kellene kérned, akinek fájdalmat, sebet, sebeket okoztál, vagy ki az, akinek meg kellene tudnod bocsátani, de nem tudsz? Azt gondolod, hogy amit tett, az megbocsáthatatlan.

Ezek is olyan sebek, olyan görcsök bennünk, amiket csak Isten tud feloldani és meggyógyítani. Ahogy erről szóltunk már, Dávidnak is adja az újrakezdés lehetőségét. Az elején említettem, Dávid ezután a bukása után is mint mérce szerepel a Bibliában, az Istenhez való hűség mércéjeként. Isten a bűnbánó ember bűneit maga mögé veti. Itt nincs semmiféle kitétel vagy feltétel, hogy bizonyos bűnöket bizonyos számban még hajlandó megbocsátani, de egy idő után már nem. Amikor az ördög megpróbálja velünk elhitetni azt, hogy ez nem így van, akkor hazudik, így próbál minket távol tartani az Úrtól.

Nincs olyan mélység, nincs olyan nyomorúság, amiből Isten ki ne tudna emelni, de ehhez engednünk kell. Meg kell magunkat aláznunk Őelőtte.

Akkor valóság lesz a mi életünkben is az, amiről így beszél a Rómabeliekhez írt levél 8,1-4 verse "Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint."

Azért lehet igaz, amiről ma Isten igéje szólt és szól hozzánk, mert Jézus Krisztus a mi legeslegsötétebb dolgainkat is maga vitte fel testében a keresztfára. Így fogalmaz az Írás, hogy Ő bűnné lett miértünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. El tudjátok ezt képzelni, hogy úgy nézzen ránk Isten, mint az Ő igazságára? Ezt készítette nekünk! Ez az az ajándék, amit ma kínál, nyújt felénk. Ez az örömhír, ez az evangélium.

A Róma 8, 28 itt válik igazán érthetővé, és igazán sarkalatos ponttá: "Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van." Isten olyan hatalmas, hogy még a nyomorult bukásból is tud áldást, hasznot kihozni a hívő ember életére nézve. Ez nem azt jelenti, hogy igazolni lehetne a bukásainkat. Nem azt jelenti, hogy bátran menjünk bele bűnökbe, mert majd Isten milyen jót hoz ki belőlük. Sok-sok nyomorúságot tapasztalunk meg az Istentől való elfordulásunk következményeként, és szenvedünk ezektől, és mások még jobban szenvednek tőle. Ha Ábrahám, Mózes, Péter vagy Saul életére nézünk, akkor látjuk, hogy Isten alkalmassá alakította őket a szolgálatra. Már nem gondolták azt, hogy ők maguktól milyen nagy, milyen erős, milyen használható emberek, hanem alázatosan hagyták, hogy Isten formálja őket.

Engedjük-e ezt? Amikor minket ér el Isten szava így, hogy te és én vagyok az az ember, akiről szól ez a történet, akkor magunkra vesszük-e? A bűneink feletti búslakodás szomorúságából továbblátunk-e e golgotai keresztre, ami a sötétségünkbe világosságot hozhat. A bukás, a nyomorult szolgaság és megkötözöttségek helyére szabadságot, mert ezt kínálja nekünk most az Úr. Kegyelemből tartattunk meg hit által, és ez nem tőlünk van, Isten ajándéka ez. Nem a mi cselekedeteinkből, hogy senki ne kérkedjen.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, látod, tudod, hogy mennyire ránk nehezedik most sok minden. Köszönjük, hogy nem azért jöttél a világra, és ma sem azért jöttél el közénk, hogy elítélj, és ítéleteddel agyonsújts minket, hanem azért, hogy megszabadíts véred által mindentől. Te gyógyítani, újjáteremteni jöttél bennünket.

Bocsáss meg Urunk, kérünk, hitetlenségünkért, hogy azt merjük gondolni, időnként hinni, hogy van, amire nincs bocsánat. Másokkal szemben is úgy viselkedünk és beszélünk gyakran, mintha ez így lenne. Könyörülj kérünk, rajtunk!

Adj nekünk most alázatos, őszinte megbánást előtted. Nem egymás előtt, nem külsőképpen elsősorban, hanem előtted. Kérünk, urunk, hogy azokat az embereket, akiket valaha is megbántottunk, akiknek az életében akarva vagy akaratlanul törést okoztunk, akiket megbotránkoztattunk, elfordítottunk tőled, te gyógyítsd, erősítsd, újítsd meg!

Urunk, neked van hatalmad arra, amire senki embernek nincs, hogy teljesen új kezdetet adj nekünk.

Kérünk, hogy bukdácsolásunk és sokszor képmutató életünk helyébe add a te igazságodat. Add azt, amire egyedül csak te vagy képes, hogy lelked vezetése és életünk cselekedetei egybevágjanak!

Urunk, könyörögve kérünk most a gyászolókért. Azokért, akiknek az elmúlt héten koporsó mellett kellett megállniuk, akik szerettüket veszítették és búcsúztatták el az elmúlt időben. Könyörülj, kérünk rajtuk, és Lelkeddel adj vigasztalást, és töltsd be azt a hiányt, ami maradt az életükben! Add, hogy amennyire lehet, mi is tudjuk vigasztalni, támogatni, imádságban hordozni egymás!

Kérünk a betegekért, az egyedül lévőkért, a különösképpen lelkileg, testileg is megterheltekért, a haldoklókért, a foglyokért, az árvákért, azokért, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Urunk, add, hogy ne legyünk érzéketlenek, hanem hordjuk egymás terheit, és így töltsük be a te törvényedet.

Kérünk, Urunk, országunk vezetőiért, mindazokért, akikre felelősséget bíztál. Add, hogy megismerjenek téged mindazok, akik vezetnek bennünket. Add, hogy a te akaratod, tökéletes terved valósuljon meg személyes életünkben is, a mi nemzetünk - és ennek az egész világnak az - életében.

Add, Urunk, hogy most, ahogy majd tovább folytatjuk az imádságot a saját szavainkkal, Lelked által rávezettessünk, hogy mit fontos elmondanunk, megvallanunk, kérnünk előtted, tőled! Köszönjük, hogy elkészítetted a szabadulást, az újulást, az újrakezdést mindannyiunk számára: légy áldott ezért!

Ámen.