PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. május 23.
(csütörtök)

Varga Róbert


PÜNKÖSD UTÁN


Alapige:ApCsel 2,37-47

"Amikor ezt hallották (mármint az igehirdetés hallgatói), mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?" Péter így válaszolt: "Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret, és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk." Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: "Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!" Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel."


Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk, hogy te irgalmas Isten vagy, és soha nem a mi bűneink szerint bánsz velünk.

Köszönjük, hogy ma is irgalmasságok sorát cselekedted velünk, de a legnagyobb irgalmasság a részedről az, hogy most is magad elé engedsz minket, és nem úgy bánsz velünk, ahogy mi bántunk ezen a mai napon is másokkal, vagy amilyen gondolatok, indulatok és szándékok voltak bennünk.

Istenünk, köszönjük, hogy te boldogítani akarsz minket. Ápolni és tisztogatni a mi lelkünket, és újra és újra bizonyítani csodálatos szeretetedet. Kérünk téged arra, hogy világosítsd meg a mi lelkünket! Adj békességet a mi szívünkbe! Adjál belátást és értelmet, hogy megértsük nagyságos és csodálatos dolgaidat!

Köszönünk Urunk minden csendet, amit előtted tölthetünk. Bocsásd meg, ha olyan szűkre szabjuk azt, ezért nem tudsz vezetni minket, nem tudsz szólni hozzánk, mi pedig nem tudjuk megérteni jó és kedves akaratodat.

Köszönjük azt is Urunk, hogy most együtt, közösen énekelve imádkozhattunk. Kérünk áldd meg mindazt, ami ezután következik.

Ámen.


Igehirdetés

Pünkösdhétfőn Isten négy üzenete köré csoportosult mindaz, ami elhangzott az igehirdetésben. Ennek a fejezetnek az első fele arról szólt, hogy mi történt Jézus tanítványaival pünkösdkor? Mit végzett el Jézus az apostolokban? A négy pont a következő volt pünkösdhétfőn: az apostolok, a tanítványok várták Jézus ígéretének beteljesedését, eljön a vigasztaló Szentlélek, és betölti őket. A második, ami jellemző volt ott az apostolokra az az, hogy egyfajta statikusságban, mozdulatlanságban voltak. Ez volt a második jellemző. A harmadik, hogy amikor Isten adta az Ő Szentlelkét, a vigasztaló, bátorító Szentlelket, akkor hirtelen ez a statikus, mozdulatlan állapot megváltozott, és Isten ereje által dinamikussággá vált mindaz, ami addig mozdulatlan volt. A mozdulatlanságból erő áradt az apostolokba a Szentlélek által, és megteltek Isten erejével, dünamisszal, és megmozdultak ők is, és megmozdult körülöttük minden. A negyedik, ami jellemző volt, hogy a misszió szempontjából is megmozdult minden, és új közösség jött létre az apostolok közössége, és az újonnan megtértek és hitre jutottak közössége.

Ezen a mai estén szintén négy pontról szeretnék beszélni. De most nem arról a négyről, amit elvégzett Isten az apostolokban, hanem arról a négyről, hogy mit végzett el Isten az Ő Szentlelke által az apostolokon keresztül, az apostolok szolgálata által.

Mi történt pünkösd után, az igehirdetés után az apostolok által, szolgálatuk nyomán?

Péter pünkösdi igehirdetésében elmondja a zsidó hallgatóságnak, hogy mindaz, amit láttak és hallottak, hallották a szél zúgását, látták, hogy kicsiny lángnyelvek álltak meg az apostolok, a tanítványok feje fölött, valamint azt, hogy ki-ki azon a nyelven szólalt meg, ahogyan a Szentlélek adta nekik. Aztán látták a gyógyulásokat is, és mindezt azért adta és küldte Isten, hogy higgyenek.

Tudjuk a Szentírásból, hogy a pogányok előtti bizonyságtételre adta Isten a testi gyógyításokat az apostolok által, egyrészt Jézus által, másrészt az Ő követői által, és a zsidók meggyőzősére pedig adta a Szentlélek ajándékát. A Szentlélek általi például ez a biblikus nyelveken szólás, amiről itt olvasunk az Apostolok Cselekedeteiben. Vagy ahogy látták, hogy Kornéliusz házában az történt, hogy akik nem zsidók, azok is kapták a Szentlelket, és ez győzte meg a zsidókat arról, hogy akkor Isten szeretete határtalan, és nem csak Izráelre vonatkozik az üdvösség ígérete.

Péter elmondja, hogy mindaz, amit láttak és hallottak, nem más mint a jóeli prófécia beteljesedése. Ezzel viszont új világkorszak kezdődött el. Jézus az Atyánál van, mennybement, Szentlelke által viszont pünkösd után minden hívőben jelen van. Minden hívőben munkálkodik. Külön-külön mindenkiben, aki hisz. Mondhatjuk így is, hogy Jézus Krisztus mennybemenetele után, a mennybemenetel óta minden hívő keresztyénben külön benne lakik Isten. Addig Jézus egyszerre testileg csak egy helyen lehetett. A Szentlélek kitöltetése óta és után minden hívő keresztyénben benne lakik Isten az Ő Lelke által.

Ez a gazdaváltás a megtéréskor következik be. Addig az ember az ördög tulajdona. Úgy születünk bele ebbe a világba, hogy nem az Isten tulajdona vagyunk. Amikor Jézus azt mondja, hogy ilyeneké a mennyek országa - ott a gyerekekre mutatva -, az nem azt jelenti, hogy a gyerekek ártatlanok. Én a saját gyerekeimről látom, bizonyos dolgokra nem neveljük őket. Másokra meg neveljük őket. Amire nem neveljük, azt csinálják, amire meg neveljük, azt meg nem csinálják, vagy kevés akarattal vagy lelkesedéssel. Alapvetően ez a státusz, a helyzet, hogy úgy születnek, hogy nem öröklik például az én hitemet. Mindegyik úgy született, totális hitetlen állapotba születik bele. És nem az Isten tulajdonai. Különös kegyelem az Isten oldaláról, részéről, és erre számítunk, vágyunk, és ezért könyörgünk minden nap szinte, ki nem hagyva lehetőségeket, hogy megismerjék Jézus Krisztust, és az Ő tanítványai legyenek. Nekik is ez a legjobb, meg nekünk is ez a legjobb, hogy megismerjék Jézust. Akkor amit örökölnek az ő atyjuktól a hiábavalóságot, azt Isten átformálja, kitörli az életükből, és így tudják majd azt csinálni, ami az Isten szerint való. Most csak azt tudják, ami nem az Isten szerint való. Jó és rossz tulajdonságuk mellett ők nem az Isten gyermekei még egyenlőre.

Jézus, amikor azt mondja, hogy ilyeneké a mennyek országa, akkor azt mondja, hogy akik olyan lelkülettel fogadják Isten ajándékait, akaratát, ahogy a gyerek elfogadja azt, hogyha valaki ad neki valamit ajándékba. Olyan természetes nyíltsággal.

Beszél tehát Péter arról, hogyha az ördögtől elforduló ember Isten tulajdonába, akarata alá kerül, akkor Isten Szentlelke elkezd benne munkálkodni. Aztán folytatja az igehirdetést azzal, hogy Jézus feltámadt a halálból, adja az Ő Lelkét, és a feltámadt Jézus jelenik meg minden keresztyén életében. Arról is beszél, hogy Jézus az igazi Megváltó, az Isten Fia. Ez hangzik el itt az igehirdetésben. S mikor ezeket mind végighallgatják, hogy Jézus képes megszabadítani, új élettel megajándékozni, Ő volt az, aki tökéletesen betöltötte Isten szeretet-törvényét, akkor a végén így fejezte be a pünkösdi igehirdetését Péter: tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Jézus Krisztust Úrrá és Krisztussá tette. Azt a Jézust, akit ti keresztfára szegeztetek.

Amikor ezt hallották, és innen kezdtem felolvasni a 37. verstől, amikor ezt hallotta a hallgatóság, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?

Mindig ott kezdődik egy ember életében a változás, amikor Isten igéje szíven találja. Nem mindig csinál azonnal mindent másképp. Én még saját dolgaimra is emlékszem, hogy olyan világosan szíven talált Isten egy-egy igével. Ott, akkor nem volt még erőm megtenni. Valaki szemrehányást is tett, hogy megértetted, hogy mit akar Isten, miért nem csinálod azonnal? És azt kellett mondanom erre, hogy nem tudom még ezt elkezdeni. Tudom, hogy mit kell tenni. Talán nincs is meg teljesen az akarat bennem, de megértettem mi Isten akarata. Könyörgöm azért, hogy Isten segítsen, hogy tudjam elkezdeni cselekedni.

Talán többen lehetünk így, hogy megértettük már világosan, hogy amit éppen teszünk, amiben vagyunk, az biztos, hogy nem Isten akarata. Vagy az éppen Isten akarata - folytassam tovább? De nem jutottam még el oda, hogy cselekedjem. Akkor ehhez kérhetjük Isten dünamiszát, erejét. Uram, megértettem. Segíts, hogy az cselekedetté, valósággá váljék az életemben!

Ezeknek a hallgatóknak a szívében itt kezdődött el a változás. Szíven találta őket Isten igéje. Ez mindig csodálatos dolog. Nem kell ettől félni. Nem túl kellemes dolog. Miért? Rá kellett jönniük, hogy amit tettek, megfeszítették Jézust, az nem egyfajta szuper vallásos cselekedet volt, hanem egy szörnyű bűn. Az ártatlant keresztfára feszítették. Az Isten Fiát kivégeztették. Ezt értették meg, hogy mit tettünk Jézussal. Értünk jött. A mi Megváltónk, és mi elárultuk és megfeszítettük. Emiatt szomorodtak meg annyira, mintha szíven találták volna őket. Más fordítás szerint: szívükben megkeseredtek. Megértették, hogy mit csináltak. Lehullott a hályog a szemükről, és rádöbbentek arra, hogy mit tettek az Isten Fiával.

Felteszik ezt a következő kérdést: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Egy ilyen kérdés mindig Isten Szentlelkének a munkája. Amikor egy-egy beszélgetés során szó szerint, pedig az illető, aki kérdezi nem is ismeri a Bibliát, de megértette, hogyha Isten nélkül él tovább, akkor ennek mi lesz a következménye. Valaki szó szerint ezt a kérdést tette fel. Elmondta, hogy elkeseredett azon, hogy milyen ember. Mondja már meg, hogy most mit kell tennem! Szinte szó szerint játszódott le az egyik beszélgetés során, amit itt, most a Bibliából felolvastam.

A szívében megkeseredett, olvasta a Bibliát, vagy itt ült a templomban, szíven találta Isten igéje, és a beszélgetés során ez a kérdés hangzott el, hogy akkor most mi a teendő, hogyan tovább? Aki ezt őszintén gondolja, ott Isten mindig megadja a választ, és mindig megadja a vezetést is.

Mit kell tennem ahhoz, hogy többé ne az Isten nélkül éljek? Mit kell tennem ahhoz, hogy ne kárhozzak el? Mit kell tennem ahhoz, hogy betöltsem Isten akaratát? Kinek éppen közülünk mi az aktuális kérdés. Tegyük fel! Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Helyes dolog ez, amiben benne vagyok? Jó döntés volt? Akaratod szerint való? Te ezt így akarod, és ezt akarod? Kérlek, mondd meg, és én készséggel engedek! Csak úgy mondd, hogy megértsem!

Isten úgy mondja. Ismeri az értelmét kinek-kinek. Kinek-kinek tudja a szívbéli állapotát. Tudja, hogy milyen esendők és bűnösök vagyunk, s mennyire tele van a szívünk mindenfélével. Mennyire szeretjük mindazt, ami nem az Isten szerint való, s mennyire kevésbé vonzódunk testi értelemben, ahogy azt énekeltük is, rossz testiséggel, ez azt jelenti, hogy nem az Isten szerint való módon tudunk csak gondolkodni. Rossz testiségünkben nem érdekel mindig, hogy mi az Isten akarata, de lehet ezt látni, és lehet kérni, hogy ne így legyen.

Felismerték ezek az emberek, hogy amire olyan büszkék voltak, mint vallásos teljesítményre, hogy Jézust kivégezték, az egy szörnyű bűn volt. Bizony ezen csak megkeseredni lehetett. A legtöbb esetben ma is ez történik, amikor tehát valakit szíven üt Isten igéje, elkezdődik valami új.

A Szentírásnak alaptanítása egyébként a bűnbánatról szóló tanítás. Azt mondja itt Péter, hogy tartsatok bűnbánatot, térjetek meg, keresztelkedjetek meg, és Jézus nevében veszitek a bűneitek bocsánatát.

Pál apostol és Péter is mind a zsidóknak, mind a pogányoknak, és azóta is a legtöbb biblikus szolgálatban ez hangzik el, hogy szükséges a Szentírás szerint a bűnünk megbánása. A bűn az, hogy Isten nélkül él valaki. Ebből következnek aztán bűnök, amiket elkövet. Bűnbánat tartása, ez alaptanítása a Szentírásnak. De a bűneinket sem tudjuk ám felismerni az Isten segítsége nélkül.

A római levél 2. fejezete szerint a bűnbánatra való készséget is Isten munkálja az emberben. Annyira megvakult az ember az Isten nélkül, hogy képtelen különbséget tenni jó és rossz között. A legeklatánsabb példája ennek a politikai élet. Tessék megfigyelni! Vagy szándékosan, vagy tudatlanságból legtöbb politikus felcseréli a rosszat és a jót. Jónak mondja azt, ami gazemberség, vagy üzleti sikernek, vagy ésszerű megoldásnak, vagy tudja vagy nem - másik kérdés. A legtöbb ember felcseréli, mert nem tud különbséget tenni jó és rossz között. Isten szerint jó és rossz között. Vagy nagyon is tud, és szándékosan cseréli fel, hogy ártson és gonoszkodjon. Döbbenetes, hogy ezt lehet látni. Tudatos félrevezetések sorozata, tudatos ámítás, ígérgetések, s aztán ahogy hatalomra kerül egy-egy párt, most nem kell semelyikre sem gondolni, a legtöbb esetben nem tartják meg, amit ígértek. Most is kezdik már lefaragni a családi pótlékkal kapcsolatos dolgokat, a pedagógusoknak adott ígéreteket.

Hadd mondjam azt, hogy a világban, a politikai életben ez abnormálisan normális. Nem azért ígérjük, hogy megtartsuk. A rosszat jónak, és a jót rossznak. Ilyen a világ. Ezt tudomásul kell venni. Ezen nem is kell meglepődni. Majdnem természetes. Az a természetellenes lassan, hogyha valaki valamit ígér, azt megtartja.

Következő történt egy családdal. Mobiltelefonra lehet feltölteni kártyát a bankautomatán keresztül, s az illető, aki ezt tette, rossz számot nyomott meg, és valakinek másnak a telefonjára került egy bizonyos összegű kártya. Látván a számot, az illető felhívta azt a családot, és elmondta, hogy ez történt, és ha nem esik nehezükre, ugyan küldjék már el azt az összeget, mert annak a családnak ez hiányzik. Természetesen megígérték, s ahogy kiderült az elmondásból, ennek most már lassan két hete. Pedig nem olyan nagy összeg. Megígérték, aztán vagy elfelejtették, vagy minek küldjem el, jól jött nekem ez az összeg. Rátöltötték a telefonomra. Legalább többet tudok beszélni. S tulajdonképpen ezen sem kellene meglepődni. Ez a világ ilyen lett. Csak mi ne legyünk ilyenek, hogyha mi magunkat olyannak tartjuk, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, vagy azt mondjuk magunkról. Akkor mi ne legyünk ilyenek. Akkor mi, amit kimondunk, az legyen igen. És amire azt mondjuk, nem, akkor az legyen nem. Amiről felismerjük Isten Lelkének a vezetése alatt, hogy ez bűn, akkor azt ne kezdjük el mentegetni. Abban tartsunk bűnbánatot, és azt hagyjuk el. És abban engedelmeskedjünk Isten igéjének. Tartsuk meg Isten igéjét és a parancsolatait. Kérjünk hozzá erőt, és valóban engedjük, hogy megváltoztassa a szívünket.

Könnyen ítélkezünk mi a világ fiai fölött, de újra mondom, ez a világ olyan, amilyen. Isten nélkül nem is lehet másmilyen. És mi milyenek vagyunk, miközben mondjuk az ítélkező szavakat, mi hogy vagyunk? Könnyen pálcát törünk valaki fölött a gondolkodása, cselekedete vagy szavai miatt, és mi hogy állunk ezzel a kérdéssel?

A bűnbánat, a bűnbánat tartása alaptanítása tehát a Szentírásnak, de nagyon fontos kérdés ám az, hogy azt tartjuk bűnnek, amit mi annak tartunk, vagy azt, amit az Isten annak mond? Ez nagy különbség. Van, aki azt mondja, tudom, hogy mi az én bűnöm, meg milyen bűneim vannak. Biztos ez, hogy tudjuk, vagy pedig engedjük, hogy az Isten mutasson rá. Azért nem biztos, hogy ugyanazt tartja Isten bűnnek az életünkben, amit mi bűnnek gondolunk, vagy amit mi nem gondolunk annak. Szabadok vagyunk erre, hogy Uram, itt vagyok előtted, eltelt ez a mai nap, itt van a nap hordaléka, mutass rá kérlek, hogy ebből mi volt szerinted való, és mi nem? Te válogasd szét, hogy ez arany, ez meg semmit nem érő kavics! Ez szerinted való, ez pedig súlyos bűn volt, vagy nem súlyos, csak csekély, hát nincsen osztályozás, hogy nagy bűn meg kis bűn. Minden bűn elválaszt minket a mindenható Istentől. Engedjük, hogy Ő nevezze néven? Ő mutasson rá, Ő mondja rá, hogy ez az, ez pedig nem? Az is kiderült, hogy van, amit mi annak tartunk, Isten meg nem tartja azt bűnnek. Tehát jobb azért ezt rá bízni az Ő igéje által akár, hogy mi az, ami bűn, és mi az, ami nem.

A másik válasz az volt, amit az apostolok adtak erre a kérdésre, hogy mit cselekedjünk? Azt mondták, hogy keresztelkedjetek meg. Aki már úgy keresztelkedik meg a mostani időkben, hogy már ismeri Jézus Krisztust, az pontosan tudja, hogy mit tesz, miért teszi? Annak az egész keresztségről teljesen más a felfogása is. Az tudja, hogy a keresztség valóban a szövetségkötés jele. Egy jelzés, egy hitvallás, hogy vállalom a Krisztussal való szövetséget. Ahogy Ő vállalt engem a golgotai kereszten, és utána is. Aki megkeresztelkedik, és tudja, hogy miért teszi, az olyan biztos lehet abban, hogy Jézus meghalt érte, mint amilyen bizonyosan lecsordul az a pár csepp víz a fején. Ugyan ez van természetesen a gyermekek, csecsemők esetében is, csak ők nem tudják, legfeljebb a szülők vagy a keresztszülők.

Isten szövetségébe kerülünk a keresztség által. Amilyen bizonyos, hogy a fején lefolyt az a pár csepp víz, olyan bizonyos, hogy Jézus a vérét ontotta érte is. Meghalt érte is. Vagy ahogy ott bemerítették abban az időben az embereket, alámerítették a víz alá. Egy pillanatra lenyomták ruhástól akár. És átfolyt rajta a víz, és lemosta a testéről az út porát. A keresztelés szó tulajdonképpen ezt jelenti, hogy alá, bemeríteni. Azt jelentette, hogy a testről levitte az út szennyét, porát a víz. Így tisztít meg Jézus Krisztus vére. Ha megvalljuk a mi bűneinket, összekapcsolódik a bűnbánat és a bocsánat. Akkor Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden hamisságtól. S attól kezdve a hívő ember Jézus Krisztussal szövetségben él. Ezt jelképezi az a pár csepp víz, ami itt a keresztelő alkalmával, felnőtt vagy a gyermek fejére öntünk.

Aztán az is kiderül, hogy Péter beszédét örömmel fogadták. Elfogadták a bűneikre a bocsánatot, és utána Isten Szentlelkét kapták. Azt mondja, hogy veszitek a Szentlélek ajándékát, megkapjátok Isten Lelkét. Ennek lett az a négy dolog a következménye, amiről szeretnék egy kicsit bővebben még beszélni.

Először is, az első következménye az lett az apostolok általi szolgálatnak a hallgatók életében, hogy komolyan vették az apostolok tanítását. Tudták komolyan venni. Addig nem. Ott tanított Jézus, meg ott tanítottak Péterék is, és nem vették komolyan, és nem érdekelte őket. Végig sem hallgatták. Ettől kezdve részt vettek minden istentiszteleten, amit tartottak. Minden olyan igealkalmon, ahol az evangéliumot, a Jézusról szóló bizonyságtételt, Jézus életéről szóló tanítást hallhatták. Egyet sem hagytak ki. Jellemző lett rájuk az Isten igéje iránti szeretet. Szerették Isten szavát. Komolyan vették az apostolok tanítását. Minden olyan kérdésben, amit addig nem vettek komolyan, attól kezdve azon változtattak, mert komolyan vették Isten szavát, ezért tudtak komolyan változtatni azon, ami nem volt Isten szerint való. Így is lehet ezt fordítani, hogy mohó kíváncsisággal, éhséggel vetették rá magukat Isten szavára.

Ebben a kérdésben mi az, ami jellemző ránk? Az éhség, az ínség, éhezünk és ínségben vagyunk Isten igéje nélkül, vagy pedig az, hogy hol olvasom a Bibliát, hol nem. Olvasom is meg nem is. Ha olvasom, akkor is máshol jár a fejem, a szívem meg végképp. Mi jellemző? Éhesek vagyunk? Nem úgy van azért az, hogy aki éhes, ha odatesznek ételt eléje és az ráveti magát. Persze intelligens ember próbálja magát visszafogni, de azért talán mindnyájan voltunk már olyan éhesek, alig vártuk, hogy leülhessünk, és bármit, akármit, ami csillapítja az éhségünket, azt ehessünk. Erről az éhségről beszél itt az apostol, hogy ilyen éhesek voltak ezek a hallgatók Isten szavára, s minden lehetőséget megragadtak, hogy hallgathassák Isten igéjét.

Ha valakit nem érdekel a Szentírás tanítása, az egyfajta betegségnek, vagy legalábbis egy olyan állapotnak a jele, ami nem vezet jóra. Ez egészen bizonyos.

Az igét szeretni annyi, mint magát Istent szeretni. A János 14-ben ezt olvassuk: "Aki engem szeret, az megtartja az én beszédemet." Aki szeret engem, az megtartja az én beszédemet. Milyen hát akkor a mi szeretetünk Jézus iránt? Aki szeret engem, az megtartja az én beszédemet. Ez egy olyan mérce vagy hőmérő, amivel mérhetjük a jelenlegi lelkiállapotunkat. Aki szeret engem, az megtartja az én beszédemet.

Másik helyen azt mondja Jézus, hogy az én parancsolataim nem nehezek. Nem nehezek? Nem úgy van az mindnyájunkkal, velem meg veletek is, hogy azt érezzük, hogy olyan nehéz, hogy nem lehet megtartani. A legtöbbször ha ez így van, nem akarom.

Megint csak szegény gyerekeimen látom, amikor mondok nekik valamit, s az olyan nehezükre esik, akkor nagyon egyszerű oka van. Nem akarják csinálni. Nem nem tudják, olyat nem szoktunk tőlük kérni. Nem szoktam azt mondani: kedves Aliz, told arrébb az autót! Ilyet nem kérek, mert nem tudja megcsinálni. De azt, hogy vidd ki a papucsodat, nehogy elessünk benne ott a szoba közepén, ezt szoktam mondani. Edd meg légy szíves az ebédet! De Isten sem kér tőlünk sosem olyat, amit nem tudunk megtenni. Ő nem bánik velünk így. Olyan parancsolatot ad, hogy azt Ő is tudja, meg én is tudom, hogy úgysem tudom megtartani. Ilyet Ő nem szokott csinálni. Miért? Egyszerűen azért, mert szeret minket. Ő pedig azt mondja, hogy az én parancsolataim nem nehezek. Tehát, ha valamit parancsol, mond, kér tőlünk, valamire int, akkor az biztos, hogy olyan, amit mi képesek vagyunk megtenni. Nem saját erőnkből, az Ő dünamiszával, erejével, segítségével.

Másik helyen azt mondja Jézus, hogy azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az írásokat. Ez a másik bűnünk. Ezek az emberek, akik itt hitre jutottak, minden erejükkel azon voltak, hogy minél jobban ismerjék Isten szavát. Minél mélyebbre menjenek. Abban ott, akkor még csak az Ószövetséget vehették a kezükbe leírva, Újszövetség akkor még nem volt írásba foglalva, de hallgathatták az igehirdetést, Isten szavát.

Azt mondja Jézus, azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az írásokat. Minden mi tévelygésünk, tévedésünk, hamis látásunk vagy lelki vakságunk alapvető oka az, hogy nem ismerjük eléggé a Szentírást. Ahogy nem régen mondta valaki: nem tudtam, hogy ez is benne van a Bibliában. Nyilván nem tudhatunk mindenről, ami benne van, de ha jobban, mélyebbre jutva olvasnánk, ha többet olvasnánk, ha igazán komolyan olvasnánk, akkor olvasnánk azt is, amiről nem tudtuk, hogy benne van, nem? Például benne van egy ilyen mondat a 3Mózes könyvében, hogy ne is bűvészkedjetek. Múltkor nagyon meglepődött ezen valaki. Jé! Addig nyugodtan csinálta a bűvészmutatványait. De azt mondta, ha az Isten igéjében ez van, hogy ne is bűvészkedjetek, akkor attól kezdve én abbahagyom. Attól kezdve nem csinálja. Minden olyan kelléket, ami ehhez tartozott, tűzre vetett. Ha ez utálatos Isten előtt, akkor én ezt nem akarom csinálni.

Ne paráználkodj! Tízparancsolatból egy. Ne lopj! Ne hazudj a te felebarátod ellen! Nem világos?

Valaki a múltkor azt mondta, hogy olyan nehezen lehet megérteni Isten igéjét. Akkor azt kérdeztem tőle, hogy ez maga szerint érthetetlen? Ne lopj! Ja, nem, hát ezt értem. Akkor? Nem is olyan nehéz, nem?

De ha nem akarom, akkor iszonyatosan nehéz, olyan nyögvenyelős. Teszem is, meg nem teszem is. Igen is, meg nem is. Mit mond Jézus egy helyen? Azt mondja: "A ti igenetek legyen igen, a nem pedig nem. Ami ezen felül van, az a gonosztól van." Tessék ezen elgondolkodni! Nincs sehol a Bibliában ilyen, hogy is-is. Hanem az van, hogy vagy-vagy. Vagy igen, vagy nem. Fura lenne nem, itt áll egy ifjú pár előttünk, tart az esküvői istentisztelet, s a fogadalomtétel előtt elkezdene vacillálni: nem is tudom. Akarom is, meg nem is. Több érv szól ellene, de még több érv szól mellette. Hát akkor, azért mégis essünk túl rajta. Felháborító lenne, nem? Nem veszi komolyan Isten igéjének a szentségét. Itt kezd el gondolkozni azon, hogy igen vagy nem. Az anyakönyvvezetőnél nem is adnák őket össze. Azt mondanák: kérem, döntse el, hogy mit akar. Igen vagy nem. Ott meg is kérdezik: akarja-e feleségül? Akarom, vagy igen. Az, hogy nem tudom, ezt nem lehet mondani. A Szentírásban tehát az van, hogy vagy az Istené valaki, vagy nem az Istené. Kicsit Istené, kicsit nem, ezt a kategóriát, fogalmat a Biblia nem ismeri.

A második, ami kiderül az apostolok tanítása nyomán: megtörték a kenyeret, vagyis lélekben azzal a Jézussal foglalkoztak, aki meghalt értük, akinek a vérét kiontották, testébe beleszúrtak, meggyalázták, megtörték, keresztfára szegezték. Belül a szívük tele volt Jézus Krisztussal, az Ő szeretetével. A kenyér és a bor erre intette, figyelmeztette vagy emlékeztette őket. Minden emlékvacsora, úrvacsora erről szól. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre - mondja Jézus. Az úrvacsora közösségében átélték azt a csodát is, hogy komolyan vehették a bűneik bocsánatát. Megint visszamegyünk oda, amivel kezdődik. Bűnbocsánat, keresztség, úrvacsora, közösség, stb. stb.

Amilyen valóságosan vették ott a kenyeret és vesszük a kenyeret és a bort, azt lenyeljük, és belőlünk kivenni többé nem lehet, ilyen valóságosan bízhatunk abban, hogy amit idehozunk, amit megvallunk az Isten előtt, azt Ő megbocsátja. Ott van a pecsét, hogy megbocsáttatott, mint amikor a pénztáros lepecsételi a jegyet a MÁV pénztárban, vagy a pályaudvaron, vagy buszon, kilyukasztják. Ez érvényes. Rajta van, azzal utazhatok. Azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy az nem érvényes jegy, ha egyébként minden paramétere helyes. Valami ilyesmiről beszél Jézus. Ilyen valóságos a bocsánat. Kézzelfogható. Megfogod a kenyeret meg a kelyhet. Ennyire biztos lehetsz abban, hogy amit megbántál, azt Jézus Krisztus megbocsátotta, és azt eltörölte.

Jézussal a bűneiktől szabadokká lehettek. Ezért adtak együtt hálát megtörve a kenyeret, kitöltve a bort, Jézus Krisztus helyettes áldozatáért.

Mivel közösségben voltak Jézussal, ebből következett az úrvacsorai közösség is. S ebből következett az a harmadik, amit az apostolok tanítása nyomán látunk az ő életükben, hogy közösségben voltak egymással is. Gyülekezeti közösségben. Jézusban testvérek lettek a teljesen idegenek, akik addig nem is ismerték ott egymást. Együtt voltak, hallgatták az igehirdetést, és egyszerre háromezer, vagy kétezer-kilencszáz testvére lett valakinek. Ez történt az igehirdetés nyomán. Testvérei lettek egymásnak Krisztusban, és közelebb kerültek sok vonatkozásban egymáshoz, mint a vér szerinti rokonok. Ha voltak ott vér szerinti testvérek, azok meg még közelebb kerültek egymáshoz Isten igéje nyomán.

Tessék belegondolni: rabszolgatartó társadalomban éltek. A rabszolgatartó és a rabszolga az első gyülekezetben vagy gyülekezetekben Krisztusban testvérek lettek. Többek között ezért omlott össze a római birodalom. Azt nem bírta ki, hogy a rabszolgatartó meg a rabszolga Krisztusban testvérek lettek. Együtt vacsoráztak, és együtt úrvacsoráztak. Ez fenekestől felforgatott mindent. De ilyen az Isten szeretete. Nem személyválogató. Teljesen mindegy, hogy mi honnan származunk, kik a rokonaink, hány évesek vagyunk, férfiak vagyunk vagy nők. Azt mondja a Biblia, hogy Krisztusban nincs többé férfi vagy nő. Itt teljes egyenlőség van az Isten előtt. Kit-kit máshova küld, más szolgálatra küld az Isten, vagy használ Isten, bár ez nagyon csúnya szó erre. De nem ez minősít. Egyek vagyunk Krisztusban, ha hívő keresztyének vagyunk, és nincs különbség az Isten előtt. Teljesen mindegy, hogy valaki hány éves, milyen végzettsége van, mennyi a nyugdíja, mennyi a jövedelme, van-e gyereke vagy nincs, családban él vagy nem családban, egyedül él. Ennek ilyen szempontból nincsen jelentősége. Más szempontból természetesen van. De Krisztusban egyek a hívők a gyülekezet közösségén belül.

Az első gyülekezet igazi, lelki közösség volt. Megosztották egymással örömeiket és bánataikat. Együtt könyörögtek a másik nyomorúságában, gyászában éltek. Ismerték egymást. Tudták, ki honnan jött, s mit köszönhet Jézusnak. Egység volt köztük, Isten népe voltak. Szerették egymást hibáikkal, nyomorúságaikkal együtt, mert az Isten szerette őket, és ezt együtt élték át, és együtt fogadták el. Ezért tudták egymást is elfogadni, s igazán őszintén szeretni.

Súlyos kérdés ez nem, hogy hogy állunk ezzel a kérdéssel? Hogy állunk ezzel a kérdéssel? Mi az, amit odaadsz, amikor kéri a testvéred? Használd csak nyugodtan. Gyere, aludj nálam! Beszélgessünk! Az én lakásom olyan, mintha a tied lenne. Nyilvánvaló, vannak fokozatok, és itt jó hogyha Isten vezetésére figyelünk ezekben a kérdésekben is. De azért nem az jellemző ránk, hogy nagy a hiány ebben a közösségben? Eltűnünk időnként a masszában. Van, aki meg is húzódik. Jaj, csak nem kérdezzen rá, csak ne kelljen... Hányan panaszkodnak mindig karácsony előtt: olyan magányos vagyok. Hát nem tudom, hogy nem az illető tehet-e róla? Hány magányos van itt a gyülekezetben is? Nem szégyen az állapot. Egy olyan helyzet, amiről a legtöbb esetben nem tehet valaki. Nem az a normális, hogy akkor megbeszéljük? Leülünk együtt, és együtt dicsőítjük Istent egy névnap, egy születésnap vagy egy ilyen ünnep alkalmával, mint a karácsony. Ahelyett, hogy otthon sajnálnám magam egyedül, együtt örvendezünk Jézus Krisztus születésén. Nem ez a normális? Azért mondom, mert most nincs éppen karácsony. Van még idő addig, hogy ki-ki végiggondolja.

A negyedik, ami kiderül az apostolok beszéde hatásaként az, hogy szerettek együtt imádkozni. Komolyan vették Jézus ígéretét. Ő azt mondta, hogyha ezen a földön minden dolog felől ketten vagy hárman (ketten, így mondja az igében) egy akaraton vannak, azt megkapják Istentől. Ha ez megegyezik Isten akaratával, akkor megkapják. Nem tudom, belegondoltunk-e ebbe már mélyebben? Ez nem csak a házaspárokra igaz. Nem az van ott az igében, ha egy férj meg egy feleség, ketten egy akaraton vannak, megkapják. Azt mondja, ha ketten ezen a földön. Ketten. Nincs deklarálva, hogy ez most mire vonatkozik, vagy kikre vonatkozik. Ez vonatkozik két hívő keresztyénre is. Ha minden dolog felől egy akarattal vannak, és az azonos, megegyező az Isten akaratával, egész nyugodtan számíthatnak arra, hogy azt az Isten meg fogja adni. Átélik azt a csodát, hogy amit kértek, azt megkapják.

Ebben az első gyülekezetben tehát együtt adtak hálát, együtt vitték Isten elé a kéréseiket. Együtt dicsőítették Istent, együtt imádkoztak egymásért, együtt örültek annak, hogy Isten meghallgatta a kérésüket. Együtt sírtak, amikor valakinek valakije meghalt, s ott voltak együtt a temetésen. Együtt örvendeztek. Közösségben voltak egymással, ezért tudtak együtt imádkozni akár egymásért is. Mert hatalmas ereje van annak, amikor egy gyülekezetben igazán komolyan folyik a könyörgés a szolgálatokért. Egyszerűen a gyülekezet tagjaiért, ezért a világért, minden hatalmasságért. Tartassanak könyörgések akkor is, ha esetleg valakinek az éppen nem szimpatikus, vagy kevésbé szimpatikus. Nyilván könnyebb azokért imádkozni, akiket jobban szeret valaki, de nem mondja ezt a Szentírás, hogy csak azokért könyörögjünk, akiket szeretünk. Azt mondja, hogy tartassanak könyörgések minden felsőbbségben lévőkért. Ez világos parancs. Függetlenül attól, hogy nekem tetszik vagy nem. Ezt parancsolja Isten. Ez megint egy olyan parancs, amit lehet nem akarni tenni, és akkor nem fog menni. Vagy pedig beteljesítem, teljesítem, Isten ezt mondja. Saját jól felfogott érdekünk egyébként, mert ennek az országnak a jóléte a mi jólétünk, nem? Ezért szükséges, hogy kapjanak bölcsességet azok, akik az egyházban, vagy éppen a világban vezető pozícióban vannak.

Mindennek a következményeként az is kiderül ebből, hogy a hívők a gyülekezetben gondoskodtak egymásról. Nem volt senki, aki nyomorgott volna, aki nélkülözött volna. Az nem fordulhatott elő, hogy valaki tíz vagy húszezer ezüstpénzért épített egy csodálatos tengerparti nyaralót vagy villát, a másik család meg ott aludt tőle pár száz méterre a homokban, a homokon, a tengerparton a gyerekeivel együtt, mert nem volt fedél a fejük fölött.

Itt olvassuk, hogy mindent eladtak, kinek valamije volt. Közössé vált minden, és abból pótolták egymás szükségét és ínségét. Kinek-kinek, ahogy éppen szüksége volt rá, úgy kapott abból a gyülekezet közösségéből, akinek erre szüksége volt. Senki nem élt ezzel vissza, hanem egyszerűen Isten előtti felelősséggel gazdálkodtak azzal, amit az Isten rájuk bízott. Nyílván itt is, jelenleg vagy manapság erre is Isten vezetése vonatkozik, hogy Isten indíthat bárkit bármire a gyülekezeten belül. Azért az előfordult ám, hogy valaki úgy gondolta, hogy az örökség egy részét olyan célra hagyja, ami az Isten ügyét mozdítja elő. Megkapták a gyerekek is a maguk részét, de úgy gondolta, hogy bizonyos részét az Isten ügyére adja. Őt így vezette Isten. Ez nem kötelező. Itt sem volt kötelező eladni. Tudjuk, hogy Anániás és Szafira nem azért kaptak Istentől ítéletet, mert nem adták oda az egész vagyonukat, hanem azért, mert azt hazudták, hogy odaadták. Ez nagy különbség. Senki nem kényszeríttette őket erre. Most sincs kényszer, hogy valaki adjon adományt vagy ne adjon. Nincs ilyen kényszer. A jókedvű, önkéntes adakozót szereti Isten. A jókedvű adakozót, aki nem azért ad, mert kell, hanem azért, mert hálás az Istennek, hiszen minden java az övé.

Így olvassuk aztán, hogy dicsérték Istent, sokszor hangosan is, sokszor maguk között úgy, hogy mások is hallották, úgy, hogy csak együtt voltak, egyedül voltak együtt, és végül az derül ki, hogy elkezdték szeretni őket az emberek. Megszerették őket. Ez fantasztikus dolog. Szerették a hívő keresztyéneket. Látták azt a szeretetet, amellyel egymást szerették. Ebben pedig meglátták a bennük, az ott jelenlévő Istent, az Isten szeretetét, vagyis látták az első hívők hitének a gyümölcseit.

Mondhatom ilyen egyszerűen, hogy ezek az első hívő keresztyének szeretetre méltó emberek voltak. Én úgy szégyellem, hogy nem vagyok mindig az. Miért nem? És ti? Ti se, ugye? Ugye, hogy így van? Miért van így? Isten segít ebben is rajtunk. Lehet ma esti imádsága mindnyájunknak: Uram, tegyél engem szeretetre méltóbbá az emberek szemében! Nem azért, hogy annak lássanak, hanem egyszerűen olyan ember legyek, akiből világít Krisztus. Akit azért szeretnek - nem is tudják pontosan miért, a hívő tudja, hogy Jézust szeretik benne. Azt a tulajdonságot. A sajátunkat nem mindig. Fantasztikus dolgokra vagyunk képesek így is, meg úgy is. A bennünk lakó Krisztust szerették. Itt is erről van szó, hogy a bennük lakó Krisztust szerették meg. Ezért lettek szeretetre méltó emberek. Ennek pedig az lett a következménye, hogy egyik ember jutott hitre a másik után. Hát, ha ilyen Jézus Krisztus, aki bennük lakik a Szentlélek által, akkor én is akarom ezt a Jézust követni.

Így szólt Isten tehát az apostolokhoz, így változtatta meg rajtuk keresztül mások életét is, így lettek sokan Jézus tanítványává. Ma sincsen ez másképpen. Megszólít az Isten, s rajtam keresztül aztán, ha engedem, megszólít másokat is Isten. Nekünk sincs más hátra, ha kell, a szívünkben megkeseredni, ha kell megkeresztelkedni, ha kell elfogadni a bűneink bocsánatát, imádságban, könyörgésben együtt lenni a többiekkel. Ha kell odaadni azt, amit oda kell adni, és nem visszatartani, és feltétlenül kell, hogy bizonyságtévő élet legyen a mienk, hogy szeretetre méltó emberekké legyünk mások szemében is.

S a végén azt olvassuk, hogy a hitre jutottak életét egyik csoda követte a másik után. Megdöbbentek az emberek, mert látták azokat a csodákat, amik bekövetkeztek az ő hitük nyomán. Csodálatos dolog, nem? Meggyógyul később a sánta ott az Ékeskapunál, a béna. Egyik csoda következik a másik után, és gyarapítja Isten hit által a gyülekezetet.

Így növekedhet otthon is. Így juthatnak hitre a gyerekeink, a hitetlen szomszédaink, a munkatársaink, az egyházi és a világi vezetők sokszor - bizony nagy szükség van ott is erre, hogy meginduljon a szívük, hogy megkeseredjenek, hogy belássák a vétkeiket, és másképpen éljenek. De a legfontosabb az, hogy mi engedjük, hogy bennünk, s aztán rajtunk keresztül elkezdje ezt Isten végezni.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk ezt a pünkösd utáni csodát. Köszönjük, hogy most sincs ennek vége. Akárki, akik itt vagyunk, akárkiben elkezdheted ezt a munkát, és olyan hálásak vagyunk ezért.

Köszönjük, hogy a te országodból senkit nem zársz ki. Köszönjük, hogy mindnyájunk irányában nyitott vagy. Nagy szeretettel és irgalommal vársz minket. Szeretnél bocsánatot adni a bűneinkre, ha megvalljuk azokat. Szeretnél újat kezdeni velünk, ha már hívők vagyunk. Megerősíteni, a te erőddel megajándékozni minket, és szeretnéd azt, ha a te Lelked által rád mutatnánk, és így lennénk szeretetre méltó emberek.

Urunk, kiben-kiben végezd el azt, amire szerinted legnagyobb szüksége van.

Ámen.