PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. május 19.
(pünkösd)

Cseri Kálmán


A SZENTLÉLEK MINT SEGÍTŐ


Alapige:Róm 8,26

A Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek, mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálaadással borulunk le a te szent színed előtt ezen a reggelen, és köszönjük ezt a szép ünnepet. Köszönjük, hogy oly temérdek nyomorúság, nélkülözés, gyűlölködés, hazugság közepette szabad ünnepelnünk azt, hogy igazmondó Isten vagy és ezt az ígéreted is beteljesítetted.

Köszönjük, hogy elküldted az egyik pártfogót, vigasztalót, a mi megváltó Urunkat, Jézust, és elküldted a másikat, a te áldott Szentlelkedet.

Köszönjük neked mindazt, amit a te Szentlelked eddig elvégzett az életünkben. Bocsásd meg, ha ellenálltunk neki, bocsásd meg, ha nehezítjük a munkáját. Szeretnénk most teljes bizalommal kiszolgáltatni magunkat neked, és kérünk, hogy igéd és teremtő Lelked által végezd el mindannyiunkban azt, aminek most van a rendelt ideje.

Köszönjük, hogy Lelkeddel teremtetted ezt a világot és tudod újjáteremteni az életünket. Oly nagy szükségünk van erre. Belefáradtunk abba, hogy toldozgatjuk, foltozgatjuk. Egészen újat csak te tudsz alkotni.

Segíts most belsőleg is elcsendesedni, hogy a te halk és szelíd szavad a szívünk mélyéig hatoljon, világosságra hozza a sötétség dolgait, megszabadítson minket láthatatlan bilincseinktől, s megajándékozzon mindazzal a lelki gazdagsággal, amivel csak te tudsz meggazdagítani minket.

Kérünk, hogy minden, ami itt most elhangzik, szolgálja a te dicsőségedet és a hitünk erősödését.

Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le ránk!

Ámen.


Igehirdetés

Egyetlen jó hírt szeretnék ma belekiáltani a gyülekezet csendjébe, a pünkösdi evangélium így hangzik: Van valaki, aki kész együtt hordozni velünk a terheinket. Van valaki, aki csendesen figyeli az életünket, akkor is, ha mi nem ismerjük, vagy nem ismerjük el Őt, s amikor szükségesnek látja, odalép mellénk és segít vinni, amit vinnünk kell. Nem kér érte semmit, nem tart előadást róla, nem szégyenít meg, hogy miért nem bírjuk egyedül azt, amit pedig kellene. Egyszerűen segít vinni.

Így mutatja be nekünk Isten igéje a Szentlélek Istent. Ő a Szentháromságnak az a személye, akit az Atya küldött Jézus mennybemenetele után, hogy segítsen a hívőknek.

Pál apostol mint számára egészen természetes és mégis nagy örömhírt írja itt a rómaiaknak: a Lélek segítségünkre van a mi erőtlenségünkben.

Sok mindent jelent ez a szó: erőtlenség. Itt a Biblia eredeti nyelvében testi gyengeség, lelki elesettség, betegség, emberi gyarlóság, sőt néha még a bűnt is ezzel a szóval jelöli a Szentírás. S vajon ki az, akinek egyikben vagy másikban nincs újra és újra része?

Testi erőtlenség, lelki elesettség, hirtelen támadt vagy tartósan reánk terhelődő betegség, ó, de sokféle emberi gyarlóság és a bűn. Egyik vagy másik, vagy egyszerre mindegyik nehezíti az életünket. A legerősebbeket is leteperi ez az ellenség. Elég egy lázas influenza, és a neves tudós, vagy edzett élsportoló tehetetlen kisgyerekké válik. Vagy elég egy rossz mozdulat - ahogy mondani szoktuk -, és a büszke férfi, vagy a mindig tevékeny asszony mozdulni sem tud, úgy fáj a dereka. Vagy valami nagy lelki teher szakad az emberre, és akármilyen öntudatos volt is, sír mint egy kisgyerek, tördeli a kezét és ismételgeti önmagát: nem értem, nem értem, nem bírom tovább. Nem találja a kivezető utat.

A halál előtt meg mindannyian semmikké válunk. Az egész tudományunk, a kultúra, civilizáció, művészet minden együtt tehetetlen és erőtlen a halállal szemben.

Nem kell ahhoz nagy bajnak történnie, hogy szembesüljünk a magunk erőtlenségeivel. Sokaknál már a reggeli felkeléssel kezdődik, aztán a naponta ismétlődő nehéz helyzetek, a bennünket körülvevő nehéz emberek újra és újra szembesítenek minket azzal, hogy milyen erőtlenek tudunk lenni.

Jézus Krisztus azt ígéri, hogy ilyenkor mellénk lép valaki és segít. Kész velünk együtt, sőt a Szentírás néhány helyen azt mondja: helyettünk, hordozni a terheinket. S miközben velünk együtt hordozza azokat, erőt és kedvet ad nekünk ahhoz, hogy bírjuk a magunkét.

Nagy örömhír ám ez! Aki már volt olyan helyzetben, hogy rászorult vagy rászorult volna az ilyen csendes segítségre, az tudja. Mondok egy példát:

Egy fiatalasszony autóval elindult az apró gyerekeivel, hogy meglátogassák a külföldön dolgozó férjét, és azután együtt jöjjenek haza. Útközben defektet kaptak. Megijedt, mert azt sem tudta, hol van az emelő, hogy működik, hova is kell azt tenni. Életében nem cserélt kereket. Ott állt kétségbeesve az út szélén az autó mellett a szemerkélő esőben. Azután az egyik gépkocsi lassított, megállt, kiszállt belőle egy házaspár. Mosolyogva megkérdezték: miben segíthetnek. A férfi pillanatok alatt munkához látott. Az asszony szórakoztatta, próbálta felderíteni az apróságokat meg a kétségbeesett mamájukat, s amikor végeztek, kedvesen elköszöntek. Ő már úgy kiáltott utánuk: bocsánat, mivel tartozom? Ugyan már, semmivel. Ennyivel tartozunk egymásnak - s még integettek is, amikor továbbmentek.

Valaki bajba kerül, nem tudja megoldani, és akkor nem azért áll meg egy másik kocsi, hogy kirabolják a magányos asszonyt, nem is tartanak előadást, nem gúnyolódnak, hogy ilyen mazsola ne üljön volán mögé, hanem segítenek. Valaki jött, a bajban segített és csendesen továbbment.

Valahogy így segít Isten Szentlelke a benne hívőkön. Ennél sokkal magasabb szervezettségben, és még csak nem is alkalmanként, hanem folyamatosan, tartósan. Akik Jézus Krisztusban hisznek, azok egész életükben számíthatnak a nagy Pártfogóra, a nagy Segítőre, a nagy Vigasztalóra.

Miben segít a Szentlélek?

Elsősorban abban, amiben teljesen tehetetlenek vagyunk, amit nélküle semmiképpen nem tudnánk megoldani, és ami nélkül viszont nincs harmonikus, boldog, gazdag emberi élet.

Néhányat felsorolt Jézus abban a pár mondatban, amit az imént a János evangéliumából idéztünk. Szeretnék én is most inkább csak elsorolni néhány olyan területet, ahol a Szentlélek szívesen segít a benne hívőknek, és ahol rászorulunk erre a segítségre.

Az első, amit Jézus így mondott: "Az a vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazt, amit én mondtam nektek." Megtanít mindenre, és eszünkbe juttatja azt, amire szükségünk van, vagy amire azért van szükségünk, hogy segíthessünk másoknak. Mert nem mindig jut eszünkbe, mert feledékenyek vagyunk, mert lelki elesettség, emberi gyarlóság stb. miatt tanácstalanul állunk, pedig tudhatnánk! De akkor mellénk lép a Segítő, és segít abban, hogy amit mondunk, az helyén mondott szó legyen, hogy az megfelelően hangozzék el. Mondok két példát:

Valakit durván megbántottak. Csúnyán kigúnyolták a hite miatt. Szomorúan ballagott hazafelé. S ahogy ballagott, egyre jobban sajnálta magát és egyre jobban haragudott arra, aki megsértette. Egyszer csak eszébe jutott egy ige. Teljesen váratlanul, nem tudta megmagyarázni racionálisan, hogy miért pont az az ige. Eszébe jutott a Péter leveléből ez: "Senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó. Ha azonban mint keresztény szenved, ne szégyellje, sőt dicsőítse érte az Istent. Mert amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az Ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek." (1Pt 4,13-16)

Azt mondta: azon nyomban ott az utcán elkezdett hálát adni és dicsőíteni Istent, és olyan vidáman érkezett haza, hogy megkérdezték tőle: mi van? Mi történt, hogy ilyen jó kedved van? Most mondja azt, hogy megsértettek, ezért van ilyen jó kedve? Meg sem értenék. A Szentlélek eszébe juttatott valamit, és ez kicserélte az egész lelkületét.

Folyik egy nehéz beszélgetés. Valakinek teljesen összegubancolódott az élete és nem találja a kiutat. Egyelőre a lelkigondozó sem látja, hogy merre vezet a kiút, de csendesen imádkozik magában. Egyszer csak eszébe jut egy ige. Kemény ige. Amikor szóhoz juthat, szeretettel megemlíti ezt az igét. Nagy csend következik. Az igen szíven találta az illetőt, és az illető megtalálta a megoldást.

A Szentlélek eszünkbe juttatja azt, amit Jézus tanított, amire ott szükségünk van nekünk, vagy szükségünk van ahhoz, hogy Jézus szolgálatában egymásnak segítsünk.

Szeretnék biztatni mindenkit, hogy számítsunk erre. Bízzunk abban, hogy ez az ígéret is teljesedik. Merjük ezt kérni, és legyük hálásak érte. Jézus megígérte, és ez működik 2002-ben is: "Az a vigasztaló, a Szentlélek, akit az Atya küld nektek, megtanít titeket mindenre és eszetekbe juttatja mindazt, amit én tanítottam nektek."

Egy másik terület, amire nézve érvényes ez az ígéret: magunktól nem értjük Istennek az igéjét. Ez egészen természetes. Maga Isten mondta azt, hogy nem az én gondolataim a ti gondolataitok. Amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az Ő gondolatai a mi földszintes meg alagsori gondolatainknál. Hogyan érhetnénk fel ésszel az Ő magasságos gondolatait? Éppen ezért teljesen hiábavaló lenne a Bibliát is olvasni, ha egyszer nem érthetjük meg, hogy mi abban az isteni gondolat. Értem a szavakat, mert a betűket megtanultam, olvasni tudok, de miről szól ez valójában, kiről szól ez valójában? Mit üzenhet ezen keresztül Isten nekem?

Ezt magától senki sem érti meg, de megint érvényes, hogy a Szentlélek segítségünkre van az erőtlenségünkben. Így írja ezt Pál apostol a korinthusi levél elején: "Nekünk azonban Isten kijelentette az Ő Lelke által, mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Isten mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, csak ha az embernek lelke, amely őbenne van. Ugyanígy Isten dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem e világ lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket, hogy megértsük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk." (1Kor 2,10-12)

Magunktól nem érthetjük, magától csak tudálékoskodni tud az ember, azt a látszatot kelti, mintha értené az Isten magasságos gondolatait, aztán csűri-csavarja, félreérti és félremagyarázza. A Szentlélek azonban egyértelművé teszi. Egyszerűvé, úgy hogy még egy gyermek is megérti.

Mennyivel más így Bibliát olvasni, és mennyivel más így igehirdetést hallgatni! Ezt azok szokták elmondani, akik éppen újonnan születtek és frissen mentek át ezen a változáson. Addig többnyire csak külső dolgokat vettek észre egy istentiszteletből meg egy igehirdetésből, attól kezdve pedig értik a velejét, azt, amit Isten üzen nekik. Ebben is a Szentlélek a segítőnk.

De ugyanígy az igének való engedelmességben is. A legnagyobb jó szándékkal sem tudunk engedelmeskedni Isten igéjének magunktól. Ezért könyörög Dávid alázatosan: az engedelmesség lelkével támogass engem. (Zsolt 51,14) Én legfeljebb a jó szándékig jutok el. Szeretném ezt meg azt megvalósítani. Aztán a jó szándékot követi a kudarc. Már megint nem sikerült. Ebből következik a rossz lelkiismeret, az idegesség. Aztán megint nekidurálom magam, és így tovább... A Szentlélek teszi könnyűvé az engedelmeskedést. A Szentlélek ad örömöt aközben, miközben egy idegen akaratnak, Isten akaratának engedelmeskedik a hívő.

Alapigénkből tudjuk, hogy imádkozni sem tudunk magunktól. Azt sem tudjuk, hogy mit kellene kérnünk, és azt sem, hogyan kellene kérnünk. A Lélek segítségünkre van erőtlenségünkben. Maga a Lélek kezd el imádkozni bennünk. Így olvassuk ezt a Bibliában: "Nem kaptátok a szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!" (Róm 8,15)

A Szentlélek megtanít úgy imádkozni, ahogy a kisgyerek beszél az apjával: bizalommal, természetesen, egyszerűen, póz nélkül, és ez lesz az igazi imádság. Az ilyen ember már nem imákat mond, különösen nem felolvas Istennek valamilyen imádságot, amit más valaki megírt, hanem kiönti a szívét neki. A gyermek az atyjának. Belefeledkezik az imádságba. Örül, hogy mindent elmondhat atyjának. S miközben mondja, aközben ismeri meg ő is a saját szívét, hogy mi van ott benn, és aközben érti meg esetleg azt is, hogy mit szól mindehhez az Atya, aki türelmesen végighallgatja a butaságokat is, és utána szeretettel utat mutat, és a helyére tesz sok mindent, még az imádkozó gyermeket is.

Isten Szentlelke ajándékoz meg minket bizonyossággal is. Olyan sok bizonytalankodás, tétovaság, tapogatózás van az emberekben sokszor hitbeli kérdésekben is. Hányszor kérdezik azt azok, akik szeretnének előbbre jutni lelkileg: hit ez már, vagy még nem, ami a szívemben van? Magam sem tudom, hogy hiszek, vagy nem hiszek. Azt meg végképp nem tudom: Isten gyermeke vagyok, vagy nem? Fogok üdvözülni, vagy nem? Isten Szentlelke bizonyossággal ajándékozza meg az embert.

Ezt is ebben a bibliai fejezetben olvassuk: "A Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk" - ha azok vagyunk. (Róm 8,16) Ha pedig még nem, akkor erről tesz bizonyosakká bennünket, hogy azokká lehessünk. De ha már az vagyok, ne engedjem, hogy az ördög elbizonytalanítson és megrendítse a bizonyosságaimat. A Szentlélek belső stabilitással ajándékozza meg a hívőt. Tudom, ki vagyok, tudom, hol állok, tudom a célt, ami felé igyekszem előre, mert ismerem az én Atyámat, akivel folyamatos kapcsolatban vagyok. Mondhat az ördög, amit akar, és rámutathat a botlásaimra meg az erőtlenségeimre, a Lélek segítségemre van az erőtlenségemben. Tudom, hogy akkor is Isten gyermeke vagyok, ha ma éppen az Ő engedetlen gyermeke voltam. Szégyellem magam emiatt, nem akarom, hogy ismétlődjék, de ez nem változtatott azon, hogy Ő elfogadott engem és hozzá tartozom. Ezt a rendíthetetlen bizonyosságot csak a Szentlélek tudja nekünk megadni.

Még kettőt említek, melyeket többször is ismétel Jézus a felolvasott igében.

Az egyik: a Szentlélek vígasztal minket. Ez is nagyon gazdag jelentésű szó. Jelenti, hogy bátorít, biztat, reménységet ad. A legnagyobb kudarc után is felfelé és előre mutat, sőt már emel is fel, hogy gyerünk tovább, mert van tovább, még nem vagyunk a célnál, de te is megérkezhetsz a célhoz. Ilyen bukás után is megérkezhetsz, ne add fel! Rendkívül fontos munka ez.

Vannak időszakok, amikor különösen sok embernek van szüksége ilyen biztatásra. Az a tapasztalatom, hogy nagyon sokszor csak biztató szavakat tudunk mondani, meg vigasztaló szavakat. Őszintén, együtt érezve, de nem tudunk talpra állítani másokat, és nem tudjuk igazán megvigasztalni a gyászolót, a csüggedőt, a kétségbeesettet. Erre csak Isten Szentlelke képes.

Azért csak mondjuk a vigasztaló szavakat, mert sokszor azokon keresztül munkálkodik Ő maga, de arra csak Ő képes, hogy egy nagy csalódás után, egy hirtelen támadt veszedelemben, a nagy veszteség idején, a gyászban mint Vigasztaló álljon oda mellénk, és letöröljük a könnyünket, felemeljük a fejünket, feltápászkodunk az elesésünkből. Őrá támaszkodva, mert Ő a Pártfogó, aki mellénk áll és erősít, tovább megyünk az úton.

Ő viszont úgy meg tud vigasztalni embereket, hogy azok alkalmasakká válnak mások vigasztalására is. Figyeljük meg, hogy Pál apostol milyen fontosnak tartotta ezt a Korinthusi levélben: "Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket." (2Kor 1,3-4)

És ugyanennek a levélnek a folytatásában írja Pál apostol, miután temérdek szenvedéséről beszámol a gyülekezetnek: "Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felőletek. Telve vagyok vigasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett." (2Kor 7,4)

Ilyet Isten nélkül élő ember nem tud leírni, mert nem tud átélni sem. Minden lehúzó, elkeserítő nyomorúság ellenére valaki le merje írni: "Telve vagyok vigasztalódással és minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel".

Végül még azt szeretném megemlíteni, amit a felolvasott igében Jézus kétszer-háromszor is ismétel, hogy a Szentlélek csodálatos munkája, hogy mindvégig ott marad azok mellett, akik hisznek Jézusban. Nem alkalmanként, nem bebenéz hozzánk, mint ahogy mi szoktunk egy-egy ismerőshöz, beteghez, öreghez. Ha éppen arra járok... az órámra nézve azt mondom: van még tíz percem, nem kell rohanni, bekopogok hozzá és formálisan megkérdezem: hogy van? Csak el ne mondja részletesen, mert akkor elkések onnan, ahova sietek. Nem így, hanem úgy, ahogy olvastuk az evangéliumban. Azt mondja Jézus: "Én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem ismeri Őt. de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árván, eljövök tihozzátok." (Jn 14,16-18)

Ez a világ éppen az erőteleneket szokta kivetni magából. Ez a világ nem bírja az erőtelent. Eldobja, leírja, kiveti magából. Ha már nem tudja használni, ha már csak gondot okoz, ha csak foglalkozni kellene vele, akkor nem kell! Menjen és oldja meg a maga sorsát, ahogy tudja! Nincs irgalom! Még ki is gúnyolja az erőtlensége miatt.

Ezzel szemben a Szentlélek éppen a nyomorultaknak a gyámola. A reformáció korabeli énekekben gyakran ott van ez a kifejezés. A nyomorultak gyámolítója, árváknak édesatyja. A kicsik mellé áll, akik éppen bajban vannak. Akik nem kellenek senkinek, akik maguk sem tudnak felállni. Akik már le is mondtak arról, hogy érdemes legyen továbbmenni, pontosan azok mellé áll oda, és nem alkalmi segítségként, hanem így, ahogy itt Jézus mondta: bennük lakik, náluk marad mindörökké.

Ezért van az, hogy a hívőknek a bajban is van békességük, mert nincsenek egyedül. Körülveszi őket egy mikroklima, a Krisztussal való közösség, mert a Krisztusban vannak, és van bennük egy titokzatos erőforrás, a Szentlélek, akit kaptak Krisztustól. Kívülről védi őket a Krisztussal való közösség, belülről táplálja az életkedvüket, reménységüket, lelki és sokszor testi erejüket is a bennük folyamatosan ott lakó Szentlélek. És még haláluk óráján sincsenek egyedül.

A legtöbb pünkösdi ének utolsó vagy utolsó előtti versében ott van ez a bizonyosság. Tessék elolvasni a 368. énektől hátrafelé, ahol a pünkösdi énekeink vannak. Mindegyikben megszólal ez, hogy: halálban is te légy, Uram velem. Vagy, te vagy, Uram velem. Ez a csendes, belső bizonyosság, hogy megdobálhat a sorsnak a vihara, otthagyhat mindenki, csalódhatom a hozzám legközelebb állóban is, még önmagamban is, de az a Vigasztaló, akit Jézus küldött, velem marad mindörökké, "mert bennetek marad, és nálatok lakik" - ahogy Jézus ígérte.

Most már ideje, hogy megkérdezzük: kicsoda is a Szentlélek? Mert ezzel kapcsolatban oly sok bizonytalanság él emberek gondolataiban. A Biblia azt mondja: maga Isten. Az élő Isten, aki először úgy jelentette ki magát mint teremtő és gondviselő Atya, mint aki uralkodik felettünk. Aztán kijelentette magát Jézus Krisztusban, mint aki mindenben szolidáris velünk és egészen közel jött hozzánk. Átvállalta az adósságunkat is és kifizette a kereszten; és aki a Szentlélekben úgy jelentette ki magát, mint aki még közelebb jön az emberhez, be egészen a szívébe és onnan belülről irányítja a gondolatain, az akaratán keresztül. Onnan belülről a hívőnek eszébe juttatja mindig azt, amire szüksége van. Segít érteni az igét, könnyűvé teszi az igének való engedelmeskedést, megtanít igazán imádkozni, a Lélek által imádkozni. Elsegít rendíthetetlen bizonyosságra, mint Vigasztaló minden bajban ott van közel, és velünk marad mindörökké.

Ki kaphatja a Szentlelket? A Biblia azt mondja: mindnyájan úgy születünk, hogy nincs bennünk Isten Szentlelke. Mindannyian Lélek nélkül indulunk el az életbe. Menet közben lehet kapni Isten Szentlelkét. Aki az Úr Jézust befogadja hittel a szívébe, az kapja az Ő Szentlelkét, mert az Úr a Lélek. Az ilyen ember lesz azután képes arra, hogy eszébe jut a szükséges ige, hogy érti Isten igéjét, hogy örömmel engedelmeskedik, hogy tud imádkozni, hogy bizonyossága lesz, hogy megtapasztalja, ki az a nagy Vigasztaló és Pártfogó, aki a Szentlélek, és örömmel konstatálja, hogy csakugyan velünk van mindörökké, életünk minden pillanatában.

Isten annak adja, aki érzi a hiányát, aki szenvedni kezd anélkül, aki a Szentlélek. Aki éppen ezért vágyakozik, sőt kéri is Isten Szentlelkét. Aki a legkisebb dolgokban elkezd engedelmeskedni neki. "Ád az Isten Szentlelket azoknak, akik néki engednek" (ApCsel 5,32)

Könyörögjünk most ezért a nagy ajándékért.


Imádkozzunk!

Istenünk, megvalljuk bűnbánattal, hogy ott kezdődik sokszor a bajunk, hogy nem vagyunk hajlandóak beismerni, milyen tántorgók, milyen félszegek, milyen bizonytalankodók vagyunk. Annyira megszoktuk, hogy látszatokat tartsunk fenn nagy erőfeszítéssel, mögötte pedig megy tönkre az életünk.

Köszönjük, hogy ez is a te Szentlelked segítő munkája, amikor készek vagyunk tudomásul venni és kimondani a valóságot. Segíts el mindnyájunkat ide, különösen most, az úrvacsoravétel előtt. Segíts, hogy levessük az álarcunkat, ne akarjuk megjátszani magunkat még előtted is. Megvalljuk, Urunk, hogy olyan tökélyre vittük ezt a színjátékot, hogy még magunkat is becsapjuk sokszor. Szeretnénk eljutni az őszinteség állapotába.

Engedd, hogy lássuk, kik vagyunk valójában, de ragyogtasd fel előttünk azt is, hogy kikké lehetünk a te Szentlelked munkája nyomán. Éppen így is támassz a szívünkben szenvedélyes vágyat az után, hogy kapjuk a te Lelked ajándékát.

Könyörgünk hozzád mi, akik tántorgók vagyunk, bizonytalankodók, erőtlenek, akikben oly sok testi gyengeség és lelki elesettség van, akik bűnt-bűnre halmozunk és bukdácsolunk a hétköznapi életben is, a hitünkben is, vigasztaló Szentlélek, jöjj, és erősíts meg minket.

Könyörgünk hozzád Jézusunk, hogy bocsásd meg ezt a sok bukdácsolást és képmutatást, erőtlenséget, és segíts el minket oda, hogy elmondhassuk, hogy a te Lelked valóban az erőnek, szeretetnek és józanságnak a Lelke. És mi ezt onnan tudjuk, hogy bennünk is munkálkodik.

Könyörgünk hozzád különösen azokért, akik nagyon rászorulnak a te gyámolító, vigasztaló, erősítő szeretetedre. Könyörgünk betegeinkért. Könyörgünk azokért, akik élet és halál mezsgyéjén vannak. Könyörgünk azokért, akik kísértések között vannak. Tedd bizonyosakká őket ígéreteidről. Hadd tudjanak minden kísértéssel dacolva a te igédbe kapaszkodni, és a te Szentlelked erősítse meg őket.

Könyörgünk azokért, akik erőiket meghaladó terheket kénytelenek hordozni. Meg azokért is, akiknek nem kellene hordozniuk mindazt a terhet, amit hősködve vinni akarnak.

Kérünk, Szentlélek Isten, teremts rendet a mi életünkben. Beszélj velünk ezeken az igéken keresztül még, és nyúlj oda, ahol az életünk sebes, ahol tévedések áldozatai vagyunk, ahol magunkat is becsapjuk. Te az igazság Lelke vagy, vezess el minket is a teljes igazságra.

Kérünk, juttasd eszünkbe mindig azokat az igéket, amik segítenek rajtunk abban a helyzetben, és amivel segíthetünk egymáson. Termékenyítsd meg az igét a szívünkben. Nyisd ki az ige gazdagságát, és nyisd ki előtte szívünket, világosítsd meg értelmünket.

Olyan nagyszerű, hogy mindez a te munkád. Alázatosan kérjük és várjuk ezt a te munkádat. Munkálkodj az életünkben, hogy használhass minket mások javára is.

Ámen.