PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. május 16.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


A SZENTLÉLEK MUNKÁJA


Alapige:Jn 16,7-11

De én az igazat mondom nektek: jobb nektek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok. És amikor Ő eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. Bűn tekintetében, hogy nem hisznek bennem. Igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem. Ítélet tekintetében pedig, hogy e világ fejedelme megítéltetett.


Imádkozzunk!

Köszönjük Úr Jézus, ha ezt az éneket is imádságként mondhattuk már. Köszönjük, hogy ha máris itt volt a figyelmünk és kinyitottuk a szívünket is előtted. Megvalljuk, néha nehezen megy ez, annyi minden történt velünk és körülöttünk ma is. Olyan sok minden zakatol még a fejünkben, a szívünkben.

Mindenekelőtt ezt kérjük tőled alázatosan: segíts elcsendesedni. Adj nekünk külsőleg is csendet, és a szívünk mélyén is. Hadd álljon le most minden rohanás, hadd némuljon el minden zaj. Szeretnénk csak rád figyelni, hiszen oly nagy kiváltság az, amikor egy ilyen munkás nap végén felé csendet készítesz nekünk. Olyan ritkán ülünk lábaidhoz. Tedd ajándékká most ezt az órát. Egyedül te tudsz rólunk mindent, egyedül te tudod, mire van igazában szükségünk.

Kérünk, ajándékozz meg mindnyájunkat. Adj nekünk tőled való tiszta gondolatokat, helyes döntéseket, sokszorozd meg fizikai erőnket. Ajándékozz meg minket olyan igével, ami a te szádból származik, amivel hitet tudsz támasztani szívünkben. Kemény harcot vív a hit és hitetlenség bennünk. Segítsd győzelemre a benned való hitet. Hadd tudjuk személyes meggyőződésként mondani azt, amit most énekeltünk: hisszük, hogy te vagy a nyomorult árváknak a gondozója, a csüggedők vigasztalója, te vagy minden mennyei kincsnek a kincstartója, és a te szeretetedből Isten egész gazdagságát nekünk akarod ajándékozni.

Így álluk itt most, adj nekünk ajándékot. Add nekünk önmagadat.

Ámen.


Igehirdetés

A mennybemenetel és pünkösd ünnepe között vagyunk. Sokan pünkösdi úrvacsorára is készülünk. Jézus Krisztusnak ezek a szavai segítenek ebben a készülésben. Éppen arról beszél itt tanítványainak, hogy jobban járnak, ha Ő visszamegy a mennybe, mert akkor elküldi a Vigasztalót, a Szentlelket.

A tanítványok kétségbe voltak esve: mi lesz velük Jézus nélkül? Ettől kezdve azonban meg kell tanulniuk, hogy Jézus nem az Ő testi jelenlétével bizonyítja meg igazában, hogy velük van minden napon, hanem rá kell lépniük a tanítványoknak a hit talajára, és meg kell tanulniuk azt, hogy Jézus a lelki jelenlétével bizonyítja meg, hogy a benne hívőkkel minden napon velük van.

A Szentlélekről tanítva ebben a néhány mondatban azt mondja el, hogy mi lesz a Szentlélek munkája ebben a világban. A tanítványok is ebben a világban élnek, tudniuk kell, mit végez el majd Isten Szentlelke ebben a világban.

Így mondja a bevezetőben: "amikor eljön a Szentlélek, megfeddi a világot."

Mit ért a Szentírás világon? Nem a teremtett világot, ezt, amelyik még mindig olyan gyönyörűséges és csodálatos, pedig mindent megteszünk azért, hogy tönkretegyük. Nem erre a teremtett világra gondol itt. A Biblia eredeti szövegének másik szava is van erre. Ez a teremtett világ gyönyörű, ez szép, ez az Isten alkotása. Amiről itt szó van, az a világnak a másik jelentése: az Isten-ellenes lelkület. Az Isten nélküli gondolkozás az, amit a Biblia szintén világnak nevez. Mondhatnánk azt is: az ember - Isten nélkül. Ahova jutott az Isten ellen fellázadt ember. Az ember magában, magára hagyatva. Hihetetlenül öntelt, gőgös. Azt gondolja, bármit megoldhat, és kiderül: képtelen a legkisebb jóra is. Nem tud magán segíteni. Idegen befolyás alá került, sőt idegen uralom alá.

Jézus éppen a János evangéliumában beszél arról, hogy a bűn uralkodik az Istentől elszakadt emberen. Az ördög azzal hitegette: ha otthagyod Istent, a magad ura leszel, és ehelyett az ördögnek a rabszolgájává vált. Mert aki bűnt cselekszik, az rabszolgája a bűnnek - mondja Jézus. Amikor tehát világot említ Jézus, akkor erre az Isten nélküli gondolkozásra, Istennel szembeszegülő lelkületre, az Isten nélkül magára maradt emberre gondol.

Mi ebben a légkörben élünk. Ebbe a világba jött el Jézus, és ez a világ meg is ölte Őt. Azt olvassuk a Szentírásban: "Ha gyűlöl titeket a világ, ne csodálkozzatok, mert engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok - mondja Jézus tanítványainak -, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel azonban nem a világból vagytok, hanem én választottalak ki magamnak titeket a világból, ezért gyűlöl titeket a világ."

Mégis ugyanebbe a világba küldi el Szentlelkét. Miért? Mert ebben a világban élnek a benne hívők, akik vállalják a sorsukat, és ezért a világért, a még nem hívő sokaságért igyekeznek megtenni mindent, amit lehet.

Mi a Szentlélek munkája ebben a közegben, ebben az Isten nélkül élő és gondolkozó világban?

Az, hogy megfeddi a világot. Ez rendkívül gazdag jelentésű szó. Az alapjelentése az, hogy valamit megvizsgálni, és ha hibát talált, akkor rábizonyítani a másikra. Benne van az is, hogy: meginteni, meggyőzni arról, hogy mi a valóság. Fontos jelentése: leleplezni azt, amit az ember leplezni, takargatni akar, azt a Szentlélek leleplezi, néven nevezi a bűnöket, megítéli a bűnöst. Az ügyésznek a feladata ez. Kideríteni a tényállást, néven nevezni a bűnt, és elmondani, hogy azért milyen büntetés jár. A Szentlélek tehát szembesít a valósággal.

Benne van ebben az is, hogy elvezet helyes önismeretre. Mi vagy szebb képet alkotunk magunkról, mint a valóságos, vagy rosszabbat, s ennek megfelelően sokan egyik végletből a másikba hányódnak. A Szentlélek bemutat minket önmagunknak. Elénk tartja Isten igéjének a tükrét, és aki belenéz a szabadság tökéletes tükrébe - ahogy Jakab írja levelében -, az megismeri, kicsoda ő valójában. A Szentlélek meggyőz minket arról, hogy amit hibának nevezünk, az nem hiba, hanem bűn. Amikor másokat okolunk a magunk nyomorúságáért, akkor esetleg azt kell mondani, hogy nem ők az okai, hanem én vagyok az oka.

Ez a világ mindig kibújik az igazság elől. Szépíti a valóságot, mellébeszél, mentegetőzik, ez az Isten nélküli gondolkozásra jellemző, amiben mi is mindnyájan felnőttünk, vagy talán még most is benne vagyunk. A Szentlélek kizökkent ebből, és azt mondja: ez a valóság. Leleplez és megítél. Felállítja a helyes diagnózist.

Alapigénk arról szól, hogy ezt teszi Isten Szentlelke három vonatkozásban is. Akkor is, amikor ránk mutat, akkor is, amikor Krisztusra mutat, és akkor is, amikor a világ fejedelméről, a Sátánról beszél.

Mit jelent ez, ebben a három vonatkozásban?

Tisztáztuk, hogy a világ nem a teremtett szép világ, hanem az Isten nélküli gondolkozás. Láttuk, hogy a Szentlélek megítéli a világot, leleplezi, néven nevezi a dolgokat azért, hogy segítsen rajta. És most jön sorba ez a három terület.

1. "Megítéli bűn tekintetében, hogy nem hisznek énbennem." Bűn tekintetében, hogy nem hisznek Jézusban. Ez életkérdés, hogy valaki Jézust annak hiszi-e, aki Ő. Mert erről van itt szó. A 8. fejezetben beszél a farizeusoknak Jézus erről: Azért mondtam nektek, hogy ti a bűneitekben fogtok meghalni, mert nem hiszitek, hogy én az vagyok, aki. Márpedig ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.

Ha nem hisszük, hogy Ő az, akinek az Atya kijelentette - egy másik helyen így magyarázza ezt -, akkor nem lehet rajtunk segíteni. Mert ez a hit emel ki onnan, ahova Isten nélkül süllyedtünk. Az Atya azt mondta róla: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok." Ez nem elvont dogmatikai kérdés, hogy valaki Isten Fiának hiszi-e Jézust vagy nem, hanem ez a legszemélyesebb életkérdésünk. Ettől függ az üdvösség. Mert akkor tudja valaki elfogadni Jézustól azt, amit kínál, ha tudja, hogy Ő kicsoda. A Szentlélek vádolja a világot amiatt, hogy nem hiszi el, hogy Jézus az, akinek mondja magát: Isten Fia.

Miért vádolhatja? Mert ott van a világ mellett a hívők közössége, akik elhiszik, hogy Jézus az, és a hívő gyülekezetnek a puszta jelenléte leleplezi a világ hitetlenségét, és ítélet a világon.

Itt a megelőző fejezetben ezt is mondja Jézus: "Ha nem cselekedtem volna közöttük azokat a cselekedeteket, amelyeket senki más nem cselekedhetett, nem volna bűnük. De most láttak is, gyűlöltek is mind engem, mind az én Atyámat." (Jn 15,24)

Jézus bemutatkozott, lehetett tudni, hogy Ő kicsoda. Cselekedeteivel hitelesítette azt, amit magáról mondott. Ha ezek után sem hisz a világ, akkor valóban nem lehet rajta segíteni.

Tehát ez az első kérdés, hogy mi e tekintetben a világhoz tartozunk-e vagy pedig az Isten népéhez? Kinek hisszük Jézust? Itt most nem a leckét kellene felmondani, hogy mit hallottunk eddig róla, hanem a szívünket kell most őszintén megvizsgálni az úrasztalához készülve is. Egészen személyesen, minden befolyástól mentesen: kinek tartod itt ma este az Úr Jézus Krisztust?

El tudjuk-e mondani őszintén, az igazságnak megfelelően, hogy Ő az Isten Fia, benne maga a mindenható Isten jött el ide hozzánk azért, hogy rajtam személyesen is segítsen, és amikor meghalt a kereszten, az én bűneim ítéletét is elszenvedte. Legyen áldott az Ő neve! - Ha nem, meg kellene vizsgálni, miért nem, vagy mi hiányzik ebből a hitvallásból. Nyílván nem szó szerint kell ezt mondani, de ez a lényege annak, amit Jézus önmagáról mondott.

"Ha nem hiszitek, hogy én az vagyok, aki, akkor a bűneitekben fogtok meghalni." Ezért ítéli meg a Szentlélek mindenekelőtt a világot bűn tekintetében, hogy nem hisznek Jézusban.

Nézzük meg még egyszer, hogy mit jelent hinni Jézusban? Legalább ezt a három dolgot jelenti: elismerem Őt annak, akinek mondja magát, elfogadom tőle azokat az ajándékokat, amiket kínál, és engedelmeskedem az Ő parancsainak. Ezt jelenti hinni Jézusban. Nem elméleti dolog, hanem annak tartom Őt, akinek mondja magát, beleértve a szűztől születést, a mennybemenetelt, az Ő visszajövetelét... mindent, amit Ő magáról mondott. Azután bizalommal elfogadom tőle mindazt, amit kínál Kínálja például a bűneim bocsánatát, de ha valaki azt mondja, hogy neki nincsenek bűnei, akkor nem tudja azt elfogadni. Akkor viszont ne hazudja azt, hogy hisz Jézusban, mert akkor nem hisz. A hit a kinyújtott kéz, amivel teljes bizalommal fogadom azt, amit Ő kínál nekem. Még a próbatételeket is azzal a bizalommal, hogy Ő jól tudja, most mire van szükségem. Mivel elismerem Őt annak, aki, bizonyos vagyok abban, hogy szeret engem, akkor a próbákkal is a javamat akarja. Így függenek össze ezek a dolgok. Ha elismertem Őt annak, akkor elfogadok tőle mindent, és akkor okoskodás nélkül engedelmeskedem a parancsainak. Egyrészt igyekszem megismerni a parancsait minél pontosabban, másrészt mindenféle halogatás és kötözködés nélkül teszem azt, amit mondott. Ezt jelenti hinni. Hiszünk-e így Jézusban?

A Biblia arról beszél, hogy Jézus Krisztus igéjével a világból hívogatja ki magának az Ő népét. Olyan szépen mondja ezt a Heidelbergi Káté: Isten Fia a világ kezdetétől annak végéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe. Azt oltalmazza és megőrzi. Befejeződik egy személyes hitvallással: hiszem, hogy ennek én is élő tagja vagyok és örökre az is maradok. - Elmondhatjuk-e ezt ma? Ha nem, akkor könyörögjünk Istenhez, hogy segítsen el erre a bizonyosságra, hadd legyen ez boldog hitvallásunk. Ez tehát a Szentlélek egyik munkája.

2. A másikat így olvastuk: "Megfeddi a világot igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem."

Vagyis a Szentlélek munkája az is, hogy bizonyosakká teszi a hívőket abban, hogy Jézusnak a földi munkája befejeződött a kereszttel, de az Ő isteni létformájában, mint örökkévaló Krisztus, a mennyben folytatja a maga munkáját. Lezárult ez a szakasz, mert tökéletesen elvégezte. Ezért nincs szükség az Ő áldozatának a kiegészítésére vagy semmi módon való megismétlésére sem, mert Ő tökéletes munkát végzett és elvégezte. Jelentette az Atyának: "elvégeztem a munkát, amit rám bíztál."

Most folytatódik egy új szakaszban. Visszalép az Ő isteni létformájába, ott közbenjár értünk, ott készít helyet az atyai házban a benne hívőknek, és láthatatlanul, de valóságosan az Ő Szentlelke által velük van azokkal, akik hisznek benne. A benne hívők pedig többé nem látják Őt, majd csak amikor visszajön nagy hatalommal és dicsőséggel.

Ez megint komoly figyelmeztetés. Annyira komoly, hogy Pál apostol is kitér erre a Korinthusi levélben, amikor azt mondja: ezentúl senkit sem ismerünk test szerint, sőt, ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük. (2Kor 5,16) Hiszen maga Jézus mondta: nem láttok engem többé!

Akkor mi van a Jézus-jelenésekkel? Nekem megjelent az Úr Jézus, mosolygott, láttam a sebeit. Visszafordult, rám nézett. Erre mutatott, arra mutatott. Számtalan ilyen beszámolót hallottam már. Ha Jézus itt igazat mond, akkor minden Jézus-megjelenés az ördög csalása. Ezt nagyon meg kellene jegyeznünk. Vagy pedig Jézus nem mond igazat. Tessék eldönteni!

Ő azt mondta: nem láttok engem többé. Akkor hiába meséli valaki, hogy neki hogy jelent meg az Úr Jézus, biztos nem az Úr Jézus jelent meg, mert Jézus igazat mond. Az ördög ravaszkodik azokkal, akik ilyen meg olyan látomásokat látnak azért, hogy elterelje a figyelmüket az üdvösségre vezető egyetlen útról, ami az evangélium komolyan vétele és az evangélium Krisztusában való hit: Elismerem Őt annak, aki, elfogadom tőle azt, amit kínál, és teszem, amit parancsol. Ettől a hittől akar mindenféle látomással, akár Jézus-jelenés, akár Mária-jelenés, elcsábítani az ördög, hogy ne higgyünk, és ne üdvözöljünk. Ebben a kérdésben is határozottaknak kell lenniük azoknak, akik a ravasz és istentelen világban Jézus Krisztus népéhez akarnak tartozni.

Hisszük-e azt, amit Jézus mond, hogy Ő visszament a mennybe, de nem ment ki ezzel a világból, nem hagyta magukra az övéit, elküldte az Ő Szentlelkét, hogy bennünk maradjon örökké, és a Szentlélek által Ő maga van az övéivel?

3. A harmadik, amit itt olvasunk: "megfeddi a világot ítélet tekintetében, hogy e világnak fejedelme megítéltetett".

Ki e világnak a fejedelme? Következetesen így nevezi az ördögöt, a Sátánt a Szentírás, s maga Jézus is olykor.

Ő Istennek, az embernek, az életnek a legveszedelmesebb ellensége, minden jónak a pusztítója. Íme most Jézus azzal búcsúzik a tanítványaitól: el ne felejtsétek, hogy ez az ősi nagy ellenség legyőzetett. Ő győztes hadvezérként megy vissza a maga isteni létformájába. Beteljesedett az, amit mindjárt a bűneset után ígért Isten a tőle elszakadt embernek: Az asszony magva a kígyó fejére tapos majd. Amikor Jézus nagypénteken kimondta: elvégeztetett, akkor mintegy reccsent ennek az ősellenségnek a koponyája, a kígyó fejére taposott.

Utána is kellemetlenkedhet még. Krisztus második eljöveteléig sok kellemetlenséget okoz az ördög az Isten népének. Úgy tesz, mintha ő lenne a világnak az ura, de a hívők már tudják, hogy a háborút elveszítette. Csatákat még nyerhet is, de a háború véglegesen eldőlt.

Éppen most olvassuk a Kolosséi levélben, hogy Jézus a kereszten lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt aratott rajtuk. Pál apostol pedig a Korinthusi levél végén boldogan lelkendezik arról: "Halál hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad? Hála az Istennek, aki a diadalmat, a győzelmet adja nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által." (1Kor 15, 55-57)

Olyan kifejező ez a kép: "hol a te fullánkod", mint a fullánkja-vesztett méhecske. Éppen a napokban láttam egy ilyet. Beleszakadt a fullánkja valakinek a kezébe, ahova odarepült, és tovább repült, mintha semmi baj nem lenne. De rövid idő múlva láttuk lehullani, mert olyan nagy sérülést okoz benne, amikor kiszakad a fullánkja, hogy még próbálkozik egy ideig, és ha a másik nem tudja, hogy a fullánkja itt maradt az én kezemben, még meg is ijed tőle, de ha tudja, akkor nyugodtan azt mondja: szegényke, jöhetsz nyugodtan, de ártani már nem tudsz nekem.

Ezt mondja itt Pál apostol. A halállal fenyegetőzik az ördög? Mi túllátunk a halálon. A válla felett átnézünk, és tudjuk, hogy a dicsőséges Krisztus van mögötte. Minket a halál is Őhozzá visz közelebb. Ezért írja Pál a filippieknek: kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb. Azt hiszik a rómaiak, ha engem kivégeznek, akkor valami szörnyűséget követnek el ellenem? Önmagában szörnyűség, hogy embert ölnek, de én jól járok, még közelebb kerülök Krisztushoz. Ilyeneket jelent, ezt jelenti, ha valaki hisz. Ha valaki komolyan veszi, hogy a világ fejedelme megítéltetett. Nincs fullánkja.

Egy indiai mesében olvastam egyszer: Két törzs annyira gyűlölte egymást, hogy egyszer végső leszámolásra készültek, és az egyik legyőzte a másikat. A törzs vezetőjének a fejét is levágták. De azt annyira megszállta a harci láz és gyűlölet, hogy feje nélkül is még tovább vagdalkozott a kardjával. Így ment az utcán, ahol egy asszony a kútra igyekezett éppen vízért. Az asszony összecsapta a kezét, és azt mondta: hiszen neked már nincs fejed! S akkor összeesett és kimúlt.

Nos, ezt kell nekünk tudnunk, amikor az ördög kísért, meg a halállal fenyegetőzik, meg akármit ígérget: hiszen neked már nincs fejed, téged lefegyverzett a győzelmes Krisztus, és én, aki hiszek Krisztusban, az Ő győztes seregéhez tartozom. Akkor is, ha ezt a sereget itt gyalázzák, megalázzák, ijesztgetik, ha szenvedni is kell sokszor Krisztusért. Mi tudjuk azt, hogy az egyháznak csak itt ez a sorsa, de látomása egykor dicsőn beteljesül, és a győzedelmes egyház Urával egyesül.

Nekünk így kell fogadnunk a megaláztatásokat. Ha kitüntet minket a mi Urunk azzal, hogy a hitünkért megaláztatás ér bennünket, mi akkor is a győztes sereghez tartozunk. Így kell a kísértésekben is megállnunk. Ne uralkodjék rajtatok a bűn - írja Pál -, és néhány mondattal később ezt kijelentő módban írja: mert a bűn nem uralkodik többé rajtatok. Mert a világ fejedelme megítéltetett.

Nem szabad az ördöggel gúnyolódnunk és tréfálkoznunk soha. Júdás levelét olvastuk nemrégen. Abban van az, hogy még Mihály arkangyal sem beszélt így az ördöggel. Egyáltalán nem kell vele beszélnünk. Vele csak a győzelmes Jézus Krisztus beszéljen. Tudnunk kell azt azonban: megvert ellenség. Nekünk hit által Jézus győzelme az osztályrészünk lehet. A Sátán uralmának vége. Sok kárt okoz még, ezt naponta látjuk és halljuk, hogy mennyit, de ezzel a reménységgel nézhetünk előre.

Ezt olvassuk itt az igében. Jézus vigasztal minket. Ő is megtanulta, milyen ez a világ, milyen az Isten-ellenes lelkület, az Isten nélküli gondolkozás. Ez a világ ölte Őt meg. Ő ezt vállalta, és tudja, hogy az övéi ebben a világban kell, hogy éljenek. Nem azt kérte, hogy vegye ki az Atya őket, vegyen ki minket a világból, hanem, hogy őrizzen meg a gonosztól. Vagyis, őrizzen meg attól, hogy világgá váljunk mi is, hogy visszavilágiasodjunk, ahonnan már kihívott minket. Azt mondja: a Szentlélek leleplezi és megítéli ezt a világot.

Az első munkája, hogy megítéli bűn tekintetében, és kihívogat a bűnből. Aki hisz Jézusban, az kiszabadul. A másik munkája, hogy megfeddi és megítéli ezt a világot igazság tekintetében, hogy Jézus az Atyához megy, hogy az Ő isteni létformájában jár közben értünk, s így számíthatunk rá. Vagyis, hogy Ő valóban Isten - egyebek közt ez is bizonyítja ezt. Harmadszor: nem kell rettegnünk az ősi ellenségtől. Komolyan kell venni, de Jézus közelében védve vagyunk. Ez a legfontosabb, hogy az Ő közelében maradjunk ezekben a nehéz időkben.

Ahogy közeledünk Krisztus visszajöveteléhez, ezek egyre nehezebbek lesznek. A világ egyre Isten-ellenesebb lesz, míg a végén eluralkodik majd az antikrisztusi szellemiség, ami a New Age szellemiségben már világosan jelentkezik. Semmi jóra nem számíthatunk e tekintetben, de a mi győzelmes Urunkhoz tartozni teljes biztonságot jelent. Teljes védelmet, békességet és biztosított jövőt.

Ha ez így van, hogy ez a Szentlélek munkája, akkor az a mi nagy lehetőségünk, hogy rajtunk keresztül is ezt végezhesse Isten Szentlelke. Mi is tudjunk Jézushoz hívogatni a világból embereket nagy szeretettel, az életünkkel is hitelesítve a szavainkat. Úgy tudjunk élni, mint akik a dicsőséges Krisztusra nézünk, és tudjuk, hogy a mi Urunk, a mi legidősebb Bátyánk - ahogy Pál apostol a Róma 8-29-ben írja -, a mi legidősebb testvérünk az Isten családjában, a mennyei dicsőségben képvisel minket és közbejár értünk. Ha pedig az ellenséggel szembesülünk, nem kell megijedni, mert lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat.

Így lehetünk a Szentlélek eszközei és végezheti rajtunk keresztül kicsiben ugyanazt a munkát, amit végzett a mi Urunk Jézus Krisztus is.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, hogy sokszor mi képzelünk el téged valamilyennek. Azt gondoljuk, olyan vagy, ameddig a fantáziánk terjed. Szabadíts meg minket mindenféle képzelődéstől. Szeretnénk azt komolyan venni, amit te mondasz önmagadról, s amit az Atya mondott rólad. Engedd, hogy egyre jobban megismerjünk téged és így higgyünk benned.

Köszönjük, hogy minket is hívogatsz kifelé a világias gondolkozásunkból, szokásainkból, időbeosztásunkból, időtékozlásunkból, költekezésünkből. Kérünk, Urunk, teremts rendet az életünkben. A világi rendetlenségből hadd tudjunk megtérni igazán hozzád, és te legyél Úr az életünk minden területén. A gondolatainkat, az elhatározásainkat, a cselekedeteinket is te irányítsd.

Segíts, hogy tudjunk szüntelenül reád nézni, a dicsőséges, győzelmes Úrra, aki öröktől fogva mindörökké Isten vagy.

Kérünk, adj nekünk győzelmet az ördög sokféle ravaszsága felett. Olyan könnyen áldozatául esünk, Urunk, még mindig. Nagy az ő ravaszsága, és kicsi a mi erőnk. Segíts veled győzelmet aratni.

Kérünk, ajándékozz meg minket olyan csenddel a héten, amikor eléd állhatunk, és te rámutathatsz a bűneinkre. Leplezd le azokat. Ajándékozz meg minket a bűnbánat könnyeivel, hogy a bűnbocsánat feloldozása is a miénk lehessen. Segíts így készülni az ünnepre, az úrvacsorára. Add, hogy másoknak is ünneppé tehessük majd ezt, ami előttünk van.

Ámen.