PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. április 25.
(csütörtök)

Varga Róbert


AZ AZ INDULAT


Alapige:Fil 2,5-9

"Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,"


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, olyan nehezen hisszük el azt, hogy ebben a világban a te gyermekeid felé nincsen irgalom, hanem irgalmatlanul elsöprik, letapossák és próbálják mind lelkileg, mind idegileg, sokszor testileg is tönkretenni, megrontani azokat, akik benned hisznek, téged követnek, és te szerinted való módon akarnak élni.

Köszönjük, Istenünk, hogy neked bármit elmondhatunk. Előtted egészen őszintén feltárhatjuk a szívünket. Neked még azt is elmondhatjuk, amivel olyan sokszor próbálkoztunk már, hogy változzon az életünkben, s mégis sokszor, vagy legtöbbször csak azt látjuk, hogy megint nem sikerült.

Köszönjük, hogy egészen őszintén kitárhatjuk minden érzésünket, vagy éppen azt, hogy nincsen bennünk már érzés sem, csak a mérhetetlen üresség. Kérünk, Urunk, hogy te tölts meg minket önmagaddal!

Urunk, a legjobb, ami történhet velünk, hogy többé nem egyedül megyünk el innen, hanem veled megtöltekezve, veled átitatva, téged követve, beléd még jobban kapaszkodva, újra és újra felemelve a szívünket, lelki tekintetünket rád, s a tőled való békességet átélve reménységgel továbbmenni az úton, amit elénk adtál.

Kérünk, Urunk, szólalj meg most közöttünk! Olyan nyomorult és töredékes az emberi szó, s olyan hatalmas, dicsőséges, vigasztaló és bátorító a te szavad. Így kérünk, Urunk, te magad szólalj meg, jelenj meg itt Jézus Krisztus úgy, ahogy azt megígérted. Köszönjük, Urunk, hogy sokkal többen lehetünk, mint ketten vagy hárman, s köszönjük, hogy te, a világ leghatalmasabb Ura, a te igéd, Lelked által itt vagy közöttünk. A veled való találkozásra várunk, Jézus.

Ámen.


Igehirdetés

Ókeresztyén Krisztus-himnusz az a rész, amiből felolvastam néhány verset. Jézus földi életútját, szolgálatát és megdicsőülését mondja el, mutatja be röviden.

Pál apostol előtt nem volt ismeretlen az a sokfajta lelki gond, nyomorúság és viszály, amely a filippi gyülekezetben éppen akkor volt. Pál azt mondja, hogy ő egyetlen egy megoldást tud a gondokra, s egyetlen egy irányt tudott megjelölni. Hogyha valaki Jézust követve, újra és újra Jézus Krisztussal megtöltekezve, a szívében az élő Jézussal krisztuskövető életet él.

Minden közösségnek, legyen az a család, vagy a gyülekezet, akár egy munkahelyi közösség, a halálos ellensége mindaz, amiről itt Pál beszél. Az a szó szerepel a régi szövegben, amikor valaki csak a saját maga hasznát keresi, vagy amikor magát valaki mások fölé emeli, és saját érvényesülésével és dicsőségével törődik egyedül. Amikor az indulat szót használja: azt mondja itt Pál, hogy semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból. Ezekre vonatkoznak ezek a kifejezések. Amikor odaérünk, hogy az az indulat legyen bennetek, akkor itt tulajdonképpen az a pontos fordítása, hogy az az indulat, illetve az a gondolkodásmód hasson át titeket, amely Jézus Krisztusban volt.

Ezzel állítja szembe Pál azt tehát, amikor csak saját magával törődik valaki, s magát mások fölé, mások elé helyezi. Semmi egyéb nem számít, csak ez. Azt mondja Pál, hogy erre csak egyetlen egy megoldás, gyógyszer van: ha az indulat más lesz az életetekben, a szívetekben, mint addig.

Milyen indulat volt Jézusra jellemző? Azt olvassuk róla ebben a filippi Krisztus-himnuszban is, hogy semmihez nem ragaszkodott soha görcsösen. Elengedte a mindenható Isten kezére azt, ha valami nem úgy történt, ahogyan azt Ő elgondolta, szerette volna, vagy akarta. Elég hogyha a gecsemáné-kerti imádságra gondolunk: "Atyám, ha lehetséges..." S az Atya úgy döntött, hogy most nem lehetséges. Jézus újra elmondja (háromszor): "Atyám, ha lehetséges..." vedd el tőlem ezt a poharat. A végére megértette azt, hogy ez most nem lehetséges.

Az, hogy az az indulat legyen bennetek, ami Krisztusban volt, ezt itt kristálytiszta módon mutatja meg Jézus. Benne ott, abban a helyzetben az az indulat volt, ami az Atyában volt. Ha az Atya úgy döntött, hogy úgy legyen, hogy Jézusnak végig kell járnia a szenvedés útját, s magára vennie minden ember bűnét, a világ bűnét és a bűnöket is, akkor Ő igent mondott erre a mennyei akaratra. Nem vitatkozott és nem reklamált, hanem csendben, alázatosan elfogadta Isten akaratát. Ez a krisztusi mentalitás. Mindent Isten akaratának rendelt alá: egész életét. Egyszerűen azért, mert egyszer Ő átadta a rendelkezési jogot a maga élete fölött az Atyának. Ezért jött el a mennyei dicsőségből a földi nyomorúságba. Ezért vette magára az emberi testet, s lett emberré, szenvedve, éhezve, fázva, nélkülözve és megalázva, s ezért járta végig azt az utat, amit az Atya elrendelt neki.

Ha a kereszthalált nézzük, vagy nézték ott, akkor, mindenki azt mondta, hogy most mindennek vége van. Megölték a Mestert. Mi azt hittük, hogy eljött az Isten országa - persze az eljött. Ez teljesedik ki, és lesz még általánosabbá, és akkor jön az elfogatás, a megaláztatás, a letartóztatás, a megverettetés, a megaláztatás, a megkínzás, a keresztre feszítés és a gyalázatos rabszolgahalál.

Hány esetben vagyunk hajlamosak - akár a magánéletünket nézve bizonyos helyzetben - csődöt jelenteni? Hogyan engedhette meg Isten? De tényleg az a valóság, amit látunk, amit átélünk, vagy minden esetben az a valóság? Vagy amit látunk, az csak a látszat, és a valóság az, amit az Isten cselekszik.

Tényleg az volt az igazság és a valóság, hogy Jézus élete csődbe jutott élet volt? Ha arra gondolunk, amit ott, akkor láttak, tapasztaltak, akkor egyértelműen azt mondhatjuk - persze mi már tudjuk, hogy nem így volt -, de ott az akkoriak azt mondták, hogy csőd, mindennek vége. Pedig mi azt reméltük - mondják az elkeseredett emmausi tanítványok. Jézus meghalt, s nyilván az volt a tanítványok szívében, az a kérdés, hogy hogyan engedhette ezt meg Isten?

Azt mindenkinek el kell döntenie, hogy miben akar hinni. Abban, amit lát, s azt akarja csupán elhinni, vagy hiszi és vallja, hogy a láthatók mögött ott van a valóságos Isten a maga valóságos hatalmával és erejével, a maga valóságos tervével, amit az ember nem ért mindig, mindjárt és azonnal. Ezt mindenkinek el kell dönteni: mit akar hinni, mit akar elhinni? Azt, amit lát, tapasztal, kézzel megfog, vagy pedig az, amit az Isten igazsága és valósága.

Jézus élete látszólag, vagy emberileg nézve teljes csőddel ért véget. Isten pedig látva a kereszten haldokló, egyszülött Fiát, azt mondta: akkor most folytatódik az én tervem. Nem kezdődik, folytatódik. Most jön az a része, amiből az én embergyermekeim még semmit nem értenek, mert nem látnak semmit. Ami mögé nem láthatnak. Ezért mondja azt Isten igéje: "az az indulat legyen bennetek, amely Krisztusban volt."

Krisztusban az az indulat volt: engedte, gondolják azt, hogy csőd. Ő tudta, hogy mi az igazság, s tudta, hogy mi a valóság. Isten válaszolt Jézus megaláztatására. Felemelte és felmagasztalta Őt. Megfordította azt, amire mindenki azt mondta, hogy vége, már nem érdemes Jézusra nézni. Meghalt, eltemették. Aztán persze jött a feltámadás, de ezt ott, akkor még nem tudták. Vagyis sokszor van ám úgy, hogy amit mi végnek gondolunk, az a folytatás, a kezdet.

Sokszor az élet feszültségei között bizony nagyon nehéz józannak és indulatmentesnek maradni. Még a hívő ember életében is előfordulhat az, hogy olyan feszültség és olyan harag van, amivel egyszerűen nem tud mit kezdeni.

Valaki tréfásan azt mondta, hogy vannak emberek, akiknek olyan rövid a gyújtózsinórjuk, elég egy szikra, és már robbannak.

Maga Pál apostol mondja ezt az Ef, 4, 26-ban "Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek." Nyilván itt Pál nem a haragra és az indulatosságra buzdít, hogy haragudjatok csak nyugodtan. Nem. Azt mondja, hogy Isten ismeri az embert, ismeri a természetünket - talán mondhatom így -, a mi természetünket is. Tudja, hogy mennyire készek és képesek vagyunk szinte azonnal szikrát fogva robbanni. Van, aki befelé robban, az még inkább szétvet mindent. Van, akiből azonnal kirobban a düh, a kétségbeesés, a méreg vagy az indulatosság. Egyszerűen arról beszél Pál, hogy ne váljék bűnössé, bűnné az a harag, amit átéltek.

A bűnös harag, erről a Titusz levelében ír Pál bővebben, az olyan, ami túl gyors. Azonnal robbanáshoz vezet. Kicsit olyan, mintha az ember kézbe venne egy gázpalackot, és az azonnal felrobbanna, vagyis használhatatlan arra a célra, amire gyártották.

Minden robbanást megelőz valamilyen folyamat. Vagy egy vegyi folyamat, vagy egy időbeli visszatartás, számlálókészülék számolja a perceket, másodperceket. Valami szünet minden robbanás előtt van, amelyben bizonyos folyamatok lezajlanak, amelyek aztán a robbanáshoz vezetnek.

Amikor egy bombát élesre állítanak ledobása előtt, az még ott, akkor nem robban. Bizonyos eltelt idő, sebesség vagy zuhanás után, vagy valamivel való ütközés után történik a robbanás.

A Szentírás azt mondja, hogy a keresztyén ember nem lehet hirtelenharagú, mert az csak rosszra visz. De ismerjük mindnyájan ezeket a kifejezéseket: nem bírtam uralkodni magamon; felgyűlt bennem a méreg; elöntötte az agyát a vér - ez nem túl szép kifejezés, de sok mindent kifejez -; kijött a sodrából. Nyilvánvalóan nem a Krisztus sodrában van, akkor kijön belőle.

Isten Lelke soha, senkit nem indít haragra, és azt sem akarja, hogy a mi indulataink megmérgezzék a környezetünket, és mások lelkét.

Pál még azt is hozzáteszi az Ef. 4-ben, ahol ezt mondja, hogy ám haragudjatok, de ne vétkezzetek, hogy a nap ne menjen le a ti haragotokon, se helyet ne adjatok az ördögnek. Vagyis ez azt jelenti, hogy az ember nem lehet bosszúálló sem a haragjára nézve.

A Róma 12, 17-ben azt olvassuk: "Senkinek, semmiért, rosszért rosszal ne fizessetek." Vagyis ne legyen mélyhűtött a haragotok. Betesszük a lelki mélyhűtőbe, s adott helyzetben elővesszük és felolvasztjuk, törlesztünk.

Amikor a harag ezen formájának enged, ott mindig helycsere történik. Már nem az az indulat van benne, ami Krisztus Jézusban van, vagy volt. Vagyis, Jézus helyére az én, az ego kerül. Vagyis, az ilyenfajta harag, vagy ezek a haragok emberközpontúak, nem Isten központúak. Nem Isten van a középpontban, és nem Krisztus van többé az emberben. Marad hívő ember, ha az, de helycsere történt. Az indulata, az énje, az akarata, az agresszió került Jézus helyére. S ilyenkor semmi más nem érdekli az embert, mint egyfajta bosszú vagy türelmetlenség, önzés és szeretetlenség.

A Jakab 1, 20 szerint az ilyenfajta indulat vagy harag Isten igazságát nem munkálja. Isten igazságát nem munkálja, hanem tovább fokozza az emberi indulatokat. Nem lehűt és kiolt, hanem felfokoz és felfűt.

Pál azt mondja a Kolossé 3, 8-ban "Minden ilyenfajta haragot, dühöt, rágalmat és gyűlöletet vessetek ki magatokból." Mit jelent kivetni? Azt jelenti, mint amikor valaki, valamit kivisz a kukába, s kidobja, mert ott a helye. A szemétnek a szeméttartóban a helye.

Ha valakiben istentelen indulat, gyűlölet, harag vagy rágalmazó indulat van, akkor az vesse ki magából. Könnyű ezt mondani, mondhatja valaki, de hát Isten segítségével vagy lehetséges, vagy nem. Ezt is el kell dönteni. Hisszük mi azt, hogy tud ebben Isten rajtunk segíteni, vagy pedig nem? Miért haragszik az ember? Mi az oka annak, hogy eljuthat oda, hogy haragra vagy iszonyú haragra lobban?

Lehet sokfajta igazságtalanság az oka, gyűlölködés, sokféle indulat, látvány, amit lát, tapasztalat, szavak, amiket hall. Millió és millió dolog lehet. De azért azt jó hogyha látjuk, hogy a könnyen indulatba jövő, haragvó ember általában önző ember. Az élete csak saját maga körül forog. Ezért olyan fontos mindig, újra és újra a saját véleménye. Annyira, hogy másokét általában meg sem hallgatja. Sokszor nem visel el mást maga körül, csak saját magát. Persze egy idő után ez elég unalmas szokott lenni, de hát az ilyen ember mindenkit kész és képes letiporni, félretenni. Olyanná válik, hogy semmilyen, de semmilyen véleményt nem tud már elviselni. Különösen azt nem, ami az övével ellentétes vagy ellenkező. Mindenkit kész letiporni és félretenni, aki az útjába kerül.

Erre sokan mondhatjuk azt, hogy hát azért ez ránk nem jellemző. A Szentírás azonban ennek az ellenkezőjét állítja. Mindnyájunknak tudnunk kell, hogy az alapvető természetünk ilyen agresszív. A bűneset óta az ember agresszívvé vált. Ha ebben a világban körülnézünk, s valaki azt mondja, hogy nem így van, az nem tudja, hogy mit beszél. Ez a világ, az egész világ erről szól. Az Isten nélkül élő ember igen is agresszív, önző, türelmetlen, rágalmazó és minden gyűlöletre és gonoszságra kész és képes. Ezért van az, amikor gyengül a Krisztussal való közösségünk, vagy valami zavarja azt, akkor előbújik a régi könyörtelenül, s időnként képtelennél képtelenebb módon és helyzetekben.

Vannak olyan emberek, akik nem állnak haragosan bosszút a másikon, hanem csöndben kivárják az alkalmas időt, amikor valamiben a másik meggyengül, vagy olyan helyzetbe kerül, s akkor ütnek rajta egy nagyot. Ők azt mondják: én nem haragszom, csak kihasználtam az alkalmas időt és lehetőséget.

Sokan mondják azt, hogy az ártatlan gyerekek. De ha megnézzük az ártatlannak mondott gyerekeket, időnként milyen ártalmas módon tudnak viselkedni. Mennyi harag, indulat, düh, és mennyi agresszió szorul beléjük is. Hányszor van az, hogy sima hisztériával próbálják elérni azt, amiről tudják, hogy nem fogják elérni. Ilyenkor jön a rugdalózás, sikítozás, ordibálás. De egy felnőtt nem csinálhatja ugyanezt. Mert ha sikoltozva ledobja magát a földre, akkor esetleg még elszállítják. Ezért a felnőttek sokkal rafináltabban szokták ugyanezt megoldani. Az ember a maga csendes módján próbál bosszút állni a másikon egy-egy elejtett szó, elpottyantott megjegyzés, rágalmazás. De lehet az indulatosság vagy a harag oka az is, ha valaki kisebbrendűnek gondolja magát, nem az, de annak gondolja magát valami miatt másoknál vagy a másiknál, és sokszor a védekezés módja a harag, az indulat vagy épp az agresszió. Ezért érdemes kinek-kinek a saját életét megvizsgálni most az Isten előtti csendben. Ilyen szelíd, csendes agresszor vagy, vagy háborús agresszor, aki azonnal támad, dühöng és indulatos. Könnyebben kinyílik a szelep, vagy mondhatom így, extra rövid a gyújtózsinór, s azonnal jön a robbanás. Vagy úgy csendes módon, gyűjtögető életmódot folytatva, s amikor összegyűlt sok minden, akkor törleszt az illető csendesen.

Mivel Pál azt mondja, hogy a megoldás ezekre a dolgokra Krisztusban van, nézzük meg azt egy kicsit közelebbről, hogy akkor milyen volt Jézusban az indulat? Milyen indulat volt Krisztusban?

Először is azt mondja itt a Filippi levélben Pál, hogy mennyei indulat. Ez azt jelenti, hogy a mindenható Istennel egyenlő volt Jézus - én és az Atya egy vagyunk -, és ezzel mégsem kérkedett, vagy ahogy mondja: nem tekintette zsákmánynak, nem élt vissza azzal, sőt az sokkal több, hogy amikor élhetett volna ezzel a lehetőséggel és hatalommal, akkor nem élt vele. Azt mondja ott egy helyen, hogy nem hívhatnék tizenkét sereg angyalt segítségül? S nem hívott. Nem tekintette zsákmánynak. Azokat, akik megtámadták Őt, nem pusztította el leheletével, hatalmával, erejével, tizenkét sereg angyallal, mert nem ez volt életének a célja. Ő szolgálni jött, és nem ártani. Nagyon sokat ártanak szolgálat helyett. Nem söpörte el azokat, akik ellenségei voltak, hanem imádkozott értük. Lemondott mindarról, ami járt neki, hiszen Isten Fia volt, s nem élt mindazzal, mindig, minden alkalommal, amivel élhetett volna. Egyszer visszakérdez, amikor ütik: miért ütsz engem? Erre nem tudtak mit mondani. Volt, amikor élt azzal a hatalommal és joggal, amit kapott az Istentől. Ő az Isten Fia volt, és mégis egészen a rabszolgaság állapotáig eljutott, s abba a mélységbe leszállt, a kereszthalál mélységébe.

A 2Kor 8-ban azt olvassuk: "Gazdag lévén szegénnyé lett." A szegények között szegénynek lenni ez talán nem olyan bántó és rossz dolog. Szegénynek lenni a gazdagok között, ez már elég nehezen megy a legtöbb embernek. De az, hogy valaki egyszer gazdag volt, és aztán teljesen szegény lett, ez a legtöbb ember számára elviselhetetlen állapotnak tűnik.

Az emberek általában gazdagok akarnak lenni. Ha megkérdezünk egy társaságot, hogy szeretnétek gazdagok lenni, vagy inkább szeretnétek szegények lenni? Talán senki nem lesz, aki azt mondja, hogy én szegény akarok lenni. A gyerekek vagy a fiatalok között biztos, hogy nem lesz senki sem. Az idősebbek már bizonyos dolgokról többet tudnak, ők jobban meggondolják a válaszaikat.

Az emberek tehát általában a gazdagság felé fordulnak. S tessék csak megfigyelni! Csalhat és lophat valaki. Hazudhat és lehet megvesztegethető. Mégis hány embernek lehet példa a hamissága, a hazugsága, amit elneveznek üzleti érzéknek, vagy éppen ügyességnek. A készséget a mindenkori hazugságra és lopásra elnevezik élelmességnek, és hogy milyen jól feltalálja magát. Hányan vannak, akik mindenkitől mindent elvárnak, de soha, senkiért, semmit nem hajlandók megtenni, vagyis nem hajlandók szegénnyé lenni. Azonosulni, beleérezni, empatikussá lenni a másik emberrel.

Milyen indulat van bennünk? Úgy általában? A mai nap hogy telt? Én nagyon szégyelltem magam délután, hogy nemhogy rövid volt a gyújtózsinórom, nem is volt. Jött a robbanás azonnal. S mindenki szenvedett miatta. Milyen indulat van bennünk most, éppen? Mások felé vagy valaki irányába, vagy valami miatt? A krisztusi indulat, vagy valami egészen más?

Jézus gazdag volt, Istennel egyenlő, és mégis vállalta azt, hogy teljesen szegénnyé lett. Miért? Mert Ő ismerte az Isten tervét. Jézust tudta Isten vezetni. Azért nem esett kétségbe akkor sem, amikor az Atya elhagyta. Kimondja: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Tudta, hogy miért. Az ember bűnéért, amit magára vett. De azt is tudta, hogy jön a feltámadás és a dicsőség, és jön a változás, és az Ő hatalma és dicsősége mindenki számára nyilvánvalóvá lesz.

Hisszük mi azt igazán, hogy a hívő embernek minden a javát munkálja? Aki hisz, annak minden a javára van, vagy pedig nem hisszük?

A második, amiről beszél itt Jézussal kapcsolatban, hogy Jézus lelkileg állandóan éber volt, mert nem került ki az Istennel való közösségből. Nekünk ott repednek meg a dolgaink, legyen az imádság, igeolvasás, gyülekezetbe járás, hívő életforma, amikor kiesünk, vagy valami miatt rogyadozik, megszakad ez a közösség Jézussal. A mi legnagyobb bajaink ebből fakadnak, amikor repedezik a vele való közösségünk. Nem maradunk az Istennel lelki egységben. Nincs rendben az imaéletünk, nem figyelünk arra az igére, amit Isten mond nekünk, amin keresztül bátoríthat, vezethet, vagy éppen lehűtheti a mi sokszor nagyon indulatos természetünket.

Ádám akkor bukott el, amikor kikerült az Istennel való közösségből. Amikor belül valami megszakadt lelkileg, amikor a hatóköréből kikerült, mert kilépett onnan. Hallgatott a Kísértőre. A szíve nem volt már teljesen Istené. A legtöbb ember szeretne eljutni az Istenhez, de nem lehet. Mi nem juthatunk el az Istenhez. Ahhoz olyannak kellene, hogy legyünk, mint Krisztus. De mi nem vagyunk olyanok. Ez a legnagyobb bajunk. Mivel Isten tudja, hogy mi sose juthatunk el hozzá, ezért elküldte Jézust hozzánk. lejött Jézus, s olyanná lett, amilyen Ő sose volt. Tisztátalanná bizonyos értelemben. Magára vette a bűneinket. Sose követett el bűnt, de bűnné tette, rávetette Isten minden bűnünket. Szíve, Lelke, élete, az Atyával való közössége mindig tiszta maradt. De sokak számára úgy tűnt, hogy Ő tisztátalan lett. Bűnös emberré lett, pedig Ő sose volt bűnnel terhelt. Mindig megmaradt a közössége az Atyával.

Jézus komolyan vette Isten igéjét, s mivel Isten Lelke volt benne, Ő ezért tudott győzni az indulatai fölött. Jézus sose haragudott tehát? Nem, nem így van. Amikor meglátta az Isten házában a kufárokat, akik rablók barlangjává tették a templomot, akkor nagyon keményen lépett fel, és kiverte őket onnan. Nem azt mondta, hogy legyetek szívesek összepakolni és kifáradni innen. Fogott egy korbácsot, kötélből font korbácsot, ami belefért. Kifelé! Ám haragudjatok, de ne váljék bűnné. Fura módon senki nem tiltakozott Jézus tette ellen, hiszen mindenki tudta, hogy az ott az imádság helye. Az ott nem piactér. S tudták azt is, hogy Jézus igazat cselekszik, amikor cselekedett.

Jézus sosem kizsákmányolni akart, hanem megajándékozni. János 10-ben azt olvassuk: "Azért jöttem, hogy az enyéim bővölködjenek." Aztán sokszor az is baj, hogy nem kerülünk el bizonyos helyzeteket, amikor fáradtak és feszültek vagyunk. Miért kell mindig, mindenre reagálni? Miért kell mindig, mindent felvenni és visszadobni? Pont az ilyen helyzetek segíthetnek hozzá, hogy ne lecsillapodjunk, hanem még paprikásabb helyzetbe, állapotba kerüljünk.

Az imádság segít egyedül. Benne maradni Krisztusban. Vagy, ha valaki még nem hisz Jézusban, akkor ez a legsürgetőbb feladata, hogy ne akarjon innen Jézus nélkül elmenni, hiszen akkor a saját indulataival megy haza. Az pedig tragikus tud lenni. Az az indulat legyen bennetek! Ez napi parancs. Talán fel is írhatnánk otthon, hogy reggel ezzel keljünk, este ezzel feküdjünk. Uram, tarts meg abban az indulatban, ami benned volt!

Ha ilyenkor elmondjuk Jézusnak a bennünk lévő feszültséget, és tőle kérünk megoldást és bocsánatot, mielőtt az indulat kitör belőlünk, akkor átéljük majd a szabadítást és a szabadulást. Lehet, hogy akkor is bukunk, de felállhatunk, és lehet bocsánatot kérni Istentől, embertől. S legközelebb már egészen más lesz. Lehet, hogy legközelebb is elbukunk, és újra működik. Hetvenszer hétszer a bocsánatkérés.

Meg kell tanulnunk kifejezni az érzéseinket tárgyilagos módon. Ez egy olyan folyamat, amit mindenkinek kivétel nélkül tanulnia kell. Nem tudjuk kifejezni. Sokszor csak az indulat jön ki belőlünk, s nem az, amit érzünk, vagy ami igazán bennünk van, csak az indulat. Az pedig öl és pusztít minket és másokat is.

Jézus Krisztus megtaníthat bárkit arra, hogy megpróbálja mindazt, ami benne van, indulatmentesen kifejezni, elmondani.

Az életünkben az indulat gyújtózsinórja lehet egyre hosszabb, mint Mózesnél. Először megöl egy egyiptomit, lecsapja. Egy ütéssel megöli, és gyorsan eltemeti a homokba. Nem is volt gyújtózsinór. S a végén azt olvassuk róla, hogy nem volt nála szelídebb ember Izráelben. Ugye, hogy lehet olyan az indulat, ami Krisztusban volt. Mindig lesznek feszültséget okozó helyzetek. De jó végiggondolni azokat a helyzeteket, amelyekben eddig az indulatosságaink miatt elbuktunk.

Örök kísértés az ember számára, hogy több legyen, mint a másik, akár a másik kára árán is. Ma a világ azt mondja, hogy az erősebb győz. Aki úgy tud csalni, hogy ne derüljön ki, az a menő. Tényleg azt hisszük, hogy Isten nem tudja, hogy hol, milyen csalások történtek vagy történnek?

Újra szeretnék visszatérni arra, amit az elején mondtam. Csak azt látjuk, amit látunk, vagy hisszük azt, hogy az Isten látja a valóságot, a teljeset, az egészet, mindent, ami történt, és ami történik. És a maga idejében igazságot tesz, mert ez jellemző Istenre.

Valaki így mondta, hogy Isten malmai lassan őrölnek, de apróra. Érdemes elgondolkozni tehát azon, hogy csak azt hisszük el, amit látunk? Győz az erős, tovább él, a cél szentesíti az eszközt. Mindegy, hogy hogyan érem el, amit el akarok érni, akár csalással is, csak érjem el. A végén ki fog már arra emlékezni? Csak az eredmény a fontos, nem?

S mit mond a jézusi minta? Azt mondja, hogy másokért élni és másokért szolgálni, s másokért meghalni. Gazdag létemre szegénnyé lenni, és ettől sokan, de sokan gazdagok lesznek. Mivel Jézus azt tette, amit az Atya mondott, ezért Ő gazdag életet élt akkor is, ha egészen szegénnyé lett.

Jakab a következő utat adja elénk, amikor jönnek az indulatok, és úgy érezzük, hogy nem bírunk, és jön a robbanás, és az pusztít, szétvet. Jakab 1, 19-20 "Tanuljátok meg tehát szeretett testvéreim: (hát akkor tanuljunk) legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja Isten igazságát nem szolgálja." Nézzük csak meg ezt a felsorolást! Hiszen lehet ez mindnyájunk kérése, nem? Ki-ki milyen helyzetben van. Uram, add, hogy gyors legyek annak meghallására, amit te mondasz nekem! Segíts, hogy ne halljak meg mindig, mindent, amit mások mondanak rólam, mások mondanak nekem! Bocsásd meg, hogy sokszor a másik részére akarok meghallani dolgokat, amit te nekem mondasz! Uram, hajlamos vagyok a gyorsan kimondott szavakra, a meggondolatlan beszédre, s ezért olyan sok kárt okoztam már magamnak és másoknak is, sőt még a te ügyednek is. Uram, a harag nem tőled van, de te tudod, hogy nem tudunk nem haragudni, s így nem tudunk nem vétkezni. Jézus, te képes vagy arra, hogy megváltoztass minket. Kérünk, vedd ki a haragot a szívünkből, s add a te szelíd szívedet, akaratodat és indulatodat! Urunk, mi megvalljuk neked, hogy mi nem tudunk uralkodni magunkon. Hányszor nem tudunk. Te uralkodj rajtunk, élj bennünk, s akkor az, amit parancsolsz, hogy az az indulat legyen bennünk, ami benned volt, egyszerűen átformál minket olyanná, amilyen te voltál.


Imádkozzunk!

Urunk, bűnbánattal valljuk meg neked, hogy mindaz igaz, amit rólunk mondtál. Nem mindig és nem mindenkor, és talán most nem mindnyájunkra, de köszönjük, hogy kivétel nélkül mindnyájunknak szóltál most, akartál mondani valamit. Te mutasd meg, hogy melyikünk életére nézve mi volt ebből igaz.

Köszönjük azt a legnagyobb ajándékot, Urunk, hogy nem akarsz bennünket ilyennek hagyni, amilyenek vagyunk. Jézus, kérünk téged, add azt az indulatot belénk, ami benned van. Feltámadott Jézus Krisztus, költözz belénk, töltsd be a szívünket! Urunk, mi készek vagyunk mindent kidobni az életünkből és kivetni: haragot, indulatot, felindulást, gyűlöletet. Hadd tudjunk foglyul ejteni minden gondolatot tebenned, hogy lehessünk a te foglyaid azzal az indulattal a szívünkben, ami benned volt!

Bocsásd meg, ha sokszor csak a elkeseredés van bennünk, hogy nem tudunk változni. Köszönjük a biztatást, hogy akármit gondolunk vagy hiszünk, te kész és képes vagy megváltoztatni minket.

Taníts meg kérünk, arra is, hogy miközben ezt a világot nézzük, s abban folyó eseményeket, mikor látjuk, hogy sokasodik a gonoszság, és a szeretet sokakban meghidegül, hadd lássuk meg igazán a valóságot, a dolgok mögött téged! Hadd higgyük el, hogy igazán a te népednek minden a javát munkálja! Te soha nem tévedsz.

Köszönjük, Urunk, hogy időnként megengedsz dolgokat, amit mi nem értünk, de ez a valóság része, ami nálad van. Köszönjük, Urunk, hogy bízhatunk benned, hogy a végén mindig az a jó győz, ami szerinted való. Köszönjük, hogy ebben még soha nem csalódhattunk, s ez után sem fogunk. Így tarts meg minket, kérünk! Így segíts nekünk, hogy megtanuljuk, hogy legyünk késedelmesek a szólásra, hogy tudjunk hallgatni is és szólni is, ha kell, hogy ne elfojtani akarjuk az indulatainkat, hanem leborulva előtted neked átadni.

Köszönjük, hogy lehet bennünk az az indulat, ami tebenned volt.

Ámen.