PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. március 24.
(vasárnap este)

Cseri Kálmán


MIRE VALÓ A TEMPLOM?


Alapige:Jer 7,1-11

Ezt a parancsot kapta Jeremiás az Úrtól: Állj az Úr házának kapujába, és hirdesd ott ezt az igét: Halljátok az Úr igéjét, júdaiak mindnyájan, akik bementek ezeken a kapukon, hogy imádjátok az Urat! Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok! Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt! Mert, csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és embertársa között, ha a jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké.

Ti azonban bíztok a hazug szavakban, amelyek semmit sem érnek. Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. Azután idejöttök, megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! Utána azonban ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet az én nevemről neveztek el? Majd én is annak nézem! - így szól az Úr.


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, hálásan köszönjük ezt a csendes vasárnap estét. Köszönjük neked, dicsőséges megváltónk, Jézus Krisztus, hogy máskor is, de ezen a napon különös hálával emlékezhetünk arra, amit azon az első virágvasárnapon tettél. Olyan félreérthető számunkra sokszor a te személyed és a te munkád. Sokan akkor sem hitték el, hogy néked adatott minden hatalom mennyen és földön, és te vagy ennek az egész teremtett világnak teljhatalmú királya.

Bocsásd meg, Urunk, hogy sokszor mi sem hisszük, amit mondasz, csak a látszat után ítélünk. Köszönjük, hogy a te kijelentésedben pontosan benne van, hogy ki vagy te, miért jöttél, mit akarsz velünk, mit tettél értünk, és mit kínálsz nekünk. Bocsásd meg, hogy sokszor mégis úgy viselkedünk, mintha minderről soha semmit, nem hallottunk volna.

Szeretnénk most megalázni magunkat előtted, és úgy hódolni, mint aki Király vagy. Szeretnénk sokkal komolyabban venni azt, hogy neked minden lehetséges. Nemcsak több, mint nekünk, nemcsak sok minden, hanem minden. Az is, ami az embereknél lehetetlen. Szeretnénk komolyan venni azt is, hogy te mindig, mindent irántunk való szeretetedből cselekszel.

Kérünk csendesen most is, hogy cselekedj itt bennünk. Te, aki érettünk mindent megtettél, hogy ez a rövid földi életünk is tartalmas és boldog legyen, és hogy visszakaphassuk az elveszített örök életet és mennyei dicsőséget, kérünk, hogy cselekedj most bennünk. Oly nagy szükségünk van rád. Annyira kell nekünk a te vigasztalásod, bátorításod. Oly nagy szükségünk van arra a világosságra, ami csak a te igédből árad, ami leleplez, de segít eligazodni is. Oly nagy szükségünk van a te igédre, arra a teremtő szóra, amivel egészen újjá tudsz formálni minket.

Segíts ebben a csendben most bizalommal megnyílni előtted. Tőled nem féltjük magunkat, téged nem gyanúsítunk semmivel, veled szemben nincsenek fenntartásaink. Igaznak tartjuk, amit mondasz, és gyermeki bizalommal szeretnénk elfogadni, amit kínálsz. Ajándékozz meg minket most önmagaddal, és mindazzal, amire szerinted szükségünk van.

Ámen.


Igehirdetés

Ezt a prédikációt Jeremiás Krisztus előtt 600 körül mondta el a jeruzsálemi templom bejáratánál. 600 évvel később virágvasárnapon Jézus idézett ebből egy mondatot. Ezt a mondatot, amit a végén olvastunk: "Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet az én nevemről neveztek el?" Miért idézte Jézus ezt a régi prédikációt virágvasárnap? Azért, mert azon a napon újra arra volt szüksége az Ő népének, hogy meggondolja és eldöntse, mire való a templom. Sem Jeremiás idejében, sem virágvasárnapon nem arra használta Isten népe, ami az eredeti rendeltetése volt. Emiatt önmagát fosztotta meg sok lelki áldástól.

Ezt nézzük meg most az ige alapján, hogy Isten szerint mire való a templom. Az akkori is, meg amiket ma mi templomnak nevezünk, ezek az imaházak is.

Már vidéki szolgálatom során néhány jellegzetes vélekedés megmaradt bennem. Vannak sokan, akik azt mondják, sokszor minden felszólítás vagy kérdezés nélkül is, hogy kérem, mi nem érünk rá templomba menni. Mi szorgalmas emberek vagyunk és egyébként is igen sok munkánk van. A szüleink, nagyszüleink még ráértek, azok nyugodtabb idők voltak. Ma olyan hajszában élünk, amelyikben nincs megállás és főleg effélékre nincs ideje az embernek. (Hogy mit jelent az: efféle, ezt talán megkérdezni sem szükséges.)

Aztán vannak, akik azt mondják: persze, hogyne mi csaknem minden vasárnap ott vagyunk. Mi vallásos emberek vagyunk. Néhányszor ilyen alkalommal megkérdeztem, hogy amit ott hallanak, az milyen változásokat okoz az életükben? - Hogy? Mit tetszik kérdezni? Mondom: mi változik meg egy-egy istentisztelet után az életükben? Nem egyszer sértődés következett: mit képzel maga? Mire gondol a lelkész úr? Mi becsületes, tisztességes emberek vagyunk. Nem úgy, mint a sok templomkerülő, akik körülöttünk élnek.

Néhányszor volt részem olyan lélekmelegítő élményben, amik közül egyet most elmondok - ez egy harmadikféle vélekedés. Beszélgetés közben kiderült, hogy egy sok gyermekes család a vasárnapot nagy ünnepnek tartja. Mindegyik vasárnapot, úgy, hogy már szombaton készültek rá. Ami leckét lehetett, a gyerekek elkészítették szombaton, a szülők is, amit a háztartás és a lakás körül tenni kellett, elvégezték, aztán együtt mentek vasárnap idejében, soha sem késtek el, hiszen előtte is lehet egymással beszélgetni, meg olyan jó egy kicsit elcsendesedni és imádkozni. A gyerekcsapat ment az ő korosztályukhoz, a felnőttek a templomba. És ahogy a férfi elmondta: nem bírnám azt a hajszát és azt a sok terhet és feszültséget, amiben egész héten részem van, ha nem lehetnénk ott minden vasárnap a hívő testvérekkel, ha nem dicsérhetnénk Istent együtt, ha nem énekelhetnénk minél többet. És megmondom őszintén, hogy majdnem minden vasárnap rámutat Isten valami hibámra, fogyatkozásomra, vagy bátorít valamiben, amiben tétova vagyok, és tudom, hogy min kell változtatni, amikor kijövök a templomból. Néha még olyanok is eszembe jutnak, ami nem hangzik el az igehirdetésben, csak közben Isten Szentlelke valamire figyelmeztet. - Aztán kiderült, hogy ebéd után megbeszélik, ki mit hallott a maga csoportjában, délután megint szabadidő van, este pedig nagy éneklés. Mindenki kérhet egy éneket, és több kört is lehet csinálni. Azután felolvassák még egyszer azt az igét, amiről délelőtt szó volt, és imádsággal fejeződik be a vasárnap. És - tette hozzá - úgy érzem ilyenkor, hogy ez a mi szerény hajlékunk templommá lett.

Teljesen igaza van, mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az Úr Jézus nevében, Ő ott van közöttük. És ahol Ő ott van, az szent és megszentelt hely. És akármilyen is az külsőre: szerény vagy nem szerény, az templom. Van ilyen is.

Az első vélemény azt mondja: a templomba járás kötelesség lenne, ami teljesíthetetlen. Ilyen körülmények között nem lehet, mert effélékre nincs ideje az embernek, csak hasznos dolgokra van ideje. A második vélekedés azt mondja: templomba járni érdemszerzés. Megyünk oda, hogy bebizonyítsuk magunknak is, másoknak is milyen derék emberek vagyunk. És hogy mit tetszik mondani? Változni? Ki akar itt változni? Kinek kell változni? Mi becsületes, derék emberek vagyunk. A harmadik meg azt mondja: akármi hangzik, én valamit mindig megértek, hogy Isten hova teszi az ujját: erre kell figyelned ember, ezt jobban kellene csinálni, bátrabban. Ezt meg hagyd abba. Ezen meg változtatni kell, meg neked magadnak változnod kell, és de jó, hogy így szeret minket Isten, hogy tanácsol, vezet, figyelmeztet, óv, int - mikor mire van szükségünk.

Amikor Jeremiásnak ez a prédikációja elhangzott, Izráel népe formálisan volt vallásos. Eljártak a templomba, eleget tettek az előírásoknak, bemutatták a kötelező áldozatokat, elmondták a megtanult imádságokat, és ahogy ma mondanánk: annyi. Mindenki ment ki és folytatta ugyanott, ahol abbahagyta. Isten éppen ezt teszi itt szóvá az ő népének. A templom így nem tölti be eredeti rendeltetését az életükben. "Nemde loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, aztán eljöttök ide, megálltok előttem, azt mondjátok: megszabadultunk! De utána ugyanazokat az utálatos dolgokat cselekszitek." Semmi változás nem következett be. Márpedig a templom rendeltetése Isten gondolata, a Szentírás kijelentése alapján kettős. Az a kettő, amit itt olvastunk is. Az egyik, hogy az Ő népe leboruljon és imádja az Urat. A másik pedig, hogy megváltozva jöjjön ki onnan.

Együtt is imádjuk és dicsőítsük az Urat, abban talán még több erő van, mint amikor egyedül otthon, még ha teljes szívéből mondja is az ember. És ott benn valami történjék az emberben, mássá legyek, amikor kijövök, ahhoz képest, mint amikor bementem.

Az a nagy kísértésünk, hogy a templomban, Isten előtt megállva, Isten jelenlétét keresve, a vallásos életet élve, a hitünket gyakorolva is mi akarunk cselekedni valamit. Ezek az emberek, akiket itt Jeremiáson keresztül dorgál Isten, kitűnően vallásos emberek voltak. Megtanulták gyerekkorukban, mit kell tennie egy vallásos embernek. Még ha pénzbe került is, bemutatták az áldozatokat, végignézték úgy, ahogy azt kellett. Az előírt imatartásban elmondták az előírt imádságokat, s fellélegeztek. Azt mondák: megszabadultunk! Folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Mit? A lopást, a paráználkodást, az egymás rágalmazását, a bálványimádást. Istentisztelet után? A templomból kijőve? Igen, miért ne! Ők derék, vallásos emberek. Minden előírásnak eleget tettek. Erre mondja Isten, hogy inkább ne tennétek eleget, csak a szívetek változna meg.

Mind a megelőző, mind a következő szakaszban ilyeneket olvasunk: Ezt mondja az Úr: "Nem figyeltek az én beszédemre, és az én tanításomat megvetették. Minek nekem a tömjén, ami Sébából érkezik, és a messze földről való jó illatú nád? Égőáldozataitok nem kedvesek, véresáldozataitok nem tetszenek nekem." (Jer 6,19-20)

Import tömjént használtak, hogy még inkább kedveskedjenek az Úrnak. És nem örül neki. Miért nem? Mert az mondja Isten: ez az egész nem ér így semmit. Ő a szívét nézi annak, aki az áldozatot bemutatja. Nem azt, honnan vásárolta a tömjént, amivel bemutatja. A szívet nézi, és azt szeretné megtisztítani. Sőt, új szívet kínál mindazoknak, akik Őt keresik, akik a templomban megfordulnak. De nekik az a fontos, hogy ők mit mutatnak be. Még ott is ők cselekszenek, és nem engedik, hogy végre Isten cselekedjék bennük. Isten végezhesse el azt az életükben, amit akar, amit Ő szükségesnek lát, és amit csak Ő tud elvégezni.

Azt, amiről Pál apostol a Tesszalonikai levélben oly boldogan írja: ti befogadtátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, s nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét, amely munkálkodik bennetek, akik hisztek. És a megelőző fejezetben már leírja, milyenekké váltak ezek az emberek. Messze földön az egész környéken híre van a hitüknek, a szeretetüknek, pedig szegények. A pogányok mindig gúnyolják őket, és nehéz nekik Krisztus tanítványaiként élni, de olyan erőteljesen tesznek bizonyságot, hogy kizendült az evangélium ebből a gyülekezetből, mert - adja itt a magyarázatát - ti nem engem, Pált, meg Silást, meg Timótheust hallgattátok, hanem amit mi mondtunk, úgy fogadtátok, mint Isten beszédét. Befogadtátok, hozzá igazítottátok az életeteket, és nézzétek meg magatokat. milyenek vagytok most, s milyenek voltatok azelőtt. Munkálkodik az ige bennetek. Megdolgozott titeket Isten, s egészen más emberekké lettetek. Legyen ezért egyedül Övé a dicsőség! (1Tess 2,13).

Nos, erről marad le az, aki így gondolkozik, mint Jeremiás korában a vallásosok. Akik nem is értették, mi a problémája Istennek. Mit kifogásol? Ők voltak templomban. Megtették, amit kell, mindent, maradék nélkül, és úgy mentek tovább. Isten ebből az egészből csak a végét emlegeti. Ez a baj, hogy úgy mentetek tovább, ahogy bementetek. Inkább hagytátok volna el az egészet!

A következő szakaszban olvassuk ezt: "Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Égőáldozataitokat rakjátok véresáldozataitok mellé, és egyétek meg a húst! Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen! De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem megátalkodott gonosz szívük tanácsát követték, hátukat fordították felém, és nem arcukat." (Jer 7,21-24)

Micsoda tiszteletlenség! Buzgón végzem a magam vallásos tevékenységét háttal a Mindenhatónak, és nem arcra borulok előtte, és nem a tekintetét keresem. Nem azért könyörgök, amiért a zsoltáros, hogy nézz reám Istenem, és figyelj reám! - és akkor kiönti a szívét és megszabadul mindattól, amitől nehéz volt a szíve. Megkapja Istentől ajándékba mindazt, ami hiányzott a szívéből, és lesz neki mennyei békessége, mennyei öröme. Bűnbocsánatot, szabadulást kapott, és bilincsektől megszabadulva, sok-sok mennyei kinccsel meggazdagodva megy tovább egy másik úton, mint amin odaérkezett. Azon az úton, amit az Úr mutatott neki, és boldog ember lesz. Ünnep neki a hétköznap is, és Istent dicsőíti a mindennapi munkája során is. Hasznos és áldás lesz a többieknek, akik még nem ismerik az Urat.

Ez lenne a célja a templomnak. Így kel-lene keresnünk Istent mindig, és erre a változásra kell vágyakoznunk, mert Ő ezt ígéri, ezt kínálja. De ha még Ő előtte is a magam pepecselésével vagyok elfoglalva, és csak le akarom tudni a vallásos kötelességeket háttal Őneki, azt nyugodtan abbahagyhatom. Annak semmi haszna nincs. Csak becsapom magamat, mert azt hiszem, csináltam valamit, pedig ezzel csak a bűneimet szaporítottam.

Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak szépek azok az imádságok, vagy hogy nem volt értelme az áldozatnak. De ilyen lélekkel nincs értelme. És ha azért akarom bemutatni, hogy megnyugtassam magam és kifizessem a Mindenhatót, hogy utána ugyanazt csinálhassam, amit előtte, akkor meg csak a bűneimet szaporítottam. És akkor, ha egyszer világosságba kerülök, ezekért a csúnya bűneimért is, a vallásos bűneimért is bocsánatot kell majd kérni tőle.

Mit jelent ez a kifejezés, amit Jézus idézett virágvasárnap, hogy rablók barlangjává tettétek ezt a házat? Ez az akkoriaknak egészen egyértelmű volt. A rablók a gonosz tetteik elkövetése után egy-egy barlangban kerestek menedéket. Tehát ez volt a sorrend: gonosz tetteket követtünk el, bebújunk egy barlangba, visszük magunkkal a rablott kincset is, ott a bűneinkkel összezárkózva egy kicsit megpihenünk, megpróbáljuk megtéveszteni az esetleges üldözőket, hogy utána megint gonosz tetteket kövessünk el, és ugyanezt csináljuk, aztán megint bebújunk egy barlangba és így tovább, ebből áll az élet.

Itt Isten azt kérdezi: szerintetek ebből áll a vallásos ember élete, hogy istentelen gonoszságokat követ el - itt a tízparancsolat van felsorolva, talán felfigyeltünk rá: loptok, hazudtok, paráználkodtok, bálványt imádtok -, akkor elmegyünk templomba, ami mint a barlang, olyan, meghúzzuk magunkat, menedéknek használjuk, hogy utána továbbfolytassuk azt, amit előtte is cselekedtünk?

Isten azt mondja: nem kellenek neki ezek az áldozatok. Egyáltalán, Ő nem szorul rá a mi vallásos teljesítményeinkre, mi szorulunk rá nagyon az Ő bűnbocsátó irgalmára, ajándékozó gazdagságára, meg nem érdemelt szeretetére. És minden alkalom, amikor vele találkozhatunk, minden perc, amit egy templom csendjében töltünk, amikor igét hallgatunk vagy olvasunk, amikor végre megpróbálunk elcsendesedni és imádkozni, az nagy lehetőség arra, hogy bekövetkezzék egy csere. Letegyem a bűneimet, és hittel megragadjam az Ő ajándékait. Ott hagyjak valamit előtte, ami megterhel, és ami rajta kívül senkinek nem kell, és kapjak tőle olyan kincseket, amiket rajta kívül senki nem tud nekem ajándékozni. Erre való a templom. Arra, hogy dicsőítsük Őt és megváltozzék az életünk.

Amikor Jézus elmondta a farizeus és vámszedő példázatát, abban is erről beszél. A farizeus úgy imádkozik a templomban: Köszönöm Istenem, hogy különb vagyok, mint ezek a bűnösök itt körülöttem. A vámszedő meg az akkori szimbolikus mozdulattal a mellét veri, és csak ennyit tud mondani: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek. És Jézus summája: Ez megigazulva ment haza a templomból. Amaz pedig maradt ugyanolyan, sőt szaporította a bűneit, meg dicsekedett is, különbnek tartván magát a többinél.

Ez megigazulva ment haza. Otthagyta a bűneit és kapott bocsánatot. Ez a nagy csere történhet meg minden istentiszteleten is, és minden olyan alkalommal, amikor mi Isten színe elé járulunk.

Virágvasárnap az tette aktuálissá ezt a mondatot, amit Jézus idézett Jeremiás régi prédikációjából, hogy ugyanez történt a jeruzsálemi templomban. A Máté 21-ben olvashatjuk ezt: Amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, "bement a templomba, kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek." (Mt 21,12-13)

Abban az időben az történt, hogy benyomult a kereskedés a templomnak arra az udvarára is, ahova a pogányokat várták volna eredetileg, hogy ők ott hallgassák a tórát, Isten igéjét, megtanuljanak imádkozni, egyáltalán megismerjék a számukra ismeretlen láthatatlan Istent, az egyetlen igaz, élő Istent. Ez volt a pogányok udvarának a rendeltetése, de kevésnek találták azt a területet, amelyiken lehetett árusítani a különböző szükséges dolgokat, áldozati állatokat stb., és benyomult a kereskedés ide, kiszorította az igét, az imádságot és a csendet.

Jézus ezért tisztítja meg a templomot. Azt mondja: ezt soha nem szabad engedni, mert ettől megszegényedik az egyes hívő élete is, a közösségek, az egyház élete is, egy népnek az élete is, ha betör a világ, a hétköznapi tevékenység, és kiszorítja az igét, a csendet, az imádságot. Igazán akkor lesz gazdag az egyén, a közösség, az egyház, egy nép is, ha az ige és mindaz, ami Istentől jön, áttöri és áthatja a hétköznapokat is. Ha a kereskedést is megszenteli az, hogy Isten népe Isten igéjére figyel, és az Ő beszédét komolyan veszik. A leghétköznapibb dolgokat, a szerelmi életünket, a pénzügyeinket, az emberi kapcsolatainkat, mindent, mindent áthat, átjár az Isten szentsége, az Ő kijelentésének az igaz volta, és a mi részünkről a benne vetett bizalom. Akkor minden egészen másként fog történni. Akkor ugyanannyi anyagi elég lesz, sőt még másnak is jut. Akkor nemcsak megelégedett, hanem hálás lesz az ember. Akkor még nyomorúságok alatt roskadozva is el tudja mondani: mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Akkor érvényes lesz az, amit Jézus mondott: e világon nyomorúságtok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot, békességetek lesz énbennem. Akkor csakugyan nem a körülmények határozzák meg az embernek a közérzetét, mert akkor mindig ezzel a hatalmas Istennel közösségben fog élni. Akkor szinte állandóan tartja a kezét, és Isten kézen fogva vezetheti azon az úton, amelyiken boldog lesz - most olvastuk -, akkor újra és újra telerakhatja a kezét ajándékokkal, mindazzal, amire éppen szüksége van. Akkor világos lesz neki, hogy ebből, amit kapott, mit adhat tovább másoknak, és boldogan sáfárkodik, közvetít, és Isten kezében lesz áldott eszköz.

Erre hívogat Ő minket, és ezt teszi Ő lehetővé.

Mire való a templom?

Arra, hogy ha valaki bemegy oda, bejön ide terhek alatt roskadozva, akkor kapjon erőt a terheihez. Ha bejön tanácstalanul, akkor megtapasztalja, milyen az: te fogod az én jobb kezemet, és tanácsoddal igazgatsz engemet. Ha bejön magabiztosan, akkor eljusson helyes önismeretre és a hatalmas Isten előtt őszintén meg tudja alázni magát. Ha bejön kérdésekkel tele, akkor kapjon Istentől érdemi választ, vagy tanuljon meg helyes, igazán jó kérdéseket feltenni. Bejön kételyekkel küszködve, és elmegy bizonyossággal. Sokszor maga sem érti, hogy a Szentlélek hogy adhatott olyan bizonyosságot azokban a kérdésekben, amikben bizonytalan volt.

Arra való a templom, hogy bejön valaki egyedül, és úgy megy vissza, hogy testvéreket talált. Hogy bejön önigazult lélekkel, és kimegy úgy, hogy látja már a bűneit, amikkel megkeseríti a környezetének az életét is. Vagy bűntudattal, és elmegy a bocsánatot nyert bűnösöknek a nagy örömével. Egyáltalán tudja, mit kell elhagynia, mit kell elkezdenie, mit lehet letennie, mit szabad elfogadnia. Változik. Kész változni.

Végül is ez az alapkérdés: akarunk-e változni? Hadd kérdezzem ilyen személyesen: akarsz-e te változni? Akármiben, amire Isten azt mondja: ebben kell. Mégpedig azonnal. Ettől függ egy ember hitre jutása is a mi oldalunkról. Ettől függ egy hívőnek a növekedése, a szolgálatban való használhatósága. Készek vagyunk-e szakadatlanul változni, ha Isten változtatni akar bennünket? Az ilyen emberek nem öregszenek meg lelkileg, ha száz évig élnek is. Ismertem ilyen száz éveseket, nem túlzás. Az énekkarunk ott énekelt a századik születésnapján az ágya mellett. Akik szellemileg-lelkileg olyan fiatalosak voltak, hogy néhány mondat után szégyelltem magam, hogy elfáradt öreg ember vagyok ahhoz a kedves nénihez képest, aki számon tartja Isten tetteit, számon tartja a segítségre szorulókat, imádkozik amennyit csak tud, azzal a hittel, hogy nem hiába imádkozik. Hálás az Úrnak mindazért, amit még kapott tőle. Egészen más élete lesz az ilyen embernek.

Ennek a világos feltétele az, amit így olvastunk: csak ha valóban megjobbítjátok útjaitokat. Csak, ha valóban. Mert akkor kerül ki az útból minden akadály, ami min-ket elválaszt Istentől. A templom, az ige, a ráfigyelés akkor visz közel minket hozzá, akkor éljük át az Isten gyermekeinek a gaz-dagságát és szabadságát.

Hadd fejezzem be egy régi emlékemmel, ami mély nyomot hagyott bennem. Egy karácsony előtt meglátogattam egy idős bácsit egy szociális otthonban. Beszélgettünk min-denféléről csendesen, s akkor berobbant a fia meg a menye. Pillanatok alatt velük lett tele az a helyiség, ahol még néhányan laktak, aludtak, feküdtek a bácsin kívül. Meghozták a karácsonyi ajándékot a kis öregnek, s letették a paplanára. Poénkodtak, vi-háncoltak, néhány kedélyeskedő üres mon-datot mondtak, s úgy ahogy jöttek, elviharzottak. A kis öreg pedig feltűnően szomorú lett. Hagytam, hadd eméssze meg, amit meg kell emésztenie. Eltettem az ajándékokat a szekrényébe, és visszaültem a helyemre. Hallgattunk egy sort. Aztán megszólalt, és azt mondta: ha csak ennyit mondtak volna, hogy megbántuk, az lett volna az igazán nagy ajándék nekem. Mit kellett volna meg-bánniuk? Elmondta, hogy amikor a felesége meghalt, a temetés után néhány héten be-lül őt kisemmizték mindenből. Betették ebbe az otthonba. Azóta évente kétszer-három-szor ránéznek, ahogy most is. Mindig hoznak valamit, s el. Tovább hallgattunk és megkérdeztem: meg tudna nekik bocsátani? A kidolgozott, csontos kezével megszorítot-ta az enyémet, és azt mondta: örömmel, fiam.

Valami megcsapott abból, amit a Biblia Isten szomorúságáról mond. Ez a mi Atyánknak a szomorúsága, ha lehet ilyet mondani egyáltalán Istenről, de a Szentírás is mond ilyet. Csak ennyit kellene mondanunk: megbántam. És elhalmozna újra minden ajándékával, csak éppen meg kellene fordulnunk, hogy ne háttal legyünk neki még a templomban is, hanem az Ő színe előtt éljünk még a templomon kívül is. Csak arra lenne szükség, amit a tékozló fiú mondott, mikor hazatért: Atyám, vétkeztem. Nem kell sok szöveg, de ez a szívből jöjjön. Ismerjük a példázatból, hogy micsoda gazdagságot borított rá az Atya szeretete arra a fiúra ott megint.

Csak erre lenne szükség, mert Istennek mindenütt, de különösen a templomban a legdrágábbak a bűnbánat könnyei. Amikor valaki ezt őszintén ki tudja mondani a bocsánat reményében: Atyám, vétkeztem. Akkor újra kikerült az akadály az útból, ami minket tőle elválasztott, és újra átéljük: nem vagyunk egyedül és kiszolgáltatottak. Van atyánk.

Mi most úrvacsorára készülünk. Nagypénteken is, húsvétkor is több alkalommal megterítjük az úrasztalát. Találjunk addig időt otthon, hogy elcsendesedünk. Megkérdezzük a mi Urunkat: Uram, te miben akarod, hogy változzam, én kész vagyok változni. Akkor is, ha még nem is nagyon ismerlek téged, és magam sem tudom, hogy hiszek vagy nem. Akkor is, ha évtizedek óta hívőnek vallom magamat, most változni akarok. Nem akarok úgy továbbmenni tőled, mint ahogy odaérkeztem. Aztán így jöjjünk majd az úrasztalához, s így hadd tegyen minket bizonyosakká arról, hogy Ő gazdag a kegyelemben és bővölködik a megbocsátásban. Egészen bizonyos, hogy másként telnének el az ünnepeink és nem a szokásos pogány húsvétok kellékei lennének a legfontosabbak, hanem az a Krisztus, aki miattatok, meg helyettetek is meghalt nagypénteken a Golgotán és feltámadott dicsőségesen a harmadik napon. Akkor nem rablók barlangja lenne a templom, hanem olyan rendelő, ahol az áldott Orvos gyógyítja, meggyógyítja az életünket.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, csodáljuk, hogy ezek után is magad elé engedsz minket. Köszönjük a te nagy türelmedet, köszönjük, hogy valóban nem bűneink szerint cselekszel velünk, nem úgy, ahogy megérdemelnénk. Köszönjük a te érthetetlen atyai szeretetedet. Nem akarunk visszaélni ezzel, szeretnénk élni vele. Megalázzuk most magunkat előtted és így kérdezzük: mit akarsz, hogy cselekedjünk? Szeretnénk elengedni egészen magunkat lelkileg, nem is mi akarunk most cselekedni, hanem téged kérünk: cselekedjél bennünk. Munkálkodj a te újjáteremtő igéddel és teremtő Szentlelkeddel. Formálj minket olyanokká, hogy csakugyan kiábrázolódjék rajtunk a Krisztus. Jó, hogy te mindnyájunkat ismersz és mégis szeretsz. Köszönjük, hogy nem kell nekünk ilyeneknek maradnunk, amilyenek vagyunk.

Áldunk azért, hogy egyre közelebb kerülhetünk ahhoz, akiknek teremtettél, és akikké újjá akarsz teremteni. Munkálkodj bennünk a te igéddel, és mi szeretnénk minél többször olvasni és hallgatni az igét úgy, hogy az változást idézzen elő bennünk. Kérünk, segíts az előttünk levő ünnepeket másként eltölteni, mint eddig. Te legyél a középpontjában ezeknek, Úr Jézus Krisztus. Téged hadd ismerjünk meg jobban. Mindazt, amit értünk tettél. Hadd legyen a miénk minél több ajándék abból, amit nekünk kínszenvedéseddel és kereszthaláloddal megszereztél. Köszönjük, hogy gazdagokká akarsz minket tenni lelkiképpen.

Könyörgünk hozzád mindazokért, akik igét fognak hirdetni és hallgatni ezekben az elkövetkező napokban. Segíts minket is, hogy a te igéd gyökeret verjen és gyümölcsöt teremjen bennünk.

Ámen.