PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2001. március 10.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


SZERETTE AZ ÖVÉIT


Alapige:Jn 13,1-11

A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette az övéit e világban, szerette őket mindvégig. És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: "Uram, te mosod meg az én lábamat?" Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted." Péter így szólt hozzá: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" Jézus így szólt hozzá: "Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind." Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták."


Imádkozzunk!

Istenünk, alázatosan megvalljuk, hogy ez az ének nem rólunk szólt. Nem igaz, hogy nem tévesztjük el soha a te ösvényedet, nem igaz, hogy mindenben a te rendelésed szerint akarunk járni, nem igaz, hogy minden dolgunkban téged akarunk dicsőíteni, és a te igéd világosságánál tájékozódunk.

Sokkal inkább azt kell bevallanunk, hogy ezen a héten is sokszor melléfogtunk, sok mindent mondtunk, amit meg kellett bánnunk, sok mindent elhallgattunk gyáván megalkuvásból, amit ki kellett volna mondanunk. Többször eltévedtünk, és örültünk, ha a zsákutcában vissza tudtunk fordulni. Egyedül a te nagy kegyelmed az, hogy ennyi tévelygés, bizonytalankodás, önfejűség után még mindig foglalkozol velünk és most is magad elé engedsz minket.

Áldunk azért, hogy amikor a te igéd világosságát félretettük, és a magunk sötétségében kezdtünk tapogatózni, akkor te újra és újra felkínálod nekünk azt a világosságot, aminél lehet tájékozódni, ami megmutatja a dolgok valós súlyát és jelentőségét, ami segítene minket abban, hogy valóban a te ösvényeden járjunk. Azon az egyetlen ösvényen, amelyik az életre visz, amelyiken igazán boldogok lehetnénk, ahol kibontakozhatnánk, azzá válhatnánk, akikké teremtettél, és elvégezhetnénk azt a szép küldetést, amit reánk bíztál.

Könyörülj rajtunk, hogy közelebb kerüljünk most ehhez. Könyörülj rajtunk, hogy hadd lássuk világosan mindazt, amivel vétettünk ellened és egymás ellen. Adj nekünk bátorságot, hogy néven nevezzük a bűneinket, hogy ne a másokét soroljuk és nagyítsuk fel, hanem a magunkét valljuk meg és hagyjuk el. Magunktól ehhez sincs erőnk. Erősíts meg minket a te Szentlelkeddel.

Miután oly sokszor hiába hallgattuk igédet, szólj hozzánk most mégis mindennek ellenére kegyelmesen, tedd a szívünket fogékonnyá. Hadd tudjunk örvendezni ezzel a boldogsággal, amiről most énekeltünk. Hadd tudjuk elmondani: ha szavadat hallattad, én élveztem azokat. Hadd tapasztaljuk meg, hogy a te beszéded lélek és élet, és attól virágzik ki a mi életünk is, lesz gyümölcsözővé, hasznossá másoknak.

Könyörülj meg rajtunk és vegyél el belőlünk mindent, ami ezt megakadályozná: a fáradtságunkat, a szétszórtságunkat és az önhittségünket, a jól beidegzett közönyünket. Adj most nekünk egészséges lelki szomjúságot a te igédnek az élő vize után. Ajándékozz meg gazdagon ezzel az életet támasztó, életet erősítő élő igével.

Ámen.


Igehirdetés

Az elmúlt napokban sokan olvastuk ezt a szakaszt bibliaolvasó kalauzunk szerint. Akik nem olvasták is, talán ismerik azt az érzést, amikor egy-egy szentírási helyet olvasva megrendül az ember, ha bepillanthat a mi Megváltónknak, Jézus Krisztusnak a szívébe. Az ilyen és ehhez hasonló események mutatják meg igazán, kicsoda Jézus.

Miről is van itt szó?

Azt olvastuk, hogy közeledett a zsidók legnagyobb ünnepe, a páska, amelyen minden évben hálát adtak Istennek az Egyiptomból történt csodálatos kiszabadulásért. A páskaünnep előestéjén vagyunk, a niszán hó 13-án. Ma így mondanánk: nagycsütörtökön. Együtt van Jézus a tanítványokkal. Ott van köztük Júdás is, aki akkor már megegyezett Jézus ellenségeivel, hogy pénzért kiszolgáltatja nekik a Mestert.

A keleti vendéglátáshoz hozzátartozott a lábmosás is, hiszen mindenki gyalog érkezett, poros úton jött, mezítláb, vagy mezítlábas saruban. A tisztaság szempontjából is fontos volt, meg fel is üdítette a vendégeket, ha megmosták a lábukat. Itt ezúttal ez elmaradt. Senki nem gondolt rá. Az meg, hogy valaki elvégezze a többiek érdekében, nagyon megvetett, lenézett munka volt. Csak pogány rabszolgát lehetett kényszeríteni rá.

Elfogyasztják a vacsorát. Beszélgetnek egy kicsit. Egyszer csak Jézus feláll, leveti a hosszú, bő ujjú felsőruháját (mi így mondanánk: felgyűri az inge ujját), vesz egy edénybe vizet, fog egy törölközőt, leguggol és elkezdi mosni a tanítványok lábát. Döbbent csönd támad, mert olyan szokatlan az egész. Példátlan, hogy egy híres, közismert, tekintélyes rabbi rabszolgamunkát végezzen. Nem az Ő dolga. Péter fel is csattan: te mosod meg az én lábamat? (Azért nem veszi ki a tálat Jézus kezéből, hogy ő folytassa, csak megemlíti). Ilyent még senki nem látott. Egyáltalán, hogy észrevette, mi esne jól a tanítványoknak. Nem fanyalog ilyen megvetett, lenézett, alantas munkától. Természetes egyszerűséggel mutatja ki tanítványai iránti szeretetét.

Aztán Péter is elcsendesedik, miután megérti vagy sejti, hogy többről van itt szó, mint amit ő lát. Amikor Jézus a végére ér és mindegyik tanítvány lábát megmosta: "Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: "Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek is ezeket. (...) Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást."

Ma ebből a történetből egyetlen mondatot szeretnék kiemelni, és azt az üzenetet, ami ezen keresztül megszólal. Azután, ha Isten segít, jövő vasárnap a többi üzenetre is figyelünk. Ez a mondat mindjárt a bevezetésben így hangzik: Jézus szerette az övéit e világban, mindvégig szerette őket.

Vagyis Jézus úgy szolgált itt tanítványainak, hogy szerette őket. Azért szolgált nekik, mert szerette őket. Hát nem mindenki azért szolgál? Egyáltalán nem. Vannak, akik kötelességteljesítésből szolgálnak és ez is erény egy ilyen világban, amelyikben a felelősség és a kötelesség egyre kisebb értékű. Aki kötelességből teljesíti, az is elvégzi ugyanazt, csak nem ugyanúgy.

Aztán vannak, akik érdemszerző jó cselekedetnek tekintik a szolgálataikat. Vagy azért - ahogy Jézus a Hegyi beszédben mondja -, hogy lássák őket az emberek és megdicsérjék, vagy azért, hogy lássa őket Isten és megjutalmazza. Aztán vannak, akik szánalomból tesznek jót másokkal, és ez is jó egy ilyen irgalmatlan, kíméletlen világban, amiben élünk, de úgy gondolom, nem kell bizonygatni hosszasan, mennyivel kevesebb az, hogy szánalomból teszek meg valamit annál, mint ha szeretetből teszem meg azt.

Jézusról azt olvassuk: szerette az övéit, mindvégig szerette őket. Nemcsak a kedves Jánost, nemcsak a figyelmes Andrást, aki mindig észrevette, mit lehet tenni másokért, nemcsak a gondolkozó Fülöpöt, hanem szerette Pétert is, aki még ezen az éjszakán esküvel letagadta, hogy valaha ismerte Jézust. Szerette Júdást, aki már zsebre tette az árulásért járó vérpénzt. Szerette őket személyválogatás nélkül és feltétel nélkül.

Az a kérdés, amire jó lenne, ha ma Isten előtt őszintén, becsületesen válaszolnánk, hogy vajon szeretjük-e igazán azokat, akik között élnünk kell, akik közé Isten letett minket? Mi a cselekedeteinknek az indítéka? Mi a mi jó cselekedeteinknek, naponta érettük elvégzett szolgálatainknak az indítéka?

Az elmúlt héten az egyik gyermekcsoportban a lélek gyümölcsét tanultuk. Mindenkinek meg kellett tanulnia azt a kilenc gyönyörű erényt, amit felsorol Pál apostol a Galata levélben. Nem tudom, ki tudná itt elsorolni: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Különös volt, hogy majdnem mindegyik gyerek, akiket kérdeztem, a szívességet kifelejtette. Most ebből nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, de vajon nem éppen a szívesség marad ki sok jóból, amit teszünk? Nem éppen a szívünk marad ki azokból a szolgálatokból, jó cselekedetekből is, amit teszünk?

Gondoskodunk az öregeinkről, de néha csak úgy odalökjük nekik az ételt meg a gyógyszert, meg azt a néhány szót, amit foghegyről vakkantunk, pedig úgy szeretnék tudni, hogy mi történik kint a világban, és mi történik velünk.

Segítünk a leckében annak, aki éppen rászorul, de közben nyomjuk a víz alá és éreztetjük vele, milyen buta, nekünk meg mennyire a terhünkre van, hogy még vele is foglalkozni kell.

Megkérdezik talán házaspárok egymást: na, mi volt veled ma? De lehet, hogy jobb lenne, ha nem kérdeznék, olyan hangon hangzik el a kérdés, és annyira bezárt szív fogadja a választ.

Teszünk a perselybe itt kifelé, de lehet, hogy a szívünk egyáltalán nincs benne. Valami megszokás, vagy még rosszabb motívum van mögötte.

Kölcsön adjuk a szerszámot, vagy amit kérnek tőlünk, de sokkal jobban örülnénk, ha nem kérték volna.

Meghallgatjuk a munkatársak panaszát reggelente, de közben másutt jár az eszünk, és bosszankodunk amiatt, hogy azalatt mennyi munkát végezhettünk volna.

Végzünk mi sok szolgálatot, de hogy? A szívünk marad ki sokszor belőle. Kénytelen-kelletlen, korrekt kimértséggel végezzük ezeket, tettetett érdeklődéssel vagy kedveskedéssel, udvarias tartózkodással.

Azt mondjuk: fáradtan, és igazat mondunk, mert valóban azok vagyunk. Azután a fáradtság miatt egykedvűek leszünk. Teher meghallgatni, amit mond. Ha őszinték lennénk, azt mondanánk: hagyd abba, mert elegem van! De mégis úgy teszünk, mintha figyelnénk, és lehet, hogy ez jobb, mintha durván azt mondanánk: hagyd abba... de mégsem az igazi. Jézus nekünk ma az igazit akarja felragyogtatni. Mindezt egészen másként is lehetne csinálni nem sokkal nagyobb befektetéssel, de sokkal kamatozóbb lenne úgy az együttlét. Valami olyan hiányzik belőle, mintha érintkező és forgó fémek közül az olaj hiányoznék. Úgy is meg lehet hajtani nagyobb erővel, aztán recseg-ropog és egy idő után tönkremegy. Ha meg olajteknőben történik a folyamat, akkor hangtalanul, szépen és könnyen megy, és hosszú ideig használható. A Biblia azt mondja, ez az olaj a szeretet. Nem tartozik az anyaghoz, de enélkül recseg-ropog az élet úgy, ahogyan azt mindnyájan tapasztaljuk is.

Jézus is fáradt volt. Ezen a napon is egész nap dolgozott, ugyanolyan fáradt volt, mint a tanítványok. Ugyanolyan jól esett volna neki evés után egy kicsit elpilledni, elengedni magát, ott ülni vagy heverni - ahogy szoktak akkor - és beszélgetni. Végképp nem az Ő dolga lett volna ez, amit megcsinált. Végképp nem érdemelték meg azok, akiknek elkezdett szolgálni. Tudta azonban, hogy ez nekik jólesik. Látta, hogy rajta kívül senki más nem végzi el, s éppen ezért természetes egyszerűséggel, miután megvacsoráztak, felállt az asztaltól, felgyűrte az ingét, elővette a mosdótálat, és kezdte mosni és megtörölni a tanítványok lábát.

Miért? Itt az indokolás alapigénkben. "Mert szerette az övéit e világban, mindvégig szerette őket."

Arra szeretnék ma rámutatni ennek az igének az alapján, hogy egészen más lenne az életünk, és más lenne a környezetünk légköre, ha tudnánk mi is így szolgálni. Ha azt, amit úgyis el kell végeznünk, úgy végeznénk, hogy a szívünk is benne van. Ez jellemezne minket, ami itt Jézus szolgálatát, hogy: szerette az övéit. Mindvégig szerette őket. Mindegyiket. A Júdásokat, a Pétereket.

Akkor is segítenénk a kis testvérnek a leckében, de úgy, hogy közben elhangoznék egy bátorító mondat is, és lehet, hogy a végén a kis buksiját is megsimogatnánk, ő meg kihúzná magát, és sikerélménye lenne, és legközelebb talán már egyedül is meg tudná oldani ugyanazt.

Így is odaadjuk a család idős tagjainak, amire szükségük van, de akkor még boldogok is lennének, és nem éreznék, hogy teher a családon az ő jelenlétük.

Mennyire másként állna így ott egy tanár egész délelőtt az olyan - amilyen osztály előtt, és tudna valami többletet beleadni a fárasztó munkába. Mennyivel másképp kezelné így az orvos és az ápoló a betegek véget nem érő hosszú sorát, és mennyivel másként adná így a testét a házastársának az ember, ha a szíve is benne lenne, és szeretetből lenne.

Mennyivel másként írnánk meg így egy levelet, netalán előtte még imádkoznánk is, és összeszednénk a gondolatainkat is, nemcsak hebehurgyán leírnánk egy pár sort, hogy túl legyünk rajta, és ne maradjon válasz nélkül a levél. Másként tudnánk válaszolni egy kérdésre, és akkor valóban arra a kérdésre válaszolnánk, amit feltettek nekünk. Másként végezné el a munkáját az iparos. Másként beszélne az eladó a vevővel, és másként beszélne a vásárló az eladóval, és egészen másként tudnánk egymástól bocsánatot kérni, meg szívből megbocsátani, ha a szívünk is benne lenne, ha mindez szeretetbe ágyazva történne. Sőt - mert volt erre példa a történelemben itt-ott - egészen másként tudnának dolgozni még a politikusok is azokért, akik többé-kevésbé bíznak bennük és várnak tőlük valamit, hogyha a szívük is benne lenne.

Jogos a kérdés, ha valaki azt mondja: ki képes erre és ki győzi ezt? Örülünk, hogy valahogy elvégezzük azt, amit muszáj, de most még ilyen extra igényeket is támasztanak, hogy így meg úgy, meg a szívem legyen benne, meg szívesen... Örökké az órát kell nézni, hogy teljesítsem. Aztán hol így sikerül, hol úgy. Elégedjék meg mindenki azzal, ami telik tőlünk.

Ez tőlünk nem telik, és ez teljesen igaz. Erre a kérdésre, hogy ki képes erre, és ki győzi ez,t a Biblia világos válasza: egyedül Jézus Krisztus.

Jézus azonban azt ígérte, hogy aki Őt hittel befogadja a szívébe, annak Ő bemegy az életébe, és az ilyen emberben megjelenik az Ő szeretete. Az a szeretet, amiről itt azt olvastuk, hogy: szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket. Az ilyen emberek képesekké válnak arra, hogy érdek nélkül is szeressenek, hogy személyválogatás nélkül mindenkit szeressenek, hogy tartósan szeressenek, hogy a cselekedeteik mögött a motívum csakugyan tiszta szeretet legyen minden számítás nélkül, hogy legrosszabb esetben egyoldalúan is szeressenek, hogy még az ellenségüket is tudják szeretni. Az ilyen embereknek nem esik nehezükre lehajolni, mint ahogy itt Jézus tette. Még akkor sem, ha ő volt a legnagyobb közöttük. Az ilyen embereknek nem esik nehezükre meghajolni, magukat megalázni a másik előtt még akkor sem, ha nekik van igazuk a másikkal szemben. Az ilyen emberek szívesen el tudnak végezni ilyen megvetett, alantasnak nevezett munkákat is, és készek mások helyett is elvégezni, ahogy itt Jézus, és készek örömmel szolgálni azoknak is, akik nem érdemlik meg, ahogy itt Jézus. Eközben nem a keserűség halmozódik a szívükben azokkal szemben, akiknek szolgálnak, és nem magukat sajnálják amiatt, hogy nem kapnak érte hálát, viszonzást, elismerést, még jó szót sem, hanem végzik a szolgálatot, amire szükségük van a többieknek.

Miért képesek erre? Mert szeretik őket. "Mivel szerette az övéit e világban, mindvégig szerette őket."

Szeretném hangsúlyozni, hogy itt nem arról van szó, hogy valamiféle velünk született rokonszenv, készség, szeretet megnövekszik, hanem arról, hogy valamiféle ránk nem jellemző szeretetet kapunk az újjászületéskor. Itt nem arról van szó, hogy ember, fokozd a benned levő csekély jó képességeket, és akkor majd fogsz tudni így viselkedni. Ez nem viselkedés kérdése. Ez lelkület kérdése, ez habitus, ez jellem. Ott belül mélyen változik meg valami, amikor Jézust valaki befogadja. Ezért nem lehet semmivel sem összetéveszteni az újjászületés csodáját. Ezért mondta Jézus annak a minden tekintetben kiváló embernek, Nikodémusnak is, hogy szükséges újonnan születnetek. Ezt a szeretetet nem a megjavított ember produkálja. Ezt csak Jézus tudja produkálni, az újjászületett emberben hit által élő Krisztus.

Ez az Ő szeretete, ezért nem lehet megkerülni egyik oldalról sem az újjászületésnek a szükségességét. Ha valaki csakugyan így szeretne élni és szeretni, annak szükséges újonnan születnie. Annak félre kell állnia az útból a maga természet szerinti önző, hiú, kényelmes, lusta természetével, és előre kell engedni az Úr Jézust, aki egyedül képes arra, hogy Júdásokat, Pétereket, Tamásokat, ellenségeit is így szeresse, és elég legyen neki egyetlen szempont arra, hogy valami jót tegyen: ha a másiknak szüksége van rá. Nem mérlegeli, hogy most ő illetékes segíteni, vagy nem. Ha nem végzi el más, elvégzi ő. Szó és zokszó nélkül, ilyen egyszerű természetességgel. Erre csakugyan csak Ő képes. De képesek azok is, akikben valóban Ő él hit által. Ismerünk ilyeneket, és ezért egyedül Jézusé legyen a dicsőség.

Nem véletlenül hangsúlyozza itt az evangélium, hogy Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; aztán vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni. Ő, aki az Istennel egyenlő, aki az Istentől jött, és most az Istenhez készül vissza az Ő dicsőségébe, Ő az, aki ott mindenki között a legkisebb lesz, a szó fizikális értelmében is (leguggol), és a szó lelki értelmében is példát ad erre.

Gondoljátok, hogy csakugyan olyan hosszú ideig kellene a továbbiakban is mérlegelnünk, hogy valakinek segítsünk, vagy ne segítsünk? Nem lenne elég az, hogy észleljük, hogy szüksége van rá? Ha körülnézünk: nincs más, aki elvégezze, mi megtehetjük, és még akkor is megtesszük, ha addig félre kell tenni a magunk dolgát. Addig az áll. Később fogjuk elvégezni a magunkét, de közben valami kiáradhatott belőlünk Krisztusból. Krisztus szeretete elérkezhetett valahova. Krisztus dicsőíttetik a mi egyszerű szolgálataink által.

El kellene döntenünk végre, kitől függjön az, hogy szolgálunk vagy nem. Attól-e, akinek kellene szolgálnunk, hogy ő kicsoda, vagy attól, hogy mi kik vagyunk. Mert, ha Krisztus él bennünk, akkor nem mérlegelünk, nem számítgatunk, hanem ahogy Jézus erre egy másik példázatban rámutatott, az irgalmas samaritánuséban, látom a bajt, és ha tudok, segítek rajta. Azonnal, egyedül, viszonzást sem várva.

Természetesen ez a magatartás mindig lemondással jár. Sokszor ez kényelmetlen, kellemetlen, alkalmatlan időben kell végezni. Megerőltetést jelent, áldozattal jár. Ez magától értetődik. De vajon nem ez-e a böjtnek az egyik legnemesebb változata, amire Isten igéje felhívja a figyelmünket?

Amikor valaki kész lemondani a maga kényelméről, szempontjairól, hiúságáról, büszkeségéről, lustaságáról a másikért. Kész lemondani Jézusért. Azért a Jézusért, aki mindenről lemondott azért, hogy minket ilyenekké formálhasson, hogy készek legyünk lemondani magunkról másokért. Azért a Jézusért, aki szeretett minket, és önmagát adta érettünk. Azért, hogy ne csak példát lássunk abban, amit Ő tett, hanem kövessük is ezt a példát örömmel.

Mert ezzel fejezi be Jézus az Ő beszédét, hogy egy számtani műveletre mutat rá, és azt mondja: ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket. Vagyis: boldogság egyenlő tudni plusz tenni. Az lesz boldog, aki ezt tudja, és már teszi is. Teszi mindenekelőtt azt, hogy megvallja: Uram, én erre egyedül képtelen vagyok, de ha te mégis ezt várod tőlem, sőt ezt a lehetőséget nyitottad meg előttem, akkor gyere be az életembe és használj engem. Te szeress általam. És elkezdi a hozzá legközelebb állókon az első adandó alkalommal. Gyakorlás közben izmosodik meg ez az új természet az emberben, és gyakorlás közben lesz az övé ez a boldogság. Boldogság = tudni + tenni.

Láttam egyszer egy karikatúrát. A vallásos ember torzóját akarta ábrázolni. Egy hatalmas fej, rajta egy közepes száj, aránytalanul pici fülek, és egészen elcsökevényesedett végtagok. Ez a nagyfejű vallásos, aki sok mindent tud, de azt nem szokta tenni, ezért nem fejlődtek ki a végtagjai, mert nem megy oda, ahova Jézus küldi, nem adja tovább azt, amit Jézustól kapott. Mert nincs is füle igazában a hallásra, szája még néha van, nem a bizonyságtételre, csak a szájalásra. A feje meg nagy-nagy. Sok mindent tud. Isten őrizzen meg attól, hogy ilyenek legyünk, mert ez garantáltan a boldogtalanság. Azt mondja Jézus: "boldogok lesztek, ha tudjátok ezeket és cselekszitek ezeket."

Azt szeretném javasolni: kezdd el még ma! Körül kellene nézni, kik azok, akiknek elvégezzük ugyan a köteles szolgálatot, de a szívünk kimarad belőle, nincs ebbe a szeretetbe beágyazva. Mivel lehetne elkezdenünk már ma? Valami olyat elvégezni, amit más észre sem vesz, ami másnak derogál, megalázó; ilyen egyszerű természetességgel, ahogyan erre Jézus példát adott. És minden ilyen szolgálat Őhozzá fog közelebb vinni bennünket.

Hadd olvassak fel egy kis írást: Ajándékok, amelyek nem kerülnek semmibe:

egy jó szót szólni,
egy beteget felvidítani,
valakinek kezet nyújtani,
óvatosan csukni be az ajtót,
apróságoknak örülni,
mindenért hálásnak lenni,
jó tanácsot adni,
egy levél megírásával örömet szerezni,
apró túlzásokon nem rágódni,
jogos panaszt nem melegíteni fel újra,
nem tenni szóvá, ha a másik hibázik,
nem elutasításnak venni, ha háttérbe szorulunk,
levert hangulatot nem venni komolyan,
nem sértődni meg egy félresikerült szón,
együtt érző szó a megalázottaknak,
egy-egy tréfás szó a gyermekeknek,
elismerni az elkövetett helytelenséget,
örülni a holnapi napnak,
bizonyos dolgokra aludni egyet,
mindenre rászánni a kellő időt és gondot,
és mindenkihez szeretettel lenni!

Úgy, ahogy az apostol tanácsolja: minden dolgotok szeretetben menjen végbe. Ez nem kerül pénzbe, de gazdagabb lesz tőle az élet.


Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, oly jó, hogy nem nekünk kell kitalálnunk, hogyan tehetnénk egymást boldogokká, és hogyan lehetnénk mi is azok, hiszen te pontosan ezt akarod, és köszönjük, hogy ennyire részletesen meg is mondod, mitől lehetnénk mi igazán boldogok még a gondjaink és nehézségeink között is, és hogyan tehetnénk minden különös befektetés nélkül boldoggá a körülöttünk élőket.

Magasztalunk téged azért, mert a te ajkadon nem szólam volt a szeretet. Köszönjük, hogy a te tanítványaid iránti szereteted ilyesmikben is megmutatkozott, hogy megmostad a lábukat.

Köszönjük, hogy neked semmi nem esett nehezedre, ha másoknak az életét gazdagíthattad. Köszönjük, hogy képes voltál otthagyni a mennyei dicsőséget is. Istenséged elrejtetted, midőn testünket felvetted, azért, hogy minket visszavezess Istenhez, és Isten gyermekei és örökösei lehessünk újra. Magasztalunk téged ezért.

Bocsásd meg, hogy sokszor annyira tele vagyunk panasszal, önsajnálattal, másrészt meg dicsekvéssel vagy keserűséggel, mindenfélével, ami boldogtalanná tesz minket is meg a környezetüket is.

Köszönjük, hogy most már tudhatjuk ezeket. Segíts minket, hogy cselekedjük is ezeket, és így lehessünk igazán boldogok.

Könyörgünk, Urunk azokért, akiknek különösen is szükségük van most a te szeretetedre. Könyörgünk azokért, akik ezen a héten veszítették el szerettüket. Kérünk, hogy az űrt, ami életükön támadt, te töltsd ki a te utolérhetetlen, utánozhatatlan szereteteddel, amivel tudsz sebeket gyógyítani, könnyeket törölni, csüggedt szívekbe reménységet, békességet, sőt örömöt önteni. Kérünk, tégy képesekké minket is erre a szolgálatra.

Könyörgünk hozzád azokért, akik ma elindulnak Kárpátalja gyülekezeteibe, hogy az evangéliumot hirdessék. Add a te igéidet a szájukba, és adj lelki ébredést ott a mi népünknek, a gyülekezeteknek.

Kérünk, adj igazi és teljes felébredést nekünk is mindnyájunknak, hogy ráébredjünk a valóságra, hogy kik vagyunk mi, hol tartunk. Hadd lássuk meg, hogy hol tarthatnánk, és merre vezessen tovább az utunk. Hadd legyünk taníthatók és vezethetők.

Kérünk, táplálj bennünket a te igéddel a most következő héten is. Taníts minket egyre mélyebben és őszintébben imádkozni. Segíts, hogy minden szolgálatunk mögött ott legyen ez a tőled kapott szeretet, ott legyél te magad.

Ámen.