PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. március 3.
(vasárnap)

Varga Róbert


ISTEN LEVELE


Alapige:2Tim 4,9-14

"Igyekezz minél előbb hozzám jönni, mert Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába; Kreszcensz pedig Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban. Tükhikoszt elküldtem Efezusba. Köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, hozd el, amikor jössz, hozd el a könyveket is, de főként a pergameneket. Alexandrosz, a rézműves sok rosszat követett el ellenem. Megfizet majd az Úr cselekedetei szerint"


Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked azt a biztatást, hogy megáll a te igéd minden körülmények között, s aki beléd veti az ő reménységét, az semmiképpen nem szégyenül meg. Köszönjük azt is, Urunk, ezen a mai napon, hogy újra a szívünkre helyezed, hogy az egész, a teljes Szentírás tőled van.

Köszönjük, Urunk, hogyha ma is kézbe vehettük azt, ha szüntelenül forgathatjuk a szívünkben annak igéit, ha elmélkedhetünk arról, s te közben bátoríthatsz, vigasztalhatsz és vezethetsz minket.

Urunk, cselekedd meg ma délelőtt is, kérünk azt a csodát, hogy miközben a töredékes, nyomorult emberi beszédet halljuk, aközben meghalljuk a te csodálatos, erőt adó és bátorító szavadat!

Kérünk téged Szentlélek Úr Isten, úgy legyél itt közöttünk és velünk, hogy megérthessük a te csodálatos, kedves és bátorító üzenetedet!

Mindenható Istenünk, semmi mást nem kérünk most tőled, mint azt, hogy világosítsd meg a mi elménket, és szólítsd meg a mi szívünket a te bátorító, vigasztaló igéddel, hadd legyünk még hűségesebbek az igehallgatásban és igeolvasásban, és hadd tudjunk engedelmeskedni annak, amit mondasz nekünk!

Köszönjük, hogy a Szentlélek által lehetséges mindez.

Ámen.


Igehirdetés

Ma Bibliavasárnap van szerte az országban, de más országokban is megemlékeznek arról, hogy Isten az emberek kezébe adta az Ő igéjét tanításra, megjobbításra és az igazságban való nevelésre.

Valaki nem régen azt mondta, hogy a Biblia Isten levele az emberekhez. S ha valaki egyszer igazán kézbe veszi ezt a levelet, és elkezdi azt olvasni, akkor átélheti személyesen is azt a csodát, hogy ez a levél, a Szentírás megváltoztathatja az életét. Így olvashatjuk tehát naponta ezt a levelet, s mindig mulasztunk, amikor nem tesszük, hiszen magunkat károsítjuk meg. Így szólíthat meg Isten, s érthetjük meg az Ő határtalan szeretetét és irgalmát, amellyel szereti az embert, s amellyel irgalmazni akar az embernek.

Valójában az egész Szentírás Jézus Krisztusról beszél. Az Ószövetség azzal a várakozással és vágyakozással, hogy Isten mikor küldi el az Ő egyszülött Fiát, a Messiást, aztán a születéséről szóló próféciákkal, aztán az Újszövetség már leplezetlenül, világosan és egyértelműen beszél Jézus érkezéséről, születéséről, szolgálatáról, haláláról, feltámadásáról, mennybemeneteléről, s aztán majd a második, ítéletre való eljöveteléről.

Megjelent az Isten szeretete minden embernek. Erről is szól a Szentírás. De ma is kenyérként és tükörként teszi elénk Isten ezen a délelőttön. Vajon veszünk-e a kenyérből, és belenézünk-e abba a tükörbe, amelyben megláthatjuk Isten igéjét, Isten igéjében pedig megláthatjuk magunkat és a saját életünket? Vajon meghalljuk-e, akarjuk-e meghallani Isten szavát, kenyér és tükör lehet-e számunkra?

Soha semmi és senki más nem adhatja azt nekünk, amit a Szentírás adni tud: azt a bölcsességet, azt a világosságot, azt a tisztán látást, mindazt, amivel rámutathat a mi életünkre, s hozzá megadja azt az erőt is Isten az Ő igéjén keresztül, amivel lehetséges, hogy változni tudjunk, és változtatni tudjunk. Úgy táplál, hogy egyben vigasztal és int is egyszerre. Úgy tart elénk tükröt Isten az Ő igéje által, hogy nem csak megmutatja, hogy milyenek vagyunk, vagy milyen vagy személyesen, hanem az Ő bátorító szavai által segít abban, hogy tudjunk aztán engedelmeskedni is. Elkezd munkálkodni Isten Lelke által Isten igéje az ember életében.

Nagyon fontos volt a régiek számára a Szentírás. Még emlékszem, amikor Koreában voltam, elmondták, hogy amikor Észak-Koreában tömegével géppuskázták le a hívő keresztyéneket, páran megmenekültek, és darabokra szedve, a ruhájuk alatt vitték át a Szentírás lapjait a déli részre, illetve némelyek, akiknek ez sem volt lehetséges, azok bizonyos szakaszokat, felosztva egymás között, kívülről megtanultak, később odaát leírtak, s aztán összehasonlították az eredeti szövegekkel, hogy ne legyen benne tévedés. Az életüknél is bizonyos értelemben fontosabb volt Isten igéje.

A 119. Zsoltár így fogalmaz: "Szeretem a te törvényedet, Uram, egész napestig arról gondolkodom." Isten törvénye elsősorban az írott Szentírás. Ha nem is úgy mint egy törvénykönyv, de mondhatom így nyugodtan, hogy az életviteli alapszabály. Az ember életére nézve a használati utasítás. Azt mondja a Biblia, hogy amely utat Isten ad valaki elé az Ő igéje által, azon még a bolond sem téved el.

Mi hisszük azt, hogy Isten Lelke ihlette a Szentírást? Annyian gúnyolódnak ezen. Nem régen valaki itt a gyülekezet egyik bibliaóráján mondta azt, hogy a Bibliát is csak emberek írták. Valóban. A levelet is a toll írja, de a tollat fogja valaki. Isten embereket, mondhatom nyugodtan ezt, tollakat választott ki magának, s miután kiválasztotta, Szentlelke által megerősítette, és őket használta arra, hogy az üzenetét leírják. Még ha vitatkoznak is jól képzett emberek azon, hogy Isten miért, mikor és melyik embert választotta ki erre a szolgálatra. Alapvetően nincs igazán jelentősége annak, hogy Ézsaiás próféta könyvét vajon végig Ézsaiás írta-e, vagy pedig nem. Végig Ézsaiás írta nyilvánvaló módon, legalábbis a hívő bibliakutatók ezt egyértelműen állítják és tanítják, de még ennek sincs igazán jelentősége, mert a lényeg az, hogy Isten kihívott, elválasztott erre embereket, akiknek tollat adott a kezébe, s akik leírták mindazt, amit Isten le akart írni.

Csak a vakok és lelkileg halottak nem látják azt, hogy a Szentírás az első lapjától az utolsóig egy könyv. Isten volt az, aki szépen egybeszerkesztette. Még akkor is, ha sok-sok száz év telt el egyes könyvek keletkezése, leírása között, és nagyon sokan magas képzettségű, meg alacsonyabb végzettségű, képzettségű emberek írták, de mindenkit Isten Szentlelke ihletett arra, hogy ezt a szolgálatot, munkát elvégezze.

Így olvashatjuk most mi Isten szavát sokszor kicsit elkényelmesedve is, többféle, polcon heverő fordítást levéve, akár idegen nyelven, vagy több idegen nyelven is. Mennyire megy mélyre, és mennyire válik kenyérré? Mennyire szeretjük így, ahogy olvastuk Isten parancsolatait? Hogyan tanulmányozzuk azt reggeltől napestig? Vajon napközben forgatjuk-e a szívünkben mindazt, amit reggel kenyérként megettünk? Szándékosan fogalmazok így, hiszen lelki táplálék, étel a lélek számára Isten szava. Reggelente vajon azzal indulunk-e? Ha csak annyi időnk van, hogy egy pár percre belenézzünk, elolvassuk a napi igének azt a részét, amit aznapra Isten kijelölt, s azon gondolkozunk? De szoktuk-e ezt tenni? Tudom, hogy sokan igen, de mi van azokkal, akik nem, vagy akik csak futólag, vagy akik úgy gondolják, hogy felüthetjük a Szentírást, amikor nagy baj van. Most Uram mondjál valamit, de gyorsan, mert nagy bajban vagyok! Ez így nem működik. Viszont akik hosszan, újra és újra, kitartó türelemmel és fáradsággal, nem mindig könnyű Isten akaratát megérteni, tanulmányozzák Isten szavát, azok egyre közelebb kerülnek hozzá. Azok szeretetközösségben összenőnek Istennel, Isten igéjével. Ahogy valaki húsz, harminc éven keresztül a szüleivel él együtt, később is megismeri a hangjukat, amikor már esetleg elköltözött otthonról, de a mama hangját az ember még szinte a fülében hallja a halála után is, mert hosszú időn át szeretetközösségben éltek. Ugyanígy mondja a Szentírásban Isten igéje azt, hogy meg lehet ismerni a jó Pásztor hangját, de ehhez tanulmányozni kell, és ez nem úgy működik, hogy gyorsan felütöm, mert nagy bajban vagyok. Most kellene Isten válasza.

Ebbe lassan érik bele, nő bele az ember. Először sok mindent nem ért, aztán egyre többet kezd érteni. Ahogy a szeretetközösség, mint egy jó házasságban, testileg-lelkileg, lelkileg-testileg teljesen összeforrnak, lesznek ketten egy testté. Ugyanígy lehet lelkileg összeforrott élete valakinek Istennel, Isten igéjével. A reggeli, a napi kenyér, amit Istentől kapunk, Isten szájából származó igét.

Mától kezdve lehet egészen másképpen ez is az életünkben. Gondolkozhatunk szüntelenül az Ő határozatairól, intéseiről, vezetéseiről, ítéletéről. Azt mondja a Szentírás, hogy bölccsé, értelmessé és előrelátóvá tehet minket Isten szava.

Így fogalmaz egy másik helyen: "Aki Isten útján akar járni, az minden gonosz ösvénytől visszatartóztatja az ő lábát." Mert az tud majd különbséget tenni a jó és a rossz között, hiszen aki naponta táplálkozik az Istentől kapott mennyei kenyérrel, annak lesz bölcsessége különbséget tenni a jó, Isten szerint való és a rossz között.

Pál apostol nagyon szerette Isten igéjét. Míg keresztyénüldöző volt, addig is olvasta, de rosszul. Amikor Jézussal találkozott, és az élete megváltozott ez által, attól kezdve egészen másképpen olvasta az Ószövetség könyveit. Isten igéje nagyon fontos volt a számára. A legdrágább volt. Tulajdonképpen az, amit felolvastam, Isten bátor katonájának a búcsúlevele, vagy annak egy részlete volt. Pál tudja ekkor már azt, hogy elvégeztetett az Isten részéről, hogy ő a szolgálatát abba kell hogy hagyja. Sok üldöztetés, nyomorúság és sok dolog végére ér. Véget ér a szolgálata, Isten elviszi őt a mennyei hajlékba. Valójában Isten hívő szolgájának az utolsó szavai azok, amelyeket elolvastam. Futását elvégezte, és amit Isten feladatot neki adott, azt pedig megtette. Krisztusba vetett bizalma semmit nem csökkent. Sőt, még inkább összeforrt a lelke az Ő Mesterével, akinek mindent köszönhet.

Pál apostol mindig szabályszerűen küzdött, mint harcos. Isten igéje, törvénye volt számára a legfontosabb, azt sose kerülte meg. Nem akart tolvaj és rabló lenni, ahogy azt a János 10-ben olvassuk.

Pál mindig Isten igéje alapján élt, rendezte be az életét. Mint ahogy minden életnek megvannak a maga törvényei, a hívő életnek is megvannak a maga törvényei. Szabályszerűen küzdött, mert tudta, hogy az igaz Bíró látja az egész életét, ismeri a gondolatait, belelát a szívébe. Tudja, hogy mi volt a motivációja egy-egy döntésének. Pálnak is voltak bűnei, és azt újra és újra odavitte Istenhez, s örömmel vette a szabadítást, a bocsánatot.

Pál apostol számára kenyér volt Isten igéje. Napi táplálék, és tükör volt, amelybe belenézett, és ő nem akart úgy maradni. Amikor itt börtönben van, ezért hiányzik annyira az a pár pergamen lap, pergamen tekercs, kéziratok, amelyekről beszél. Pál apostol fázik a börtöncellában, és ez nem csak külső borzongás a hideg, nyirkosság miatt - az is -, ezért kéri a köpenyét, de egyfajta belső borzongás is, hogy teljesen magára marad. Démász elhagyta, mivel ehhez a világhoz, a jelen világhoz ragaszkodott, és elment. Kreszcensz Galáciába ment, Titus Dalmáciába. Szinte teljesen magára maradt az apostol. Démászról azt olvassuk, hogy elhagyta Jézust, mert a jelenvaló világhoz ragaszkodott. Milyen szomorú mondat ez? Mennyire megviseli Pált?

Valaki elcseréli, vagy mondhatom így is, hogy visszacseréli az örökkévalót, elcseréli a múlandóval. Az örökkévaló dicsőséget, az örök életet felcseréli e jelenvaló világra. Milyen szomorú változás ez egy olyan ember életében, és manapság sajnos ezt látjuk, hogy többen vannak ilyenek, akik a múlandó világi dicsőségre cserélik az örökkévaló, mennyei kincseket, ajándékokat.

Egyszer megértette Démász Isten szeretetét, Jézussal járt, s aztán valami megváltozott. Elhagyta az Urat, és elhagyta Pált egy ilyen nagyon nehéz lelki és fizikai helyzetben, mert a jelenvaló világhoz ragaszkodott. Otthagyta Isten ügyét, otthagyta a munkamezőt, dezertált.

Isten nem azért mondja, hogy ne szeressük a világot, mert valamitől meg akar minket fosztani, valami jótól, hanem azért, mert aki a jelenvaló, gonosz világhoz ragaszkodik, az ezzel a világgal száll együtt alá majd. Akiben hiszünk, a szerint alakul a sorsunk is, vagy akiben bízunk. Amikor ez a világ hanyatlik és elmúlik, aki ehhez a jelenvaló világhoz ragaszkodik, az is azzal együtt hanyatlik majd, és múlik el.

Mondhatom ezt is, hogy Démász a jövőjét elcserélte a jelenre. A jelen fontosabb volt a számára, mint a jövő. Hányan élnek csupán a mának: Karpe diem, élvezd a napot, a mait, ami elmúlik. Az elmúló világra cseréli az örökkévaló értékeket.

Ha körülnézünk ebben a világban, gondoljunk csak bele, hogy mennyire ez folyik. Nem törődnek az emberek az örökkévaló értékekkel, csak élvezni és megszerezni akarják, sokszor akarjuk mi magunk is az ezzel a világgal elmúló értékeket. Abból halmokat halmoznak fel, az örökkévaló, Istentől kapott kincsekből pedig nincsenek, vagy kevés van a birtokukba. Szinte sokszor tapintható a sötétség, amiben élünk. A jót rossznak mondják, és a rosszat jónak, s ezzel még dicsekszenek is.

Mások pedig egyszerre akarnak Istennek szolgálni, s egyszerre szolgálni ennek a jelenvaló világnak. Pedig hát ez nem lehetséges. Hányan vannak ilyen is-is emberek? Istenhez is, meg ehhez a világhoz is. Pál olyan egyértelmű. Az egész élete. Attól kezdve, hogy megismerte Jézust, csak Jézusnak akar szolgálni, vele akar élni, és hozzá akar a végén menni. Pál teljesen egyértelműen alárendelte magát Isten igéjének.

Sokan vannak ilyenek, akik akarnak egy kicsit keresztyének is lenni, meg otthon lenni ebben a világban is.

Egy misszionárius írta le a következőt. Egyszer egy vidéki tanyára hívták meg ebédre, és egy iszonyatosan rozoga szekérrel, kocsival állt oda az illető, s úgy volt vele, hogy félt arra felülni, mert ha felborul, akkor mi lesz? Szétesik az egész. Úgyhogy nagy óvatosan a szekér végén kilógó rúdra kapaszkodott fel, s úgy fogódzkodott a kocsi végébe, hogyha olyan lesz a helyzet, akkor gyorsan le tudjon ugrani.

Ma sok ilyen ember van ám, akik felmérik, hogy milyen a helyzet: érdemes keresztyénnek lenni? Akkor kapaszkodom. De abban a pillanatban, hogy változnak a dolgok, s könnyen lehet, hogy ez bekövetkezik, akár nemsokára is, leugranak, mint Démász. Felcserélik az örökkévalót a jelenvaló világgal. Ha úgy hozza az élet, gyorsan készek kiugrani, kiszállni belőle. Néha elég, ha csak azért csúfolják, mert olvassa a Szentírást. Milyen kellemetlen ez egy közösségben, ha rám azt mondják, hogy bigott vagy vallásos. Pedig mást jelent a bigott, meg mást jelent a vallásos, és mást jelent az, ha valaki élő hitű keresztyén.

Pál apostol nem ilyen volt. Nem szökött meg Isten szolgálatából még akkor sem, amikor magára marad, amikor lelkileg is nagyon súlyos helyzetbe kerül. Nagyon mélyről, a lélek mélyéből jövő szavak azok, amelyeket most olvastam.

Azt mondja Pál, ezt írja Timóteusnak: "Hozd el Kárposztól a köpenyemet és a kéziratokat." Pál nem volt feledékeny ember. Nem feledékenységből hagyta ott a köpenyét Tróászban, meg a tekercseket, kéziratokat, ahogyan mi időnként elhagyunk valamit, hanem letétbe helyezte Kárposznál. Megőrzésre hagyta ott Tróászban.

Az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk, hogy ez a dolog a harmadik missziói út vége felé történt. Ezen az úton Pál apostol már észrevette, hogy egyre erőteljesebben üldözik és támadják a keresztyén hitet, s magukat a keresztyéneket is. Aztán megtudja, hogy meg akarják ölni. Bizonytalanná lett a helyzete. Így Macedónián és Kis-Ázsián keresztül tart úti célja felé. Isten azt is kijelentette neki az Ő Lelke által, így mondja, a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz arról, hogy fogság, nyomorúság és halál vár rám. Ezért biztonságba helyezi mindazt, ami számára a legfontosabb. Köpenye, ami védte a szolgálata során az időjárás viszontagságaitól, és a hártyák, a tekercsek, a pergamenek, azok a kéziratok, amelyek olyan fontosak voltak a számára, mely Isten igéje volt.

Pál úgy gondolkozott, hogyha itt az ideje, hogy még többet szenvedjen Jézusért, hogy az utolsó szenvedés ideje bekövetkezzen, akkor ez a legfőbb érték, Isten igéje kerüljön biztonságba. Akkor a kéziratokat meg kell őrizni. Pál élete prédikál, hogy mi volt számára a legfontosabb.

Figyeljük meg, hogy ami kézirat volt, azt Isten Lelke később úgy látta jónak, hogy számunkra írott ige legyen, hogy megmaradjon mint Isten igéje.

Tényleg így volt ez régen, a katonák otthagyták a háttérben az utóvédnél mindazt, ami számukra fontos volt. Sokszor a tárcájukat a fényképekkel, mások meg magukkal vitték a lövészárokba is. De ami igazán értékes volt, azt nem vitték magukkal. Pál is ott hagyja hátul, biztonságban.

Három év telt el már azóta, hogy ott hagyta ezeket Tróászban, és ez alatt a három év alatt is sok minden történt vele. Tervek arra, hogy megölik a templomban halálos támadással. Két év Cézárea börtönében. Kihallgatások királyok és helytartók előtt. Hajóút Rómába, aztán a hajótörés és csodálatos megmenekülés. Ezek az iratok nem maradtak volna meg, ha nem helyezi letétbe Tróászban.

Sok lelki nyomorúságba pillanthatunk be az ő életére nézve. Fázik, és gyötri a magány, és kenyér nélkül marad. Nincsen ige a kezében, nem tud táplálkozni. A legnagyobb mélységből jönnek ezek a szavak, s Pál mégis tudja, hogy Isten az övéit megtartja, hogy az Ő juhait senki ki nem ragadhatja az Ő kezéből. Ki is mondja ezt: "Az Úr bevisz engem az ő mennyei országába."

A Jézus tanítványainak sosem lesz többé sötét éjszakájuk, hanem a mennyei világosság várja őket. Ki előbb megy be abba, viszonylag fiatalon, az életkorára nézve, ki meg később. De olyan jó lenne az, ha nem úgy jutnánk tovább az életünkben, mint Démász, hogy megszökik, elmegy a szolgálatból, ott hagyja Pált és Isten szolgálatát is, hanem úgy, mint hűséges katona, aki a végsőkig harcol, mert ez Isten akarata.

Pál a gyötrelmek idején sem hagyja el Istent, mert Isten nem hagyta el őt a gyötrelmek idején sem. Pálnak ott a börtön mélyén is kenyér és tükör Isten igéje, amelybe belenézhet, és amellyel táplálkozhat.

Az a Jézus, aki meghalt érte, megőrzi az övéit. Megőriz minket is. Jézus Krisztus van elég erős arra, hogy megtartson minket. De nem csak ezekkel a csalódásokkal találkozik Pál, hanem ott van Kárposz, aki hűségesen megőrizte éveken át a pergamentekercseket, aztán ott van Timóteus, aki vállalva azt is, hogy akár a római hatalom titkosrendőrsége elfogja, s megtalálja az iratokat, s kiderül, hogy ő is keresztyén. Vállalta ezt is, és elvitte Pálnak a kért dolgokat. Szolgált Istennek tovább. Újra és újra vigasztalást és bátorítást merítve Isten igéjéből.

Mennyit ér nekünk a Szentírás? Most nem arra a hatszáz vagy nyolcszáz forintra gondolok, amibe egy új fordítás kerül, hanem a tartalomra, ami benne van, a kijelentésre, Isten szavára. Mennyit ér nekünk? Ott van a polcon, vagy levesszük, vagy csak levesszük, de nem igazán olvassuk? Vagy olvassuk, és engedjük, hogy a szívünk mélyéig hatoljon Isten szava? Mennyire vesszük komolyan? Mennyire vesszük abból Isten biztatását, vezetését, bátorítását, intését? Vagyis mennyire kenyér a számunkra Isten igéje? Mennyiben és miben ítélhet meg? S mennyire tükör?

Azt mondja az apostol - egy másik -, hogyha valaki beletekint az Isten tökéletes törvényébe, akkor az megláthatja magát Istent, és megláthatja saját magát is. Ha a kettőt összehasonlítja tisztaságra nézve csupán, akkor mindenki tudja, hogy mennyi mindenben kell még változnia és előbbre mennie. Taníthat-e minket Isten az Ő igéje által: a hirdetett, a hallgatott és olvasott ige által?

Isten az Ő igéje és Szentlelke által a semmiből teremt gyülekezeteket. Ez ma is így folyik. Elkezdik hirdetni Isten igéjét, s odagyűlnek inni a tiszta vízhez, a forráshoz az emberek. Aztán teremt Isten egy gyülekezetet, amelyik bővül, szaporodik, újra és újra gyarapítja Isten az üdvözülőkkel. Ezért nagyon fontos az, hogy újra és újra beletekintsünk a szabadság tökéletes törvényébe, hogy kenyérként vegyük magunkhoz Isten szavát. Olvassuk és tanulmányozzuk azt, hogy tükör legyen a számunkra, amely megmutatja a rútságunkat, de megmutatja azt is, amit jól tettünk, Isten akarata szerint, amelynek alapján változhat az életünk, kaphatunk biztatást, bátorítást, intést és vigasztalást.

Azt mondja a végén Pál itt: "Mindenki elhagyott, de az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését, s a pogányok valamennyien meghallják azt."

Pált a börtönben megerősíti Isten az Ő igéje és Lelke által, s egészen a halálig végzi a szolgálatot. Kenyér és tükör. Hálásak lehetünk Istennek az Ő szaváért. Táplálkozzunk azzal, és nézzünk abba bele folyamatosan!


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönünk neked minden bátorítást, minden fegyelmezést, intést, vigasztalást, mindazt a jót, ami a te igédből származik. Köszönjük, hogy voltak olyanok, akik engedelmeskedtek neked, és írták azt, amit te sugalltál, mondtál nekik.

Köszönjük, Urunk, hogy mi már kézbe vehetjük a teljes Szentírást, s az általa változhat, fejlődhet, egyre értelmesebbé és tisztábbá válhat a mi életünk. Urunk, bocsáss meg minden ezzel kapcsolatos bűnünket, amikor lebecsültük és félretettük a te szavadat, amikor úgy gondoltuk, megy ez nekünk már a döntés a helyzetekben a te igéd és Szentlelke vezetése nélkül!

Urunk, bocsásd meg azt, hogy sokszor annyira lebecsüljük a te szavadat, nem érdekel a te válaszod, nem kérdezünk téged, vagy kérdezünk, s tudjuk a választ, s mégsem tesszük azt, ami kedves előtted! Kérünk, bocsáss meg minden bibliaolvasással és igehallgatással kapcsolatban elkövetett mulasztást, sötétséget, indulatot és bűnt! Köszönjük, hogy ezt megteszed. Köszönjük, hogy Jézusért elengeded a mi bűnünket, és azt mondod, hogy lehet veled ezen a területen is újat kezdeni.

Így kérünk, Urunk, hogy tedd nagyon érdekessé számunkra a te igédet! Tedd azt kenyérré, kérünk, amellyel táplálkozhatunk, s helyezd elénk tükörként, amelybe belenézhetünk! Áldunk és dicsőítünk Urunk azért, hogy szabadon, nyugodtan és békességben olvashatjuk a te igédet.

Könyörgünk most azokért, Urunk, akik nem szabadok, akiknek nincsen békességük, akiket üldöznek, s akiket megfosztottak a Szentírástól, s akiknek az életben maradásuk is kétséges csupán azért, mert téged akarnak követni, és neked akarnak engedelmeskedni. Kérünk, hogy bátorítsd és vigasztald őket, s adjál erőt nekik is és nekünk is!

Ámen.