PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2001. február 24.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


JÉZUS ÉS CSALÁDJA


Alapige:ApCsel 1,14

Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, tudjuk, hogy erre van mindnyájunknak szükségünk, hogy meglágyuljon a szívünk. Olyan sok ütés érte már a szívünket, olyan sokakban csalódtunk, hogy óhatatlanul megkeményedik ez a szív. Bevalljuk neked őszintén, hogy téged ugyanolyan kemény szívvel vagyunk képesek hallgatni, mint azokat, akiknek a részéről gyanítjuk: be akarnak csapni.

Bocsásd meg, ha beállítunk téged az emberek sorába. Bocsásd meg, ha azt gondoljuk, olyan vagy, mint mi, mint a többiek. Segíts el minket igaz Isten-ismeretre. Hadd ismerjünk meg annak, aki vagy, és hadd tudjuk egyre bátrabban hinni, hogy valóban az vagy, akinek kijelented magadat, és akinek életünk oly sok eseményében már meg is bizonyítottad magadat.

Segíts, hogy most is komolyan vegyük: te nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nekünk álnokságaink szerint. Segíts igazán hinnünk, hogy neked minden szavad igaz. Te még soha senkit nem csaptál be, nem vezettél félre, és nem tréfálsz velünk, nyomorultakkal.

Köszönjük, hogy amit mondsz, azt komolyan vehetjük. Bocsásd meg, amikor nem így tettünk. Szeretnénk most így figyelni rád. Szeretnénk az emberi szó mögött meghallani, és szentül komolyan venni a te isteni igédet. Alázatosan kérünk is, hogy tedd teremtő igévé a rólad hangzó bizonyságtételt.

Jó, hogy pontosan tudsz rólunk mindent. Te ismersz minket és így közelítesz hozzánk. Egyedül te vagy az, aki minden szükségünket ki tudod elégíteni, aki minden kötelékből meg tudsz szabadítani. Ezzel a bizalommal nézünk fel rád. Mi nem tudjuk meglágyítani a magunk szívét, de szeretnénk kinyitni azt előtted, és kérünk, szólj, hogy legyen szavad ír és gyógyító erő. Ne a mi bűneinkre nézz, hanem a te egyszülött Fiadra, Jézusra, és őérette könyörülj meg rajtunk, ajándékozz meg minket, oldozz fel bennünket, tisztíts meg bennünket.

Köszönjük, hogy ez lehetséges, mert te ígéred a te igédben. Köszönjük, hogy te most is, meghallgatsz minket, jobban, mint azt elképzelni tudjuk.

Ámen.


Igehirdetés

Ma arra a kérdésre keressünk választ a Bibliában, hogyan viszonyult Jézus a családjához. Egyrészt azért keressünk választ, mert valaki kérdezte, másrészt azért, mert a családokban sok probléma, feszültség van a nemzedékek között, a testvérek között, és hasznos lehet az, hogy ha megnézzük, a mi Megváltónk hogyan viszonyult szüleihez és testvéreihez.

A Biblia sok mindent mond erről, mi viszont vajmi ritkán, vagy szinte soha nem szoktunk ilyesmiről beszélni. Hadd legyen ebben is példa előttünk a mi Urunk Jézus Krisztus.

Mielőtt ezeket az igéket megnézzük, tudatosítsuk magunkban újra azt, hogy Jézus emberi testét Isten teremtő szava hozta létre Mária méhében. Jézusnak tehát emberi természetét illetően nincs apja. József a nevelőapja volt, aki alázatos hittel tudomásul vette Isten döntését, jogilag is a magáénak fogadta Jézust, és amíg szükséges volt, gondoskodott róla.

Az édesanyja, Mária sokáig nem értette különös Fiát, pedig már születése előtt világos isteni kijelentést kapott arról, hogy Ő az Isten Fia, benne maga a Mindenható hajolt le hozzánk és Ő fogja megszabadítani a benne hívőket a bűneiktől.

Jézus születése után Máriának természetesen születtek gyermekei Józseftől. A Szentírás név szerint is felsorolja őket. De ők is furcsán néztek különös féltestvérükre, Jézusra, amikor hallották csodáinak hírét és az Ő tanítását. Jézus azonban egyenletes megértő szeretettel szerette mindnyájukat.

Az evangéliumok hosszmetszetében nézzük most meg, hogy mit tanít erről a Biblia; úgy, hogy csak felvillantok néhány olyan ismerős történetet, amelyek erről szólnak, hogy Jézus és a családja, és utána tegyünk néhány olyan megfigyelést, ami számunkra is hasznos lehet.

Amikor tizenkét éves lett Jézus, szülei felvitték Őt Jeruzsálembe, a templomba. Ő mindjárt az írástudók társaságát kereste, és olyan jól érezte magát közöttük, hogy belefeledkezett a beszélgetésbe és ottfelejtette magát. Amikor szülei hosszas keresés után emiatt szemrehányást tettek neki, akkor Ő ezt mondta: "Mi dolog, hogy engem kerestek? Nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom? Ők azonban (tudniillik a szülei) nem értették ezt a beszédet. Jézus pedig lement velük és elment Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Az Ő anyja pedig szívében tartotta mindezt, amit hallott." (Lk 2)

Jézus szüleinek tehát nem szabad elfelejteniük, hogy Jézus az Isten Fia, és az Ő Atyjának dolgaival kell foglalkoznia. Jézus pedig nem felejti el, hogy itt még csak tizenkét éves, és ezért engedelmességgel tartozik a szüleinek, és engedelmesen elmegy velük.

Már felnőtt férfi, amikor meghívták a családot egyszer egy lakodalomba Kánába. Elfogyott a bor. Mária ezt jelentette Jézusnak. Jézus megint egy különös mondatot mond az édesanyjának: "Nem tőlünk függ a segítés ideje és módja." Nem tőlünk... Hát kitől? Nem attól függ, hogy szükség van rá? Nem. Ez az Atyától függ. Jézus minden tette az Atya intésétől függött. Volt egy láthatatlan óra, amire Ő mindig odanézett, és amikor a mutató odaért, hogy az Atya most beintett: cselekedhet, akkor cselekedett. Sem előbb, sem később. Ez a mondat megint egy csendes, de határozott figyelmeztetés Máriának, hogy Jézus a mennyei Atya uralma alatt van, egyedül neki hajlandó engedelmeskedni, minden tekintetben teljesen tőle függ. Őt nem indíthatja semmire még az édesanyja sem. Mindezt kellő tisztelettel és szeretettel mondja.

Ennek ellenére a családja nem vette komolyan, amit Jézus magáról mondott. Sőt azt sem, amit az Atya egyszer sok száz ember füle hallatára kijelentett: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok." A családja nem vette komolyan sem mennyei eredetét, sem azt a küldetést, amit kapott az Atyától. Értetlenül néztek a csodáira, és aggódva hallgatták a róla keringő híreket. Féltek attól, hogy összeütközésbe kerül a hatósággal, és emiatt nekik is bajuk lehet.

Éppen ezért egyszer (figyeljük meg ezt a szörnyűséget), "amikor az övéi meghallották, milyen csodákat tesz, eljöttek, hogy megfogják Őt, mert azt mondták, hogy magán kívül van." Ez azt jelenti: nem normális. Inkább nyilvánítsák bolondnak, minthogy esetleg neki baja essék, vagy miatta a családja bajba kerüljön. Ennyire távol álltak tőle azok, akik test szerint, vér szerint a legközelebb voltak hozzá.

Ugyanitt olvassuk, néhány mondattal később: "Megérkeztek az Ő testvérei és az Ő anyja, miközben Ő a sokaságot tanította, és kívül megállva, beküldtek hozzá és kihívták Őt. Jézus körül pedig nagy sokaság ült és ezt mondták: "Íme, anyád és testvéreid ott kinn keresnek téged." Ő pedig ezt mondta: "Ki az én anyám, vagy kik az én testvéreim?" Azután végignézve a körülötte ülőkön, ezt mondta: "Íme, az én anyám és az én testvéreim. Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám." (Mk 3)

Nem megdöbbentő ez, hogy ennyire nem érdekelte Máriát és Jézus féltestvéreit, hogy mit tanít, hogy miért hallgatják Őt olyan sokan? Miért beszél róla az egész ország? Ő benn tanít, ők meg kint megállnak, beüzennek, megzavarják a munkában is, és így hívatják ki magukhoz.

A nagy ünnepekre a család együtt szokott felmenni a templomba az ünnepi istentiszteletre. Így történt ez velük is egy alkalommal, és roppant jellemző, hogy a testvérei mit mondtak akkor neki. A Jn 7-ben olvashatjuk ezt részletesen leírva:

"A testvérei ekkor ezt mondták neki: "Menj el innen, és eredj Júdeába, hadd lássák a tanítványaid is a te dolgaidat, amelyeket cselekszel. Mert senki sem cselekszik semmit titokban, aki azt akarja, hogy nyilvánosan elismerjék őt. Ha ilyeneket cselekszel, tedd ismertté magadat a világ előtt." Mert a testvérei nem hittek benne. Jézus pedig így szólt hozzájuk: "Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas. Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert én arról tanúskodom, hogy a cselekedetei gonoszak. Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el." "Ezeket mondta nekik, és ott maradt Galileában."

A testvérei nem hittek benne - ez le van írva a Bibliában. Csak mit akartak? Sütkérezni egy kicsit a híres testvér dicsőségének a fényében. Menjünk fel egy kicsit korábban, amikor még csak gyülekezik a nép a nagy ünnepre, és mutasd meg magadat. Produkálj ott valamit, hogy lássa a világ ki vagy te. Jézus azonban tudta, hogy ennek sem jött el az ideje. Majd meglátja a világ nagypénteken meg húsvétkor, kicsoda Ő. Ő nem produkálja magát, nem ezért jött. Ő szabadítónak jött. Azért jött, hogy letegye az életét értünk. Hiába mondják a szeretett testvérek is, Ő megint az Atya órájára néz, és azt mondja: nektek bármikor alkalmas, ti függetlenül éltek Istentől. Gyakorlatilag Isten nélkül zajlik az életetek, akkor mentek el, amikor akartok. Én akkor indulok majd, amikor az Atya akarja.

Ez nem vitatkozás vagy szeretetlenség a testvérekkel szemben, ez az Atyától való tökéletes függés. Ez a teljesen engedelmes Fiúnak a természetes magatartása, amiből semmit sem értett a családja.

Nagypéntek van, Jézus már a kereszten függ. Haldokolva is gúnyolják az ellenségei, és Ő utolsó erejével is az édesanyjáról gondoskodik. Mint legidősebb fiú, neki kellett volna eltartania az anyját, lehet hogy József akkor már nem élt, és a legfiatalabb tanítványára, Jánosra bízza. A keresztről még végrendelkezik és azt mondja: Fiú - mondja Jánosnak -, ez a te anyád, vagyis úgy gondoskodj róla, mintha a tulajdon édesanyád lenne. Asszony, ez a te fiad, fogadd el tőle, hogy amit nekem kellett volna tennem, ő megteszi helyettem. Így szerette az anyját.

Aztán a harmadik napon feltámad. Negyven nap múlva felmegy a mennybe. A tanítványok ezután kissé tanácstalanok: mi lesz most? De azt olvastuk: mindennap kitartóan összejöttek és imádkoztak. Ott van egy gyönyörű névsor. A tanítványokon kívül ott voltak a Jézusban hívő asszonyok, és Mária és Jézus testvérei. Ide jutottunk onnan, hogy nyilvánítsák bolonddá, meg onnan, hogy nem hittek benne.

A Jézusban hívőkkel együtt imádkozik a család. Megismerték, kicsoda Ő. Felismerték benne az Isten Fiát, és elismerték Őt végre annak, aki, és így imádták. Hiszen Jézus volt az, aki Mária bűnének és az ő féltestvérei bűnének a büntetését is elszenvedte a kereszten. Egyedül Jézus áldozatáért kaphatott bocsánatot az édesanyja is, meg a testvérei is. Ezt felismerve tudják most már Őt imádni. Ilyen nagy az Isten kegyelme.

Le van írva, hogy nem hittek be, de innen el lehet jutni oda, hogy a benne hívők gyülekezetében, azokkal együtt imádják a Fiút, az Isten Fiát, akiről most tudják és hiszik, hogy kicsoda.

Az apostoli levelekből pedig tudjuk, hogy Jézusnak több testvére később is tevékenyen részt vett a keresztyén misszióban. Egy Jakab nevű testvére volt hosszú ideig a jeruzsálemi ősgyülekezet vezetője, és Pál apostol nála jelentkezett, amikor új életet nyerve visszatér Damaszkuszból. A Galata 1,19-ben mondja: Az apostolok közül nem sokakat ismertem, de Jakabot, az Úr testvérét, igen. Az 1Kor 9,5-ben pedig, ahol a korinthusiakkal bizonyos anyagi kérdésekről vitázik, azt mondja: nekünk is jogunk lenne, hogy elfogadjunk tőletek bizonyos adományt, de mi nem tesszük, holott sokan teszik, például Péter is, aki családos ember és eltartjátok, és az Úr Jézus testvérei. Tehát úgy tűnik, több testvére is beállt a misszióba és ismert keresztyén egyéniségek voltak.

Ennyit a legismertebb történetekről. És most szeretnék három egyszerű megfigyelést tenni.

Az egyik, hogy Jézus családja nem értette meg Őt, de Jézus mindenestől megértette őket. Különös azért ez, hogy ennyire hitetlenek voltak sokáig Mária és Jézus testvérei. Pedig, ha valakit, Máriát Isten mindenről tájékoztatta Jézus születése előtt. Angyal jelentette ki Máriának, hogy ki lesz az ő születendő fia. A pásztorok számoltak be azon nyomban, hogy mit hallottak az angyaloktól. Messze földről, napkeletről bölcsek érkeztek és imádták a kisdedet mint Istent. Az idős Simeon még azt is elmondta Máriának, milyen sors vár az ő kis gyermekére. Hogyan fogják átdöfni a szívét, és az ő édesanyai szíve is szenvedni fog emiatt. Olyan világosan kirajzolódott Jézusnak az egész életútja. Egyszerűen nem hitték, és nem értették.

Jézusnak azonban volt türelme kivárni, hogy majd megértik. Nem sürgette, hogy higgyenek benne. Nem erőszakoskodott velük. Nem volt tele keserűséggel: rettenetes, hogy ilyen családban kell felnőnie, ahol ilyen nagy a lelki sötétség. Ő nyilván tudta, amit mi énekelni és szoktunk: "Nincs semmi gát, kegyelmed mit ne törne át..." Ő türelmes szeretettel várta, hogy eljöjjön majd az, hogy a benne hívők együtt imádkoznak Máriával és az Ő testvéreivel együtt.

Sokakat megkísért, akik hitetlenből hívővé lesznek, azt szeretnék, hogy utánuk az egész családjuk is hitre jusson. Elfelejtik, hogy mennyi ideig voltak ők is hitetlenek. Talán hányszor hívták őket Jézushoz, és meg volt a véleményük azokról a hívőkről, akik hívogatták őket. Vagy azokról a hívőkről, akiket ismertek és látták az életüket. De most, hogy ők is felismerték, kicsoda Jézus, természetesnek tartanák, hogy ezt mindenki azonnal ismerje fel és ismerje el. Mivel szeretik ezek az emberek a családjuk tagjait, ezért elkezdenek ügyeskedni, vagy erőszakoskodni... De mindenesetre sokszor türelmetlenek.

Tanuljunk meg a mi Urunk Jézus Krisztustól ilyen reménységgel várni a mi családunk még nem hívő tagjainak a megtérésére. Éljünk úgy, hogy ne botránkoztassuk őket. Ne vegyük el a kedvüket attól, hogy ők is összekössék életüket az Úr Jézussal. Éljünk úgy, hogy a Krisztus jó illata áradjon rólunk, hogy kívánatossá tegyük ezt az új életet. Nem kell sem ügyeskedni, sem erőszakoskodni. Eléjük kell élni a krisztusi életet. Buzgón imádkozni kell - ahogy itt Máriáék is tették, és várni arra, hogy Isten majd elvégzi bennük azt, amit bennünk is Ő végzett el. Egyszer csak mintegy lehull a hályog az ember szeméről, és aki lelkileg vak volt, lát, felismeri és imádja Jézusban a Krisztust.

A másik, amit megfigyelhetünk, hogy ez aztán tipikusan olyan helyzet volt, hogy Jézus sokáig egyoldalúan szerette a rokonait, mert az ő részükről szinte semmi szeretetnek nincs jele az evangéliumokban. Emiatt azonban Jézus nem panaszkodott, nem telt meg a szíve keserűséggel, nem sajnáltatta magát, nem követelte tőlük a szeretetet, nem szégyenítette meg őket újra és újra. Hiányzott neki ez a szeretet. Nagyon nehéz egyoldalúan szeretni, de a maga lelki magányában mindig odament Istenhez, az Atyához.

Sokszor szinte az az ember érzése, és akinek van ilyen tapasztalata az tudja, hogy szinte odabújt a mennyei Atyához, miközben megrugdosták, meggyalázták. Egyfolytában rágalmazták. Örökös támadások kereszttüzében élt, és azok támadták, akikkel jót akart tenni, akikért végül is az életét odaadta. Belőle áradt, áradt, kifogyhatatlanul ez a szeretet egyoldalúan is. Végül is ez a szeretet dolgozta meg és fordította meg sokukat, akik nem szerették Őt. Olyan szoros közösségben élt az Atyával, hogy ez a közösség egyrészt pótolta azt az elmaradt szeretetet, amire Ő is vágyott volna, másrészt ebben a közösségben kapta szakadatlanul az utánpótlást, hogy átáradjon rajta ez az isteni szeretet.

Olyan szép az a mondata, egy olyan helyzetben, amikor mindenki szembe fordul vele és teljesen magára marad: "de én nem vagyok egyedül, mert nem hagyott engem az Atya egyedül, hiszen én mindig azt cselekszem, ami neki kedves."

Tudom azt, hogy közöttünk is vannak olyanok, akik azt élik át a családon belül is, hogy nem kapnak szeretetet, vagy nem kapják meg azt a szeretetet, amire vágynak. Vagy úgy érzik, hosszú idő óta egyoldalúan szeretik az övéiket. Óhatatlanul keserűség születik az ilyen szívben, óhatatlanul különbnek érzi magát az ilyen ember: én szeretek, engem meg nem szeretnek, óhatatlanul elkezdi vádolni még Istent is: miért nézed ezt, Uram. Tudod, hogy milyen szükségünk van mindannyiunknak szeretetre! Ki győzi ezt, Uram? Így lehet ezt győzni, ahogy Jézus is győzte.

Lényegesen más az Ő helyzete mint a mienk, de ugyanezt ígéri az újjászületett embereknek, Isten gyermekeinek a mi mennyei Atyánk, amit az Ő egyszülött Fiával gyakorolt, hogy tudniillik az Isten szeretete kitöltethet a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nékünk. Akiben Isten Lelke van, annak megnyílt egy csap, amelyiken át árad az Isten szeretete. Ez a szeretet átáradhat a hívőn és így képes, ha kell egyoldalúan is, szeretni.

Senkinek sem kívánom, hogy meg kelljen kóstolnia, milyen az egyoldalúan szeretni a szeretteinket. Akárkit, de családon belül ez különösen nehéz. De ha mégis így van, ezt ne tekintsük tragédiának. Ebbe nem kell tönkremenni. Emiatt ne legyen mártír az ember, hanem engedje, hogy átáradjon rajta ez az isteni szeretet. Ha ilyen helyzet van, ez annál inkább kényszerítsen oda minket a mi Urunkhoz, aki maga a szeretet, és majd megtapasztaljuk, mit jelent így továbbadni, átengedni magunkon az Ő szeretetét.

A harmadik, amire figyeljünk fel: Jézus tudatosan vállalta valaminek a hiányát a családon belül. Valaminek a hiányát, aminek normális esetben meg kellene lennie. Annak, hogy megértenek, hogy fontos vagyok a többieknek, hogy szeretnek... Mindez hiányzott neki. Láttuk, hogy egyáltalán nem értették Őt és nem is törekedtek rá. Elbeszéltek mellette, nem érdekelte őket, hogy Jézusnak miről mi a véleménye. Nem volt közösségük vele, és nem is keresték. Ő ennek a hiányát tudatosan elvállalta. Nem irigykedett azokra, akiknek nem kellett ilyen hiány miatt szenvedniük. Nem vádolt senkit. Elfogadta a küldetésével járó adottságnak ezt is. Elfogadta ezt a hiányt az Atyától, és annál jobban koncentrált a küldetésére.

A Biblia ezt a magatartást nevezi böjtnek. Amikor valami hiányzik vagy valamiről lemondok egy magasabb cél érdekében. Amikor valamit nem kapok meg, amit pedig jó lenne, mert sokan mások megkapják, de én elfogadom Istentől ennek a hiányát és keresem, és felismerem benne a bele rejtett lehetőséget. Nem cél nélkül von meg Isten tőlünk valamit vagy valakit. Bele rejt mindig valami ajándékot ebbe a nem vonzó csomagolásba.

Ismerek sok olyan hívő embert, akik már ismerik az Atyát és tudják, hogy Ő nem kínozni akar bennünket, nem megfosztani akar minket dolgoktól, hanem használni akar minket. Olyan kincsekkel akar megajándékozni, amikről nem tudunk. Ezeknek azonban sokszor nincs helyük a kezünkben, mert tele van mind a két kezünk kacatokkal vagy értékekkel. Akkor valamit kivesz onnan, hogy tudja hova adni azt a kincset, amire ahhoz van szükségünk, hogy a tőle kapott feladatot elvégezzük. Sok szép bizonyságtételt hallottam már erről. Volt úgy, hogy könnyes szemmel mondták el, mert fájdalmas az, amikor valamit Isten elvesz. Mihelyt azonban a célját felismerték, és így elfogadták, meggazdagodott az életük és sokak számára lettek áldássá.

Az elfogadás több, mint a beletörődés. A hívő ember nem beletörődik a változtathatatlanba, hanem elfogadja Istentől az adottságait vagy a hiányait. Tudja, hogy Isten pontosan ismeri, hogy az nekünk rossz vagy jó. Tudja, hogy Jézus Krisztus is megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan. A családon belül is megvoltak a maga terhei. Hordozta egész földi életén át sok mindennek a hiányát és nem belekeseredett, hanem még inkább a küldetésére tudott összpontosítani és engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.

Ma böjti úrvacsorára készülünk. Mögöttünk van az idei böjti időszak első hete. A bibliai böjtgondolat az, ami talán leginkább idegen a korunktól. Egy mohó, élvhajhász, kielégíthetetlen, érzéki korszakban élünk. Egészen primitíven materializálódott gondolkodás közepette, amelyik nem érti, hogy miért mondanék le valamiről, amiről nem kell lemondanom. Nem érti, hogy a bibliai böjt mindig olyan lemondás valamilyen testi vonatkozású dologról, aminek a helyére Isten valami lelki áldást akar adni. Sokszor azért maradunk le a lelki áldásokról, mert csak a testiek körül forgunk.

Jó lenne ma elcsendesednünk Isten előtt és tudatosan megkérdezni (úgy, hogy Ő válaszolhasson is, mert ott maradunk előtte, amíg megértjük a válaszát): hol lehetne elkezdenünk böjtölni. Böjtölni nem kell, böjtölni szabad. Ez nagy lehetőség, és aki kipróbálja, az meglátja, milyen áldásokat hoz. Lehet úgy is, hogy én vállalom el valamiről a lemondást, hogy helyébe adjon Isten lelki áldásokat, lehet úgy is, hogy elfogadom, hogy Isten elvett tőlem valamit vagy valakit.

Mivel itt most a családról van szó, legjobb, ha a családon belüli dolgokkal kezdjük. Sok hiányosságunk van ott is. Lehet, hogy valakinek egyedül kell élni, és ezt kellene végre elfogadnia. Lehet, hogy van család, csak nincs benne őszinte szeretet, és ez még néha nehezebb, mint egyedül élni. Lehet, hogy a csonka család terhét és felelősségét kell hordoznia valakinek. Mindenki maga láthatja meg Isten előtt majd. Van olyan, hogy Isten kipótolja ezt a hiányt, s van, hogy megmutatja, mi a célja ennek a hiánynak. Miért tud majd így, ha ezt elfogadjuk, sokkal jobban használni.

Vannak, akik állandóan háborognak a hiányaik miatt, és vannak, akik hittel elfogadják azt Istentől. Persze, nehezebb így élni, nehezebb egyedül, szeretetlenség közepette, betegséget hordozva, anyagi gondokkal küszködve - mindez nehezebb, de Jézus példája bátorítson mindannyiunkat arra, hogy ezzel, ami nehéz, bújjunk oda a mi mennyei Atyánkhoz. Ha nincs senki hallótávon belül, akinek kiönthetnénk a szívünket, aki megkérdezné tőlünk őszintén, hogy vagy, és a választ is megvárná, a mi Atyánk mindig hallótávon belül van. Az emberi kapcsolatokat nem pótolja mindenben az Istennel való lelki kapcsolat, de ad az embernek erőt ahhoz, hogy tudjon - ha kell - egyoldalúan is szeretni. Tudjon türelmesen várni azokra, akik nem értik meg őt, és el tudja fogadni - nem beletörődve, hanem Jóbnak a bizalmával - Istentől a hiányokat is: az Úr adta, az Úr vette el, akár ad, akár megfoszt valamitől, áldott legyen az Ő neve.

Jó lenne, ha hálát adnánk mindazért, ami jó a családunkban vagy az emberi kapcsolatainkban. Sokszor természetesnek tartják ezt emberek, pedig ez nagy ajándék. Jó lenne, ha őszinte bűnbánattal elmondanánk Istennek mindazt, ami miattunk romlott el, és elé vinnénk a mulasztásainkat is. Jó lenne, ha ma nagy bizalommal és békességgel elfogadnánk tőle azt az állapotot, azt a családi állapotot is, amibe Ő tett minket. Megint mondom: ez nem beletörődést jelent. Lehet, hogy Ő változtatni fog, vagy nekünk kell változtatni valamin, de sok terhet kell hordoznunk úgy, hogy tiltakozunk ellene, és mégis hordoznunk kell. Ez pedig sokkal könnyebb elfogadva. Ez böjtté válik és meglátjuk a belé rejtett lehetőségeket.

Jézus Krisztus egész földi élete egyetlen nagy böjt volt. Kezdődött azzal, hogy az ige testté lett, hogy lemondott az Ő mennyei dicsőségéről, az Ő istenségét elrejtette, midőn testünket felvette. Ezt mi el sem tudjuk képzelni, micsoda lemondás volt ez, és milyen szenvedések vállalása. Aztán engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Erre emlékeztet minket az úri szent vacsora is és ezek az egyszerű jegyek: a kenyér és a bor felragyogtatják előttünk ma is az Úrnak halálát, ami az Ő böjtjének a csúcsa volt, és aminek az erejéből a mai napig élhetnek a benne hívők. Mert az Ő haláláért kaphatunk mi is mindnyájan bocsánatot, szabadulást, új életet és erőt ahhoz, hogy tudjunk szeretni, és hűségesnek maradni.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk, áldunk és imádunk téged. Valljuk, hogy te vagy az Isten Fia, a Messiás, a Szabadító, aki miattunk, helyettünk és érettünk haltál meg. Aki feltámadtál a harmadik napon, s élsz, és uralkodsz örökkön örökké.

Magasztalunk téged azért, hogy példát adtál az Atya szerinti böjtre, hogy mindenben az Atyától függtél, és csak neki engedelmeskedtél, de neki mindig, mindenben engedelmes voltál.

Engedd, Urunk, hogy olyan közösségre juthassunk mi veled, mint amilyenben te voltál és vagy az Atyával. Add nekünk a te tulajdon Szentlelkedet. Tölts meg minket a te szereteteddel. Add nekünk ezt a reménységgel teli várakozást, ami benned volt családod tagjait illetően. Hadd tudjunk így imádkozni mindazoknak az új életéért, akik nekünk fontosak, akiket reánk bíztál, akik között élünk.

Bocsásd meg, hogy oly sokszor botránkoztattuk őket, amit te soha nem tettél. Bocsásd meg, amikor nagy szakadék van az igaz szavaink meg az erőtlen életünk között. Segíts, hogy felzárkózzanak a cselekedeteink, az egész magatartásunk a rólad való bizonyságtételhez. A mi egész életünk hadd legyen hiteles illusztrációja annak, amit bizonyságtételként tudunk mondani. Adj nekünk szavakat a szánkba, hogy tudjunk rólad bizonyságot tenni a családon belül is.

Könyörgünk hozzád mindazokért, akik szenvednek, terheket hordoznak. Köszönjük, hogy te is megkísérttettél mindenben hozzánk hasonlóan, és ezért tudsz segíteni azoknak, akik különféle kísértésekbe esnek.

Engedd ezt a mai napot megszentelnünk. Tedd világossá számunkra, hogy mi az a böjt, amin keresztül hitünket akarod erősíteni. Taníts meg minket örvendezve böjtölni, hogy tudjunk téged sokkal több erővel szolgálni.

Ámen.