PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. február 14.
(csütörtök)

Varga Róbert


ISTENTŐL VALÓ BARÁTSÁG


Alapige:1Sám 18,1-5

"Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát. Saul pedig magához vette Dávidot azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házába. És szövetséget kötött Jónátán Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint önmagát. Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is. És ha Dávid harcba indult, sikerrel járt mindenütt, bárhová küldte Saul. Ezért a harcosok élére állította őt Saul. Tetszett ez az egész népnek, még Saul udvari embereinek is."


Imádkozzunk!

Úr Jézus, megvalljuk neked őszintén, hogy sokszor olyan gyávák vagyunk életünkkel vagy szavunkkal vallani rólad, bizonyságot tenni szeretetedről, irgalmadról és kegyelmedről.

Köszönjük, Urunk, hogy te kész vagy és képes vagy mindnyájunknak, kivétel nélkül az élet minden kérdésére nézve bátor, bizakodó és benned hívő szívet adni. Kérünk, cselekedd velünk ezt ezen a mai istentiszteleten ezt a fajta szívcserét. Elveszed mindazt a szívünkből, ami nem szerinted való és nem jó, s ha kell, az egész szívünket kicseréled, újjászülsz minket, megerősítesz a hitben, és újra szolgálatba állítasz mindnyájunkat.

Urunk, cselekedj ma is belátásod szerint! Köszönjük, hogy mindenről vallhatunk neked: félelmeinkről, gyávaságunkról, bűneinkről, alkalmatlan voltunkról, hitetlenségünkről vagy éppen bizalmatlanságunkról. Köszönjük, hogy ez a te szereteteden semmit, de semmit nem változtat. Köszönjük, hogy olthatatlan szeretettel, szerelemmel szeretsz minket, sőt, oda akarsz szeretni minket a mennyei Atyához, hogy más emberekké legyünk.

Így kérünk, Urunk, hogy a töredékes emberi beszéden keresztül érkező üzenet hadd váljék egészen egyértelműen és nyilvánvalóan mindnyájunk számára a te üzeneteddé. Köszönjük, hogy Jézus a te nevedben kérhetjük ezt, és te ma is megcselekszed azt, amit elterveztél velünk, rólunk.

Ámen.


Igehirdetés

Azzal, hogy Dávid megölte a filiszteus Góliátot, egy csapásra az elismert harcosok sorába emelkedett. S nem csak felemelkedett, hanem egészen magasra emelte őt Isten. Saul, Izráel első királya magához vette az udvartartásába, és ahogy itt az utolsó pár mondatból kiderül, a végén már az egész hadsereg vezetését is rábízta a király.

Istenen kívül azonban senki nem tudta azt, hogy Dávid életére nézve milyen veszélyes hely volt Saul király mellett lenni. De ma nem erről lesz szó. Ez a későbbiekben kiderül a Szentírásból, hanem arról, miközben Isten fölemeli Dávidot, aközben milyen értékes ajándékot ad számára ajándékba.

Lehet, hogy Dávidot - és ez némely részekből kiderül - sokan megvetették, hiszen parasztgyerek volt, a katonák nagyon tisztelték. Ekkor már elterjedt, mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy nehezebb, vagy súlyosabb fegyver nélkül, szinte puszta kézzel, parittya segítségével győzte le a filiszteus Góliátot. Később azt is suttogták, hogy nyilván különleges helyzetben van a király mellett, hogyha maga mellé vette őt a király. Mások meg azt suttogták, hogy egyre nő a feszültség Saul király és Dávid között, és egyre kegyvesztettebbé vált Dávid a király előtt. Azt is elmondják, hogy amikor Sault egyfajta depresszió gyötörte, akkor Dávid volt az, aki hárfázott, és ettől megnyugodott a király lelke.

Azt olvassuk Dávidról és Jónátánról, hogy Jónátánt nézi Saul fia, ahogy Saul király beszélget, az édesapa beszélget Dáviddal, megszereti Jónátán Dávidot, összeforr a lelke vele, és barátságot, szövetséget kötnek egymással. Úgy megszerette - így olvassuk - Dávidot, mint önmagát.

A mai - nem lehet tudni pontosan, hogy miért -, modern kornak titulált korban a pszichológusok azt állítják - biztosan van alapja -, hogy a ma élő emberek, a tartós kapcsolat építésére képtelenné váltak. Úgy szívből, ahogy itt a Biblia mondja, hogy összeforrt ennek a két fiatalembernek a szíve, és igazán, szívből, egy életre, amíg éltek, jó barátok lettek. Van azért ebben a megállapításban sok igazság. Ha körülnézünk a környezetünkben, vagy a saját életünket megnézzük, van olyan barátunk vagy barátnőnk, akivel szívből összeforrt a lelkünk, akivel mindent megoszthatunk, mindent megbeszélhetünk? Itt nem istenpótlékról van szó, hanem valaki olyanról, aki előtt nyugodtan beszélhetünk a belső dolgainkról is, aki igazi barátunk. Nem csak rokonunk, ismerősünk, szolgatársunk vagy munkatársunk, vagy régebben, akinek éppen elvtársa volt, ilyen is volt. Egy elv szerint döntöttek el dolgokat, nem csak egy ideológiára kell egyébként gondolni ezzel a szóval kapcsolatban. De van-e ilyen, akivel úgy összeforr a lelkünk, akinek mindent megvallhatunk, elmondhatunk, vagy ha nem is mindent, de nagyon sok mindent? Istenen kívül.

Aki barátunk igazán, aki ilyen, abból csak egy szokott lenni. Jónátánnak is csak Dávid volt egyedül, és Dávidnak is egyedül Jónátán. Kettőjük lelke forrt össze. Az igazán jó barátságot nem lehet osztani. Lehet, hogy van valakinek öt, hat jó barátja, meg négy barátnője, de igazi barát, ilyen biblikus, amiről itt a Szentírás beszél, az csak egy szokott lenni.

Már a házastársak között is egyre ritkább ez, hogy összeforr a lelkük. A testük még úgy, ahogy össze szokott forrni, szoktak egyesülni, aztán ahogy halad az idő előre, az is egyre ritkább. De az, hogy a lelkük igazi mély szeretettel így összeforr, ahogy itt mondja a Szentírás, sajnos ez is egyre ritkább lesz.

Viszont vannak és lesznek házastársi szerződések, vannak együttélések, sőt van békés egymás mellett élés is, ami már régen megüresedett, és tényleg sokszor ketten néznek párhuzamosan egy irányba, de szinte sose néznek egymásra.

Van olyan, hogy valakinek az életében ilyen barátság lesz valakivel? Összeforr a szíve, a lelke, és egy lesz vele? Legtöbbször azt mondják, hogy ilyen egészen szoros kapcsolat inkább csak házastársak között alakulhat ki. A Szentírás azt mondja, hogy igazán jó barátság nem csak a házastársak között lehet. Az a legjobb, ha a férjnek a feleség, és a feleségnek a férj a legjobb barátja, hiszen igazán, akivel lelkileg és testileg egy vagyok, azzal tudok igazán megosztani minden belső titkot, minden kérdést, minden fájdalmat, vagy éppen minden örömet.

A Szentírás azonban azt mondja, hogy házasságon kívül is, amikor valakinek nincsen férje vagy felesége, még nincs, vagy már nincs, adhat ilyen lelki közösséget, testvéri közösséget, ilyen barátságot a mindenható Isten ajándékba.

Hogyan alakulhat ez ki? Azt tanítja a Szentírás, hogy először is Jónátán és Dávid barátságának az alapja az volt, hogy szántak időt egymásra. Pedig manapság ebből van mindenkinek a legkevesebb, vagy legalább is ezt szoktuk mondani. Pedig Dávid és Jónátán korában is 24 óra volt ugyanúgy a nap, mint most. Vajon mi történt azóta? Egyszerűen csak az történt, hogy nem szánunk rá időt. Ők szántak. Szántak időt arra, hogy ápolták azt az barátságot, ami elindult. Tisztelték és szerették egymást, s nem csak barátok, hanem bajtársak is voltak. Ez a szó meg végképp ismeretlen egész generációknak. Mi az, hogy bajtárs? Nem is értik. A bajban társ. De nem csak a bajban, hanem amikor jól megy, akkor is. Tényleg megosztom mindenemet a másikkal, ami csak van. Ma szinte az egész élet felületes mederben folyik.

Nem régen szöget vásároltam egy üzletben. Az eladó kedvesen beletette a fél kiló szöget egy nagyon vékony nejlon zacskóba, és azt mondta: legalább míg kimegy, addig tartson. Persze csak tréfált, nem gondolta komolyan, de valahogy nem ide süllyedt minden? Csak amíg szükségem van rá, addig tartson. Amíg kell valami tőle, addig tartson, vagy amíg kimegyek az üzletből, addig tényleg tart. Otthon bekapcsolom, és már nem működik. Az egész ilyen eldobhatóvá vált, vagy ilyen könnyen leselejtezhetővé. Egyszer használatos barátságok. Csak egy időre, amíg kell valami, vagy amíg valamit közösen elérünk, vagy elérhetünk. Annyira rohanunk, hogy sokszor minden ilyen felületessé vált, látszat lett minden.

A frissensült az étteremben mikrohullámú sütőben felmelegített mirelithús. Gyorséttermi krumpli és konzerv zöldség. Sokszor az élet nem ilyen? Az egész. A nagy rohanásban. Pont az vész el nem, amiért az egészet éljük tulajdonképpen. Nincs idő semmire. A legtöbben futnak. Gyors lett az élet, és semmire nem szánunk, vagy nagyon-nagyon kevés dolog az, amire igazán időt szánunk.

Jónátán és Dávid barátsága és testvéri közössége azért lett ennyire mély, ilyen biblikus, ilyen minta azóta is, mert ők szántak időt egymás számára. Nem is lehet másképpen testvéri kapcsolatot építeni. Nem lehet barátságot sem építeni. Nem lehet a gyülekezetben sem építeni semmilyen közösséget. Sőt, nyugodtan merem azt mondani, hogy minden házasság tönkremegy, amelyikben nem szánnak maximálisan időt egymásra a házasfelek. Ahol nincsen tmk munka. Akik régen gyárban dolgoztak, azok tudják. Tervszerű, megelőző karbantartás. Minden házasság tönkremegy, amelyikben nincsen tervszerű, megelőző karbantartó szeretet, amikor időt fordítok rá. Csak a feleségre, csak a férjre, csak a gyerekekre, vagy éppen arra, kinek most a legnagyobb szüksége van arra, hogy időt kapjon.

Mikor egy híres tudóst kérdeztek arról, hogy hogyan jött rá a megoldásra, ami a Nobel-díjhoz vezetett, azt mondta, hogy min-dig erről gondolkodtam. Vagyis időt szánt rá szüntelenül. Azon járt az agya, hogy hogy lehet azt a kérdést megoldani, és szinte mindent ennek rendelt alá.

Az igazán jó barátságoknak, mély közösségeknek, testvéri közösségeknek, házastársi közösségeknek ez az alapja: időt szánok a másikra. Az viszont nem azt jelenti, hogy reggeltől estig fogom a kezét, szemébe nézek, simogatom, csak mi ketten, mert ilyen is van. Semmi nem számít, semmit nem látnak, nem hallanak. Mennek ketten egy irányba, és ott minden hullik jobbra balra körülöttük. Nem erről van szó, hanem arról van szó, hogy minősített időt. Ez lehet, hogy húsz perc, lehet, hogy tíz, lehet, hogy csak annyi, hogy együtt imádkozunk a baráttal vagy a barátnővel. Most férfi férfire, nő nőre gondolok, nem a külön neműek közötti barátságra, mert az hosszú távon nem létezik. Ha időt szán valaki, minősített időt, akkor kiderül, hogy az tartós lesz. Az sok mindent kibír úgy, ahogy Jónátán és Dávid barátsága is.

A második, ami kiderül erről a két fiatalemberről, hogy Jónátán semmit nem sajnált Dávidtól. Maga helyett a másik kerül a középpontba. Jónátánnak Dávid lett a legfontosabb, természetesen Isten után. Nem azért, mert Dávid szegény volt, paraszti sorból származott, és akkor Jónátán nagy kegyesen lehajolt hozzá: Látom, hogy nincsen ruhád, hát odaadom a köpenyemet. Nem erről van szó. Azt olvassuk, hogy szerette Dávidot, és ő, a herceg azzal fejezte ki a szeretetét, hogy megajándékozta a másikat. Dávidnak, a barátjának adta a legkedvesebbet és a legjobbat. A királyi, hercegi köntösét, a ruháját és a fegyverét. Sőt, a legjobb fegyverét.

Ma egy királyi testőr rosszul lenne ilyesmitől, amikor a király fia a prototípusként létező egyetlen iszonyatos tűzerejű géppisztolyt egy alig ismert fiatalembernek - akiről azt mondja, hogy a barátom lett - odaadná ajándékba. Körülbelül ez történik itt, hogy egy picit talán jobban lássuk.

Jónátán leveszi a kardját, a legjobb fegyver volt akkor ott a királyságban, és odaadja Dávidnak ajándékba. Mondhatnám ezt is, hogy szó szerint lefegyverezte magát. Ez azt jelenti, hogy Dávid annyira szeretlek és tisztellek, hogy ha rosszindulat van benned, vagy gyilkos indulat, visszaélhetsz ezzel. Teljesen odaadom az érzelmemet, a szívemet neked.

Saul fiának, Jónátánnak a másik, a te vált a leghangsúlyosabbá. Manapság ezért is van olyan kevés barátság, mert a te, a másik helyett, az ego, az én van a középpontban. Az én ül a fő helyen. Ezért marad a legtöbb kapcsolat ilyen felületes, egyszer használatos. Csak addig tartson, amíg szükség van rá. Még segítenie kell. Megköszönni, vagy hálálkodni a segítségért, ismeretlenné válik. Lényeg, hogy megkapjuk a másiktól, amit akarunk. Többé már nem a másik fontos, hanem az, hogy mit kapok tőle. Mire juthatok általa. Mit használ nekem a befolyása, a neve, az ismeretsége, a kapcsolatai. Akkor lesz igazi barátunk vagy barátnőnk, ha elkezdjük újra megtanulni ezt, hogy mit jelent az, hogy te. Hogy a másik a legfontosabb. Fontosabb nálam is.

Amit ott Jónátán odaadhatott a barátjának: köpenyét, ruháját, kardját, övét, abban pénz is volt általában abban a korban. Úgy, hogy nem számolta ki belőle az aranyakat. Az övet megkapod, de a pénz az marad. Úgy, ahogy volt, lecsatolta és odaadta, mert szerette és tisztelte a barátját.

Manapság is előfordulhat az, hogy valaki megszeret valakit, barátok lesznek, komoly és értékes ajándékokat adnak egymásnak, de soha nem az fogja meghatározni a barátság minőségét.

A harmadik, amit olvasunk, ez már csak az istenhívő emberekre jellemző, de Jónátánra és Dávidra természetesen jellemző volt. Így olvassuk pár fejezettel később, hogy Jónátán és Dávid, itt is benne van, de ott még hangsúlyosabban: szövetséget kötött egymással a mindenható Isten előtt. Vagyis ez volt igazán az összetartója a barátságuknak, a lelki közösségüknek, a szövetségüknek, hogy Isten előtt kötötték meg. Isten volt a szerzője, oltalmazója és tanúja ennek a barátságnak. A hitük volt közös. Mindketten ugyanabban az Istenben hittek. Első volt Isten az életükben, s aztán jött a másik ember. Első volt a mindenható Isten. Ő volt a középpont. És figyeljük meg, mivel Isten volt középen, ezért tudtak olyan szabadon szeretni. Ezért vette le nyugodtan Jónátán a ruháját, az övét, a köntösét, köpenyét, és adta mindezt oda a fegyverével együtt. Szabad ember volt. Bízott Istenben, ezért tudott megbízni a másikban, s ezért tudott semmit nem sajnálni tőle. A legfontosabb az életük középpontjában álló mindenható Isten volt.

A legtöbb barátság csupán érdekekre épül, és ezért nem marad meg, nem tartós. Nagyon sok szerelem csak érdekre épül. Azért szeretem, mert szép. Ez elég gyenge érv. Azért szeretem, mert erős. Mert felnéznek rá, egy fejjel magasabb, mint az osztálytársai, a többi fiú. Mintha ez elég lenne ahhoz, hogy szeressek valakit. Nyilván vannak ilyen értelemben is fontos dolgok, meg számít az talán, hogy hogy néz ki valaki, bár ez sem olyan lényeges. A belső tulajdonságok sokkal fontosabbak.

Nagyon fontos kérdés ez tehát, hogy mi a motiváció, mi van a háttérben? Addig marad fent egy érdekekre épülő barátság vagy közös érdek, amíg ez az érdek létezik, amíg ott a motiváció. Amikor az megszűnik, egyik vagy másik fél elveszti az érdekeltségét, akkor minden ilyen laza homokra épülő, laza talajra épülő barátság megszűnik.

Jónátán és Dávid először Istent ismerték meg. Először Istent ismerték meg, s aztán ismerkedtek meg egymással. Nagyon sok esetben pontosan fordított a sorrend. Megismerkedik egy férfi és egy nő, s ez a legfontosabb a számukra. Az, hogy a másik ismeri-e Istent vagy nem, sokszor sajnos, egyre többször még a hívő embereknél is így van. Mindegy, hogy a másik fél hívő vagy nem, hát szeretem. De hát a Szentírás világosan megmondja: mi köze hívőnek hitetlenhez? Egyetlen egy házasságot nem láttam még, akármikor, akármilyen módon kötötték, amelyik valamilyen értelemben ne ment volna rá arra, ha valaki ezt az isteni törvényt megszegte. Mi köze hívőnek hitetlenhez?

Nyomorúság, baj mindig következett belőle. Szerették egymást sokáig, meg ment is valahogy a dolog, de alapvetően ez, hogy összeforrt a lelkük, hogyan lenne lehetséges? Amikor nekem a lelkem, ha hívő vagyok Istenhez kötődik, a másik lelke meg nem kötődhet hozzá, mert nem tiszteli, nem szereti és nem ismeri Őt. Hogy forrna össze a lelkünk? Sok mindenben természetesen igen, de a legfontosabban, ami meghatározta Jónátán és Dávid barátságát, abban nem forrhat össze. De az sem igaz, hogy azért, mert két hívő találkozik, abból feltétlenül jó házasság lesz. Nem így működnek a dolgok, hanem úgy, hogy az Isten akarja ezt a házasságot. Ha az Isten mondja azt, hogy az a két ember egymáshoz való. Nem így működik, hogy hívő, hívő házasodjanak össze. Hol mond ilyet a Szentírás? Azt mondja, hogy hozzá illő segítőtársa. Ezen azért érdemes elgondolkodni, ha ki-ki méri vagy ebben a helyzetben van, hogy külső és belső tulajdonságaira nézve, a másik tényleg hozzám illő? Istentől lehet ez a dolog? Vagy pedig megcsúfolja Istent az, hogyha két ember nem összeillő?

Nagyon sokan Isten nélkül akarják eldönteni a saját életük kicsiny és nagy kérdéseit. Akár egy ilyen fontos kérdést is, hogy kivel élem le az életem. Olyan jó lenne ezeket végiggondolni, aki éppen ilyen kérdésekkel küszködik, vagy ez a kérdése. De legyen ez egy barátságtól kezdve sok-sok emberi kapcsolatra igaz ez. Igazi, emberi kapcsolatok: hűség, barátság csak az Isten légkörében, Lelkének légkörében lehetnek tartósak, mert az Isten a tanúja, a szerzője, az életben tartója ezeknek a közösségeknek.

Olyan komolyan vette Jónátán az Isten vezetését, és ez a legnehezebb talán, hogy amikor megérti azt Isten vezetése alapján, hogy nem ő lesz Saul után a király, fiúként nem ő örökli a trónt, hanem Isten Dávidot kente fel királynak. Minden további nélkül lemond Dávid javára a trónról. Döbbenetes. Döbbenetes. Ő lenne a törvényes örökös. Már tudja, hogy Dávid lesz az Istentől kiszemelt utód. Még nem tudja, hogy neki mi lesz a sorsa; meghal egy csatában Jónátán, de azt már tudja, hogy nem én, hanem Dávid. Kész volt még a királyi trónról is lemondani Istennek engedelmeskedve.

Mi milyen nehezen mondunk le bármiféle királyságunkról, nem? Otthon én akarok lenni a meghatározó személy. Én döntöm el, így lesz vagy úgy lesz. Tulajdonképpen már senkit nem érdekel, hogy mit mond az illető, de még mindig ő akarja eldönteni. Senki nem kérdezi, nem kéri rá. Milyen nehezen mondunk le a királyságunkról, nem? Csomó kérdésben. Tessék csak megvizsgálni! Mi mindenben akarunk még mindig királyok lenni, pedig Isten világossá tette, hogy abban a kérdésben nem nekünk adja azt a dolgot. Nem minket fog megkérni, nem minket neveznek ki oda. Nem minket küld Isten, hanem más valakit. Szerintünk kevésbé hozzáértőt. De hát Isten csak jobban ért hozzá, nem? Mi az, amiben nem vagyunk hajlandók lemondani a királyságunkról, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy nem az az Isten akarata, hogy mi uralkodjunk, vagy az előnyeinket hangoztassuk, vagy ahhoz ragaszkodjunk: az akaratunkhoz, az elképzelésünkhöz, a terveinkhez, a vágyainkhoz. Mi az, amiben nem mondasz le, pedig Isten erre indít világosan, a magad királyságáról?

János evangéliumában azt olvassuk (5. fejezet) "Kutassátok az írásokat, azok rólam tesznek bizonyságot." Vagyis az Ószövetség is Jézusról szól? Ez a mai történet is azt mutatja világosan és egyértelműen, hogy igen.

Ha most ennél a képnél, a királyság képénél maradunk, nem teljesen nyilvánvaló? Ahogy Jónátán letette a királyságot, odaadta, ahogy leveszi magáról mindazt, ami az övé, és odaadja Dávidnak. Nem így hagyta ott Jézus a mennyei dicsőséget? Királyfi létére - mondhatom nyugodtan -, az Isten Fia létére otthagyja a mennyei dicsőséget és gazdagságot, s eljött erre a földre, hogy az istentelen embert visszavezesse Isten országába. Olyan világosan elénk jöhet ebből a képből, ahogy veszi le sorba Jónátán a kincseit - mondhatom így nyugodtan -, az értékeket, mindenét. Úgy adta oda Jézus az Ő szent és tiszta életét mindnyájunkért. Megalázták, megverték, arcába ütöttek, leköpték, kigúnyolták, köntösére sorsot vetettek, testéről letépték a ruhát és felszegezték ég és föld közé a keresztfára. Teljesen kifosztotta magát Jézus Krisztus. Nem fogadta el az angyali segítséget sem, s teljesen fegyvertelenül: mint bárány a mészárszéken, odaadta önmagát áldozatul azért, hogy megmentsen mindenkit, aki a megmentésre igent mond, és azt elfogadja. Fizette értünk az árat, amit mi megfizetni soha, de soha nem tudtunk volna.

Fizette bűnünk büntetését, megváltásunkat elvégezte. Azért tette ezt Isten, hogy az Ő Lelkének erejével, az Ő Lelke által a mi lelkünk összeforrjon az Istennel. Isten Lelke által Isten és mi összeforrhassunk, hogy eggyé lehessünk a mindenható Istennel, hogy Isten gyermekeivé lehessünk - így mondja ezt a Szentírás.

S ha valakinek Jézussal összeforr a lelke, az tényleg tud és bír más emberré lenni. Az már nem erőlteti, nem úgy csinál, annak belülről fakad, Isten Lelke által jön az életéből.

Végül is a keresztyén élet alapigazsága tényleg ilyen egyszerű. A lelkem összeforr Isten Lelke által Istennel, és eggyé leszünk, ahogy - azt mondja Jézus - én és az Atya egy vagyunk. Ti is egyek lesztek velem. Ahogy a szőlővessző összenő a szőlőtőkével. Le lehet azt onnan metszeni, de a normális az, hogy rajta van, és onnan nő ki. Így válhatok eggyé vele. Összeforrhat a lelkünk a mindenható Istennel, Jézus Krisztussal. S tényleg Ő lesz a Mesterem, csak neki akarok, s tudok neki engedelmeskedni. Szerinte fogok és akarok élni. Ahogyan odaadta Jónátán annak a szegény pásztorfiúnak mindenét, úgy adta oda minden mennyei gazdagságát a mindenható Isten Jézus Krisztusban mindnyájunknak.

Azt mondja a Szentírás, hogy Jézussal együtt hogyne adna az Isten mindent minekünk. Sokaknak kell az, amit Jézus adni akar: a bűnbocsánat, a békesség, az öröm, a jóság. Uram, szeretnék olyan jó ember lenni - ahogy ezt nem régen valaki mondta. Kell mindaz, amit Jézus tud adni, de nem kell Jézus.

Mit mond az ige: Hogyne adna vele együtt mindent minekünk az Isten? Nélküle nem. Kell az illető befolyása. Lásd barátság, vagy hát nem tudom, minek nevezzük ezt? De ő maga nem kell. Csak addig kell, amíg megkapom, ami nekem kell. Egyszer használatos barátság, ismeretség. Azt mondja a Szentírás, hogy ez nem működik. Hogyne adna Jézussal együtt mindent minekünk az Isten. Kell-e nekünk Jézus barátsága, felügyelete az életünk fölött, döntése kicsiny és nagy kérdésekben? Befolyása, tanácsa, vezetése, hatalma, intése, meghatározó, eldöntő szava? Fontos-e a számunkra?

Ő tényleg mindent nekünk tud adni önmagával együtt. Ha Ő nem kell, akkor maradunk istentelenül élő, szegény emberek továbbra is. Akkor is, ha jómódúak vagyunk egyébként, vagy kevésbé jómódúak. De szegények maradunk és koldusok Jézus Krisztus barátsága nélkül.

A 2Kor 8-ban ezt olvassuk: "Jézus gazdag lévén szegénnyé lett értünk, hogy mi az Ő szegénysége által gazdagok lehessünk." Mi az igazi gazdagság tehát? Az az igazán gazdag ember, akinek Jézus Krisztus a legjobb barátja, vagy barátnője - ugye nem értjük félre? Jézus az a társa, akivel összeforr a lélek, akivel eggyé leszek, aki a legeslegfontosabb a világon. Minden élőnél fontosabb, mert minden élet forrása Ő, és belőle fakad minden, ami csodálatos, ami életet ad, ami békességet és boldogságot, bölcsességet és védelmet.

Jónátán meghal a Gilboa hegyi csatában, így lett Dávid Izráel királya. Jónátánnak meg kellett halnia ahhoz, hogy Dávid király lehessen. Jézus meghalt, hogy mi Isten gyermekei lehessünk. Jézus odaadta az Ő életét, hogy megmentse a mi életünket, hogy visszavezessen minket a mindenható Istenhez. Meg kellett halnia ahhoz, hogy mi a király gyermekei lehessünk. Nem csodálatos ajándék ez? Jézus mindent odaadott, egészen szegénnyé lett, hogy mi gazdagok lehessünk.

Nincsen más út a békességhez, az örömhöz, a bűnbocsánathoz, csak ez. Jézus halála. Ez az az út, ami odavezethet bárkit a mindenható Istenhez. Mi hiába szenvednénk bárki helyett. Az nem oldana meg semmit sem a mi életünkben, sem az Ő életében. Jézusnak kellett ahhoz szenvednie, szegénnyé lennie, hogy mi az életünkre megoldást kapjunk mindnyájan, újra és újra megoldást kapjunk. Ezért ez a legfontosabb kérdés a mai igén keresztül, ami elérkezik hozzánk: barátod-e már Jézus?


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy te olyan kedvesen mondod azt nekünk, olyan nagy szeretettel és irgalommal: ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én mondok néktek. S köszönjük azt az ígéretet is Jézus Krisztus, hogy te mint jó pásztor azt mondod, hogy aki a te barátod, tanítványod, követőd, azt senki többé, és semmi többé ki nem ragadhatja a te kezedből.

Urunk, köszönjük, hogyha már a tieid vagyunk. Kérünk azokért, akik még nem ismernek téged, hadd ismerhessenek meg, járhassanak veled, és legyen más a szívük és az életük. Összeforrhasson mindnyájunk lelke a Szentlélek által teveled.

Köszönjük, Urunk ezt a kedves biztatást, hogy sok mindenben lehetünk barátai másoknak, de hogyha nem te vagy az alap, nem te vagy a tanú, nem te ütöd rá a pecsétet a te véres szövetséged által, akkor az emberi kapcsolat üressé válik, kihűl és meghal. De köszönjük, Urunk, hogy te nem ezt akarod, hanem azt akarod, hogy a tieid éljenek és bővölködjenek. Áldunk és dicsőítünk azért, hogy önmagaddal együtt mindent nekünk adsz. Mindent, amire szükségünk van, amit nekünk szántál, ami igazán bővölködő életet ad nekünk. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Ámen.