PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. január 24.
(csütörtök)

Varga Róbert


A KIRÁLY JOGA


Alapige:1Sám 10,25-27

"Sámuel pedig kihirdette a népnek a király jogait, majd beírta egy könyvbe, és azt elhelyezte Isten színe előtt. Azután hazaküldte Sámuel az egész népet. Saul is hazament Gibeába, és vele ment az a sereg is, amelynek a szívét arra indította az Isten. De az elvetemült emberek azt mondták: Hogyan tudna ez segíteni rajtunk? És megvetették Sault, ajándékot sem vittek neki. Ő azonban úgy tett, mintha ezt észre sem vette volna."


Imádkozzunk!

Édesatyánk, olyan nehezen hisszük el azt, hogy az igazán nagy kérdésekben a legtöbbször magunkra maradunk. Köszönjük neked azt, hogy most az ének szavain keresztül is azt ígérted, hogy ebben, és ilyen helyzetekben is mellettünk vagy. Ha mi hiszünk benned, nem távozol el tőlünk, s nem hagysz minket magunkra. Sőt, segítesz a döntésekben. Megvigasztalsz minket a gyászunkban. Felemeled csüggedt tekintetünket, és osztozol velünk az örömökben, sőt, te adod azokat. Sőt, azt akarod, hogy a mi örömünk teljes legyen teáltalad és tebenned.

Hálás szívvel köszönjük azt, Jézus Krisztus, hogy te egészen közel jöttél hozzánk, sőt, a szívünkben szeretnél újra és újra lakni, betölteni minket a te szereteteddel. Szeretnéd azt, hogyha átéljük újra és újra a te irgalmadat, hogy könyörületességet tanúsítasz irántunk, és azt, hogy mi is könyörületesek lehetünk mások iránt.

Köszönünk minden biztatást, minden feddést, dorgálást és intést. Köszönjük, Urunk, hogy megoszthatunk veled mindent, hiszen te vagy a mi Urunk és Mesterünk. S köszönjük azt is, hogy tőled várhatunk mindent.

Köszönjük, Urunk, hogy hihetetlen és elképzelhetetlen módon leleplezel hamisságokat, és felfedsz igazságokat. Köszönjük, hogy pont azért bízhatunk benned, mert te soha nem vagy hamis, igazságtalan, sötét. Köszönjük, hogy mindig a te szereteteddel találkozhatunk még akkor is, ha az intés formájában érkezik el hozzánk. Szólj ma este is, kérünk. Azért jöttünk, hogy halljunk téged, s munkáld bennünk, hogy ne csak hallgassunk és halljunk, hanem cselekedetté váljék mindaz, amit meghallottunk.

Köszönjük, hogy érted, általad ez is lehetséges.

Ámen.


Igehirdetés

Sámuel első könyvének 8. fejezetében olvasunk arról, hogy Izráel királyt kíván magának. Ezt mondják, hogy tégy valakit, mármint Sámuelnek mondják, hogy tégy valakit királlyá fölénk, aki ítélkezik fölöttünk, hadd legyünk mi is olyanok, mint a szomszédos pogány népek.

De a baj már ott kezdődött, hogy azt mondja a Biblia ugyanebben a részben, hogy Sámuel fiai nem jártak Isten útján, és nem követték édesapjuk útját. Ezt meg is mondják Sámuel szemébe, hogy fiaid nem járnak a te utadon. Többek között ezért is tegyél fölénk, adjál nekünk királyt, aki ítélkezik fölöttünk, s legyünk mi is olyanok, mint a környező népek.

Mondhatom egyszerűség kedvéért így, hogy szörnyű sértés volt az Istennel szemben, hogy Isten választott népe azt mondja, hogy mi nem akarunk többé választott nép lenni, hogy kizárólag Isten uralkodjék fölöttünk. Legyünk mi csak ugyanolyanok, mint a szomszédos népek. Legyen királyunk, akit felöltöztethetünk, akit lóra ültethetünk, aki előtt leborulhatunk, akit imádhatunk, akit tisztelhetünk, akivel büszkélkedni lehet, különösen, ha délceg fiatalember lesz az illető. Akit aranyba, bíborba öltöztethetünk. Végső soron Istent teszik le a trónról, és Isten helyére egy embert akarnak ültetni.

Sok száz évvel ezelőtt írták le ezeket a sorokat, de ha valaki ennek a mélységébe belegondol, akkor belerendül a szíve. Ide süllyed Isten népe? Nem kell Isten királyi uralma, viszont kell egy ember uralma fölöttük, aki mindig a maga emberi bölcsessége szerint fog majd dönteni?

Sámuel elpanaszolja Istennek azt, hogy milyen szörnyű dolgot kíván a nép. Isten pedig egyszerűen ezt mondja: Sámuel, nem téged utáltak meg. Engem utáltak meg. Legyen csak úgy, ahogy akarják. De mondd el nekik, hogy mivel fog járni az, hogyha testben ember lesz király fölöttük. Mit fog majd tőlük követelni? Milyen adókat kell neki fizetni? Hogyan fog fölöttük és rajtuk uralkodni?

Mindezt leírja Sámuel egy könyvben, mert Isten mondta. A könyvet odateszi bizonyságul Isten színe elé, és aztán hazaküldenek mindenkit.

Istennek tehát nem tetszett, amit az Ő népe kívánt, de még engedetlenségében is szereti a népet. Ezért végső soron, amikor sorsvetéssel királyt választanak, Isten intézi így, hogy Saul legyen az, akire a választás esik.

Megtörtént, amit kívántak, és erről a fontos eseményről tudósít a Szentírás. S a sors Saulra esik. Megválasztják királynak. Az is jellemző, hogy elbújt a csomagok közé - majd még erre visszatérünk -, és onnan húzzák elő. Nagy ujjongás, örömünnep, eszem-iszom, dínom-dánom, végre van királyunk. Így mondja a Biblia, hogy délceg ember volt Saul. Egy fejjel magasabb volt mint a tömeg. Bármerre ment, látták mindenhol hogy ott megy a király. Az, hogy Isten ellenére volt az, amit kívántak, ezzel már nem törődött senki sem.

Tehát kaptak igazi királyt, akivel lehetett dicsekedni, s akivel - ahogy szokták mondani - reprezentálni lehetett. Szépen felöltöztették bíborba, bársonyba, és ott ment a csapatok és a nép élén, mindenki láthatta, hogy ott megy a király, mert kimagaslott közülük.

De azért, ha valaki körültekintően olvassa ezt a részt, akkor valami feltűnik még itt a szövegben. Nem mindenki ünnepelte úgy Sault, ahogy illett. Elhangzott pár becsmérlő mondat is. Így olvassuk: "Elvetemült emberek ezt mondták: Hogyan tudna ez rajtunk segíteni? És megvetették, és ajándékot sem vittek neki." Ilyenkor szokás volt ajándékot vinni, főleg, ha valakit ilyen tisztségre emeltek, aki első és egyetlen volt akkor Izráelben. Nem azért, mert Isten ellenére való volt, hanem egyszerűen Saul nem tetszett nekik. Nyilván többféle szempontjuk volt, ami miatt azt mondták, hogy nem fogjuk őt ünnepelni.

De szabad fordításban tulajdonképpen az a mondat sokkal durvábban hangzik. Pontosan így: Ugyan, mit tud rajtunk ez a parasztgyerek segíteni? Mi nem hódolunk neki. Mit tud ez a parasztgyerek segíteni nekünk? Mi nem hódolunk neki.

S miközben - ez kiderül a szövegből - ezt mondják, Saul ott mehetett el egészen közel mellettük. A többség hazament, mások ünneplik Sault, a királyt, s mennek vele. S van egy csoport, amelyik ezt mondja. Valószínű - sőt, a szövegből kiderül pontosan az -, hogy Saul hallotta mindazt, ami elhangzott.

S lehet, hogy amikor ezt látják, látták, hogy hallotta, talán akkor egy kicsit elgondolkodtak, hogy nagy bajba kerülhetünk. Egy fiatal, erőteljes király azért általában szeretné megmutatni azt, hogy övé a hatalom. S ha már most lázadás van - mert ez annak minősült, felségsértésnek -, ha ezt most megengedi, és nem csap le ránk, akkor ki fogja őt becsülni? Egyértelművé tehette volna Saul, hogy ott ő az úr, és senki ez ellen nem tehet semmit sem.

Furcsa azonban, hogy nem ezt olvassuk Saulról. Hanem azt, hogy úgy tett, mint hogyha nem hallott volna semmit. Ez elég furcsa. Egy fiatal, délceg király, tele erővel, energiával, tenni akarással, hall egy ilyen szörnyű, becsmérlő mondatot: Mit akar ez a parasztgyerek fölöttünk? Királykodni rajtunk? Mi ugyan nem fogjuk imádni őt! Uralkodása első percében ott van az ellenzék, amelyik nem is rejti véka alá a véleményét róla. És azt olvassuk, hogy Saul úgy tett, mintha nem hallotta volna.

Ilyenkor hangzik el általában egy társaságban, beszélgetés során a kérdés: Ti mit tettetek volna Saul király helyében? S aztán jönnek a jobbnál jobb ötletek, válaszok. Nézzük meg ezeket!

Mit tehetett volna az ifjú király? Megsértődik, és megpróbál dühösen reagálni arra, amit hallott. Aztán: erejének és hatalmának teljes tudatában lesújt a vétkesekre, és nem élik túl a király sértegetését. Következő: később áll rajtuk bosszút. Ez már fifikásabb. Azonnal nem. Úgy tesz, mintha nem hallott volna semmit. Később legalább kettő, de inkább három bérgyilkost odaküld, és szép csendben elteszik láb alól azokat, akik ezt mondták. Vagy: a királyi bíróság elé állíttatja a bűnösöket, felségsértésért szépen kivégezteti mindegyiket. Csak egy pár a lehetséges válaszok közül.

És Saul egyiket sem teszi. Egyiket sem teszi. Hallotta, amit mondtak, s nyilván nem volt könnyű neki egy ilyen helyzetben dönteni. Újra mondom, hogy fiatal volt, életerős, tele energiával. Nem bántásként mondom, de amikor az ember fiatalabb, azért akkor könnyebben ragadtatja el magát. Nem mindenki, de azért egy ilyen helyzetben, hogy ő az új király, vagy ő a király, az első, és máris ócsárolják, ezt nem olyan könnyű azért szó nélkül hagyni.

Időnként még nekünk sem, akikből majdnem biztos, hogy nem lesz király sehol sem, de azért egy munkahelyen sem olyan egyszerű egy hasonló sértést, vagy bármilyen sértő, lebecsülő beszédet hallgatnunk. Főleg, ha azt nekünk szánják. Néha még az sem könnyű, ha másnak mondják, de különösen akkor, ha nekünk mondják, vagy minket bántanak valamivel. Ugyan, hogy jössz te ahhoz! Nem értesz te ehhez! Te kívülálló vagy. Nem vagy szakember ebben a kérdésben, s ráadásul ezt még meg is mondják. Ez nem mindig esik túl jól.

Mondhatja ilyenkor azt az ember, vagy mondhatná: Csak nem hagyom, hogy ez a mitugrász parancsoljon nekem, vagy sértegessen. Hogy jön ahhoz valaki, X, Y, hogy ilyet mondjon nekem. Nekem! Hogy jön hozzá? Vagy védekezhet az ember, és próbálja igazolni magát.

Mit tett Saul? Látszólag nem tett semmit sem. De mégis tett valamit. Fiatal korához képest rendkívül bölcsen viszonyult ehhez az egész kérdéskörhöz. Ez nyilvánvalóan Istentől való bölcsesség volt. Magától ő sem volt ilyen bölcs. Igaz, amit a Szentírás máshol fogalmaz meg. Nagyobb dolog az, hogyha valaki tud az indulatain uralkodni, mintha városokon arat győzelmet, mintha legyőz városokat vagy hadseregeket. Nagyobb dolog, hogyha valaki tud uralkodni az indulatain.

Úgy tett Saul tehát, mintha nem hallott volna semmit sem. Forrhatott benne az indulat? Nem tudjuk, de lehetséges. És mégsem szól semmit.

Gondoljunk bele, mi lett volna a vége annak, ha Saul elereszti az indulatát? Micsoda acsarkodások, háborúságok, büntetések és ítéletek születtek volna, ha itt Saul nem vállalja fel azt, hogy ő most süket. Úgy süket, hogy hallja, amit mondanak, de egyszerűen nem akarja meghallani, és nem akar semmit csinálni, tenni azok ellen, akik ezt mondták rá.

Ha mi tudunk békességszerzők lenni abban a kis mikrokörnyezetben, ahova Isten helyezett minket: munkahely, család, iskolai közösség vagy baráti közösség, akkor az óriási dolog. Azt mondja Jézus, hogy boldogok a békességszerzők. Vagy így mondja, hogy akik békét teremtenek Isten segítségével, mert ők Isten gyermekeinek mondatnak. Az Isten gyermeke erre törekszik.

Én nagyon mérges voltam egyszer, amikor üzletkötőként dolgoztam még, és azt mondta a főnököm, hogy téged villámhárítóként hagytalak ott. Hát, köszönöm szépen. Én hárítsam a villámokat a kollégák között? Aztán elszégyelltem magam, és beláttam, hogy tulajdonképpen igaza van. Ha én hívő ember vagyok, akkor nem úgy kell ott lennem? Nem volt túl kellemes feladat: hárítani a villámokat. Lecsendesíteni az indulatokat, és nem is mindig sikerült. De nagy öröm volt az, amikor Isten kegyelméből tudtam békességszerző lenni, és volt, amikor nem tudtam. Engem is elfogott az indulat és a békétlenség.

Vannak olyan helyzetek, amikor még a hívő ember is belekényszerül egy harcba. Akár egy munkahelyi közösség érdekében, de más az, amikor csak rólunk van szó, és azon múlik a dolog, a békesség, hogy hajlandóak vagyunk-e lemondani a saját előnyünkről egy bizonyos kérdésben a békesség kedvéért.

Én úgy látom a Szentírás alapján, akkor azért nyugodtan dönthetünk saját magunk ellen, és át fogjuk élni, hogy boldogok a békességteremtők, -szerzők. Ne felejtsük el, hogy a békességszerzésnek is ára van ám! Ha valaki békességszerző akar lenni, azt ő fogja megfizetni nagyon sokszor. Ha valaki igazán, komolyan, hívő keresztyén akar lenni, annak ára van. Az nem megy úgy, hogy azért nem kell fizetni, ha nem is anyagiakra kell most gondolni. Sokszor az az ára, hogy minket aláznak meg jogtalanul és igazságtalanul, és nem tudunk tenni ellene semmit sem. Nem tudunk tenni ellene semmit sem, legfeljebb azt, hogy alázatosan elfogadjuk, még ha nem is tehetünk a dologról.

Azt mondja tehát Jézus, hogy boldogok azok, akik a saját környezetükben, családi pozíciójukban békét teremtenek. Azok vagyunk mi, vagy békétlenséget szítunk? Korán reggel indul a család. Ilyen szempontból jobb annak, aki egyedül van, bár az sem könnyű. Indul a család. Mindenki siet, mert általában mindenki késésben van. Akkor lehet piszkálni a másikat: tegnap ezt sem csináltad meg, meg azt sem, vagy segítjük őket abban, hogy békességben tudjanak elindulni, és inkább hűtjük az indulatokat. Már megint nem készültél el. Már megint nem tetted oda. Már megint nem oda tetted. És egyáltalán. Már mindenki nézi az órát, vagy pedig elengedem a másik tartozását. Megfogom, a helyére teszem, nem teszem szóvá. Nem könnyű ez. Ez csak annak megy, aki Istentől tanulja az alázatosságot.

Tegnap este egy súlyos baleset miatt teljesen lezárták a Budakeszi utat majdnem három órán keresztül. Semmilyen jármű nem járt sokáig. Én is gyalog indultam el, és másfél órai gyaloglás után valameddig eljutottam. És hallgattam közben, ahogy az emberek beszélgettek. Tömegek jöttek le, meg mentek fel, mint a háborús időkben, gyalog. És közben szidták, akit lehetett. Hangosan, kevésbé hangosan, fröcsögve, egymást piszkálva, hergelve. Belegondoltam abba, hogy milyen jó szolgálatot tett volna itt most valaki, aki elmondja, hogy de hát nem is a BKV tehet róla, mert nem tudták sokan, hogy mi miatt van. Aztán, aki elment az iszonyú roncsok mellett, az elhallgatott, lecsendesedett, elgondolkodott. Sokszor egyszerűen Isten az élet történései által csillapít le minket. Talán a másik baját látva, vagy saját magunk bajba vagy nyomorúságba kerülve látjuk be azt, hogy jobb, ha békességszerzők akarunk lenni.

Saul tehát a maga helyzetében úgy tett, mintha nem hallotta volna azt, amit mondtak. Vajon nem a gőg mondatta ezt vele, vagy csináltatta ezt vele, hogy nem szól semmit? Mint amikor valaki azt mondja, hogy kutyaugatás nem hallatszik az égbe. Vagy a kutya ugat, a karaván halad. A kutya az, aki éppen mondja, amit mond, de hát nem törődöm vele, én csinálom tovább, amit csinálok. Mit érdekel engem, hogy mit mond a másik? A kutya ugat, a karaván halad. Vagy pedig esetleg elgondolkodunk azon, amit valaki mond.

Saul itt tényleg alázatos volt, és csöndben maradt. Amikor elhangzik ez a mondat, hogy mit segíthet rajtunk ez a paraszti sorból származó gyerek, mi nem tiszteljük őt, és nem imádjuk őt. Talán maga is úgy gondolta: igazuk van, nem vagyok én alkalmas királynak. Én valóban alacsony sorból származom, ha már ezt a fajta hierarchiát nézzük. Tényleg nem vagyok én alkalmas királynak. Igazuk van. Nem tudjuk pontosan, de ez is benne lehetett a dologban.

Tudjuk, hogy kisebbrendűségi érzésből vagy félelemből, de elbújik a csomagok közé, és ott találják meg, amikor királlyá választják. Lehet, hogy tényleg ez volt a szívében, hogy nem értek én az uralkodáshoz. Alacsony származású ember vagyok, nincs is bölcsességem. Mindenesetre Saul nagyon alázatosan viselkedik.

Aki folyamatosan Isten világosságában él, az valahol azért el jut ám oda, hogy kezdi látni saját magát. Ha Isten tisztasága mellé teszi a maga életét, akkor egy idő után már nem mond semmit sem. Akkor látja, hogy milyen a fehér mellett az ő szíve. Lehet, hogy még fekete, vagy már szürke, vagy több már benne a fehér, mint a fekete, de az Isten tisztasága mellé tesszük a saját életünket, ez biztos, hogy meg kell hogy tanítson minket az alázatos életre.

Jézus tisztasága mellett még a legnagyobb tisztaságunk is úgy virít, mint a legnagyobb tisztátalanság. Egyszerűen, ha az Ő életét nézzük, meg a mienket, akkor én azt hiszem, a józan ember egyszerűen elhallgat, csöndben marad, és szégyelli magát. Isten segít nekünk abban, hogy egyre jobban megismerjük Jézust, s egyre jobban megismerjük saját magunkat. Isten világosságában láthatjuk meg a saját sötétségeinket és tisztátalanságainkat.

A mi életünkben rámutathat erre Isten? Mi az, ami gőg, ami az alázat hiánya, ami sötétség? Engedjük ezt, vagy pedig nem? Talán pont azért enged meg Isten időnként ilyen helyzeteket, hogy megalázzanak. Kiderüljön, hogy mi van a szívünkben. Azonnal felhorkanunk, hogy hogy jön ő ahhoz! Nem tudja, hogy ki vagyok én? Valószínű nem tudja, vagy ha tudja, nem érdekli különösebben. Mondja a magáét. Nem izgatja, hogy bánt minket vagy nem. Vannak ilyen emberek, Időnként mi is ilyenek vagyunk. Hogyan viszonyulunk ahhoz, amikor megalázó helyzetbe kerülünk?

Jakab 4, 6-ban azt olvassuk: "Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig a kegyelmét adja." Hányszor próbáljuk magunkat igazolni egy helyzetben? Nem én voltam! Nem én mondtam! Nem én csináltam! Olvasunk ilyet Jézusról, hogy valaha mentegette magát? Neki nem is volt rá szüksége, de azért néha mondhatta volna azt, hogy ez nem úgy van, amikor rágalmazták. Nagyevő és részeges - nem volt igaz. Nem volt igaz, és nem mond rá semmit.

Hány olyan helyzet van, amikor nem tudjuk bizonyítani, hogy nem mi voltunk, nem mi mondtuk, nem mi tettük. Jézus soha nem próbálta igazolni magát.

Az 1 Péter 2, 23-ban ezt olvassuk: "Rábízta magát az igazságosan ítélőre." Rábízta magát Istenre. Uram, te tudod, hogy én ezt nem tettem és nem mondtam. S van, amikor tényleg nem is tudjuk bizonyítani, hogy semmi közünk az egészhez. Van ilyen. Bízzuk rá az igazságosan ítélőre!

Nekem meggyőződésem a Szentírás alapján, hogy minden rejtett dolog napvilágra jön. Nem régen tapasztaltam ezt félelmetesen. Egy telefon nyomán hogy bontott ki Isten egy egészen sötét dolgot. Mennyire így van, hogy minden rejtett dolog napvilágra jön, ha ott éppen arra van szükség.

A második üzenete ennek a résznek, hogy azért a megvetettség kérdése, a megaláztatás kérdése a Szentírás nagy alakjait végigkíséri. Hogyha Nóét nézzük, aki beszélt arról, hogy özönvizet bocsát Isten a földre, nevettek rajta. Mentek le a tengerpartra fürdeni, vagy mentek valahova, nézték Nóét. Mit csinál? Bárkát épít? Jön az özönvíz? Persze Nóé, nyugodj meg! És nem hittek neki.

Vagy azt mondják Lótról, amikor mondja, hogy ki kell menekülni a városból, mert elpusztítja Isten Sodomát és Gomorát a bűneik miatt. Azt hitték, hogy tréfál. Azt hitték, hogy tréfál. De Isten nem tréfált, és nem hitték el Lótnak, hogy mi lesz a város vége.

Megvetették Sault, és megvetették Józsefet, mert kiderült, hogy amit álmodott, az lehet, hogy valóság lesz, és ettől megrémültek, s megvetették. De megvetették Dávidot is koldusként, noha már király volt.

Ezékiás prófétát, aki követeket küld szét az országba, és hívja az embereket a páska megünneplésére, és megvetették, kinevették és gúnyolták őt. Pált megvetik a hajótörés előtt, amikor figyelmezteti őket, hogy ne induljanak el, mert a vihar végezhet velük. Hány ilyen sors és élet van a Szentírásban?

S ott van Jézus, akit végig megvetettek. Látták Lázár feltámasztását, és nagyon sokan nem hiték el, amit a szemük előtt tett Jézus. Sőt, elhatározták, hogy megölik Őt. Látták egy halott feltámasztását. A reakció, öljük meg, mert a végén átveszi a hatalmat, és akkor mi lesz velünk? Elveszítjük a hatalmat, és mindenki utána megy.

S amikor ott függ ég és föld között szenvedve és kínlódva a bűneinkért, még akkor is gúnyolják. Azt mondják, hogy szállj le a keresztről, és majd hiszünk neked! Megvetették Őt, csakúgy, mint Saul királyt. Ha nem tud magán segíteni, és nem tud rajtunk segíteni, ha nem száll le a keresztről, miért hinnénk el, hogy Ő a Messiás? Isten csodálatos ajándéka volt az, hogy Jézus nem szállt le. Meghalt a mi bűneinkért. Ezért lehet minden hívő keresztyénnek örök élete.

Alapvetően ez a jézusi út. A megaláztatás, a megvetettség és az üldöztetés. Hadd mondjam azt, hogy a hívők útja is sokszor ez. Hányszor nem hisznek a hívőknek, amikor beszélnek az erkölcsi tisztaságról, a csalásmentes életről, a parázna és házasságtörés mentes életről? Amikor elmondják, hogy Jézus újra eljön majd ítélni élőket és holtakat. Ahogy a Szentírás mondja, hogy nevetnek: hol van az Ő eljövetelének ígérete, hiszen minden változatlanul maradt az atyák óta. Ugyan kérem! Persze. Visszajön Jézus. Jól van. Ez ilyen hívő okoskodás. Megvetik a hívőket is sokszor ebben a világban.

Van ennél még rosszabb is. Amikor egy hívő keresztyén mondja ki a szívében: Uram, te ezt nem tudod megtenni. Akkor megveti Jézust, lebecsüli. És azt mondja, hogy nem minden lehetséges az Isten Fiának. Nem ez a legszörnyűbb? Amikor belül sokunk szívében ott van ez, hogy minden lehetséges neked, Uram, de az én problémámat azt nem tudod megoldani. Vagyis megvetjük Istent. Én is hányszor beleestem ebbe a bűnbe. Nem hittem el, hogy ebben tud Isten segíteni. Tudtam, hogy tud, és belül mégis ott volt a kételkedés a szívemben, hogy tudom, hogy tud, de valahogy mégsem hittem le, hogy igazán tud, és megvetettem Őt. Mit tud rajtunk segíteni Jézus? Ebben a helyzetben? Ez túlhalad minden segíteni akarást meg lehetőséget. S ennek ellenére nagy szeretettel, minden alkalommal átéltem az Isten dicsőségét. Annyira szeretett, hogy megmutatatta: nem érted, hogy nekem nincs lehetetlen? Nem érted, hogy nem az a lényeg? Az neked rossz, hogyha nem hiszed el, hogy tudok segíteni minden helyzetben. Akkor most figyelj ide! És akkor elkezdett cselekedni. Ahogy mondja a Biblia, hogy feltűrte az Úr a karját, és megmutatta az Ő dicsőségét. Van-e valami az Istennek lehetetlen? S azt mondja a Szentírás, hogy nincs. Boldogok, akik nem látnak és hisznek.

Jézus úgy ment át ezen a világon, hogy lehetett Őt gyalázni, vele szembeszegülni, Őt lebecsülni, negligálni, és mégis mindenek felett Úr örökkön örökké.

Hogyan felelünk erre a kérdésre, hogy hiszünk, megvalljuk Őt vagy tagadjuk, lebecsüljük belül a szívünkben, vagy megvalljuk? Nagy szeretettel Uram, elhiszek neked mindent, tudom, hogy mindenre kész és képes vagy.

Saulnak sokan nem adtak semmiféle ajándékot. Ezt olvassuk, hogy megvetették őt, és ajándékot sem vittek neki. És mi adhatunk valamit Istennek? Igen. Odaadhatjuk neki a szívünket. Újra odaadhatjuk neki az életünket, és adhatjuk neki azt, hogy Uram, én újra és újra szeretnék hinni benned. Sőt, akarok. Itt a szívem, az életem, alárendelem magam a te akaratodnak. Cselekedj velem belátásod szerint! Ő az életét adta értünk. Vállalod Őt, vagy megveted Őt?


Imádkozzunk!

Úr Jézus, megvalljuk neked őszintén, hogy sokszor olyan keservesen vállalunk csak téged. Bocsásd meg mindahányszor szégyelltük azt, hogy veled járunk! Ha nem is tagadtuk le azt, hogy hozzád tartozunk, de mikor szólni kellett volna, nem szóltunk, csendben maradtunk, vagyis megtagadtunk téged, a veled való közösséget. Köszönjük, hogy erre a bűnre is van bocsánat. Segíts rajtunk és nekünk, kérünk, hogy mostantól fogva mindig vállaljunk téged!

Köszönjük, hogy te változatlan szeretettel és hűséggel szeretsz minket. Ezért hívtál el. Köszönjük, hogy ígéreted most is igaz. Veletek maradok a világ végezetéig, minden napon. S köszönjük még azt is, Urunk, ha megengeded, hogy megvessenek minket és megalázzanak.

Köszönjük, Urunk, hogy az is téged dicsőít, ha ezt alázatos szívvel és mindenfajta mentegetőzés nélkül elviseljük, s neked borítjuk ki a szívünket, mondjuk el a bánatunkat, sírjuk el a könnyeinket. Köszönjük azt is, Urunk, hogy utána örvendezhetünk veled, a te dicsőségednek, amikor megláthatjuk azt, hogy mégis csak igazságot szolgáltatsz.

Köszönjük, Urunk, hogy aki minket bánt, ha hiszünk benned, az a te szemed fényét bántja, és nem marad büntetlen. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Taníts meg minket, kérünk arra, hogy magunkért ne akarjunk bosszút állni, hanem bízzuk azt rád, az igazságosan ítélőre.

Ámen.