PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. január 20.
(vasárnap)

Földvári Tibor


A HIT JÉZUSSAL SZÁMOL


Alapige:Jn 6,1-15

Ezek után elment Jézus a Galileai tengeren Tiberiáson túl. És nagy sokaság követte őt, mivel látták csodatételeit, amit cselekedett a betegeken. Felment pedig Jézus a hegyre, és leült ott a tanítványaival. Közel volt pedig húsvét, a zsidók ünnepe. Mikor azért felemelte Jézus a szemeit és látta, hogy nagy sokaság gyűlt oda hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, hogy mit akart cselekedni. Filep így felelt neki: Kétszáz dénár áru nem elég ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset. Monda neki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala, de mi az ennyinek? Jézus pedig monda: ültessétek le az embereket. Nagy fű volt azon a helyen. Leültek azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket és hálát adott, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek. Hasonlóképen a halakból is, amennyit akartak. Amint pedig beteltek, mondta tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen. Összeszedték azért és megtöltöttek tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak az evők után. Az emberek azért, látva a jelt, amelyet Jézus tett, mondának: bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő volt a világra. Jézus azért, amint észrevette, hogy jönni akarnak és elragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonult egymaga a hegyre.


Imádkozzunk!

Hódolunk előtted mennyei Édesatyánk, mert Jézus Krisztusban az igazi mennyei kenyeret küldted el, aki meghalt és feltámadott, hogy nekünk életünk lehessen.

Köszönjük, hogy a vele való személyes kapcsolat hit által olyan egyszerű, mint amilyen egyszerű testünk számára a kenyér táplálékát magunkhoz venni. Bocsásd meg ugyanakkor nékünk, hogy mégis sokszor annyira bonyolulttá tesszük a hitet. Könyörülj meg rajtunk Urunk, mert a földi élet nehézségei, terhei, csábításai közepette elfelejtkezünk a beléd vetett bizalom erejéről, kétségeskedünk és aggodalmaskodunk. Bocsásd meg nekünk, hogy noha bölcsességre hívtad fel a figyelmünk az év elején, azóta is hányszor hoztunk rossz döntést, nem engedtünk igazán a te akaratodnak, hanem a magunkét cselekedtük.

Köszönjük Urunk, hogy veled lehet újat kezdeni, hogy hit által a lelkünket táplálod és most is ezt akarod tenni.

Könyörülj meg rajtunk, hogy ne zúgolódjunk ellened, hanem ismerjük fel személyedet, isteni személyedben megváltó munkád, szereteted és engedd, hogy megragadjon minket, akkor is, ha már a tied vagyunk, akkor is ha még nem.

Munkálj hitet bennünk. Kérünk, ha meg is fáradunk, tántorodunk, mégis bízzunk benned, ezért szárnyalhassunk, mint a sasok, a földi élet közepette is átélhessük, velünk az Isten.

Jézus Krisztusért kérjük tőled ezeket, Atyánk.

Ámen.


Igehirdetés

János evangélista evangéliuma megírásának a célját a 20. rész 31. versétől kezdődően így fogalmazza meg: "Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek fia, és hogy ezt hívén életetek legyen az ő nevében." Azaz Jézus isteni tekintélyét és hatalmát akarta bemutatni és igazolni, hogy személyében az igeolvasók és hallgatók hihessenek, bízhassanak. Ezt a célt szolgálták azok a jelek is, amelyeket az evangéliumban találhatunk, melyek tulajdonképpen bizonyító csodák voltak az azokat végrehajtó Úr személyére utalva. Kánaánban a vizet borrá változtatta, beteget gyógyított meg, ez a történet is ide tartozik, és ezeken kívül még több csodatétel. Az apostol ezért hangsúlyozta, hogy sok más jelet is tett ugyan Jézus, amelyek ugyan ebben a könyvben nincsenek megírva, de mások megírattak. Tanítványai is így ismerték fel József fiában, Jézusban az Isten fiát. Így ismerhették meg, és bízhattak benne, erősödött a hitük napról, napra vele járva. Megtanulhatták, hogy minden helyzetben számolhatnak hatalmas urukkal. Az első jel után azért fogalmaz így az apostol (a 2. 11-ben): "Ezt az első jelt a galileai Kánában tette Jézus, megmutatta az ő dicsőségét és hittek benne az ő tanítványai." Hittek, azaz, erősödött a hitük. Az azonban, hogy minden helyzetben számolhattak Urukkal, nem is volt számukra sem olyan egyszerű. A mai történet pontosan erről szól.

Mert a tanítvány számára is az egyik legnagyobb akadály, - sajnos bűnnek is nevezhető - az amikor számítgatni kezd, mert nem számol Jézussal. Láthatókra figyel, hit nélkül mérlegel, dönt, kétségbeesik, keres megoldást, de valószínűleg nem talál. A Példabeszédek könyve 3.5-ben nem véletlenül figyelmezteti a hívő embert Isten: "Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál". Nem arról van szó, hogy kapcsolja ki az értelmét, ne gondolkozzon, ne tervezzen, hanem arról, hogy mindezt ne hit nélkül, hanem bizalommal tegye, Istenbe vetett hittel. Amikor azonban valaki e nélkül kezd számítgatni a látható világ törvényszerűségeivel, akkor nem tud Jézusra tekinteni. Nem Jézusra figyel, hanem valami másra. Ezért fontos tisztázni, hogy milyen hibái lehetnek a hívő embernek és a nem hitben járóknak, a tekintetben, amikor nem számolnak Jézussal, hanem helyette inkább számolgatnak.

Figyeljük meg a személyeket a történetben. A többi evangéliumból tudjuk, hogy Jézus Krisztus pihentetni szerette volna tanítványait a missziói munka fáradalmai után. Ezért elvitte őket egy csendes helyre. Csakhogy a sokaság utánuk ment, megkereste Jézust. Amikor meglátja őket akkor intézi kérdését Filephez: honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek. Nem azért kérdezte, mert nem tudta, hogy honnan lehetne, hanem mint kiderül, próbálni akarta tanítványa hitét. Hogy megszánja-e a sokaságot, mert még nekik sem volt idejük enni, amint Márk evangéliuma 6. részéből kiderül. S hogy megtanulta-e már, hogy Urával mindenféle helyzetben számolhat. Kimondani, hogy Uram, sehonnan, mert ez lehetetlen, hogy így ennyi embernek kenyeret adjunk, hozzá téve azonban, de te Uram, adhatsz, hiszen neked ez a körülmény nem lehet akadály. Addigra már Filep tudhatta, hogyan sokasodott meg a bor korábban, amikor Jézus Kánában a vizet borrá változtatta a mennyegzőn. Sőt a missziói út során tapasztalta, hogy Jézus ígérete beteljesedett, gondoskodott róluk az, akihez bementek és befogadta őket, mikor bizonyságot tettek az Isten országa evangéliumáról.

Filep ezzel szemben számolgatni kezd. Józanul, bölcsen végiggondolja, hogy nem elég kétszáz napi bér sem, hogy elegendő kenyeret vegyenek. Egy dénár ugyanis egy napszámos egynapi bére volt. Nagyon kifejező, hogy kétszeresen is aláhúzza a helyzet lehetetlenségét és a maga tehetetlenségét. Kétszáz dénár árú kenyér nem elegendő ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset.

Nem arról van most szó, hogy a tanítványnak minden józan gondolkodását félretéve, fejjel kellene falnak rohannia és gyorsan csinálni valamit. Jézus ugyanis más alkalommal mondta, hogyha valaki házat akar építeni, gondolja végig, hogy be tudja-e fejezni, hogy meg ne szégyenüljön. Vagy mielőtt valaki háborút kezd az ellenségével, mérje fel, hogy nincs-e túlerőben az ellensége, nehogy megszégyenüljön. Azaz, Jézus sohasem akarta tanítványai értelmét, gondolkodását, a földi élet törvényeire való figyelésüket kikapcsoltatni.

A kérdés az, hogy Jézus szavára, akaratára hogyan válaszol a tanítvány, mit tesz, mit tart elképzelhetőnek ebben a helyzetben, hiszen itt szükséghelyzetről van szó, mindennapi szükséget kell kielégíteni. És a tanítvány tudhatta eddigre már, Jézus többször is elmondta tanításában, "a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy mindezekre szükségetek van" (Mt. 6,32).

Sőt Húsvét közeledtével, ami a páska ünnepe, Filep is tudhatta, hogy mit is tett Isten az Egyiptomból való szabaduláskor. Számukra ez a szabadulás mindig összekapcsolódott a pusztai vándorlásban megtapasztalt isteni megtartó figyelemmel, ahogyan Isten gondoskodott róluk nap, mint nap, minden pusztai körülmény közepette. Ezért is hivatkozik Jézus a pusztai vándorlás során tapasztalt mennyei kenyérre, amit Isten adott a mannában és kapcsolta önmagához, az igazi mennyei kenyérhez. Sőt Mózes le is írta (5Mózes, 32,10): "Puszta földön találta őt, zordon sivatag vadonban, gondja volt reá, őrizte mint a szeme fényét. Mint a fészkén felrebbenő sas fiai fölött lebeg, kiterjeszti fölöttük szárnyait, felveszi őket és tollain emeli őket; Egymaga vezette őt az Úr; idegen Isten nem volt ővele." Gondoskodott népéről, végig, és erre Filep emlékezhetett volna.

Itt hallottam Dobos Károly lelkipásztor esetét. Kirakták egy kis faluba Budapestről a múlt korszak legsötétebb időszakában és nem félt hozzákezdeni egy templomépítéshez. Pedig, ha józanul számítgatott volna, akkor meg kellett állapítania, hogy ezt úgysem engedik meg. Akkoriban az egyházi vezetők sem igen örültek ennek, az állami vezetők pedig még kevésbé. Örüljenek annak, ha egyáltalán összejöhetnek valahol, minek templomot építeni - gondolták. Csakhogy ő tudta, hogy szükség van rá, egy olyan helyre, ahol egybejön Isten népe. Ezért számolt Jézussal és a templom ma is áll. Ő ugyanazt tette, amit Dávid is. Jó az a kifejezés, hogy nem rohan valaki fejjel a falnak, értelmét kikapcsolva, mert a zsoltáros arról beszél, hogy "mert általad táboron is átfutok, az én Istenem által kőfalon is átugrom." Akkor menne fejjel a falnak, ha hit nélkül fogna hozzá egy templomépítéshez. Viszont, ha bízik Jézusban, számol vele, akkor átugrik, mert felemeli őt az Úr kegyelme.

A mostani időben nem is olyan könnyű házasságot kötni, a családalapítás kérdéséről gondolkodni. Ha valaki józanul számítgat, akkor lehet, hogy Filephez hasonlóan, azt kell elmondja, hogy akkor nem lesz elég még kevésre sem.

Eszembe jut néhány családfő beszámolója, hogy milyen keserű a szívük, amikor panaszkodnak a gyerekek, hogy nekik még nincs az, ami az osztálytársaik közül már mindenkinek, és azért sem, mert nekik már kevésre sem jut, legalább is úgy tűnik. S az is, hogy a számítás bevált, amit korábban elgondoltak a családvállalás tekintetében. De Jézus arról beszél, hogy lehet vele is számolni. Akkor számítgat valaki ebben az esetben, ha nem számol a láthatatlan tényeivel.

Lelkipásztorom, aki tizenegy gyermeket nevelt fel, csak azért merte vállalni őket még a régi rendszerben, mert hitte, hogy Isten gondoskodni fog róluk. Nem volt könnyű, de ő is vallotta azt, amit a 37. Zsoltárban így mond a szentíró: "gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett volna az igaz, vagy hogy magzatja kenyérkéregetővé."

Én ezt, mint gyermek éltem át a szüleimmel. Nem volt sok mindenünk, de mindig volt elég, sőt a kevés is elégnek bizonyult, mert szívünkben ott volt a hit. Bizony én is szívesen panaszkodtam volna, mikor láttam, hogy mi mindenük van már az osztálytársaimnak, de ettől az őrzött meg, hogy tudtam, az Úr bármikor adhat, amikor erre szükségem van.

Igaz ez az üzleti életre is. Nemcsak a mezőgazdasági munkában tapasztalható, hogy Isten áldása esetén gazdag lesz a gazda. A banki életben, az iparban is, hogy valaki számol Jézussal, s ezért úgy tűnik kevesebbje lesz, nem lesz annyi profit, sőt adományoz másoknak, többet azoknál, akik nem számolnak Jézussal és mégis gazdagabb lesz, mert az Úr áldása mindennél többet jelent.

Filep esete tehát azt mutatja, amikor valaki hit nélkül, vagy kishitűen az Úr tanítványai közül a körülményekre figyel és csak azokat veszi számításba.

András is szerepel azonban a történetben. Az ő személyében azt láthatjuk, amikor a tanítvány a saját élete, személyisége lehetőségei korlátjait veszi számításba kishitűen.

Jó pár óra eltelt már a Filephez intézett kérdés után - derül ki egy másik evangéliumból, mert Jézus tanította a sokaságot, úgyhogy egyre éhesebbek lettek. Végül a tanítványok mentek oda Jézushoz, hogy küldje már el azokat, mert jobb ha elmennek és vesznek maguknak ennivalót. Jézus határozottan válaszol nekik, hogy adjanak ők enni nekik. A tanítványok akkor együttesen mondják, hogy az képtelenség. Jézus azzal oldja meg a helyzetet, hogy elküldi őket, nézzék meg mi van, van-e egyáltalán valami ennivalót. Akkor jön András, Simon Péter testvére, a fiatal fiúval, aki öt árpakenyérrel és két hallal rendelkezik. Ez nem volt kevés, a fiú számára egész napra elegendő lett volna. András azonban hozzáteszi: de mi az ennyinek? Pedig mondhatta volna hittel, de mi az neked Uram. Igen ez kevés, de mi az neked? András is emlékezhetett a Kánai esetre.

A 2Királyok 4. részben Elizeussal kapcsolatban olvasunk egy történetet, amikor éhség van az országban, s valaki Elizeusnak húsz árpakenyeret és pörkölt búzát visz. A próféta azonban azt mondja, hogy adják az ott lévő sokaságnak. Szolgája így válaszolt: minek adjuk ezt oda száz embernek. Olyan tömeg úgysem lakik jól ennyiből.

Talán érezzük, hogy András ugyanúgy gondolkozik, mint párszáz évvel azelőtt ez a szolga. Mi az ennyinek, túl kevés amivel rendelkezünk. Akadályok, korlátok, sőt bűnök is mindig lesznek, nemcsak a körülmények tekintetében, hanem a személyes életünkben is. A tanítványnak tudnia kell, hogy a munkájában, szolgálatában, a hétköznapjaiban számolnia kell ezzel a szomorú ténnyel. Amíg a földön él mindig lesznek nehéz helyzetek önmaga miatt.

Amikor Jeremiást Isten elhívó szava megszólította, úgy hivatkozott: Uram én nem tudok beszélni, még fiatal vagyok, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy szolgád legyek. Ábrahám meg az öregségére hivatkozott: hogy lehet ilyen öregembernek, és a hasonlóan öreg Sárának gyermeke. Isten akkor válaszol így, hogy van-e az Úr számára lehetetlen.

Pál apostol is, bizonyára a tövis miatt érezte magát erőtlennek (2Kor 12,9). Amikor úgy gondolkodhatott, hogy ha nem lenne beteg, ha egy kicsit fiatalabb lenne, akkor mennyivel jobban tudná az Urat szolgálni. Isten azonban azt mondja: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el."

Számolni kell azzal, hogy az erő, az alkalmasság a tanítvány életében is mindig kevesebb lesz, ahogy idősödünk egyre inkább szembesülünk az akadályokkal. De aki számol Jézussal, a láthatatlan világ erőivel, az átéli azt, amit Pál. Érdekes módon Istennek tetszik az, amikor az erőtlen tanítványt teszi erőssé, mint Pál apostol volt.

Egyszer valaki elmondta, hogy ő már nem tud a gyerekek között szolgálni, mert nincs elég türelme hozzájuk.

De vajon ki adja a türelmet és azt az életkorhoz köti az Úr? Igaz ez akkor is, amikor bizonyságot szeretne tenni valaki, de nincsen elég igeismerete. Vagy szeretne hangosan imádkozni, de nincsen hozzá elég bátorsága, vagy egyáltalán szeretne valamilyen szolgálatot végezni, de milyen az előélete. Itt hadd hivatkozzam újra Pálra. Pál gyilkos volt, üldözte az Isten egyházát, volt előélete. Csakhogy ő nem arra nézett, hogy milyen volt korábban, hanem arra, hogy mivé tette őt Jézus. Ő így számolt Jézussal és a végén apostol lett.

Emlékezhetünk Mózesre is, hiszen ő is gyilkos lett, megölte az egyiptomit. Azt gondolta, hogy majd népe felismeri, hogy Isten őt küldte szabadítóul. Isten elküldte őt negyvenéves szolgálatra Jetró mellé, s a végén azt olvassuk róla, hogy szelídebb minden embernél az egész Földön.

A Zsidókhoz írt levélben azt mondja szentíró, hogy minket, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőtért. Olyan akadályokról van itt szó, amiket a futónak le kell vetnie önmagáról ahhoz hogy szabadon futhasson, különben a "ruha" akadályozza. Aki számítgató, az ellenkezőjét teszi.

András esete abban tanít, hogy amikor valaki számítgathat és számolhatna a maga akadályaival, bűneivel, nyomorúságaival, de mivel Jézussal is számol, sőt vele elsősorban, ezért bízik.

A sokaság azt az embertípust mutatja be, amikor valaki hit nélkül számítgat. Olyan örömteli a történetben, hogy a sokaság őszintén jön Jézus után. Készek áldozatot is hozni azért, hogy hallhassák őt. Valami azonban mégis hiányzik belőlük. Ezt a 26. igeverstől kezdődően Jézus maga mondta, hogy azt kellene keresnetek, és abban kellene bíznotok, akit az Atya küldött, mert azért jöttetek most, mert jóllaktatok, de ennél van sokkal fontosabb, azt kellene keresnetek. A baj az volt, hogy a sokaság a csodái miatt kereste Jézust és nem önmagáért. Nem Jézus személye volt a döntő, hanem csupán az, amit tett. Pedig a jeleknek - János evangéliuma szerint - mindig az volt a céljuk, hogy csodajelek lévén, túlmutattak önmagukon, általában valami lelki jelentést is tartalmaztak. Nekik azonban csupán földi szükségleteik kielégítése, bizonyos alkalmi segítségnyújtás miatt kellett Jézus. Emiatt számoltak vele. Vitték a betegeiket, hogy gyógyítsa meg.

Még királynak is megakarták választani, gondolták, ha kell erőszakkal is Jeruzsálembe viszik és királlyá teszik. Húsvét környékén még fokozottabb volt a messiási várakozás a nép körében, amikor emlékeztek az egyiptomi szabadulásra és várták a Messiást, hogy a rómaiakat kiűzze országukból. S mikor itt látták Jézus cselekedeteit, azt hitték, hogy eljött az idő. Nekik olyan király kellett, aki az ő érdekeiknek megfelelően cselekszik, aki kívánságaikat teljesíti, földi uralmat hoz, földi szabadítást és paradicsomot.

Ez az ősi bűn jellemzője, amikor nem tagadja Istent, számít is rá, csak éppen hit nélkül. A vele való személyes kapcsolat, élő közösség az nem kell, az ő uralma is csak addig kell, amíg segít. Aztán menjen a maga útján, mert az ilyen ember is a maga ösvényein kíván továbbmenni.

Szomorúan hallottam, amikor valaki azt mondta, hogy a gyermekének addig van szüksége Istenre, amíg az a neki szükséges erkölcsi nevelést megkapja. Azután már nem szükséges templomba mennie, gyülekezetbe járnia, az részéről már fanatizmus. De meg lehet említeni minden olyan hamis gondolkodást, amikor valaki csak addig érdeklődik Isten iránt, amíg bajban van, és azután elfordul. Csak a gyógyulásért, nehezebb kérdés megoldásáért, vezetés esetén, nehéz döntés előtt kér bölcsességet Istentől. Jézus azonban ebbe sohasem megy bele.

Jézus azonban nem hagyja el végleg a sokaságot. Pár óra elteltével tanítja őket, mert tudja, hogy csak így menekülhetnek meg. Elkezdi arra tanítani a tömeget, ami a kenyércsoda igazi jelentősége és lényege, hogy ő az élőkenyér.

Ha valaki vele kerül kapcsolatba hit által, akkor tapasztalhatja meg azt is, hogy számolhat vele, mert az igazi baj nem a földi körülmények miatt van, hanem a lelki élet miatt, mert az ember bűnös, elveszett. A sokaság is, a tanítványok is ilyenek voltak és ez ránk is igaz. Ezért van szükség lelki szabadulásra és ezért jött ő úgy, mint az élő kenyér, akit Isten küldött. Megváltóként meghalt, föltámadott, mert így szerzett szabadulást és ez a döntő, hogy aztán a bűnös ember megtérve hozzá bízhasson benne. Azért, hogy Úrnak vallhassa azt, akit követ, akinek engedelmeskedik. A tanítványok ezért követték Jézust, mert felismerték benne azt a Megváltót, aki aztán meghalt értük is a kereszten.

Van-e már Jézussal személyes, élő kapcsolatod? Alapigénk elsőrendűen ezt kérdezi tőlünk. Ha igen, akkor a hívő átélheti, hogy vele számolhat minden helyzetben. Jézus személye jelzi, hogy miért számolhatunk vele. Csak emlékeznünk kell reá vonatkozó tulajdonságokra: törődik még a sokasággal is, noha nem bíztak benne igazán, átélhették a csodát, törődik velük, mert látja, hogy nemcsak testi, hanem lelki szükségük is van. Ha kell, próbára teszi a tanítvány hitét, azért, hogy erősíthesse. Jézus Krisztusról azt olvassuk, hogy ő mindig tudta, hogy mit akart cselekedni.

Miért számolhat a benne bízó akármilyen helyzetben vele a jövőre nézve is? Mert ő akkor is tudja, hogy mit akar tenni, amikor nem értjük, hogy mi miért történik. Ezért lehet reá mindig számítani, akármilyen vészhelyzetben, körülmények között.

Az sem gátolja őt a cselekvésben, hogy tanítványai kishitűek. Átveszi az irányítást, először szól, aztán cselekszik, mert tudja, hogy szükség van a cselekvésre és végbeviszi a csodát. Ebben a tanítványokat is használja, erre ő tette alkalmassá őket.

Jellemző, hogy a kosárba mit szedetett össze. Azokat a darabokat, amik megmaradtak az ebéd után, mert lehullottak a földre. Jézus azt mondja, hogy ezt a keveset szedjék össze, hogy ne vesszen el. Filep azzal érvelt nem elég a sokaságnak kétszáz annyi sem, mint amilyük volt. Kiderült, hogy még a maradék is több volt. Jézus ezzel azt igazolja, hogy a mi életünkben még az elképzelhetetlent is megteszi, hogy igazolja, neki a könnyebbet, kisebbet is csupán annyiba kerül megoldani. Gondoljunk arra, hogy mi a helyzet akkor, amikor valami nagyobb megoldására van szükségünk. Ha számítgat a tanítvány, az Úr ezt is elnézi és éppen ott oldja meg a problémát, hogy rájöhessen mire képes ő. Félrevonulása azt igazolta, hogy ő nagyon jól tudta, hogy csak így segíthet a tanítványoknak is. Ő elsőrendűen lelki uralmat hozott és lelki szabadítást, mert ez az örökélet. Az örökélet azonban elkezdődik a földi életben, ezért ő azt cselekszi, amit Isten tett a pusztában népével, gondoskodik rólunk. A földi szükségletről is gondoskodik, de elsőrendűen a lelkivel, mert az a fontosabb, hogy az újszövetségi nép is átélhesse azt, amit Elizeus szolgája egy másik alkalommal.

Az ellenséges seregek körbevették a várost, hogy elfogják a prófétát. Amikor a szolga meglátta őket jajveszékelve futott vissza urához, mondván, jaj uram, elveszünk. Elizeus azonban látta a láthatatlant is, az angyal seregeket, akik védeni mentek őt, az ellenséges seregek és maga körül. Szolgájának azt mondta, ne féljen, mert többen vannak velük, mint amekkora az ellenség csapata. Ugyanakkor imádkozik is szolgájáért, hogy ne csak testi szemeivel, hanem lelki szemével is lásson, a hit szemével. Amikor a szolga meglátta az angyal sereget, akkor megnyugodott.

Jézus ma nem angyal sereget küld, hanem ő maga jön, ezért buzdít a Zsidókhoz írt levélben: félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért, nézvén Jézusra, a hit elkezdőjére és bevégzőjére."

Aki komolyan veszi ezt, az megtanulta, hogy a hit nem számítgat, hanem Jézussal számol.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hálát adunk azért, hogy nem a mi álmodozásunk ez, hogy alapvetően megváltozhat a gondolkozásunk, a jellemünk, az akaratunk, az egész életünk, hanem te ígéred, sőt kínálod nekünk ezt az újat.

Köszönjük, hogy nem a felszínen reparálgatod, nem átfesteni akarod elrontott életünket, hanem a magad életét kínálod nekünk. Köszönjük, hogy ma este is hallhattuk a te beszédedet. Könyörülj rajtunk, hogy higgyük is azt!

Kérünk téged, mutass be minket önmagunknak. Hadd utáljuk meg ezt az atyáinktól örökölt hiábavaló életet, és hadd kívánjuk meg a tiédet, és tudjuk azt őszintén, hittel kérni, és hálásan elfogadni.

Köszönjük, hogy te a kereszten szétosztottad a te igaz, isteni életedet, és jut belőle mindazoknak, akik nálad keresnek megoldást, és benned akarnak hinni.

Könyörülj rajtunk, hogy mi se maradjunk ki ezek közül. Hadd legyen egészen más, igazán megszentelt, értelmes, a te dicsőségedre élő, másoknak szolgáló a mi földi életünk is, és add nekünk azt az örök életet, amit ugyanúgy nem érdemlünk meg, mint emezt, de amit a te végtelen kegyelmedből ingyen adsz a benned hívőknek.

Segíts minket, hogy higgyünk benned, és növeljed a hitünket. Add, hogy csakugyan tele legyen a szívünk veled, hogy tudjunk szolgálni másoknak is a tőled kapott békességgel, reménységgel, önzetlenséggel, szeretettel, megbocsátással, szelídséggel. Mindazzal, amire olyan szomjas ez a világ, s amit egyikünk sem tud kitermelni magából, de amit te bőségesen adsz a benned hívőknek, hogy bőségesen adhassák tovább személyválogatás nélkül mindenkinek.

Kérünk, hogy a te gyógyító kezed így fogja meg az életünket, és engedd, hogy azok közé tartozzunk, akiknek életük van és bővölködnek.

Ámen.