PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. január 17.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


JÉZUS AZ ISTEN FIA


Alapige:Jn 5,36-47

De nékem nagyobb bizonyosságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem. Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok. Az Ő igéje sincs maradandóan bennetek: mert akit Ő elküldött, ti annak nem hisztek. Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; és nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!

Dicsőséget emberektől nem nyerek, de ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek: Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jönne a maga nevében, azt befogadnátok. Mi módon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek? Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál. Van, aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert énrólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én beszédeimnek?


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, valljuk a te örök istenségedet, és ezzel az alázattal és bizalommal borulunk most eléd. Valóban segítséget várunk. Köszönjük, hogy te nemcsak letekintesz reánk a magas mennyből, hanem utánunk jöttél a mennyből ide a földre, sőt alászálltál a pokolra, hogy nekünk ne kelljen odajutnunk.

Magasztalunk téged mindazért, amit értünk tettél, és számunkra megszereztél.

Kérünk, segíts most belsőleg is elcsendesedni előtted. Ami jó és szép az életünkben, azt mind igéddel végezted el. Kérünk, folytasd munkádat bennünk most is. Pontosan tudod, melyikünk milyen lelkiállapotban jött ide. Könyörülj rajtunk. Erősíts, tisztogass, szentelj meg minket az igazsággal, a te igéd igazság.

Ámen.


Igehirdetés

Olyan sokan olvassuk a bibliaolvasó vezérfonal szerint a Szentírást, hogy amikor egy-egy nagyobb könyvet kezdünk, érdemes megállni és madártávlatból is megvizsgálni annak a könyvnek a sajátosságait. Karácsonykor kezdtük el olvasni a János evangéliumát, és egészen húsvétig ez lesz napról-napra a táplálékunk. Egy kicsit időzzünk most annál, hogy mi jellemzi a Bibliának ezt a nagyon szép és fontos könyvét. Néhány olyan szempontot érdemes megjegyeznünk, ami segít majd az egyes részleteket is jobban megérteni.

I. Aki ezt az evangéliumot írta, az a János, akiről sokat tudunk, és a testvérek is sok mindent el tudnának mondani róla. Ő volt Jézus valószínűleg legfiatalabb tanítványa. Ismerjük az édesapjának, édesanyjának a nevét is: Zebedeusnak és Saloménak a fia volt ő Jakabbal együtt. Testvérével, Jakabbal egyszerre hívta el tanítványává Jézus, és ők voltak azok, meg Péter, akik mindenütt ott lehettek, ahol Jézus volt. Őket, hármójukat hívta fel a Megdicsőülés hegyére. Ők lehettek a tanúi Jairus leánykája feltámasztásának. Voltak olyan bizalmas közlések, amiket Jézus csak ennek a három tanítványának mondott.

János az Apostolok Cselekedeteinek könyvében is többször szerepel. Sőt Pál apostol is említi őt a Galata levélben, mint "oszlop apostolt", akihez megtérése után ő is felment Jeruzsálembe.

Még három rövid levelet írt. Az Újszövetség végén találjuk ezeket, és ő írta a Jelenésekről szóló könyvet is.

Érdekes, hogy az evangéliumában önmagáról alig-alig ír valamit, és akkor is név nélkül. Bátyjáról, Jakabról sem ír. Az ő evangéliumában olvashatunk olyan tanítványokról is egy-egy megjegyzést vagy elbeszélést, akikről a többi evangélium nem szól. Jakab és János nem szerepel a János evangéliumában. Ha mégis meg kell említenie önmagát, akkor többnyire így jellemzi magát: "a tanítvány, akit az Úr szeret".

Hogy milyen közel állt Jézushoz, mutatja, hogy amikor Jézus haldokolt a kereszten, akkor az édesanyjáról való gondoskodással Jánost bízta meg, és onnan a keresztről az édesanyját is bátorítja: fogadja el mintegy fiának ezt az ifjú tanítványt, aki majd gondoskodni fog róla.

Mivel ott volt mindenütt, ezért a szem- és fültanú elevenségével tudja leírni mindazt, amit Jézussal kapcsolatban tapasztalt. Jellemző, ahogy levelét elkezdi. János első levele így kezdődik: "Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezünkkel megérintettünk, az életnek igéjéről. (Ez az élet megjelent és láttuk, és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nekünk). Amit hallottunk és láttunk, azt hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen vele..."

Lukács úgy kezdi az evangéliumát, hogy mindennek precízen utána jártam. Ő a történetíró megbízhatóságával, alaposságával kutatómunkát végzett. Sok tanút meghallgatott, a vallomásokat egybevetette, és utána írta le az evangéliumot. Ő nem volt szem- és fültanúja annak, amit Jézus mondott és tett. János igen, neki nem kellett kutatnia. Azt mondja: amit a szemünkkel láttunk, a fülünkkel hallottunk, amit a kezünkkel megfogtunk, azt mondjuk el most nektek. Ez érződik is az egész evangéliumán, hogy: ott voltam, hallottam, láttam - hiteles az egész. Néha egy-egy kicsi részletnek a közbeszúrása árulkodik erről. Hány óra volt akkor, meg amikor a sokaságot jóllakatta Jézus, nagy fű volt. Ilyeneket csak az tud leírni, aki ott volt, látta és benne gázolt és emlékezetes neki.

Ennyit Jánosról.

II. Az evangéliummal kapcsolatban két olyan érdekes feljegyzést szeretnék felolvasni, ami rendkívül tanulságos lehet nekünk.

A Krisztus utáni első századok tudós teológusait egyházatyáknak nevezik. Két egyházatya fontos adalékokat említ a János evangéliumáról. Krisztus után 180-ban egy Ireneusz nevű egyházatya ezt írja: "Ezután János, az Úr tanítványa, aki az Ő kebelén is nyugodott, maga is kiadott egy evangéliumot, miközben a kisázsiai Efézusban tartózkodott, mert ő egészen Traianus koráig ott élt."

Rendkívül fontos adatok vannak ebben a mondatban. Ez a kifejezés, hogy "aki az Ő kebelén nyugodott" a Jézus szenvedése történetéből ismerős. János ott volt mindig közel, akkor is, ha étkeztek. De kiderül ebből, hogy János idős korában az efézusi gyülekezetnek a vezetője volt. Kiderül az is, hogy az ő evangéliumát megelőzően más evangéliumot is voltak, mert azt mondja: ő is kiadott egy evangéliumok. Fontos ez az időmeghatározás, hogy egészen Traianus koráig Efézusban élt. Traianus 98-ban kezdett el uralkodni, tehát János apostol 98-ban még az efézusi gyülekezet vezetőjeként szolgált. Fiatal lehetett, amikor az Úr Jézus elhívta őt a halászbárka mellől és tanítványa lett. Ebből lehet következtetni arra is, hogy mikor keletkezett az evangéliuma.

Máté, Márk és Lukács evangéliuma 70 körül már készen volt. 70 az a nevezetes év, amikor Titusz hadai elpusztították Jeruzsálemet, és a templomot a földdel tették egyenlővé. Akkor már készen volt az első három evangélium. 98-ban még élt János, tehát azt megelőzően írhatta az evangéliumát. Sokféle vizsgálat eredményeképpen a 90-es évekre tehetjük ennek az evangéliumnak az írásba foglalását. 70-körül elkészült az első három, azután 20 év kimarad, és utána megszületett a János evangéliuma.

Miért született meg? Erre nézve hadd olvassam egy másik egyházatyának, a kicsit ismertebb alexandriai Kelemennek a feljegyzését, aki 200 körül a következőt írja: "Utoljára János észrevette, hogy a többi evangélium Jézus történetének külső, emberi vonásait adja elő, és a vének unszolására, a Szentlélektől indíttatva szellemi evangéliumot írt."

Utoljára, mert előtte már befejezték a munkát. Azokat a munkákat úgy minősíti, hogy elsősorban Jézus történetének a külső, emberi vonásait adták elő. A vének, a presbiterek (az a szó van az eredetiben) unszolták Jánost, hogy te ott voltál, láttál, hallottál mindent, hát írd le te is. De azok leírták, minek írjak én? Írd csak le te is! Szem- és fültanú. Nemsokára meghalsz, idős ember vagy már nagyon. Amíg emlékezni tudsz, amíg lehet, írjál le mindent. Ez kevés volt, hogy a vének unszolták, az döntötte el a dolgot, hogy a Szentlélek indította. A Szentlélek indítására nekiállt és szellemi evangéliumot írt.

A János evangéliumának a keletkezését jóval későbbre szeretik tenni azok, akik a Biblia hitelességét kétségbe vonják. Főleg az ő evangéliumát kezdték ki a stílusa meg bizonyos szóhasználata miatt. Azt mondták, az feltétlenül később keletkezett. Külön hálásak lehetünk Istennek, hogy az 1900-as évek közepén, a 40-es évek végén tenyérnyi papiruszdarabot találtak Egyiptomban, amelyiken a János evangéliuma 18. részének néhány verse van rajta. Szó szerint úgy, hogy azt ma is olvassuk Jézus és Pilátus párbeszéde, Jézus elítéltetése előtt. A különféle vizsgálatok kimutatták, hogy ez a papiruszdarabka 120-130-ból származhat. Ez a legrégebbi megtalált bibliai kézirat. Kár, hogy ilyen kicsi. Jó lett volna egy teljes János evangéliuma, de örüljünk ennek is, mert ez sok butaságot, ostoba, rosszindulatú feltételezést nevetségessé tesz. Ez azt jelenti, hogy a 100-as évek elején már kész volt, és talán már másolták is a János evangéliumát. Úgyhogy az I. század végén, a 90-es években egészen bizonyos, hogy megvolt már ez. - Egyébként könnyen érthető a görögsége, kevés szóval sokat tud kifejezni. Rendkívül közérthetően fogalmaz.

III. És most szeretnék néhányat elsorolni a legjellemzőbb vonásai közül. Öt olyan jellemvonását a János evangéliumának, ami szembetűnő sajátossága ennek a bibliai könyvnek.

Az első: az első mondatától a utolsóig Jézus Krisztus istenségéről ír. Akármit mond Jézusról, valami módon mindig ezt akarja felragyogtatni, hogy el ne felejtsétek, hogy Ő öröktől fogva mindörökké Isten. Így kezdődik az evangélium: "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige." Az Ige (logosz) mindig Jézus személyére vonatkozik. Jézus - Isten. Ezt egy tőmondatban közli. Utána jön az a fontos megállapítás: "Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága."

A 18. vers, amit az azóta megtalált legrégebbi kéziratok alapján most már nem úgy fordítanak, mint ahogy Károli fordította, az így hangzik: "Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt." A legrégebbi kéziratok azt írják: "Az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van..." Az egyszülött Isten ... Ez botrány volt ilyet leírni Jézusról.

Keresztelő János is bizonyságot tesz itt mindjárt az első fejezetben. "Én láttam, és bizonyságot tettem, hogy Ő az Isten Fia."

Azután Natanaellel beszélget Jézus. Natanael elcsodálkozik, miután egy kicsit okoskodik, mert az illik őhozzá. "Felelt neki és ezt mondta: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!"

Most ezekben a napokban olvassuk az 5. fejezetet. Ott maga a mindenható Isten erősíti meg azt, hogy Jézus az Ő Fia, és maga Jézus tesz erről bizonyságot akkor is, ha nem hiszik el a bizonyságtételét. "Emiatt aztán még inkább meg akarták Őt ölni a zsidók, mivel nemcsak a szombatot szegte meg, hanem Istent is Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel."

Jézus erre ezt mondta nekik: "Bizony, mondom nektek, a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát. Mert amiket Ő cselekszik, ugyanazokat hasonlóan a Fiú is cselekszi. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit Ő maga cselekszik. És ezeknél nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy ti csodálkozzatok. Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is, akiket akar, megelevenít. Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan tisztelik az Atyát, mert aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki elküldte Őt." (Jn 5,19-23)

Nem tudja Istent tisztelni az, aki nem ismeri meg Jézust, és nem tiszteli ugyanúgy a názáreti Jézust, az Isten Fiát, mint az Atyát. Mert - ahogy később olvassuk - én és az Atya egyek vagyunk. És ez végigvonul az egész evangéliumon, aminek az utolsó mondata így hangzik: "Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az Ő nevében." Ez a célja a Bibliának, ez a célja a Biblia olvasásának, az igehirdetésnek, hogy higgyük, hogy Jézus az Isten Fia, és hogy ezt hívén életünk legyen az Ő nevében. (Jn 20,31)

Ezt a mondatot megelőzően olvassuk a húsvéti jelenetet, amikor Tamásnak megjelenik Jézus húsvét után egy héttel, és azt mondja: nem hitted el, hogy feltámadtam. Azt mondtad csak, ha sebeimet látod... Gyere ide, nézd meg, dugd be a te kezeidet az én sebembe. S akkor mondja Tamás: Én Uram, és én Istenem. Embernek ilyet egy zsidó nem mondott. Az a legszörnyűbb bálványimádás lett volna. De felismeri a názáreti Jézusban, a feltámadott Krisztusban Jahvét, az Urat, az örök Istent, és ezt a felismerését meg is vallja.

Ez a János evangéliumának a célja és az egyik sajátossága, hogy meggyőzze az olvasóit arról, hogy Jézus valóban az Isten Fia, Ő maga is örök Isten. Ezért nem foglalkozik sok olyan dologgal, amivel a többi evangélium. Máté a legelején mindjárt bebizonyítja, hogy Jézus családfáját vissza lehet vezetni Ábrahámig, mert ő zsidóknak írta az evangéliumát. Lukács bebizonyítja, hogy vissza lehet vezetni Ádámig, mert ő pogányoknak írta az evangéliumát, és azoknak ez lesz komoly érv.

János evangéliumában nincs családfa. Pásztorok, bölcsek, jászolbölcső nincs. Az első mondat: Kezdetben volt az Ige. Öröktől fogva mindörökké Isten az, akiről én írok nektek. Akit egyébként láttam a két szememmel, hallottam, megfogtam a kezemmel, így beszélek nektek Jézusról. Egészen különös a hangvétele ennek az evangéliumnak. Egészen meggyőző ez a személyes bizonyságtétel.

A másik jellemvonása az, hogy Jézus az Ő örök Istenségéről időnként jeleket ad. Szinte úgy érthetjük ezt, hogy időnként fellebbenti a fátylat, és a titkot egy pillanatra meg lehet látni. Aztán megint visszahull a fátyol. Aztán megint történik valami, és láttuk, hogy mi van a fátyol mögött.

Mindjárt a második fejezetben, ahol a kánai mennyegzőn a vizet borrá változtatja, ezt a mondatot olvassuk: "ezt az első jelet tette Jézus, így mutatta meg a maga dicsőségét, és hittek benne tanítványai" Aztán a következő fejezetben meggyógyítja a királyi ember fiát. Ezt a második jelet tette Jézus ... Hét ilyen jelet sorol fel János. Ezek között van a harmincnyolc éve beteg meggyógyítása a Betesda tavánál, az ötezer ember megvendégelése, a tengeren járás, és ezek közül több csak a János evangéliumában fordul elő. A kánai menyegző is. János ott volt. Ő is evett, ivott azon a lakodalmon, természetes, hogy emlékszik arra, ami ott történt. Csak azt írja le, amit látott és hallott.

Ugyanilyen jel a vakon született meggyógyítása is. Az sincs máshol, csak a János evangéliumában. Olyan szép az, ahogy végigvezeti azt a folyamatot, amin átment ez a meggyógyított ember. Amikor először beszél Jézusról, azt mondja: egy ember sarat csinált és a szememre kente. Amikor a bíróság elé citálják, már azt mondja: próféta, mert másként nem tudta volna ezt tenni. A végén, amikor Jézus azt kérdezi tőle: Hiszel-e te az Isten Fiában? akkor korrekt módon visszakérdez: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Neki megadatott az, hogy Jézustól ezt hallja: Az, aki veled most beszél. Akkor leborul, ahogy csak Isten előtt szoktak, és azt mondja: Hiszek, Uram. És ezt megint csak Jahvénak, az élő Istennek mondták ezt a megszólítást. Onnan, hogy egy ember, azon keresztül, hogy legalább próféta, mert másként nem tehette volna, - eljut arra felismerésre: Isten Fia és Uramnak szólítja.

Ilyen jeleket olvashatunk tehát, és amikor egy-egy a mi megnevezésünk szerint csodatörténethez jutunk, akkor figyeljük meg, hogy amikor fellebbenti a fátylat Jézus, éppen mit láthatnak meg azok, akik ott vannak, az Ő istenségéből. Hol ezt, hol azt a csodálatos isteni tulajdonságát láthatjuk mi is, amikor olvassuk.

Egy harmadik jellemzője az evangéliumnak, amit így szoktak mondani: négyszemközti evangélium. Márk és Lukács evangéliumában sok olyan történet van, ahol Jézus nagy sokaságnak prédikál. A Jánosban is van néhány, de itt sok olyan beszélgetés van, amit Jézus négyszemközt folytatott le emberekkel. Mindjárt a nyitánynál: András néz utána, hogy ki ez. Jó lenne megtudni, hol lakik. Jézus azt mondja: gyere. S együtt töltenek egy délutánt.

Natanael elmélkedik egy fügefa alatt. Jézus külön felkeresi, és négyszemközt váltanak néhány mondatot. Nikodémus, a híres tanító éjszaka lopva keresi fel, és Ő várja és beszélget vele. A samáriai asszony déli tizenkettőkor, hogy senkivel ne találkozzék, amikor vízért megy. Jézus ott várja, és új élete lesz ennek az asszonynak. Lehet még sorolni: a házasságtörő nőt, az előbb említett vakot, akit meggyógyított: utána megkeresi Jézus a sokaságban, amikor hallotta, hogy miatta kiközösítették, és törvényen kívülivé lett. Kereste Jézus az egyes embert. Mindenki fontos volt neki. Csakugyan olyan volt Ő, és ilyennek is ábrázolja János, mint az a pásztor, aki az elveszett után megy, és inkább a kilencvenkilencet hagyja egy ideig, csak a századikat megkeresse. Ez igazán nagy evangélium, mert itt mindenki magát behelyettesítheti a századikba. Néha olyan elveszettnek, mellőzöttnek, lenézettnek és szerencsétlennek érezzük magukat. Egészen bizonyosak lehetünk azonban abban, hogy fontosak vagyunk neki. Ő szemmel tart akkor is, amikor nem sejtjük, s a legkritikusabb pillanatban közel hajol hozzánk és nem hagy magunkra. Ezt tehát a négyszemközti evangélium.

A negyedik jellemvonása János evangéliumának, hogy gyakran így beszél magáról Jézus: én vagyok. Az én vagyok kijelentés rendkívül gyakran előfordul, s utána valamilyen allegória következik. Én vagyok az életnek kenyere. A hatodik részben hosszan részletezi ezt Jézus. Én vagyok a jó pásztor, és a tizedik részben megtudjuk mit ért ezen. Én vagyok az igazi szőlőtő (15. fejezet), s elmondja, mit jelent ez. Van más szőlőtő is, de Ő az igazi. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Ezzel az én vagyok-kal ugyanazt erősíti meg János, amivel kezdtük, hogy Jézus Isten. Mert ki mondta ezt: Én vagyok?

Amikor Mózest küldi Isten Egyiptomba, ő ezt kérdezi: mit mondjak nekik, ki küldött? Ki áll mögöttem? Mi a te neved? Isten azt mondja: Vagyok, aki Vagyok. Ha kérdeznek téged, mondd meg nekik: a Vagyok küldött engem. Ez sajátos isteni önkijelentés, annak a formulája. Én vagyok. Jézus minden ilyen kijelentésével arra emlékeztette hallgatóit, hogy Ő nem akárki. Nem csodadoktor, nem csak remek tanító, nem csupán az átlagnál jobban képzett rabbi, Ő Isten - öröktől fogva mindörökké. Benne a Mindenható öltött testet és jött közel hozzánk.

Talán a legszembeszökőbb ez a Gecsemáné kertben, és ez is csak a János evangéliumában van leírva, amikor jönnek Jézust letartóztatni, a tanítványok elfutnak. Jézus kérdezi: kit kerestek? A názáreti Jézust. Ezután elhangzik a két szó: én vagyok. És akkor ezek a felfegyverzett emberek, akik azért mentek, hogy a fegyvertelen, szelíd Jézust letartóztassák, hátrahőköltek és a földre estek. Mitől? Ettől, hogy: én vagyok. A Mindenható jelenlétéből kellett megtapasztalniuk valamit, még az Ő ellenségeinek is. Felfegyverzett, templomőrség katonái hátrahőköltek és a földre estek. Azután összeszedték magukat és megkötözték Jézust. Elég ennyit mondania annak, aki valóban Isten.

Még egy ötödiket említek meg. Miközben végigvonul erőteljesen a János evangéliumán a Jézus istenségéről való bizonyságtétel, ugyanakkor sokszor említi és hangsúlyozza Jézusnak a nagyon is emberi természetét és jellemvonásait. Olyan szép, mindjárt az evangélium elején, a 4. részben, a samáriai asszony történetében: az utazástól elfáradva, azonmód leroskadt a Jákób kútjához. Ő is elfáradt, ha sokáig nem evett, Ő is megéhezett, és tudott sírni Lázár sírjánál is, meg Jeruzsálem pusztulására gondolva is, a szent várost nézve, annyira ember is volt. Tökéletes Isten és egészen ember.

Ebből tudjuk meg azt, hogy János evangéliuma vitairat is volt. Az I. század elején tudniillik már felütötték fejüket a tévelygések, és volt egyrészt olyan tévtanítás, hogy Jézus nem volt Isten, csak egészen rendkívüli képességekkel felruházott ember. Ezért hangzott a bizonyságtétel, hogy öröktől fogva mindörökké Isten. Volt egy másik tévelygés, ennek az ellenkezője: Jézus nem volt ám valóságos ember, csak úgy látszott, mintha azt lett volna. A János evangéliuma az igazságnak mind a két részét hangsúlyozza, s erről bizonyságot is tesz: Jézus örök Isten, erről időnként jeleket ad, de ugyanakkor négyszemközt beszélget sokakkal, bűnösökkel is, nagy bűnösökkel is, miközben elhangzik sokszor: én vagyok, ugyanakkor valóságos emberként volt itt közöttünk.

IV. Most szeretnék a felolvasott igéről speciálisan mondani valamit ezek után, mert tanulságos az, amit itt Jézus mond. Azt mondja a farizeusoknak és az írástudóknak, akik nem hitték el, hogy Ő Isten Fia, és hogy Őt az Isten küldte: "Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam. De nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!"

Tudakozzátok az írásokat, ez itt kijelentő és nem felszólító módban van. Megállapítja, hogy buzgón tudakozzátok a Szentírást, és még sincs életetek. Miért nem? Mert nem hisztek abban, akiről a Szentírás szól. És itt említi, hogy már Mózes is megírta, és ők érthetnék, mert ők írástudók. Vagyis a Szentírás tanulmányozása nagyon fontos, de az még nem jelenti az életet. Az élet személy, mégpedig Jézus. Ő maga az élet. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Őbenne élet volt. Aki Ővele szoros kapcsolatba kerül, annak lesz élete. Nektek ezért nincs életetek, kezetekben és fejetekben a Bibliával, mert nem jöttök énhozzám, hogy életetek legyen.

A Szentírás útmutató az életre. Aki azt komolyan veszi, az odatalál Jézushoz, és benne megtalálja az élete értelmét. Az életét magát, az elvehetetlen, elpusztíthatatlan, örök életet. Ez Jézus, nem az Írás. Akinek csak a fejében van, az fejében a Szentírással elkárhozhat. Aki Jézushoz odatalál az Írás útmutatása nyomán, annak kibontakozik az élete itt is, megszűnik az életszomja, mint a samáriai asszonynak, és az övé lesz az örök élet már itt.

Ez volt a mai napra kijelölt igeszakaszunk, és amikor reggel elgondolkoztam ezen, Isten sok mindent engedett megértenem. Nehogy pótolni akarjuk bármivel az élő Krisztussal való valóságos lelki közösségünket, mert nem lehet pótolni. Nincs pótszer, ami ehelyett használható. Fontos, hogy az ige mutatja az irányt, de menjünk abba az irányba, és találjunk oda Jézushoz.

Ugyanez a János írja a Jelenések könyve elején az efézusi gyülekezethez írt levelet, és abban írja, hogy milyen kiváló gyülekezet volt az. Jézus Krisztus megdicséri, hogy észreveszi a tévtanítókat, elhallgattatja őket, elhatárolja magát egy másik fajta tévtanítói csoporttól, a nikolaitáktól. Sokat tűr és szenved, de az a mondásom ellened, hogy az első szeretetet elhagytad. Térj meg azért, mert egyébként tönkremegy a gyülekezet, kimozdítom a te gyertyatartódat.

Sok szépet el lehet mondani, de az első szeretetet (ez azt jelenti, hogy a Jézussal való személyes kapcsolatot) elhanyagolták, és az összes többi sem pótolja ezt. Meg kell térni ebből, egyébként megpecsételte a jövőjét a gyülekezet.

Gondoljunk a vasárnap olvasott igére. Az is a János evangéliumából volt. Ott is azt mondja Jézus: "Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem. Aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak." (Jn 14,21) Nem lehet a végén kezdeni, hogy szeretném Őt megismerni, jelentse ki magát. Ismerjem meg az Ő beszédét, őrizzem, tartsam meg, akkor szeretem Őt, s akkor hozzám jön, összeköltözik velem. Nálam lakik, és így együtt élve megismerjük egymást. Ő ismert engem, de én is megismerhetem őt, mert kijelenti magát.

Ebben a Krisztussal való együttélésben, a vele való szoros lelki közösségben változik meg igazán a mi életünk. Eközben hat át minket az Ő szentsége. Eközben jutunk el oda, hogy a Krisztus illatát megérzik rajtunk. (Pál apostol kifejezése ez.) A Krisztus közelében kap fényt az életünk, és azért tud utána foszforeszkálni. Ha mindig sötétben van, nem tud foszforeszkálni semmi. A Krisztussal való közösségben mágneseződik az életünk, és utána az, ami nem mágnes, mégis mágneses tulajdonságokat mutat fel. Krisztusi tulajdonságokat. Ezt nem pótolja semmi.

Ezt támadja nagyon az ördög mindnyájunk életében. Ez az, amire nincs időnk, nincs csend. Sok lakásban nincs olyan zug, ahol az ember leülhetne, és átadhatná magát ennek a közösségnek, vagy csendben imádkozhatna. Sokszor mi nem engedünk magunknak csendet. Belépünk az ajtón, már bekapcsolunk valamit, bömböljön egészen a lefekvésig, és még utána is azon alszunk el. Ismeretlen sok hívőnek is ez: Gyönyörködöm az Úrban. Félreteszek sok mindent, most van egy rövid idő, amikor odaállok elé, és engedem, hogy Ő munkálkodjék bennem. Legyenek tőle eredő gondolataim. Töltsön be tőle való békesség. Adjon nekem tanácsot, egyáltalán higgadjak le, hogy lehessen velem beszélnie.

A 37. zsoltár így mondja: Gyönyörködjél az Úrban, s megadja a te szíved kívánságait. Nem azzal kezdődik, hogy megrendelem és megadja. Gyönyörködjem benne, akkor érdemes lesz rám bíznia majd értékeket. A korinthusi levélben is így olvassuk: Őt szemlélvén változunk el dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől. Ez a vele való személyes, csendes közösség, ennek a naponkénti ápolása, ez hiányzik sokakból. Akikben ez megvan, azoknak lesz valami olyan többletük, ami nincs a többi hívőben. Azok tudnak helyén mondott igét mondani. Ismerek ilyen embereket.

Egy-két öreg hívőt ismerhettem, akik szűkszavú emberek voltak, de elég volt két-három mondat, hogy a helyére tegyenek egy kisiklott életet, vagy csendes szóval kijózanítsanak, megfeddjenek valamelyikünket. Nem tartottak előadást, nem replikáztak, nem okoskodtak. Néhány helyén való mondat, de az az Úrtól volt. Azért tudott kritikus helyzetben ilyet mondani, mert előtte meg utána sokat állt az Úr előtt.

Ma hallottam egy sokunk által ismert súlyos beteg asszonytestvérünkről, aki kórházban van. Beszélni is alig tud, de valami különös áhítat van a kórteremben - mondta valaki, aki meglátogatta. Egy nem hívő szobatársa mondta, hogy ez az asszony szent. Pedig ugyanolyan, mint mi. Csak ő egész életében sokat állt ilyen csendben, miközben számos gyermekét nagy anyagi szegénységben felnevelte. Végigharcolta azt, amit sokan közülünk is harcolunk, de mindig volt ideje arra, hogy az Úr előtt álljon, hogy áthassa őt Jézus közelsége. Átjárja az Ő szentsége, s akkor tud kedves lenni ahhoz a nővérhez is, aki idegességében megsértette őt, s magát vonszolva is inkább kiviszi az ágytálat, hogy ne a nővérkének kelljen fáradnia. De kiviszi a szomszéd ágyban fekvőét is mosolyogva és kedvesen. Ezen csodálkoznak. Valami Krisztus-kiáradás történik ilyenkor. Ez tényleg nem mi vagyunk. Aki Jézus közelében van, akit átjár az Ő istensége, szentsége, tisztasága, az elváltozik lépésről lépésre úgy, mint az Úrnak Lelkétől. Ezt hívják keresztyénségnek. Az összes többi megelőző fokozat, ami ide vezet, - csak lehet-e vezetni minket ide.

Isten ma erre bátorít minket, hogy inkább valami mást tegyünk félre, és ne mindig újra azt tegyük félre, hogy igazán elcsendesedünk. Engedjük, hogy beszéljen velünk, hogy kijelentse magát nekünk a mi Urunk, akit úgy tisztelünk, mint aki öröktől fogva mindörökké Isten.


Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, mi is sokszor úgy tudakozzuk az Írásokat, hogy nem jutunk el hozzád. Sok mindennel tömjük a fejünket, és a szívünk mégis sokszor üres. Bocsásd meg ezt nekünk! Szeretnénk most megalázni magunkat előtted, és még ehhez is tőled kérünk támogatást, a te Lelked indítását, a te szereteted vonzását, hogy ne tarthasson vissza tőled minket senki és semmi.

Segíts úgy elvégeznünk kötelességeinket, hogy mindig jusson idő arra, hogy előtted állunk. Engedd, hogy mindnyájan, akik most itt vagyunk, megízlelhessük, mit jelent gyönyörködni benned, és tapasztalni, hogy utána megadod a szívünk kérését.

Ajándékozz meg minket sugárzó élettel. Sokszor csak a magunk rossz kedve, békétlensége sugárzik ki belőlünk. Tölts meg minket önmagaddal, hogy a te szereteted, a te szelídséget, a te szentséged áradjon át rajtunk ebbe a világba.

Könyörgünk hozzád most különösen a mi beteg testvéreinkért. Különösen kiáltunk egy súlyos beavatkozás előtt levő testvérünkért, aki egyedül benned reménykedik, s úgy kérte a mi közbejáró könyörgésünket. Könyörgünk ezért a most említett asszonytestvérünkért is. Adj neki gyógyulást és használd őt ott ilyen erőtlenül, nyomorultan is a te dicsőségedre, hadd mutathassa másoknak is az utat.

Könyörülj meg rajtunk is, akik annyit tudunk panaszkodni a magunk nyomorúságai miatt. Engedd, hogy még terheket hordozva is fel tudjuk venni másokét is. Hadd tapasztaljuk meg, hogy aki a másikét is viszi, annak könnyebb lesz, és még több erőt kap. Engedd megtalálnunk mindig annak az idejét, helyét, alkalmát, amikor átjárhat bennünket a te isteni közelséged.

Ámen.