PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. szeptember 20.
(csütörtök)

Varga Róbert


A BOLOND GAZDAG TÉVEDÉSE


Alapige:Lk 12,13-21

"Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: "Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!" De ő így válaszolt: "Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá közöttetek?" Azután ezt mondta nekik: "Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg." Aztán példázatot mondott nekik: "Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, és kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy te most is kegyelmesen, és nagy szeretettel nézed a mi életünket, s újra és újra a legfontosabbra, hinni akarsz tanítani minket.

Áldunk és dicsőítünk azért, hogy a te szeretetednek és irgalmadnak nincsen vége. Köszönjük, hogy az is a te szeretetednek a jele, ha egyszer majd a kegyelmi időnek vége szakad, és kinek-kinek számot kell adnia a te színed előtt életéről.

Kérünk, hogy ezen a mai estén is könyörülj meg rajtunk. Hadd hangozzék el az, amit te jónak látsz, s hadd váljék az üzenetté a számunkra, amit te nekünk terveztél adni. Így áldj meg bennünket, kérünk.

Ámen.


Igehirdetés

Egy konferencián mondta valaki azt, hogy Istennek mindig baja van a pénzzel. Pedig Istennek sosincs baja a pénzzel. Hiszen a Szentírás azt mondja, hogy Istené az arany és az ezüst. Ő ad - így van benne szó szerint a Bibliában - gazdagságot, és Ő veheti azt el egy szempillantás alatt. Ha a nagy vagyonokat nézzük, tényleg így van ez, hogy egyszer van, másszor nincs, és egy szempillantás alatt összedőlhet minden. Ahogy legutóbb, jó pár héttel ezelőtt, amikor a MOL részvények lefelé száguldottak, és végül is 25.015.- Ft-on álltak meg, bizony nagy vagyonok úsztak el. Milliárdos vagyonok mentek, váltak semmivé egy szempillantás alatt. Nem csak a mi országunkban, hanem máshol is.

Istennek soha semmi baja nincs a pénzzel. A pénzzel nekünk van mindig bajunk, mert egyrészt sosem elég, másrészt sokan szerelmesek a pénzbe, ez pedig a Biblia szerint minden rossznak a gyökere.

Ma este nem a pénzről lesz szó. Ezt azért mondom meg mindjárt az elején, nehogy valaki fölálljon, és kimenjen, és azt mondja, hogy már megint a pénzről van szó. Nem erről lesz szó. Viszont, a zsidó öröklési jog szerint a mózesi törvények alapján szabályozott volt Izráelben, hogy ki, mit és mennyit örökölhetett, és világosan egyértelművé tették a mózesi törvények, hogyha több örökös volt a családban, különösen, ha fiúk voltak, a lányok nem igen örököltek semmit sem. A vagyont mindig a fiútestvérek között osztották el. Méghozzá a földműveseknél a törvény azt mondta ki, hogy az idősebb testvér örökli a házhelyet, a telket, ha volt, a földterület nagy részét, és az ingó vagyon kétharmadát is.

Jó dolog volt Izráelben elsőszülöttnek lenni, mert a vagyon legnagyobb részét az örökölte. Maradt valami a kisebbeknek is. De ha belegondolunk, mire elosztották az egyharmadot, bizony egy-egy testvérre nem sok jutott, pedig abban az időben - nem úgy, mint nálunk, az Ormánságban - nem volt divat az egyke, hanem sok fiútestvér volt, és bizony az elsőszülött vitt el szinte mindent.

Abból, amit itt a kisebbik fiú kér Jézustól, az is kiderül, hogy az idősebbik még ezt az egyharmadot sem akarta odaadni neki, hanem meg akart tartani mindent magának. Mivel az öröklési jogot a törvények szabályozták, vitás kérdésekben sokszor jó pénzért az írástudók szívesen ajánlották magukat, hogy döntőbírók lesznek, és igazságot szolgáltatnak.

Mivel Jézust is tanítónak tartották a legtöbben, méghozzá igazságos, nagy tanítónak, akinek, amit addig mondott, arról kiderült, hogy abban mindenben igaza volt. Ezért fordul ez a fiatalabb testvér Jézushoz, hogy tegyen igazságot. Jézus pedig világossá teszi egy mondattal: Ember - és ez elég kemény megszólítás -, ki tett engem bíróvá köztetek, testvérek között? S ezzel világossá teszi Jézus, hogy Őt másért küldte a mennyei Atya. Nem azért, hogy ezen a földön bármilyen vitás kérdésben döntőbíró legyen, hanem Őt azért küldte Isten, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.

Sokszor van ám ez így gyülekezetekben, meg hívő emberek között is, hogy szeretnék Jézus tekintélyét, vagy ha azt nem lehet, akkor legalább a lelkészek tekintélyét fölhasználni arra, hogy peres vagy vitás ügyekben a gyülekezeti tagok között igazságot tegyenek. De nem erre van, és nem ezért jött Jézus. Ő sosem vállalta, hogy egyik vagy másik oldalnak adjon igazat. Nagyon nehéz helyzetbe kerülnek egyházi emberek is, amikor erre szólítják fel őket, hogy peres vagy vitás ügyekben igazságot tegyenek.

Mi volt a jellemző arra, aki igazságtételt várt itt, ebben a részben Jézustól? A megdöbbentő az, hogy ott volt Jézus mellett, és hallotta mindazt, amit Jézus elmondott. Jézus beszélt a nehéz időkről. Beszélt arról, hogyha bizonyságot tesznek őróla, ha hitben járnak, akkor próbatételek és nehézségek érik őket. Lesznek olyanok, akik elfogadják a bizonyságtételüket, s lesznek, akik elutasítják. Ezt az embert, aki ez hallgatja, és ott van Jézus mellett, mindez nem is érdekli igazán. Tulajdonképpen meg sem hallja azt, hogy Jézus miről beszél. Csak az érdekli egyedül, hogy mi lesz az örökségével.

Ez intés mindnyájunk számára, hogy hogyan vagyunk mi itt? Hogyan figyelünk Isten szavára? Mi az, ami foglalkoztat minket belül. Szolgál a lelkész, hangzik az igehirdetés, de mi abból szinte semmit nem jegyzünk meg, semmi nem marad meg, csak az a probléma, amivel idejöttünk. Az a kérdés dolgozik itt bennünk is, arra koncentrálunk, arra figyelünk, és mindenképpen arra szeretnénk választ kapni akár, ezen a mostani istentiszteleten is. Ez önmagában nem baj. De figyelünk-e arra, amit az Isten akar mondani? Itt Jézus nem az örökség kérdéséről beszél ennek a fiatalembernek, hanem beszél a bizonyságtételről, beszél az Isten követésének a nehézségeiről, az azzal járó megpróbáltatásokról és szenvedésekről. Ennek az embernek a gondolkodása pedig csupán a vagyon megléte vagy nem léte köré csoportosul.

És aztán van itt más valaki is, akiről beszél a példázatban Jézus. Hogy volt valaki, akit szintén csak az érdekelt, hogy a földi javaival mi lesz. A vagyon megléte, a bővölködés, lehet, hogy az ember küzdelme, munkája vagy éppen csalása következményeképp áll elő. Úgy gyarapodik valaki, hogy megdolgozik érte, vagy úgy, hogy örököl valamit, vagy úgy, hogy nem tisztességes úton szerzi meg, amit megszerzett, de az élet mindig Isten ajándéka. Az sosem függ össze a gazdagsággal. Sokan pedig galád módon, buta módon úgy gondolják, hogy a vagyon megléte összefügg az élettel. Akár még az életet is meghosszabbíthatja, pedig legfeljebb csak kellemesebbé és könnyebbé teheti. De az életünkkel nem mi rendelkezünk.

Ez az ember, akit itt a példázatbeliként elénk állít Jézus, nem jegyez meg semmit sem a bizonyságtételről, sem a hit vállalásáról, sem a próbákról. Bizony nagyon fontos kérdés ez, hogy Jézus előtt állva figyelünk-e rá, vagy pedig nem? Vagy pedig a saját ügyeinkkel vagyunk csupán elfoglalva, s nem értjük meg Isten üzenetét.

Sokszor olyan ostoba és önző az ember, hogy úgy gondolja, hogy Jézust föl lehet használni bármire. Ez a fiatalember is úgy gondolta. Fölhasználhatja arra Jézus Krisztus erejét, hatalmát, tekintélyét, hogy rászóljon az idősebb testvérre, hogy ossza meg az vele az örökségét.

Jó lenne tetten érni magunkat abban, amikor Jézus erejét, tekintélyét mi is csak használni akarjuk. Amikor az imádságot is használjuk, de nem arra, amire az Isten adta. Hogy közbenjárjunk, könyörögjünk másokért, hogy imádságban fölkiáltsunk Istenhez valaki miatt, aki nagy bajban van, vagy hálát adjunk örömökért, ajándékokért, amit Istentől kaptunk. Vagy könyörögjünk a saját lelkiállapotunkért és helyzetünkért. Jézust nem lehet semmire sem fölhasználni. Ő ezt nem engedi meg. Az imádság is csütörtököt mond, elakad, amikor használni akarjuk valamire, vagy éppen valaki ellen. Ilyet is hallottam egy bibliaórán. Úgy csendesen, olyan hívő módon, de szinte átkozásként használta valakivel, vagy használta volna valakivel szemben az, aki imádkozott, az imádságot. Ez olyan, amit az Isten biztos, hogy nem fog meghallgatni, mert akarata ellenére való.

Sokszor tehát használni akarjuk Jézust. Igazoljuk az igazunkat. Bizonyítjuk, hogy nekünk van igazunk, hogy jó az, amit gondolunk, de Jézus Krisztust semmire nem lehet fölhasználni.

Aztán az is kiderül ebből a részből, hogy sokaknak az életeszménye annyi, hogy fenntartani a biológiai létezést. Itt felsorolja ezt Jézus: evés, ivás, testi jólét, egészség, biztos jövő, a gyarapodás, a fizikai testi gyarapodás által, és bővölködés. Ebben van az ember életének értelme, meg abban, hogy hosszú ideig tartson. Ezen is jó, hogyha elgondolkodunk, hogyha valaki meghal, mi is azt kérdezzük legelőször nem, hogy hány éves volt? Hány éves volt? Ez annyira lényeges? Soha nem azt kérdezzük, hogy minőségi életet élt? Értelme volt az élete Isten szerint, értelmes életet élt? Volt értelme az életének, annak, aki meghalt. Az az első kérdés, hogy hány éves volt, és miben halt meg? Mintha ezek olyan lényeges kérdések lennének. Néha nyilván nem mellékes, de az igazán fontos kérdés, ha már egyáltalán ez tényleg olyan lényeges, hogy az élete minőségi élet volt-e Isten szerint, vagy pedig nem, vagy csak mennyiségi, hosszú élete volt, de üres volt, szegény, és Isten nélküli élet.

Az élet akkor igazán bővölködő, hogyha Istennel gazdag. Istennel tölti meg azt valaki. Egyébként dolgozhat megfeszített munkaerővel, kiharcolhat megszerzett javakat, itt az is benne van, hogy pihenjél lelkem. Megdöbbentő. Van, akinek az egész élete pihikélés. Az ágyban a tv előtt, számolgatva a bankbetétet.

Emlékszem valakire, aki elmondta, hogy neki az egész élete azzal telt el, hogy összegyűjtött bizonyos összeget, és aztán befizetett egy társasutazásra. Viszonylag jó nyugdíja volt. Nem volt nehéz összegyűjteni. Mindig az utolsó pillanatban induló utakra fizetett be, amelyek sokszor 40%-kal kevesebbe kerültek. Erre spórolt, ez volt az élete értelme. A világ nagy részét bejárta. Aztán eljött egy beszélgetés, ahogy elmondta, hogy tulajdonképpen az ő életének nincs is igazán értelme. Most van értelme, vagy nincs értelme? Feltettem ezt a kérdést. Az előbb azt tetszett mondani, hogy az élete értelme az utazás, most meg azt mondja, hogy nincs is az életének értelme. Pihenj, egyél, igyál, szórakozzál, bővölködjél. Hogyan juthat el valaki olyan helyzetre, hogy egyre többje legyen? Gyűjthet, és nem tékozol. Tényleg élhet egy spórolós, mindent százszor meggondoló életet. Pedig Isten a pénzt is arra adja, hogy adjuk ki arra, amire kell, ha kell. Erre adja a pénzt. Jó, hogyha ezen elgondolkodunk. Isten arra adja a pénzt, a pénzünket, amit könnyebb vagy nehezebb munkával keresünk meg, hogyha kell valamire, ami értelmes, jó cél, tessék kiadni, hogy tartós, sokáig tartós fogyasztási cikkeket vegyünk, akár. Az olcsó mindig a legdrágább, mert az hamar tönkremegy, s sokszor négy-öt olyan készüléket kell venni, amit ha egyszer megvettünk volna, és nem sajnáltuk volna a pénzünket, talán még tíz év után is tartana, s használni lehetne. Ebben is ad Isten józanságot. Lehet takarékos életet élni. Az nem baj, sőt időnként kell. És lehet fölismerve, józanul döntve egy bizonyos összeget kiadni arra, amire Isten indít minket.

Mit mond itt ez a gazdag? Elsősorban azt mondja, hogy a legfontosabb életcél, hogy meggazdagodjon valaki. Ez a legfontosabb, hogy gazdag legyen valaki. Silány gondolkodás, mert nem az a legfontosabb.

Aztán azt mondja, hogyha jó a termés, akkor még nagyobb, még magasabb csűröket kell építeni. Mert ugye a több csűr, nagyobb biztonság. Én emlékszem arra nagymamám elmondásából, amikor a háború után söpörték a millpengőket. Az utcaseprők söpörték a bankjegyeket az utcán. Ki gondolt arra, egy hónappal azelőtt? Senkinek eszébe nem jutott. Sok családnak félre volt téve. Akkor még nem vitték annyira bankba, ott tényleg a párnahuzat alatt vagy a cihában őrizték a pénzt. Kidobták, és söpörni lehetett, vagy tömegével égették el, mert a millpengők semmire nem voltak jók egy idő után. A saját életbiztosítása. Tényleg ez a legfontosabb? Ez a legfontosabb cél és érték? A legfontosabb ténykedés? Sokan azt mondják, hogy a gyerekeinknek és az unokáinknak teszem félre. De lehet, hogy a gyereknek és az unokának az lenne a segítség, amikor építkezik, az öröksége legalább egy részét megkapná, mert akkor kell neki a pénz, akkor lenne igazán segítség. És nem akkor, amikor az unoka is, meg a gyerek is már húsz, harminc, negyven, ötven éves. Negyvenhat, ötven évesen örököl valaki egy nagyobb összeget. Hát ..., lehet vele nyilván mit kezdeni, de igazán akkor van arra a segítségre szükség, amikor olyan korú, hogy tényleg helyére kerülne, az a pénz. Utána is visszaélhet vele a gyerek, meg utána is lehet hálátlan, de ha mindig ezt nézzük, akkor az ember sosem segít. Jó lenne ezt is végiggondolni. Tényleg rajta kell ülni? Vagy pedig józanul megimádkozva, végiggondolva, megszabadulva attól a kényszertől, hogy gyűjteni, s egyre több legyen. Megszabadulva, és akkor adni a segítséget, amikor arra a család egyik-másik tagjának igazán szüksége van.

Hogyan is beszélt ez a bolond gazdag? Az én csűreim, az én javaim, az én vagyonom, az én lelkem. Itt ugye a legfontosabb szó az, hogy az én. Ma sokan még azt is hozzáteszik, hogy az én méhemmel azt csinálok, amit akarok. A nők egy része így gondolkodik. Senkinek, még Istennek sincs beleszólása. Az én méhem, azt teszek vele, amit akarok. Szülök vagy abortálok, kinek mi köze hozzá?

A legtöbb ember egészen halála pillanatáig rendelkezni akar az életével, méghozzá úgy, hogy abba senkinek beleszólása nincsen. Hányszor látom ezt, hogy az életük utolsó szakaszában jönnek rá erre, hogy az egész életüket eltékozolták, és az egész életüket elrontották, tévúton járva. Nem egyszer ülök olyan ember lakásában, aki tényleg mindent képekbe, szobrokba, műtárgyakba fektetett, s előre ég a feje, hogy mi lesz vele, hogy milyen veszekedés lesz ezen majd, mert nem lehet azt úgy elosztani, hogy igazságosan osszák szét.

Akiben nincs meg az istenfélelem megelégedéssel, annak az élete bizonyos, hogy zsákutcába vezet. Nem lehet egyszerűen másképpen. Isten józan törvényeket adott ebbe a világba, és tényleg megnyomorodik az élete az állandó elégedetlenség miatt. Ha meleg van, az a baj, ha túl hűvös van, az a baj. Ha sok ételt kap, akkor az a probléma. Ha túl nagy a bőség, ha túl kevés, ami közül választani lehet, akkor meg az a problémája. Milyen nehéz egy ilyen emberrel, szülővel, gyerekkel, anyóssal, mennyel együtt élni, aki mindig zúgolódik valami miatt. Akinek soha nem elég semmi. Soha nem jó úgy, ahogy van.

Emlékszem valakire, aki kapott egy szép zöld színű ajándékot. Az első kérdése az volt, hogy kék nem volt? Zöldet kapott. Kék nem volt? Nem azt nézte, hogy milyen jó az, amit kapott, és milyen szép, és milyen szeretettel adták, mert talán mégis az a legfontosabb. Kék nem volt? Nem vette észre, hogy mennyire megbántotta azt, azokat, akik ezt nagy szeretettel ajándékba adták neki. Mert az volt a fontos, hogy kék nem volt, és nem azt nézte, hogy milyen lelkülettel, szívvel adták. Vannak ilyen nagyon nehéz természetű emberek. Isten legyen irgalmas nekünk, hogyha mi is ilyenek vagyunk, némelyek közülünk. S talán nem jövünk rá, de adja Isten, hogy végre valaki megmondja a szemünkbe, hogy te kiállhatatlan, nehéz természetű ember vagy, változtass rajta. Kérd Istent, hogy könyörüljön meg rajtad, hogy ezen tudjál változtatni, mert magunktól ez lehetetlen.

Érdemes ezt az egész kérdést megvizsgálni mindnyájunknak, hogy vajon ott van-e a szívünkben az istenfélelem megelégedéssel. Jó-e, az mind jó, amit Isten tészen? Tényleg tudjuk ezt örömmel, hálaadással énekelni? Ma úgy megyünk majd haza, hogy hálát adunk a mai napért? Egészen másképp alakul a belső lelkiállapotunk, még ha nehéz napunk is volt, ha bántottak, ha minden okunk megvan a zúgolódásra. Az elégedetlenségre, talán még arra is, hogy a mai napunk olyan elrontott volt az egész, nem sikerült úgy, ahogy szerettünk volna. Kezdjünk el hálát adni, s begyógyulnak a sebeink. Mert ahogy elkezdünk hálát adni talán még azért is, hogy valami miatt nem engedte meg Isten. Sok mindent eszünkbe fog juttatni. Amiért meg tényleg, igazán, szívből, örömmel hálát adhatunk, mert azt meg megadta. Szörnyű állapotba kerül az az ember, aki mindenért zúgolódik, minden miatt zúgolódik. Minden rossz. Semmi nem igazán jó. Soha nem elég semmi. A végén megbetegíti saját magát, és belezuhan egy állandó, elégedetlen, és zúgolódó körbe, és ebből nagyon nehezen lehet kijönni.

Az elégedetlen ember hálátlan ember is, mert nem akarja sem megérteni, sem elhinni, hogy az Isten gondviselő Isten. Most lehet, hogy kemény lesz, amit mondok: végső soron a zúgolódó, elégedetlenkedő ember, aki állandóan ilyen helyzetben van, az Istent káromolja. Ez istenkáromlás, mert nem elég, amit aznapra az Isten adott, ahogyan alakította a sorsunkat, ezt a mai napot. Jó lenne ezt végiggondolni. Az elégedetlen embernek a gondolatai, vágyai, igényei csak a testéig érnek. Sokan látják, és le is írják, hogy az egész emberi jövőkép, az emberiség jövőképe beteg, mert csak a testi jólétre akar alapozni. Csak magával akar törődni. Az én csűrjeim, az én lelkem, az én testem, az én jövőm, az én pénzem, és így tovább és így tovább. Az ember nem lehet önhatalmú ura az életének. Tessék megfigyelni. A világ is így tervez. A mi jövőnk. Az, hogy mi lesz a gyerekeinkkel, meg az unokáinkkal? Néhány józan ember ezt fölveti, de lesöprik, lemossák őket a pályáról. Most elég-e az energia, a levegő, a víz, vagy nem? Az hogy mi lesz ötven év múlva? Kit érdekel? Ha ezt megértettük volna már, akkor sokkal több erdőt ültetnénk, sokkal nagyobb lenne a tisztaság. Sokkal kevesebb lenne az eldobható doboz és így tovább. Talán sokat hallottunk már erről, most nem részletezem.

De nem tervezhetünk mindig önmagunkra nézve. Másokat, legfőképpen Istent kihagyva a dologból. Márpedig világviszonylatban, országosan, s a legtöbb ember egyéni életére nézve is ez történik. Nem régen valaki mondta: mit érdekel engem az, hogy mi lesz negyven év múlva. Én már akkor alulról szaglom az ibolyát, ha lesz ibolya. Nem biztos, hogy lesz mit szagolnia. Mert ha így haladnak a dolgok, nem biztos, hogy lesz. Mert addigra talán azt is kiirtják, úgyhogy ne reménykedjen, mert nem biztos, hogy lesz ibolya. De hát önmagában is bolond beszéd ez, amit mond.

Erre a gondolkodásra ebben a mai részben egyértelműen azt mondja Isten, esztelenség. Ha azt gondolja valaki, hogy életének biztonsága és biztosítéka a saját kezében van, aki nem számol Isten folyamatos jelenlétével egyrészt: nem gondol arra, hogy Ő létezik, tehát negligálja, kiveti Őt az életéből, másrészt gyakorlatilag tagadja Isten létezését, mert nem számol vele. Nem számolok a gondviselő Istennel. Csak abban hisz, amit a két kezével megtermel. Hát jól nézünk, ki, amit mi a két kezünkkel elérünk egy-egy munkanap után? Én nagyon sokszor láttam azt, amikor világi munkahelyen dolgoztam, hogy ennek a napnak most semmi értelme nem volt. És azt is láttam, amikor otthon nem azt csináltam, amit kellett volna. Értelmetlenül telt el az a nap. A végére jöttem rá, hogy most nem ezt kellett volna csinálnom. Nem dicsőítette Istent az, amit csináltam. S nem volt értelme a munkámnak. Hiábavalóságba fulladt az az egész nap. Ilyen egyszerű, hogy egy polcot akartam fölszerelni, és sehogy nem bírtam vele. Elgörbültek és letörtek a fúrók, ráesett a lábamra a kalapáccsal együtt, és meg kellett értenem, hogy tegyem le, mert nem ezt kell csinálnom. Nem ez a feladatom. Másra akart Isten rávenni. Más lett volna, amit csinálnom kellett. Aztán a végén, mire besötétedett, amikor már nem lehetett jóvátenni, meg értettem nagy nehezen. Erre mondja azt Isten, hogy zablával kell titeket kormányozni és vezetni? Nincs megújult értelmetek, hogy megértsétek, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata?

Ez a gazdag sok évre számított. Azt mondja: Én lelkem, sok évre valód van. Egyél, pihenj. Ezzel kezdi. Munka nem kell már, ugye én dolgoztam eleget. Pihenj, egyél, igyál, bővölködjél. Ma ezt így mondanánk: rakd tele a tárolót - hogyha van -, töltsd meg. Ott van a biztos bankbetét. Vásárolj be. Legyen tele a hűtőszekrény: sör, bor, fönt a szekrényben a pálinkásüvegek, egyik ilyen, másik olyan. Tele a hűtő. Ott a ropi, behűtve a sör. Ott van a százhuszonhat csatornát behozó előfizetés. Nyomkodd a távirányítót. Minden szobában minden családtag más műsort más tv-n néz - sok ilyen van. Pihenj, egyél, igyál, bővölködj. Ennyi az élet. Félelmetesen sivár élet és gondolkodás. Lehet tv-t nézni nyugodtan, de nem biztos, hogy kell százhuszonöt csatorna. Van, akinek kétszázharminc van. Van, akinek hatszáz. Abnormális. Van, akinek hatszáz csatorna jön be műholdon keresztül. S akkor a képernyő, hogy tulajdonképpen el sem igen tudja helyezni a szobájában.

Mit mond a gazdag? Pihenj, egyél, igyál, én lelkem bővölködjél. Sok évre valód van. Ezt mondja ez az ember. Sok évre valód van. S mit mond Jézus a példázatban? Még ma éjjel. Micsoda kontraszt, nem? Nagyobb, mint amit a tv behoz. Micsoda kontraszt? Sok évre valóm van, nagyobb csűröket kell építeni. Fantasztikus program. Nagyobb csűröket kell építeni. Felépülnek a nagyobb csűrök, teletömik gabonával, s egyszer csak megszólal az Isten, még ma éjjel, barátom, lejárt. Az emberi gondolkodás szerint sok év van hátra, Isten gondolkodása, terve szerint meg azt mondja: bocsáss meg, hat óra múlt, öt és fél órád van hátra. Nem megdöbbentő? Az ember azt mondja, hogy sok év, az Isten azt mondja, hogy öt és fél óra, barátom. Nem túl kevés ez? Öt és fél óra. Ott vannak az új csűrök. Öt és fél óráig fogod nézni, nem sok évig. Ezt mondja az ember, és azt mondja az Isten.

Valaki egyszer így mondta: jön a névadó éjszaka, a névadó éjszaka. Mert nevet ad ennek a példázatbeli embernek az Isten. Azt mondja neki, hogy bolond. Ez a névadó éjszaka. Bolond, ezen az éjszakán elkérik a lelkedet. S mindaz, amit felépítettél, ugyan kié lesz?

Sosem felejtem el azt az asszonyt, aki csak úgy bejött ide. Nagyon nagy vagyona volt. A mai viszonyok között is azért hatvanmillió forint sok. Még öt is, még egy is, de hatvan az tényleg sok pénz. Itt ült a beszélgetés során, és tipródott, hogy mit csináljon vele? Tudta, hogy nem sok van hátra. Mit tegyen vele? Én javasoltam egy-két idősek otthonát, meg fogyatékos otthont, és így tovább és így tovább. Egyik sem volt neki igazán jó ötlet. Mit kezdjen a vagyonával? És elment megkeseredve, hogy itt sem kapott egy épkézláb ötletet, pedig újra mondom, én szerintem sok jó ötletet adtam neki, de neki egyik sem volt jó. Nagy volt a vagyona, s megszomorodva ment el, és nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen vele.

Jön a névadó éjszaka. Bolond, még az éjjel elkérik a lelkedet, s mindez kié lesz? Jézus olyan világossá teszi a példázat által, hogy bolondság az, a legnagyobb, amikor valaki nem gondol Istenre, csak önmagára. Az én csűröm, az én életem, az én testem, az én javaim, az én ruhásszekrényem, az én gyönyörűen rendbe rakott dolgaim.

Emlékszem egy másik valakire, akinek ott állt glédában kipucolva, gyönyörűen az ezüstkészlet, s aztán elkérték a lelkét, és ment megint csak a civakodás és a veszekedés, mert abból a mártáskiöntőből csak egy volt. Hát persze, a készletben csak egy van. Csak egy volt, és ment a vita és a veszekedés, és a végén eladták, és elosztották az árát, és ott maradt a készlet mártáskiöntő nélkül. Olyan nevetséges. Mert ez volt a legnagyobb probléma. Az kié lesz? És nem tudtak megegyezni.

Amikor valaki nem gondol másra, Istenre, csak önmagára. Nem gondol a jövőjére, a lelkére, csak önmagára, csak a testi jólétére. Csak a jelenre. Amiből nekünk igazán hasznunk lehet, azt mondja itt Jézus, hogyha megismerjük minél inkább az Istent. Mert mi van, ha csak öt, már nem öt és fél, csak öt óra van hátra? Nem sok év, már csak öt óra. Nem tudhatjuk, s ma éjjel elkérik az én lelkem, vagy a tiédet. Ott van az örök élet, mert az a biztosítás. Az a legjobb, ami történhet velünk, hogy helyünk van az Isten országában. Semmi baja Istennek a pénzzel meg az örökséggel, még az ezüst mártáskiöntővel sincs baja, meg az autóval, meg a hatvanmillióval sem, meg a becsületes munka gyümölcsével, a javakkal. Semmi baja Istennek, hatvan csatornával sincs, de az a kérdés, hogy mi tőle függünk-e? Az aggódás - folytatja Jézus -, a kapzsiság bűn, mert hitetlenség. Kivel tervezel? Ott van-e a szívedben az istenfélelem megelégedéssel egy élethosszon át?

Olyan csodálatos, amivel folytatja, ezt nem olvastam föl, azt mondja, hogy mit aggodalmaskodtok az éltetek felől? Meg tudjátok-e növelni egy arasszal, az nem nagy nagyság, egy arasz, meg tudod növelni a testmagasságodat? Meg tudod-e hosszabbítani az életkorodat? Ide fölírtam magamnak: hollók, liliomok, és a mi nagy gondjaink. Azt mondja Jézus, hogy a hollókat eltartja Isten. Nem vetnek, és nem aratnak, csűrbe se takarnak. Nem véletlenül itt van a csűrbe takarás. A gazdagnak a csűreiről beszél ott is Jézus. A hollók nem vetnek, nem aratnak, csűrbe se takarnak. Ha így gondoskodik az égi madarakról Isten, rólad nem fog? Azt mondja, hogy nézd meg a mezők liliomait. Dávid ehhez képest rosszul volt öltözve, pedig király volt. Ahogyan Isten öltözteti ezeket a csodálatos, egyszerű virágokat. Nézz rá egy virágra! Ha ennyiféle van színben, formában, illatban. Valahonnan kaptunk pár rózsát és este fantasztikus illatot adott ki. És elcsodálkoztam, hogy egyiknek ilyen illata van, a másinak olyan. Ugyanúgy nem lehet látni az illatot, ahogy nem látom az Isten gondviselését sem, és mégis ugyanolyan valóságos, mint ahogy érzem a rózsa illatát. Az Isten gondviselése kézzelfogható, jelenvaló valóság. Meg a mi nagy gondjaink. Kinek ilyen, kinek olyan. Azt mondja Isten, hogy bízzuk rá. Bízzuk rá az életünket akkor is, ha csak öt óra van hátra, és akkor is, ha még Isten szerint is sok év. Ahogy rábízzák a hollók, a liliomok, meg a mező füve, amit lekaszálnak, megszárad, és akár tűzre is vetik, vagy feletetik az állatokkal takarmányként. Rábízni Istenre mindazt, ami most olyan nagyon bánt minket, ami keserít, ami ott zakatol a szívünkben, hogy jaj, mi lesz, ha így lesz? Bízd rá gondjaidat Istenre.

Újévkor szoktak ilyet mondani: Bízzad Életedet Újra Krisztusra: BUÉK. Ezzel fejezi be Jézus ezt az egész fejezetet. Keressétek először az Isten országát és az ő igazságát, és ami még kell ezen kívül, azt Ő megadja nektek: ruhát, élelmet, pihenést, ha kell, olyan nagyképernyős tv-t, még azt is. Ha kell, akkor pénzt, annyit, amennyire szükségünk van. Meg kell tanulnunk elkérni Istentől a dolgokat. Még akkor is, ha a kezünkkel dolgozunk meg érte. A munkabírásunkat is Ő adja, ha nem tudnánk. Elkérni Istentől. Uram, táplálj és tarts el, ahogy eltartod a hollókat, ahogy felöltözteted a liliomokat, ahogy minden egyéb állat rád bízza a gondjait. Sokszor az állatok jobban bíznak az Istenben, mint az emberek. Csúnyán hangzik, de ez az igazság. Egy állat tudja, noha nincs ilyen tudata természetesen, hogy az Isten eltartja. Nem tudatosan tudja ezt. Mégis él azokkal a jogokkal, amit Isten oda tesz elé, és teremt a számára. Megszégyenítő az, ahogy az állatokról gondoskodik Isten, s mi sokszor nem hiszünk így Istenben, hogy elhiggyük, hogy gondoskodik rólunk.

Keressétek először az Ő igazságát, az Ő akaratát, és az Ő országát, s mindaz, amire szükségünk van, azt Ő megadja. Olyan jó lenne ma így elmenni, hogy ezt elkérjük Istentől, hogy adjál Uram, ilyen hitet, ilyen bizonyosságot, sőt ilyen biztonságot. Legyen bármilyen kérdés most a szívünkben. Bízzuk újra, vagy életünkben először Jézusra.


Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk őszintén, annyiféle gazdagságunk lehet: szakmai tudásunk, a nyelvismeretünk, sokan az egészségüket tartják gazdagságnak. Bocsásd meg, ha mi is ezek közé tartozunk. Bocsásd meg, Urunk, hogyha magunkra nézünk, kezünkben bízunk, meg az eszünkben, szívünkben, vagy a könyökünkben, s nem rád vetjük minden gondunkat. Nem először a te országodat, dicsőségedet, akaratodat keressük, s akkor el tudjuk majd hinni, hogy minden egyéb megadatik nekünk. Adj nekünk ilyen gyermeki hitet.

Köszönjük, Urunk, hogy te azt mondod, ha olyanok nem leszünk, mint a kisgyermekek, semmiképpen be nem mehetünk a te országodba. Adj nekünk ilyen gyermeki módon hívő lelkületet, hadd bízzuk rád először, újra magunkat.

Köszönjük, Urunk, hogy aki benned bízik, az átéli ezt a csodát, hogy te vezeted szüntelen. Gondoskodsz róla, s megadod mindazt, amire szüksége van, ahogy a hollóknak, a liliomoknak. Elveszed a mi gondjainkat, ha rád vetjük. Fölveszed azokat. A te igád gyönyörűséges, s a te terhed könnyű. Köszönjük, hogy rád vethetjük terheinket, gondjainkat, mert te gondviselő Isten vagy.

Ámen.