PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. december 13.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


SZABADULÁS A CSAPDÁBÓL


Alapige:1Sám 29,6-7

Hívatta azért Ákis Dávidot, és ezt mondta neki: Az élő Úrra mondom, hogy én becsületes embernek tartalak, és jónak látom, hogy velem együtt járj-kelj a táborban, mert semmi rosszat sem találtam benned attól a naptól fogva, hogy hozzám jöttél, mindmáig. De a városfejedelmek nem bíznak meg benned. Most azért menj vissza békességgel, és ne tégy semmi olyat, amit rossznak tartanak a filiszteusok városfejedelmei.


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk! Áldunk és magasztalunk téged ígéreteidért, és azért, mert mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek.

Köszönjük, hogy nem felejted el, amit megígértél, nem másítod meg, amit elhatároztál. Köszönjük, hogy igazmondó Isten vagy.

Áldunk téged az első ádvent beteljesedéséért, Jézus Krisztus földre jöveteléért. Magasztalunk téged, megváltó Urunk, Krisztusunk, hogy várhatunk vissza, amikor majd ismét megjelensz, és minden szem meglát téged, s nagy hatalommal és dicsőséggel új korszakot nyitsz az emberiség jövőjében.

Bocsásd meg, Urunk, hogy olyan sokszor földre szegezett tekintettel járunk, és nem nézünk előre. Olyan sokszor megterhel, sőt túlterhel minket jelenünk sok gondja, baja, és keveset foglalkozunk ígéreteiddel.

Szeretnénk most felemelni a tekintetünket. Segíts minket hittel úgy a jövőbe nézni, hogy az erőt és reménységet adjon a jelenben.

Köszönjük, hogy annyira szeretsz minket, hogy van szavad hozzánk. Kérjük alázatosan most is a te igédet. Tedd mindazt, ami itt elhangzik, tőled való igévé, amivel formálod, tisztítod, egészen újjáteremted az életünket.

Szólj Urunk, mert hallják a te szolgáid.

Ámen.


Igehirdetés

Sokan olvassuk most kalauzunk szerint a Szentírásból Sámuel könyvét. Ez a két könyv különös erővel ragyogtatja fel előttünk, hogy az az Isten, aki nekünk magát a Bibliában kijelenti, s aki Jézus Krisztusban egészen közel hajolt hozzánk, hatalmas és kegyelmes Isten.

Őrizkedjünk attól, hogy üres közhellyé váljanak számunkra a Bibliának ezek a nagy kijelentései, mert hétköznapjaink sokféle küzdelme, nehézsége, gondja-baja között pontosan ez adhat tartást, reménységet, világosságot, ha komolyan vesszük, hogy Isten az, akinek mondja magát. Az, akinek az Ő tettei is bizonyítják, és ebből azt tudjuk meg, hogy Ő mindenható és irgalmas Úr.

Mindenható, aki Úr minden ember és minden nép felett, a hívők és nem hívők felett egyaránt. Aki mindent meg tud valósítani, amit akar.

Kegyelmes, mert Ő mindig jót akar. Jobban tudja, mi használ nekünk, mint mi magunk. Még a saját butaságai következményeitől is megőrzi a benne hívőket. Nála valóban mindig kész a bocsánat, és bővölködik a kegyelemben.

Ezt szeretném ma ennek a történetnek az alapján felragyogtatni előttetek is, hogy a mi Istenünk hatalmas és irgalmas Úr.

Miről van itt szó? Kr. e. 1000 táján járunk, és azt olvastuk, hogy Saul, Izráel első királya üldözi Dávidot. Miért? Mert tudja, hogy őt engedetlensége miatt Isten elvetette, Dávid lesz az utóda, és féltékeny rá. Évek óta tart már ez a hajsza, és Dávid belefárad. Azt mondja: elég volt barlangból ki, barlangba be, nem maradok tovább itthon. És egy furcsa gondolata támad, hogy Saul ellenségeinél, a filiszteusoknál keres menedéket.

Az egyik filiszteus városkirály, ez a bizonyos Ákis, megbízik benne, és kapnak letelepedési engedélyt az egyik városban. Dávid családjával és embereivel együtt oda menekül.

Igen ám, de amikor a filiszteusok ismét háborút indítanak Izráel ellen, Ákis természetesnek tartja, hogy Dávid és emberei is vonulnak velük együtt, és részt vesznek a csatában az ő oldalukon. Ez rettenetes helyzetet teremt. Dávid nem fog a saját népe ellen harcolni, az ő népe ősi ellenségeinek, a filiszteusoknak az oldalán! Képtelen helyzet. Olyan csapda, amit ő állított magának, s amiből úgy tűnik, nincs menekvés. Viszont engednie kell a kérésnek, mert befogadták őket.

Rendkívül izgalmas, ahogy leírja a Szentírás. (Javasolom, olvassák el otthon a Sámuel első könyve utolsó néhány fejezetét.) Három napig menetelnek, amíg a kiszemelt csatatérre érnek, és Dávid iszonyatosan szenved. Én, őrült, hogy tehettem ilyet, hogy az ellenségnél keresek menedéket? Most nincs kiút ebből a csapdából. Istenem, nélküled döntöttem így, könyörülj rajtam valahogy, teljesen tehetetlen vagyok.

És menetelnek az ellenség hadoszlopában. Kiderül, hogy Isten nemcsak hatalmas, de irgalmas is, és a filiszteus vezéreknek egyszer csak feltűnik: ni, csak, itt van Dávid is hatszáz emberével. Még csak az hiányzik, hogy ezek részt vegyenek a csatában. Hátba támadhatják őket. Nekik eszükbe jut a régi dal:

Megölt Saul ezer embert,
Dávid meg tízezer embert!

Kikből? A filiszteusokból. Mennek Ákishoz, hogy zavarja haza Dávidot és a csapatát. Ákis naiv ember, és magyarázza, hogy mennyire megbízhatóak ők, de a városfejedelmek azt mondják: jó, akkor mi nem megyünk a csatába. Ez meg megint képtelenség, úgyhogy sűrű bocsánatkérések közepette Ákis megkéri Dávidot, hogy menjenek vissza.

Dávid rövid ideig még megjátssza a szomorút, de tele van a szíve hálával, hogy Isten ilyen szabadítást készített, ami neki eszébe sem jutott. Mégis csak van szabadulás a csapdából, de csak úgy, hogy Isten ajándékozta ezt nekik.

Ennyi maga a történet, legalábbis annak ez az epizódja, és néhány olyan fontos igazságot vegyünk észre belőle, ami hasznos lehet nekünk is.

1. Az egyik, hogy íme, a legjobbak is elfáradhatnak. Még Dávid hite is meginoghatott. Emberileg érthető. Évek óta üldözik, elege van már belőle. Betelt a pohár. Így jut erre az elhatározásra, hogy a filiszteusoknál keres segítséget.

De miért fáradhatott el ennyire? Azért, mert elfelejtette azt, amit Isten ígért neki. A félelme beárnyékolta az igéket, amikkel őt Isten folyamatosan bátorította. De jó lenne most valaki, aki jönne és emlékeztetné őt az igére! Mint ahogy korábban volt egy egészen hasonló helyzetben, ahol szintén életveszélybe került, a végsőkig elcsüggedt, és váratlanul megjelent jó barátja, Jonatán. Nem volt sok ideje a beszédre, egy igét mondott neki: Az Úr megígérte, hogy te király leszel Izráelben, akkor pedig nem ölhet meg téged az apám, Saul. És azt olvassuk: Dávidnak megerősödött a bizalma Istenben, és felkelt a maga kétségbeeséséből és Isten megint megmutatta neki hatalmát és kegyelmét. Miután már bezárult a harapófogó körülötte, Isten elparancsolta onnan Saulékat és megmenekült.

De emlékeztetni kellett az ígéretre. Egy ilyen egyszerű összefüggésre: drága barátom, ne ess kétségbe, és ne félj attól, hogy Saul megöl, mert Isten megígérte, hogy te király leszel. Most még nem vagy király. Csak akkor lehetsz király, ha nem öl meg Saul. Isten ígéretei igazak - vagy nem igazak?

Ilyenkor a kétségbeesett hívő is azt mondja: jaj, dehogynem, persze, hogyne. Hiszem azt, amit Isten megmondott. Akkor hidd, amit hiszel, és legyen békesség benned!

Ez történt ott. Itt azonban nincs Jonatán. Elhomályosodott az ige, háttérbe szorultak Isten ígéretei. Nem tud mibe kapaszkodni az üldözött, fizikai erejének a végére ért és hoz egy ilyen őrült döntést, hogy az ellensége ellenségeinél keres menedéket, akik azonban neki is ellenségei, és belekerül a csapdába.

Ezért fontos, és nem valami olcsó agitáció a részünkről soha, hogy gyertek igét hallgatni. Mindannyiunkat fenyeget ez a veszély: összejönnek a bajok, nem bírom tovább. A teljesítőképességünk végéhez érünk. Isten az Ő igéjével tartja karban folyamatosan a benne hívőket. Hallgatni kell az igét, a szívünkig kell engedni az igét, aztán az belül elvégzi a maga munkáját, ad újra és újra erőt, tartást, kitartást, állhatatosságot. Ige nélkül nem lehet talpon maradni. Ige nélkül könnyen úgy jár az ember, mint itt Dávid.

Ádventben vagyunk. A mi Urunk Jézus Krisztus második eljövetelére ilyenkor különösen nagy hangsúly esik az igehirdetésben és a hívők gondolataiban is. Ez a várakozásunk is azért lanyhul meg sokszor, mert elfeledkezünk az ígéretekről. Ez nem új dolog.

Tudjuk Péter apostol leveléből, hogy az I. század végén már elhalványultak az ígéretek. Sokan azt mondták: ha eddig nem jött vissza az Úr, ezután már nem is jön vissza. Péter ilyen egyszerű érveléssel bátorítja őket: ne tréfáljatok már! Az, hogy valami eddig nem következett be, nem bizonyítja, hogy egyáltalán nem fog bekövetkezni. Késik az Úr. Miért késik? Azért, hogy minél többen új életet kapjanak és hitre jussanak.

Péter levelében ott van ez a szép kifejezés, hogy "emlékeztetés által serkentgetem a ti hiteteket." Emlékezteti őket újra és újra Isten ígéreteire. Emlékeztessük mi is magunkat, egymást Isten ígéreteire.

2. A másik, ami feltűnik itt, szintén egyszerű, de fontos megfigyelés, hogy nem szabad a hívőnek Isten nélkül hoznia döntéseket.

Dávid megkérdezte az Urat a legtöbb csata előtt. Hiába volt nagy a harci kedv a katonákban, Dávid elcsendesedett és megkérdezte: Uram, menjünk most harcolni, adsz nekünk győzelmet vagy ne menjünk? Ha Isten azt mondta: maradjatok veszteg, akkor otthon maradt. Ha azt mondta: menjetek, akkor is elindult, ha ő maga is félt a túlerőtől, amivel szembe kellett szállniuk. De megkérdezte Istent. Itt nem kérdezi.

Van egy árulkodó kifejezés az előző fejezet elején, hogy Dávid pedig így gondolkodott magában: Elmegyek a filiszteusokhoz. Gondolkodik az ember, és gondolkozzék csak a hívő ember is, de mondja el a gondolatait Istennek: Uram, végleg kétségbe vagyok esve, és arra gondoltam, hogy elmegyek a filiszteusokhoz, ott békén hagy engem Saul. Vagyis legyen a gondolkozásából imádság, és akkor a gondolatai világosságba kerülnek. Isten világosságába.

Többször voltam már úgy, hogy amikor ehhez hasonlóan elmondtam Istennek, ami bennem volt, miközben mondtam, már láttam, hogy ez nem jó, félre kell tenni, ez az, amit nem szabad csinálnom. Ezt csak akkor látja meg a hívő, ha elmondja Istennek, ha megkérdezi Őt. Mert ha megkérdezzük, amögött ott van az a bizalom, hogy Ő van, Ő hallja ezt, neki fontos vagyok, és valami módon válaszolni fog rá. Sokszor úgy, hogy miközben mondom, már látom, hogy nem jó. Vagy megerősít: ez az, ez Istentől való gondolat, tedd, akkor is, ha félsz tőle.

3. Isten nélkül nem szabad dönteni, mert annak megvannak a következményei. Isten nem vetette el Dávidot, mert Ő hűséges Úr, de leengedte olyan mélységbe, amilyenben nem volt soha korábban. Át kellett élnie a maga teljes tehetetlenségét, ezt a csapdahelyzetet: én okoztam magamnak, és nem találom a kiutat belőle. Erre a helyzetre nincs megoldás.

Gondoljuk bele magunkat (ezek után nem olyan nehéz), hogy ő, aki a filiszteusok esküdt és rettegett ellensége volt, ott menetel a filiszteus katonák között az egyik filiszteus király testőreként, mert ezzel a bizalmi pozícióval tisztelte meg őt Ákis, hogy harcoljon az ő népe ellen. Ez képtelenség! Ez tragikus helyzet. Hogy lehet ebből kijutni? Emberileg sehogy sem.

Van egy jellemző részlet benne, hogy Ákis, amikor mintegy utasítja Dávidot arra, hogy az ő testőreként vegyen részt a harcban, és Dávidnak erre valamit mondania kell, akkor ezt mondja: majd meglátod, mit cselekszik a te szolgád. Most ezzel mit mondott? Ez olyan üres mondat, amit a diplomaták szoktak mondani, amikor nem szabad valamiről beszélniük, vagy nem tudnak mit mondani a megszólításra, de valamit beszélni kell udvariasságból. Beszélek, de nem mondok semmit. Üres beszéd ez: majd meglátod, mit cselekszik a te szolgád. Ő se tudta, mit cselekszik, mert legszívesebben hátraarcot csinált volna.

Mi sokszor elfelejtjük, hogy az egész emberiség ilyen helyzetbe került, mint amilyenben Dávid volt ott. Amikor elhagytuk Istent, a nyakunkba szakadt egy csomó baj, és azóta sem találjuk a kiutat, a megoldást ezekből és ezekre. Az egész világhelyzet, amelyik ma körülvesz bennünket, egyetlen nagy kiáltás megoldás után. Közben hangzik a sok nagyképű, üres beszéd, ami nem is arra való, hogy a gondolatainkat kifejezze, mert sokszor már gondolataink sincsenek, hanem arra való, hogy a félelmünket eltakarja. Kínlódunk itt a vakcina üggyel, megy jobbra-balra a sok beszéd, és képtelenek vagyunk kiiktatni, megszüntetni egy betegséget. Becézzük így-úgy: két betűvel, két számmal. Miért nem tudjuk megszüntetni, ha olyan nagyon okosak vagyunk Isten nélkül, és Istenre nincs is szükségünk?

Koppenhágában napokig ülésezik óriási költségért több száz ember: a világ vezetői és kiváló tudósok, de képtelenek véget vetni annak az öngyilkos ámokfutásnak, amit az emberiség önmaga ellen folytat. De bátorságunk sincs bevallani, hogy képtelenek vagyunk.

Nem tudjuk kiküszöbölni az éhséget és szegénységet, még vizet sem tudunk adni mindenkinek. A világon minden harmadik ember szomjazik.

De nem tudunk véget vetni a gyűlölködésnek a magunk szívében sem.

Nem tudunk véget vetni az értelmetlen, kegyetlen népirtásoknak. Ezekben a napokban is több népirtás folyik a föld különböző pontjain.

Isten nélkül olyan mértékben elzüllött az ember, hogy már nem is látja, milyen helyzetet teremtett magának, és hogy az, amit folytat, hova fog vezetni.

Az ördög azt ígérte nekünk, hogy ha rá hallgatunk, olyanok leszünk, mint az Isten. És ehelyett mi történt? Az, hogy az állatvilág is erkölcsösebb a párkapcsolatok, a családi élet és a fajok egymáshoz való viszonyulása tekintetében, mint az emberi társadalom. Ilyen mélyre süllyedtünk. De már nem is látjuk, hogy milyen mélyre, és sokszor már nem is gondolkozunk azon, hova fog ez vezetni.

Menetelünk tehetetlenül Ákis után. Ördögi tanácsokra hallgatunk a világ gazdasági, pénzügyi, politikai és egyéb kérdéseiben egyaránt, meg a magunk személyes életében is. Közben esszük a rengeteg mérget az élelmiszerekben is. Miért nem tudjuk ezt is megszüntetni? Etetjük a gyerekeinket olyan testi és lelki táplálékokkal, amiktől lassan, de biztosan ők is pusztulnak. Közben pedig nőnek a lyukak az ózonpajzson, nőnek a daganatok a testünkben, és ezt sem tudjuk megállítani, mert száműztük Istent az iskolából, a közéletből, Európából, és csodálkozunk - vagy már nem is csodálkozunk -, hogy ide jutottunk, ahol vagyunk.

Ezt a halálmenetet csak Isten tudja megállítani. A hatalmas és kegyelmes Isten. Az az Isten, aki Szabadítót küldött ennek az öngyilkossá vált emberiségnek.

Amikor Jézust bejelenti a próféta Máriának és Józsefnek, hogy majd jön, és mit tegyenek vele, akkor azzal indokolja a névadását, hogy Ő szabadítja meg a népét annak bűnéből. Jézus neve azt jelenti: szabadító. A bűn az Isten nélküli állapot. Mindaz a sok baj, ami itt van, ennek a következménye, azok a bűnök. De a bűnünk az, hogy Isten nélkül jövünk a világra és nélküle akarunk emberek lenni. Ezzel olyan csapdába léptünk, amiből nem tudjuk megszabadítani magunkat. Jézus azért jött, hogy adjon világosságot ennek a meglátására. A benne hívőknek adjon bátorságot bevallani, hogy nem tudunk segíteni magunkon. Adjon olthatatlan vágyat arra, hogy nem akarunk ebben a helyzetben maradni. Engedjük, hogy segítsen rajtunk a Szabadító. Aki Jézusban hisz, az átéli, hogy akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad. (Jn 8,36).

Jézusban hinni nem azt jelenti, hogy elvileg igaznak tartom azt, amit róla hallottam, hanem Őbenne hinni valóságos, naponta történő életközösség. Együtt élni az élő Krisztussal úgy, hogy Ő az Úr, én pedig bizalommal engedelmeskedem neki. Ezt jelenti Jézusban hinni. Ez nem tévesztendő össze semmivel, ami ennél kevesebb. Erre hív minket a mi Urunk. Erről mondja a Szentírás: az Isten gyermekeinek a szabadságára jutnak el azok, akik így Jézussal összekötik az életüket.

Mi ezt a Jézust várjuk vissza. Őt fogjuk majd meglátni a második ádvent beteljesedésekor szemtől szembe. Akik Őt elutasítják, ők is meglátják, kiben hihettek volna, egy pillanatra, és soha többé nem látják. A benne hívők pedig mindörökké szemlélni fogják, és dicsőíteni Őt, a Szabadítót.

Ezekben a nehéz időkben csak az tud igazán reménységgel előre nézni a jövőbe a világ sorsát illetően is, az egyház helyzetét illetően is, a mi szétdarabolt kicsi népünk jövőjére tekintve is, a mi gyülekezetünk jövőjét tekintve is, meg a gyermekeink és unokáink jövőjét tekintve is, aki komolyan veszi, hogy a mi Istenünk mindenható és kegyelmes. És erre a mindenható és kegyelmes Istenre bízza rá magát.

Isten kegyelméből ma öt gyermek részesül majd a keresztség sákramentumában. Mindegyikük olyan családba érkezett, ahol imádság várta őket és ahol örültek az érkezésüknek. Ott is, ahol negyedik gyermekként, ott is, ahol ötödik gyermekként érkeztek. Nagy kiváltságuk ezeknek a kicsiknek, hogy ilyen helyre küldte őket Isten. A szüleik nem rémüldöznek, hogy jaj, mire nőnek fel a gyermekeik, mert ők ismerik a mindenható és kegyelmes Istent, és tudják, hogy Ő tegnap, ma és örökké ugyanaz.

Ezzel a reménységgel vihetjük Isten elé a személyes gondjainkat is. Nem tudom ki, hogyan ül, áll most itt, mi nyomaszt bennünket, ki van már azon a határon: elég, nem bírom tovább... Isten az Ő igéjével bátorít. Fel lehet kelnie annak is, aki már feladta, vagy ráléphet valaki erre az útra, amelyik az életre vezet, és megtapasztalhatja, mit jelent a szabadító Jézussal hitbeli közösségben élni akármilyen nehézségek között is. Mert Ő a mindenható és kegyelmes Isten képviselője, aki közel hozta hozzánk ezt az Istent, és aki visszavezet minket ehhez az Istenhez. És aki megismeri ezt az Istent, az együtt fogja vallani ezzel a régi énekkel, ennek a bizonyságtételével, hogy

E világnak történeti Lesznek akaratjából,
Nem a szerencse vezeti Azokat csak vaktából,
Hanem úgy mennek végbe A földön és az égbe',
Amint szájából kijönnek Az egy fő gondviselőnek.
(268,3 dicséret)

Hisszük-e mi ezt? Ezt most el lehet harsogni, de kérdés, hogy délután, meg holnap, meg a jövő hét nehézségei között ott van-e bennünk ez a bizonyosság: Isten mindenható és kegyelmes ma is. Hozzám is. Így nézek a jövőbe.


Imádkozzunk!

Istenünk, kérünk, bocsásd meg, hogy sokszor a szűkös fantáziánkkal próbáljuk elképzelni, hogy te ki vagy. Legfeljebb odáig jutunk, hogy neked több lehetőséged van, mint nekünk. Egyszerűen képtelenek vagyunk felfogni, mit jelent az, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Könyörülj rajtunk, hogy amit korlátolt elménkkel nem tudunk megérteni, hadd tudjuk a hitünkkel komolyan venni. Hadd tudjunk így számítani rád, és így számolni veled, hogy te mindenható Úr vagy ma is, aki kimondhatatlanul szereted a benned bízókat.

Megvalljuk, Urunk, őszintén, hogy olyan sok csapdát állítottunk már magunknak, amiből nem tudtuk kihúzni a lábunkat. Dicsőítünk, mert te minden csapdából tudsz valóságos szabadulást adni.

Köszönjük neked, Jézus Krisztus, hogy bűnön, poklon, síron egyedüli győztes vagy, és te szabadítottad ki a benned hívőket minden kötelékükből és nyomorúságukból. Hadd tartozzunk mindnyájan ezek közé!

Bátoríts minket, hogy emlékeztessük magunkat és egymást igédre és ígéreteidre. Hadd legyen a szívünkben boldog várakozás, reménység minden még be nem teljesült ígéreted valóra válására. Hadd tudjunk beléd kapaszkodni, a hitünk kezével megfogózni ennek a világnak sok szellemi földrengése közepette, és legyen biztos talaj lábunk alatt a te kijelentésed. Jelentsen bizonyos védelmet a veled való lelki közösség.

Így szeretnénk gondolni a jövőnkre, népünk és gyülekezetünk jövőjére, gyermekeinkre, unokáinkra. Taníts minket ezzel a reménységgel imádkozni, és taníts minket úgy hinni benned, hogy előre meg tudjuk köszönni jótetteidet, ajándékaidat, csodáidat, szabadításaidat.

Segíts ebben a csendben most őszintén beszélni veled.

Ámen.