PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. december 3.
(csütörtök)

Földvári Tibor


REMÉNYTELENSÉG ELLENÉRE REMÉNYKEDNI


Alapige:Róm 4,13-25

Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy a világ örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által. Mert ha azok az örökösök, akik törvényből valók, hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret: Mert a törvény haragot nemz, ahol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincs. Azért hitből, hogy kegyelemből legyen; hogy erős legyen az ígéret az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, aki mindnyájunknak atyánk. Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged az előtt az Isten előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja, mint meglevőket. Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: Így lészen a te magod. És hitében erős lévén nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy száz esztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit ő ígért, meg is cselekedheti. Azért is tulajdoníttaték néki igazságul. De nemcsak őérette íratott meg, hogy tulajdoníttaték néki igazságul, hanem miérettünk is, akiknek majd tulajdoníttatik, azoknak tudniillik, akik hisznek Abban, aki feltámasztotta a mi Urunkat, Jézust a halálból, aki a mi bűneinkért halálra adatott és feltámasztatott a mi megigazolásunkért.


Imádkozzunk!

Dicsőítünk mennyei Atyánk, hogy te ma is velünk voltál Jézus Krisztusban hit által. Köszönjük, hogyha ma is lettek volna ellenünk, azaz támadott a kísértő, talán embereket is felhasználva, vagy ennek az életnek a nehezebb körülményei tettek próbára. Akkor is tapasztalhattuk, velünk van a Megtartó. Köszönjük Urunk, hogy adtál erőt, adtál győzelmet. Köszönjük az adventi éneket, hálásak vagyunk, hogy a jövő megbízható, igazi valóság lehet számunkra, s köszönjük, hogy a mi Megváltónkat úgy várhatjuk, ahogy hallhattuk a vasárnapi istentiszteleten is, mint menyasszonyi nép a vőlegényét. Segíts abban nekünk Urunk, hogy ennek az életnek a terheivel szembesülve azért is tudjuk békességgel elhordozni a bajokat, ha kell, mert tudjuk, hogy a mi mennyei vőlegényünket várjuk. Bárcsak látszódna Urunk a mi életünkön, hogy mi a nehézségek között is boldogok vagyunk, mert van élő reménységünk. Kérünk arra, hogy most taníts bennünket az igén keresztül, engedd megértenünk üzenetét. Az Úr Jézusért kérjük ezt tőled Atyánk.

Ámen.


Igehirdetés

Szombatonként a Filemon Ifjúsági Csapattal ifi órákon a római levelet kezdtük venni, akkor még nem kezdtük el a Református Kalauz szerint olvasni ezt a páli levelet és éppen nekem jutott sorban a 4. rész. Ezért szeretném most megosztani a testvérekkel azt az igei részt, ami már az ifjúsági csoportban is bátorító lehetett. Hiszem, hogy Isten igéje a mai napra is erősít és örülök a szép áriában elhangzott szövegnek, amiben arról van szó, ami a felolvasott igében.

Ábrahám a hit nagy példaképe, hogyan élhette meg az ígéretek beteljesedésének nehéz körülményeit is a maga idejében, és milyen tanulságul szolgál nekünk. Majd látni fogjuk, milyen adventi üzenete van ennek az igeszakasznak számunkra. Mert, mint hallottuk és olvastuk a Római levelet, Pál apostol itt egy tanítást folytat, a tanításnak a példáját akarja adni Ábrahám hite életpéldájával. Tulajdonképpen az egész levélben a kegyelemből hit általi üdvösségről tanít. Az első három részben már kifejtette ennek a mélységét, a bűnös ember hogyan tud hinni, hogyan ismerheti meg a kegyelmes Istent és mindezt hogyan tapasztalta meg Ábrahám az ószövetség idején. Itt használja az apostol a példában Ábrahám hitének azt a mozzanatát, amikor az Isten ígéretében kellett bíznia. Az üdvösség kegyelemből hit által, az ígéret megnyerése is a hívő számára kegyelemből, hit által lehetséges.

Az ősatya bízott Isten ígéretében és hite miért lehetett szilárd; azért mert Isten kegyelme nemcsak az ígéret adása hátterében volt, hiszen ő mondta neki, hanem az ígéret beteljesülésének hátterében is Isten volt. Ábrahámnak hinnie kellett, úgy mintha Ábrahám mindig a csúcson lett volna hitében, de ez nem mindig volt így. Pál tehát arról beszél, hogy nem Ábrahámon múlott az Isten szavahihetősége, nem az emberi cselekedetért teljesedhetett be a neki adott ígéret, hanem kegyelemből. Ezért mondta azt, hogy nem a törvény cselekedeteit kellett Ábrahámnak sem végrehajtania, amit esetleg elvárt volna tőle Isten, hanem kegyelemből. Ez azért fontos, mert volt úgy, hogy Ábrahám vétkezett is. Például Izmael Ábrahám akaratából született meg. Isten kegyelme ezt a bűnét is elfedezte. Tehát az ígéret, amit Ábrahám egyedül hittel ragadhatott meg, Isten szavahihetőségén, hatalmán, hűségén múlott, de mégis ebben szerepe volt az ősatya hitének is. Ez is a bibliai ellentmondások egyike, Istenen múlik, de mégis szerepe van a benne hívő ember bizalmának.

Most, Adventben az Úr Jézus jövetelét várjuk. A vasárnapi igehirdetés engem is megszólított és elszégyelltem magam, hogy tényleg mostanában én nem annyira vártam a Megváltót. Nem volt bennem az az őszinte szeretet az Úr Jézus iránt, mint amit a menyasszonyi nép érez a vőlegény jövetele kapcsán. De természetesen Istennek, az Úrnak számunkra is vannak olyan ígéretei, amelyek érintik az örök üdvösségünk kérdését, illetve a földi életünkre vonatkozó ígéreteit.

Az igerészben nemcsak Ábrahámra utal a szentíró, hanem Dávid zsoltárát is említi (Róm 4,6-7): "Amint Dávid is boldognak mondja azt az embert, akinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül. Boldogok, akiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és akiknek elfedeztettek az ő bűneik." Arról beszél, amikor a bűnös ember megtapasztalja az isteni kegyelmet a bűnbocsánatban ? a tékozló fiú példáját alapul véve, amikor az hazatér az atyai házhoz, mennyire boldog ? Ábrahám is boldog volt, amikor ígéretet kapott. Viszont, az ígéret beteljesedéséig is boldog volt teljesen? Vajon, mi, akik az Úr Jézus eljövetelét várjuk, vagy ígéretek beteljesedésére várunk, boldogok vagyunk? Vagy, ha túl sokat kell várni, akkor már az éveket is számoljuk, hogy még meddig kell várni, vagy mennyit kellett várni és ez elszomorít? Mért van az, hogy lehet olyan hívő ember ? én voltam ilyen, amíg nem ismertem az igei tanítás mélységét ?, aki tudtam, hogy az Úré vagyok, de vajon kitartok mindvégig? Nem fogok a végén elfordulni Jézustól, főleg a kísértésekben való bukások után? Miért van az, hogy nem mindég az a boldogság tölti el a mai hívőket, hogy jön az Úr vissza? Miért van az, hogy sokszor másban keressük a boldogságunk forrását és nem az Úrban?

A Zsidókhoz írt levél 6. részében is szó van arról, hogy Isten hűsége mennyire megbízható és ott egy horgonyhoz hasonlítja a reménység bizonyosságát, amely horgony az erősebb hullámzás idején is megtartja a hajót. Az Istenbe vetett reménység, az Isten hűségébe vetett bizalom a legnehezebb körülmények között is tudja, hogy kiben bízik, és aszerint cselekszik. Ez látszik az életén. Az, aki úgy tud hinni, az boldog ember lehet, nemcsak a megtérésekor, nemcsak majd az Úr Jézus eljövetelkor, hanem addig is, akkor is, ha esetleg nem könnyű életutat kell bejárnia addig, amíg az Isten ? kegyelméből ? be nem teljesíti az ígéretet, Jézus jövetelét, vagy a mi földi életünkre vonatkozó ígéreteit.

Itt néhány kifejezést vizsgálunk meg, ami Ábrahám hitére mutat, de megnézzük, milyen az a bizalom, amivel Isten megajándékozta őt. Istenre figyelünk és közben látni fogjuk Ábrahám hogyan gyakorolja a hitét és reménységét.

A 18. versben ez olvasható: "aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, aszerint, ami megmondatott: Így lészen a te magod". Isten ígéretet mondott neki és Ábrahám bízott ebben az isteni ígéretben, bízott az Úrban és az ő hitének a nagyságát az mutatja először ? mint mondja ?, hogy reménység ellenére reménykedve tudott bízni.

Nagyon fontos, hogy itt nem az olvasható, hogy Ábrahám reménytelenül hitt, azaz nem volt neki semmi reménye, amikor hitt. Nem a reménytelenség érzésének a boldogtalansága állapotában szenvedett, amikor bíznia kellett az isteni ígéretben. A reménység ellenére azt jelenti, hogy amikor nincs emberileg is remélhető alapja annak, amit hinni kell. Ha például Ábrahám a feleségével fiatal házasok lettek volna, vagy ha a felesége lett volna fiatalabb valamennyivel, akkor emberileg is lett volna remény arra, hogy gyermekük szülessen. Az isteni ígéret a gyermek születésére vonatkozott ebben az igeszakaszban. Mivel azonban mindketten idősek voltak, nem volt remény emberileg.

Ábrahám reménység ellenére hitt. Az Isten ígéretébe vetett reménység, ami nemcsak akkor igaz, ha emberileg is elképzelhető, hanem akkor is, ha emberileg lehetetlen. Ábrahám számára, ahogy múlott az idő az ígéret megnyerése után, egyre lehetetlenebbé vált a beteljesedés lehetősége.

Ma is vannak olyan fiatal házasok, akik már jó pár éve várnak gyermekszületésre, akik elmondják, hogy minden év egyre nehezebb és minden év egyre lehetetlenebbé teszi hinni, hogy az Úr adhat gyermeket. Nem mindegyiküknek van ígéretük erre. Ábrahámnak volt ígérete, de az idő múlása a lehetetlenséget jelentette. Ábrahám azonban nem volt reménytelen. Egy másik fiatal azt mondta el, hogy amikor elveszítette a munkáját és munkát kellett keresnie, minél több hét, vagy hónap telik el a munkatalálás idejéig, annál lehetetlenebbnek tűnik, hogy talál. De a hit, a reménység soha sem a láthatókra tekint, hanem az ígéretre. Szeretném felolvasni, hogy Kálvin hogyan magyarázza ezeket a gondolatokat.

"Bár nem támaszkodhatott semmiféle bizonyítékra, sőt ellene szólt minden, mégsem szűnt meg hinni. Valóban semmi sem ellenkezik jobban a hittel, mintha elménket a szemünkhöz kötjük, hogy ennek látása szerint keressük a reménykedés alapját. De így olvashatjuk: reményen felül. Ezt talán megfelelőbb is, mert azt jelenti, Ábrahám messze föléje emelkedett mindannak, amelyet elméjével felfoghatott. Mert ha nem száll a hit égi szárnyakon a magasba úgy, hogy messziről nézze le a test összes érzéseit és gondolatait, akkor mindig el fog akadni a világ sarában."

A reményen felüli jelentést mondta a reformátor és így fölül emelkedett a látható dolgok reménység ellenére való igazságán. Azt hangsúlyozta, hogy a hit arra tekint, amit az ígéret adója, kijelentője mondott és nem arra, hogy van-e reménység, talán emberileg, vagy sem. Elegendő, amit ő mondott.

A Zsidókhoz írt levél 6. részében azt mondja a levél írója, hogy Isten ígérete, amit ráadásul esküvel is megerősített Ábrahámnak, az olyan biztos, mintha két változtathatatlan tény lenne, melyre nézve nem lehet, hogy Isten hazudjon. Utána beszél a reménységről, mint horgonyról. Azt mondja, hogy jövőbeni, de olyan biztos, mintha kétszeres tény lenne, változtathatatlan tény, s lehetetlen, hogy az Isten hazudjon.

Ezt az igeszakaszt olvasva eszembe jutott, hogy hányszor éreztem azt az én ígéreteimre vonatkozóan, hogy "Uram, ez lehetetlen", s milyen jó lenne ilyenkor arra gondolni, hogy most az a lehetetlen, amit én érzek, vagy igaz az a kijelentés, amit Isten igéje mond. Lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, amikor ígéretet tesz. Lehetetlenségre gondoltam akkor, amikor majd megszakadt a szívem, hallva arról, hogy hívő fiatal pár házassága válságba került és nagyon mély válságba. Először nem nagyon tudtam mit mondani, vagy hogyan imádkozzam értük. Nagyon jó most azt vallani nekem, hogy az Úr nem hazudik. Ha egy válságba került házasságról van szó, az Úr ígérete áll, helyre tudja hozni. Vagy, akik azzal küzdenek, hogy reménytelennek látszik a gyermeknevelés, hogy a gyermekemet hitben neveljem. Újra mondom, nem reménytelen, amit itt az igében olvasunk, reménység ellenére. Óriási különbség, mert emberileg lehetetlen, de az Istenbe vetett reménység bízik az Úr ígéretében. Ha igaz az, hogy meg van szentelve a gyermekem, ha más nem, az én hitem miatt, akkor az Isten ígérete rá is vonatkozik.

Ábrahám tehát reménység ellenére reménykedve hitt, mert bízott abban, amit Isten mondott: "És hitében erős lévén nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy száz esztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére". Az ősi kifejezés itt jobban fordítható úgy, hogy nem gyöngült meg a hitében, miközben gondolkodott. Úgy gondolkodott, hogy a hite erős maradt. Ha emlékszünk Ábrahám történeteire, az 1Móz 18-ban olvasunk arról, hogy Isten, amikor még a gyermek születésének az idejét is elmondja ? egy év múlva ?, akkor Sára nevetett. De a 17. fejezetben arról olvasunk, hogy Ábrahám is nevetett, mert gondolkodni kezdett. Istennel beszélget, az Úr jelenlétében van, szól Isten hozzá, szövetséget köt vele. Amikor Isten azt mondja, hogy lesz utódja, akkor Ábrahám el kezd gondolkodni és közben nevet, mert nem tudja elhinni, amit Isten mond, az úgy lehet. 1Móz17,17-ben így olvashatunk erről: "Ekkor arcára borult Ábrahám és nevetett és azt gondolta a szívében: vajon száz esztendős embernek lesz-e gyermeke? Avagy Sára kilencven esztendős lévén szülhet-e. És monda Ábrahám Istennek: Vajha Izmael élne te előtted." Ábrahám nagyon is gondolkodott. Amit az apostol a Római levélben ír, éppen az ellenkezője annak, amit a történetben olvasunk.

Ez nem ellentmondás a Bibliában, hanem a hívő ember nagy tapasztalata, a bibliai igazságok ellentmondásait látva. Ha azon múlt volna a dolog, hogy Ábrahám tökéletesen engedelmes és sohasem kételkedik és beteljesedik az ígéret, akkor Izsák sohasem születik meg. De, mint mondja Pál apostol is: kegyelemből. Ábrahám annyira gondolkodik, hogy legszívesebben még Istennek is tanácsot adna. Végül is Izmael megszületett. Miért nem lehet megváltoztatni a beteljesülés kérdését? Istennek csak annyit kellene változtatnia ígéretében, hogy nem Sárától, hanem Hágáron keresztül valósuljon meg. Sokkal egyszerűbb, emberileg is sokkal könnyebben megvalósítható ígéret beteljesülés lehetne, ha az Úr Izmaelre figyelne, hiszen ő már ott van. Akkor Izmael több éves volt. Isten azonban kétséget kizáróan azt mondja, hogy Sárától lesz a gyermek. Isten nem Ábrahám hite alapján teljesíti be az ígéretet, illetve elgondolása alapján. Az ígéretet az Úr teljesíti be kegyelemből.

Pál apostol, amikor leírja ezeket a sorokat, akkor már a kegyelem fényében mutatja be. A megszületett Izsák, a beteljesedett ígéret, fényében mutatja be, hogy Ábrahám hite, gondolkodása milyen volt. Ezért mondja: nem gyengült meg hitében, amikor gondolkodott.

"Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből, a magad értelmére pedig ne támaszkodjál" - mondja a Példabeszédek könyve 3,5. Azt hangsúlyozza, hogy a hívő ember, ha gondolkodik is, előtte legyen ott a hite. Bizalommal, hittel gondolkodjon, ne magára nézve, nem a körülményekre nézve, nem az általa elgondolt Isten lehetőségeihez képest gondolkodjon, hanem az ígéret szerint. A magyar nyelven ez nagyon egyszerűen megfogalmazható: "igen Uram, de én, de a helyzet, de ő, de az idő". Ezzel szemben azt kell mondani, a hitből fakadó igazság azt mondja: "igen én, igen a helyzet, igen az idő, de te Uram." A hangsúly az Úron van. A magyarban a "de te" mondás megmutatja, hogy mi a hangsúlyos, még ha el is mondja valaki, hogy nehéz várni, nehéz bízni, könnyebb lenne valamit emberileg elgondolni a beteljesülésre nézve. De akkor is a döntő, amit az Úr akar és a hit mindig az Úrra tekint. Önmagunkra és a helyzetünkre is úgy, ahogy az Úr, ezért mondta a reformátor Kálvin, hogy a magasságokra kell emelkedni, reményen felül.

Tehát nem gyöngült meg a hitében, erős volt a hitben, amikor gondolkodott, de ez a kegyelem fényében volt. Ábrahám Isten ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel. Ha valaki, úgy mint Ábrahám is, gondolkodik, magára figyel, a helyzetre, Izmaelre, akkor a hit kísértése, hogy ezt teszi.

Az ígéretben való kételkedés azonban súlyosabb probléma. Ez már az Úrban való, illetve az Úr által mondottakban való kételkedés. Ez hitetlenség, úgy viselkedik, mintha nem lenne hite. Megkérdőjeleződik ilyenkor az Isten szavahihetősége, hatalmának a lehetősége, odáig is el lehet menni, hogy az Isten kegyelme. Nemcsak a saját gondolatai miatt gyengülhet meg ilyenkor a hívő ember, hanem hitetlenül kételkedik az ígéretben.

Érdemes itt is az ősi szó jelentésére figyelni: kételkedni, azaz magát ketté szakítani, tétovázni, kritikát gyakorolni valamin, elpártolni valamitől. A kígyó azt mondta Évának: "csakugyan azt mondta az Isten?" Ez az ősi kísértés jelenik meg, ha valaki kételkedik az ígéretben. Kérdésessé teszi, hogy mit mondott Isten. A gyermeki bizalom pedig akkor is bízik a szóban, ha nem látja a beteljesülés lehetőségét sem. Nem az a kérdés, hogy amikor a szülő valamit ígér a gyermekének, hogy éppen akkor, hogy viselkedik, hanem az, hogy ha valamit mondott és megismertem, addig mindig teljesítette a szavát, akkor most is bízom benne.

Ábrahám Isten ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel ? ez különösen akkor volt érzékeny számára, amikor az Úr azt kérte tőle, hogy áldozza meg Izsákot. Nemcsak Izsák születéséig volt Ábrahámnak kegyelemre szüksége, hanem ezután is. Akik gyermeket, vagy unokát nevelnek, azok tudják, hogy a gyermekek születése sem kis kérdés, de a java utána jön. Sokkal több esztendőt kell a gyermekek, unokák miatt hitből élni, kegyelemből élni. Ábrahámnak azt mondta az isteni szó, hogy áldozd meg a fiadat. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetéből tudjuk, hogy Ábrahám ekkor is gondolkodott, de hittel. Erős volt a hitében és csak arra tudott nézni, hogy akkor is az isteni kijelentés mit hordoz magában: "Úgy gondolkozva, hogy Isten a halálból is képes feltámasztani, miért is őt példaképpen visszanyerte." Isten nem ígérte meg Ábrahámnak, hogy áldozza meg a fiát, azzal igazolja, hogy szereti őt, de ? legyen nyugodt ? majd ő föltámasztja Izsákot. Hanem Ábrahám kételkedés nélkül bízott Isten ígéretében, az Úr azt ígérte, hogy ebben a gyermekben ad neki utódokat. Akkor ebből következik, hogy ő valamit tenni fog, miután ő megteszi azt, amit az Úr mondott neki.

Ábrahám itt kritikát gyakorolhatott volna Isten ígéretén, számon kérhette volna, hogy Izsákban adhat neki utódot, akkor hogy mondhatja neki, hogy áldozza meg. Tétovázhatott volna, de azt olvassuk, hogy reggel azonnal fölkelt és tette a dolgát. Elpártolhatott volna Istentől, mondván csak addig kell neki az Úr, míg a gyermek meg nem születik, ha Isten elkéri tőle, akkor nem kell neki ez az Isten. Magát ketté szakítani, próbálni úgy csinálni, hogy engedelmes is, de azért nem teljesen. Gondolhatta volna, elviszi Izsákot arra a helyre, amit Isten mondott, aztán hazamennek. De Ábrahám nem kételkedett Isten ígéretében, hanem azt tette, amit mondott. Az ígéret fényében gondolkodott akkor is, amikor az a nehéz próba volt számára.

A folytatásban olvasható: "Ábrahám erős volt a hitben, az Isten ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek." "Az erős volt a hitben" szenvedő szerkezetben áll, ezért jobb úgy mondani, hogy megerősíttetett a hitben. Ez azért fontos, mert nem Ábrahám erősítette meg magát, hanem az Úr erősítette meg a hitét. Tudjuk, "a hit ajándék, kegyelemből van üdvösségetek, hit által, nem tőletek van ez, Isten ajándéka." A reménység is, az ígéretekbe vetett bizalom is, a hit ajándék. Amikor szükséges Isten megerősíti a hitet. Ábrahám hitét megerősítette, úgy, hogy amikor kellett, akkor személyesen megjelent számára és mindenképpen személyesen szólt hozzá. Beszélt Ábrahámmal, akkor is, amikor azt kérte tőle, hogy áldozza meg a fiát. De amikor ott volt az áldozat, akkor megszólalt, megjelent az Úr angyala és szólt azonnal. Izsák születése előtt is több alkalommal megszólalt Isten. Amikor Ábrahám vétkezett, akkor is. Isten mindig megjelent és szólt. Amikor Ábrahám és Sára nevetett, akkor is szólt Isten.

Isten bennünket is mindig úgy erősít, hogy szól, mond valamit. Vagy az ígéretet erősíti meg újra, de van amikor nem az ígéretet erősíti meg újra, hanem mond valamit és a hitet erősíti az adott helyzetben. Amikor valakinek munkára kell várni, de bízik Istennek abban az ígéretében, hogy ő gondoskodik az övéiről, az övéi nem lesznek kenyérkéregetők. Lehet, hogy nem azt olvassa a reggeli igében, hogy ő munkát ad neki, de bízik Isten ígéretében, hiszen ez Isten általános ígérete. Miközben teszi a dolgát, amit a mai munkakeresés folyamán kell, közben Isten bátoríthatja. Ezért fontos, hogy "Dicsőséget adván Istennek, megerősíttetett hitében" ez a két dolog összefüggésben van, mert az ember akkor ad dicsőséget Istennek, amikor hittel bízik benne és engedelmeskedik akaratának. Jézus maga mondta, hogy "Atyám én elvégeztem azt a munkát, amit rám bíztál, hogy végezzem azt, dicsőítettelek téged a földön."

Istent dicsőíteni azt jelenti tehát, hogy bízom benne és engedelmeskedem szavának. Amíg az ígéretet nem teljesítette be, addig a várakozásban, de közben is van sokféle tenni való. Mit kell most tennem, Uram? Azt szeretném tenni. Isten Ábrahámnak is újra, meg újra adott feladatokat, tette a dolgát. A napi engedelmességünk lépései során teljesíti be Isten az ő örökkévaló ígéreteit is. A napi engedelmes lépések során érkezünk el mindig az ígéretek beteljesítésének utolsó lépéseihez is, amit nekünk kell megtenni. De az Isten beteljesíti az ígéretét. Amikor Jézus eljön az is egy hétköznapi nap lesz valamikor, lehet, hogy a mi életünkben. De addig is mi sok mindent teszünk, pontosan azért, mert várjuk az Úr Jézust.

Ábrahámnak 25 évet kellett várni Izsák születésére. Ez alatt az idő alatt sok minden történt a hétköznapi engedelmes, vagy engedetlen lépései miatt is, de akkor az Isten kegyelme kegyelmesen megszabadította és helyre állította.

Amikor Pál apostolnak mondja az isteni kijelentés, hogy elég az én kegyelmem az erőtelenségben, akkor az apostol úgy adott Istennek dicsőséget, hogy elfogadta, hogy a tövis marad és tette a dolgát. Erőtelenségben, nehéz körülmények között élt, de tudta, hogy elég a kegyelem. Neki nem az az ígéret adatott, hogy Isten elveszi a tövist, hanem azt mondta, hogy tövissel együtt elég a kegyelem.

Ábrahám tehát reménység ellenére tudott reménykedve hinni, az ő hite nem gyöngült meg, Isten ígéretében sem kételkedett, megerősíttetett a hitben és ő dicsőséget adott Istennek, engedelmeskedve neki. És teljesen elhitte, hogy amit Isten mond azt ő meg is cselekedheti. Meg tudja cselekedni, teljesen elhitte. Eddig is arról volt szó, hogy ő teljesen bízott. A "teljesen elhitte" kifejezés ősi jelentése nagyon beszédes, mert azt jelenti, hogy valamit teljesen megtöltenek. Egy edény valamivel teljesen tele van. Nincsen másnak hely az edényben. Azt jelenti, hogy Ábrahámot annyira betölti a bizalom, a reménykedés, hogy nincsen semmi másnak helye. Ez az újszövetség, a kegyelem fényében. Mennyi kételkedés, bűn volt Ábrahám hitében mégis, hányszor nem tudott mégsem hinni.

Ugyanaz a jellemző van az igében itt, mint amit Dáviddal kapcsolatban olvasunk, amikor az isteni kijelentés azt mondja, hogy ő tökéletesen engedelmes volt Istennek. Pedig ő is igen súlyosan vétkezett, de a kegyelem fényében tökéletesen engedelmes volt.

Annyira nincs helye Ábrahám hitében semmiféle kételkedésnek és hitetlenségnek, hogy abszolút módon, tökéletesen éli a hitét, teljesen elhitte, hogy amit Isten ígért, meg is cselekedheti. Azzal van tele, hogy Isten nemcsak képes megcselekedni, hanem az ígérete miatt meg is fogja cselekedni. Az egyik az Isten képességét, a másik az Isten vágyát, akaratát jellemzi.

Nekünk melyik lenne könnyebb, hogyha Isten nem mondana semmi ígéretet, hanem egyszerűen tenne valamit, amit nem ígért meg, csak adja, mert akkor megúsznánk a várakozás nehézségét? De érezhetjük, hogy Isten nem ilyen és mi sem ilyenek vagyunk. Isten azzal akar örömet szerezni az övéinek, hogy nemcsak a jelenre nézve, hanem a jövőre nézve is azt mondja: én nagy dolgokat készítettem neked. Ha várni kell, mindig valami céllal kell várni, bízzunk az Úrban. Bárcsak betöltené a szívünket az az öröm, hogy köszönöm az ígéretet, köszönöm, hogy csak annyit kell rá várni, amennyit az Úr gondol és köszönöm, hogy az ígéret beteljesítése olyan biztos, mintha már oda is adta volna. Teljesen betölti az Isten ígéretébe vetett bizalom, a hatalmában is és a szeretetében is bízik. Ábrahám, amikor elbizonytalanodott és vétkezett, akkor az ígéretet beteljesítő Isten helyre állította, kegyelmesen kezébe vette és Ábrahám hitét megerősítette.

Számunkra az ige azzal fejeződik be, hogy Ábrahám példája is tulajdonképpen egy nagyobb cél érdekében példa, hogy tudjunk abban az Istenben bízni, aki már az Úr Jézust is elküldte a földre, aki meghalt, feltámadott, "Aki a mi bűneinkért halálra adatott, feltámasztatott a mi megigazolásunkért". Ismerjük a 2Kor 1-ből, hogy Istennek valamennyi ígérete őbenne lett ígéretté és ámenné. Azaz, Jézus Krisztusban lett Isten valamennyi ígérete igenné és ámenné. Ezért szólt a köszöntés igéje a Római levél 8. részéből: Nekünk olyan Istenünk van, aki az ő tulajdon Fiának sem kedvezett, hanem mindnyájunkért odaadta a múltban, hogy ővele együtt mindent odaadjon nekünk. A jelenben is és a jövőben is.

Ha várni kell Izsák születésére 25 évig, az Jézusért van. Ha nekünk várni kell a munkahelyre, vagy bármire, amit Isten ígéreteképpen magunkénak tudhatunk, az mindig Jézusért van. A mi hitünk azért lehet Istenbe vetett hit, mert az is Jézushoz köt. Bennünket minden a kegyelemhez, Jézus Krisztushoz köt. Ábrahám hite erre volt példa és erősítsen minket Isten, hogy mi is tudjunk ilyen erős hittel, megerősített hittel bízni, ha kell reménység ellenére is reménykedve hinni!


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, hogy te még az Úr Jézus életében is igazoltad, van, amikor várni kell rád, várni kell az ígéretek beteljesedésére, vagy van, amikor nehéz körülmények között kell azokat az engedelmes lépéseket megtenni, amelyek során te beteljesíted szavad.

Köszönjük Urunk, hogy az Úr Jézust is elküldted, köszönjük, hogy ő meghalt a kereszten és föltámadott és dicsőítünk, hogy várhatjuk őt vissza. Kérünk téged arra, hogy a mi életünket is valóban az jellemezze, hogy minden hozzá köt. Akkor is, ha boldogok vagyunk, mert beteljesítetted valamelyik ígéreted, akkor is, amikor azért vagyunk boldogok, mert adsz hitben erőt, élő reménységet a várakozásban, mert segítesz engedelmeskedni a mában. Bocsásd meg kérünk, amikor esetleg Ábrahámhoz hasonlóan mi is kételkedtünk, vagy hit nélkül kezdtünk gondolkodni, vagy emberi megoldásokat találni. Köszönjük Urunk, hogy most abban is bátorítasz minket, hogy bizodalmunk legyen tebenned, akkor is, amikor gondolkodunk terólad és az életünkről.

Kérünk, segíts nekünk a családtagjainkra is, munkatársakra is úgy tekinteni, mint akik közt áldássá lehetünk és teljesítheted azon ígéretedet, hogy rajtunk keresztül megáldod őket. Kérünk téged, könyörülj meg népünkön és vezetőinken hasonló módon, hiszen te lehetsz egyedül az a kegyelmes Isten, aki adhatsz nekünk hívő vezetőket. Aki adhatsz népünknek először hozzád térést és előbbre jutást.

Kérünk, legyél azokkal, akik súlyosan betegek, akik számára reménytelen a betegség, hogy ilyen helyzetben is hadd tudjanak úgy élni, hogy reménység ellenére tudnak reménykedni.

Ámen.