PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. november 29.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


"ÍME, ELJÖVÖK HAMAR"


Alapige:Jel 22,7

És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.


Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, bevalljuk, hogy sokszor szenvedünk a miatt a sötétség miatt, ami körülvesz bennünket. Megvalljuk azt is, hogy ritkán látjuk meg azt a sötétséget, ami bennünk van.

Bocsásd meg, hogy sokszor sötét gondolatok futnak át az agyunkon, sötét indulatok mozdulnak meg bennünk. Bocsásd meg, amikor sötétnek látjuk az egész jövőt.

Magasztalunk, mert te vagy a világ világossága, és első eljöveteled azt jelentette, hogy a halál völgyében lakóknak fény ragyogott fel. Magasztalunk mindazért, amit kegyelmedből már világosan láthatunk.

Köszönjük nagy ígéretedet, hogy nemcsak te vagy a világ világossága, hanem aki veled a hit által közösségbe kerül, az maga is világítani kezd. Legyen egyedül tiéd a dicsőség, ha valami kis fényt tudtunk már adni a körülöttünk élőknek.

Könyörülj rajtunk, Urunk, és engedj egészen közel magadhoz. Engedd, hogy fényt fogjon tőled az életünk. Taníts minket világosságban járni az egyenes úton. Adj nekünk tiszta gondolatokat, tiszta, megszentelt érzéseket, a te akaratodnak megfelelő döntéseket.

Kérünk, ragyogjon nekünk most is a te igéd világossága. Ez a világ olyan sok mindenre vár, amit csak benned kaphatna meg. Köszönjük, amit mi már megkaptunk.

Olts a szívünkbe igazi ádventi várakozást, hogy kapjunk abból, amit eddig adtál nekünk, még többet. Téged, magadat szeretnénk jobban megismerni. Szeretnénk mindenben egyetérteni veled. Akaratodat tanulni, útaidban járni.

Kérünk, segíts ehhez közelebb most is minket. Az írott és a hirdetett igén keresztül te magad szólj bele az életünkbe, sőt nyúlj bele újjáteremtő hatalmaddal. Tisztogass, formálj, amíg valóban kiábrázolódnak bennünk a te vonásaid. Köszönjük, hogy ez lehetséges, mert te ígérted.

Ugyanakkor megvalljuk azt is, hogy sok minden nyomaszt minket, és olyan jó, hogy hozhatunk hozzád mindent: a gondjainkat, terheinket, kétségeinket, válasz nélkül maradt kérdéseinket, erőtlenségünket, és minden bűnünket. Légy irgalmas nekünk, és engedd, hogy megigazulva mehessünk haza.

Ámen.


Igehirdetés

A Jelenések könyve befejező részéhez érkeztünk. Hálás vagyok Istennek, hogy így rendezte minden emberi ügyeskedés nélkül, hogy éppen ma, ádvent első vasárnapján tanulmányozhatjuk ezt a szakaszt, amelyikben háromszor hallottuk a gyülekezet vágyakozó kiáltását: Jöjj, Uram, Jézus; és háromszor visszhangzott Jézus Krisztus ígérete: "Íme, eljövök hamar."

A Krisztusban hívők az első század végén, az akkori üldözések idején is, meg a XXI. század elején ma is, Krisztust váró gyülekezet. Ez is megkülönböztet minket a világtól, hogy miközben már most a mi feltámadott, dicsőséges Urunk jelenlétében élünk, ugyanakkor nagy örömmel készülünk az Ő megjelenésére, második eljövetelére, egy vele való csodálatos találkozásra.

Mindenféle nyomorúságunk között a mi összetörhetetlen reménységünk alapja éppen ez az ígéret: "Íme, eljövök hamar". A Krisztusban valóban hívők tudatosan és felelősen készülnek erre a találkozásra. Ez a reménység mérhetetlenül sok erőt, tartást, állhatatosságot ad éppen korunk sokféle nehézsége között is.

Egyszer tanúja voltam egy családi beszélgetésnek. A szülők gondterhelten adtak elő egy súlyos problémát, és döntést kellett volna hozni. Mindnyájan, akik ott voltunk, csak hallgattunk, illetve többször elhangzott ez az őszinte mondat: fogalmam sincs, hogy mit kellene tennünk, de a megadott határidőig dönteni kell. Ebben a nyomasztó légkörben egyszer csak megszólalt egy vékonyka hang. Egy hét éves kislány meleg, vigasztaló, bátorító hangon, s ugyanakkor nagy bizonyossággal ezt mondta: de apu, addig az Úr Jézus is visszajöhet. Többen lekicsinylően mosolyogtak, pedig ez volt a legbölcsebb mondat, ami ott a nagy tanácstalanságban elhangzott. Az édesapa az ölébe vette, megpuszilta és azt mondta: köszönöm, hogy ezt mondtad.

Ez nem szólam, ez nem üres frázis, amivel jobb híján megpróbáljuk vigasztalni magunkat vagy egymást. Ez a Krisztus igaz ígéretére épülő reális reménység. Ott van-e bennünk ez a reménység? Éltet-e minket adott esetben? Miért nem él ott mindennap folyamatosan? Miért csak karácsony előtt néhány héttel, néhány nappal kerül szóba mindig a Krisztus második eljövetele? Meg az, hogy mit jelentene ez annak, aki erre komolyan készül? Miért nincs ott bennünk ennek a felszabadító, bátorító öröme?

Mi nem a világ végét várjuk, hanem a mi dicsőséges Urunkat. Nem valami ismeretlen hatalmasságot, hanem azt, akivel a hívők már most együtt élünk. Akivel sokan közülünk ma is beszéltünk. Akiről tudjuk, soha nem hazudott, eddig még soha senkit nem csapott be. Akit hit által ismerve is szeretünk. Akiről tudjuk, hogy szeretett minket és önmagát adta értünk. A vele való szemtől szembe való találkozásra készülünk.

Készülünk-e? És ha nem, miért nem? Akikben ez a reménység tudatos, azoknak éppen életük hullámvölgyei, szenvedései, nagy talányai, veszteségei között ez örömet jelent és tartást ad.

Azt az igaz ítélőbírót várjuk, akiről tudjuk, hogy előzőleg már odaállt helyettünk Isten ítélőszéke elé mint vádlott. Magára vállalta sok hitványságunkat, bűnünket, sőt ténylegesen elszenvedte a mi büntetésünket. A vele való találkozásra készül az, akinek ádventi reménysége van. Bizonyosak lehetünk abban, hogy meg fogjuk Őt látni úgy, amint van, és a benne hívőket majd magához veszi, és mindörökké vele leszünk.

Éppen ezért a Jelenések könyve befejező szakasza alapján azt vizsgáljuk meg most, hogy mi segít abban, hogy ez a reményteljes várakozás ott legyen a szívünkben. Nem elképzeléseket, illúziókat hajszolunk, hanem a mi Urunk igaz ígéretének a beteljesedését várjuk.

Miért várja a Krisztusban hívő ember az Ő második megjelenését? A sok ok közül hármat említek most. Olyanokat, amelyek kapcsolatban vannak mai igénkkel, illetve ebből következnek. Olyasmiket, amikről a Biblia több helyen beszél, s amiknek a valóságát a hívők tapasztalják is.

1. Az első oka annak, hogy Isten népe sóvárogva várja Krisztus második megjelenését az, hogy nyomaszt bennünket az a sok nyomorúság, ami az Istentől elszakadt, vele szembefordult világban van. Szenvedünk a bűn jelenléte és mérhetetlen rombolása miatt.

Jézus is szenvedett emiatt. Néhány alkalommal olyan keserűen sóhajt fel: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig szenvedlek titeket, meddig leszek még közöttetek?

A Jelenések könyvének a címzettjeiről tudjuk, hogy szenvedtek a kegyetlen keresztyénüldözés miatt. Olvastuk azt is, hogy a mennyben levő, üdvözült vértanúk is háborognak, és kérdezik Istent: Uram, meddig tűröd még? Meddig engeded ezt még? Vess véget ennek a sok nyomorúságnak, ami a földön van!

És mi tudjuk, hogy amikor a mi Urunk megjelenik, akkor végérvényesen véget vet minden nyomorúságnak. Nem lesz többé nélkülözés, fájdalom, betegség, halál, félelem, gyűlölködés - mindaz, ami miatt most szenvedünk végérvényesen befejeződik. Ezért is várják a hívők Jézus megjelenését.

Kérdezzük meg magunkat, különösen most az úrvacsorára készülve: fáj-e nekünk az, amit a bűn rombol körülöttünk? Fáj-e nekünk az a szenvedés is, ami közvetlenül nem minket érint? Tudunk-e sírni a sírókkal, együtt szenvedni a szenvedőkkel? Vagy a mi szívünk is olyan cserzetté vált már, hogy nincsenek könnyeink és nem tud összeszorulni a szívünk, ha mások bajáról hallunk?

Itt nem valamiféle ostoba mazochizmusról van szó, hanem arról, hogy Isten gyermekeit jellemzi, hogy érző szívük van, és tudnak együtt érezni másokkal. Ez nem azt jelenti, hogy vegyük magunkra a világ összes nyomorúságát. Nem az a cél, hogy összeroppanjunk a bűn miatti fájdalomban, hanem az, hogy ha tudunk együtt érezni szenvedőkkel, és fáj nekünk a bűn jelenléte, ebből imádság és segítség következzék. Úgy ahogy az Jézus Krisztus életében is.

Hadd mondjak konkrétumokat:

- Fáj-e nekünk az, hogy Magyarországon az idén is sok ezer gyermek és idős semmilyen ajándékot nem fog kapni karácsonyra?

- Fáj-e nekünk az, hogy évek óta egyre több temetés és egyre kevesebb születés van az országunkban?

- Hogy van olyan falu Magyarországon, ahol 92%-os a munkanélküliség?

- Fáj-e nekünk az, hogy a megszülető gyerekek 54%-ának nem születik testvére, és ebből nagyon sokféle nyomorúság fakad?

- Fáj-e az, hogy minden második másodpercben meghal valaki a világon éhen, mert napok óta semmit sem evett és semmit sem ivott?

Ez csak néhány előkapott adat, és nem azért mondom, hogy ma rossz lelkiismerettel együk meg az ünnepi ebédet, hanem azért, hogy hálaadással együk meg, de ebből a fájdalomból fakadjon imádság és segítés a magunk kis körében, amit Isten megmutat, amire Isten használni akar bennünket. És fakadjon fel a mi szívünkből is ez a sóvárgó kiáltás, amit itt háromszor olvastunk mai igénkben: Jöjj, Uram, Jézus, és vess véget ennek a sok nyomorúságnak!

2. A másik oka a hívők Krisztus-várásának az, hogy nagyon várjuk az Ő ígéreteinek a beteljesedését.

Isten ígéreteinek jó része már valóra vált. De mi hisszük, hogy mindegyik be fog teljesedni, és a hívő sóvárogva várja ezeknek a beteljesedését.

Jézus ígéretei olyan világossághoz hasonlítanak, amely életmentő. A sötétségben, például az utakon, egy kis világosság is életmentő lehet. Ezek az ígéretek pedig nagy fénnyel ragyognak, mert ezek mind igazak.

János mai igénkben többször is hangsúlyozza ezt. Hol az angyal mondja neki, hol maga Jézus tesz bizonyságot erről, hol János állítja: én tudom, hogy ezek a beszédek igazak és megbízhatóak. Később pedig azt olvassuk: "Én, Jézus küldtem el angyalomat (vagyis küldöttemet), hogy ezekről bizonyságot tegyen a gyülekezetek előtt."

Az illúziók szappanbuborékjai, meg a hazugságok ködgomolyagjai között Jézus Krisztus ígéretei életmentő, fénylő világosságot jelentenek.

Ezért olvastuk, hogy boldog, aki megtartja e könyv igéit. Boldog, aki ismeri, boldog, aki ahhoz tartja magát, aki ahhoz igazítja az életét.

Később azt olvastuk: boldog, aki hirdeti. Ezért írja: ne pecsételd le! Ez nem titok. Világgá kell kürtölni, minél többen hadd hallják meg, hogy van reménysége ennek a világnak, van valaki, aki nem feledkezett el rólatok. Valaki, aki mindent elkészített a benne hívőknek, amire ebben az életben, meg az örökkévalóságban is szükségünk lesz. Őbenne reménykedjetek, Őhozzá ragaszkodjatok már most hittel, és Őt várjátok vissza, amikor majd egyszer meglátjátok színről színre.

Ezért nem szabad meghamisítanunk Isten ígéreteit és igéit. Ezért olvastuk a legvégén, hogy aki elvesz ebből vagy hozzátesz akármit, azt Isten szigorúan megítéli.

Jézus Krisztus két eljövetele között nehéz út vár a hívőkre, és ezen a nehéz úton az Ő igéje, az Ő ígéretei vezetnek, tartanak, őriznek meg az élet útján, és segítenek bennünket célba. Mert éppen ezeknek az ígéreteknek a fényénél látjuk az út végét is, a célt, meg magát az utat, hogy ne térjünk le róla, és legfőképpen azt, aki előttünk jár. Szenvedni is más úgy, ha tudjuk, hogy vége lesz, és ha tudjuk, hogy az szab véget neki, aki minket a legjobban szeret.

Ezért várják a hívők Jézus második eljövetelét, mert várjuk az Ő ígéreteinek a beteljesedését.

3. Végül még azt említem meg, hogy a hívők szívében ott van az a sóvárgó vágyakozás - a Biblia is használja ezt a kifejezést, mai énekünkben is énekeltük ezt - a Krisztussal való teljes közösség után, ami csak azoknak a szívében lehet ott, akiknek már most is van lelki közösségük Ővele.

Tudjuk, hogy ez rész szerint való, töredékes. Megfertőzi, gyengíti a mi régi természetünk, a bűn jelenléte. De egyszer a benne hívők látomása dicsőn beteljesül, s a győzedelmes egyház Urával egyesül. (392. ének).

Mi ez a vágy? Pontosan az, amiről Pál apostol ír az egyik legnehezebb helyzetből küldött levelében, a Filippi levélben, amikor azt írja: "Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél, de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak." (1,21-24 v.).

Vágyódom elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél. Ez a sötét szó: meghalás, a hívőnek ezt jelenti. A Krisztussal leszek - már most is vele vagyok -, de tükör által homályosan látunk. Most hitben járunk és nem látásban - írja az apostol. De egyszer eljön a színről színre látás világa, amikor a vele való tökéletes, teljes lelki közösség és egység valósul meg, és én vágyódom erre. Azért nem oltom ki az életemet, akármilyen nehéz körülmények között vagyok is, mert ha mégis kiengednek - írja a börtönből -, akkor megyek hozzátok és használok nektek. De ez nem változtat azon, hogy őszintén bevallom: vágyódom már a Krisztussal való teljes közösségre.

Később ezt írja: "Nekünk a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket." (3,20-21).

Mennyi bajunk van ezzel a gyarló testtel, és ez még finom jelző: gyarló! Ezt a testet az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja, és vele tökéletes lelki közösségre jutnak a benne hívők.

Megint mondom: csak az tud vágyakozni erre a teljes közösségre, aki már itt hálásan élvezi a Krisztussal való részleges közösséget, ami itt megvalósulhat. Aki már itt ismeri Őt, aki hozzá tartozik, aki vállalja Őt mások előtt is.

A Jelenések könyvének a képénél maradva: csak a menyasszony vágyakozik az ő vőlegényével való esküvőre, a végleges és teljes közösség megvalósulására. És menyasszonyon a Jelenések könyve a Krisztusnak elkötelezett hívőket érti. Azokat, akik szenvedést is vállalnak érte. Akik áldozatot is hoznak ezért a részleges közösségért is, ami itt az osztályrészünk, abban a reménységben, hogy egyszer ez majd teljessé válik. Csak az vágyakozik erre, aki tudja, hogy mi vár rá majd odaát, hogy ki várja őt odaát.

Pál apostol az utolsó levelében, a Timóteushoz írt második, közvetlenül a kivégzése előtt írt levélben írja ezt: "... végezetre eltétetett nékem az igazság győzelmi koszorúja, amit megad nekem az Úr, az igaz Bíró ama napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az Ő megjelenését." (4,8).

Vágyakozva várják az Ő megjelenését. Ez a vágyakozó várás hiányzik sok hívőnek a szívéből, s ezért hiányzik ennek az öröme is. Az az állhatatosság, a Krisztushoz ragaszkodás is, ami ebből következik. Ez az oka sokszor annak a gyávaságnak, hogy nem merik vállalni az vőlegényüket, és az oka annak is, hogy sokszor már nem is a Krisztus menyasszonyaként viselkednek vagy nem is azok, csak úgy gondolják, hogy hozzá tartoznak, de nem merik sem Őt vállalni, sem a róla való bizonyságtételt, sem az ezzel járó esetleges hátratételt.

Alapigékben azt is olvastuk, hogy kik azok, akikben ott van ez a vágyakozás, és akik egészen bizonyosan eljutnak erre a vele való közösségre: "Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba." És bemennek, ahogy olvastuk egy korábbi fejezetben, a Bárány menyegzőjére. Ezek az elkötelezett, Krisztusért mindenre kész hívők.

Kevés ilyen van ám! Nagyon kevés. Az a lazaság, az a langyosság, amiről szintén a Jelenések könyve több helyen ír, és amitől óvja a hívőket, az ma egyre általánosabbá kezd válni. Valaki így mondta: egyfajta wellness keresztyénség uralkodik el a hívő közösségekben is. Az, hogy ha lehet, ne kelljen semmi áldozatot hozni a hitemért, és ha lehet, ne kelljen megvallanom, hogy ki az én vőlegényem. Még a nevét sem merik sokszor kiejteni a mi megváltó Urunk Jézus Krisztusnak a hívők, nehogy megbántsunk valakit. Mintha nem ez segíthetne mindenkin, hogy valljuk, Ő Jézus, a szabadító, Ő Krisztus, felkent, a királyi hatalom, az igazi prófécia, mint főpap Őbenne egyesül, és mi ennek valljuk Őt, így várjuk vissza. Akkor is, ha sok magát okosnak tartó ember nagyképűen mosolyog ezen, mint ahogy az említett családi jelenetben többen kimosolyogták a kislányt. Mi akkor is tudjuk, hogy ezek az igék mind igazak és megbízhatóak, és csak az boldog, aki megtartja ezeket az igéket, és reménykedik ezeknek a beteljesedésében.

Aki igazán vár valakit és szereti azt, az készül az érkezésére. Jellemez-e minket folyamatosan ez a készülés? Ne csak most karácsony előtt, az ú. n. ádventi időben. Ez az egész nagy világkorszak, amiben élünk, ádvent (az ádvent szó az adventus Domini latin kifejezésből ered, ami azt jelenti: az Úr eljövetele). Tehát valakinek az eljövetelét várjuk, és arra készülünk.

Jézus mennybemenetelétől az Ő második eljöveteléig ádvent. Várjuk Őt. Kérdés: várjuk-e Őt és hogyan? Aki várja, az megmossa a ruháit. Az nem tűr meg foltot a lelki ruháján. Az újra és újra odajárul a kegyelem királyi székéhez, és bízik abban, hogy elég nekünk az Ő kegyelme, és élünk ebből a kegyelemből. Tiszta ruhában, rendbe szedetten szeretném várni.

Mert váratlanul fog megérkezni, csak ne találjon készületlenül. Legalább ez az ádventi néhány hét figyelmeztessen minket arra, hogy örök ádventben élünk. Boldog ember az, aki tudatosan készül Jézus megjelenésére. Ez nem félelemmel tölti el, hanem örömteli várakozással, mert Ő véget vet akkor minden nyomorúságunknak, mert beteljesedik akkor minden ígérete, és a benne hívők eljutnak a vele való meg nem szűnő, örökkévaló, teljes közösségre.

Adja Isten, hogy így legyen!


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, olyan jó tudnunk, hogy nem mi találtuk ki mindezt, hanem meg van írva igédben, és mi hisszük, hinni akarjuk, hogy ezek az igék megbízhatóak és igazak.

Dicsőítünk téged azokért az ígéreteidért, amiket már beteljesítettél, és teljes bizonyossággal és reménységgel várjuk a többinek a valóra válását.

Köszönjük, hogy nemcsak várakoznunk lehet, hanem már most a te jelenlétedben élhetünk.

Segíts minket, Urunk, hogy valóban így teljenek a napjaink. Adj a szívünkbe igaz hitet, tedd rendíthetetlen meggyőződéssé mindannak a komolyan vételét, ami meg van írva, amit te megmondtál, megígértél. Szeretnénk már most úgy tekinteni ígéreteidre, mintha beteljesedtek volna. Szeretnénk dicsőíteni téged azért, mert igazmondó Isten vagy.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy olyan sokszor hatalmába kerít minket is a csüggedés. Olyan sok kétségbeejtő dolog történik körülöttünk, Urunk. És ha magunkra nézünk, olykor amiatt is kétségbeesünk.

Köszönjük, hogy szabad újra és újra tereád néznünk, a hit elkezdőjére és bevégzőjére. Tereád, aki ma is királyok Királya és uraknak Ura vagy. Aki élsz és uralkodsz örökkön örökké. És aki név szerint számon tartod a benned bízókat. Segíts, hogy ezek közé tartozzunk. És ha sok bajban, küzdelemben, meghajszolva, megvetve is kell itt élnünk, de ragaszkodjunk hozzád, és legyünk bizonyosak abban, hogy aki mindvégig állhatatos marad, azt magadhoz veszed a te mennyei dicsőségedbe.

Köszönjük, hogy ez sem olcsó vigasztalás, hanem bizonyosság lehet bennünk, amiből öröm, békesség, reménység fakad.

Kérünk, tölts meg minket ezekkel az értékekkel olyan gazdagon, hogy másoknak is tudjunk belőlük adni. Olyan nagy szükség van most minderre. Használj minket, kérünk, a te áldott eszközeidként, hogy tudjuk ezt a reménységet odaélni mások elé, és olyan igét mondani, ami ilyen reménységet ébreszt másokban is.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk mindnyájan a legszemélyesebb ügyeinket is abban a bizonyosságban, hogy te mérhetetlenül szeretsz minket, és neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Ámen.