PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. szeptember 16.
(vasárnap)

Varga Róbert


HA AZ ÚR AKARJA


Alapige:Jak 4,13-17

"Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak."


Imádkozzunk!

Köszönjük, hogy azzal biztattál Urunk már az ének szavain keresztül is, hogy a sok bút fel akarod váltani örömre, a békétlenséget békességgel, a betegséget egészséggel, vagy a betegség elfogadásával.

Köszönjük, Urunk a nagy-nagy szeretetet, amivel újra és újra körülveszel minket, hogy nem a mi vétkeink szerint bánsz velünk, pedig azt érdemelnénk, hanem irgalmas szeretetednél fogva annyi mindent elszenvedsz a mi életünkre nézve, mert olyan terved van velünk, hogy egyszer megismerjünk téged, ha még nem ismerünk, és veled járjunk. Ha pedig már a te gyermekeid vagyunk, nemcsak a szüleinké vagy nagyszülőké, akkor pedig igazán, őszintén, teljesen átadva magunkat, keressük, kutassuk a te akaratodat, és így áldhass meg minket.

Köszönjük, Urunk azt is, hogy adsz mindig ilyen csendes vasárnap reggelt. Olyan sokfelé lehetnénk most, és te kedves hívásoddal elhívtál ide. Köszönjük, hogy sokszor ez emberek által történik, de áldunk azért, hogy mégis csak itt vagyunk. Köszönjük, hogy te mindig utat, csatornát találsz a mi szívünk legrejtettebb zugáig is, hogy arról beszélj nekünk, velünk, ami számodra, és ezért számunkra is a legfontosabb.

Áldd meg ezt a csendes, reggeli alkalmat, kérünk.

Ámen.


Igehirdetés

Lukács evangélista szerint, a 9,11-ben olvasunk arról hogy, Jézus azt tervezte, hogy leül egy csendes, nyugodt helyre, elcsendesedik, imádságban beszélget Istennel, de miután sok csodát tett, és sokakat meggyógyított, a tömeg benyomult, betört Jézus csendességébe. Azt olvassuk az evangéliumban: Ő pedig magához fogadta őket örömmel, és beszélt nekik az Isten országáról. Pedig azok odamentek hozzá, és meggátolták a tervei megvalósulását. Sőt, még azt is olvassuk, hogy meg is gyógyította azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük.

Aztán meg azt olvassuk, hogy közvetlen ez után, hogy megzavarták a csendességét, hogy beszélhetett nekik Isten országáról, prédikálta az örömhírt, hogy Isten szeret. Több ezer embernek kenyeret és halat szaporított, és adott enni.

Mindebben nem az Isten országáról való prédikálás, nem is a csodák vagy a kenyérszaporítás csodája az igazán jó dolog, nagyszerű, hanem az a lelkület, ahogy fogadta ezeket az embereket Jézus. Elfogadta azt, hogy megzavarták a csendességét, sőt megfordította és értelmet adott annak, ha már odajöttek, és megzavarták, akkor legyen valami értelme mindannak, ami történik. Az imádság órája így az akadályok legyőzésének órájává vált Jézus számára.

Mondhatnánk azt is, hogy Jézus soha nem viselkedett úgy, mint valami "földgyalu", ami előtte volt, és nem tért ki előle, azt kő keményen belegyalulta a földbe, vagy ami még rosszabbul hangzik, ha nem tért meg valaki azonnal, akkor félrelökte. Ő soha nem viselkedett így senkivel. Ő mindig az Isten órájához igazította cselekedeteinek idejét. Ő meg tudta tenni azt, hogyha látta, hogy valami nem úgy történik, ahogy eltervezte, akkor csöndben félrevonult, várt, megvárta Isten óráját. Kivárta a dolgok Istentől rendelt idejét. Így mindig az akadályok áldássá váltak a számára. Sőt, Isten országa szempontjából, ha nézzük, akkor is áldássá vált.

Jó lenne mindnyájunknak: nekem is, nektek is tanulni ezt, hogy az akadályok áldássá válhatnak a számunkra.

Jézus mindig úgy teljesítette Isten akaratát, hogy felismerte, és megvárta annak az Istentől elkészített idejét. Nem összevissza cselekedett. Nem késett el például soha sehonnan. A samáriai asszonnyal való találkozást sem kési le a kútnál. Az asszony már hazament, nem változott semmi az életében, és akkor odaért Jézus elkésve. Ilyet nem olvasunk. Ő mindig, mindenhova pontosan érkezett, hogy beteljesítse Isten akaratát. Olyan volt az élete - ha lehet egyáltalán ilyen hasonlatot mondani -, mint a patak, amelyik az akadályon nem áttörni akar, hanem megkerüli azt, kikerüli, erőlködés nélkül teszi a víz a dolgát, folyik tovább.

Lehet, hogyha akadályokkal találkozol, akkor ez bosszús ingerültséget vált ki belőled. Így is lehet hozzányúlni. De lehet gyümölcstermő helyzetté tenni, mert sokszor ez rajtunk is múlik. Nagyon sok minden valóban a mi kezünkben van. Ahogyan viszonyulunk ahhoz, az úgy fog hatni ránk. Meg lehet kerülni, ki lehet kerülni, lehet kezelni, vagy bosszús ingerlékenység forrásává válhat a számunkra, és ez bizony tönkre is tehet embereket.

Amikor Pál Ázsiában akarta az evangéliumot hirdetni, azt olvassuk az ApCsel 16. fejezetében, a 6. versben: Isten Lelke eltiltotta őket Ázsiától. Miért? Az ázsiaiak nem voltak olyan fontosak Istennek? Nem vette őket emberszámba? Dehogynem. Csak éppen nem Ázsia, hanem Európa volt az Isten terve szerint soron. Ezért eltiltja Pált Isten Lelke Ázsiától, s azt mondja: egy látomásba látja azt a macedón férfit, aki azt mondja, hogy gyere át hozzánk Európába. Pál megértette Isten akaratát. Mivel akkor nem volt még leírt Szentírás, ezért Isten álomban, vagy látomásban is vezethette az övéit, mert Isten szabad. Így jött át aztán Pál Európába, és hozta az Isten szeretetéről szóló jó hírt, s így került el aztán később Pannónia provinciába is, a mai Magyarország területére is. Az európai keresztyénség egy akadályoztatás áldásainak az eredménye. Egy akadályoztatás áldásainak az eredménye, hogy átkerült az evangélium Európába.

A Filippi 1-ben azt olvassuk, amik rajtam estek - mondja Pál -, azok inkább előremenetelére szolgáltak az evangéliumnak. Micsoda nézőpont! Vagy egy másik helyen, nem azt mondja Pál, hogy az idióta Néró, aki most éppen ideig-óráig hatalmon van, alig várjuk, hogy megbukjon. Nem ezt mondja Pál, hanem azt mondja: Én, Pál Krisztus, Krisztus foglya értetek. Én, Pál Krisztus foglya. Létezett Néró Pál számára? Persze. De nem foglalkozik vele. Tudja, hogy a hatalmasok ideig-óráig vannak hatalmon. Jönnek, mennek, azt hiszik, hogy ők a kiskirályok, aztán semmivé válnak egy perc alatt egy olyan esemény által, amiről senki nem gondolja, hogy ez a bukás kezdete. Ismerjük a történelmet? Ha ismerjük, tudjuk, hogy így van. Néró is megbukott, és nyomorultul elpusztult. Pál nem foglalkozik vele. Én, Krisztus foglya Néró börtönében, de Krisztus foglya, nem Néróé. Csak Néró hiszi azt, hogy rendelkezhet velem - mondja Pál. De velem, az én életemmel Jézus Krisztus rendelkezik.

Pál nem megtört az akadályok idején, hanem kitört azokból Isten segítségével. Isten ebben a világban nagyon sokszor az emberek képességei által dolgozik, munkálkodik. Minél jobb képességeket kapott valaki Istentől, annál inkább hajlik arra, hogy elbizakodott ember legyen. Ő csinál mindent a legjobban. Ő ért mindenhez a legjobban, és tényleg nagyszerű eredményeket érhet el. De akkor is visszajár a munkahelyére, amikor már nincs ott semmi keresni valója, s mindenkit csak idegesít és kinyuvaszt. De ő csinálja a dolgokat legjobban. Minden siker, minden érdem az ő saját dicsőségét táplálja.

A legtöbb ember, aki így gondolkodik, elhiteti magával, hogy az élete az ő kezében van. Egyedül ő az ura az életének, sorsának. Ki szólhat bele ügyeibe? Ki akadályozhatja meg, hogy beteljesítse vágyait, megvalósítsa terveit? S valóban legtöbbször úgy mondjuk, ahogy itt olvastuk Jakab levelében, hogy eltervezzük, hogy elmegyünk ide vagy oda, s nem gondolunk arra, hogy mi lesz, ha az estét meg sem érjük? Megveszem, elintézem, kijárom, elrendezem, véghezviszem. Én, én, én. Mindig az én van a középpontban.

Természetesen tervezni lehet és kell is. Még a gyülekezetnek is van missziói munkaterve. Meg kell tervezni időnként a szolgálatokat is. Van, amikor Isten adja úgy, hogy mindent félre kell tenni, de van, amikor, sőt úgy jó az, ha így van, hogy van egy missziói munkaterv, ami szerint azért folynak, mennek nagyjából a dolgok.

De az fontos, hogy mi milyen nézőpont alapján hozunk döntéseket. Újra mondom: Pálnak olyan szemüvege volt, amely azt jelentette, hogy Krisztuson át látott minden helyzetet.

Az ember élete, ha a dolgot igazi mélységében nézzük, titok, amit csak Isten tud megfejteni. Mit hoz a holnap? Nem tudjuk. Még azt sem tudjuk, hogy hogyan fejeződik be a mai esténk. Mi lesz velünk a délután folyamán, és mi lesz velünk este?

A futurológia tudományos alapon próbál foglalkozni azzal, hogy mi lesz a jövőben. De ott nem az egyes emberek személyes sorsa a kérdés. A jósok és jövendőmondók sokszor anyagilag kifosztva, tönkre téve az embereket, és csalást alkalmazva próbálják a személyes jövendőt megmondani. Sötét erők hatalmát szabadítják rá azokra, akik ilyen szolgáltatást igénybe vesznek. Nemcsak azt nem tudjuk, hogy mit hoz a jövendő, hanem azt sem tudjuk, hogy a mai nap során mi történik még velünk.

Döbbenetes, sokan milyen magabiztossággal, talán pont a félelmüket palástolják ezzel, szervezik meg az életüket. Rendelkeznek, intézkednek, és úgy tesznek, mintha a sorsuk valóban a saját kezükben lenne.

Emlékszem egy kirándulásra, ahol volt egy főszervező, aki nagy magabiztossággal, bocsánat, hogy így mondom, nagy mellénnyel jelentette ki a fiatalember, hogy neki a Mátra olyan, mint egy pici kis futballpálya. A tenyerén van minden ösvény, s tudja fejből a turistautakat. Tél volt, és elég nagy hó, és mi mentünk, mentünk, és egy idő után már mindenki tudta, csak ő nem akarta bevallani, hogy rettenetesen eltévedtünk. Aztán mélyült a hó. Egy lejtőn mentünk lefelé, és láttuk, hogy a távolból egy feketeruhás férfi sapkában fut felénk és integet. Mi is fokoztuk az iramot, mert arra gondoltunk, hogy biztos valami rosszat csináltunk, és kerget. Aztán meghallottuk a kiabálást. A gátőr volt, ugyanis a víztározó jegén voltunk. A vezető "tudta" az utat, és a kisujjában meg a tenyerében volt a Mátra térképe. Lehet, nyáron, de tél volt. A magabiztos ember tipikus képe. Rágyalogoltatja azokat, akiket vezet, a víztározó vékony jegére. Isten kegyelme volt, hogy vastag volt a hó, és már erősebb volt a jég, és nem szakadtunk bele a ki tudja milyen, hány méter mély mélységbe.

Az így gondolkodó ember tényleg maga tervez meg mindent, és mindig a maga tervezésének gyümölcsét és következményét aratja is. De még egyszer mondom, nem az a baj, hogy tervezünk. Erre szükség van. A baj az, hogyha úgy tervezünk, terveznek, mintha az élet, az életünk feletti hatalom a mi kezünkben lenne.

Az így tervező ember döbbenetesen aktív az életének során, s az élete vége felé meg sokszor ilyen döbbenetes passzivitásba süllyed, amikor nagyon sokszor szembetalálkozik a ténnyel, hogy kihull az élete a kezéből, hogy nincs folytatás, hogy most vége. Nem csak azért, mert ott a diagnózis, ami még egy ideig ad időt és lehetőséget, hanem, ha végiggondolja az istentelen életét, lehet, hogy ért el eredményeket, de igazi békessége, öröme és nyugalma talán nagyon kevésszer volt.

Örök kérdéssel harcol az ember mindig. Mi az egész élet értelme? Alighanem ez a legnagyobb kérdés az ember életére nézve. Megéri-e az élet, hogy egy egész életet azzal töltsünk - kérdezte valaki filozofikusan nem régen.

De vannak olyanok is, akik hiszik, hogy Isten létezik, csak éppen nem számolnak vele igazán. Nem az a baj, ha terveznek, erre szükség van. De ha a jelenük és a jövőjük nincs igazán Isten kezében, hanem ilyen kettészakadt életű emberek. Isten is, meg a saját akaratuk is. Úgy terveznek, noha istenhívőnek mondják magukat, mintha nem az Isten lenne az életük Ura. Mintha nem az Isten lenne az életük Ura. A hétköznapjaikból, a munkájukból, az üzleti, a szerelmi életükből, az utazásaikból, a tervezéseikből kimarad Isten. Először csak kifelejtik talán, aztán már szándékosan ki is hagyják. Ami egyébként igazán fontos lenne Isten szerint, azzal valahogy egy idő után nem törődnek. Hasonulni akarnak az emberekhez.

Sokszor elmondják azt nekem, vádként sok-sok beszélgetés során hallottam már: a keresztyéneknek semmit nem szabad csinálni. Nem szabad kirándulni, nem szabad alkoholt inni, nem szabad moziba menni, meg színházba menni és így tovább. Sorolják vég nélkül, hogy mit nem szabad. Semmi ilyen nincs a Bibliában. A Bibliában az van, hogy minden szabad nekem - ez van a Bibliában -: minden szabad nekünk, de nem minden használ. Pont arra akar Isten elvezetni, hogy a nagy szabadságunkban, amit Istentől kapunk, csak olyat tegyünk, ami hasznunkra van, ami haszontalan és káros, azt kerüljük el. Isten ránk bízza, hogy ismerjük föl az Ő szereteténél, tanácsánál fogva. Minden szabad nekem. Tessék szíves lenni tudomásul venni, hogy ez van a Bibliában. Minden szabad nekem, de nem minden használ. Nem ez a szabadság, hogy rám bízza Isten, miközben segít. Döntsem én el. Ha kértem és kaptam megújult értelmet Istentől, el tudom majd dönteni, hogy a szabadságommal úgy éljek, hogy az ne káromra, hanem hasznomra legyen.

Azok az emberek, akik Istent kiszorítják az életük peremére, azok látni fogják, hogy elhomályosodik még az a kevés lelki látásuk is, ami volt.

Azt mondja Jakab: az ember élete olyan, mint a lehelet. Reggel, amikor elindultam, látszott a leheletem. Leheltem egyet, de egy szempillantás alatt eltűnt, szétoszlott a levegőben. Azt mondja, hogy az emberi lét ilyen rövid ideig tartó, itt lebegő pára. Egy szempillantásig látszik, és aztán eltűnik, semmivé lesz.

Tapogatózás Isten nélkül minden tervünk és akaratunk, és nem tudjuk, hogy jó lesz-e amit teszünk, vagy nem? Ő adhat és ad bölcsességet.

Sokan tehát azt mondják, hogy sem ezt, sem azt nem lehet. S miközben, figyeljük csak meg, hogy az így gondolkodó emberek igazodnak félelmetes félelemmel csoportokhoz. Ha nem úgy teszem, ahogy a csoport mondja. Emlékszem, amikor bejött a kék színű farmer. Mindenki az után kajtatott. Én is. Csak az Ecseri piacon lehetett kapni súlyos. Pénzt fizettünk azért, hogy a pult alól kivegyenek egy farmert, hogy olyanok legyünk, mint mindenki más. Nem nevetséges? Ez a szabadság? Hát jó kis szabadság az, amiben az embernek igazodni kell egy csoport érdekeihez, szavaihoz, látásmódjához. Az ember, mikor így akar igazodni, nagyon sokszor olyat is megtesz, amit józan állapotában egyébként nem tenne meg. Na, de hát a csoport azt mondja, azt teszi, úgy jár, azt eszi. Félelmetes az, ahogy hat idősre és sokszor fiatalokra is, hogy a csoport ezt így csinálja. Csak nehogy kilógjál. Ez a szabadság? Ez rabság. Az a szabadság, amikor én szabadon eldöntöttem, mi az, ami használ, és mi az, ami nem. Minden szabad nekem - még egyszer mondom -, de nem minden használ. Nem ez a szabadság, hogy Isten segít eldönteni. Ez a felnőtt lét és gondolkodás, hogy miközben kérdezem Őt, aközben Ő segít eldönteni, hogy mi az, ami használ, és mi az, ami nem.

Bármilyen furcsa lesz is, amit mondok, de Isten igéje szerint nem "nyájszellemben" kell élni. Még akkor is, ha egy pásztor és egy nyáj van. De másra mondja Jézus. Végképp nincs a gyülekezetben nyájszellem. Ez a fajta, pejoratív értelmű kifejezés idegen a keresztyén közösségtől. A keresztyén közösségekben egyének és egyéniségek ülnek, akiket Isten annyira szeret, hogy külön ujjlenyomatot adott mindenkinek. Még az sem egyforma bennünk. Hogyne akarnak akkor külön lelkiséget, szellemiséget, és külön egyéniséget adni mindenkinek. A társadalom és a csoport uniformizál. Az Isten mindig egyéniséggé formál minket. Többek között ez is nagyszerű abban, ha valaki Jézust követi.

Ki tehát akkor a szabad, és kicsoda a rab? Érdemes ezen elgondolkodni. Ha valaki Jézus akaratát teszi, az szabad. Aki a bűnt cselekszi - azt mondja a Biblia -, gyáva rab, a Krisztusé szabad - mondja egy szép énekünk is.

Rövid idő alatt kiderül, hogy Isten akarata a legjobb a számunkra. Ezért mondja azt Jakab, ahelyett, hogy azt mondanátok, hogy ezt vagy azt tesszük, ide vagy oda elmegyünk és kereskedünk, így gondolkodtok az életről, a jövőről, ehelyett mondjátok azt, és gondoljátok így: ha Isten akarja, és élünk, ezt és ezt fogja tenni. Ha Isten akarja, és élünk, mert mit akar Isten velünk?

Most olvassuk a János evangéliumában, hogy Isten azt akarja, hogy az örömünk teljes legyen, és örvendező életet éljünk. Azt mondja, hogyha az én akaratom szerint kértek valamit, kérjetek bármit, fantasztikus ajtónyitás, kérjetek bármit, és én megadom néktek, ha ez megegyezik az Isten akaratával. Ha az Úr akarja és élünk. Ez feltétel, kétségtelen. Ha az, amit kérünk, egyezik az Isten akaratával, azt mondja, kérjetek bármit. Úgysem fogtok olyat kérni, ami nem egyezik meg az Isten akaratával.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Magyarul ez azt jelenti: imádkozom, beszélgetek Istennel. Elmondom neki: Uram, ha ez megegyezik a te akaratoddal, légy szíves, add meg. Én így kaptam feleséget, például. Uram, ha te akarsz nekem adni, légy szíves adjál már egyet, neked annyi van "raktáron". És Isten adott. És annyi mindent adott még, amit kértem. És mennyi mindent adott, amit nem kértem. Csak akkor éppen az volt a legfontosabb kérésem, hogy Isten adjon társat.

A János 7, 17-ben azt olvassuk: Ha valaki kész cselekedni az Isten akaratát, megismerheti azt. Mit jelent ez? Ha ott van a készség a szívünkben, nem úgy, hogy majd mondd meg, és majd én eldöntöm, hogy megteszem, vagy nem. Ez nem működik. Uram, mi a te akaratod? Én kész vagyok megtenni. Az ember megdöbben, mert felismeri utána. Ha valaki kész cselekedni az Isten akaratát, megismerheti azt. Aki számol Isten akaratával, az átéli azt a csodát, hogy Isten kijelenti az Ő jó, kedves és tökéletes akaratát a számára.

Ezért nagyon fontos, hogy ne fosszuk meg magunkat a bibliaolvasástól. Szól az Isten a Szentíráson keresztül, egy hívő társ által, a közösségen át. Felhasználhatja a lelkiismeretünket, az értelmünket különösen sokszor használja, hogy meggyőzzön. Az életkörülményeinket alakíthatja úgy Isten. Isten megszólal annak, aki hozzá fordul.

Olyan, tényleg muris volt, amikor valakivel telefonon beszéltem, és azt mondja a telefonban, hogy nem érti, hogy nem hall az Isten? Aztán volt egy pici csönd, és nem értettem, hogy mi az a csönd. Egyébként, mondja, itt van a szemem előtt az a részlet a Bibliából, hogy aki a fület alkotta volna, ne hallana? Nem döbbenetes? Ott van a szeme előtt. S akkor azt mondja, hogy tulajdonképpen megértettem, hogy mi az Isten válasza. Ez volt a válasz, hogy aki a fület alkotta, az ne hallana: Ott volt a szeme előtt, és nem látta. Csak, amikor még egyszer odanézett, és ott mérgelődött, hogy nem hall az Isten. Mióta mondom, és nem hallja. S ott volt a válasz előtte a Szentírásban, mert Isten ezt az utat jelölte ki alapvetően, hogy aki a fület alkotta, ne hallana.

A 62. Zsoltárban azt olvassuk, hogy Istennél van az erő. Ha szükségünk van erőre, kérjünk tőle, és akkor dinamikus emberek leszünk. A dünamisz a görög nyelvben az erőt jelenti. A dinamikus ember az azt jelenti, hogy Istentől kapott erőt, ha kért tőle.

Jeremiás 31. Örök szeretettel szerettelek, ezért vontalak magamhoz hűségesen. Magasak az Ő útjai, mint égtől a föld, de akik Őt szeretik, azok felismerik. Hát, ha Jézus meghalt értünk, és odaadott mindent, hogyne adná meg az Istentől való vezetés ajándékát is mindnyájunknak.

Akit szeretünk, annak a szavára hallgatunk.

A 78. Zsoltárban azt olvassuk: biztonságban vezette népét Isten, nem rettegtek. A félelem nélküli élet kulcsa ez. Ha vezethet az Isten, nem fogok félni. Nem fél semmi bajtól. Szíve bizakodó. Erős az istenhitben.

Jakab azt írja, hogy az a kérdés, hogy úgy akarunk-e élni, mint akik számolunk Isten akaratával, vagy csak a saját akaratunkat akarjuk élni, teljesíteni csak a saját terveinket és vágyainkat.

Úgy is kiderül, ha sok mindent elérünk is, de emberhez méltó életet csak Isten kezét fogva lehet élni. Keresik az emberek a boldogságot állandóan. Van, aki egy életen át kereső, de nem talál sosem. Isten a boldogság forrása. Őt megtaláltuk, minden egyebet is, amire szükségünk van, megad. Így is megkapunk sok mindent tőle, még ha nem is kérjük. Hátha az egészet, Őt, magát megkapjuk, milyen nagy boldogság és öröm lehet az. Jönnek nyomorúságok, lesznek nehézségek is. Ezen a földön élünk. De belül a szívünkben ott van az a kiegyensúlyozott békesség, amit nem tör meg semmi sem.

Aki hisz, az számol Isten megtartó erejével. Sőt tudja, mi az, amit ne az Istennek köszönhetne: életét, jólétét, az anyagiakat, a családját, ha van. Mindent. Mid van, amit ne úgy kaptál volna? - mondja Pál apostol. Aztán, aki hisz az számol Isten végső ítéletével is. Itt olvassuk, hogyha valaki tudna jót cselekedni, de nem teszi, bűne az annak. Nem lehet csak úgy beleélni a világba. Isten számon kéri rajtunk az életünket. Vannak-e olyan cselekedeteink, amik Istent dicsőítik? Számot kell adni előtte. Mire használtuk az életünket? Aki tudna jót cselekedni, de nem teszi, bűne az annak. Nem pusztán arra adja Isten az életet, hogy magunkkal törődjünk, hanem arra is, hogy másokkal törődjek, szolgáljak Istennek, másoknak.

Ábrahám, Mózes, Pál, Timóteus nem bizonytalanra futották meg hitbeli pályájukat, tudták a célt. Szolgálni Istennek. Megérteni, elfogadni, cselekedni az Ő akaratát. S tudták ők is, meg tudják ma is Isten gyermekei, hogy a cél után ki várja őket. Ki van a végén? Te tudod hova mész? Ki vár a végén? Hova tartasz? Az az ember, aki Istennel jár, az tudja. Élem az életemet elrejtve Istenben, s a végén hozzá érkezek meg.

Látják az így gondolkodók, hívők a múltjukat, a jelenüket és a jövőjüket is, mert kapnak kijelentést Istentől. Ad Isten kijelentést. Ábrahámnak megmondja, hogy mi lesz Sodoma és Gomora sorsa. Nem? Kaptak kijelentést, és kapnak kijelentést. Ezért szabadok arra, hogy elengedjék azt, amihez ragaszkodnak, amit terveztek. Szabadok, hogy kimondják: ha az Úr akarja és élünk, akkor legyen úgy, ahogy Ő akarja, ahogy Ő tervezte.

Eljutottunk-e már erre a szabadságra? Mindent szabad nékem, de nem minden használ. Fantasztikus ez a szabadság, hogy megbeszélhetem Istennel, hogy mi az, ami használ nekem, ami jó, ami szerinte való. És Ő soha nem fog olyat mondani, ami ártalmamra van. Soha nem fog kifosztani. Nem akar kirabolni minket. Minden szabad nékem. Szabad tévét is nézni, csak ne legyen káromra az, amit látok. Szabad kirándulni. Szabad fönnmaradni éjszaka, ha éppen arra van szükség, és elvégezni azt, amit nappal nem tudtam, akár. Ez most nem reklám, szabad meginni egy pohár vagy üveg sört, vagy egy kevés bort. Még Pál is mond ilyet Timóteusnak. Nem az alkoholizálásra biztat senkit a Biblia. Minden szabad nekem, de nem minden használ. Ha pedig kérdezem az Istent, akkor kapok Krisztusban megújult értelmet.

Azt mondja a Biblia, hogyha önmagát odaadta értünk, hogyne adna vele együtt mindent minekünk.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Úr Jézus, hogy te most is a szabad életet kínáltad, kínálod nekünk. De köszönjük, hogy megmondtad világosan azt, hogy a veled való élet az az igazi szabad élet.

Köszönjük, Urunk, hogy aki tehozzád megy, semmiképpen el nem küldöd magadtól azt. Köszönjük, hogy mindent szabad nékünk, de világosan megmondod, hogy nem válik minden a javunkra, és nem használ minden nekünk.

Köszönjük, hogy azt is mondod, hogyha a te akaratod szerint kérünk valamit, azt te megadod, sőt megadtad már nékünk. Áldunk és dicsőítünk ezért a szabadságért. Könyörülj meg rajtunk, hogy jól tudjunk ezzel élni, s ne váljunk szabados emberekké szabad emberek helyett.

Köszönjük azt is, Urunk, hogyha a szemüvegünket szeretnéd lecserélni olyanra, hogy téged látunk először, s rajtad keresztül látunk minden mást: a történelmi helyzetet, az ország helyzetét, saját életünket, a múltunkat, a jelenünket, a jövőnket, a bűneinket is. Köszönjük, hogyha láthatjuk benned a szabadítás és szabadulás útját.

Áldunk és dicsőítünk, Jézus Krisztus azért, hogy te vállaltad a kereszthalált azért, hogy minket szabad emberekké tegyél. És kérünk arra is, hogy hadd ismerjük fel, hogy mi a te jó, kedves és tökéletes akaratod.

Ámen.