PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. november 8.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


ÁRADÓ ÉLET


Alapige:Jel 22,1-5

Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják Őt, látni fogják az Ő arcát, és az Ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.


Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk, hogy egy zajos hét után itt lehetünk a te színed előtt ebben a csendben. Könyörülj rajtunk, hogy hadd legyen ez tudatos látás bennünk, hogy mindnyájan előtted állunk és te mondani akarsz valamit nekünk.

Bocsásd meg, ha úgy telt el ez a hét, hogy nem érdekelt bennünket, hogy van-e mondanivalód hozzánk. Köszönjük, ha adtál a szívünkbe vágyat, és köszönjük, ha meg is érthettünk valamit igédből.

Olyan nagy kiváltság Urunk, hogy kész vagy tanácsolni minket, sőt vezetni az élet útvesztőjében azon az úton, amelyik az életre visz. Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan rálépjünk erre. Segíts, hogy ne nézelődjünk és üldögéljünk ennek a szélén, hanem haladjunk előre. Adj nekünk egészséges lelki növekedést, fejlődést, gyarapodást.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy oly sokszor még minket is az ural, hogy a magunk akaratát cselekedjük. Taníts minket szívből elmondani és megvalósítani: legyen meg a te akaratod az életünkben.

Köszönjük, hogy te hívtál most is ide, és engedsz egészen közel magadhoz. Emelj ki minket a csüggedésünkből, nyisd meg a szemünket, hogy lelkileg is lássunk, olyan vaksi módon tapogatózunk sokszor az életben.

Köszönjük neked Jézus Krisztus, hogy te vagy a világ világossága, és aki téged követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.

Szólíts meg minket úgy igéddel, hogy az követésedre hívjon, és adj erőt megmaradni azon az úton. Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába legyünk itt és ne a bűneinket szaporítsuk azzal, hogy akármit mondasz, úgysem tesszük azt, hanem az engedelmesség lelkével támogass bennünket.

Ámen.


Igehirdetés

A Jelenések könyvének két utolsó fejezete arról az új világról szól, amit Isten teremt majd a végső nagy ítélet után. János apostol látomásainak a leírásából úgy ismerjük meg ezt, mint amikor egy kamera messziről egyre közelebb fókuszál arra, amit be akar mutatni.

Először láttuk, hogy milyen lesz az új ég és új föld. Legutóbb arról volt szó, mit tudunk a mennyei Jeruzsálemről. Ez a mai szakasz pedig ennek az új teremtésnek a központjáról szól, valamint arról, hogy akik Jézusért kegyelmet nyertek, mit tesznek majd ebben az új világban.

1. Mi a központja az új teremtésnek? Így olvastuk kétszer is mai igénkben: Isten és a Bárány trónja, ami arra utal, hogy ebben az új világban Isten uralma tökéletesen megvalósul. Isten ma is uralkodik, változatlanul Ő a gazdája, irányítója az általa teremtett világnak, csak éppen az a teremtménye, akire rábízta a teremtést, hátat fordított neki és nem akar engedelmeskedni Teremtőjének.

Amikor az ember fellázadt és azt mondta: Isten se szóljon bele, engedett a kísértő hazugságának, aki azt ígérte neki, hogy ha rám hallgattok, olyanok lesztek, mint az Isten. A bukott ember Isten helyére akart tolakodni, Isten helyett akarja irányítani a világot. A maga akaratának akar érvényt szerezni. Sőt, ha vallásos, még Istent is alkalmazni akarja abban, hogy segítsen az ő akaratát megvalósítani.

Azt olvassuk a Bibliában, hogy az új teremtésben megszűnik az embernek ez a lázadása, megszűnik a bűn, és Isten akarata mindenütt teljesen érvényre jut. Megvalósul az, amiért a Mi Atyánk-ban olyan sokan és sokszor könyörgünk: Jöjjön el a te országod - az ország mindig Isten uralmát, uralkodását jelenti. Legyen meg a te akaratod, és a Mi Atyánk végén a szép hitvallás: mert tiéd az ország (vagyis az uralom), a hatalom és a dicsőség is örökké.

2. Ebben a szakaszban a leghangsúlyosabb az, és erről szeretnék részletesebben szólni, a többiről csak majd röviden, hogy ahol Isten uralma tökéletesen megvalósul, ott minden képzeletet meghaladó módon áradni kezd az élet.

Így olvastuk ezt: "Megmutatta nekem az élet vízének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak." Itt nem valami szegényes vegetációról van szó, hanem gazdagon áradó életről.

Ha összehasonlítjuk azt, amiben mi ma élünk ezzel, amiről itt szó van, akkor látjuk, hogy mit veszítettünk el, amikor Istennek, az élet forrásának hátat fordítottunk. Mert mi a helyzet ma?

Egy kismadár szedeget a földön. Életben akar maradni. De közben riadtan tekintget jobbra-balra és minden irányba, mert fél, mert folyamatosan életveszélyben van, nem jön-e macska, vagy nem jön-e nagyobb madár. Inkább otthagyja a betevő falatot, csak mentse a puszta létét. A puszta létről van szó, nem a gazdag, biztonságos, túláradó életről.

De vajon, nem ugyanilyen a mi létünk is? Apuka bemegy reggel a munkahelyre, s ő is riadtan tekintget jobbra-balra, hogy nem ő lesz-e a következő, akit elbocsátanak. Pedig így is szűkösen vannak otthon. Szükségbe került az emberiség, mióta Istentől elszakadtunk.

Ennek az apukának a fia is riadtan hallgatózik esténként a szülők ajtajánál, mert néhány nappal korábban ez az indulatos, hangos mondat szűrődött ki az ajtón: akkor elválunk, és kész. És azóta ez a kisfiú nehezen alszik el este. Nem tud koncentrálni, a tanárok nem tudják, mi baja. Azóta enni sem tud, mert úgy érzi, mintha egy gombóc lenne a nyelőcsövében, és nem megy le a falat. És senki sem sejti, hogy mi, ki ennek az oka.

Ez élet? A puszta vegetáció, ahova mi Isten nélkül jutottunk. Állandó bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, kiszolgáltatottság, tehetetlenség és nyomorúság minden téren.

Alapigénk arról szól, hogy abban az új világban, amit Isten teremt, s ahol Jézus Krisztus helyet készít a hozzá hűségeseknek, a benne hívőknek, azok a b-betűs szavak valósulnak meg, amiket gyakran emlegettünk a Jelenések könyvének magyarázata során: ott biztonság, bőség, békesség lesz, és mindezeknek az eredményeképpen számunkra elképzelhetetlen boldogság minden ember szívében.

Biztonság, ahonnan hiányzik a félelemnek mindenféle változata és oka.

Bőség, amit el sem tudunk képzelni, hogy semmi nem hiányzik.

Békesség, ami igazi életlehetőséget, olyan közeget ad az embernek, amiben kibontakozhat, és mindennek az eredményeképpen:

Boldogság.

Az a leírás, amit itt olvastunk, ezt szemlélteti. Az élet folyója az utca közepén folyik. Mindenki belegázolhat, megfürödhet, ihat belőle, amennyit akar. Élvezheti teljes gazdagságában az életet. A halálmentes, tiszta életet. Az élet fája tizenkétszer terem évente. Most már talán emlékszünk, hogy a 12-es szám mindig a tökéletességet, a hiánytalanságot jelenti. Havonta megtermi gyümölcsét, jut mindenkinek bőségesen, és még a levelei is hasznosak lesznek.

Ezt a gazdag életet veszítettük mi el, amikor Isten ellen fellázadtunk. Ez hiányzik ma is mindenkinek. Ezt próbáljuk pótolni mindenfélével, és nem tudjuk semmivel, mert az a lét, ami maradt, az halállal kevert lét. Tele van félelemmel, szorongással, betegséggel, gyanakvással, és a végén ott van a halál.

A Biblia nagy örömhíre, hogy Jézus ezt az elveszített igazi, Istentől kapott életet hozta el újra erre a földre. Sőt azt mondta többször: Ő maga ez az élet. Tehát aki vele személyes kapcsolatba kerül, az részesedik ebben az életben. Az viszont olyan életet kap tőle, ami túléli a biológiai halálunkat is.

Lázár sírjánál a két gyászoló testvérnek mondotta Jézus: "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is, él az." Aki pedig nem hisz Őbenne, amíg létezik itt a földön, addig sem él igazán. Ez majd kiderül akkor, amikor utolsót dobban a szíve.

Aki hisz Jézusban, már itt megkapja ezt az elveszített, igazi, örök, teljes életet. Részlegesen, töredékesen, mert belezavar még mindaz, ami a bűnnek a következménye, de a hívők már boldogan vallhatják: a miénk ez az élet.

Ezért írja le Pál apostol minden nagyképűsködés nélkül, mint tényt - a kivégzése előtt a börtönből, betegen, sok jó barátjában is csalódva, úgy, hogy közben fázik és Timóteust kéri: hozd már el minél előbb a télikabátomat, mert megfagyok ebben a penészes, nyirkos börtönben: Nekem az élet Krisztus, és ezért, ha kivégeznek, jól járok, a meghalás nyereség. Még közelebb kerülök hozzá, még teljesebb gazdagságban enyém lesz ez az élet. Ha meg itt maradok, folytatom a szolgálatomat.

Teljes belső szabadság és emelkedettség, mert neki az élet Krisztus, és ezt az életet már nem lehet elveszítenie. Ez csak arra vár, hogy még inkább kiteljesedjék.

Itt van egy fontos összefüggés alapigénkben, és erre szeretném nagy szeretettel felhívni a gyülekezet figyelmét. Ahol Isten uralma tökéletesen megvalósul, ott árad mérhetetlen gazdagsággal ez az élet. Ez a kettő összefügg. Az élet folyója az Isten és a Bárány trónusából fakad, és árad rendkívüli gazdagsággal. Ahol Isten ül a trónuson, ahol az Ő uralma megvalósul, ott árad gazdagon az élet.

Ezt nekünk azért fontos tudnunk, mert kivétel nélkül mindnyájan úgy születünk, hogy mi akarunk feszíteni egy trónuson. Már a kicsi gyerek: alig látszik ki a földből, alig tud néhány szót, de már mondogatja: akarom, akarom... Már van akarata, és azt mindenképpen keresztül akarja vinni. S ha nem teljesítik, képes földhöz csapni magát - láttam ilyet -, hogy rákényszerítse a nála hatalmasabbra az akaratát. És megint mondom: ha vallásos lesz később, még Istent is arra akarja rávenni, hogy az ő akaratát teljesítse. Sokan még az imádságot is erre akarják felhasználni.

Amikor egy házasságban, egy családban vagy akármilyen közösségben valaki így feszít a trónon és uralkodni akar, ott megjelenik a halál. Ó de sokszor látom, hogy elindul egy házasság és valamelyik nagymama - vagy mind a kettő -, feszít a trónon. Diktálni akar egy másik közösségnek. Létrejött egy teljesen új egység, de ők ott is uralkodni akarnak. És tudják, vagy nem tudják, tönkreteszik a saját gyerekük boldogságát.

Vagy valamelyik házasfél emelkedik fel a trónusra. Egy férfi azt hiszi, attól férfi, ha tud kiabálni, dirigálni, meg diktál. Vagy az asszony viseli a kalapot és ő diktál. Vagy mind a ketten uralkodni akarnak, és királyok párharcává züllik az a kapcsolat, aminek szeretet-kapcsolatnak lehetne lennie. És betör a halál: a sírás, a féltékenység, időnként a némaság, a félelem, és belebetegszenek a gyerekek, meg aki a közelben van, mindenki.

És mintha nem látnák, hogy mit tesznek, mintha nem ők lennének az oka annak a tragédiának, ami készülődik vagy bekövetkezik, tovább is uralkodni akarnak. Ennyire megrontotta a bűn a mi Istentől elszakadt életünket.

Olykor lehet látni, amikor valaki rádöbben erre, és Isten megvilágosítja, leszáll a trónról, és kész végre Istennek a saját bűneiről beszélni - nem a másikéról -, és azt megvallja, ebbe a közösségbe betör az élet. Békesség lesz, reménység fakad, rendeződik sok rendetlenség... Jézus Krisztus veszi át az uralmat.

Hadd kérdezzem meg: mi van otthon nálatok? Jézus lehozza a mennyországot erre a földre, Jézus nélkül sokszor pokollá tesszük. Kicsi mennyország van otthon, vagy pokol? Vagy valami középütt, úgy megvagyunk, viszonylag csendben, néha szoktunk csak veszekedni. Elviselhető. Vegetálunk.

Jézus azért jött, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk. (Jn 10,10). Ez az Ő programja. Ezért áldozta oda az Ő bűn nélküli életét, semmi nem volt drága neki, hogy mi ebből a szegényes vegetációból, vagy magából a pokolból eljussunk a túláradó, gazdag, igazi életre a szó mindenféle értelmében.

Ki ül otthon nálunk a trónon? Te, vagy azért szenvedsz, mert valaki más, vagy Jézus: Ő magától nem ül oda, mert ott mi feszítünk. Aki leszáll onnan, aki kész megtagadni a maga öntelt gőgjét, amiből mindig az következik: ő jobban tudja, még jobban tudja, mindenkinél jobban tudja. Amiből állandó ítélkezés következik vagy direkt parancsolgatás, semmit nem tud szó nélkül hagyni, mindig az ő véleménye a legfontosabb. Ez maga a pokol.

Megpróbálhatunk uralkodni mi is. Próbáljatok meg uralkodni a fantáziátokon. Elhatározzátok, hogy többet arra nem gondoltok. Annál gyakrabban fogtok rá gondolni. Nem tudunk uralkodni az indulatainkon. Nem tudunk uralkodni a szavainkon. Jaj, kiszaladt a számon... Miért szaladt ki? Mert nem tudok uralkodni rajta. Képtelenek vagyunk a tényleges és helyes uralkodásra.

Isten az embert arra teremtette, hogy uralkodjék a teremtett világon. Soha nem a másik emberen. De úgy tud uralkodni, ha engedelmeskedik a Teremtőnek. Ezt az engedelmeskedést mondtuk fel, és aztán az uralkodásunkból az lett, ahogy most már módszeresen és megfordíthatatlanul tesszük tönkre az Isten teremtett világát, mert csak rablógazdálkodásra vagyunk képesek az Istennek való engedelmeskedés nélkül. Ezt némelyek már kezdik belátni, csak nem tudjuk magunkat megváltoztatni. Ezért jött Jézus Krisztus.

Azt a mozdulatot azonban nekünk kell megtennünk, hogy leszállunk a trónról. Őszintén és konkrét módon megalázzuk magunkat Isten előtt. Elsoroljuk a mulasztásainkat, hibáinkat, bűneinket, valamint azt, hogy nem akarok ilyen maradni. Úr Jézus egyedül téged illet meg ez a trón. Akkor folyik ki majd alóla az élet vize. Akkor árad be a családunkba ez a gazdag élet. Miközben lehet, hogy megmarad sok gond, nehézség, de az a lelki gazdagság, amit a Krisztussal való közösség és az Ő uralmának a tudatos elismerése hoz magával, az mindent pótol.

Sőt, Jézus mondta a samáriai asszonynak: Ő olyan bőségesen adja ezt a benne hívőknek, hogy túlcsordul az életükön és másoknak is jut. Az a víz, amit én adok neki - mondja Jézus - eloltja egy életre az életszomját. Soha többé meg nem szomjazik, sőt átárad rajta másokra is. Erre akar használni minket a mi Urunk. Így áll helyre a teremtés rendje már itt a földön töredékesen, részlegesen. Ez az ige pedig arról szól, hogy az új teremtésben tökéletesen és teljesen.

Nem könnyű leszállni az uralkodásunk trónjáról. Annak könnyű, aki tisztában van azzal, hogy kinek adja át. Aki rádöbben arra, hogy ő ezt bitorolja, nem oda teremtett minket Isten, azért okozunk olyan sok bajt onnan. Minket arra teremtett, hogy az Ő trónusa előtt álljunk engedelmességre készen, örülve annak, hogy Ő tanácsol, vezet és mi így tudjuk helyesen tanácsolni és vezetni a reánk bízottakat.

Bárcsak mindannyiunk, akár mindennapi imádságává válna Dávid imádsága: "Taníts engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön!" (Zsolt 143,10)

Te vagy Istenem! Nem én akarok istenkedni sem mások fölött, sem magam fölött. Kiderült, hogy nem tudok. Amíg én akarok a magam istene lenni, pokollá teszem az életünket. Te vagy Istenünk! Akkor légy szíves mondani, mit tegyünk.

Amikor Pál apostol először ismerte fel Jézusban a Krisztust, az Isten Fiát, az első kérdése ez volt: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Egészen addig ő nagyon jól tudta, mit akar cselekedni. Meg volt győződve, hogy amit tesz, az helyes, így kell csinálni. Összefogdosni mindenkit, aki Jézusban hisz. Pontosan tudta a programját, ő állította össze. Volt róla papírja, hatósági jóváhagyással indult. S a damaszkuszi úton megállt. Nem megfelelő személy ül a trónon. Jézus üljön oda. Ezért nevezi Úrnak. Uram, én meg a te szolgád vagyok. Akkor egy kérdés marad: mit akarsz, hogy cselekedjem?

Ez nem kényszer, meg nem érdemeket akar szerezni az ilyen ember ezzel. Ez belülről fakadó késztetés. A helyére zökkent, Isten szolgájává vált. És így lehet igazán azoknak a gazdája, ura, akiket Isten rábíz.

Ahol ez az őszinte bűnbánat megjelenik, és elhangzik, oda beárad a békesség. Ahol Jézus Krisztus uralma ténylegesen kezd megvalósulni, ott ténylegesen megjelenik az élet. Az az élet, amit e nélkül nem is ismerünk. El sem tudjuk képzelni, milyen az a békesség, amit Jézus az övéinek ad, milyen az a bölcsesség, amivel ezután tanácsol, milyen az az erő, amiről az erőtlen, beteges Pál apostol azt mondta: mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

Ehhez azonban drága testvér, le kell szállnod a trónodról. Megtagadni a magad igazát, abbahagyni azt, hogy tíz körömmel ragaszkodsz hozzá és bizonygatod. Megalázni magunkat az egyedül uralkodó Isten és a Bárány Jézus Krisztus előtt.

3. Amit még mai igénk végén olvastunk, az arról szól, hogy abban a városban nem lesz többé átok. Hogy került az átok a földre? Amikor az ember Isten ellen fellázadt, Isten megátkozta a földet (nem az embert), és ez megnehezíti az egész életünket.

Ezt az átkot azonban valaki levette rólunk. Így olvassuk ezt a Galatákhoz ír levélből: "Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk, hiszen meg van írva: "Átkozott, aki fán függ", azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk." (3,13-14 v.). Jézus átokká lett helyettünk, értünk, hogy mi Isten áldását kapjuk.

Aztán azt olvassuk, hogy sötétség és éjszaka ott többé nem lesz. Ma még olyan életet élünk, hogy sokszor nagyon sötét gondolatok támadnak bennünk, sötét indulatok indítanak, sötét szándékok is megkörnyékeznek. Jó esetben keveredik a világosság a sötétséggel. Jézus a benne hívőket megajándékozza azzal, hogy mint világosság fiai, úgy járjunk. Ez sokkal nehezebb, de egyedül ez hozzá méltó és ez következik abból, ha valakinek az élete trónján Ő ül.

Végül még azt olvassuk itt, hogy mit csinálnak az üdvözültek ebben a csodálatos világban. "Az Ő szolgái imádják Őt, látni fogják az Ő arcát és az Ő neve lesz a homlokukon."

Imádják azt, aki egyedül imádatra méltó. Meg fogjuk Őt látni úgy, amint van, és ez valami csodálatos élmény lesz. És Jézusnak a neve lesz a homlokukon, ami azt jelenti: a vele való közösség felbonthatatlan, végérvényes, tökéletes és teljes lesz.

Az Ő imádását már itt most elkezdhetjük. Ahol az őszintén hangzik, ott is megjelenik valami kis mennyország. - Őt itt nem láthatjuk. Így olvassuk a Bibliában: "most hitben járunk és nem látásban." Most közvetve éljük át az Ő jelenlétét, mert elhisszük azt, ami a Bibliában van, hogy azt Ő mondja. De egyszer a hitünk látássá lesz, és közvetlenül éljük át ugyanezt. - Az Ő neve pedig már most a homlokukon van azoknak, akik vállalják Őt, akik nem szégyellik Krisztust és az Ő evangéliumát. Ez a közösség teljesedik majd ki abban a másik világban.

Ebből a mai szakaszból Isten számomra ezt tette leghangsúlyosabbá, s ezért adtam ezt most tovább: Akinek az élete trónján Isten van ténylegesen, valóságosan, oda beárad ez a gazdag, új élet. Adja Isten, hogy minél többen megtapasztaljuk ezt!

A 653. ének pontosan azt mondja el:

Kik a Krisztusban hunytak el, mind boldogok:
Mennybe jutnak a gyöngykapun túl,
Színarany koronát, hófehér gyolcs ruhát,
Zengő hárfát ad nékik az Úr.

És az életnek fájáról ád enniük,
Ingyen isszák az élet vizét.
Örök égi tavasz, béke országa az,
Élni ott újra édeni szép.

Fenn a mennyei városba' nincsen halál,
Nincsen éjszaka, nincsen sötét.
Maga Isten a nap, soha el nem apad,
Ontja végtelen fényözönét.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, olyan jó tudnunk, hogy pontosan ismered, milyen körülmények között szeretnénk engedelmeskedni neked. Köszönjük, hogy emberré lettél, te is megkísérttettél mindenben hozzánk hasonlóan, csak nálad egyetlen kísértésből sem lett bűn. Mi pedig itt bukdácsolunk kísértések és bűnök között, de köszönjük, hogy felemelsz minket, és elsegítesz már itt győzelmes életre. Nem akarunk lemondani erről.

Bocsásd meg valahányszor a dirigálásunk miatt lett baj, veszekedés, békétlenség, sírás. Szeretnénk megalázni magunkat előtted. Könyörülj rajtunk, és tedd könnyűvé azt, hogy ez őszinte legyen. Hadd lássuk, milyen nagy Úr vagy te, és hadd lássuk meg a magunk nyomorúságát, s ugyanakkor azt: mire méltattál minket, hogy kikké akarsz formálni éppen a neked való engedelmeskedés közben.

Segíts el minél többünket, hogy legyen bátorságunk rálépni erre az útra, s így használj minket kegyelmesen, hogy áradjon rajtunk keresztül az az élet, amit te hoztál nekünk, azokra is, akik között élünk.

Kérünk, beszélj velünk még ezeken az igéken keresztül, és add, hogy tényleges változás kövesse azt, hogy itt voltunk.

Ámen.