PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. október 31.
(szombat este)

Cseri Kálmán


"NE SZÓLJON IGÉD HIÁBA"


Alapige:Ef 2,1-10

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az Ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, ma este dicsőítünk téged elsősorban azért, mert nem vagy néma, mint a bálványok, hanem beszélő Isten vagy.

Köszönjük, hogy kijelentetted magadat sokféleképpen sokaknak. Köszönjük, hogy valamennyire már mi is ismerhetünk téged és az a kevés is olyan sokat jelent. Engedd, hogy egyre mélyebben megismerjük szent személyedet és hozzánk szóló igédet.

Magasztalunk azért, mert az ige valóban kőszálként megáll. Olyan sok igazság, hazugság, féligazság hangzott már el ezen a földön, és olyan hamar túlszaladt rajtuk a történelem.

Áldunk azért, mert neked minden szavad igaz, minden ígéreted beteljesedik, s magasztalunk azért, mert a te beszéded minden emberi beszédtől különbözik abban, hogy teremtő ereje van. Ami kevés jó és szép az életünkben, Istenünk, azt mind a te igéddel hoztad létre. Magasztalunk téged ezért.

Köszönünk minden percet, amit előtted való csendben tölthetünk, olvasva a Bibliát, elmélkedve a te igazságaidon, vagy hallgatva az ige magyarázatát.

Könyörülj rajtunk, hogy soha ne legyen ez hiábavaló, hogy ne szóljon igéd hiába. Megvalljuk bűnbánattal, hogy olyan sok igédet elengedtük a fülünk mellett. Olyan sokszor még itt is a saját gondolatainkkal foglalkozunk, nem engedjük, hogy felemelj minket a te magasságos gondolataidhoz. És megvalljuk bűnbánattal, hogy talán az is előfordult, hogy tudtuk, mi lett volna a te akaratod, és mégis mást, olykor annak az ellenkezőjét cselekedtük. Köszönjük türelmedet.

Kérünk, legyen szavad ma este is hozzánk. Még azért is hozzád könyörgünk, hogy tedd a szívünket nyitottá, fogékonnyá mindarra, ami tőled jön. Adj nekünk határozott ellenállást mindennel szemben, ami alulról jön, sötét és hazugság.

Ajándékozz meg szavaddal. Vigasztalj, bátoríts, vagy törd össze keménységünket. Végezd el bennünk a te áldott, újjáteremtő munkádat. Szeretnénk gondolkozásunkat és életünket visszaalakítani, reformálni egészen a te igédhez.

Ámen.


Igehirdetés

Elöljáróban szeretnék két megjegyzést tenni.

a) Reformációra azért van szükség, mert idővel minden deformálódik. Ezzel a törvényszerűséggel józanul számolnunk kell. Kivétel nélkül minden a torzulás, kopás, romlás, szétesés felé halad. A termodinamika második tétele, amire talán még emlékszünk tanulmányainkból, mindenre érvényes. A tárgyakra, a gondolatokra, az emberi kapcsolatokra is.

Felszerelünk egy polcot, egy idő után a közepe behajlik. Deformálódik. Elindul egy boldog házasság, egy idő után problémák lesznek benne. Ha rendszeresen nem teszünk a helyére mindent, és nem takarítunk, nem akarom elmondani, milyenné válik a lakásunk.

Szükség van a deformálódás miatt újra és újra arra, hogy az ember a dolgait, az életét, a gondolatait, a hitét, - mindent - karbantartsa, időként felújítsa, rendszeresen tisztogassa, vagyis az eredeti rendeltetésének megfelelő állapotba hozza. És ez érvényes az Istenről való tanításra, az egyházi gyakorlatra, a hívő emberek életére is. A Bibliában sok reformációról olvashatunk. Ezeknek mindig az volt az oka, hogy valami deformálódott.

Ezen a napon mi a XVI. századi egyház-reformációra emlékezünk mindig, mert éppen 492 évvel ezelőtt ezen a napon történt az, hogy Luther Márton kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára híressé vált 95 tételét. Ezt ma is ott olvashatja minden látogató. Ma már nem papíron, tintával írva, hanem rézlemezre vésve. És jelképesen ettől a naptól számítják a XVI. századi egyház megújulását. Erre is azért volt szükség, mert sok minden deformálódott.

Aki nem számol józanul ezzel a törvényszerűséggel, és nincs benne folyamatos készség, hogy kész vagyok visszaigazodni az eredetihez, a hiteleshez, a jóhoz, az fejlődésképtelenné válik. Fontos, hogy ne csak megállapítsuk ezt a törvényszerűséget, hanem ott legyen bennünk ez a készség: Nem akarok ilyen maradni, mint amilyen most vagyok, akárhány éves vagyok is. Szeretnék tisztább, Istennek engedelmesebb, mások számára hasznosabb lenni holnap, mint ma. Akiből ez hiányzik, az lemondott magáról, az fejlődésképtelen.

b) A másik megállapítás: minden reformáció azzal kezdődött, hogy újra elővették az elfelejtett vagy elveszett Bibliát. Újra megszólalt Isten igéje. Akár a bibliai reformációkat nézzük, akár a történelem és az egyháztörténet szép reformációit, mindig ezzel indult el.

Jósiásék, mit sem sejtve hozzáláttak a templom tatarozásához, s egyszer csak előkerült egy befalazott bibliai könyvtekercs. Felolvastatta, és a nép elképedt. Hol vagyunk mi ettől? El is felejtettük, mit várt volna tőlünk Isten. Bezzeg ha e szerint élünk, nem jutunk ilyen mélyre. Nosza, lássunk munkához! És elkezdték a magánéletben, a közéletben, a kultuszban, a vallási életben egyaránt Isten igéjéhez igazítani a dolgokat.

Ezsdrásék hazajönnek a babiloni fogságból. A nép hitbelileg, erkölcsileg, gazdaságilag, mindenhogyan széthullva, erőtlenül. Felolvassa a Mózes 5. könyvét. Azt olvassuk, hogy az emberek reggeltől délig állva, pisszenés nélkül hallgatták, és déltájban elkezdtek sírni. Ezen csak sírni lehet, hogy mi hova züllöttünk ettől, amit Isten igéje mond nekünk. És úgy kell a lévitáknak vigasztalni őket, hogy most már nem sírni kell, emberek, hanem lássunk munkához. Nézzük: házasság és család, pénzügyek, munka, szociális problémák. Mi van az igében? Így csináljuk! Igazítsuk ahhoz. Ez a reformáció. Kész vagyok visszaigazodni Isten igéjéhez, és nem védőbeszédet tartok a mellett az elhibázott és eltorzult mellett, ahova ige nélkül jutottunk, hanem hálát adok Istennek, hogy még idejében beleszólt az életembe. De jó, hogy most már tudom, mihez tartsam magam! Akkor kezdjük el egy ponton, aztán szépen, lépésről-lépésre reformálódjék, alakuljon vissza a gondolkozásunk, az életünk Isten igéjéhez.

Luther Márton is így fedezte fel a Bibliát. Elképedt azon, hogy ő, az egyház tanítója sok mindent egészen másként tanít, mint ahogy az igében van. Kinyílt előtte a Biblia a szó fizikális és lelki értelmében is. Így született a 95 tétel, azután sok minden más is.

Minden reformációban tulajdonképpen az történik, amit restaurátorok tesznek, amikor kiderül, hogy egy-egy fehérre meszelt fal képeket rejteget. Freskók vannak a több rétegű festés, vagy akár a vakolat alatt. S akkor finoman: mit rákentek a századok, leszedik ezeket a rétegeket, és előtárul az eredeti, a csodálatos szép kép.

Vagy modernebb hasonlattal: minden reformációban az történik, amit a műholdakkal, űrhajókkal tesznek, amiknek megvan a határozott pályája, s annak azon a pályán kell mozognia, hogy elérje a célját. De annyiféle vonzás hat rá, hogy letér arról a pályáról. Ezért a földi irányító központból pálya-kiigazítást végeznek folyamatosan.

Minket pedig a mennyei irányító központból kész a mi szerető mennyei Atyánk újra és újra reformálni, kiigazítani, az eredeti célunknak megfelelő állapotba hozni. Nagy kegyelme Istennek minden reformáció. És reformációról ne csak a XVI. századi jusson eszünkbe. A mi életünket is Isten újra és újra, folyamatosan az Ő végtelen türelmével és szeretetével kész helyreigazítani. Mi készek vagyunk-e újra és újra az Ő igéjéhez igazodni? Ez itt a kérdés.

* * *

Talán emlékeznek a testvérek arra, hogy az utóbbi években ezen az ünnepen mindig egy-egy jeles reformátornak az életét igyekeztünk megismerni, és a legfontosabb gondolataival ismerkedtünk. Mivel az idén nyáron volt Kálvin János születésének 500. évfordulója, ezért arra gondoltam, hogy ha röviden is, és felszínesen - mert csak úgy lehet ilyen rövid időben - egy kicsit ismerkedjünk meg az ő életútjával, és utána azzal a néhány, számára leghangsúlyosabb felfedezett bibliai igazsággal, ami táplálhatja még ma is a hitünket.

1509-ben született, éppen 500 évvel ezelőtt, és 55 évesen, 1564-ben halt meg. Az ő életútját városnevekhez lehet kötni, és így a legkönnyebb megjegyezni: Párizs, Bázel, Genf, Strasbourg, Genf.

Párizsban hangzott el a Sorbonne Egyetemen az az ünnepi beszéd, aminek egy részét ő írta. A barátjának írta meg, és a cenzúra ebben Luther-gyanús gondolatokat fedezett fel, és ezért menekülnie kellett. Előbb csak Párizsból, azután Franciaországból is.

Rövid ideig Bázelben tartózkodott és ott kezdte el írni későbbi összefoglaló nagy munkáját, a keresztyén vallás rendszerét, amit röviden: Institutiónak szoktak nevezni. Innen hívta meg Genf akkori lelkipásztora, Farel Vilmos, hogy segítsen nekik az erkölcsileg és mindenféle szempontból lezüllött városban rendet teremteni, és Genf reformálásában vegyen ő is részt.

Kálvinnak esze ágában sem volt, hogy effélére vállalkozzék, de végül is megadta magát, és így került sor az ő első genfi tartózkodására, ami mindössze bő két évig tartott, mert nem tudta elviselni az a züllött város azt az erkölcsi igényességet, amit Kálvin a Szentírás alapján hirdetett és megkívánt. Úgy hogy szabályosan elzavarták onnan. Ő emiatt nem volt szomorú. Azt mondta: nem a város alkalmazottja, hanem az Úr Jézus Krisztusé, és ő az Úr Jézust szolgálja másutt is.

Strasbourgba ment, ahol sok, a hitük miatt Franciaországból elűzött protestáns volt pásztor nélkül, és az ő pásztorolásukat kezdte el. Amellett pedig itt nyugodt, intenzív tudományos munkát folytathatott. Meg is nősült, született egy kisfiuk, aki kicsi korában meghalt, és néhány évvel a házasságkötésük után felesége is meghalt.

Három évet töltött Strasbourgban, mert egymást érték a delegációk, amelyek Genfből jöttek, és könyörögve kérték: menjen vissza, mert a feje tetején áll minden. Ha lehet, még mélyebbre süllyedt a város. Már hírhedt az egész környéken, már senki nem jön oda kereskedni, mert tudják, hogy becsapják. Genfi módra élni azt jelentette: erkölcstelenül, megbízhatatlanul.

Kálvin egyáltalán nem vágyott oda vissza, de végül is engedett a könyörgésnek, és az élete utolsó 23 évét mint Genf lelkipásztora töltötte el. Végigmagyarázta az egész Szentírást, kivéve a Jelenések könyvét. Genfben ez alatt az idő alatt egyetem épült, öregotthonok, árvaházak. Fellendült az ipar és a kereskedelem. Mindenre gondja volt. Elsősorban arra, hogy naponta magyarázta Isten igéjét a gyülekezetnek, és komoly pásztorolás, lelkigondozás folyt. De a kultúrára, a gazdaságra is gondja volt, és utána hálásak voltak azért, amit ott véghezvitt.

* * *

Mi az a néhány szinte csak gondolomra kikapott fontos felismerés, ami újra és újra visszatér Kálvin bizonyságtételében? Olyan különös, hogy nála nincsenek éles határok a műfajok között. Nem lehet azt mondani: ez igehirdetés, ez tanulmány, ez előadás, ez személyes bizonyságtétel. Ez a négy a legtöbbször együtt van, de mindig mindennek az alapja Isten igéje. Ő nagyon jól ismerte a Biblia eredeti nyelveit, és hitelesek a magyarázatai még ma is, ha olvassa valaki. Most már magyarul is több kapható.

Én három jellemző bizonyságtételét szeretném kiemelni.

- Isten hatalmas Úr

- Isten irgalmas Atya és

- Egyedül Istent illeti meg minden dicsőség.

1. Mit értett ő ezen: Isten hatalmas Úr, mindenható Úr? Azt, hogy a teremtés okán is Isten ennek az egész világmindenségnek az Ura, és itt minden és mindenki az Ő tulajdona. Ő nem hagyta magára a világot, miután megteremtette, hanem irányítja ma is. Ő irányítja a történelmet, az időjárást, Ő irányítja a mi kicsi személyes életünket. A benne nem hívők felett is szuverén, szabadon rendelkező Úr. Ezt, hogy Ő mindenható Úr, komolyan vette Kálvin.

Isten egészen egyedülálló valóság. Ezt jelöli a Szentírás úgy: Ő szent. Isten maga az igazság, örvényei feltétlenül érvényesülnek. Egyikünknek sincs joga bármit számon kérni rajta, vagy bármiért felelősségre vonni Őt. Kálvin fülének borzalmasan hangzottak az ilyen mondatok, amikor valaki esetleg öklét rázva kérdezi: hogy? engedheti ezt meg az Isten? Úgy, hogy Ő az Isten. Teljesen szabadon, senkinek felelősséggel nem tartozva, szuverén módon uralkodik az Ő végtelen bölcsessége alapján. (Aztán majd a 2. pontban látjuk, hogy irántunk való érthetetlen szeretete alapján.)

Isten szuverenitását, szabadságát, mindenekfelett való voltát komolyan vette, és mindazt, ami ebből következik. Mert ha valaki ezt komolyan veszi, egészen másként imádkozik Istenhez. Ha komolyan veszi valaki, hogy Jézus akkor is igazat mondott, amikor azt állította: Istennek minden lehetséges. Nem azt mondta: sok minden, meg több minden, mint nekünk, hanem: minden. Az is, ami az embereknél lehetetlen. Akkor az ebből fakadó imádságnak biztos alapja van. Akkor egészen másként tárja Isten elé a nyomorult ember a gondjait is, meg a tiszteletét is egészen másként fejezi ki ennek az Istennek.

Ha alaki komolyan veszi, hogy Isten mindenekfelett Úr, innen eljut oda: akkor én felettem is, tehát akkor neki engedelmességgel tartozom, - akkor letette a fegyvert Isten előtt. Nem dacol többé vele, nem ágaskodik ellene, nem tiltakozik parancsai ellen, hanem benne vetett teljes bizalommal, látatlanban is igent mond mindarra, amit Isten neki üzen, vagy tőle kíván.

A hívő ember egész magatartását meghatározza ez, nem beszélve arról, hogy minden ember akkor zökken vissza a helyére, amikor ezt komolyan veszi. Ő az én teremtőm, én az Ő teremtménye vagyok. Ő az Úr, én az Ő szolgája vagyok, és ahogy a zsoltárban olvassuk: mint szolgák az Ő Uruknak kezére, úgy nézünk Őreá. És elég a kisujját mozdítani, én már ugrom, teszem azt, ami a dolgom, mert ennél nagyobb kiváltsága nem lehet senkinek, hogy az Ő szolgálatában tölti el az életét.

Éppen ezért a hívőknek az életük minden területén komolyan kell venni Isten Úr voltát. Nincs két szektora az életnek, profán és szent. Isten az egész élet felett Úr. Pénzügyek, szexuális ügyek, vallásos ügyek - minden az Ő urasága alá tartozik.

Ez az egységes életszemlélet segítette Kálvint abban, hogy nemcsak az első egyházalkotmányt dolgozta ki, hanem a városi tanácsnak is mindenben segítségére volt, noha ritkán vették komolyan, amit ő javasolt.

Ez tehát az első, amit ő halálosan komolyan vett: Isten mindenható Úr, szuverén Úr. Ebből következik az is, hogy ő teljesen szabadon némelyeket kiválasztott magának. Ez azonban semmiképpen nem csökkenti az ember személyes felelősségét a tekintetben, hogy hallgat-e Isten szavára vagy nem.

Van egy szép énekünk, és annak két sora találóan fogalmazta meg ezt:

Kiválasztott lévén tenálad

Én is téged választhatálak.

2. Ugyanakkor ugyanilyen erővel tanította, hogy Isten végtelenül szerető, irgalmas Atya. Olyan, akinek Jézus a tékozló fiú példázatában leírta. Isten igazságos, bűnt büntető, de nem a bűnösön hajtja végre a büntetést, hanem az Ő egyszülött Fián, Jézuson hajtotta végre. Erre épül Kálvin egész váltságtana, amikor a keresztről, Jézus helyettes elégtételéről ír. Lehet érezni, hogy a Szentlélek különös erővel, és világossággal vezeti, és a maga személyes hite és meggyőződése is beleszól a bizonyságtételébe.

Mert aki ezt hiszi, hogy Isten az én büntetésemet Jézuson végrehajtotta, és ezért rajtam már még egyszer nem hajtja végre, az nem retteg és fél az igazságos, és bűnt büntető Istentől, hanem az kimondhatatlan hálás lesz a minket érdemeink nélkül ennyire szerető Istennek. És ez a hála lesz a rugója, a motívuma az egész életének és minden cselekedetének. Nem beszélve arról, hogy ha valaki ezt komolyan veszi, hogy Isten nekem is ilyen bűnbocsátó, szerető Atyám, az ilyen ember lesz Isten gyermekévé.

Ezzel együtt azt is tanítja (mai kifejezéssel így mondanám), hogy az ember nemcsak megsérült az Isten elleni lázadása során, hanem totálkáros lett. Tehát nem arról van szó, hogy a baleset után egy gumit, ami leeresztett, fel kell fújni, hogy mehessen tovább, hanem a roncsot el kell szállítani. Mozgásképtelenné vált a roncs. Képtelen az ember az Isten szerinti jót cselekedni. De Isten nem is várja ezt tőle, hanem előlegezi neki a bocsánatot, az istenfiúságot, és mint Isten gyermekét, képessé teszi arra, hogy utána engedelmeskedjék neki. Ez a sorrend nagyon fontos.

Ha valami a reformációk szíve, akkor az ez. Nem az a sorrend, hogy én valami teljesítményt felmutatok, utána Isten nekem fizet, például az üdvösséggel, hanem tudomásul veszem: semmit nem tudok produkálni, ami neki megfelelne. Ezért nem is erőlködöm, hanem odafigyelek, hogy Ő ajándékot kínál. No de nem érdemlem meg. Senki nem állította. De nem tettem érte semmit. Nem is tudsz érte tenni semmit. Kell az ajándék, vagy nem?

Hinni azt jelenti, hogy köszönöm szépen. Nem értem, hogy miért adja nekem, mert nem jár, nem dolgoztam meg érte, még meghálálni sem tudom, csak megköszönni, de köszönöm szépen, erre volt szükségem. Utána éli át az ember, hogy ez az ajándék, a bűnbocsánat és az üdvösség, képessé teszi arra, hogy Istennek kedves módon éljen.

Ezért olvastam fel az Efézusi levélből ezt a hosszabb szakaszt. Pál apostol még radikálisabban mondja, hogy totálkárosak lettünk. Azt mondja: halottak lettünk. Lelkileg olyan tehetetlenek, semmire sem használhatók, mint egy hulla. De titeket ebből a lelki halálból életre keltett, kegyelemből kaptátok ezt, nem cselekedetekért, és ezek után képesek lesztek felismerni, hogy Isten milyen jó cselekedetekre teremtett titeket, és azokat fogjátok végezni. Az is ajándék és kegyelem, hogy jó cselekedeteket végezhet valaki, miután Isten kegyelmét megtapasztalta.

És amit még ezzel kapcsolatban Kálvin hangsúlyoz: az a váltság, amit Jézus végzett és ajándékoz nekünk, tökéletes. Nem lehet, de nem is kellene semmivel kiegészítenünk. Ez nevetséges dolog, hogy ki akarom egészíteni. Mit? Amire csak az Isten Fia volt képes? És amit Ő tökéletesen elvégzett?

3. És amit ebből következtet: éppen ezért egyedül Istent illeti meg minden dicsőség.

Mi semmire nem lehetünk büszkék. Arra, hogy nekimentem az oszlopnak és összetörtem magam meg a kocsimat, erre nem lehetek büszke. Különösen, ha részegen tettem. És a bűn megrészegíti az embert, elveszi a józan eszét. Nem tud kiszámítani semmit. Töri össze magát és a többieket. Akkor mivel büszkélkedhetne? Csak azt teheti, hogy csodálja az Isten kegyelmét, újra és újra elfogadja azt, és magasztalja Őt, és csak Őt ezért a kegyelemért.

Készek vagyunk-e arra, meg képesek vagyunk-e, hogy észrevegyük az életünk torzulásait, deformitásait? Vágyunk-e arra egyre jobban, hogy Isten igéje világítson az életünkbe, és hadd lássuk meg: hol szorul reformációra? Az olyan szomorú, mikor valaki tartja a védőbeszédet, mosakodik, magyarázza azt, ami miatt mindenki szenved a családjában, a munkatársak között. Annyit kellene mondani: szégyellem magam, s nem akarok így élni tovább, segítsetek.

Reformáció mindig bűnbánat után következik. Engedjük-e, vágyunk-e, arra, hogy Isten igéje szólítson meg, mutasson rá az életem gyenge pontjaira, és én szeretnék növekedni, fejlődni, gyarapodni a hitben, az engedelmességben, a szeretetben - mindenben. Komolyan vesszük-e, hogy Isten valóban mindenható Úr? Ezzel a bizalommal borulunk-e le előtte? Ezzel az engedelmességre való készséggel hallgatjuk-e parancsait és útmutatását? Komolyan vesszük-e, hogy minden érdemünk nélkül kimondhatatlanul szeret, és elég személyesen nekünk is az Ő kegyelme, s lehet ebből, újra és újra meríteni? Hol szorul reformációra, az igéhez való visszaigazodásra a mi életünk?

Boldog ember az, aki elkezdi ezt minél előbb és nem tűr meg az életében torzulásokat. Nem magyarázza azokat. A hiányosságok is zavarják. Szeretne lelkiekben gazdag lenni, hogy aztán gazdagítson másokat is, egyedül Isten dicsőségére.


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy nem mondasz le rólunk. Köszönjük, hogy ma este is te szóltál hozzánk az írott igén és magyarázatán keresztül. Segíts minket, hogy sose szóljon igéd hiába. Szeretnénk azonnal cselekedni is azt, amit megértettünk a te szavadként.

Bocsásd meg, hogy oly sokszor halogatjuk az engedelmességet, aztán nem lesz belőle semmi. El is felejtjük, hogy miben akartunk változni.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy oly sokszor nincs erőnk változni. De köszönjük, hogy amit te kívánsz tőlünk, arra képessé is teszel. Engedd, hogy ezt mindnyájan átéljük boldogan. Szentlelkeddel segíts minket, az engedelmesség lelkével támogass minket.

Könyörülj rajtunk, hogy mi, akik olyan éles szemmel tudjuk észrevenni mások életének a fogyatkozásait, hadd lássuk egyre világosabban önmagunkat is olyanoknak, amilyenek vagyunk, és ne mondjunk le arról, hogy olyanokká válhatunk, amilyenekké te, végtelen kegyelmedből újjá fogsz teremteni.

Ámen.