PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. október 25.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


A MENNYEI JERUZSÁLEM


Alapige:Jel 21,22-27

Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma. Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az Ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. A népek odaviszik dicsőségüket és tiszteletüket, tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.


Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, hálát adunk türelmedért, köszönjük, hogy még ma is a hívek seregével együtt dicsérhettük nevedet.

Köszönjük, hogy magad elé engedsz minket annak ellenére, hogy oly sokszor hiába szóltál hozzánk. Megvalljuk, hogy az elmúlt héten is sokféleképpen vétkeztünk ellened, egymás ellen és még önmagunk ellen is.

Bocsásd meg, ha csukva maradt a Bibliánk, bocsásd meg, ha magunkban vagy másokban jobban bíztunk, mint benned. Bocsásd meg, ha nem természetes számunkra az, hogy naponta friss hittel kérdezzük: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?

Kérünk, bocsásd meg azt is, ha sok ajándékod mellett, amiket érdemünk nélkül adtál nekünk, hálátlanul mentünk el. Olyan sokszor nem is sejtjük, hogy te védesz meg a veszedelmektől, s nem vesszük észre ajándékozó gazdagságodat. Annál inkább köszönjük, hogy magad elé engedsz és van szavad hozzánk. Hisszük, Urunk, hogy szavadnak ma is teremtő, újjáteremtő hatalma van, és nekünk erre van szükségünk.

Kérünk, tedd az igét egészen személyessé és meggyőzővé számunkra. Köszönjük, hogy minden szavad mögött a te irántunk való kimondhatatlan szereteted van. Olyan nagy szükségünk van rád. Egyedül te ismered minden szükségünket, és egyedül te tudod betölteni azokat.

Tedd ezt a csendes órát most a te ajándékozásod alkalmává. Alázatosan kérünk téged, segíts, hogy ne szaladjanak szét a gondolataink, a bennünk levő zakatolás ne harsogja túl a te halk és szelíd szavadat, és ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.

Ámen.


Igehirdetés

A Jelenések könyvét hónapok óta tanulmányozva, annak a végéhez közeledünk. Legutóbb láttuk, hogy a végső nagy ítélet után Isten új eget és új földet teremt, s erre az új világra az lesz jellemző, hogy Isten jelenléte tökéletesen betölti, vele teljes közösségre juthatnak a benne hívők. Megszűnik benne a bűn minden szörnyű következménye, ami miatt itt most mi folyamatosan szenvedünk, sőt láttuk, hogy megszűnik maga a bűn is, a vétkezés lehetősége. Végül kiderült a múltkori szakaszunkból, hogy kik azok, akik öröklik ezt az új világot, és kik azok, akik nem mehetnek be abba.

A mai szakaszunk arról szól, hogy ebben az új teremtésben milyen lesz majd Isten népének a helyzete. A mennyei Jeruzsálemről olvastunk itt ezekben a versekben.

János leírja ezt a látomását, hogy egy angyal így szólt hozzá: "Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentől, a mennyből szállt alá."

Mi ez a mennyei Jeruzsálem? A tökéletességre jutott egyház, a megdicsőült gyülekezet. Azoknak a közössége, akik itt a földön hittek Jézus Krisztusban: komolyan vették, hogy Jézus kereszthalála váltság személyesen az ő számukra is, hogy Jézusért bocsánatot kaptak Istentől, Megváltójuknak és Uruknak vallották Őt, és úgy is éltek, mint az Úrnak engedelmes szolgái, mint Isten gyermekei. Azokról van itt szó, akik ragaszkodnak Jézushoz minden körülmények között, még az üldözések között is - ahogy a Jelenések könyvének az elején megtanultuk -, akik vállalnak Jézusért szenvedést, hátratételt is, és nem szégyellik Őt megvallani másoknak sem. Azokról van itt szó, akikről Jézus azt mondta: majd magához veszi őket, és azok is ott lesznek, ahol Ő van.

Nyugodtan mondhatjuk alázatosan, de teljes bizonyossággal, hogy ilyen magunkfajta bűnösök mennek be a mennyei Jeruzsálembe, akiket azonban Jézus Krisztus megmosott, és érte kegyelmet kaptak.

Ezekről írja Pál apostol: "Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most Jézus megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé." (Kol 1,21-22).

Valaki egyszer megkérdezte: Nincs itt valami tévedés? Engem mint feddhetetlent, hibátlant és szentet állít maga elé? Isten igéje ezt ígéri. A Jézusban kapott megigazíttatás, megszenteltetés ezt jelenti.

A mennyei Jeruzsálem tehát az üdvözülteknek a serege. Azoké, akikről Jézus a főpapi imában ezt mondta: "Atyám, azt a dicsőséget, amit nekem adtál, én őnekik adtam, és akarom (másutt nem is mondja ezt), hogy ahol én vagyok, ők is ott legyenek." A Megváltónak ez az akarata teljesedik be a mennyei Jeruzsálemben. (Jn 17,22. 24).

Ritkán olvasunk ilyen szakaszokat a Bibliából, és több minden van benne, ami nem érthető első olvasásra. Nézzük meg, mi jellemzi a mennyei Jeruzsálemet, vagyis mi vár azokra, akik Jézushoz mindvégig hűségesek maradnak itt a földön?

1. A mennyei Jeruzsálem egyik legfőbb jellemvonása az, hogy benne teljes közösségre jutnak az üdvözültek Jézussal és egymással. Teljes egységre jutnak a megváltottak a Megváltójukkal. És ez a finom, minden magyarázat nélküli árnyalt kifejezés is jelzi ezt. Így szól az angyal: gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.

Láttuk korábban, hogy a földön harcoló egyházat Jézus Krisztus az Ő menyasszonyának tekinti. Eljegyezte a hívőket az Ő vérével, és ezek várják a menyegzőt. Aztán láttuk a Bárány menyegzőjének a történetét is. Nos, a mennyei Jeruzsálem arról szól, hogy ott a Bárány felesége lesz. Beteljesedik a várakozása úgy, ahogy majd énekelni fogjuk: a küzdő egyháznak várakozása egyszer beteljesül, s a győzedelmes egyház Urával egyesül. Végérvényesen, tökéletesen, úgy, hogy soha többé semmi nem zavarja meg ezt a lelki közösséget, hiszen láttuk a múltkor: bűn nem lesz többé.

Ugyanilyen tökéletes közösségre jutnak a hívők is egymással. Külön említi a mennyei Jeruzsálem utcáit. Miért? Mert az ókorban az utca nem a rohanásnak a helye volt, mint ma, hanem a találkozásnak, a beszélgetésnek, a közösségápolásnak a helye. A mennyei Jeruzsálemben a hívők tökéletes lelki közösségre jutnak egymással. Mindenki, személyválogatás nélkül. Átminősülnek a földi kapcsolatok. Ott nem fogom jobban szeretni a feleségemet, akit ezen a földön a legjobban szeretek, mint bárki mást, akár az itteni haragosomat, ha ő is ott lesz. Ott személyválogatás nélkül, tökéletesen szeretik egymást az üdvözültek. Senki nem lesz magányos, senkit nem néznek le, nem vetnek ki. Átéljük azt a fajta korlátok nélküli, őszinte közösséget, amire itt is vágyunk már, de ami itt soha nem fog megvalósulni a bűn sokféle rontása miatt.

És mivel az Istennel való tökéletes közösségre jutnak az üdvözültek, ezért az egész életünk egyetlen istentisztelet lesz. Miből tudhatjuk ezt? A számokból. Mindenki tudja, hogy a jeruzsálemi templomban volt egy helyiség, a szentek szentje, amelyik szabályos kocka alakú helyiség volt. Oda csak a főpap mehetett be évente egyszer. Azt olvastuk, hogy a mennyei Jeruzsálemben nem lesz templom. Akkor nem lesz szentek szentje sem? De az egész mennyei Jeruzsálem egyetlen szentek szentje lesz, mert a hossza, a szélessége és a magassága egyforma. Szabályos kocka alakú lesz, elképesztő méretekkel. Ha átszámítjuk, 2400 km a hossza, széle, magassága, de ez is csak jelképes szám, amivel azt akarja érzékeltetni János, hogy minden képzeletet felülhaladó lesz az, amiben ott Isten üdvözült gyermekei részesednek. Nem ennek a világnak egy javított kiadása lesz, hanem új teremtés - ahogy meg van írva a Szentírásban.

Megtanultuk azt is, hogy a 7 mindig a teljességre utal, a 12-es szám a tökéletességre. Ebben a szakaszban, amit ma olvastunk, hétszer fordul elő a 12-es szám, és a szentíró ezzel is érzékeltetni akarja azt a számunkra felfoghatatlan hibátlanságot, tökéletességet, ami ott majd az üdvözülteket várja. Teljes egység tehát és közösség Istennel és egymással.

2. A másik, ami jellemzi a mennyei Jeruzsálemet, az a tökéletes tisztaság, világosság, átlátszóság és átláthatóság.

Készülés közben ízlelgettem ezeket a kifejezéseket, és újra és újra az jutott eszembe: éppen ezek hiányoznak a mi életünkből. Tisztaság, világosság, átlátszóság, átláthatóság. Gondoljuk el, ha ilyen lenne a közélet - elképzelhetetlen. De gondoljuk el, ha ez következnék be a személyes életünkben. Ha például itt most mindannyiunkról mindenki előtt nyilvánvaló lenne, hogy milyen gondolatok vannak a fejünkben, esetleg valakiről, aki szintén itt van. Iszonyatos lenne. Teljesen elszoktunk a világosságtól, a tisztaságtól, az átláthatóságtól.

Szülők egyenesen arra oktatják a gyerekeiket, hogy ne mondd ki azt, amire gondolsz. Másnak mutatkozzál, mint aki valójában vagy. Ebből áll a világ: hátsó szándékok, hátsó gondolatok irányítanak bennünket, nem tiszta szándékok és egyértelmű gondolatok. Kétértelműség, rejtőzködés, takargatás, titkolózás, ködösítés, csúsztatás - ebből áll az élet. Nemcsak a "nagyoké", hanem ha van bátorságunk tetten érni magunkat, akkor kénytelenek vagyunk szomorúan megállapítani, hogy a mienk is. Nem tudunk igazán őszinték lenni, még a hozzánk legközelebb állókhoz sem, még önmagunkhoz sem.

Tisztaság, világosság, egyértelműség, átláthatóság egyre inkább hiányzik a gondolkozásunkból és az életünkből. És ez nemcsak beszennyezi, de megnehezíti az életünket, mert ebből félelem születik, állandó gyanakvás, ami szembeállít, megoszt és kiszolgáltatottá tesz.

János apostol csodálatos képei, amikkel itt próbálja leírni azt, amit lát, és az olvasó érzi: nem tudja leírni, nem találja a megfelelő kifejezéseket, mert olyat még nem látott, ami ott a szeme elé tárul. Keresgéli, hogy valahogy megközelítse, de ezek a képek mind ezt sugallják: a mennyei Jeruzsálemben minden átlátszó, minden egyértelmű, minden tiszta és világos.

Ilyeneket olvastunk itt: Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz, falának építőanyaga is jáspis és a város színarany, tiszta üveghez hasonló. Arany, mert az a legdrágább, de még az aranyon is át lehet látni, mint a tiszta üvegen. Mindenen és mindenkin át lehet látni, és ez nem tragédia, ez természetes, és ez öröm. És a város utcái is színarany, mint az átlátszó üveg.

Olvastuk, hogy nincs szükség napra, mert az Isten és a Bárány annak a lámpása. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka meg nem lesz. Folyamatos világosság és árnyék nélküli fény. Mert ha valaki azt mondja: nálam van a fényforrás, akkor ő maga vet valamilyen irányba árnyékot. De ha azt mondja: én vagyok a fényforrás, akkor árnyékmentes fény sugárzik belőle.

Ezért olyan egyedülállóan nagy kijelentése Jézusnak az, amikor azt mondta: "Én vagyok a világ világossága." Nem azt mondta: nálam van a világosság. Én vagyok. Belőle ömlik ez a mindent beragyogó, mindent megvilágosító fényesség. És ebből félelem nélküli élet következik.

Ezért sem kell templom a mennyei Jeruzsálemben, mert a templom mindig arra utal, hogy a bűn elválasztja az embert Istentől, és a bűnt valahogy félre kell tenni, hogy Istennel kapcsolatba kerüljünk. A megigazított és megdicsőült egyházat, hívőket viszont már semmiféle sötétség nem jellemzi.

3. A harmadik jellemzője a mennyei Jeruzsálemnek, hogy középpontja a mindenható Isten és a Bárány, Jézus Krisztus.

"Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma." Nincs szüksége a városnak sem holdra, sem napra, hogy világítsanak, mert Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány. És csak azok mehetnek be, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe."

"A Bárány" újra és újra. A dicsőséges Krisztus, aki lehetővé teszi, hogy ilyen magunkfajta nyomorultak is, mint szeplőtelenek, tiszták és feddhetetlenek kerüljenek oda be.

Miért? Azért, amiről részletesen szóltunk az egyik korábbi fejezet alapján: mert ezek megmosták és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.

Ugyanolyan mocskosak voltak a ruháik, de az egyetlen "oldószer", ami minden bűnt tisztára mos, Jézus vére, megmosta és megfehérítette őket. Egyszerűbben: hiszik, hogy rászorulnak arra, amit Jézus értünk elvégzett, és az Ő kereszthalála tisztára mossa azt, aki benne hisz.

Ez kétségtelenül kitágítja az üdvözültek körét, mert nincs egy bizonyos nemzethez, felekezethez, csoporthoz, kultúrához kötve, hogy valaki a mennyei Jeruzsálembe bejusson. Mindenki előtt nyitva van annak a kapuja. Az egyetlen feltétel a Krisztushoz tartozás. Bárki jöhet. Ugyanakkor szigorú határokat is von, mert csak azok jöhetnek be, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. Akik már korábban vele közösségre jutottak.

És kik azok? Maga Jézus megmondta egyszer világosan (és szeretném, ha ezeket a mondatokat könyv nélkül tudnánk a Bibliából) Jn 5,24: "Aki hallja az én beszédemet, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van; és nem megy az ítéletre, mert átment a halálból az életbe."

Aki hallgatja az Ő beszédét és elhiszi, hogy Ő az, akinek az Isten kijelentette (hogy ez az én szeretett Fiam), és Őreá való tekintettel fogad Isten gyermekévé - bárki is, annak örök élete van. Ezek közé tartozunk-e most, ahogy itt vagyunk? Ha nem, akkor Isten azért hívott ide, hogy most beléphetünk ezeknek a sorába. Ha igen, akkor meg érvényes az az apostoli intés, hogy járjatok a ti elhivatástokhoz méltóan. Látszódjék is meg ez rajtatok.

Erre emlékeztet minket az úrvacsora is. Hiszen a megterített asztal mindig újra azt hangsúlyozza számunkra, amit a szereztetési igében is mindig olvasunk: az Úrnak halálát hirdessétek. Hogyan kell ezt értenünk? Úgy, hogy legyen világos ne csak az értelmünk felszínén, hanem a szívünk mélyén is az, hogy a bűn nélküli Jézusnak csakugyan miattunk kellett meghalnia a kereszten. És mivel Ő helyettünk szenvedte el bűneink büntetését, ezért azt Isten még egyszer rajtunk már nem hajtja végre. Hinni azt jelenti: valaki ezt komolyan veszi. Aki ezt komolyan veszi és magára is érvényesnek tekinti, annak megadatok, hogy egyre több sötétséget vesz észre a maga életében. Valóra válik az, amit Pál apostol így ír: Isten világosságra hozza a sötétség dolgait és megjelenti a szívnek tanácsait. És ebből a sötétségből meg lehet szabadulni, és egyre inkább a mienk lesz az a világosság, ami Krisztusból árad. Ezek után folyamatosan rendeződnek a kapcsolataink is.

Ha magunkra alkalmazzuk azt, amit mai igénk mond, akkor fordított sorrendben működik a dolog: Itt azt olvastuk, hogy a mennyei Jeruzsálemet jellemzi a tökéletes közösség, a tökéletes tisztaság, és az, hogy a középpontja Isten és Jézus Krisztus. Ha egy ember élete középpontjába Jézus Krisztus kerül, akkor elkezd egyre tisztábbá válni, és ahogy tisztul, egyre rendeződnek a kapcsolatai.

Ezt csodálatosan szoktuk tapasztalni például a házaspári csendesheteken. Odajönnek házaspárok a házasságuk romjain. Sokszor úgy, hogy na, ezt az egyet még megpróbáljuk, hátha mondanak itt valamit, amiből tanulhatunk akárcsak egy keveset is - de ha ott valakinek a szívét Isten kinyitja az evangélium előtt, és az illetőnek kinyílik a szeme, felragyog előtte, hogy mit tett Jézus a kereszten, és hogy az ő elrontott élete és Jézus kereszthalála között közvetlen összefüggés van, rádöbben a maga sötétségeire. Nem a házastársa bűneit kezdi már sorolni, hanem a sajátját, és meggyógyul a házasságuk. És amikor hazamennek, rendbe jön a gyerekeikkel való kapcsolatuk, és nem egyszer beszámolnak: rendeződött a haragosaikkal való kapcsolatuk is.

Mert ha egy ember életének a középpontjába Jézus Krisztus kerül, akkor ott elindul egy tisztulási folyamat, és ez kihat mindenféle kapcsolatunkra is. Ezért nagy dolog, hogy Jézus ezt a mennyei Jeruzsálemet hozta le ide, a földre.

Karácsonykor szoktuk énekelni, csak néha aggódom, hogy a szívünkkel is énekeljük-e: "Már lehozta az életet, mely Istennél volt készített, hogy ti is véle éljetek, s boldogságban örvendjetek." Itt a sokféle boldogtalan nyomorúság között is. Ez történt karácsonykor, és ezt tette Jézus hozzáférhetővé mindannyiunk számára, amikor nagypénteken kilehelte a lelkét, és azt mondta: "elvégeztetett." A mennyei Jeruzsálemet hozta le a földre. Akinek Jézussal a hit által igazi kapcsolata lesz, az már itt kap ízelítőt a mennyből.

Amikor a családokat látogatom, olyan sokszor átélem, ahogy kijövök egy-egy otthonból: vagy azt, hogy ez itt maga a pokol volt, ahol mindenki mindenkit keresztül-kasul rágalmaz, gyűlöl, neheztel rá, vagy azt: ez egy kis mennyország. Lehet, hogy szerényen élnek, de az Úr Jézus áll a középpontban. Magától értetődik nekik, hogy a nyitott Biblia ott van, hogy Isten igéjéhez próbálják igazítani az életüket újra és újra (mert az mindig deformálódik), és Jézus jelen van az életükben.

Itt most csak homályosan, sokféle nyomorúságunktól eltakarva. Hol vagyunk most attól a tökéletességtől, ami a mennyei Jeruzsálemben lesz!? De abból a tökéletességből valami valósul meg itt, a hívők életében. Megvalósul-e ebből valami a mienkben? Az ige élesen mondja: csak azok mehetnek be, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. Akik már előbb is a Bárány-Jézussal jártak.

Ez azt jelenti, hogy lesz egy vallásos család, amelyikből valaki bemehet a mennyei Jeruzsálembe, a többi meg nem. Miért? Mert csak akinek valóságos kapcsolata volt vele, akinek az élete középpontjában csakugyan Ő volt, akinek természetes, hogy azt kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? És valóban azt is cselekszi, amit megértett. Aki már itt együtt él Krisztussal, az fogja vele tölteni az örökkévalóságot. Ezt a Biblia élesen kimondja. Sajnos itt is ködösítünk, csúsztatunk, kétértelműségekkel szennyezzük a tiszta evangéliumot, de az evangélium ez: jöhet mindenki, az anyagyilkos is, Jézus vére megtisztít minket minden bűntől. De csak az Ő vére tisztít meg minden bűntől.

Boldog ember az, aki ezt hiszi, és aki erősíti Ővele való kapcsolatát. Az megtapasztalja, hogy tisztulni kezd az élete, és rendeződnek folyamatosan a kapcsolatai is. Akkor volt értelme annak, hogy ma itt voltunk, ha még ma valahol elkezdjük a munkát, ami ebből következik. Akármelyik ponton kell, lehet előrelépnünk, lássunk munkához, és akkor ebben a világban, amelyiket egyre inkább pokollá teszünk, egyre több kis mennyország jelenik meg, és hálásak lesznek a szeretteink, másképp nőnek fel a gyerekeink áldássá lehetünk nem hívő munkatársaknak, még az ellenségeknek is. Eszközzé válhatunk Isten kezében. Most a küzdelmeink között, a bűneinkkel való harcaink között, egyszer pedig majd a mennyei dicsőségben.

Mielőtt ezért imádkozunk, énekeljünk egy olyan éneket, amelyik pontosan erről szól. A 392,4-5 versét énekeljük.

Sok bajban, küzdelemben
Meghajszolt, megvetett,
De szent megújulásért
És békéért eped,
Míg látomása egykor
Dicsőn beteljesül,
S a győzedelmes egyház
Urával egyesül.

A három-egy Istennel
Már itt a földön egy,
S az üdvözült sereggel
Egy nép és egy sereg.
Ó mily áldott reménység:
Ha itt időnk lejár,
Te boldog szenteiddel
Fenn nálad béke vár!


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, alázatosan kérünk, ajándékozz meg minket azzal, hogy meglátjuk most mindazt, amikor miattunk romlottak el kapcsolatok, amikor mi vertünk éket emberek közé, amikor szennyes nyelvünk, pletykálkodásunk, rágalmazásunk volt az oka annak, hogy békétlenség támadt körülöttünk. Kérünk, formálj minket olyanokká, akik tudunk békességet teremteni emberek között.

Kérünk, ajándékozz meg minket azzal is, hogy meglátjuk végre világosan és fáj nekünk minden tisztátalanság, hamisság, féligazság, ami beszennyezi a lelkünket. Áldunk azért, hogy ezektől is meg lehet tisztulni.

Adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy világosságban járjunk. Ajándékozz meg azzal, hogy világítsunk. Hadd legyen érvényes ránk, Atyánk, a mi Urunk ígérete, hogy mi lehetünk a világ világossága. És akik látják a mi cselekedeteinket, dicsőíteni kezdenek téged. Segíts így élni. Segíts ezt elkezdeni, vagy ebben megerősödni már ma.

Könyörülj rajtunk, hogy senki ne legyen most közöttünk, aki méltatlanul eszi a kenyeret és issza az Úrnak poharát.

Ebben a csendben pedig segíts most elmondani a magunk imádságát.

Ámen.