PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. október 15.
(csütörtök)

Földvári Tibor


MIÉRT KISÉRTITEK AZ URAT?


Alapige:2Móz 17,1-7

Ezután útnak indult Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztából, és ment táborhelyről táborhelyre az Úr parancsa szerint. Tábort ütöttek Refídímben, de nem volt ivóvize a népnek. A nép ismét perbe szállt Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért szálltok perbe velem? Miért kísértitek az Urat? De a nép szomjazott a vízre, ezért tovább zúgolódott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Azért hoztál föl bennünket Egyiptomból, hogy most szomjúsággal ölj meg minket gyermekeinkkel és jószágunkkal együtt?! Ekkor segítségért kiáltott Mózes az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! De az Úr így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül, vedd kezedbe botodat is, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. Azután elnevezte azt a helyet Masszának és Meríbának, Izráel fiainak a perlekedése miatt, mert így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem?


Imádkozzunk!

Hódolunk előtted mennyei Atyánk, mert van kire tekintenünk, akkor is, amikor tele vagyunk örömmel és akkor is, amikor nehézségek gyötörnek. Magasztalunk, hogyha ezen a héten is, a munkanapok során, tudtunk tebenned gyönyörködni, valóban rád bízni minden dolgunkat, rád hagyni útjainkat. Köszönjük, hogyha már teljesítetted is azokat, adtál boldog célt, engedtél eljutni a célba. Köszönünk, Urunk neked minden örömet, amit tőled kaphattunk.

Hálásak vagyunk neked, hogy a fájdalmat is kegyelmedbe ajánlhatjuk, s a gyülekezet közösségében most a gyászoló családért különösképpen is imádkozunk. Velük együtt többen hordozzuk a gyász terhét, nekik most friss a gyászuk. Kérünk, hogy a családtagoknak, a barátnőnek, mindazoknak, akiknek fáj az ő elmenetele, a kegyelmedet mutassad meg abban, hogy most az igei üzenetben őket is megszólítod, ahogyan a temetőben tetted.

Urunk, arra kérünk téged, hogy hadd lássunk téged hatalmasnak, kegyelmesnek, jelenvalónak az életünkben. Köszönjük Urunk, hogy mi sem csupán a láthatókra kell tekintsünk, hanem tereád, aki láthatatlanul, de mégis valósággal győztes vagy.

Kérünk, hogy a mai munkanap végén is hadd tudjunk fizikailag is megnyugodni, megpihenni és lelkileg felüdülni. Add Urunk a te kegyelmedet, a te örömödet nekünk. Jézus Krisztus érdeméért.

Ámen.


Igehirdetés

Ahogy olvassuk a pusztai vándorlás történeteit, szomorú azt mondani, hogy szinte hozzá vagyunk szokva, hogy Isten ószövetségi népe az újabb és újabb próbák és hiányok, szükségek között állandóan perlekedik, zúgolódik, veszekedik a lelki vezetővel, Mózessel. Most azt hallottuk a történetben, hogy az Urat is kísértik. Ezt a kifejezést szeretném a mai istentiszteleten megvizsgálni a történet fényében. Miért volt Izrael népe hite számára súlyos probléma a vándorlás során az a lelki állapot ? kísértették az Urat ?, amelyet Mózes is jellemez, illetve a Szentírásban olvashatjuk?

Mózes ötödik könyvéből tudjuk, hogy Isten kifejezetten próbára akarta tenni a népet a pusztai vándorlás során. Ez azért is lehetett, mert ő a szabadulás ígéreténél nem azt mondta, hogy majd útközben is tejjel és mézzel folyó földön mennek, hanem azt, hogy beviszlek titeket a tejjel és mézzel folyó földre. Közben azonban találkozom veletek az Úr hegyénél, a Sínainál, szövetségre lépek veletek. Mindenekelőtt pedig kihozlak benneteket Egyiptomból. Számukra kérdés lehetett, hogy útközben mi lesz majd velük.

Az előző történetekben azt olvashattuk, Isten útközben is velük volt. Vezette őket a felhő és tűzoszlopban. Láthatták mindenben az Úr jelenlétét, dicsőségét, illetve az Úr angyala, mint isteni jelenlét, ott volt velük. A pusztában tehát Isten próbára akarta tenni őket, de közben mindenképpen jelen volt számukra. A kérdés az volt, hogy ők tudnak-e bízni benne, tudnak-e bízni az ő gondoskodásában. Újra és újra az derül ki, hogy nem tudtak. Márában keserű volt a víz, de iható. Azután éheztek, kapták a mannát. Amikor megtámadták őket, akkor Mózes imádkozott Áronnal és Húrral együtt, harcoltak és győztek; velük volt az Úr.

Ez a történet azt mutatja, nemcsak az Úr gondoskodása a kérdés, hanem már az ő jelenléte is, hogy vajon közöttük van-e az Úr, vagy nincs? A történet végén olvasható kifejezés ezt jelenti, amikor a ?miért kísértitek az Urat? kérdésre választ kapunk.

Mit jelent az Urat kísérteni? Amikor az a kérdés, hogy vajon köztünk van-e, vagy nincs. Nagyon fontos, hogy a nép akkor is az Úr akaratát, parancsát követi. Amit az Úr mond, ők azt teszik, az Úr mutatja az utat nekik és arra mennek, táborhelyről, táborhelyre.

Az ősi szövegben itt egyetlen szó szerepel, ami olyan jelentést hordoz, hogy valami, ami táborhely, szálláshely, de egyben tükrözi a kiindulási hely minden jellegzetességét. Ez fontos üzenetet hordoz. Olyan helyeken vezeti, olyan helyeken táboroztatja le őket Isten, amelyek újra és újra visszautalnak arra, milyen nagy szabadító a mi Istenünk. Amikor visszamegyünk egy-egy forráshoz, akkor jusson eszünkbe, ki a mi Istenünk.

Ők újra és újra perlekednek, pedig minden táborhely azt a célt szolgálná, a próba ellenére is, hogy ki az ő számukra az Úr, hogyan szabadította ki őket és a hétköznapi helyzetben, a vándorlás során hogy biztosítja gondoskodó, szabadító hatalmát. Izrael népe így megy és így táboroz le azon a helyen.

Mint kiderül, a puszta legtermészetesebb hétköznapi szükségével szembesülnek, nincs víz. Ez most nehezebb a márai helyzetnél, ahol volt víz, csak keserű, itt viszont minden száraz és poros volt, csak sziklákat láttak. Az új fordítású Biblia így adja vissza: Izrael fiai ismét perlekedtek Mózessel. Ismét nem volt víz, ők ismét perlekedtek. Ezen nem csodálkoznánk, még mindig nem tanulták meg a leckét. Lehetne mondani, hogy még a pusztai vándorlás elején vannak. Mózes kérdése azonban azt jelzi, hogy most már nagy baj van.

Alig indultak el a pusztai vándorlás táborhelyeiről, máris kételkednek abban, hogy az Úr velük van? Ha szomjazunk és nincs víz, nincs megoldás, az egyet jelent azzal, hogy nincs velünk az Isten. Pedig elég lett volna föltekinteniük a felhőre és máris láthatták volna, vagy az Úr angyala jelenségét. Ismét el kell mondani, hogy ha mégsem lett volna velük a felhő, akkor is emlékezniük kellett volna azon a táborhelyen is arra, amikor elindultak, akkor Isten milyen nagy szabadítást adott és azóta is mennyi mindenben szabadította meg őket. De mintha mindez nem történt volna meg, úgy viselkednek.

A történetben nagyon beszédes, hogy Mózes inti őket, de mivel a szomjúság nem múlik el, sőt egyre szomjasabbak, még intenzívebben kezdenek el zúgolódni. A folytatásból kiderül, hogy még Mózes is életveszélybe kerül, mert annyira felgerjesztik magukban a morgolódó, zúgolódó, perlekedő lelki állapotot, és valakin próbálják lecsendesíteni élethelyzetüket, gondolkodásukat, életérzésüket. Arra is gondolnak, hogyha megölik Mózest, az segít rajtuk.

A szomjúság egyre égetőbb volt, ezért egyre inkább úgy érezték, hogy nincs velük az Isten. Illetve az istenkísértés azt jelenti, igazolja, hogy velük van, adjon vizet, akkor elhiszik, hogy közöttük van Isten. Még mindig nem adott vizet, még mindig nem adott és bele hergelték magukat ebbe a hitetlenségbe. Már nemcsak Mózessel perlekednek, hanem egyre intenzívebben kérdés az nekik, hogy ott van-e Isten. Igazolja magát az Isten, akkor majd tudnak benne bízni ? gondolják.

Addig nem tudok hűségesen Isten követője lenni, amíg ő nem igazolja az ő hűségét irántam a szabadításban. Tegyen azért az Isten valamit, és úgy tegye, és azonnal tegye, és akkor elhiszem, hogy van Isten, hogy velem van az Isten. Még az ígéretét is számon lehet kérni az ilyen fajta érzésben, gondolkodásban, hitetlenségben. Vajon közöttünk van-e az Úr, vagy nincs? Nem megígérte, hogy velünk lesz, és mindig megold mindent?

Tulajdonképpen ebben a lelki állapotban nem az Isten az isten, hanem a hívő ember, aki kételkedik és hitetlenkedik fölébe került az Istennek, ő akarja irányítani, ő mondja meg Istennek, hogy mit, miért, hogyan tegyen, ha azt akarja, hogy bízzak benne. S mindezt az egész izraeli közösség tette ott. Isten mindenkori népe ellen nagyon súlyos vétek, bűn, támadása a gonosznak. Leginkább azonban abban látszik, hogy Jézust is megkísértette ezzel.

A Máté evangéliumában a második kísértésnél van leírva, Lukács evangéliumban a harmadikként ? nem a sorrend fontos itt ?, de a Sátán javasolja Jézusnak, hogy mit tegyen, a templom ormáról leugorva, mert az igében megvan írva. Nagyon beszédes, hogy a 91. Zsoltárból azt a kifejezést nem idézi, hogy ?minden utadon?, amely pontosan így kapcsolja a jézusi kísértést is a mostani történethez. Jézus is abban szenvedett támadást, hogy a kísértés során vállalja-e az Atya útját, hiszi-e abban a nehéz órában, hogy az Atya vele van, támogatja őt, nem kell őt igazoltatni, próbára tenni ahhoz, hogy ő akkor is gondoskodik róla, ha nem ugrik le a templom ormáról. Az ő Isten Fiúi engedelmessége, hűsége nem azzal fog igazolódni, hogy leugrik a templom ormáról, hanem hiszi, hogy az Úr vele van. Neki nem kell kísértenie az Istent ? ezt el is mondja a Sátánnak. De a Sátán még nála is kipróbálta: úgy vagy-e az Isten Fia, hogy igazoltatni akarod újra és újra az Atyával, hogy veled van-e, vagy nincs? Jézusnak nem volt mindegy, hogy az Atya vele van-e, vagy nincs, hiszen a megváltásunk ára az, hogy majd elhagyja őt az Isten. Csak ott történt meg, hogy nem volt vele az Isten, de az a mi megváltásunkért volt. Ezt újra és újra hangsúlyoznunk kell. Jézus a legnehezebb pillanataiban is tudta, az Atya mindig vele van. Akkor is, ha a külső körülmények azt igazolnák, mintha nem lenne, mintha az ígéretét is úgy teljesítené be, ahogy. Akkor is bízik az Atyában.

Mivel a nép nem hallgatott az intésre ? miért kísértetitek az Urat ? ezért természetes módon egyre mélyebbre süllyedtek ebben a lelki állapotban. Szomorú azt olvasni, hogy a nép nem kiáltott Istenhez. Mózes kiáltott, egyrészt, mert féltette az életét, másrészt pedig ő is szerette volna, ha valami történik. De ha bárkinek ? hívő emberként, vagy hívő közösségként ? kérdés, hogy velünk van-e az Úr, vagy nincs, akkor tud az ember kiáltani imádságban?

Az Urat kísérteni azt jelenti, hogy nem segélykiáltás hangzik, őszinte jaj-kiáltás gyermeki bizalomból, hanem kioktatás: ?Isten, tedd ezt, és akkor majd hiszek és úgy, ahogy én szeretném?. Szomorú, de teljesen természetes, hogy ők nem kiáltottak az Úrhoz. Isten népében semmi gyermeki bizalom nem volt ott. Ez nagyon nagy baj, mert akkor hogyan fog a nép tovább menni, bemenni az ígéret földjére, ha számukra kérdés, hogy az Úr velük van-e, vagy nincs. És valóban, az első nemzedék nem ment be. Hasonló helyzetbe később is bele kerültek.

Isten ószövetségi népe nemcsak perlekedik Mózessel, nemcsak kételkedik az Úr képességeiben, hanem kételkedésük tárgya az, hogy egyáltalán velük van-e az Úr.

Némely alkalommal mélyebb helyzetemben én még odáig is elmentem, hogy azt kérdeztem, létezel te egyáltalán Uram. Biztos, hogy én járok jól, ha hiszek benned, nem azoknak van inkább igazuk, akik nem is foglalkoznak veled? Ha azok életében látom a sikereket, nekem meg ? téged követve ? mennyi hiányom van. Általában ? valójában ? egy nagy hiányom volt, amit nem elégített ki Isten, legalábbis nem azonnal, ahogy én szerettem volna. Kérdésem volt, hogy van-e Isten, és ha van, akkor ő Úr-e, velünk van-e.

A folytatás miatt szeretném feltenni azt a kérdést, hogy a te személyes életedben, házaséletedben, a családi, munkahelyi életedben, a gyülekezeti életedben mi az a legtermészetesebb szükség, amelynek kielégítésében az Úr nagyon könnyen igazolhatja magát, hogy ő ténylegesen Úr? Ha viszont nem elégíti ki, valamilyen szükség megmarad, még ha rövid ideig is, akkor bizony kérdés, hogy mi is van most Istenem? Most bíznom kell jobban benned? Egyáltalán létezel te, ha ez a szükség még mindig nem elégíttetett ki?

A legtermészetesebb szükség, mert a pusztában a víz volt az, ami a legnagyobb szükség volt, hiszen, ha nincs víz, akkor valóban szomjan lehet halni. Természetesen a történetben lévő szükségnél lehet nagyobb szükségre is gondolni, valami rendkívüli nagy dologra, amire ténylegesen szükségem van nekem is, a házasságomnak, a családomnak; bárcsak az Isten megtenné és lehet, hogy meg is ígérte, hogy tesz valamit. Csak hát, jó lenne, ha gyorsabban.

Ha Jézust is megkísértette a Sátán, akkor minket is bármikor megkísérthet. Mert a Sátánnak nem elég, hogy csak abban kételkedjem, hogy az Úr mi mindenre képes, ő el akar szakítani az Úrtól bennünket.

Mit tesz Isten? A Károli fordításból felolvasom a 6. verset: ?Íme, én állok oda te elődbe a sziklára a Hóreben és te sújts a sziklára és víz jön ki abból, hogy igyék a nép. És úgy cselekedett Mózes Izrael vénei szeme láttára.? Isten nem úgy akarta igazolni, hogy ő ott van köztük, hogy ad nekik vizet. Amikor ezt a történetet olvastam és nem figyeltem fel az íme szóra, mindig az volt számomra hangsúlyos, hogy milyen kedves Isten, adott vizet, csodálatos módon a kősziklából víz fakadt.

Amikor a testvérek olvasták ezt a történetet, vajon számukra az volt hangsúlyos, hogy Isten odaállt a sziklára Mózes elé, vagy inkább az, hogy Isten mi mindenre képes, adta a vizet, mert szükség volt rá, mert Izrael fiai kételkedtek benne?

Az íme szó viszont a leírásban azt jelzi, hogy a hangsúly ebben a történetben ? az Úr kísértése miatt fontos ?, hogy az Úr odaállt, hogy lássa meg a nép, hogy ki ő, ő ott van és általa kapnak vizet. Nem a víz adása fontos, hanem az Úr jelenlétének a tudatosítása. Ehhez Mózesnek a nép előtt egyfajta ünnepélyességgel kellett átmennie, tanúkat kellett magával vinnie, ha senki más nem látná, legalább a tanúk biztosan láthassák a közelség miatt és vinnie kellett a pálcát, amivel korábban a Nílusra is csapott. Az önmagában is jelképezte az isteni hatalmat és erőt. A Nílusnál ihatatlanná tette a vizet, itt azonban ivóvizet adott.

Ennek a csodának a végbevitelénél Mózesnek úgy kellett elindulni, hogy a nép láthassa, mi fog történni. De a hangsúly nem a víz adáson volt, hanem azon, mi történik akkor, amikor az Úr odaáll a sziklára. Ez a szikla a Hóreben volt, ahol Mózes először találkozott Istennel. Amikor ott Mózes megkérdezte az Urat, hogy mit mondjon Izrael fiainak, valójában ki ő. Akkor mondta Isten, hogy ?Vagyok, aki vagyok?. Nagyon fontos itt is, hogy az egyes táborhelyek mindig visszautaltak arra, hogy kezdetben már hogyan szabadított. Ezért szomorú az Úr kísértése, amikor kérdés az, hogy velük van-e, közöttük van-e az Úr. Ha ad vizet, akkor jobban el mered hinni, hogy veled van az Úr, különben nem mersz hinni benne? Nagyon szomorú ezt még kérdezni is.

Isten tehát a Hóreben odaáll a sziklához, hogy a nép megtudhassa, hogy bizony velük van. Isten dicsősége megjelenik ott a sziklánál, Mózes az ő jelenlétében csap a sziklára és így lett víz. A ?Vagyok, aki vagyok? Isten, az Úr. Az Úr kifejezéssel, a Jahvéval már önmagában azt mondták, hogy van, velük van, de a kísértésekor a nevét is úgy használták, mintha nem lenne.

Isten tehát azt jelezte, hogy ott van. A 1Kor 10-ben arról olvasunk, hogy az újszövetségi hívő népnek is hasonló pusztai vándorlásos élethelyzetei lehetnek lelkiekben, aminek néha adódhatnak testi következményei is. A 4. versben az apostol azt írja, hogy az a szikla, ahol ez a csoda történt, a Krisztus volt: ?Mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket, és ez a kőszikla a Krisztus volt.? Ezt a verset nehéz magyarázni. Ami ott történt, az újszövetségi nép számára azt hirdeti, hogy ott volt Krisztus.

Akarod látni, aki esetleg kételkedtél már abban, hogy vajon velem van, vagy nincs, ha valami még mindig hiányzik? Akarod látni, hogy veled van-e, vagy nincs? Akkor az Úr azt mondja, nézz a Krisztusra, lásd meg, hogy Jézusban hogyan van jelen számunkra az Isten. Nekünk nem a Hóreb a fontos, hanem a Golgota hegye, Jézus összes messiási tette, amelyet életében tett, meghalásával, majd föltámadásával. Ha bármikor kérdés nekünk, hogy velünk van-e az Úr, vagy nincs, nekünk egyetlen lehetőségünk van ? az újszövetség fényében ? hogy Jézusra nézünk. Vele együtt mindent ad Isten ? mondja a Római levélben az ígéret. Amikor a víz hiányzik, amikor a hitem meginog, akkor is Jézusra van szükség. Milyen érdekes, hogy egyszerű hétköznapi szükségek mindig oda vezetnek, hogy nekünk Jézusra van szükségünk. Ha valami nagyon hiányzik, a hitemet nagyon megpróbálta, még kételkedem is, perlekedem, talán még kísértem is az Urat, akkor is Jézusra van szükség a történet fényében. Nekünk sohasem valami hiányzik, amikor nem tudunk bízni Istenben, amikor nem látjuk Isten jelenlétét az életünkben, hanem akkor mindig valaki hiányzik, és ő az Úr Jézus.

A történet folytatása: lett víz. Nem akármilyen, nem akármennyi. Az Újszövetségben Pál apostol lelki italnak nevezte. Ennek a történetnek fényében azt húzza alá Isten, hogy bennünket személyként és közösségként is bármikor a Sátán ugyanúgy megkísérthet, mint Jézust is, mint az ószövetségi népet is, és a kishitűség, hitetlenség során, az Úrra való nem figyelés miatt olyan mélyre süllyedhetünk, hogy még az is kérdéssé válik, hogy van-e Isten egyáltalán. Ennél a kísértésnél az egész hitünket meg tudja kérdőjelezni a Sátán. És ott van a legrosszabb megoldás: igazold magad Isten, és akkor hiszek majd benned. Ez hitetlenség, Jézus nem is ment bele. De ő győzött. Ha akármikor én, vagy te kísérted az Urat, ahogy Izrael népe is tette, az Úr Jézus győzelméért az Isten helyre állít minket is és elmondja: itt vagyok melletted, és utána rendezi azt, ami a szükség.

Merjünk mi is így bízni Istenben és kérjük, hogy őrizzen meg minket az istenkísértéstől, adjon inkább olyan hitet, engedelmességet, alázatosságot, mint amilyennel az Úr Jézus is rendelkezett, hiszen ő győzött a kísértővel szemben.


Imádkozzunk!

Magasztalunk mennyei Atyánk, hogy te az életünk leghétköznapibb szükségleteinél is hatalmas Istennek, mennyei Atyának akarsz mutatkozni, aki mindenképpen ott vagy mellettünk, és még ha várni is kell, érdemes, mert megoldásodat nagyszerűen végbe viszed. Arra kérünk, segíts nekünk úgy engedelmeskednünk, ahogy az Úr Jézus is tette. Szabadíts meg bennünket az Úr kísértése bűnétől, könyörülj meg rajtunk, hogy mi ne akarjunk igazolást kapni azért, hogy merjünk bízni benned. Add, hogy a mi hitünk gyermeki bizalom legyen, amely azért bízik, mert szereti azt, aki vele van.

Kérünk Urunk, hogy akik nehéz, súlyos helyzetben vannak most, terheket hordoznak és próbákat, erősítsd meg őket kegyelmeddel.

Köszönjük Urunk, hogy a gyászunkat is, gyászoló testvéreinket is ismét kegyelmedbe ajánlhatjuk. Köszönjük, hogy irgalmadba tehetjük a kórházban levőket, műtét előtt állókat. Te tudod Urunk, milyen testi, vagy lelki szükségek azok, amelyek a jövőben fenyegethetnek minket, mint gyülekezetet is.

Köszönjük Urunk, hogy mi előre tudhatjuk, hogy te velünk vagy, Jézusért. Szeretnénk most is őrá nézni, szeretnénk bízni és hinni. Segíts ebben nekünk őérte.

Ámen.