PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. szeptember 27.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


JÓB KÉRDÉSEI


Alapige:Jób 42,1-6

Felelt Jób, és ezt monda az Úrnak:

Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám. Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te pedig oktass engem! Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.


Imádkozzunk!

Istenünk, valljuk, hogy mindazt, amiről itt most olvastunk, te cselekedted meg a teremtés hajnalán mindenható szavaddal. Hisszük, hogy te mondtad: legyen világosság és lett világosság.

Dicsőítünk téged mint a világmindenség alkotóját és fenntartóját. Áldunk téged bölcsességedért.

Bocsásd meg Urunk, hogy sokszor éppen ezt vonjuk kétségbe. Nem látunk téged olyan nagynak, amilyen vagy, csak a mi szűkös fantáziánkkal próbálunk elképzelni valahogy.

Szabadíts meg minket minden hamis képzettől, és jelentsd ki magadat nekünk. Ragyogtasd fel most is a te egyedülálló nagyságodat. Engedd meglátnunk mindennapjainkban hatalmadat, cselekedeteidet és irántunk való meg nem érdemelt szeretetedet.

Köszönjük, hogy olyan sok jelét adtad ennek csak az elmúlt héten is. Köszönjük gondviselő szeretetedet. Köszönjük, hogy oltalmaztál minket. Hálát adunk azért, hogy minden este hangozhatott itt az ige. Köszönjük, hogy te szóltál hozzánk és téged ismerhettünk meg jobban.

Köszönjük, hogy minél jobban megismerünk téged, cselekedeteidet, annál könnyebb bíznunk benned.

Bocsásd meg, hogy sokszor sértjük a te szentségedet bizalmatlanságunkkal is. Bocsáss meg minden kishitűséget, kételkedést. Bocsásd meg, amikor okosabbnak képzeljük magunkat, mint amilyen te vagy. Amikor számon kérünk rajtad dolgokat, amikor merészelünk felelősségre vonni téged. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek.

Ajándékozz meg minket most is azzal, hogy közel engedsz magadhoz. Engedd, hogy lássuk a te tetteidet, a régieket is, a maiakat is. Adj nekünk halló szívet, hogy meghalljuk most azt, ami az elhangzó sok emberi beszédből a te szavad. Tedd a rólad való bizonyságtételt a te önmagadról való bizonyságtételeddé. Legyen hozzánk egészen személyesen szavad, és bátoríts minket kishitűségünkben. Szabadíts meg félelmeinktől, ajándékozz meg békességgel, reménységgel.

Köszönjük, hogy kérdezhetünk téged, és nálad van érdemi válasz minden kérdésünkre. Válaszolj nekünk, kérünk, a ki nem mondott kérdéseinkre is. Hadd éljük át ebben a csendben most újra a te végtelen nagy szeretetedet, és formálj minket, amíg kiábrázolódik rajtunk a Krisztus.

Ámen.


Igehirdetés

Az elmúlt hét estéin mindig egy kérdésre kerestünk választ Isten igéjéből. Láttuk múlt vasárnap este, milyen sok olyan jelenet van a Szentírásban, amikor Isten kérdez valamit emberektől, illetve emberek kérdezik Istent. A legtöbb ilyen kérdés Jób könyvében van. Ezért gondoltam arra, hogy a sorozat befejezéseképpen vizsgáljuk meg ma Jób könyvét abból a szempontból, hogy mit tett Jób a kérdéseivel, és hogyan válaszolt Isten ezekre a kérdésekre.

Jóbról annyit tudunk, hogy Isten-félő ember volt, szép családban és nagy jómódban élt. Egyszer azonban váratlanul sok csapás szakadt rá. Együtt voltak a gyerekeik és rájuk omlott az a ház, amiben tartózkodtak, s mind a tízen szörnyet haltak. Utána elveszítette a vagyonát, majd az egészségét. Fájdalmas betegség gyötörte és nem értette, hogy mindez miért történik.

Jöttek a barátai, hogy vigasztalják, de ők is csak fokozták lelki szenvedését, mert vádolták és nem segítettek rajta. Be akarták bizonyítani, hogy valami nagy bűnt követhetett el, annak a büntetése ez a sok baj, ami most éri. Jób szíve pedig tele volt kérdésekkel. Mit tett ezekkel a kérdésekkel? A Biblia három lépcsőt említ, amin végighaladt Jób.

1. Az első, hogy önmagában töprengett. Mintegy saját magával akarta megbeszélni azt, amit nem értett, és áradtak belőle a miért-ek.

A könyv elején, a 3. fejezetben egy egész oldalon: miért, miért, miért... "Miért nem haltam meg, amikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? Miért is vettek engem térdre és emlőkre, hogy szopjak? Akkor most feküdnék és békén lennék. Miért nem lettem olyan, mint az elásott koraszülött, mint a világosságot nem látott csecsemők? Miért ad az Isten világosságot a nyomorultnak, és életet a megkeseredett lelkűeknek?" Miért? - kérdezi ezt saját magától, pedig éppen ez a probléma, hogy nincs válasza a kérdéseire. Így nem jut messzire az ember, így csak gyötrődik, tépelődik. Nem érti, hogy miért történt mindez. Újra és újra megpróbálja végig gondolni, de csak ugyanoda jut, mint az előző körben.

Csakugyan igaz az, amit népiesen szoktak mondani, hogy hasonlít az ilyen ember ahhoz, amikor a macska a saját farka végét kergeti. Körbe-körbe forog, amíg végül is elszédül.

Amíg valaki egyedül akarja megoldani az életét, amíg egyedül akarja megváltani magát, amíg egyedül keresi a kiutat a bűnből, addig valóban hasonlít ahhoz, aki a saját hajánál fogva akarná kihúzni magát egy mocsárból, amiben süllyed egyre lejjebb. Ha csak önmagunkban tanakodunk, az nem ad megoldást még akkor sem, ha ezt elegánsan meditációnak vagy pszichotechnikának nevezik.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy a keresztyén meditáció - ha van ilyen egyáltalán, mert ez a szó nem fordul elő a Bibliában - és minden egyéb meditáció: gyertya-meditáció, képmeditáció, keletről importált meditációs módszerek között éppen az a döntő különbség, hogy a hívő ember Isten elé áll oda a gondolataival, az ürességével, a kérdéseivel, és Isten igéjén gondolkozik, amikor meditál, Isten világosságát kérve ahhoz, hogy megértse az Ő igéjét. Az összes többinél egyedül an, a kérdéseivel összezárva.)

A hívő ember Isten előtt gondolkozik és az Ő gondolatait szeretné magába engedni. Ő előtte nyílik meg, és nem a saját gondolatait kergeti, mint az említett állat.

Aki csak magában tanakodik, az egy bűvös körbe kerül, amiből nincsen mód kitörnie. Olyan szépen írja ezt Babits Mihály:

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm.
Csak nyilam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
(A lírikus epilógja)

Amíg én vagyok az alany is meg a tárgy is, semmire nem megyek. Amikor én leszek a tárgy és Isten lesz az alanya annak a cselekvésnek, ami velem történik, akkor támad világosság, és akkor van kitörés a bűvös körből.

Jób tehát először önmagával tanakodott és semmire nem jutott.

2. A második lépés az volt, hogy meglátogatták a barátai. Volt kinek feltennie a kérdéseket. Kérdezte is őket, csakhogy ezek a derék emberek, akik igen okosnak képzelték magukat, meg sem hallgatták az ő kérdéseit. Úgy vélték, hogy ők akkor is tudnak megoldást mondani neki, ha nem tudják, miről is van szó, mi miatt szenved lelkileg a barátjuk. Nem arra feleltek, ami Jób kérdése volt, hanem csak mondták a magukét. Nem párbeszéd alakult ki közöttük, hanem a maguk elméletét zúdították rá a szenvedő Jóbra újra és újra. Tele voltak elképzelésekkel, nem volt hely a fejükben és a szívükben Jób kérdései és sorsa számára. Ők az gondolták: tudják, hogy mi a baj oka, és mi lenne a megoldás.

Itt tehát Jób már kilépett magából, másokat kérdezett, de nem jó helyen tette fel a kérdéseit.

Szeretném kérni, különösen itt a megterített úrasztalánál, kíméletlenül vizsgáljuk meg, hogy nem jellemez-e minket ez. Sok hívő ember is elköveti ezt a bűnt, hogy "csípőből" válaszol azoknak, akik tele vannak gyötrő kérdésekkel, értetlenséggel, szenvedéssel, mint Jób.

Aki önmagával van tele, az öntelt ember, és nem alkalmas mások lelkigondozására. Mert nem hatol be sem a fejébe, sem a szívébe a másiknak a kérdése. Nem a tényleges kérdéseken fog gondolkozni, és Istentől elkérni a választ, hanem mondja a magáét.

Vannak emberek, akik tudják, mit beszélnek, és vannak, akik beszélik, amit tudnak. Ezek a barátok az utóbbiak. Isten gyermekének tudnia kell, hogy mit beszél. Itt is Jézus Krisztustól tanulhatjuk meg, hogyan segíthetünk egymáson. Ő végighallgatta azokat, akik hozzá mentek. Ő minden kérdést nyugodtan végiggondolt. Sőt a kérdésekre sokszor kérdéssel kezdte a választ. Miért? Mert gondolkozásra serkentette a kérdezőt. Tudatosítani akart benne sok mindent. Az Ő viszontkérdéseivel vezette rá a tényleges megoldásra. Sőt, a ki nem mondott kérdésekre is sokszor nagy szeretettel válaszolt.

A Nikodémussal folytatott párbeszéd gyönyörű példája ennek. Amit Nikodémus nem tud, nem mer, nem akar kimondani, Jézus se mondja ki, hogy ne legyen bántó, de a választ kimondja rá. Hogyan lehet újjászületni?

Az Ő mérhetetlen szeretete az, ami ha valakinek a szívét betölti, akkor nem így próbálunk beszélni, mint Jób barátai, hanem akkor a tényleges kérdésre tudunk érdemi választ adni. Lehet, hogy az a válasz nem a mi fejünkben születik meg, hanem Istentől kapjuk ajándékba és úgy adhatjuk tovább. De az segítség lesz.

Nos, Jób nem ilyen válaszokat kapott a barátaitól, mert a barátai nem a kérdéseire válaszoltak, hanem mondták a magukét. Ez nem segített rajta.

3. Ekkor mondja el Jób a kérdéseit Istennek. Elsorolja a miértjeit, és utána elsorolja a saját érdemeit is. Szemrehányást tesz Istennek, hogy nem az ő érdemeinek megfelelően bánik vele, tehát Isten nem igazságos.

Itt már jó helyen kérdez. A meglepő azonban az, hogy nem kap választ. Legalábbis egyelőre Isten hallgat. Hagyja, hogy Jób kipanaszkodja magát. Mondja el újra és újra ugyanazt, hogy mi bántja, mit tart rossznak, mit nem ért, miért olyan nehéz most neki. Isten hallgat.

Vajon miért? Nem hallotta meg, amit Jób mondott, vagy nem veszi őt komolyan? Ezt meg is érthetnénk. A Mindenható a világmindenség ügyeit intézi, nem ér rá apró emberek apró gondjaival foglalkozni. Jaj, dehogynem! A Biblia tele van erről szóló bátorítással, hogy a Mindenható a legkisebb nyomorultnak is hallja a kiáltását. Sőt ilyeneket olvasunk: "Még ajkunkon sincs a szó, s Ő már érti azt." És minden hozzá elkiáltott panaszra, imádságra, kérdésre Ő válaszol. - Csak nem mindig azonnal és nem mindig szavakkal. Van úgy, hogy tettekkel válaszol, ezt kell kivárnia a kérdezőnek, és ezt kell megértenie.

Először Jóbnak is szavakkal válaszol Isten, pontosabban kérdez. Amikor Jób végre befejezi, ezt olvastuk az imént: Ekkor megszólalt az Úr a viharban és ezt mondta Jóbnak.

"Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal? Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem!

Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat! Tudod, ki szabta meg annak méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt? (...) Ki zárta el ajtókkal a tengert, amikor buzogva előtört a föld gyomrából! Ki mondta azt: eddig jöhetsz és tovább nem!" (Jób 38).

Elsorolja Isten a teremtésben végzett nagy munkáját. Aztán felsorolja a legnagyobb állatokat: a krokodilt, a vízilovat, hogy ugye félsz tőlük, és milyen erősek azok, és még a nyíl is lepattan a pikkelyeiről. Mennyivel kisebb vagy te azoknál, de Isten még sokkal nagyobb, mint azok. Isten nagyságát éli át Jób ebben az órában. A szent Isten jelenlétébe kerül. És Isten nagyságának és tetteinek az átélése többet mond neki, mint a kérdéseire adott szóbeli válasz.

Mert először is kitűnik számára Isten beszédéből, hogy nem egyenrangú felek társalognak itt. Isten a Teremtő és ő teremtmény. Isten az Ő szavával hívta létre az egész teremtett világot, és ennek a világnak Ő ma is teljhatalmú, szuverén Ura, és Jób életének is teljhatalmú, szuverén Ura. Pontosan tudja, hogy mi történik Jóbbal, de pontosan tudja azt is, hogy mi annak a célja. Meddig tart, mikor és hogyan ér véget. Mert mindannak, ami történik, értelme és célja van, csak Jób ezt most innen alulról nem látja. A szenvedéseinek a gödréből nem lát rá Isten cselekedeteire, főleg a maga keserűsége és lázadása miatt.

Ezért kérdezi tőle Isten: "Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal?" Isten jelenlétében Jób kezdi látni, hogy kevés szempont alapján alkotott ítéletet. Hiányos információk alapján von le messzemenő következtetéseket. Pillanatnyi szenvedésének szemüvegén át nézi a valóságot, és ez a szemüveg torzít, sötét. Alig lát valamit a valóságból, és ennek alapján állapít meg igazságokat, és vonja felelősségre Istent is. Isten jelenlétében meggyőződik arról, hogy sok mindent nem ért, sok mindent nem lát vagy nem lát helyesen. Nem jók a kérdései.

Isten jelenléte, a Mindenható nagyságának, hatalmának, szeretetének a megtapasztalása lesz az igazi válasz Jób kérdéseire. Mit tett Isten? Az Ő tetteit kezdi megismerni. És a végső szó, amit mond mindezek után: "Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban." Kezdem látni, hogy valóban rend van a te világodban, Istenem. Örök rend. "Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul?" Én voltam tudatlan - mondja itt Jób.

Nem én akarlak oktatni téged, én kérdezlek, és te oktass engem. - Egyszerre tanulékony és tanítható emberré válik Jób, és Isten meg is tanítja őt arra, ami szükséges. Elkezd bízni Istenben.

És akkor minden miértjére kapott választ? Nem. Most már mindent ért? Nem. De kezdi érteni azt, aki az alanya minden eseménynek. És mivel benne bízik, ezért békesség lesz a szívében. Egészen különös nyomon követni ezt a változást. Javasolom, hogy olvassuk el ezt az egész könyvet, nyugodtan, odafigyelve, hogy milyen ez a lelki metamorfózis, ez az átalakulás.

Az Istennel szemben ágáló, Őt gyanakvóan néző, Őt sok mindenért vádoló, hibáztató, Isten ellen lázadó, elkeseredett, szenvedő ember egyszerre kezdi érteni a dolgokat. Először csak sejtései vannak, dereng valami, aztán egyre teljesebb világos lesz, és nem is a kérdései lesznek már fontosak, hanem az, akitől végre megkérdezte. És amikor megismeri egyre jobban az élő Istent, egyre több kérdésére választ kap, sok kérdéséről kiderül: felesleges, nem az a kérdés, és a szívében békesség, reménység lesz. Amikor ez a változás megtörtént, Isten leveszi róla a próbákat, és újra áldást ad neki.

Ennyire igaz az, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat szolgálja. Isten nem azonnal válaszol, néha nem szavakkal, hanem tettekkel, de ad választ és az meggyőző lesz.

Volt egy sokgyermekes család. A gyerekek felnőttek és egymás után kirepültek. Egy leány maradt otthon a szülőkkel. Nem volt könnyű a sok gyereket kiházasítani. El kellett adni a nagy lakást, amiben felnőttek, és venni egy kicsit. Az a kicsi szűkös volt hármuknak: a szülőknek és ennek a leánynak. A leány egyre többet panaszkodott: csak lenne egy lyuk, ami csak az övé, ahol egyedül van. De ez reménytelen. Jöttek a miértek. Neki miért nem sikerült az, ami a testvéreinek. Társa sincs, otthona sincs. Egyre többet panaszkodott. Hívő emberek voltak. A szülők nem vitatkoztak a lányukkal, hanem dolgoztak keményen és szerényen éltek.

Aztán elérkezett a leány harmincötödik születésnapja. A szerény vacsoránál a tányérja mellett volt egy kis boríték. Na megint lesz benne egy szép ige - gondolta, mert a szülők gondosan megválogatott igékkel ajándékozták meg a gyerekeket az évfordulókon. Kibontotta a borítékot. Valóban egy szép ige volt benne: "Hajlék az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak." (5Móz 33,27). És volt az ige mellett egy kulcs is a borítékban. Kiderült, hogy a szülők a nagy lakás árából megmaradt kis összeget kiegészítették úgy, hogy keményen dolgoztak és minden forintot élére raktak, és vettek a leánynak egy garzon-lakást a szülinapjára. Annak a kulcsa volt az ige mellett. A miértjeivel nem vitatkoztak, de tettekkel bizonyították, hogy szeretik.

Amikor megtudta, minek a kulcsa az, sírva fakadt és csak ennyit mondott: bocsássatok meg.

Nem ugyanezt teszi itt Jób? Ez az utolsó mondata: "Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban."

Nem ezt kellene tennünk most nekünk is? Olyan sok kérdés feszül ott a szívünkben. Olyan sok miértre nincs kielégítő válaszunk. Olyan sokszor körbejártuk már, és nem jutottunk sehova. Vagy elmondtuk olyanoknak, akik nem tudtak érdemben felelni. Vagy elmondtuk Istennek is, és lehet, hogy még mindig nem válaszolt, vagy még mindig nem értjük, vagy nem akarjuk elfogadni az Ő válaszát. Pedig Ő tettekkel már régen válaszolt.

Az elmúlt héten feltűnt nekem, hogy három igehirdető egymástól függetlenül is idézte a Róma 8,32-t: "Aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?" - Ez Isten válasza a mi kérdéseinkre.

Ha szeretne Isten, akkor... és folyatatjuk sokféleképpen a mondatot, mi-mindent tenne, és mi-mindent nem engedne meg. Ő mindent megtett annak bizonyítékaként, hogy szeret. Az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett - ez Isten végső válasza minden kérdésünkre. És amikor valaki ezzel az Istennel kerül személyes közelségbe, ahogy itt Jób, akkor kiderül, hogy bizonyos kérdéseire mi a válasz. Hogy bizonyos kérdéseit felejtse el, mert buták, ostobák és feleslegesek, és egészen más kérdések jutnak eszébe az embernek. Más lesz a kérdés, más lesz a fontos, mert már a Mindenhatóhoz lesz közel.

Olyan kifejező ez, ahogy Jób mondja: eddig csak hallomásból tudtam rólad, de most szinte a szemeimmel látlak. Egészen közel engedtél magadhoz Istenem, és ez a válasz minden kérdésemre.

Egyszer Jézus ajkán is elhangzott a miért: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" És az ég néma maradt. Pedig még aznap elhangzott a válasz. Jézus kérdésére a válasz a kárpit kettéhasadása volt, ami azt jelezte, hogy az Ő kereszthalála után a bűnbánó bűnös közvetlenül mehet a mindenható Istenhez. Nem választanak el a bűneink Istentől, mert Jézus bűnné lett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne, de csak Őbenne, a vele való hitbeli közösségben. És a válasz folytatása a harmadik napon Jézus feltámadása volt. Van válasz a kérdésedre, de csak Istennél. És sokszor ezt a választ tettekkel adja meg nekünk.

Erre emlékeztet az úrvacsora is. Ezek az egyszerű jelek Jézus megtöretett testére, a kereszten kifolyt vérére utalnak. Ennek következtében hasadt ketté a kárpit, ezért mehet ilyen magunkfajta nyomorult, kérdésekkel és kételyekkel teli ember is közvetlenül a mindenható Istenhez. Jézus érdeméért.

E nélkül pedig eljuthatunk mi is oda, amiről Reményik Sándor ír egyik versében: Kétségbe esem sokszor én is a világon és magamon, mert olyan össze-vissza és gonoszul mennek itt a dolgok, hogy talán nincs is gazdája a világnak, és nincs is rend itt sehol. És leírja, hogy akkor eszébe jut az, amit egyszer egy hívő testvér mondott neki:

A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
A színéből is - valamit.
(A szőnyeg visszája)

A színét nekünk Isten mutatja meg az Ő igéjével. Ezért boldog ember az, aki Őt kérdezi, és aki elfogadja az Ő válaszát, azt meggyőzi arról, hogy valóban úgy szerette ezt a világot, benne a mi kicsi elrontott életünket is, hogy az "Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." És aki hisz Őbenne, az már ezt a néhány évtizedet is egészen másként tölti el. Nem egyedül, hanem lelki közösségben azzal az Istennel, akiről Jób itt azt mondta: Mindent megtehetsz, neked nincs lehetetlen. Dehogy akarom én a te rendedet kétségbe vonni tudatlanul. Csodálatosabb ez, minthogy megérthetném. Kérdezlek, te pedig oktass engem. Visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.

Mielőtt imádkozunk, mondjunk el egy szép hitvallást, amelyik Isten világkormányzó munkájáról és bölcsességéről szól. A 268,3 versét énekeljük:

E világnak történeti
Lesznek akaratjából,
Nem a szerencse vezeti
Azokat csak vaktából,
Hanem úgy mennek végbe
A földön és az égbe',
Amint szájából kijönnek
Az egy fő gondviselőnek.


Imádkozzunk!

Istenünk, dicsőítünk azért, mert nekünk sem a szerencsétől kell várnunk valami jót, és nem a balszerencsétől kell rettegnünk, hanem nyugodtan reád bízhatjuk életünket, örök életünket, szeretteinket, gyülekezetünket, népünket, ezt az egész világot - hiszen te alkottad ezt, és benne mindnyájunkat, és neked gondod van reánk.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor éppen ezzel a hitetlenséggel bántunk téged, hogy ezt nem vesszük komolyan. Szeretnénk megcsendesedni előtted, elhallgatni az okvetetlenkedő, okoskodó, kételkedő kérdéseinkkel, és kérni téged csendes reménységgel: oktass minket. Nyisd ki a szemünket, hogy lássuk a láthatókat, és komolyan vegyük a láthatatlanokat is. Hogy számoljunk mindazzal, amit megismerhetünk, de számoljunk mindazzal, amit te ígérsz nekünk a te igédben: hogy számoljunk veled és számítsunk rád.

Taníts meg minket ily módon hinni benned igazán. Téged szeretnénk kérdezni: mit akarsz, hogy cselekedjünk? Tőled kérünk tanácsot, útmutatást, és kérünk, tedd könnyebbé a neked való engedelmeskedést. Tőled kapott világossággal szeretnénk egymást is segíteni. Taníts meg minket meghallgatni egymást, megérteni egymást, és a te igéddel vigasztalni, bátorítani, vagy inteni - mikor mire van szükség - nagy szeretettel.

Köszönjük, hogy te ezt így teszed. Gyógyítsd meg egészen az életünket. Ajándékozz meg minket azzal a soha el nem múló örök élettel, amit a veled való közösség jelent, megváltó Urunk, Jézus Krisztus.

Így hozzuk eléd most bűneinket is. Kérünk feloldozást, bocsánatot, új természetet, szabadulást.

Így hozzuk eléd a legszemélyesebb gondjainkat, terheinket, kérdéseinket. Bízunk benned. Bízunk abban, hogy amíg téged szeretünk, addig minden a javunkat fogja munkálni. Segíts, hogy teljes szívből tudjunk szeretni téged.

Segíts most elmondani a magunk imádságát is.

Ámen.