PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. szeptember 20.
(vasárnap este)

Cseri Kálmán


MIBŐL LÁTHATJUK...?


Alapige:Mal 1,2

Szeretlek benneteket - ezt mondja az Úr. De ti azt kérdezitek: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?


Imádkozzunk!

Istenünk, azt mondtuk most: a hit olyan kicsi a szívünkben, mint a mustármag. Tulajdonképpen nem tudjuk, mekkora. Egyedül te látod, hogy mi van a szívünkben. Olyan érthetetlen szeretet az számunkra, hogy akármi van ott, jöhetünk hozzád, kis hittel is.

Köszönjük, hogy közeledben mindig megtörténhet egy csodálatos csere. Kiönthetjük neked a szívünket, otthagyhatjuk nálad a félelmeinket, a haragot, a bizonytalanságot, a kételyeinket - mindent, ami megterhel, megnyomorít, és te adsz a helyére békességet, reménységet, bizonyosságot - a te Szentlelkedet.

Alázatosan kérünk, részeltess minket ebben a cserében. Hisszük, hogy ajándékokat készítettél el ennek a hétnek az estéire, mi pedig olyan szomjasak és éhesek vagyunk a te ajándékaidra. Könyörülj rajtunk, és akármekkora a hitünk, kérünk, növeljed azt. Nyújtjuk a kezünket, és kérjük, várjuk tőled azt az ajándékot, amire szerinted most a legnagyobb szükségünk van.

Dicsőítünk téged, a gazdag Istent, dicsőítünk téged kimondhatatlan szeretetedért. Ajándékozz meg minket ma is, és a következő estéken is.

Kérünk, tedd ajándékká ezeket az estéket a gyerekek számára is, és használd kegyelmesen a mi fiataljainkat, akik ugyanebben az órában a Deák-téren szolgálnak.

Köszönjük, Urunk, hogy lehet veled kapcsolatunk, hogy szóba állsz velünk, hogy kérhetünk tőled, hogy kérdezhetünk téged.

Köszönjük, hogy neked minden szavad igaz. A te igaz igéddel erősíts, vigasztalj, tanácsolj, tisztíts most is bennünket.

Ámen.


Igehirdetés

Szeretettel köszöntöm a testvéreket. Minden ilyen alkalmat, amikor nem csak egy órahosszáig, hanem egy héten át tartósan hallgathatjuk Isten igéjét, az Ő különös ajándékának tekintek. Minden igazi nagy lelki változás, életváltozás az én kicsi életemben egy-egy ilyen héten, vagy annak a nyomán történt. Azért imádkozunk egy idő óta, hogy Isten munkálkodjék itt majd ezeken az estéken. Lehet, hogy egyik-másik alkalommal fáradtan érünk ide, lehet, hogy nem is sikerül pontosan ideérni, de abban bizonyosak lehetünk, hogy Ő vár minket, és Ő kínál ajándékot.

Olyan sokaktól hallottam már, akik azzal kezdték, hogy Istent kereső ember vagyok, egy idő után azt mondták: Isten megtalált engem. Akkor alighanem Isten indult el keresni minket, hogy ha Ő talált meg. Maga Jézus is ezt mondta: "Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa (üdvözítse, megszabadítsa) az elveszettet."

Biztos, hogy áldozatokkal is jár, ha itt akarunk lenni majd esténként. Mivel azonban Isten ajándékaira várunk, egészen bizonyos, hogy megéri ez az áldozat.

Mivel nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy Ő keres minket, Ő szól utánunk, Ő hívogat, mindjárt a hét elején, a sorozat elején hallgassunk meg egy olyan éneket, amelyik erről szóló bizonyságtétel. Ahol elcsodálkozik az, aki már találkozott Istennel, hogy

Ó, érthetetlen kegyelem,
Mely így utánam jár,
Ki tévelygőn, vakon bolyogtam utamon
Egyszer csak rám talál.
Hallgassuk meg az énekkar szolgálatát.

* * *

Ha Isten éltet minket, most egy héten át együtt lehetünk itt istentiszteleten és hallgathatjuk az Ő igéjét. Holnaptól kezdve a meghívott igehirdető testvérünk bizonyos kérdésekre keresi majd a választ a Bibliában.

Holnap este arról a kérdésről lesz szó, amit Isten intézett az ellene fellázadt emberhez, aki ott remegett a bokor alatt: Ádám, hol vagy?

Utána majd Ábrahám kérdéséről hallunk, aki szemrehányóan kérdezte Istentől: Uram, mit adtál nekem? Vajon mi volt erre Isten válasza?

Sok olyan helyzet van a Bibliában, amikor Isten tesz fel kérdéseket embereknek, illetve amikor emberek kérdezik a Mindenhatót. Egyebek közt ez is jól szemlélteti azt, hogy Isten élő személy, aki valóságos kapcsolatot létesít velünk, és akivel párbeszédbe kerülhetünk.

Ma este az egész sorozat bevezetőjeként először azt vizsgáljuk meg, mi jellemzi Isten kérdéseit, és mi a mi kérdéseinket. Utána pedig az alapigénkben olvasott kérdésről legyen majd szó. Miféle kérdés ez, amit itt a nép Istenhez intézett?

Mi jellemzi Isten kérdéseit? Amikor Isten kérdez valamit egy embertől vagy embercsoporttól, annak mindig két célja van: eszméltetni akar és hívogat. Isten mindig eszméltet a kérdéseivel. Valamire felhívja a figyelmünket. Arra figyelmeztet, hogy tanuljunk meg kritikusan és önkritikusan tájékozódni, és így vizsgálni a valóságot.

Azért van erre szükségünk, mert restek lettünk az elmélyült és igényes gondolkozásra. A bűn miatt egyfajta köd ereszkedett az ember értelmére is, és nem tudunk reálisan tájékozódni. Figyeljük meg, valahányszor a Bibliában Istennek egy-egy kérdésével találkozunk, az egyik célja mindig az: eszméltetni akar. Figyelmeztet, gondolkozásra serkent.

Ugyanakkor pedig Istennek minden kérdése arra is utal, hogy számon tartja azt, akit kérdez. Terve van vele, nem mondott le róla, nem vetette el. Ezért áll vele szóba. Kapcsolatot kínál a számára, esetleg újra kínál kapcsolatot. Keresi őt.

Egy jól ismert jelenet, amikor Káin megölte a testvérét. Isten kérdezi: hol van Ábel, a testvéred? Nem azért kérdezi, mintha Isten nem tudta volna. Eszméltetni akarja: ember, tudod, hogy mit tettél? Neked volt egy testvéred, felelős vagy érte. El kell számolnod vele is, meg a tetteiddel is. Hol van most a testvéred?

Ugyanakkor ott van Isten kegyelme is ebben a kérdésben. Ez után a szörnyű tett után sem veti el végleg Káint. Még mindig beszél vele, még mindig szóba áll vele. Isten kérdése mindig a felkínált kegyelem gesztusa is. Akit Isten kérdez, annak még van reménye, annak van jövője.

És mi jellemzi a mi kérdéseinket, az emberek kérdéseit, amit Istenhez intéztünk a történelem során? Ezeket két csoportra lehet osztani: vannak tisztelettel feltett kérdések, és vannak tiszteletlenül, gőgösen feltett kérdések.

A tisztelettel feltett kérdéseinkben is sokszor van sok keserűség. Gondoljunk a szenvedő Jóbra. Egész kérdéssorozattal ostromolja a Mindenhatót, és néha illetlenül, nyersen fogalmaz. De a tisztelettel feltett kérdések mögött mindig ott van az Istenbe vetett bizalom. Ott van az, hogy a kérdező feltételezi, hogy Isten tud válaszolni, és bizonyos abban, hogy Isten válasza igaz lesz. Érdekli őt Isten válasza, és kész azt elfogadni még akkor is, ha néha az nehéz.

Aztán vannak pökhendi, tiszteletlen, gőgös, fölényes kérdések. Amikor a kérdezőt tulajdonképpen nem érdekli Isten válasza. Odavet valamit a Mindenhatónak, de nem kíváncsi arra, hogy mit mond, hiszen úgy véli: ő jól tudja, mi a kérdésére a válasz. Vagy hogy arra nincs is válasz. Sőt, olykor gőgjében azt képzeli az ember, hogy jobban átlátja a valóságot, mint a Mindenható. Ilyenkor a kérdésekben szemrehányás, vád, számonkérés, de mindenképpen gőg, fölény és lázadás van.

Elfelejti az ilyen ember, hogy Isten Isten, én pedig ember vagyok. Ő a Teremtő és én teremtmény. Gondoljunk megint Káinra. Isten kérdezi: hol van Ábel, a testvéred? Mi erre a válasz? "Talán őrizője vagyok a testvéremnek?" Nem felel a kérdésre. Kérdéssel válaszol. És mi van a kérdésében? Szemrehányás, mentegetőzés, menekülés, sőt vád. Ne kérjél rajtam számon olyat, amiért nem vagyok felelős. Én őrizője vagyok?

Ilyenkor az ember nem is hallja, mennyire igazat mond sokszor. A lényeget találtad el, az vagy. Őrizői vagyunk és kellene, hogy legyünk egymásnak. De az ilyen kérdésekben Istennel szembeni ellenséges indulat van. "Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád."

Ha tehát Isten kérdez minket, az mindig a kegyelemnek a jele, a kegyelem bizonysága. Amikor pedig mi kérdezzük Istent, akkor jó, ha tudjuk: kérdezhetünk tőle bármit. Isten gyermeke, vagy amíg nem Isten gyermeke valaki is, de hozzá fordul, mondhat akármit, csak ne felejtsük el, kivel állunk szemben, hogy ki előtt állunk. Istentől lehet kérdezni bármit, de Őt nem lehet kérdőre vonnunk semmiért. Egyszerűen azért, mert Ő az Isten, mi pedig az ő teremtményei vagyunk.

Most hajoljuk e fölé a kérdés fölé, amit itt egyszer Isten népe kérdezett az Úrtól: "Szeretlek benneteket - ezt mondja az Úr. De ti azt kérdezitek: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?"

Melyik csoportba tartozik ez a kérdés, majd meglátjuk.

Mikor hangzott ez el? Akkor, amikor a nép nagy része már hazatért a babiloni fogságból. Hozzáláttak az újjáépítéshez. Már állt templom, beindult az istentisztelet, a szertartások, de azért még sokféle gond volt. Hetven évi gazdátlanság után még sokfelé gyomok, romok és nagy szegénység volt. És akkor Isten azt mondja az Ő népének: szeretlek benneteket. Mire a nép: azt miből tudhatjuk meg, hogy szeretsz minket?

Mi van e mögött a kérdés mögött? Mindenképpen elégedetlenség, szemrehányás, lázadás, gőg. Szeretsz minket? Könnyű ezt mondani. És miből látjuk? Ha szeretnél minket, akkor nem ilyen körülmények között kellene kínlódnunk. Akkor gyorsabban emelkedne az életszínvonal. Akkor már rég eltakarítottuk volna a romokat, vagy akkor nem is dőltek volna romba a mi otthonaink. Ha szeretnél minket, akkor nem lenne belül ennyi baj, kívül meg ennyi ellenség. Akkor nem lennének mindennapi gondjaink. Micsoda beszéd ez, Isten, hogy szeretsz minket?! Nem mondasz igazat.

A kérdés mögött indulatok vannak, mert a folytatásból kiderül, hogy indulattal kérdezték Istent, hogy meg vannak győződve, hogy nekik igazuk van. Hiszen csakugyan sok nehézség volt még körülöttük. Sok baj, sok gond, sok szükség. Napi küszködések. És már mióta tartott és mikor lesz vége.

Holott azt is megtudjuk a Haggeus könyvéből, amit ugyanekkor írtak, hogy voltak ott már lambériával bélelt, újonnan épített házak is, és volt ott már jómód is, de volt szegénység is. Talán az előbbi oka volt az utóbbinak. Tehát nem biztos, hogy igazuk van. Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket, hiszen a körülmények nem mutatják ezt.

Ebből a gőgből fakad ez a durva kérdés, hogy miből láthatjuk?

Egyszer egy fiatalember sokáig tartózkodott külföldön, s amikor hazajött, az édesanyja a falusi kicsi házban mindent elkövetett, hogy szíve teljes szeretetével fogadja a fiát. A kedvenc ételét főzte, - és ahogy mondani szoktuk: a szívét tette volna ki a fogadására. És amikor a szép szál fiú megérkezett, ez volt az első kérdése: mi van enni? Elétette az elkészített ételt, ő pedig fogta a tányért, kiöntötte és azt mondta: ez magának étel?

Ugyanez történt Malakiásék idejében. Istennek ez a két szava: szeretlek benneteket, egy szent szerelmi vallomás. A nép válasza: cinikus, gúnyos kacaj. Isten vall, és az ember kineveti. Isten állít valamit, és az ember kétségbe vonja. Isten kiteszi a szívét, és Isten népe belerúg. Erről szól ez a rövid párbeszéd.

És vajon nincs-e igaza Isten népének? Valóban, mi bizonyítja, hogy szereti őket Isten? Ezt mindig könnyű mondani: szeretlek, de mi bizonyítja?

Éppen ezt nem vették észre. Az a kimondhatatlanul nagy, még néhány évvel korábban is számukra elképzelhetetlen szabadítás, amit átéltek Isten szeretetéből. Az, hogy újra otthon vannak. Van fedél a fejük felett, be van vetve a föld, sőt néhányszor már termett is, mert néhány éve már otthon vannak. Az, hogy kimentette őket Isten az oroszlán szájából, nem pusztultak vagy tűntek el mindnyájan a nagy kohóban, Babilonban.

Az, hogy Isten ítélete nem megsemmisítette őket, ahogy megérdemelték volna a lázadásukkal, hanem megtisztította, hogy Isten új kezdést készített nekik. Ehhez minden segítséget meg is adott, még az ingyen építőanyagot is kiutalta a volt ellenség. Mindent elintézett Isten, és érezhették nap mint nap az Ő kegyelmét. Az, hogy Isten nem mondta fel a szövetséget, amit a nép durván többször megszegett. Isten ennek ellenére hűséges maradt a szövetséghez. Nem úgy bánt velük, ahogy megérdemelték volna, viszont kaptak sok jót tőle, amit nem érdemeltek meg. Ez semmi?

Ezek után van képe a népnek azt kérdezni: miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? Le kellene borulniuk és valami hasonlót énekelni, amiről a kórus éneke szólt: Ó, érthetetlen kegyelem, amely így utánunk nyúlt, kiszabadított, hazahozott, és itt van velünk. Vannak nehézségek. Vannak. Azok mindig is lesznek, de van Isten, akinek a szeretete folytán már virágozni kezd az ország. Mindezt azonban nem látják, csak a bajra gondolnak, és ebből jön ez a gőgös kérdés: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?

Isten megbocsátotta a bűnüket, életet és jövőt készített neki, szabadulást adott, amit saját erejükből soha nem tudtak volna kiharcolni. Ez semmi? Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?

Mi miből láthatjuk? Nem szólal-e meg olykor a mi szívünkben is, amikor összejönnek a nehézségek, amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok, amikor nemcsak harmincadikán, hanem huszadikán is már élére kell állítani a forintokat, hogy kijöjjünk a fizetésig. Amikor újabb betegség jött az előzőhöz, amivel már nagyjából megbarátkoztunk, és most megint bizonytalanná vált sok minden. Amikor sok minden nem sikerült, vagy nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Sok mindenről már sejtjük, hogy valószínűleg soha nem lesz a mienk, amire vágytunk. Amikor lázad az ember az egyedülléte ellen, vagy lázad a házassága meg a családi gondjai ellen. Miből látjuk, hogy szeret minket az Isten?

Megvan ez írva a Bibliában pontosan, hogy mi az Isten szeretetének a leghitelesebb bizonyítéka. Kétségbevonhatatlan, objektív bizonyítéka.

A János első levele 4. részében ezt olvassuk: "Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk általa. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért." (9,10 v.)

Miből láthatjuk meg, hogy Isten szeretett és szeret minket? Abból, hogy az Ő egyszülött Fia otthagyta a mennyei dicsőséget, eljött ide hallgatni a veszekedéseinket, meg hazudozásunkat. Lehajolt olyan mélyre, ahova Isten ellen fellázadva zuhantunk, hogy felemeljen innen. Aztán odaállt, ahova nekünk kellett volna, hogy a jól megérdemelt igazságos ítéletet végrehajtsa rajtunk Isten. És ezt Ő elszenvedte helyettünk. Ebből láthatjuk meg, hogy szeret minket Isten. Szabadítót küldött és szabadítást készített. Velünk sem úgy bánik, ahogy megérdemelnénk, de ad nekünk sok jót, amit nem érdemlünk meg.

Valóban: "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16). "Isten az Ő egyszülött Fiát nem kímélte, hanem Őt mindnyájunkért halálba adta, és hogyne ajándékozna ezek után vele együtt mindent minekünk." (Róm 8,32).Ebből láthatjuk meg, hogy szeret minket az Isten. Jézusnak nem kedvezett, hogy nekünk kedvezzen.

Régen volt, de még ma is emlékszem rá, hogy mi volt az első olyan történet, amiből a számomra ez világossá lett. Durva és csúnya történet, a mai napig szégyellem. Általános iskolások voltunk, s volt egy pedáns, pontos, igen szigorú tanárunk. Mindig hozott magával egy nádpálcát is, amit sohasem használt, de letette a napló mellé az asztalra. Az egyik diáktársunk ki nem állhatta őt. Egyszer egy őrült ötlettel állt elő, egy primitív, ócska ötlettel. Tegyünk gépzsírt a székére. Az egész osztály butaságnak tartotta, nem is vettük komolyan, ő komolyan vette. Másnap reggel behozott egy dobozban gépzsírt. Mindenki próbálta lebeszélni. Különösen volt egy barátja, kicsit egyoldalú barátság volt, az a fiú szerette őt nagyon, ő meg néha durva volt hozzá, ez ott rimánkodott, könyörgött neki: akármit, de ezt ne! Lehet, hogy egy nadrágja van - ez nem sokkal a háború után volt. Ne csináld ezt! De volt egy másik, aki azt mondta: nem kell itt ennyit teketóriázni, belenyúlt a gépzsírba és egy cseresznye nagyságút gombócot a székre tett. A tanár bejött. Ráült. Amikor észrevette, mi történt, elöntötte a düh szegényt. Ki volt az? Némaság. Ki tette? Senki nem áll fel. Végül is lassan felemelkedett az a fiú, aki mindent elkövetett, hogy lebeszélje durva barátját erről. Gyere ki, fogd meg a bokádat. Elporolta a nádpálcával kegyetlenül. Szegény gyerek alig tudott kiegyenesedni, és amikor a helyére ment, óvatosan ült le a pad szélére. Az egész osztály hallgatott. Aki a gépzsírt hozta, hallgatott, aki odatette a székre, hallgatott. Egy valaki állt fel, aki nagyon szerette a gazembert.

Ugyanez történt nagypénteken a Golgotán, kozmikus méretekben. Valaki, aki soha semmi rosszat nem tett, felállt és elszenvedte azt az ítéletet, amire mi szolgáltunk rá, amit mi érdemeltünk volna meg. Isten egyszülött Fia emberré lett azért, hogy mi, akik ilyen gőgös lázadóként kérdőre vonjuk sokszor a Mindenhatót, újra Isten gyermekeivé lehessünk. Magára vette mindnyájunk bűnét és büntetését, hogy mi ne kerüljünk a kárhozatba, a pokolba. Mindent otthagyott Jézus, hogy minden akadályt elhárítson azon az úton, amelyiken mi így visszajuthatunk Istenhez.

Mondom egészen személyesen: az egyetlen bűntelen meghalt azért, hogy neked életed lehessen itt, meg a halálod után is. Kimondhatatlan szenvedéseket hordozott el azért, hogy te boldog ember legyél. Ennyire hiteles az Isten szerelmi vallomása, amikor azt mondja: szeretlek benneteket. És ennyire megtudhatjuk, és felesleges kérdezni, miből tudhatjuk meg azt, hogy Ő valóban szeret minket. Ennyire nem túlzás az, amit Jézus egyszer egy meghitt órában így mondott tanítványainak: "nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." (Jn 15,13).

Az a különös tapasztalat, hogy aki ezt önmagára nézve komolyan veszi, annak egyszerre megnyílik a szeme és meglátja, hogy majdnem minden, ami körülöttünk van, az Isten szeretetének a bizonyítéka. Ezeknek az embereknek szinte hályog hull le a szemükről, és egyszerre észreveszik: milyen sok lehetőséget rejtett el Isten a sorsunkban, ami ellen annyit lázadunk, akár egyedül élünk, akár családban. Milyen sok jót végzett el már eddig is az életünkben azokkal a próbákkal, amik miatt kétségbe vontuk az Ő szeretetét. Az ilyen emberek meglátják még azt is, hogy milyen szeretni valóak azok, akiket addig nehezen tudtak elviselni.

Nem véletlen, hogy amikor Pál apostolnak arról kellett nyilatkoznia: ki neki Jézus? Akkor ez jutott eszébe és ennél többet nem is mondott róla: Ő az, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem. (Gal 2,20).

Lehet kérdezni Istentől sok mindent, de ha ilyen lázadó kérdések vannak a szívünkben, amivel itt a Malakiás könyve kezdődik: miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? - gondolkozzunk el azon, mit tett Ő értünk. És Isten elsegíthet minket is erre a felismerésre és bizonyosságra, hogy szeretett engem, és önmagát adta érettem.

Ezért lesz szó majd egyik este arról, hogy a mi Megváltónk gyógyító Úr, megtanít helyesen látni. A mi Megváltónk ügyvédünk is. Odaáll mellénk és kieszközli a felmentő ítéletet az igazságos bírótól. Ezért hívogatok mindenkit: gyertek ezekre az estékre.

Néhány dolgot még ma este kérdezzünk meg Istentől. Szeretnék három egyszerű konkrétumot javasolni. Kérdezzük meg tőle ma este:

Uram, mi választ el engem tőled?

Szerinted miben kellene vagy lehetne, változom? Kérem szépen, segíts, mert magamtól nem megy..

Milyen ajándékot kínálsz most nekem ezen a héten? Tartom mind a két kezemet.

Nehogy elmenjünk Isten ajándékai mellett és maradjunk olyanok. amilyenek most vagyunk.

Mivel Isten szeretetéről szólt itt most több ige, mielőtt imádkozunk, hallgassuk meg újra a kórust. Van egy szép feldolgozása a Jn 3,16-nak:

Úgy szeretett Isten minket:
Egyszülött Fiát adta,
Hogy aki hisz Őbenne
El ne vesszen, hanem élete legyen.


Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk azért, mert kész vagy egyoldalúan is szeretni minket. Köszönjük, hogy szeretetednek nem bennünk van a feltétele, hanem benned.

Áldunk azért, mert a te reánk sugárzó, meg nem érdemelt szereteted tesz készekké és képesekké minket is arra, hogy szeressünk téged teljes szívünkből, teljes lelkünkből, és szeressük egymást legalább úgy, mint önmagunkat.

Köszönjük mindazt, amit szeretetedből eddig kaptunk. Köszönjük, hogy ez csak az előleg, ízelítő abból, amit elkészítettél a számunkra. Tartjuk a hitünk kezét és kérjük a te ajándékaidat.

Kérjük a te bocsánatodat a mi sokszor hetyke, pökhendi, provokatív, gőgős kérdéseinkre, amik talán nem is kérdések voltak, mert nem vártunk rá választ, mert nem érdekelt minket az, hogy mi a te feleleted.

Bocsásd meg, valahányszor kioktattunk téged. Bocsásd meg, amikor az imádságunk ajándékok megrendelésévé züllött. Bocsásd meg, amikor nem tudunk téged Istenként dicsőíteni, magasztalni, előtted teljes alázattal hódolni.

Kérünk, segíts el ide minket. Kérünk, ajándékozz meg azzal az élettel, amit te szereztél vissza nekünk, Urunk Jézus Krisztus. Ajándékozz meg minket önmagaddal, aki magad vagy az élet.

Kérünk, segíts most ebben a csendben kérdezni és vallani.

Ámen.