PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. augusztus 9.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


NOÉ ÁLDOZATA


Alapige:1Móz 8,20

Azután oltárt épített Nóé az Úrnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron.


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük most mindenekelőtt ígéreteidet. Köszönjük, hogy vallhatjuk az ének szavával: mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek.

Dicsőítünk téged, mert igazmondó Isten vagy. Áldunk a már beteljesedett ígéretekért, s köszönjük, amiknek a valóra válása még hátra van, teljes bizonyossággal várhatjuk azt.

Köszönjük gondviselő szeretetedet. Áldunk, hogy az elmúlt héten is tőled kaptunk fizikai és lelki erőt. Köszönjük a mindennapi kenyeret és a minden napra elkészített igét. Köszönjük az imádság nagy lehetőségét, azt, hogy bárhonnan, bármikor szólhatunk hozzád, a Mindenhatóhoz, és te azt hallod és válaszolsz is rá.

Köszönjük, hogy most magad elé engedsz minket. Tudjuk, Urunk, hogy nem érdemeljük ezt meg. Olyan sokféleképpen tudunk vétkezni ellened és egymás ellen, sokszor már észre sem vesszük. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Legyen a te kegyelmed újabb bizonysága az, hogy segítesz most elcsendesedni, és ebben a csendben egészen személyesen szólsz hozzánk. Hisszük, Istenünk, hogy ezt a világot a te szavaddal teremtetted, és hisszük, hogy életünket is a te igéddel tudod egészen újjáformálni. Olyan nagy szükségünk van rád. Köszönjük, hogy te mindnyájunkról mindent tudsz, és így engedsz magad elé most is.

Könyörgünk hozzád azokért, akik az elmúlt héten álltak meg ravatal mellett. Adj nekik igazi vigasztalást. Mi csak vigasztaló szavakat tudunk mondani egymásnak, de te tudsz adni minden gyászoló szívbe tőled való békességet és élő reménységet. Kérünk, ajándékozd ezt nekik.

Köszönjük, Urunk, hogy együtt adhatunk hálát neked azzal az idős házaspárral, akik ötven évvel ezelőtt indultak el a közös útjukra. Áldunk hűségedért. Köszönjük, hogy te nem változtál ezalatt. Légy hűséges hozzájuk továbbra is!

Kérünk, segíts most mindnyájunkat, hogy ne hiába legyünk itt. Amivel ma akarsz megajándékozni, hadd tudjuk azt hittel, örömmel, hálával elfogadni tőled, és boldogan megcselekedni szavadat. Kérünk, tedd azt számunkra meggyőzővé, és még azért is hozzád könyörgünk: tedd könnyűvé a neked való engedelmeskedést.

Ámen.


Igehirdetés

Két héttel ezelőtt azt mondtam, hogy augusztus végén folytatjuk majd a Jelenések könyvének a tanulmányozását, mert akkor úgy volt, akkor kerülök ismét sorra a szolgálatban. Az elmúlt héten azonban úgy alakult, hogy ma nekem kell prédikálni. Tartjuk az ígéretet, és a Jelenések könyvét, ha Isten éltet minket, augusztus végén folytatjuk.

Most pedig azért legyen szó erről az igéről, mert bibliaolvasó kalauzunk szerint sokan olvastuk az elmúlt napokban az özönvíz történetének jól ismert leírását, és ennek a végén ez a jelenet, amit most hallottunk, különösen sok fontos üzenetet tartalmaz. Hármat szeretnék ezek közül említeni.

1. Az első az az egyszerű tény, hogy mindössze nyolc ember élte túl az özönvizet. Miért ilyen kevesen? Mert ennyien mentek be a bárkába. És közülük is egy volt az, aki igazán ismerte és tisztelte Istent: Nóé, a többieket őreá való tekintettel mentette meg Isten.

Egy kicsit időzzünk el ennél a megállapításnál. Isten nem nagy tömegekkel dolgozik. Ő kihívta a pogányságból Ábrahámot, és idővel nagy néppé tette. Jézus kiválasztott tizenkét tanítványt, azok közül az egyik áruló lett, és általuk terjedt el a mentő evangélium az egész világon. Istennek nem sokaság kell, hanem minőség. Olyan emberek, akik eltökéltek, akik elkötelezik magukat Őmellette. Akik nem félszívvel, hanem teljes szívvel követik Őt, és feltétel nélkül bíznak benne.

Azt olvassuk a Bibliában, hogy Nóé ilyen volt. Mégpedig egy istentelen korban volt igazán Isten-félő ember. Ezt a szép minősítést újra és újra olvassuk róla: Istennel járt. Valami olyan meghitt, mély, bensőséges, folyamatos lelki közösségben élt az élő Istennel, hogy az feltűnt másoknak is. Kevesen követték a példáját, de felfigyeltek arra, hogy így is lehet élni.

Olvastuk ezekben a fejezetekben, milyen sötét, züllött, istentelen és embertelen kor volt az. Amikor valóban sem Istent, sem embert nem ismertek sokan. Amikor elhatalmasodott a gonoszság, jellemző lett az erőszak. Amikor Istenen sokan csak kacagtak, akkor ott volt egy ember, aki halálosan komolyan vette, hogy az élő Isten mindeneknek Ura, az ő életének is Ura.

Nagy megtiszteltetésnek tartotta, hogy ismerheti ezt az Istent, és kapcsolatban van vele, és egészen reá bízta magát. Amit Isten parancsolt, annak feltétel nélkül engedelmeskedett. Akkor is, ha ezzel egyedül maradt, akkor is, ha emiatt kigúnyolták, és akkor is, ha sokszor ő maga sem értette, miért parancsolja Isten azt, amit, de mivel Ő mondta, megtette.

Például: miért parancsolja azt, hogy a szárazföld kellős közepén egy ormótlan, nagy bárkát ácsoljon. De megtette, és így menekült meg ő is és a családja is. Istennel járt egy istentelen korban. Ez feltűnt másoknak is, és ő, valamint néhányan őreá való tekintettel, élték túl az ítéletet.

Ő sem volt tökéletes. Olvasunk a bűneiről is. De így botladozva is, ragaszkodott Istenhez, és teljes szívéből vállalta azt, amit Isten mondott. Nem sodródott a korszellem árjával, nem engedett semmiféle nyomásnak. Nem úgy akart korszerű lenni, hogy elkezdett kételkedni Isten kijelentéseiben, és nem ismert megalkuvást az Istennek való engedelmességben. Ezért aztán mindig abszolút kisebbségben maradt. Annyira, hogy egyedül maradt ezzel a teljes engedelmességgel. De Isten így tette őt áldássá mások számára is.

El lehet-e mondani akármilyen értelemben mirólunk, hogy ez az ember Istennel jár? Vajon vannak-e olyanok, akik összesúgnak a hátunk mögött: mi lehet annak a titka, hogy ezek így élnek? Mi hallatszik ki esténként a mi lakásunkból? Valamelyik bömböldének a hangja, vagy pedig csendes éneklés, nem úgy, hogy zavarjuk a szomszédokat, de ha valaki hallgatózna az ajtónál, akkor csodálkozhat, hogy ezek Istent dicsőítik. Vagy gyerekkacagás, vidám beszélgetés?

Milyen lelki programot készítettünk a nyárra a gyerekeinknek, amin esetleg velük együtt veszünk részt?

Vagy szabad ilyeneket kérdezni: Mit olvastál ma a Bibliából? Vagy ma, ha templomba jövünk, nem kell Bibliát olvasni? Akkor mit olvastál tegnap?

Milyen jelei vannak annak, hogy mi Istennel járunk? Hogy Isten jelenlétében zajlik az életünk. Küzdelmeivel, sikereivel, kudarcaival, botladozásaival, áldásaival együtt. Egyedül vagy közösségben, sikerek és kudarcok között, jóban és rosszban, meghitt, bensőséges, természetesen mélyülő és működő lelki közösség az élő Istennel, amelyiknek csak egyik megnyilvánulása a szakadatlan párbeszéd, és a leginkább jellemző vonása az Istennek való engedelmeskedés. Isten-félő élet egy istentelen korban.

Az ilyen embereket használja fel Isten arra, hogy rájuk való tekintettel másoknak is ad áldást. A Bibliának ez nagyon fontos gondolata, és ez többször ismétlődik a Bibliában. Nem üdvösséget ad Isten valakinek a hívő hitéért. Az üdvösséget mindenkinek magának lehet és kell elfogadnia, kérnie, megragadnia. De Isten az Ő gondviselő szeretetével megajándékoz sokszor hitetleneket is az Ő hozzá ragaszkodó hűséges gyermekeire való tekintettel.

Csak egy ószövetségi és egy újszövetségi példát mondok:

Dávid teljes szívéből ragaszkodott Istenhez. És halála után évszázadokkal is nem egyszer mond Isten ilyet egy-egy istentelen vagy hitetlenné vált királynak: ha csak téged néznélek, ebben a pillanatban megítélnélek. De Dávidért, az én szolgámért, könyörülök rajtad.

Pál apostol. Ott van egy hajón, amelyiken kétszázhetvenhatan utaznak. Tudjuk a Cselekedetek könyvéből. Mivel Pálnak meg kell érkeznie a császár elé, őreá való tekintettel Isten az egész társaság életét megmenti. És ezt meg is mondja Isten.

Ó hány olyan család életébe láthattam bele, ahol volt egy imádkozó nagymama, és Isten szeretete kiáradt az egész családra. Nem úgy, hogy ezért üdvözültek, de úgy, hogy sok jót kaptak erre való tekintettel.

Adjunk ma hálát azokért, akikért Isten nekünk is áldást adhatott, és törekedjünk arra, hogy olyanokká váljunk, akikre néz Isten, és ránk való tekintettel a többieket is megajándékozza.

2. A másik, amin gondolkozzunk el: mit tett ő, amikor kijött a bárkából?

Ahogy ma mondanánk, az nem volt semmi, ahogy egy évig oda bezárva éltek. Most Isten parancsot ad: vége, kinyitja az ajtót, ki lehet jönni.

Egy képes Bibliában láttam egyszer egy képet. Rendkívül ügyesen sikerült lerajzolnia az illetőnek, hogyan tódulnak ki az állatok, és mindegyik a maga módján ugrándozik, örül. Keresi a helyét a még félig felszáradt földön. Hamar kiürül a bárka. Az utolsó állat is örvendezve jön ki, és a nyitott ajtóban ott áll Nóé, a kor szokása szerint felemelt kezekkel és égre emelt tekintettel.

Ő ott is az Istennel jár. Amíg be voltak zárva, addig is, előtte is, az istentelen világban, most is az új kezdés elején. Talán tanácstalanul, hogy mivel kezdjük, mihez kezdjünk... de az Istennel való szüntelen közösségben. És ő így örült, hogy hálát adott Istennek.

Néhány napja találkoztam valakivel, akinek egy régi fiatalkori álma valósult most meg. Már maga sem remélte. Isten különös, kedves ajándékaként ezt megadta neki. Kérdeztem: mit csináltál, amikor meghallottad? Azt mondja: hazamentem, letérdeltem az ágyam elé és megköszöntem Istennek. Van, aki így örül.

És eszembe jutott egy kortársa, akinek egy ehhez nagyon hasonló vágya valósult meg. Kérdeztem: mit csináltál? Összehívtam a haverokat, és leittuk magunkat.

Ki úgy örül, hogy megköszöni az Úrnak, ki meg emígy. Aki Istennel jár, annak az örömén és a bánatán is meglátszik az. Annak szent az öröme is, a bánata is. Az ugyanaz az ember marad a sikerek között is, és a kudarcok útján is.

Nos, mit csinál Nóé? Azt olvastuk: Oltárt épített és égő áldozatokat mutatott be az Úrnak.

Mindegyik állat keresi a helyét, örvendezzen a szabadságnak, csináljon, amit akar, Isten gyermeke pedig oltárt épít és égőáldozatot mutat be az Úrnak. Az égőáldozat bemutatásában mindig legalább három gondolat fogalmazódott meg: a hála, a bűnbánat és az Istennek való odaszánás gesztusa.

A hála olyan értelemben, hogy az égőáldozatra szánt állatot és egyebet egészen elégették. Maradék nélkül. Ezzel azt fejezték ki: mindenem Istené. A tulajdonjog az Övé. Övé az egész földkerekség, azon belül én magam is, és mindaz, amit egy időre reám bízott. Ezt fejezem ki, és az ezért való hálámat, hogy az Övéből valamit adott nekem is. Én ezt hálásan élvezem, de időnként emlékeztetem magamat, hogy a tulajdonos Ő maradt. Minden az övé, és hálás vagyok azért, amit egy időre átenged nekem.

A másik és a leghangsúlyosabb gondolat az égőáldozatban a bűnbánat volt. Végig kellett nézni az áldozatot bemutatónak, hogy egy ártatlan állat ott az oltáron elpusztul. Miért? Az a bárányka sose hazudott. Én, aki bemutatom az áldozatot, hazudtam. Sose lopott. Én loptam. Ezekért nekem kellene megbűnhődnöm. De Isten lehetővé teszi, hogy ne pusztuljon el a bűnös, hanem helyette egy másik elpusztul. Ez volt az ószövetségi áldozat lényege.

És ennek a csúcsa a Golgota, ahol szintén valaki, aki soha semmi bűnt nem követett el, helyettünk elpusztult. Mérhetetlen szenvedések után valóban belehalt abba, hogy mi ilyenek vagyunk, amilyenek.

A Zsidókhoz írt levélben részletesen olvashatunk erről, ahol még össze is hasonlítja az ószövetségi áldozatot Jézus Krisztus áldozatával, és egyebek között ezt írja: ?Nem bakok és bikák vérével, hanem az Ő tulajdon vérével ment be egyszer és mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek." Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. (Zsid 9,12-15).

A bűnbánat volt az égőáldozatban megmutatkozó másik gondolat.

A harmadik: ahogyan odaszánta az áldozatot bemutató azt az áldozatot egészen égőáldozatként, újra és újra így ajánlotta fel önmagát is Istennek.

Az szólalt meg ebben a gesztusban, ami Kálvin János egyik gyönyörű jelmondata volt: ?Szívemet, mint egészen égő áldozatot neked adom, Uram." Szoktunk is látni egy ilyen képet: két kéz tart egy szívet, amit odaad egészen Istennek. Maradék nélkül és egészen.

Hála, bűnbánat és a magam Istennek való felajánlása. Jellemző-e ez ránk?

Lapozgattam egyszer egy képeskönyvet, amely az özönvizet próbálta ábrázolni, s különösen a végét részletesen kidolgozta. Még az is ott volt, hogy Nóé szőlőt ültet, aztán szüretel, de oltár sehol. Emlékeztem erre a jelenetre, és kerestem: hova rajzolta le az oltárt? Az állatokat szinte egyenként, ahogy kijönnek, de oltár nincs. Arra gondoltam: nem ez a mi életünk képeskönyve? Sok minden van benne: tücsök, bogár, de oltár nincs. A hála hiányzik. Inkább panasz és elégedetlenség van. A bűnbánat is sokszor hiányzik. Inkább Istenen kérünk számon dolgokat, és vádoljuk. Az meg, hogy magamat egészen neked szentelem, tégy velem, amit akarsz, használj arra Uram, amire akarsz - ez sokszor csak elméletben van meg. De amikor Isten ezt komolyan veszi, és oda nyúlt életünk egy-egy érzékenyebb pontjához, fel vagyunk háborodva. Pedig csak azokat tudja nagy dolgokra használni, akik el tudják mondani azt, amit most énekeltünk: magamat egészen odaadom, és nem tartok vissza semmit a saját rendelkezésemre.

Aki így kiszolgáltatja magát Istennek, annak az életében annak a fordítottja zajlik le, ami a bűnesetben történt. Mert a bűneset során az ember függetlenítette magát Istentől. Önállósította magát. Aki viszont odaszenteli magát Istennek, az kiszolgáltatja, elkötelezi magát. Visszaadja Istennek a rendelkezési jogot a maga élete felett. És ebben az Istentől való függésben lesz igazán szabaddá a hívő ember. Ez paradox megállapítás, de akik ezt gyakorolják, tudják, milyen ez a szabadság, és ebben lesz igazán biztonságban is az élete.

Ez a második, amit járjunk körül, és gondolkozzunk majd rajta: Mit jelent Istennek égőáldozatot bemutatni.

3. A harmadik: vajon az özönvíz ítélete után, amikor Nóé és családja kijön a bárkából és új életet kezd, akkor valóban egy új emberiség története kezdődött el? A Biblia azt mondja: sajnos, nem. Maga Isten állapítja ezt meg. Így olvastuk a 21. versben: ?Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva."

Ugyanez volt a diagnózis az özönvíz előtt. Ugyanezt állapította meg Isten, és azt mondta: emiatt most már jön az ítélet. Véget ért az ítélet. Új szakasz kezdődik az ember életében, de a szíve maradt a régi. És itt fontos nekünk tudnunk, hogy igazán újat, egészen újat, ténylegesen újat csak Jézus Krisztus tud adni a benne hívőknek. De Ő valóban egy teremtéssel felérő, új teremtést, mélyreható változást visz végbe a hívők életében. ?Aki Krisztusban van, új teremtés az. A régi elmúlt, minden újjá lett." (2Kor 5,17).

Ezért örvendezik Pál apostol így: ?Mármost, ahogyan egynek (t. i. Ádámnak) a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává. Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká." (Róm 5,18-19). És ez az egy az engedelmes Jézus Krisztus.

Olvastuk azt is Nóé történetében, hogy Isten vele kötött szövetségének a jele a szivárvány volt. Jézus Krisztus beszél egy új szövetségről. Azt mondja: ennek az új szövetségnek a jele az Ő vére. ?E pohár az új szövetség, az én vérem által." Akinek a számára nemcsak aranymondás, hanem az életét átható, felismert személyes igazság, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának a vére megtisztít minket minden bűntől, az az ember valóban új szívet kap. Sajnos megmarad a régi természetünk is, de nem az uralkodik.

Pál apostol ugyanebben a levélben, a következő fejezetben írja: ne uralkodjék többé tibennetek a bűn és a régi természet, hanem uralkodjék Krisztus. (Róm 6).

Az ilyeneket tudja Ő felhasználni arra, hogy érettük másokat is megajándékoz. Az ilyen hívőket jellemzi az ma is, hogy Istennel jár. Az ilyen hívő mondja el őszintén: szívemet, mint egészen égőáldozatot, neked adom, Uram.

Van egy énekünk, amelyiknek az egyik verse pontosan ezt mondja el. Énekeljük el 285,4 dicséretet most imádságképpen.

Adj minékünk megújult szívet
És új indulatot,
Tehozzád mindenekben hívet,
És szent akaratot.
Újítsd meg rajtunk a te képed,
Mely áll szent életben,
Hogy lehessünk választott néped,
Élvén szeretetben.


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy még a mi életünk is válhat olyanná, hogy elmondják mások rólunk: ez az ember Istennel jár. Segíts, hogy túlmutasson önmagán az életünk, hogy tereád mutassunk, akár szavak nélkül is.

Köszönjük, hogy ez lehetséges. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te fizetted meg ennek az árát.

Bocsásd meg, ha ezen az úton csak araszolgatunk előrefelé. Kérünk, adj nekünk bátor előrelépéseket is, de mindenképpen ajándékozz meg minket növekedéssel. Hogy növekedjünk a te megismerésedben és a kegyelemben, a neked való engedelmességben és a szent életben. Hogy olyan életünk legyen, akikre tekintettel másokat is megajándékozhatsz.

Tőled kérjük el az előttünk levő hetet. Te adj nekünk felülről való bölcsességet. Ajándékozz meg kérünk, a te békességeddel, amit te nem úgy adsz, Úr Jézus, ahogy a világ adja, amit csak te tudsz adni, és amit elvenni sem tud tőlünk senki. Ajándékozz meg minket irgalmas szívvel, nyitott szemmel. Legyen a te igéd valóban a mi világosságunk, aminél tájékozódunk, amihez igazodunk. A te Szentlelked indítson minket neked kedves, meghallgatott imádságokra.

Könyörgünk hozzád mindazokért, akik nagy szükségben vannak. Kérünk, legyen a te áldásod az aratás munkáján.

Kérünk, őrizz minket aszálytól, szárazságtól.

Könyörgünk betegeinkért, különösen néhány nagyon súlyos beteg testvérünkért. Ott, ahol az emberi szó már nem hatol el sem az értelemig, sem a szívig, a te igéd és szereteted hatoljon el hozzájuk is.

Köszönjük, Urunk, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.

Segíts most ebben a csendben is megköszönni és megvallani, amit kell.

Ámen.