PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. július 9.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


KÁLVIN ÉLETE ÉS TANÍTÁSAI


Alapige:1Pt 1,3-4

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, olyan nagy kiváltság az, ha valóban a te juhaid lehetünk. Köszönjük, hogy vigyázol a tieidre, köszönjük, hogy gondoskodsz róluk. Áldunk azért, mert te vagy a jó Pásztor, aki életedet adtad a juhokért.

Könyörülj rajtunk, hogy hadd ismerjük meg egyre jobban a te szavadat, és hadd kövessünk téged egyre nagyobb örömmel és belső meggyőződéssel. Segíts minket, hogy idegeneket ne kövessünk. Olyan sok idegen hangú hívás is hangzik körülöttünk. Szeretnénk egyértelműen, teljes biztonsággal ismerni téged és csak hozzád ragaszkodni. Kérünk, hogy ebben erősíts meg most is minket.

Köszönjük, hogy így fogadsz magadhoz, ahogy vagyunk. Hozzuk az egész nap zaklatottságát, hozzuk a fáradtságunkat, bennünk zakatol még sok minden, de köszönjük, hogy a te szavadnak ereje és hatalma van.

Kérünk, szólj hozzánk az igén keresztül most is, és taníts minket úgy emlékezni a te régebbi juhaidra, hogy az is építse a mi hitünket.

Ámen.


Igehirdetés

Holnap lesz 500 éve Kálvin János születésének. Ha röviden is, ismerjük meg a nagy reformátor életét. Ez nem személyi kultusz, az őtőle teljesen távol állt, végrendeletileg kérte, hogy jeltelen sírba temessék majd el. A mai napig nem tudjuk, hol van eltemetve. Viszont Isten olyan sok áldást adott a mi egyházunknak és magyar népünknek is őrajta keresztül, hogy illik ismerni legalább vázlatosan, felszínesen az ő életét, és még inkább azt, hogy a Biblia legfontosabb igazságait ő hogyan értelmezte és hogyan tanította.

Az élete legfőbb eseményeit akkor tudjuk megjegyezni, ha városnevekhez kötjük. Öt városban zajlott az ő élete. Párizs, Bázel, Genf, Strasbourg és ismét Genf.

Párizsba tanulni küldte az édesapja, aki mindenáron azt akarta, hogy jogász legyen. Ő korán nyitott és fogékony volt már az evangéliumra, de engedelmeskedett az apai parancsnak, és a Sorbonne Egyetemen jogot kezdett tanulni. Ott volt egy jó barátja, egy bizonyos Kopp Miklós, aki, amikor megválasztották rektornak és ünnepi beszédet kellett mondania, mivel ő nem volt a szavak embere, Kálvint kérte meg, hogy írjon már neki egy beszédet.

Kálvin akkor már olvasta Luther műveit, és kezdte olvasni a Szentírást is, és egészen a reformáció szellemében írta meg néhány részletét ennek a beszédnek. Ebből aztán nagy baj lett, menekülnie kellett Párizsból.

Huszonnégy éves volt ekkor. A következő évben meghalt az édesapja, úgyhogy tovább nem kényszerítette őt senki a jogi pályára. Akkor kezdett el foglalkozni behatóbban a Szentírással és a teológiai tudományokkal.

Hamarosan a beszéd miatt Franciaországból is menekülnie kellett, és akkor rövid időre Bázelben telepedett le. Itt írta meg élete fő művének, az ú. n. Institútiónak a magvát. Latinul írta és a latin műnek a címe így hangzott: Institutio Christianae Religionis = A keresztyén vallás rendszere. Megpróbálta rendszerezni azokat az ismereteit, amiket addig szerzett a Szentírásból meg a reformátorok műveiből.

Művét I. Ferenc francia királynak ajánlotta, akit igyekezett meggyőzni arról, hogy a reformáció hívei nem tévelygők, nem szélhámosok, nem országháborítók, hanem egyszerűen csak komolyan akarják venni azt, ami a Bibliában van. Nyugodjon meg a király, mert aki komolyan veszi a Bibliát, az a leghűségesebb polgára lesz a társadalomnak. Az dolgozni fog, megbízható, nem lázad, nem lop, jó családi életet élnek. Úgyhogy neki nem üldöznie kellene ezeket az embereket, hanem örülni annak, ha minél többen lesznek.

Egy ideig nem sok foganatja volt Kálvin kérésének, de az előszóba ezt belefoglalta. Később ezt a művét évtizedeken át bővítette. Csaknem a négyszeresére nőtt a végleges kiadása. Meg szokták különböztetni a "kis? Institútiót, amit 1536-ban adtak ki, és a "nagy Institútiót?, ami már négy nagy kötet, azt 1559-ben jelentették meg.

A második állomás tehát Bázel.

Innen továbbutazott, és néhány napra megszállt Genfben. Megtudta ezt Genf akkor már reformált gyülekezetének a lelkipásztora, egy bizonyos Farel Vilmos, meglátogatta Kálvint, mert a híre már megelőzte őt, és röviden vázolta, hogy milyen kétségbeejtő erkölcsi állapotok uralkodnak a városban, és mennyire nem bír ő mint a gyülekezet lelkésze az erkölcstelenséggel. Egyszerűen és röviden megkérte Kálvint, hogy maradjon ott és legyen a gyülekezet másik lelkésze.

Egészen váratlanul érte ez. Egyáltalán nem ilyen terveket forgatott magában, és határozott nemet mondott. Mire a nagy, hatalmas termetű Farel Vilmos ezt mondta: "Ha te nyugodtan studírozni akarsz, az Isten átka lesz a te tanulmányaidon, mert nem segítesz nekünk, akik bajban vagyunk az evangélium miatt.? Ez megdöbbentette Kálvint és némi imádkozás, böjtölés után igent mondott.

Nem tudta, hogy mit vállal. Tapasztalatlanul, bizonyos értelemben naivan látott munkához. Úgy volt vele, hogy ha nagy az erkölcstelenség, akkor erkölcsössé kell tenni azt a várost.

Három dolgot kellett megfogadniuk azoknak, akik a reformált gyülekezet tagjainak vallották magukat. Először: hűek lesznek Jézushoz és az egyházhoz. - Ezt mindenki megfogadta, nem volt probléma. Másodszor: ennek érdekében rendszeresen el kell járniuk a templomba, hogy megtudják, mit vár Isten a benne hívőktől, mit tanít a Szentírás - ő így fogalmazta: mit jelent Genfben keresztyénnek, vagyis krisztusinak lenni. Itt már mérsékelt lelkesedés volt, de ezt is elég sokan megfogadták. A harmadik: az, hogy valaki keresztyén, meglátszik az életén. Tehát többé nem iszik, nem kártyázik, nem jár szerencsejátékokra, hanem este kilenc után mindenki otthon van, és a családjával tölti az időt.

No, ez óriási felháborodást váltott ki. Mit akar ez a jött-ment? Hogy jut ilyen eszébe? Kártya-gyárosok, kocsmárosok, szerencsebarlangok tulajdonosai hangulatkeltéssel, viszonylag rövid idő alatt, Kálvin ellen hangolták azokat, akik itt érintve voltak, úgyhogy két rövid esztendei szolgálat után a városi tanács felkérte, hogy három napon belül hagyja el a várost. Kálvin azt mondta: ő nem a város alkalmazottja, ő Istennek az alkalmazottja, és csak a megbízójának a parancsait fogja teljesíteni. Másnap elköltözött Genfből.

A harmadik város tehát Genf volt. Két év mindössze.

Strasbourgba ment, ahova menekültek a Franciaországból elüldözött protestánsok és pásztor nélkül voltak. A menekült gyülekezet lelkipásztora lett, és következett három nyugodt esztendő. Egészen a teológia tudományának szentelhette magát. Harminckét évesen megnősült. Egyetlen gyermekük született, aki azonban pici korában meghalt. Gondozta az üldözötteket.

Ez alatt az idő alatt tervezték Luther Mártonnal, hogy találkoznak, és az egyik olyan fontos kérdést, amiben nem egészen értettek egyet, az úrvacsoráról szóló tanítást, megbeszélik. Sajnos az egyik találkozást egy hirtelen kitört háború hiúsította meg, a másikat pedig mindkettőjüknek a súlyos betegsége. Így soha életükben nem találkoztak.

Tanulságos, amit erről mindketten utólag írtak: ha sor kerülhetett volna erre a találkozásra, akkor valószínűleg ők ebben megegyeztek volna. Akkor ma nem lenne evangélikus és református felekezet, hanem egy - ahogy a magyarok nevezték a XVI. században - Isten igéje szerint reformált eklézsia lenne. Sajnos nem találkozhattak.

A nyugalmát az zavarta meg, hogy egy szép napon követ érkezett Genfből, egy udvarias levéllel, amiben egyrészt bocsánatot kértek tőle, másrészt könyörögnek, hogy menjen vissza, mert a feje tetejére állt minden. Még rosszabbak az erkölcsök, mint az ő odamenetele előtt voltak, és nem bír sem a városi tanács, sem az egyház vezetése az emberekkel. Itt Kálvinra van szükség. Szinte gondolkodás nélkül nemet mondott.

Nem sokkal utána jött egy második delegáció. Nekik is nemet mondott.

Harmadszor is üzentek és levelet írtak. Az a követ azt találta neki mondani, hogy Istenen és rajtad kívül senki nem tud segíteni rajtunk. Ne tedd meg azt, hogy távol maradsz Genftől. És akkor megint azt tette, mint amikor Farel Vilmos hívta őt első alkalommal, imádkozott, és úgy volt vele: nem szabad, hogy bármiféle sérelem vagy harag, vagy rossz emlék legyen őbenne. Ha ennyire hívják, akkor megy. Visszament Genfbe. Akkor volt ő harminckét éves. Ötvenöt éves volt, amikor meghalt. Huszonhárom évig, élete második felében, Genfben szolgálta Istent és az evangélium ügyét.

Óvatosabban látott munkához, de még keményebben, mint első alkalommal. Nem tétetett fogadalmat senkivel. Egyszerűen elkezdte tanítani Isten igéjére a népet. Minden reggel volt istentisztelet. Minden reggel egy fejezetet a Bibliából végigmagyarázott. Szépen sorban. A Jelenések könyvének a kivételével az egész Szentírást végigmagyarázta prédikációkban. Ennek a nagy része fennmaradt, mert valaki gyorsírással feljegyezte, később aztán azt áttették. Azután a régi francia nyelvet áttették mai francia nyelvre, éppen egy magyar professzor, dr. Nagy Barna, aki még minket is taníthatott a Teológián.

Megmaradt ezeknek az igehirdetéseknek a nagy része. Kemény és tömény lelki táplálékot kapott a gyülekezet, és Isten az igén keresztül munkálkodni kezdett. Olyan rossz híre volt már a városnak, hogy messze elkerülték a kereskedők is. Megbénult a gazdasági élet. Genfi módra élni azt jelenti: csalni, lopni, hazudni, paráználkodni, inni, kártyázni.

Ennek megvoltak a gazdasági következményei is, mint ahogy annak is meglettek a gazdasági következményei, amikor nyolc-tíz év múlva annak a híre járta be a környéket, hogy a genfi piacon nem csapják be a kereskedőt, oda érdemes jönni. Egyre több kereskedő jött, nemcsak hogy a genfieket ellássák, hanem egymással is kereskedtek. A haszon egy része ott maradt. Nem a kocsmába vitték az emberek a pénzt, hanem nagy építkezések kezdődtek, és az élet minden területén Isten igéjéhez igyekezett igazítani Kálvin a gyakorlatot.

Koldusokat látott az utcán. Miért nem dolgoztok? Mert nincs mit. Aki még munkaképes volt, annak munkalehetőséget teremtettek, aki nem volt munkaképes, arról gondoskodott a gyülekezet, illetve részben a város. Önálló városállamként élt akkor Genf.

Először az erkölcsök kezdtek rendbe jönni Isten igéjének a hatására. Utána a gazdasági élet kezdett rendeződni. Ezután pedig Kálvin régen érlelt álma valósult meg: egyetemet építettek Genfben. Mégpedig nem valamelyik fejedelem adományából, hanem a genfi polgárok építettek maguknak egyetemet. Ehhez hasonló nem volt azokban a századokban. Néhány év múlva kilencszáz hallgatója volt ennek az egyetemnek. Kálvinnak még arra is gondja volt, hogy kelet-nyugati irányban épüljön, előtte nagy tér legyen, ahol sétálhassanak a hallgatók, és még az egészséges életmódra nézve is bizonyos tanácsokat adott.

A kor leghíresebb tanárait, professzorait gyűjtötték össze. Eredetileg csak lelkészképzésre gondolt, de hamar beindultak a természettudományok is, és minden tudományág. A genfi egyetem igen híressé vált.

Közben arra is gondja volt, hogy felelevenítette a régen virágzó, de közben tönkrement szövőipart. Különleges minőségű bársonyokat stb. gyártottak ott. Beindította az óraipart, az aranyművességet, ami később századokon keresztül virágzott ott.

Menházak épültek ott azoknak a munkaképtelen öregeknek, akiket a család nem tudott eltartani. Árvaházak az árváknak. Kórházak, ispotályok akkor, amikor ehhez hasonló még csak itt-ott volt. Természetesen oda munkaerő is kellett, azokat is ki kellett képezni. Különböző szakiskolák - ma így mondanánk - épültek. Fantasztikus virágzásnak indult a lelki élet, a gazdasági élet és a kulturális élet, a művelődés is, sőt a művészetek is.

Közben pedig ő alkotta meg az első református énekeskönyvet, az első bibliai példára felépített presbitériumot, az első olyan egyházalkotmányt, amelyik szintén bibliai elvekre épült, ennek a jogi és minden egyéb részletét kidolgozva, és azokat az ágendákat, amiben leírta: mi szerint történjék egy istentisztelet, és miért úgy. Más a délutáni, más a délelőtti, ünnepi, hétköznapi stb. Isten nagyon megáldotta őt.

Akkor is volt ellenállás itt a második időszakban, de koránt sem olyan, mint először. Nem lehetett már olyan gyűlölködő hangulatot kelteni ellene, mert akik nem örültek a szigorú erkölcsök megkövetelésének, azok is látták, hogy azóta virágzunk, és a felvirágoztatás útja ez. Megszokták, hogy minden nap a Bibliát magyarázza. Magyarázza, de annak ilyen gyümölcsei is vannak. Volt, aki elsősorban az igének örült, volt, aki annak, hogy az ige megtermi a gyümölcsét az egész élet területen, és voltak akkor is, akik csak azt látták: jobban megy a dolgunk, csodálkozni járnak ide, hogy milyen az egyetem, meg milyen a kereskedés, ők meg annak örültek. Mindenesetre általános nagy virágzás kezdődött el.

Ennyit Kálvin életéről. Párizs, Bázel, Genf, Strasbourg. - itt egy kis nyugalom, azután huszonhárom éves kemény munka ismét Genfben. Nappal szervezés, tanítás, éjszaka írás, alkotás. Tönkre is ment az egészsége. Viszonylag korán meghalt a felesége. Özvegyen és sok betegségtől gyötörtetve is keményen dolgozott még az utolsó napokban is. Már járni nem tudott, de úgy vitték el hordszéken ezekre a reggeli istentiszteletekre, és Isten hatalmasan használta őt.

Az külön fejezet lenne (arról most nem beszélek), hogy hogyan kerültek kapcsolatba itthoni magyar diákok Genffel, és hogyan jött néhány éven belül már haza a kálvini tanítás. Ezért is hálásak vagyunk Istennek.

* * *

Mit tanított Kálvin Istenről, Jézusról, a Bibliáról, az egyházról, a világról és az emberről?

Tudom, komolytalan dolog ilyen rövid idő alatt erről beszélni, de azért legyen valami benyomásunk arról, hogy az ő figyelme csakugyan kiterjedt mindenre, amiről a Szentírás tanít, márpedig a Szentírás az egész életünkre, sőt örök életünkre nézve, mindenre ad világos tanítást. Ezek a tanítások a Kálvint megelőző századokban elhomályosodtak, emberi tévtanításokkal keveredtek, elpogányosodott a keresztyénség is.

Újra elővette a Szentírást, és ez volt az egyetlen kérdés mindig: mit mond Isten igéje pénzről, munkáról, házasságról, politikáról, a királyok jogairól, a zsarnok királlyal szemben a népnek a jogairól. Fantasztikus, hogy mindenre kiterjesztette a Szentlélek ennek az embernek a figyelmét. Mindenütt ott vannak a tanítása közben zárójelben, vagy alatta lábjegyzetben, vagy éppen részletesen kibontva a bibliai igék, amik arra vonatkoznak.

Istennel kapcsolatban különösen két tulajdonságát emelte ki Istennek: Ő szuverén Úr, és számunkra érthetetlenül, mérhetetlenül kegyelmes Atya.

Szuverén, akin mi nem kérhetünk számon semmit. Ő az egész világmindenség alkotója és irányítója. Mi az Ő teremtményei vagyunk. Ő a teremtő, tehát a mi dolgunk az alázat, a neki való engedelmeskedés. Nem szépített semmit, nem magyarázott. Nem voltak átmenetek, hogy valahogy elfogadhatóvá tegye ezt a kemény tanítást. Ezt tanítja a Biblia! Akkor vagyok a helyemen, ha Isten előtt megalázkodom, és azt kérdezem: Uram, mit parancsolsz, mi végre teremtettél engem? De ha valaki ezt őszintén gyakorolja, akkor a helyére kerül. Akkor kibontakozik. Akkor megérti, hogy valami fontos, szép feladatot kapott Istentől, akármi az, és tud Isten dicsőségére élni, mert ez minden ember életének a végső célja.

Hangsúlyozta, hogy csak a helyes Isten-ismeretre épülhet fel nemcsak helyes tanítás, hanem helyes keresztyén élet, helyes istentisztelet is.

Jézus Krisztussal kapcsolatban vallotta az akkori tévtanításokkal szemben, hogy Ő az egyetlen közbenjáró, meg van írva a Bibliában, például az 1Timóteus 2,5-ben: Ahogyan bizonyos, hogy az Isten egy, úgy egyetlen közbenjáró van Isten és az emberek között, az ember Jézus Krisztus. Jézus Krisztus kereszthalála helyettünk bemutatott helyettes elégtétel, váltsághalál volt, amivel kiváltott minket a magunk reménytelen helyzetéből, és ez tökéletes áldozat. Nem szorul kiegészítésre. Semmit nem tehetünk, amivel azt kiegészítenénk, és ebben a hívő bizonyos lehet. Tehát bizonyos lehet, hogy ha Jézusban hisz, üdvössége van. Ez nem gőg, hanem ténykérdés. És ott vannak a bibliai igék, amire ezt az evangéliumot felépítette.

A Bibliát, úgy ahogy van, mindenestől Isten kijelentett szavának tekintette. Ő nem hagyta figyelmen kívül, amit ma mondani szoktak, hogy emberek írták. Ő azt mondta: emberek írták le azt, amit Isten Szentlelke nekik kijelentett. Persze, ott vannak az emberi jegyek is. Márk kevéssé művelt ember volt, neki kicsi a szókincse. Lukács nagyon művelt volt, neki gazdagabb a szókincse. Ez meglátszik az írásaikon, de nem a kisujjukból szopták, amit leírtak, és nem valamiféle társadalmi nyomásra fogalmazták azt, hanem Isten Szentlelke vezette a gondolataikat. Így kell az igét olvasnunk, magyaráznunk és hallgatnunk. (Ezt nevezik organikus inspirációnak.)

Mit tanított az emberről? Azt, hogy az ember totálisan megromlott az Isten elleni lázadása miatt. Tehát nemcsak vannak hibái vagy gyenge bizonyos dolgokra, hanem tehetetlen mindarra, ami végett Isten teremtette. Nincs szabad akarata az embernek, mióta Isten ellen fellázadt. Ha tud választást tenni, és mégis Jézus Krisztus mellett dönt, az is Isten kegyelmének a munkája benne. Ugyanakkor mégis az ő felelőssége is.

Amit ma sokan szembeállítanak, az Kálvin biblikus gondolkozásában egy egység. Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok, és mégis felelős vagyok azért, hogy mit teszek, és mit nem teszek. Ez szép harmóniában egyesül.

Az egyházról azt tanította, amit a Biblia: az egyház a Krisztus teste. Az igazi egyház azokból áll, akiknek személyes kapcsolatuk van a Fővel, az élő Jézus Krisztussal. Ezeknek azonban organikus kapcsolatuk van egymással is. A tagok úgy összetartoznak, mint a testünknek a tagjai. Ha a kisujjamat megvágom, akkor nyugodtan mondhatom: magamat megsértettem, mert az hozzám tartozik. Ugyanígy minden Krisztusban hívő egy egységet képez egymással, de külön-külön is, meg összességükben is a Főtől, Jézus Krisztustól függnek.

Fontosnak tartotta, hogy vegyük komolyan, amit a Biblia arról mond: minden Krisztusban hívő keresztyén papi szolgálatot is kapott. Nincs külön papi rend. Nincsenek klerikusok meg laikusok, hanem vannak a Krisztusban hívők, akikre nézve azt mondja a Biblia (éppen ebben a levélben, amiből az alapigét is olvastam): "Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket.? (1Péter 2,9). Ezt a gyülekezet tagjainak, a szétszórtságban levő hívőknek íratja a Szentlélek Péter apostollal. Ti mindnyájan papok vagytok, akiket Isten már kihozott a lelki sötétségből, ezért másoknak is tudjátok mutatni az utat: Gyertek ki a világosságra! Jézus a világ világossága, érdemes őt követni. Ezt a papi szolgálatot minden hívő végezheti és végezze is.

A világról azt tanította Kálvin, amit a Szentírás is: Az egész világnak, annak minden területének az élő Isten az ura. Nincs olyan tartománya a valóságnak, ami felett Isten ne uralkodnék. Legfeljebb vannak olyanok, akik ezt nem veszik komolyan, akik Őt nem ismerik el Istenként és Úrként. Azt gondolják, hogy ők az urai akár a maguk életének, akár annak a területnek. De nem különböztette meg ilyen értelemben, hogy szent és profán. Az egész valóság, amit Isten teremtett, az övé, ezért szent. Benne a bűn végzi a maga romboló munkáját. Éppen ezért vannak a már újjászületettek, a Krisztusban hívők, hogy ők is végezzék azt a munkát, amit Jézus Krisztus az Ő keresztje óta végeztet a benne hívőkkel, mégpedig az élet minden területén.

Itt megint gondoljunk arra, hogy mennyire összefüggött Kálvin számára a templomi istentisztelet a kereskedelemmel, az oktatással, az egészségüggyel, a szociális kérdésekkel, mindennel. Ott épülnek menházak és árvaházak, ahol a Krisztus evangéliumát komolyan veszik. Ott nem tud elmenni a koldus mellett szó nélkül. Mindenki találja meg a maga életterét, kenyerét, és hallja az üdvösségről szóló evangéliumot, aki csak él és létezik.

A teljes életért való felelősség, ez nagyon áthatotta az ő gondolkozását. Ugyanakkor ez is: a hitből mindig erkölcs következik, és ha nem, az a hit megkérdőjelezendő. Szigorú puritán erkölcsöket követelt meg elsősorban magától, de azoktól is, akik már hívőknek tekintették magukat.

És mindezek közben és mindezek felett a leghangsúlyosabb az volt számára, hogy egyedül Istené legyen a dicsőség. Mégpedig azért, mert az ember semmi jót nem tud tenni Isten kegyelme nélkül. Minden emberi jótett mögött is ott van a teremtő, gondviselő, megváltó, megszentelő, élő Isten. Éppen ezért mindenért egyedül neki jár a dicsőség. Még azért is, ha megengedte, hogy valami jót tegyek. Ez is az Ő "érdeme?, neki kell megköszönnünk.

Tudnunk kell, hogy Kálvin soha nem volt Genf városának teljhatalmú ura, ahogyan ezt ellenségei szokták emlegetni. A valóság az, hogy őt a hozzá hasonló francia jövevényekkel együtt igyekeztek távol tartani a város vezetésétől. Sok létesítményt a városi tanáccsal vitázva tudott csak megvalósítani. jellemző, hogy csak halála előtt öt évvel kapott erősen korlátozott polgárjogot abban a városban, amelynek akkor már tizennyolc éve lelkésze volt. A Szervét Mihály elleni perben sem vették figyelembe az ő humánusabb büntetésre tett javaslatát. Valóban Isten kegyelme volt az, hogy ennek ellenére oly sok jó dolgot sikerült megvalósítani ottani munkálkodása alatt.

* * *

Azért olvastam fel Péter apostol levele bevezetéséből ezt az egy hosszú, gazdag mondatot, mert ebben szinte minden benne van, ami Kálvin számára a leghangsúlyosabb volt. Azzal kezdi: "Áldott az Isten?. Isten dicsőítése mindenekelőtt. Még nem is tudjuk, miért, de magasztaljuk Őt. Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az Ő nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.

Ki az alanya mindennek? Isten támasztotta fel Jézust, Isten szült minket újjá, Ő cselekszik mindent, ami jó. Éppen ezért a mi nagy kiváltságunk - még csak nem is kötelességünk -, hogy dicsőíthetjük Őt. Hívőnek lenni azt jelenti: azt is el tudom mondani, miért dicsőítem Őt, és már sorolom is, mint ahogy ő itt. Utána folytatja: "élő reménységre szült újjá, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.?

Örökség. Az örökségért általában nem az örökös szokott megdolgozni. Megdolgoztak érte mások: szülők, nagyszülők... ő pedig, ahogy mondani szokták, beül az örökségbe. Ajándékba kapja. Meg kell őriznie, tovább kell adnia, szabad gyarapítania, de ajándék mindenestől. Isten örökséget készített a benne hívőknek, és ez a mennyben van fenntartva, ez el nem múló, hervadhatatlan örökség. És ebben bizonyos lehet a hívő. Aki ebben bizonyos, az nem gőgös, meg nem dicsekszik. Ő semmit nem tett érte, ő csak komolyan veszi a végrendeletet. Rám hagyta az apám ezt meg azt. Áldom az emlékét és próbálom megbecsülni az örökséget meg magamat is. Ez következik belőle. Ez a kálvini szemlélet, mert ez a bibliai szemlélet. Itt nincs helye a dicsekedésnek. Itt semmire nem hivatkozhatom. Itt nem az én érdemeimmel és erényeimmel hozakodom elő Isten előtt, hogy ezért nekem valami járna... Ha vannak erényeim, az is az Isten kegyelmének az ajándéka.

Vizsgáljuk felül a magunk gondolkozását, hogy az Isten kizárólagos dicsősége és annak a keresése ennyire jellemző-e ránk, ennyire egyértelmű-e a számunkra? Akkor észre fogjuk venni azt, amikor lecsípünk még az Istennek szánt dicsőségadásból is. Egy kicsit azért magunknak is tulajdonítunk. Vagy amikor eszünkbe sem jut, hogy még az is az Ő kizárólagos kegyelme, hogy valami jót tehettem, hogy valamennyire hiszek benne, ha képes vagyok megérteni valamit az Ő igéjéből, komolyan veszem az Ő igéjét, és nem én dicsekedhetem azzal, hogy milyen jó keresztyén vagyok. Ezért is Őt magasztalom. Köszönöm, ha szeretem, ha értem, ha képes vagyok cselekedni a te akaratodat.

A Biblia ezt tanítja valóban, és erre szabad nekünk felszabadulnunk, és ezzel telítődhet meg a szívünk: áldott az Isten! Mert Ő támasztotta fel Jézust, Ő szült újjá, ha már hívők vagyunk, Ő adta kezünkbe a Bibliát, Ő segít, hogy egyre többet értsünk belőle, Ő adta ajándékba az imádság lehetőségét. Áldott az Isten, ha meghallgatja kérésünket. Áldott, ha nem hallgatta meg, mert valami jobbat fog adni helyette. Ez a teljes bizalom a feltétele ennek az egyértelmű dicsőítésnek. És akkor nemcsak üres jelszó lesz az SDG: Soli Deo Gloria! Akkor egészen természetes, és a sejtjeinkbe beleívódó hitvallás lesz: Egyedül Istené a dicsőség!


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük azokat, akik előttünk jártak. Köszönjük, hogy nem mi egyedül próbálunk követni téged, a te igédet komolyan venni. Köszönjük, hogy vannak tanítóink.

Hadd köszönjük meg neked ma este mindnyájan azokat, akiktől először hallottunk rólad. Áldunk téged azoknak az életéért, akik a hiteles, megszentelt életükkel mintegy kedvet csináltak nekünk, bátorítottak, hogy kövessünk csak téged ebben az elpogányosodott, modern világban is.

Köszönjük a te igédet, ami úgy tud világítani, és amivel úgy bele tudsz világítani a mi sokszor megsötétedő életünkbe. Szeretnénk annak a világosságánál tájékozódni.

Kérünk, a te igéd hassa át a mi egész gondolkozásunkat, hogy mi is világítsunk. Áldunk téged, Úr Jézus, hogy ezt a nagy lehetőséget megnyitottad a benned hívők előtt, hogy a világ világosságaként élhessünk.

Tisztíts meg minket mindentől, ami bekormozza az életünk lámpaüvegét. Hadd ragyogjon rajtunk keresztül az, amit már megismertünk belőled, amit már kaptunk tőled, amit már hiszünk. És kérünk, hogy a hitünket hadd kövesse erkölcs.

Tedd világossá számunkra, hol van hiba, hiányosság, rejtett, megtűrt bűn az életünkben. Mi nem akarunk ezekkel együtt élni. Pótold ki, ami hiányzik a hitünkből, egyenesítsd ki azt, ami ferdeség, ajándékozz meg minket azzal, hogy örvendezve tudjunk benned élni, és akár eszünk, akár iszunk, akármit cselekszünk, mindent a te dicsőségedre tegyünk.

Ámen.