PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. június 25.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


ELNYOMJÁTOK A SZEGÉNYEKET


Alapige:Ámósz 4,1-5

Halljátok meg ezt az igét, ti básáni tehenek Samária hegyén, akik sanyargatjátok a nincsteleneket, és bántalmazzátok a szegényeket, akik ezt mondjátok uraitoknak: Hozzatok, hadd igyunk!

Megesküdött szentségére az én Uram, az Úr, hogy eljön rátok az az idő, amikor szigonnyal visznek el benneteket, maradékotokat pedig halászhorgokkal.

A leomlott falon át mentek ki egymásután, és a Hermón felé hajtanak benneteket - így szól az Úr.

Jöjjetek csak Bételbe, és vétkezzetek, Gilgálban vétkezzetek még többet! Hozzátok reggelenként áldozataitokat, harmadnapra tizedeiteket!

Égessetek kovásszal készült hálaáldozatot, kiáltsátok, híreszteljétek, hogy önkéntes áldozatot hoztok, mert így szeretitek, Izráel fiai! - így szól az én Uram, az Úr.


Imádkozzunk!

Köszönjük mennyei Atyánk, hogy így van, ahogy énekeltük: kegyelmed enyhit mindeneket, bús szíveket, sebeseket, szegénységben, betegségben ellankadt fejeket.

Köszönjük, hogy te nemcsak bátorítasz minket az igével, hogy az ellankadt térdeket egyenesítsük ki és az erőtlen kezeket erősítsük meg, hanem te állítasz minket talpunkra, és te erősítesz szüntelenül.

Magasztalunk azért, mert személyes tapasztalatunk lett már, hogy te az erőtelennek erejét megsokasítod.

Ezzel a bizalommal jövünk most is hozzád. Köszönjük, hogy mindent tudsz rólunk. Tudod azt is, hogy mi történt velünk ma, mi zajlik bennünk most.

Kérünk, segíts elcsendesedni és úgy figyelni most az elhangzókra, mint a te hozzánk küldött szavadra. Köszönjük, hogy szavadnak ereje van, vigasztaló ereje, teremtő, újjáteremtő hatalma.

Ezzel a bizalommal és ezzel az alázattal szeretnénk most hallgatni téged. Formálj minket, vigasztalj, bátoríts, tisztíts - melyikünknek mire van most leginkább szükségünk.

Köszönjük, hogy a te jelenlétedben lehetünk itt együtt. Engedd ezt megtapasztalnunk.

Ámen.


Igehirdetés

Sokan olvassuk most kalauzunk szerint Ámósz prófétának a könyvét. Éppen a mai napra kijelölt szakasz ez a 4. rész. Talán a kispróféták könyvei azok, amiket a legkevésbé értenek a rendszeres bibliaolvasók is, és sokszor valóban nehéz kihámoznunk, hogy melyik prófécia mit is jelent, s mennyiben lehet az Isten mai üzenete hozzánk.

Ezért gondoltam, hogy valamit röviden mondjunk ma este arról, hogy ki volt Ámósz, és mi az ő könyvének a lényege. Mit bízott őreá Isten, és mennyire időszerűek, hozzánk személyesen is szólóak Istennek ezek az igéi.

Ámósz próféta a kettészakadt ország északi részében, Izráel ellen prófétált, noha ő délen lakott, de oda, északra küldte Isten, mert ott nagyobb baj volt. Kemény szavakkal ostorozta a nép vallási és szociális bűneit, és hirdette azt, hogy ha ezekből meg nem térnek, kemény ítélet következik. Isten nem néz félre, amikor vétkezünk, és az övéihez különösen is szigorú.

Van egy nagyon kemény vers, a 3. részben. Kérem megtanulni könyv nélkül. Így szól az Úr: "Csak titeket választottalak ki magamnak a föld minden népe közül, ezért keresem meg rajtatok minden bűnötöket." (2. v.).

A hitetlen könnyebben vétkezhet. Annak is meglesz az ítélete. Az 1. fejezetben hat pogány nép felett hirdet ítéletet, akik régi-régi bűnöket követtek el. Ők már el is felejtették, de Isten nem felejt. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy Isten elfelejti a bűneinket. Soha nem mondja, hogy elfelejti, azt ígéri: nem említi fel, nem tartja számon. Ezeket a régi bűnöket is számon tartja, és ha nem tér meg a nép, a bűn ítéletet von maga után. Ez törvény. Ez olyan az Isten országában, mint a gravitáció.

Ezért hirdet Isten népének ítéletet a próféta, belefoglalva a megtérés lehetőségét is, de ha nem térnek meg, akkor a miatt a sok vallási és szociális bűn miatt, amit elkövetnek nap mint nap, kemény ítéletet kapnak.

Sajnos nem tért meg a nép akkor ebből, úgyhogy negyven év múlva szó szerint mindaz, amit itt 760 táján Isten Ámószon keresztül üzent a népnek, 721-ben pontosan beteljesedett.

Olyan nagy kegyelme Istennek az, amíg beszél az övéihez. Még ha leleplez is minket, még ha ítéletet hirdet is, még ha kemény szavakkal észre akar téríteni, az is a kegyelem munkája, mert a megtérés lehetőségét mutatja fel. De ha megátalkodik a nép, ha Isten népe is, annál inkább megkapja a maga büntetését.

Mit tudunk meg Ámószról?

Olyan kedvesen és nyers őszinteséggel mutatkozik ő be. Amikor az északi országrész elpogányosodott szentélyeinek a papja el akarja zavarni őt, előbb elnémítani, hogy hallgass, ilyeneket ne mondj itt, ő azt mondja: az Úr bízta rám, nem tehetek róla, és ez segít rajtatok.

A pap kikergeti az országból: próféta, itt ne prófétálj! Akkor Ámósz ezt mondja: Nem vagyok próféta, sem egyik prófétaiskolának a tanítványa. Pásztor vagyok én, fügét termesztek, de elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és ezt mondta nekem az Úr: Menj, és prófétálj népemnek, Izráelnek! Most azért halld meg az Úr igéjét! Te ezt mondtad: Nem prófétálhatsz Izráel ellen, nem prédikálhatsz Izsák házáról! Ezért így szól az Úr: Feleséged parázna nő lesz a városban, fiaid és leányaid fegyver által esnek el, földedet fölosztják mérőkötéllel, te magad tisztátalan földön halsz meg, Izráel pedig fogságba megy földjéről! (Ámósz 7,12-17).

Iszonyatosan kemény jövendölés. Meg lehet térni, de ha nem tér meg a nép, akkor Isten ítéletét kell elszenvednie.

Ámósz tehát azt mondja, hogy ő nem prófétaiskolában nevelkedett. Nem hivatásos próféta, hanem az Úr hívta el őt. Ő ú. n. egyszerű ember. Iskolázatlan ember. Pásztor és vadfügét termeszt, azután azt eladja. Ebből él. De Isten fontos üzenetet bízott rá. Isten egészen egyszerű embereket is használ, egészen nagyszerű feladatokra. Fontos, hogy túllássunk mindig azokon, akiken keresztül Isten üzen nekünk.

Lehet Isten szolgájává adott esetben egy kisgyerek is. Voltam néhányszor fültanúja annak, amikor egy kisgyerek mondott igét úgy, hogy fogalma sem volt arról, hogy ő most Isten kezében eszköz. Lehet Isten eszköze akár az unokátok is. Lássunk túl mindig a küldötteken, és lássuk meg mögöttük a hatalmas Küldőt, és azt az üzenetet, amit esetleg rájuk bízott.

Ugyanakkor ennek a másik oldala az, hogy senki ne mondjon olyan kifogást: ó, én alkalmatlan vagyok. Nem tudok beszélni. Beszédhibás vagyok. Iskolázatlan ember vagyok. Nem vehettem részt bibliaiskolán - tőlem ne várjanak semmi üzenetet. Ez sokszor csak kibúvás.

Ha Isten készít lehetőséget arra, hogy valami tőle kapott gondolatot továbbadjunk, akkor azt Ő fogja megáldani. Akkor eszünkbe juttatja a megfelelő szavakat, szánkba adja az Ő igéjét - ahogy ezt megígérte. Elkészíti az igének a helyét is a másik ember szívét is. Erre is láttam jó néhány példát.

Egy olyan helyzetet, amitől féltem, ahova szerettem volna, ha más megy, ahol az jutott eszembe, hogy mindig utólag gondolok arra, mit kellett volna mondani... Nem nekem való ez: Isten küldött, s ha engedelmes voltam, Isten csodálatosan megáldott. S amit másnak kellett mondanom, az nekem is ige lett, mert nem én találtam ki, nem az én kútfőmből származott, hanem Isten adta a számba és adta hozzá a szívembe a szeretetet azok iránt a sokszor nehéz emberek iránt, akikhez küldött, és elkészítette az ige fogadását is azoknak a szívében. Ne a kifogásokat keressük, hanem abban legyünk bizonyosak, hogy most ezt a feladatot rám bízza-e Isten. De én alkalmatlan vagyok. Miért, mire tartom magam alkalmasnak? Minden Istentől készített feladatra alkalmatlanok vagyunk. Meg van írva: a mi alkalmas voltunk Istentől van.

Vegyük tehát komolyan Isten kicsi szolgáit, is és engedjük, hogy minket is használjon az Ő kis szolgáiként az Ő hatalmas kezében, hogyha igét bíz ránk.

Mi volt a probléma itt, ahova Isten Ámószt küldte?

Említettem, hogy a kettészakadt országnak az északi részére küldte Isten, és ott furcsa fél-pogány vallásos kultusz alakult ki. Tudniillik Jeruzsálem délen maradt. A templom a déli országrészben volt, és az északi országrész királya, az első király, Jeroboám, nem akarta, hogy az ő polgára, átjárkáljanak a másik országba. Csak maradjanak ott. Szinte hermetikusan szerette volna lezárni a határt, amit abban az időben nyilván nem lehetett.

Ne oda menjenek ők templomba, csinálunk mi magunknak templomot. Kettőt is. Két szentélyt is felállított. Ebbe a szentélybe kinevezett illegitim papokat, és csináltak ők maguknak istent is. Volt ebben már gyakorlatuk. Korábban is öntöttek aranyból borjúformát, és azt imádták. Itt is mind a két szentélyben: Bételben és Dánban egy-egy bikaformát, borjúformát felállítottak és elkezdődött az ú. n. istentisztelet. Ez volt a legfőbb bűne ennek a királynak és ennek a népnek, amelyik ezt elfogadta, és elkezdte gyakorolni ezt az elpogányosodott vallást.

A Jeroboám bűne fogalommá vált. A Királyok és Krónikák könyvében többször olvassuk: ha Isten szidni kezdett egy északi királyt, akkor mindig azt mondta: ő is részese lett a Jeroboám bűnének. Vagyis: nem emelte fel a szavát az ellen, hogy borjúkat imádunk. Van nekünk hatalmas Istenünk, aki a világot teremtette, aki kihozta atyáinkat Egyiptomból, aki táplálta őket negyven éven át a pusztában... és lehetne a csodákat sorolni. A láthatatlan, élő Istent tiszteljük, ne borjúkat. De belementek ebbe. Mindig könnyebb bálványt imádni, mint szívből tisztelni a láthatatlan Istent.

Ámószt azért küldte Isten, hogy hagyják ezt abba. Nem kell ezt hosszasan magyarázni nekik, hogy ez miért bűn. Mindenkinek tudnia kell, hogy miért, és mindenkinek tudnia kell azt is, hogy mit lehetne helyette tenni. Még ha nem mennek is Jeruzsálembe, akkor is lehet a láthatatlan, valóban létező, élő Istent, az ő Istenüket imádni.

Ez ellen a bálványkultusz ellen, meg sok minden más ellen is emelte fel a szavát Ámosz, és ezt nem szívesen hallgatták, ezért akarták őt elzavarni.

Mi volt az ő igehirdetésének a tartalma?

Három, egymásból következő gondolat ismétlődik többféle, változatos megfogalmazásban, hallatlan szemléletes illusztrációkkal alátámasztva az ő igehirdetésében.

a) Az első az, hogy felragyogtatja nekik Isten páratlan nagyságát. Ki a mi Istenünk? Ti elfelejtettétek, hogy ki a mi Istenünk. Mit képzeltek róla, hogy azt hiszitek, borjú képében is lehet imádni? Vagy lehet Őt, mint láthatatlan Istent, meg egy ilyen borjúbálványt is imádni. - Nincs is? is! Ki a mi Istenünk? És néhány erőteljes képpel próbálja ezt szemléltetni.

Ebben a mai fejezetükben, a 4. rész végén van ez: "Aki a hegyeket formálta és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkotott, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az Úr, a Seregek Istene."

Hogy szemléltesse ezt az elképzelhetetlen nagyságot, azt mondja: mi itt tipegünk a porban, Ő meg a hegyeken lépked. Ezt nem lehet elképzelni, hogy mekkora lehet az, aki a hegyeken lépked. De Ő még annál is nagyobb, ez csak egy kép, amivel próbálja érzékeltetni. Nem ötvös által készített bikaborjú kis szobra (egész kicsi szobrok voltak ezek), de mindegy, mekkora - akire utal, az nincs. Nekünk nem kell szoborral utalnunk az élő Istenre, Ő van! Megbizonyította az Ő létét, és ezt ma is meg lehet tapasztalni.

Vagy azt olvassuk az utolsó fejezetben: "Ha az Úr, a Seregek Ura megérinti a földet, megrendül az, és gyászol minden lakója. Úgy megemelkedik, akár a Nílus; majd elapad, mint Egyiptom folyója. A mennyben építette meg palotáját, és a földön vetett alapot boltozatának. Szól a tenger vízének, és kiönti azt a szárazföldre: az Úr az Ő neve!" (Ámósz 9,5-6).

Isten szent nevét, Jahve nevét ragyogtatja fel újra Ámósz az Istent elfelejtett nép előtt. Ez a gyökere a lelki megújulásnak mindig, hogy tudjuk, ki a mi Istenünk, legyen helyes Isten-ismeretünk.

Ebben az évben sokat emlegetik Kálvin Jánost. Ő meg sokat emlegette azt, hogy csak igaz Isten-ismeretből születhet helyes istentisztelet. És mivel a hívő ember egész életének istentiszteletté kell válnia, újra és újra, egyre mélyebben meg kell ismernie Istent. Csak helyes Isten-ismeretből fakadhat helyes istentisztelet.

Ezért kezdeti Ámósszal is a munkát Isten azzal, hogy az Ő személyét ragyogtassa fel. Szinte mint egy gyerek-istentiszteleten, azoknak, akik először hallanak Istenről, úgy beszél erről a páratlan, hasonlíthatatlan, egyedülálló élő Istenről, akit ők elhagytak, de aki várja őket vissza bűnbocsátó irgalommal és nagy szeretettel.

b) Ez az első fő gondolata. Ami ebből következik, a második az, hogy aki nem tiszteli ezt az Istent úgy, ahogy kell, és aki nem csak ezt az Istent tiszteli Istenként, az feltétlenül elkezdi az Ő teremtményeit isteníteni. Akár valamilyen bálványt, akár önmagát kezdi bálványozni.

Ez ellen szól az ő legtöbb prédikációja. Itt jönnek az illusztrációk az akkori életből, és sorolja szomorúan azt, hogyan távolodtak el Istentől, hogyan lettek rabjaivá egészen primitív, buta bálványtiszteletnek, illetve nem is veszik észre, hogy önmagukat bálványozzák. Gőgösek, dölyfösek, elbizakodottak. Sehol a hála hangja nem hangzik el. Sehol nem lehet hallani: legyen áldott az Isten, aki elsegített minket ide meg ide... Hanem azt mondják: Milyen ügyesek, erősek, okosak voltunk, hogy eljutottunk ide meg ide...

Tudniillik abban az időben, amikor Ámósz prófétált, viszonylag jól ment a sora az északi országnak. Második Jeroboám uralkodása alatt nagy virágzás, fellendülés volt. Gazdasági, kulturális fellendülés. Nem bántotta őket akkor ellenség. Egy kicsit levegőhöz jutottak, és nagyon rövid idő alatt kialakult egy égbekiáltó különbség egy vékony gazdag réteg, és az elszegényedett tömegek között. Ámósz ez ellen emeli fel a szavát. Ez majd a harmadik lesz. Azt mondja: ez a szociális feszültség, ami előállt, a hitbeli elesettség egyenes következménye. Nem a szociális kérdések orvoslásával kell elkezdeni, mert azokat úgy sem lehet igazán és tömegméretekben orvosolni, hanem a hitbeli eltévelyedésből kell megtérniük, és aztán majd ennek a gyümölcsei megteremnek, és csökkenni fog a különbség gazdag és szegény között, és tudni fogják a gazdagok, mi a dolguk, és így tovább.

A hitbeli gyökerekre mutat itt rá. Az erkölcs mindig csak gyümölcs. A gyümölcs megterem valamilyen fán. Amilyen a fa, olyan gyümölcs terem rajta. Ámosz nem a gyümölcsök megjobbításával kezdi, hanem azt mondja: a fát kell rendbe hozni. Rossz helyen gyökereztek. Bálványokat tiszteltek. Magatokat istenítitek. Ebből térjetek meg! Emeljétek fel a tekinteteket! A hatalmas Isten csendesen arra vár, hogy megalázzátok magatokat, és majd Ő átformál titeket úgy, hogy másféle gyümölcsöket fogtok teremni, és ennek a társadalmi kihatása is meglesz, mint ahogy megvan a társadalmi kihatása most ennek az istentelen, bálványimádó hitetlenségnek is.

Az 5Mózes 8. részében van egy nagyon fontos mondata Istennek, amit akkor mondott az Ő népének, amikor ott álltak az ígéret földjének a határán. Azt mondta: ez újra a tietek lesz. Tejjel, mézzel folyó föld. Nem fogtok nélkülözni. De amikor már konszolidálódik a helyzet, akkor: "Ne gondolkozzatok így: az én erőm és hatalmas kezem szerezte nekem ezt a gazdagságot! Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak." (5Móz 8,17).

Ne gondolkodj így, hogy az én kezem szerezte nekem ezt a gazdagságot, hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr adott neked két kezet, meg adott erőt ahhoz, hogy tudjál dolgozni. És adott kegyelmet, hogy ne hiába fáradozzál, hanem áldás kísérte a munkát. Úgy, hogy egyedül Ővé legyen a dicsőség!

Ez a szemlélet hiányzott Ámósz korában Izráel népéből (mert az északi országrészt Izráelnek nevezték, a délit Júdának). Ez ellen emeli fel szavát, és bátorítja a népet a megtérésre.

Mindnyájunkat kísért ez: az én kezem, az én nagy eszem, ahelyett, hogy Isten szent nevét magasztalnánk. Miket mondunk? A gondviselés - mindig megkérdezem, ha valaki ezt mondja: az mi vagy ki? Mitől függ, hogy a gondviselés engem szárnyai alá vesz vagy elfelejt. Gondviselés. Esetleg, ez már több, ha azt mondják: Gondviselő. De még mindig nem mondja ki Isten szent nevét. Vagy pogányosabb változatban: a szerencse. Az események szerencsés összjátéka folytán... Itt már nem dicsekszik az ember, de még mindig nem Istent dicsőíti. Miért nem tudjuk azt mondani: Isten kegyelmes volt hozzám, megajándékozott ezzel meg azzal?

Mindig félek attól, amikor szülők a gyerekeikkel dicsekszenek. Nézzék meg, milyenek! És akkor jönnek a különböző jelzők. Tényleg azt hiszi, hogy az az ő érdeme? Isten ajándéka, mint ahogyan a két kezünk is, a valamennyire normális értelmünk, a lehetőségek, amiket elkészít, s ha tudunk élni a lehetőségekkel. Ha az erőfeszítésünkre áldást ad, és nem ez a címke van ráragasztva: hiábavaló. Mert a 127. zsoltárban azt mondja Isten: hiába nektek korán kelnetek és későn feküdnötök, ha nélkülem csináltok valamit. És beleszakadhattok: nem lesz gyümölcse. Nincs rajta áldás, mert az áldás tőle jön.

Ez a második gondolata Ámósznak. A hitbeli eltévelyedésből, az önistenítésből megtérni Istenhez, és akkor sok hiba, keserűség, viszály, feszültség magától meg fog szűnni, illetve lesznek emberek, akiket arra indít Isten akkor már, hogy odahassanak, hogy ez megszűnjék. A legtöbbet erről beszél Ámosz.

c) Rettenetesen fájt neki ez a szociális feszültség. Az, hogy tömegek éheznek, nélkülöznek, miközben vannak, akik elefántcsont pamlagokon nyújtózkodnak egész nap, és van képük ezt mondani: hozzatok bort és igyunk! Azután bemutatják áldozataikat, de amikor bemutatták, dicsekszenek vele: kiáltsátok, híreszteljétek csak, hogy ti önkéntes áldozatot hoztok, mert így szeretitek, Izráel fiai! - mondja gunyoros hangon a próféta nekik.

Minden be van szennyezve. Be van szennyezve a házasság. Azt olvassuk: apa és fia ugyanahhoz a nőhöz járnak paráználkodni. Ma is van erre példa. Be van szennyezve a munka. A gazdagok visszatartják a munkabért. A hatóság újabb és újabb adókat vet ki. Itt van az Ámósz könyvében. És közben csak magukat szedik meg, és a nép adóját is a saját gazdagodásukra fordítják. Ebből aztán sokféle irigység, keserűség, feszültség, és ami ugyanilyen súlyos: nélkülözés fakad.

Sorolja ezeket az életképeket a próféta, és nem fogy ki belőle, ezért mondja egyebek között: a hitbeli eltévelyedésből térjenek meg, mert csak akkor jönnek rendbe ezek is.

Olyan keményen a szemükre veti: alig várjátok, hogy elmúljon a szombat, és újra kereskedhessetek, csaljatok, és hamis mértéket használtok, akit csak lehet, becsaptok. Szombaton pedig játsszátok a vallásosat. Ez a szörnyű képmutatás is eluralkodott az országban.

Közben pedig vannak, akik már elefántcsontból készíttetik a bútoraikat, intarziás bútorokat is említ itt, miközben a sokaság nélkülöz.

Ahogy olvastam ezeket a fejezeteket, újra és újra eszembe jutott, hogy mennyire más volt az első keresztyén gyülekezetekben. A Cselekedetek könyvét is most olvassuk. Nem olyan régen olvastuk, hogy nem volt nélkülöző, mert akinek többje volt, mint amire szüksége volt, az megosztotta azzal, aki ténylegesen nélkülözött. A gyülekezet gondoskodott azokról az özvegyekről, akiknek nem voltak eltartóik. Olyan nagy volt a diakónia, hogy diakónusokat kellett külön erre a szolgálatra választani. És megvoltak a maguk szegénységében is, mert arra törekedtek, hogy kiegyenlítődjenek a különbségek. Itt meg fokozzák a különbségeket Ámósz idejében.

Másfajta gondolkozás az, amit Jézus Krisztus alakít ki azokban, akik Őt komolyan követik, akiknek Isten parancsai szentek, akik ahhoz igazítják az életüket, el egészen a pénztárcájukig.

Ezek az emberek nem érezték magukat felelősnek a helyzetért. Ámósz erről is beszél. Akinek Isten nem szent, az nem tudja igazán becsülni az embertársát sem. Aki nem hisz Istenben úgy, hogy abból erkölcs is következik, nem tudja szeretni a másik embert sem. Ezek szorosan összefüggnek egymással.

Amikor mi a szeretettel, emberi kapcsolatokkal, szociális problémákkal babrálunk, akkor gyümölcsöket akarunk ráaggatni a fára. Ez az ige azt mondja: a fát kell előbb rendbe hozni, azután az majd terem másfajta gyümölcsöt. Az Istennel való közösségnek kell rendbe jönnie, megújulnia minden hívő ember életében újra és újra. És majd jelentkezni fognak a gyümölcsök.

Az első tehát, amire felfigyeltünk: Isten úgynevezett egyszerű embereket is kész használni az Ő szolgálatában, ilyen magunkfajtákat. Becsüljük meg azokat, akiket Ő küld hozzánk, és ne vonakodjunk az Ő küldetésében egyszerű hívőként is elvégezni, amit ránk bíz.

Aztán engedjük, hogy Ő egyre teljesebben kijelentse magát nekünk. Az Isten-ismeretben halálunk pillanatáig növekednünk lehet és kell. Nem tudjuk teljesen megismerni a mindenható Istent, de Ő megígérte, hogy kijelenti magát, egyre teljesebben a benne hívőknek. Akarjuk megismerni Őt egyre jobban!

Igyekezzünk mindenféle bálványozásból és önistenítésből megtérni, és törekedjünk arra, hogy a hitünk fája a szeretet gyümölcseit is teremje.


Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük, hogy ez a régi igehirdetés ma a mi szívünkig is eljuthatott. Köszönjük, hogy lehet rád nyitott szívvel, engedelmességre készen figyelni.

Köszönjük, hogy még mindig nem fogyott el türelmed, hogy nem mondasz le rólunk. Köszönjük neked, amikor tapasztalhattuk, hogy minden alkalmatlanságunk ellenére is tudtál használni bennünket. Bocsáss meg, ha a lustaság vagy gyávaság visszatartott.

Bátoríts meg minket, hogy ha te küldesz, menjünk. Ajándékozz meg ezzel a csodával, hogy tudunk helyén mondott igét adni másoknak.

Segíts, hogy egyre jobban megismerjünk téged. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban egészen közel jöttél hozzánk, és hitelesen kijelentetted magadat. Segíts minket, megváltó Urunk, hogy egyre jobban megismerjünk téged, és általad az Atyát.

Kérünk, leplezd le bennünk mindig újra azt, ami neked utálatos, ami bűn. Olyan könnyen lesz a kísértésekből bűn az életünkben. De köszönjük a megtérés lehetőségét, az újrakezdés csodáját. Segíts, hogy mi se fáradjunk bele ebbe.

Engedd, hogy teremje az életünk valóban a Lélek gyümölcsét, közte az őszinte, áldozatkész, igaz szeretetet is.

Ámen.