PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. június 18.
(csütörtök)

Földvári Tibor


LÁTTA ISTEN KEGYELMÉT


Alapige:ApCsel 11,19-30

Azok, akik az István miatt támadt üldöztetés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Mikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust. És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz. Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezet fülébe, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába. Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban; mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vittel Antiókhiába. Így történt, hogy egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztényeknek. Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába. Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, örömteli megvallanunk neked, hogy dicsőségednek valóban nincs vége és a te isteni kegyességed, azaz kegyelmed éppen a te királyi székedben való ülésedben is megmutatkozik. Köszönjük, hogy irántunk is ilyen kegyelmes atyai szeretettel vagy. Hálásak vagyunk neked, hogy nemcsak irántunk, hanem azok iránt is, akik még nem tartoznak hozzád, talán még ellenségek, de bármikor ők is hozzád térhetnek. Köszönjük Urunk, ha valóban tudunk az Úrban örülni akkor is, ha nehézségeink, terheink vannak. Hálásak vagyunk neked, hogy a mai munkanap végén is előtted állhatunk. Köszönjük, hogy a gyülekezet közösségében imádhatunk. Most is azt kérjük, hogy hadd lehessen a te üzeneted személyessé számunkra. Kérünk téged, hogy bátorítsd az erőtleneket, a félőket, adj erőt és kegyelmet az erőtlenség hordozásához. Add, hogy amikor rád tekintünk, akkor magunkat is annak a fényében láthassuk, aki számunkra vagy és ezért tudjunk minden szomorúságunk ellenére is tebenned örvendezni. Hadd látszódjon ez meg rajtunk akkor is, amikor hazamegyünk innen. Nem szeretnénk, csak a templomban viselkedni úgy, mint aki a te népedhez tartozó. Köszönjük, hogy az Úr Jézusért meghallgatod imádságunkat, az ő nevében kérjük ezt tőled és fogadd kedvesen hálaadásunkat.

Ámen.


Igehirdetés

A Bibliaolvasó kalauzunk szerinti újszövetségi igét olvastam fel. Két kifejezést fogunk a magyarázatban vizsgálni: az egyik az, mit jelent, hogy az Úr keze volt velük. A másik, mit jelentett Barnabás számára az Isten kegyelmét látni az antiókhiai gyülekezet életében.

Az Ószövetségben az Isten keze kifejezés sok esetben úgy is fordítható, hogy az Isten kegyelme, amikor az isteni kéz valamit cselekszik, az majdnem mindig kegyelmet jelent az övéi iránt. Az ellenség iránt lehet az irgalom végét jelentő ítélet is, de az Úr népe iránt mindig a kegyelmet, az irgalmat és a szabadítást jelenti. Érdekes, hogy Lukács, aki az Apostolok cselekedeteit is írja ? ez a második fő műve az evangélium után ?, éppen az antiókhiai gyülekezet alakulása kapcsán használja ezt a kifejezést.

Eddig megtudhattuk, hogy terjed az evangélium ügye, a Lélek munkálkodik a zsidók között és ezt követően hamarosan a pogányok között is egyre hatalmasabban végzi a Szentlélek a munkáját, és a pogány misszió centruma lesz majd Antiókhia. Nem volt mindegy, hogy ez a gyülekezet a Római birodalom legnagyobb városában volt található. Pál apostol is erővel és hatalommal bírt akkor, amikor a missziót végzi, ennek a gyülekezetnek a hátteréből.

Az isteni kéz tehát mindig a hatalmat, erőt jelképezi, annak a megnyilvánulását, áldás osztó a népe számára és mindig az isteni terv, akarat végrehajtásának is a kifejezője. Az ApCsel 4,30-ban ennek az isteni kéznek a munkájáért imádkoztak a jeruzsálemi gyülekezet tagjai, amikor Pétert és Jánost megfenyegették, hogy ne beszéljenek többé Jézus nevében. Ők azt kérték Istentől, hogy kezét nyújtsa ki, hogy csodák történjenek az apostolok munkája nyomán. Ott még mindig csupán az apostolok kapcsán és a zsidóságból megtértek, Izrael népe között végzett munka kapcsán jött elő. Jézus azonban az apostolokat, a tanítványokat a pogányokhoz is küldte. Minden keresztelő alkalmával halljuk a parancsot: "Menjetek el, tegyetek tanítványokká minden népeket". Az előítéletek, a régi, de hamis hitből fakadó megszokott gondolkodás miatt nehéznek tűnt Jézus tanítványai számára is, hogy a pogányoknak is beszéljenek az Úrról. Ezért fontos, hogy az Úr Lelke még az üldözést is arra használta föl, hogy szétszóródjanak az övéi, és így eljuthassanak a pogányok közé is.

Hallottuk, hogy Antiókhiában a ciprusi és cirénei származású férfiak elkezdtek a görögöknek is beszélni Jézusról. A 10. és a 11. részben pedig azt láthattuk, hogyan készítette fel Isten Lelke Pétert és a jeruzsálemi gyülekezetet arra, hogy majd a pogányok között is sokan meg fognak térni. Kornéliusz és háza népe, barátai, családja elfogadta az Urat. A 11,18-ban azt olvassuk, hogy "Ezeknek hallatára megnyugodtak és dicsőítették az Istent, mondván: Eszerint tehát a pogányoknak is adott Isten megtérést az életre." A jeruzsálemi zsidó származású gyülekezet csodálkozik azon és dicsőíti az Urat, hogy a pogányok is az övéi lehetnek. Amikor az üldözés miatt a tanítványok szétszóródtak, még mindig először csak Izrael népe tagjainak beszéltek Jézusról és csak néhányan voltak azok, akik váltottak és nem zsidó embereknek is kezdtek Jézusról szólni. Őket nevezik görögöknek. Számunkra ezek az ellentétek nem annyira problémásak már, de akkor komoly döntésre volt szükség, és látható is, hogy Pétert hogyan vezette Isten Lelke, hogy egy pogány ember házába be merje tenni a lábát és közösséget vállaljon velük.

Amikor azon gondolkoztam, hogy vajon a mi görögjeink kik lehetnek, akkor a következő kifejezések jutottak az eszembe: azok, akik számunkra nem úgy gondolkoznak, élnek, mint ahogyan mi azt helyesnek gondoljuk és tartjuk, akik szerintünk bálványimádók és más istenben hisznek, akiknek a házába nem szívesen tennénk be a lábunkat, mert ott különböző szennyeződésekkel találkoznánk, lelki értelemben is. Az is lehet, hogy a szűk családi körben vannak olyan személyek, akiket odasorolhatunk a mi görögjeink közé ? bibliai kifejezéssel élve. Akik között nem könnyű megszólalni Jézusról.

Ezek a férfiak engedelmeskedtek az Úr küldő szavának és elkezdtek Jézusról beszélni és a háttérben ott volt az Isten keze; az Úr keze volt velük. Ez abban mutatkozott meg látható módon, hogy ezen pogányok közül nagyon sokan Jézus követői lettek, sokan hittek, egyfajta ébredés indult el Antiókhiában. Mivel ez a város a birodalom harmadik legnagyobb városa volt, ezért számukat tekintve is nagyon sokan lehettek. Hiszen egy nagy városban, ahol rengetegen laknak és hallják az igét, sokan megtértek.

Ha arra gondolunk, hogy egy magyarországi kis faluban történne egy hasonló eset, akkor vajon mennyi lenne a sok? Vagy ha a családunkban kezdenénk Jézusról beszélni és a családunkban térnének meg sokan, itt mennyi lenne a sok? A pasaréti gyülekezetben elég sokan vagyunk, és amikor vendégek jönnek hozzánk, mindig mondják, milyen sok fiatal van, milyen jó ezt látni. Amerikában voltam egy olyan gyülekezetben, ahol majdnem húszezren voltak egy istentiszteleten. Ehhez képest a pasaréti gyülekezeti 600 fő nem is tűnik olyan soknak. Mennyi a sok számodra?

Ne felejtsük el, hogy amikor Isten egyetlen embert akart magához vonni, a szerecsen komornyikot, és elküldte az egyik diakónust, Filepet, hogy megismertesse vele az Úr Jézust, Istennek az az egy ember is olyan fontos volt, hogy az ő áldó munkáját el akarta benne végezni.

Otthoni gyülekezetünkben egy-egy évben alig fordult elő, hogy kettőnél többen tértek meg. Általában egy évben egy ember, legtöbbször egy asszony, jutott hitre. Ez is nagy ajándék volt. Három faluból egy ember évente! De ez is az Úr keze munkájának a gyümölcse volt. Ez nem tűnik soknak, viszont híre ment ennek is. Az antiókhiai gyülekezet esetében a nagy létszámnak is híre ment, és a jeruzsálemi gyülekezet fülébe jutott.

A te életed hogyan jut mások fülébe, mit tudnak rólad, milyen híreket hallanak rólad? Mint közösség, milyen híreket mondanak rólunk, hogyan mutatja a közösségünk az Úr keze megnyilvánulását?

Ha a másik oldalra gondolunk, a megtért görögökre, pogányokra, merjük-e hinni, hogy az Úr bármikor tud megtérést munkálni a családban, munkahelyen, vagy azok között, akiket hívogatunk Pasarétre is? Az Úr keze bármikor tud ébredést adni. Az egyik 17. századi evangélizátor mondta el, hogyha az Úr, az Isten ébredést akar adni egy országban, akkor az ő népét először mindig imádságra buzdítja, hogy imádkozzon az ébredésért. Isten Lelkének a munkája először mindig az ő népe imádkozó munkájában mutatkozik meg.

Amikor az "Isten ujja" megmutatkozott a fáraó udvarában, 2Móz 8-ban olvassuk ezt, akkor volt a tetvek csapása és azt már nem tudták előidézni a fáraó szolgái. Ők mondták, hogy ez az Isten ujja, itt már valóban hatalommal van dolguk. Az isteni kéznek csak az ujja volt és az is hatalmas erővel bírt a fáraó szolgái számára. Az istentiszteleti köszöntő igében hallottuk "alant vannak örökkévaló karjai", ami úgy is fordítható, hogy az Isten örökkévaló karjai megtartanak. Még sok más ige van, ahol az Isten kezéről van szó. Az Úr keze volt az Antiókhiában lévő férfiakkal, akik beszéltek Jézusról, és a többi az Úr dolga volt. Ha mi is beszélünk Jézusról, a többi az Úr dolga. Hogyha sokan megtérnek, vagy akár csak egy is, annak híre megy, mint ahogy mi tértünk meg az Úrhoz, annak is híre ment a gyülekezetben.

Látjuk-e a családban, gyülekezeti közösségben, vagy a világban lévő bizonyságtételünk mögött azt a tényt, hogy mindig az Úr keze van a háttérben mögöttünk?

Az ige folytatása azt mutatja, hogy a jeruzsálemi gyülekezet közössége, az apostolok és a zsidó testvérek szerették volna a közösségvállalást kimutatni, szerették volna jelezni, hogy egységben vannak az antiókhiai gyülekezettel, hogy abban a rendben és szeretet közösségben éljenek, amelyet ők is átéltek, amikor eljött a Szentlélek. Természetesen a jeruzsálemi gyülekezetnek lelki felelőssége is volt ebben, de a hangsúly itt a közösségvállaláson volt.

Barnabás ezt a közösségvállalást képviselte. Ahogy megérkezett, azonnal látta az Isten kegyelmét az antiókhiai gyülekezetben. Az ősi szöveg pontosabban így fordítható: megérkezve és látva az Isten kegyelmét, megörült, és elkezdte a testvéreket bátorítani és tanítani. A Károli fordításban a "megérkezve és látva" kifejezés azt is jelzi, hogy Barnabás munkája hátterében is áll valami. Ő örül, bátorít, vigasztal, lelkigondoz és tanít, azért, mert megérkezve látta az Isten kegyelmét. Látta a kegyelmet, a hír igaznak bizonyult, valóban sokan vannak a birodalom harmadik legnagyobb városában, akik a pogányok közül követik az Urat. Barnabásnak nem jelentett problémát a pogányok közé való menetel, hiszen már tudta, hogy Péter is járt Kornéliusnál. Ő is megértette, hogy az Úrnak terve van a pogányokkal. Az még valószínűbb, hogy Barnabás emlékezett arra, hogy Isten Sault a pogányok között végzett misszióba hívta el. Ne felejtsük el, hogy Barnabás volt az, aki pár évvel korábban Sault bevezette a jeruzsálemi gyülekezetbe. Jól tudta, hogy Istennek milyen terve van a megtért ellenséggel, Saullal. Nem lehet véletlen, hogy éppen Barnabást küldték, akinek a neve azt jelenti Vigasztalás Fia.

Tehát Barnabás megérkezett, látta az Isten kegyelmét és ezért nagyon örült. Hány emberen szoktak örülni a mennyben, mit mondott Jézus? Egy megtérő bűnös esetén is nagy öröm van a mennyben. Milyen öröme lehetett Barnabásnak, amikor látta, hogy milyen sokan vannak, akik a pogányok közül Jézus követői lettek. Látta az induló gyülekezet frissességét, szeretet közösségét.

Ebben az esztendőben mi arra emlékezünk, hogy a mi gyülekezetünk is valami hasonlót élt át 70 évvel ezelőtt. Megalakult egy gyülekezet, nem kevesen kezdtek el ide járni és itt is nagy öröm volt az egyházi vezetők számára és azok között, akik itt az Úréi voltak. Hiszen elindult egy gyülekezet és az Úr munkája, az ő keze volt a gyülekezeten. Mi is ennek vagyunk a gyümölcsei.

Az antiókhiai gyülekezet később, évtizedekkel később is ezt a kegyelmet mutatta. Ha Barnabás és Saul bármikor meglátogatta őket, akkor mindig tapasztalták, hogy az Úr hogyan tartja ezt a gyülekezetet az ő kegyelmében, mindig láthatták az Isten kegyelmét az ő népén.

Nekünk a gyülekezetünk örömet, vagy szomorúságot szokott jelenteni? Azért jövünk az Isten népe közé, mert jó itt lenni és öröm látni az Isten kegyelmét, vagy azért, mert szól az Isten igéje és csak ezért? Ha a gyülekezetre gondolunk, akkor inkább szomorúság tölt el bennünket? Emlékszel-e arra, amikor először érkeztél a gyülekezetbe? Örömmel voltál itt és mentél el, vagy szomorúan? Azóta hogyan érkezel, ma hogy érkeztél ide? Az ige azt mondja, hogy Barnabás az Úr kegyelmét látta az antiókhiai gyülekezet életében. Ha az Isten kegyelmét látom a gyülekezet életében, a családom életében, akkor az embert öröm tölti el, akkor is, ha esetleg a külső körülmények, vagy a belső lelki vívódások miatt talán szomorúság lenne bennünk, de az Isten kegyelme, látása mindig örömet jelent. "Örüljetek az Úrban" ? mondja Pál a filippi gyülekezetnek. Öröm tölti el Barnabást is, hogy ő is annak a gyülekezetnek lehet a tagja, hiszen ott van ő is a jeruzsálemi gyülekezet küldöttsége képen, és ő hosszabb ideig ott volt. Ő annak a gyülekezetnek a tagja.

Te örülsz, hogy a pasaréti gyülekezet tagja lehetsz? Vagy inkább azon gondolkozol, hogy már nem okoz olyan nagy örömet, egy másikat kellene keresni? Talán kisebbet, ahol nincsenek olyan sokan, ahol jobban lehet egymásra figyelni? Amikor már jól megismerem a testvéreimet, megismerjük a gyülekezet vezetőit, esetleg a hibáit, talán még bűneit is, látom-e még akkor is az Úr kegyelmét? Hiszen a kegyelem az Isten jóakarata, jóindulata, szeretete, jótetszése, ha pedig bűnről van szó, bűnös hívőről, akkor érdemtelen szeretet, amely bocsánatot és szabadítást jelent.

Az antiókhiai gyülekezetnél Isten kegyelmét Barnabás abban látta, hogy az megalakult és nagyon sokan voltak a hívők. A folytatásból tudhatjuk, hogy ezek a hívők sem voltak tökéletesek, Barnabás nem egy angyali közösségbe került. Arról olvastunk, hogy bátorította, intette őket. Látta a kegyelmet, örült és azonnal elkezdte bátorítani és inteni a testvéreket. A bátorítás és az intés pozitív és negatív tartalmat is jelent. Bátorít arra, hogy maradjanak meg az Úr követésében hűséggel, hiszen jó úton vannak. Az intés pedig arra vonatkozik, amikor arra figyelmezteti őket, hogy mitől szabaduljanak meg, mert az nem tartozik az Úr Jézus követőihez. Van, amit el kell hagyniuk, amitől meg kell szabadulniuk, ha bíznak az Isten kegyelmében.

Az antiókhiai gyülekezet sem volt tökéletes, de ebben mutatkozott meg, hogy Isten kegyelme tartotta meg kezdettől fogva. Ha a kegyelmet látjuk a gyülekezetünkben, és amikor a gyülekezetre gondolunk, amikor a lelki testvérekre gondolunk, akkor ha vétkezik is a testvér, talán éppen ellenem, vagy tapasztalom, hogy milyen erőtlenek a testvéreim. Ézsaiás próféta mondja: "Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, meg tántorodnak a legkülönbek is". Ha a legkülönbek tántorodnak meg ?, mert nem tudnak bízni a kegyelemben ? az mindig megrendítő is. Ha én nem tartozom a legkülönbek közé, de a kegyelemben bízom, akkor láthatom azt a kegyelmet, hogy az majd fölemeli a testvéremet. Amikor szomorú vagyok az előforduló bajok láttán, akkor is láthatom a kegyelmet, amely ha elkezd munkálkodni, akkor megoldja a bajokat.

Amikor imaközösségekben vagyunk, akár ifikkel, akár felnőtt közösségekkel, és megosztjuk egymással, hogy miért imádkozzunk, rendszerint kéréssel kezdjük és nem az örömünk kifejezésével. Sok esetben a hálaadásra biztatni kell egymást. Az imaközösségeink is mutatják, hogyha a gyülekezetre, az Isten ügyére gondolunk, akkor a kegyelemre tekintünk-e és látjuk-e, hogy kihez imádkozunk, vagy más az, ami betölti a szívünket. Több ifi közösségben is tapasztalható volt, hogy lecsökkent a létszámuk. Ezt követően megható volt hallani, hogy az ifjúsági szolgálók leültek imádkozni és Isten elé vitték ezt az egész kérdést. Nem kétségbe esve, hanem a megoldást Istentől kérve. Tehát a kegyelem látása nem csak akkor jelenthet örömet, amikor minden szép és jó, főleg egy induló gyülekezetnél, hanem amikor problémák, bűnök vannak esetleg a gyülekezeti életben, az Isten kegyelmét előre látva, hogy meg fogja oldani, küldi azokat a Barnabásokat, akik majd bátorítanak, vagy intenek. Ahol a bűn megsokasodik, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik ? mondja Pál apostol a Római levélben.

Azokra a családtagjainkra gondolva, akik még nem járnak hitben, látom-e a kegyelmet? Barnabásnak nemcsak a neve, hanem egész személyisége hordozta ezt a lelki jellemzőt. Ő mindig az Isten kegyelmére nézett, ezért tudott bátorítani, inteni. Az ő életvitele, tekintete, egész lénye bátorító és intő volt Antiókhiában. Nem véletlenül vállalta fel azt a kockázatos helyzetet, hogy az ellenségből lett állítólagos megtért Sault bevezette a jeruzsálemi gyülekezet közösségébe. Ha Saul hazudott volna neki, akkor miatta elfogták volna az apostolokat és sokan váltak volna mártírrá. Ő azonban mert bízni Saulban, mert bízni az Isten kegyelmében. Felismerte, elismerte Isten kegyelmét Saul életében is.

Azt olvassuk Barnabásról, hogy derék, telve Szentlélekkel és hittel. Ezek ugyanazok a kifejezések, amelyek István vértanút is jellemezték. István még az ő kivégzői iránt is látta az Isten kegyelmét, a kövek okozta fájdalmak miatti szenvedése közben is azok voltak az utolsó szavai, hogy "Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt". Ugyanazt a lelki állapotot, látást élte át István is, mint amit a Megváltó. Jézus is imádkozott az ellenségekért, mert látta a kegyelem lehetőségét. Saul megtérésében is szerepe volt annak, ahogyan István vértanú imádkozott. Barnabás ugyanezzel a lelkülettel volt Antiókhiában.

Nem csoda, hogy a hívők száma még inkább sokasodott. Látta a kegyelmet, amelynek ő is eszköze a gyülekezetben, és szaporodik Isten népe számban is. Ezért fontos volt, hogy nemcsak bátorított, vigasztalt, hanem tanított is. Ez azt jelentette, hogy az isteni kijelentést magyarázta, értelmezte, elmélyítette az adott helyzetre vonatkozóan. Ezért látta, hogy a gyülekezetnek szüksége van valakire, aki nálánál is jobban ismeri az Ószövetséget, és így juthatott eszébe Saul, aki a jeruzsálemi üldöztetése miatt Tarzuszba menekült. De Barnabás tudta, hogy Isten Sault a pogányok közötti misszióra hívta el, így elment érte Tarzuszba és magához hívta. Így már ketten együtt szolgáltak a gyülekezetben.

A tanítás azért fontos, mert a tanításban ismerhetjük meg egyre jobban a kegyelmet. A tanításban lehet egyre jobban elmélyedni abban, hogy milyen a mi Megváltónk, Megtartónk, kicsoda Jézus. Saul ? Pál ? az Ószövetség szakértője volt, s rámutatott újra és újra, hogy Jézus hol van jelen az ószövetségi írásokban. Az Írásokból magyarázta, hogy az a Jézus, aki meghalt és föltámadott, az a Jézus, aki közöttük is munkálkodik Lelke által. Egyre jobban elmélyedtek Jézus megismerésében, növekedtek a kegyelemben. Barnabás látta a kegyelmet a tanítás során, amely növekedett a tagok és a közösség életében egyaránt.

Ezért nem kell azon csodálkozni, hogy Antiókhiában nevezték el a Jézust követőket először keresztényeknek. Ez azt jelenti, hogy krisztusi, Krisztushoz tartozó. Még az ellenség is azt láthatta, hogy ezek a hívő emberek, ezek a pogányok, akik korábban a bálvány templomot látogatták, részt vettek velük együtt a kicsapongásokban, most már úgy viselkedtek, mint ahogyan Jézusról beszélnek az új közösség tagjai. Ezek az emberek krisztusiak, Krisztushoz tartozók. Barnabás Isten kegyelmét látta, az ellenség meglátta a krisztusit az antiókhiai gyülekezet életében. Mivel ellenségnek tekintették őket, gúnyból mondták rájuk, hogy krisztusiak. A hívők emiatt valószínűleg nem lettek dühösek, hanem igazat adtak, elismerték, hogy Krisztushoz tartoznak, örültek annak, hogy rajtuk látható, hogy úgy viselkednek mint Jézus, mint akin ott van az Isten kegyelme, mint akin az Isten keze munkája látható.

Isten kegyelme az, hogy mi úgy élhetünk, ahogyan Jézus élt. Úgy beszélhetünk Jézusról, mint ahogyan ő beszélt az Atyáról. Ha az ellenség ezt látja, akkor lehet, hogy egy idő után ő is krisztusi lesz.

Amikor azokban a napokban meghallják, hogy a jeruzsálemi gyülekezet tagjai az éhség miatt hamarosan nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, akkor azonnal arra gondolnak, hogy segítségükre lesznek, gyűjtenek számukra előre, hogy amikor az éhség idejébe bele kerülnek, akkor legyen tartalékuk. Az antiókhiai gyülekezet tagjai szerették a jeruzsálemi gyülekezeti tagokat, annak ellenére, hogy azok fenntartással fogadták őket. A Galata levélben olvashatjuk, hogy Péter nem sokkal ezután még az asztaltól is föláll a pogányok közül, amikor megérkeztek a zsidóságból megtért keresztyén testvérek. Voltak még problémák, nagyon súlyos testvérietlen szeretet, de a kegyelem megmutatkozott abban, hogy Pétert Pál apostol intette, bátorította, hogy éljen a kegyelemmel.

Az antiókhiai gyülekezetben Isten kegyelme, kezének munkája volt látható és az abban is megmutatkozott, hogy úgy szerették egymást, és jeruzsálemi testvéreiket, ahogy Krisztus is szerette őket. Ezért fontos, hogy mi mindig a kegyelemre nézzünk, akkor is, amikor a gyülekezetre gondolunk, ha magunkra gondolunk. Vizsgáljuk meg, hogy vajon mi a gyülekezet közösségében átéltük-e azt az örömet, amit Barnabás. Ha valamelyikünk állandóan szomorú, lehet, hogy azért, mert nem a kegyelemre néz, hanem a gyülekezet hibáira, bűneire, ami mindig előfordul. A kegyelem azonban mindig megoldást jelent. A krisztusi szeretet azt jelzi közöttünk is, hogy akár még az ellenség is hívővé lesz.

Adja Isten, hogy életünkben látható legyen ez a kegyelem, Isten kezének a munkája, hogy ne csak hitben, hanem számban is növekedjen a gyülekezetünk közössége.


Imádkozzunk!

Hódolunk előtted mennyei Atyánk, hogy valóban gyermekeid lehetünk. Köszönjük, hogy nem egyedül kell követni téged, hanem együtt, a gyülekezet közösségében. Szeretnénk neked is megköszönni azokat a testvéreinket, akiken keresztül mi hallhattuk az evangéliumot. Köszönjük neked azokat, akiknek mi mondhattuk el és így lettek hívőkké. Hálásak vagyunk neked azért, hogy a mi gyülekezetünkben is sok mindenben látszik a te kegyelmed, kezed munkája. Arra kérünk téged, hogy legyen ezért a mi szívünkben is őszinte öröm és amikor téged keresőket hozunk ide, vagy akár ellenséges szándékúakat is, ez a kegyelem hadd nyerje meg őket, hadd láthassák a gyülekezeti közösségünkben, hogy szeretjük egymást.

Köszönjük Urunk neked, amikor engedted látni, hogy a gyülekezet gyógyult, megújult, mert a te kegyelmed szabadított. Arra kérünk, hogy hadd láthassuk a te kegyelmed jelét akkor is, amikor erőtlenek vagyunk, amikor megfáradunk, hogy újra kezdjünk el bízni és rád tekinteni. Segítsd itt is a bátorítás és a tanítás szolgálatát, kérünk. Legyél a tanítóinkkal, hogy hűséggel maradjanak meg az igei mérce előtt. Add, hogy amikor a nyáron különböző gyülekezetekbe, szolgálatokba mennek a pasaréti fiatalok és felnőttek, hadd éljék át ők is azt az örömet, amit Barnabás. Add, hogy a gyülekezetünk hadd lehessen így áldássá kezed munkája nyomán. Áldd meg az asszonyok közötti csendeshetet, szolgálatokat, te készítsd el a gyermekeinket majd szombaton, hogy mindannyian el tudjanak indulni és áldd meg a közöttük szóló igét is. Add, hogy ne csak a csendeshéten tudjunk örvendezni a te jelenlétedben és a közösség örömében, hanem a hétköznapokon is a gyülekezet életében. Köszönjük, hogy ez az esztendő ünnep lehet, de a jövőben is add, hogy boldogok lehessünk, örvendező keresztyének. Amikor pedig szomorúak vagyunk, tudjunk az Úrban örülni.

Imádkozunk Urunk most is népünkért, népünk vezetőiért, adj a mi népünknek és vezetőinknek megújulást. Add, hogy népünknek legyen jövője, elsősorban azért, mert hozzád tér. Add, hogy sok ellenség hadd térhessen hozzád. Segíts a helyünkön lenni a családunkban is, add, hogy már ma este is tudjuk szeretni őket.

Ámen.