PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. május 21. (áldozócsütörtök) Cseri Kálmán

VAN SZÓSZÓLÓNK

Alapige: 1Jn 2,1-2

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy egy munkanap végén is a mennyei seregekkel együtt dicsérhetünk téged.

Köszönjük, hogy valamennyire már ismerhetünk, és ez a kevés is olyan sokat jelent. Segíts növekednünk a te megismerésedben. Segíts minket, hogy minél inkább ismerünk, annál jobban rád tudjuk bízni magunkat, és annál bátrabban nyújtsuk a hitünk kezeit, hogy telerakhasd mennyei ajándékokkal.

Köszönjük, hogy mennybemeneteledkor is támogattad a mi ingadozó hitünket ígéreteiddel.

Kérünk, ragyogtasd fel előttünk most ezeket az ígéreteket, és taníts meg minket sokféle gondunk, nyomorúságunk, fáradságunk közül feltekinteni rád azzal a bizonyossággal, hogy minden ígéreted igaz, nem felejted el azokat, nem módosítod menetközben - számíthatunk azok teljesedésére. Köszönjük, hogy szemmel tartod a mi nyomorult, kicsi életünket. Köszönjük, hogy számon tartasz minket.

Kérünk, vedd kezedbe most is lelkünket, növeljed hitünket, tisztogass minket minden bűntehertől, és ajándékozz meg most igazi külső-belső csenddel, és ebben a csendben a te életünket gyógyító, gazdagító igéddel.

Ámen.

---

Igehirdetés

Tavaly ezen az ünnepi istentiszteleten arról volt szó, hogyan munkálkodik Jézus Krisztus mennybemenetele után is a földön. Hogyan végzi az Ő áldott munkáját bennünk és általunk.

Pál apostol életén szemléltük ezt. Láttuk, hogy öldökléstől lihegve indul Jeruzsálemből Damaszkuszba, hogy kiirtsa azokat, akik Jézus Krisztusban hisznek, és ez már Jézus mennybemenetele után történt, tehát ebben az időszakban, amiben mi is élünk. Jézus megállítja ezt a nekibőszült embert, leszállítja a magas lóról a szó átvitt értelmében is, bemutatkozik neki - miután Pál megkérdezi: ki vagy te, aki beszélsz velem? Szinte az ember maga előtt látja, hogy ha ott lenne az úton testben is Jézus, azt mondja: én vagyok Jézus, akit te éppen üldözöl. Pál elgondolkozik, és csodálkozik, hogy belevakul abba a mennyei fényességbe, ami őt körülvette.

Jézus ilyen valóságosan állította meg a benne hívők ellenségét. Ilyen valóságosan védte meg a Damaszkuszban élő keresztyéneket a zaklatástól és a pusztulástól.

Láttuk, hogy egy Anániás nevű tanítványt meggyőzött az Úr Jézus, hogy menjen csak el ehhez a Saulhoz, akitől ő rettegett, mert Jézusnak terve van vele. Anániás engedelmeskedik.

Azután egészen megváltozik belülről ez a Saul nevű bősz ember, és Jézus Krisztus engedelmes, hűséges tanítványa lesz.

Előbb benne végezte el Jézus a maga munkáját, azután általa végezte el úgy, hogy azután Pál később, a Római levél végén, ezt írta a gyülekezetnek: "Semmiről nem tudok, amit nem maga Jézus végzett volna el általam." Előbb benne, azután általa, a mennybe ment Jézus.

Ennyire igaz az, amit mennybemenetelekor mondott: "tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig." Ennyire igaz, csak az a bajunk, hogy azt tekintjük valóságnak, amit megfoghatunk, amit láthatunk. S mivel Jézust nem látjuk, ezért azt gondoljuk, hogy nincs. Nem számolunk vele. Csakhogy nem csupán materiális tapasztalatok vannak, hogy megfogom, hallom, látom, ízlelem, hanem vannak hittapasztalatok is, és amit a hitünkkel tapasztalunk, az ugyanolyan valóság, mint amit megfoghatunk, láthatunk és hallhatunk.

Kívánom a testvéreknek, hogy legyen minél több ilyen hittapasztalatuk, amikor nem kegyes túlzásként, hanem a valóságot megfogalmazva mondunk ilyeneket: megértettem, hogy az Úr Jézus azt akarja velem, hogy... Láttam az Ő munkáját a magam vagy mások életében... - a valósággal állunk szemben itt is.

Tavaly tehát arról volt szó, hogyan munkálkodik Jézus mennybemenetele után is itt bennünk és közöttünk. Annak az igehirdetésnek a végén megemlítettük, hogy folytatni kellene ezt azzal, hogy mit tesz Jézus a mennyben. Miért ment vissza a mennybe, mi célból, és mit tesz Ő most?

A Biblia sok fontos dolgot mond erről, és mindegyik kijelentés egy-egy nagy ígéret, ami érvényes ma is, ránk is, amiben megfogózhatunk a sokféle szellemi-lelki földrengés közepette, és amik biztos támpontot adnak a hívő embernek.

Mit csinál Jézus a mennyben? Négy bibliai igazságot, kijelentést szeretnék elsorolni.

1. Az első itt van alapigénkben. Azt írja az idős János - azt mondják, már kilencven év körül volt, amikor a leveleit írta: "Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek, ha pedig vétkezik valaki, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus, mert Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is."

Van szószólónk az Atyánál... Egy másik fordítás így adja vissza: van pártfogónk az Atyánál. Rendkívül gazdag jelentésű az a szó, ami itt az Újszövetség eredeti szövegében van. Azt jelenti, hogy valaki, aki mellém áll, mégpedig éppen akkor, amikor nagy szükségem van segítségre. Segít a gyengeségemben. Szószóló, mert amit én nem tudnék megfelelő módon előadni, azt Ő elmondja helyettem. Egyáltalán: kész helyettem és érettem valamit megtenni, amire én nem vagyok képes, de Ő képes arra, és ehhez semmi érdeke nem fűződik. Képvisel engem. Szószólóm.

Ügyvédnek is fordítják sokszor, a különbség csak az, hogy az ügyvéd általában védencének az ártatlanságát erősítgeti, Jézus pedig néven nevezi bűneinket, de utána mindjárt az Ő helyettes szenvedésére és halálára utal, és ennek alapján kéri a felmentésünket. Ilyen értelemben ügyvédünk, ilyen értelemben szószóló.

Ahogy azt a kereszten is tette. "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek." Vétkeztek, gyilkosok, de Ő a szószóló és kér bocsánatot a számukra.

"Engesztelő áldozat a mi bűneinkért." Engesztelő áldozat - és ennek alapján szószóló. Ebben benne van az, hogy vétkeztünk, a vétkeinkért halálos ítéletet érdemlünk, de innen folytatja a Szószóló, hogy ezt a halálos ítéletet viszont Ő elszenvedte helyettünk, és ennek alapján kér kegyelmet a számunkra az igazságos Istentől. Ezt jelenti a szószóló vagy a pártfogó. Nem tussolja el a mi vétkeinket, nem kisebbíti, nem magyaráz, nem menteget. Egyszerűen közli, hogy kifizettem az adósságukat. Ők nem tartoznak többé.

Hogy milyen jelentősége van egy szószólónak, arra nézve van egy gyerekkori emlékem. (Érdekes, hogy évtizedek múlva sem felejti el az ilyet az ember, ha valami nagy sérelem vagy öröm éri.) Olyan helyzetben voltak a szüleim, hogy nem tudtak elintézni egy fontos hivatalos ügyet, és tizennégy évesen engem küldtek a Hivatalba az ötvenes évek elején, amikor nem sok jóindulatra számíthatott az ember a hatóságtól. Nagyon féltem én is. Nem tudom, hányszor elmondtam magamban, hogy mit kell ott majd előadni. Ha kifelejtettem egy fontos mozzanatot, még jobban megijedtem: jaj, csak ott ki ne felejtsem. Megérkeztem. Sokan vártak ott az előszobában. Ráadásul be is voltam szorítva, mert valami délutáni iskolai foglalkozásra még vissza kellett érni. Ez még fokozta a szorongást bennem. Ott magamban elkezdtem csendesen imádkozni, s egyszer csak valaki megrázogatja a vállamat. Édesapámnak egy jó barátja, aki ott dolgozott, ment keresztül a szobán, s kérdezte, hogy mire vársz itt kis öcsi? Előadtam a gondomat. Kicsit gondolkozott és azt mondta: gyere velem.

Mentünk egy hosszú folyosón és megálltunk egy ajtó előtt, amire ez volt kiírva: főosztályvezető. Ő oda bement, mint aki otthon van, és egészen baráti stílusban előadta a nagy úrnak, hogy miről van szó, és hogy jó lenne, ha még most ez a fiúcska elvihetné a döntésünket. Olyan szavak is elhangzottak ott, aminek a jelentését sem értettem, a bürokrácia érthetetlen kifejezései, és egy óra múlva pecsétes papírral otthon voltam.

Jött egy szószóló. Én azt biztos, hogy nem tudtam volna úgy elmondani, azon az ajtón meg soha nem is mehettem volna be, de valaki, aki otthon van, aki tudja, hova kell menni, mit kell mondani, és szeret engem, az én érdekemben előadja az én ügyemet, és el van intézve.

Nos, ez egy nagyon szegényes, szerény példa arra, amit Jézus Krisztus tett érettünk. Ő szószólónk az Atyánál, és az Ő engesztelő áldozatára hivatkozva könyörül rajtunk. Hisszük-e mi ezt? A mi hitünknek a fundamentuma az, hogy ezt hisszük-e, és élünk-e ezzel a lehetőséggel, hogy van szószólónk az Atyánál.

Egyáltalán engedtük-e már, hogy ez átjárja az agyunkat, az egész gondolkozásunkat, onnan leszivárogjon a szívünkbe, és áthassa az egész lényünket? Én nem vagyok kiszolgáltatott, kis senki, akivel bárki, bármit tehet. Sőt, velem már senki, semmit nem tehet az én hatalmas Uram engedélye nélkül. Minden benne hívő fontos neki. Minket Ő számon tart, név szerint ismer. Van szószólónk az Atyánál.

Nem nekem kell magyarázkodnom, és főleg nem kell olyan ostobaságokkal előhozakodnom, hogy Istenem, én azért nem vagyok egészen bűnös. Én sok jót is tettem, meg szoktam áldozatot hozni másokért. - Ennek semmi értelme nincs. Ennek nincs súlya, nincs jelentősége a mennyben. De annak, aki a mennynek és a földnek a dicsőséges Ura, az Ő szavának van súlya, és Ő a hívők szószólója. Élünk-e ezzel a lehetőséggel, neki mondjuk-e el: Uram, tudom, hogy azzal kezdődik ez a mondat: ne vétkezzetek! De már megint vétkeztem. Jövök hozzád, a szószólóhoz. Képviseld az érdekeimet kegyelmesen.

Szoktunk-e hivatkozni Isten előtt Jézus Krisztus áldozatára? Hisszük-e, hogy személy szerint ránk is érvényes ez az áldozat? Meg szoktuk-e köszönni ezt? Meg szoktuk-e köszönni naponta? Unalmasnak és túlzásnak tartanánk? Aki átéli, hogy van szószólónk az Atyánál, az ezt soha nem unja meg.

2. A másik, amit megtudunk a Szentírásból: Jézus Krisztus egyebek között azért ment vissza a mennybe, hogy esedezzék érettünk. Több helyen is olvasunk erről a Bibliában: a Római levélben, a Zsidókhoz írt levélben is. Ő szüntelenül él, hogy esedezzék érettünk. (Róm 8,34, Zsid 7,25. 9,24).

Nem kell neki könyörögnie az Atyának, hiszen az Övé minden hatalom mennyen és földön. Talán úgy hangzik az értünk elmondott imádsága is, ahogy a Lázárért elmondott imádság: "Atyám hálát adok, hogy meghallgattál engem." Ezek után életre kelt a négy napja eltemetett halott. Az Ő isteni teljhatalmával bármit megtehet. Mindenesetre hordoz minket, képvisel minket ilyen értelemben is az Atya előtt.

A János 17-ben, a főpapi imában olvassuk: Atyám, én könyörgök azokért, akiket nekem adtál. Sőt nemcsak értük, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd benned. Ez azt jelenti, hogy ha valaki itt most hittel hallgatja azt, ami elhangzik, az bizonyos lehet abban, hogy Jézus a mennyben könyörög érte. Miért lehet bizonyos? Mert megmondta Jézus. Ez biztos ígéret.

Aki hittel hallgatja a róla szóló bizonyságtételt és olvassa a kijelentést, azért Ő szüntelenül könyörög. A legfelsőbb fórum előtt, az Isten egyszülött Fia imádságban hordoz minket. És ezt a nagy lehetőséget az övéinek is felkínálja.

Aki tehát másokért közbenjár Jézus előtt, az jézusi tevékenységet folytat, és sok csodálatos imameghallgatásról számolhatnak be azok, akik szoktak állhatatosan, hittel könyörögni másokért.

3. A harmadik, amit megtudunk arról, hogy mit tesz Jézus a mennyben, azt Ő maga mondta meg előre a tanítványoknak.

A János 14. rész elején olvassuk: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek."

Jézus a mennybemenetelekor előrement, hogy helyet készítsen nekünk az atyai házban. Abban a házban, aminek az ajtaját mi becsaptuk, ahonnan mi eljöttünk, hátat fordítva az Atyának, hogy majd mi nélküle akarunk boldogulni. Aztán nemhogy boldogok nem tudunk nélküle lenni, boldogulni sem tudunk nélküle. Ezt az ajtót nyitotta ki Jézus az Ő kereszthalálával. Ennek a jele volt: kettéhasadt a kárpit a templomban. És ezen a nyitott ajtón léphetnek be azok, akik Őbenne hisznek. Lelkiképpen hitben már itt, amikor pedig befejezzük ezt a földi életet, akkor egyenesen magához veszi az övéit, "hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek."

A hívő embernek ezt jelenti a halál. Ezt is olyan jó lenne egyszer végiggondolni minden részletében. Aztán - megint mondom - engedni, hogy leszivárogjon a szívünkbe és áthassa az egész lényünket. Meghalni azt jelenti, hogy ebből az ideiglenes otthonomból átmegyek a véglegesbe, amit Jézus készített el nekem. "Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek... és majd magamhoz veszlek titeket, és ti is ott lesztek, ahol én vagyok." Ezt jelenti a hívőnek meghalni.

Pál apostol, amikor már sejtette, hogy hamarosan kivégzik, akkor a Filippieknek ezt írta: "Kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb." Ő akkor éppen a rómaiak börtönében volt már régóta. Ott fázott is, mert írja Timóteusnak: hozd el a télikabátomat, amit útközben valakinél letettem. Beteg is volt, csalódott is többekben, még a jó barátokban is, és akkor közlik vele, hogy valószínűleg kivégzik a hitéért, Jézusért. És - bocsánat, ha így folytatom - Pál majdnem azt mondja: hurrá! Akkor jól járok: vége lesz minden rossznak, és kiteljesedik mindaz, ami eddig is már jó volt számomra, a Krisztussal való közösség, az Ő ajándékai. Kívánok átköltözni - mondja, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb, mint itt börtönben lenni. Ezt jelenti a halál, és Jézus ezt is ígéri a benne hívőknek: "Előre megyek, helyet készítek nektek, és majd magamhoz veszlek titeket."

Kiket? Azokat, akik már itt vele járnak. Nem mindenki kerül az atyai házba. Lesznek, akiknek Ő azt mondja: távozzatok tőlem, nem ismerlek titeket! Aki itt keresi Őt, ismeri Őt és vele jár, az érkezik meg oda, ahol Ő helyet készített.

Megint kérdezem: Hisszük-e mi ezt minden konzekvenciájával együtt? Így tudunk-e élni, küzdeni? Így gondolunk-e néha arra, hogy egyszer mi is befejezzük majd? Így tudunk-e gyászolni? Így tudunk-e elbúcsúzni azoktól, akiktől el kell? Egészen más távlatban gondolkozik az, aki tudja, hogy a mennybe ment Jézus helyet készít az övéinek. Hova megyünk mi, ha véget ér ez a földi élet?

4. És még egy negyedikről is szól a Szentírás. Mit csinál Jézus a mennyben? Azt olvassuk, hogy mennybemenetelekor Ő elfoglalta eredeti helyét, és attól kezdve ismét körülveszi Őt eredeti dicsősége.

A főpapi imában ezt kéri az Atyától: "Atyám, dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, ami az enyém volt már a világ teremtése előtt." Én megdicsőítettelek téged a földön - mondja -, most pedig add vissza azt a dicsőséget, amiről lemondtam, és az enyém volt a világ teremtése előtt.

A Biblia több helyen szól arról, hogy Jézus ma ebben a dicsőségben van. Itt megalázta magát. Az Ő testté létele, emberré létele már a maga megalázása volt, aztán megalázták Őt sokféleképpen sokan, és Ő mindent vállalt értünk, most azonban újra az Ő dicsőségében van.

A Jelenések könyvét tanulmányozzuk most vasárnaponként. Szinte minden fejezetében van szó arról, hogy hol az angyalok, hol a szentek, hol az egész kozmosz, az egész teremtett világ dicsőíti a Bárányt, aki a mennyei trónus mellett áll. Ilyeneket olvasunk például az 5. fejezetben: új éneket énekeltek ekképpen:

Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet,
és feltörd annak pecséteit,
(...)
és tiéd az uralom és dicsőség...
méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő, a gazdagság,
a bölcsesség, a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!

És a mennyei seregek és az egész teremtett világ magasztalja azt, aki az Atya jobbján ül, ami azt jelenti: vele azonos hatalma van, és ugyanaz a dicsőség illeti meg.

Milyen nagy kiváltság, hogy a benne a hívők már itt elkezdhetjük az Ő dicsőítését. Mert aki tudja Őt dicsőíteni, az éli át igazán a vele való közösséget. Aki kész újra és újra megvallani, hogy kinek ismerte meg Őt, kinek hiszi Őt, az lesz egyre bizonyosabb abban, hogy valóban az, akinek kijelentette magát.

Isten igéje tehát azt mondja: van szószólónk az Atyánál. Bátorít minket azzal, hogy Jézus szüntelenül esedezik az övéiért. Biztosít minket arról, hogy helyet készített az atyai házban az örök életet nyerőknek. Közben megtudjuk, hogy Őt szüntelenül dicsőítik a mennyben és a földön is a hívők, miközben sokan tagadják, gyalázzák, kétségbe vonják ígéreteit, és így nélküle küszködnek, roskadoznak a terheik alatt.

Jézus tehát mennybemenetele után is végzi a maga munkáját itt a földön bennünk és általunk. És amit a mennyben végez, az is érint bennünket, az is ajándék nekünk, azzal is minket segít, számíthatunk rá.

Amikor újra és újra végiggondoltam az Úr Jézus mennybemenetelét, többször eszembe jutott egy történet az evangéliumokból. Egy átdolgozott nap után a tanítványokat beszállította egy bárkába és átküldte őket a Genezáreti tó túlsó partjára. Ő pedig felment a hegyre imádkozni. A tanítványok már messze jártak, nem látták Jézust. Rájuk is esteledett, sötét volt. Ráadásul szembeszél fújt, sőt vihar kerekedett. Kétségbeestek. Azt olvassuk: Jézus pedig látta, hogy vesződnek az evezőkkel, és az éjszaka vége felé, hajnaltájban a negyedik őrváltáskor utánuk ment, beszállt a csónakba, és abban a pillanatban lecsendesedett a vihar, és máris ott voltak a túlsó parton.

Hogyan látta őket? Úgy, hogy Ő az Isten Fia. A tanítványok nem látták, azt hitték, nélküle maradtak. Talán bosszankodtak is, hogy miért nem jött Ő is velük, vagy miért engedi, hogy viharba kerüljön a bárkájuk? Sokféle kérdés megszólal ilyenkor bennünk. Jézus azonban szemmel tartotta őket, és kézben tartotta azokat az eseményeket is, amik dobálták a csónakjukat.

A mennybe ment Jézus is szemmel tart minket, kezében tartja életünk eseményeit. Nyugodtan számíthatunk rá. Ha két szóba kellene összefoglalni a mai üzenetet, a mai evangéliumot, akkor azt kérném, hogy vigyük magunkkal ezt az ígéretet, ezt a tényt: van szószólónk.

Legyen nekünk is szavunk hozzá. Minél többször, minél egyszerűbben, minél őszintébben. Feledkezzünk bele olykor a vele való beszélgetésbe, tudván azt, hogy miközben mi sokszor ügyetlenül, egyszerűen elmondjuk a magunk imádságát, Ő, az Isten Fia szüntelenül esedezik érettünk, és vár minket. Elkészített hely vár a mennyben.

---

Imádkozzunk!

Jézus Krisztus, köszönjük, ha mi is tapasztalhattuk már, hogy velünk vagy minden napon. Köszönjük, ha egészen valóságosan megérthettünk igazságokat igédből. Köszönjük, ha tudjuk, mit jelent: tanácsolod a benned bízókat. Köszönjük, hogy sok olyan veszedelemtől is te őriztél meg, amikről nem is tudtunk, vagy csak utólag értesültünk arról, hogy mi fenyegetett. Köszönjük, hogy számíthatunk rád. Köszönjük, hogy hűséges vagy.

Bocsáss meg, hogy olyan sokszor hitetlenkedünk, kétségbe vonjuk igazmondásodat, lebecsüljük mindenható hatalmadat. Magunkból indulunk ki, és azt gondoljuk, te is ilyen vagy, mint mi.

Valljuk, Urunk, hogy nem ilyen vagy. Nem ember az Isten. Valljuk: néked adatott minden hatalom mennyen és földön. Így szeretnénk számítani rád a továbbiakban.

Köszönjük közbenjáró imádságodat. Köszönjük mindazt, amit értünk, helyettünk tettél. Köszönjük, hogy bizonyosak lehetünk abban: szemmel tartasz és karban tartasz minket a továbbiakban is.

Erősítsd meg bennünk ezt a hitet, és taníts minket életünk nehézségei közül is tereád nézni, aki úgy mentél vissza a mennyei dicsőségedbe, hogy közben egészen valóságos módon itt vagy velünk.

Ámen.