PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. április 19.
(vasárnap, konfirmáció)

Cseri Kálmán


SZEMLÉLŐKBŐL KÖVETŐK


Alapige:Lk 24,21-35

"...Pedig mi abban reménykedtünk, hogy Ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, de nem találták Jézus testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését látták, akik azt hirdették, hogy Ő él. El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; Őt azonban nem látták."

Akkor így szólt hozzájuk Jézus: "Ó ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?" És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.

Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, Ő azonban eltűnt előlük.

Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" Még abban az órában útra keltek, visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel Őt a kenyér megtöréséről.


Imádkozzunk!

Istenünk, tele van a szívünk hálával, el sem tudjuk sorolni mi, mindent lehetne, kellene megköszönnünk neked.

Köszönjük türelmedet, köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szeretsz minket, ezért terjesztetted ki reánk a te irgalmasságodat.

Köszönjük azokat a gyermekeket, akiket ifjúvá növeltél. Köszönjük a szüleiket, nagyszüleiket. Köszönünk minden értük hangzó imádságot és azt a bizonyosságot, hogy kéréseink megvannak előtted.

Köszönjük azokat a felnőtteket, akiket felnőtt korban kerestél meg, Úr Jézus. Áldunk azért, mert tudhatjuk: nem mi keresünk téged, te azért jöttél, hogy megkeresd és megmentsd mindazokat, akik elvesztek. Mi már tudjuk, hogy nélküled elveszett emberek vagyunk.

Áldunk, mert azért lehet reménységünk, mert te emberré lettél, helyettünk meghaltál a bűneinkért, dicsőségesen feltámadtál, és ma is élsz. Hisszük, hogy itt vagy közöttünk úgy, ahogy azt megígérted.

Köszönjük neked mindazt, amit eddig a te igéddel elvégeztél az életünkben. Kérünk, folytasd ezt a munkát kegyelmesen. Te magad szólj hozzánk most is az írott igén és annak magyarázatán keresztül. Növeljed a hitünket, és töltsd meg a szívünket azzal a békességgel, reménységgel, örömmel, amit csak te tudsz adni a benned bízóknak. Hadd tartozzunk mi mindnyájan ezek közé.

Tedd ajándékká, ajándékozásod alkalmává ezt az ünnepi istentiszteletet is most.

Ámen.


Igehirdetés

Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet. Ma elsősorban a konfirmációjukra készülő testvéreinket és szeretteiket. Köszöntjük a vendégeket, némelyek nagyon messziről jöttek. Ez is mutatja, hogy nagy ünnep ez, nemcsak a szűk gyülekezet körének, hanem másoknak is. Azért imádkoztunk, hogy az Úr Jézus jelenléte tegye valóban ünneppé, ezt az órát pedig istentiszteletté.

Ennek az istentiszteletünknek három része van: az igehirdetés után kerül sor a konfirmálók hitvallás- és fogadalomtételére, utána pedig azok, akik eddig nem részesültek a keresztség sákramentumában, részesülnek abban. Egy kicsit így a szokásosnál hosszabb lesz, de mindvégig olyan ige hangzik, ami mindnyájunkat épít majd.

* * *

Ennek a történetnek az eleje és a vége között igen nagy különbség van. Az elején két elkeseredett, céltalan, csüggedt ember indul el szomorúan haza a falujukba, a történet vége pedig arról szól, hogy néhány óra múlva ugyanez a két férfi ugyanazon az úton, szinte szárnyakat kapva, röpül visszafelé. Valami nagyon fontos mondanivalójuk van, amivel igen sokaknak tudnak majd segíteni. Mi történt közben? Egyáltalán mi történik itt?

A leírásból tudjuk, hogy eredetileg nagy várakozással indultak el a Jeruzsálemtől mintegy tizenkét kilométernyire levő falujukból a szent városba, a nagy páskaünnepre. Úgy hallották, hogy Jézus is ott lesz, és elesett, nyomorult helyzetben tengődő népüknek már csak Jézustól reméltek valamiféle segítséget.

Legnagyobb megdöbbenésükre azonban éppen azokban a napokban, egy bizonyos pénteki napon végezték ki Jézust. Keresztre feszítették. Lelkileg teljesen összeomlott ez a két férfi. Valami mérhetetlen keserűség van ebben a mondatukban, amit olvastunk: "... pedig mi azt reméltük, hogy Ő fog segíteni a mi népünkön..." Ez azt jelenti, hogy most már nincs mit remélni, mert nincs kiben reménykedni.

Az ünnep végeztével, vasárnap délután hazaindultak. Áradt belőlük a keserűség. Ketten mennek, beszélgetnek, és újra, újra azt hajtogatják, amit átéltek a szent városban. Vádolják a nép vezetőit, rettenetesen sajnálják magukat és szemernyi remény sem maradt a lelkükben.

Eközben csatlakozik hozzájuk egy harmadik férfi, a feltámadott Krisztus, csak ők most még nem ismerik fel. Neki is elpanaszolják keserűségüket. Jézus pedig türelmesen végighallgatva őket, elkezdi magyarázni nekik a Bibliának azokat a részeit, amik a Messiás szenvedéséről és megdicsőüléséről szóltak. Embereink, mint a szivacs, isszák magukba Jézus szavait, szomjasan hallgatják annyira, hogy amikor estefelé hazaérkeznek a házukhoz, nem is engedik Őt továbbmenni, hanem behívják szállásra. És ott történik valami egészen különös dolog.

Jézus nem vendégként viselkedik, hanem házigazdaként. Ez ugyanolyan szokatlan és megdöbbentő volt akkor, mint ma lenne. Ő oszt a háziaknak kenyeret, és miközben ők ezt tudomásul veszik, egyszerre csak megnyílik a szemük, felismerik útitársukban Krisztust, Ő pedig eltűnik előlük.

Ez a két ember mindenféle hosszas tanácskozás nélkül, azon nyomban, egy akarattal felugrik és sietnek vissza Jeruzsálembe, hogy minél előbb elmondják minél többeknek, akik hozzájuk hasonló reménytelen, csüggedt, kétségbeesett állapotba kerültek Jézus halála miatt, hogy valóban igaz, amit az asszonyok reggel mondtak, valóban feltámadt a halálból, valóban él. Ők már tudják, együtt mentek vele az úton. Ott ült az asztaluknál. Halleluja, Jézus győzött, halleluja, Jézus él! Minden okunk megvan az örömre.

Egészen nyilvánvaló az a változás, ami ennek a két embernek a lelkében rövid idő alatt végbement. Kezdetben csak szemlélői voltak Jézusnak és munkájának. Aztán hallgatóivá váltak, miközben az úton magyarázta nekik a Bibliát. Itt a végén pedig követőivé, sőt követeivé lesznek, akik másoknak is elújságolják ezt a nagy győzelmet, ezt a nagy evangéliumot, hogy Jézus feltámadott és él.

Szemlélő, hallgató, követő. Ezeken a lépcsőkön vezette fel őket a dicsőséges Krisztus, és ezen az úton akar ma is végigvezetni minden benne hívőt.

Amíg csak szemlélői voltak Jézusnak, addig is rokonszenveztek vele, de kívül maradtak Jézus ügyén. Távolról tisztelték Őt, és gyakorlatilag semmi közük nem volt hozzá. Semmit nem kaptak tőle. Vártak valami általános nagy segítséget, amiről pontosan maguk sem tudták, hogy mi lesz az, de ha valaki segíthet, akkor ez Jézus, aki lehet, hogy igazat mond és csakugyan Ő az Isten Fia, a tettei - ezt mintha hitelesítenék -, de sosem lehet tudni, hogy ki kicsoda. Mindenesetre, ha valaki még segíthet, az Ő.

Egy ilyen távoli reménykedés élt bennük, de igazából nem ismerték Jézust, és nem volt kapcsolatuk vele. Amikor hallgatóivá váltak, kénytelenek azzá válni, mert magyarázta nekik az megmozdult a szívük. Olyan szép az, ahogy Károli fordítja: gerjedezett a szívük. Itt azt olvastuk: hevült a szívük. Engedett a fagyos hidegségéből. Újra megmozdult benne valami remény, hátha mégis történik valami jó. Hátha lesz valami megoldás. Hátha ad valami segítséget valaki. De Jézust már megfeszítették.

Egyáltalán nem véletlen, hogy mit kellett hallgatniuk. Jézus tudatosan az Ő szenvedéséről szóló bibliai kijelentést elemzi és magyarázza nekik, hogy legyen világos számukra, hogy ezeket kellett - mondja itt hangsúlyosan - szenvednie, mert így intézte el az ő ügyüket. A kereszten nem véletlen baleset történt, és nem csupán a hatóság Jézussal szembeni gyűlölete fejeződött ki. Örök isteni terv valósult meg. Ennek a két embernek az ítéletét is elszenvedte ott Jézus, meg az enyémet is, és a tiéteket is. Ezt kell megérteniük ahhoz, hogy megszabaduljanak a csüggedéstől.

Amikor valaki megérti, hogy személyesen őhozzá jött Jézus, érte tett valamit, neki kínál ajándékot, akkor gyógyul a lelke, akkor kezd kijönni abból a reménytelen állapotból, amibe enélkül került, mert akkor ismeri meg, hogy kicsoda az Isten és mit tett értük.

Amikor felismerik útitársukban a feltámadott Krisztust, akkor nyer értelmet mindaz, amit addig hallottak. Amit csak félig értettek, vagy egyáltalán nem. Karnyújtásnyi közelbe kerül hozzájuk, ami elérhetetlen távol volt. Valóság lesz az, amit nem is mertek hinni: mégiscsak van segítség, mert van segítő. Tudja meg hát az egész világ! És nekiindulnak éjszakának idején, hogy vigyék a jó hírt másoknak is.

Ez azóta is így történik. Az élő Krisztussal való személyes találkozás során nyílik ki ma is a szeme a szó lelki értelmében mindenkinek. Egészen addig valami furcsa sötét szemüveget hordunk, amivel próbálunk tájékozódni a valóságban, de sokszor mellényúlunk, mellélépünk, és utólag bánjuk annak a következményét. Ebben a állapotában egyedül érzi magát mindenki. Úgy gondolja, nincs segítség, mert nincs segítő.

Amikor valaki behívja az életébe az élő Krisztust, úgy, ahogy ők behívták a házukba, amikor valaki elkezd engedelmeskedni neki a legkisebb mértékben is, úgy, ahogy ők tudomásul vették, hogy Jézus Úr az ő házukban, és Ő parancsol, akkor nyílik meg a szeme az embernek. Akkor jut el a szívhez egészen személyesen Jézusnak az egész, személyes szava: "Ne félj, én megváltottalak, név szerint ismerlek, enyém vagy, számíthatsz rám." És akkor telt meg tartalommal az ő életük is, akkor lett egyszerre világos a számukra, hogy mi most a feladatuk. Küldetést kaptak, olyan mondanivalóval álltak elő, ami mindenkinek segítséget jelentett, és mindez egészen természetesen, magától, magától a Szentlélektől történt.

Sőt, az ilyen ember egyszerre túllát a földi élet határain is, és teljes bizonyossága lesz arról, hogy Jézus érdeméért örök életet adott neki az Isten. Éppen ezért nem fél többé sem az élettől, sem a haláltól. Tud olykor nagyon nehéz körülmények között is örömmel élni, és tud reménységgel meghalni.

Így lettek ők szemlélőkből hallgatókká, s hallgatókból követőkké. Erre hív minket is a mi Urunk.

Azok a testvéreink, akik most konfirmációi hitvallást tesznek majd, úgy kerültek a gyülekezetbe, mint szemlélők. Meg akarták nézni, ki az a Jézus, mit tanított, mit tanítanak róla. Sokan megrendítő őszinteséggel el is mondták ezt. Egyszer valaki úgy fogalmazott: eljöttem ide, megnézem, mit árulnak maguk. Ez helyes. Mielőtt megvesz az ember valamit, meg kell nézni. Szemlélőként nézzük, ki Jézus, igaz-e, amit róla mondanak, igaz-e, amit Ő mondott vagy mond.

Aztán sok mindent hallottatok itt az órákon az Úr Jézusról, remélem, hogy tőle magától is. Kénytelenek lettetek hallgatókká válni. De vajon hányan lesznek közületek, akik Jézus Krisztus követői, igazi tanítványai lesznek?

Kodály Zoltánnak egyszer valaki említett egy nevet és hozzátette: ő is a mester tanítványa volt. Mire Kodály hangsúlyosan így felelt: soha nem volt a tanítványom, csak hallgatta az előadásaimat. Mert ez nagy különbség. Aki hallgató, az még kívülálló, az maradhat semleges, még nem foglalt állást, talán nem is akar. Aki csak hallgatja a másik előadásait vagy nézi, mit hogyan tesz, az az illető személyétől és gondolkozásától még nagyon távol maradhat.

A tanítvány, az elkötelezett ember. Jézus korában a tanítványok együtt éltek a mesterrel. Éjjel-nappal együtt voltak. És ha valamivel nem értett egyet a tanítvány, amit a mester mondott, akkor másik mestert választott. De egy mester tanítványának lenni azt jelentette, hogy teljes belső azonosulásra jut el az illető, teljes meggyőződéssel és önként. Hogy nemcsak tanulni akar a mestertől, hanem követni akarja őt minden tekintetben. Hasonlítani is akar hozzá.

Jézus Krisztus erre hívott mindig, mindenkit, és erre hív ma is. Azt szeretném kérni: legyetek annyira igényesek, hogy nem éritek be ennél kevesebbel. Nem érdemes egy kicsit vallásosnak lenni. Nem érdemes olyannak lenni, amiről Jézus azt mondja: az e neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Vagy akikről Pál apostol ezt írja: megvan náluk az istenfélelem látszata, de annak az erejét megtagadták.

Jézus az Ő tanítványait erőteljes, diadalmas, győzelmes életre akarja elsegíteni. Olyan értékeket bíz rájuk, amiket csak tőle lehet kapni, de amiknek mindegyike hiánycikk ebben a világban, következésképp az Ő tanítványai mérhetetlenül tudják gazdagítani a környezetüket azzal, amit ők is úgy kapnak Jézustól. Ilyen hasznos emberekké akarja Ő formálni elkötelezett követőit, tanítványait. És azt a bizonyosságot is adja nekik, hogy Jézus érdeméért örök életük, üdvösségük van.

Figyeljünk meg egy asztalost, fogorvost vagy bármilyen hivatásban dolgozó embert. Nézhetjük hosszú ideig, hogyan végzi a munkáját. Szemlélőként még semmi közünk egymáshoz. Aztán ha nagyon érdeklődik valaki, és hajlandó az illető magyarázni, akkor elmondhatja, melyik szerszám mire való, hogyan lehet használni. Itt már hallgatója lesz, de ebből még a többieknek nincs hasznuk. Ha megtanulja azt a hivatást, begyakorolja, és ő is tudja, mit mire lehet használni, akkor lesz hasznos ember másoknak.

Jézus Krisztus ilyen profi tanítványokat akar formálni belőlünk, akik tudják, mi végre vannak a világon. Akik tudják, hol a helyük - mint ennek a két embernek is akkor zökkent vissza az élete a helyére, amikor Jézust felismerték. Akik tudnak olyan örömhírt mondani, amit a feltámadott Krisztustól hallottak ők is, akiknek az élete hitelesítő illusztrációja mindannak, amit mondanak, akiken keresztül mennyei értékek áradnak ebbe a lelkileg egyre szegényebb világba.

Ez a történet azt hirdeti: ehhez meg kell értenie valakinek, hogy mi volt Jézus szenvedésének a célja, és találkoznia kell az élő Krisztussal. Ezért hívunk mindenkit igét hallgatni. Nem azért, hogy többen legyünk, hanem azért, mert azoknak, akik elkezdik hallgatni az igét, ez mérhetetlenül sokat jelenthet, mert eközben kezd hevülni a szívük - ahogy itt a két emmausi férfi mondta -, és ezt követően nyílhat ki a szemük, ismernek rá a ma is élő Krisztusra, kerülnek vele személyes kapcsolatba, hiszen a hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének hallásából.

Történetünk elején áradt a keserűség ezekből az emberekből, mert azzal volt tele a szívük. A közepén megmozdult a szívük, mert Isten igéje mozgásba hoz minket és munkálkodik bennünk. A történet végén pedig árad belőlük az öröm, az örömhír, görög szóval: evangélium, és ezzel erősítik egymást ott a kis gyülekezetben, Jeruzsálemben, mert most már ezzel volt tele a szívük.

Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy ma nagyon sok keserű ember él körülöttünk. Ma sokféle megszorítás szorongat bennünket, és nem tudjuk még, mi következik. Sokan úgy érzik, minden okuk megvan arra, hogy ilyen csüggedt, lemondó, reménytelen állapotba kerüljenek. Kik azok közöttünk, akik ismerik az élő Krisztust, akik folyamatos, személyes lelki kapcsolatban vannak vele a hit által, akik éppen ezért folyamatosan kapnak tőle mennyei ajándékokat, áldásokat, amikkel folyamatosan tudják gazdagítani a környezetüket, és akik már most bizonyosak abban, hogy örök életük van Jézus Krisztus érdeméért?

Jézus ilyen életre hív minket. Azokat is, akik most tesznek majd fogadalmat, azokat is, akik valamikor régen, évekkel, évtizedekkel ezelőtt itt, vagy valamelyik ugyanilyen fehér falú templomban fogadalmat tettek, azokat is, akik még nem tettek semmilyen fogadalmat, mindnyájunkat ilyen gazdag életre hív. Így mondja most nektek, nekünk, mindnyájunknak:

"Aki nékem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is, és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya." (Jn 12,26).


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert türelmesen hívogatsz bennünket. Köszönjük, hogy lehet növekedni a te megismerésedben, a veled való közösségben, a neked való szolgálatban.

Köszönjük, hogy te, akinek az Atya nem kedvezett, hanem odaadott mindannyiunkért, mindent nekünk akarsz ajándékozni, amire szükségünk van.

Szeretnénk megvallani, Urunk, hogy nem akarjuk csupán nézni azt a sok jót, amit te kereszthaláloddal és feltámadásoddal megszereztél a benned hívőknek. Szeretnék megkapni ajándékaidat. Szeretnénk örömmel továbbadni másoknak. Őrizz meg minket attól, hogy semleges szemlélők vagy langyos hallgatóid legyünk. Szeretnénk követőid, sőt követeid lenni.

Vezesse a te Szentlelked a gondolkozásunkat, egész életünket, járjon át minket, adj nekünk helyén mondott igét, hogy tudjuk egymást vigasztalni. Ajándékozz meg megszentelt élettel, hogy tudjuk életünkkel is mutatni másoknak az életre vezető utat, a hozzád vezető utat.

Könyörgünk ma különösen azokért, akik vallást tesznek a hitükről. Adj nekik benned való élő hitet, adj növekedést a te megismerésedben és a hitben. Kérünk, tedd lelki otthonukká ezt a gyülekezetet. Hadd találják meg feladataikat, szolgálatukat, és hadd legyen nyomasztó körülmények között is mindannyiunknak csendes, megalapozott örömünk tebenned.

Kérünk, segíts a te dicsőségedre eltöltenünk életünk hátralevő idejét.

Ámen.