PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. augusztus 19.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


A KENYÉR


Alapige:Jn 6,51

"Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem."


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Édesatyánk, áldunk téged, mert mi is többször tapasztaltuk már, hogy te tudod igazán lecsendesíteni háborgó lelkünket, te tudsz megszabadítani sokféle félelemtől és szorongástól, te vagy a mi segítségünk, erős kővárunk, és aki benned bízik, annak adsz reménységet a szívébe. Magasztalunk téged mindezért.

Köszönjük, hogy színed előtt lehetünk most mindnyájan. Áldunk jelenlétedért. Köszönjük neked, megváltó Urunk Jézus Krisztus, hogy ígéreted szerint igédben és Szentlelkedben ott vagy, ahol téged kereső emberek összejönnek. Tudjuk, hogy a keresést is te ébreszted a szívünkben. Te oltasz belénk vágyat a te szent személyed után, a te mélyebb megismerésed után. Ajándékozz meg minket ezzel a vágyakozással és elégítsd ki ezt a mi vágyunkat.

Engedd, hogy veled találkozzunk itt most. Segíts, hogy az emberi szó mögött felismerjük a te hozzánk szóló igédet, azt az igét, amivel világokat teremtettél, és amivel az életünket is egészen újjá tudod formálni.

Köszönjük, hogy úgy jöhetünk, amint vagyunk. Bizony így kell folytatnunk, Urunk: sok bűn alatt. Bocsásd meg mindazt, amivel az elmúlt napokban vétkeztünk ellened és egymás ellen. Olyan szomorúan tapasztaljuk, hogy csakugyan készek vagyunk minden parancsodat megszegni, és képtelenek vagyunk a magunk erejéből egyet is azok közül maradék nélkül megtartani. Köszönjük, hogy te teszel erre képesekké minket. Támassz vágyat a szívünkben akaratod megismerésére és cselekvésére. Szentlelkeddel tégy minket képesekké arra, hogy a te akaratodat cselekedjük. Hogy így azzal töltsük a testben hátralevő időnket, amire adtad, hogy értelmes életünk legyen, és a te dicsőségedre tudjunk élni.

Kérünk, szólíts meg most minket személyesen. Engedd, hogy azt értsük meg az igéből, amit nekünk mondasz. Tisztogasd, gazdagítsd kegyelmesen az életünket és hitünket.

Ámen.


Igehirdetés

Ma a kenyérről szeretnék beszélni. Két oka van ennek: az egyik, hogy régi hagyomány református gyülekezeteinkben, hogy az augusztus 20-hoz legközelebb eső vasárnapon hálát adunk Istennek az új kenyérért. A másik oka: akik bibliaolvasó vezérfonalunk szerint olvassák naponta a Szentírást, az elmúlt héten a János evangéliuma 6. részét olvastuk, amelyikben Jézus egy másik kenyérről tanított, aki Ő maga, s ilyen furcsákat mondott, mint amit most is hallottunk az igéből. Vajon hogyan kell helyesen értelmezni Jézusnak ezt a nehezen érthető tanítását?

1. Először valamit a mindennapi kenyerünkről. Általában az életszükségleti dolgokat kenyérnek szoktuk nevezni. Ami kell ahhoz, hogy életben maradjunk, sőt, hogy teljes emberi életet éljünk, az a kenyér.

Jézusnak mindig gondja volt az emberek kenyerére. A Mi Atyánkban a testi szükségeink közül ez az egyetlen, amiért külön könyörgött: a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És mielőtt a mennyei kenyérről szóló részletes tanítását elmondta, ami ebben a fejezetben olvasható, előtte jól tartott kenyérrel egy többezres éhes sokaságot. És összeszedette velük a maradék darabokat, mert Jézus számára a kenyér szent volt. Azt nem lehet eldobni, azon nem lehet taposni, abból nem lehet szemét. A kenyér Isten ajándéka, nélkülözhetetlen feltétele az életünknek.

Ugyanakkor a Biblia gyakran hangsúlyozza, hogy legyen mindannyiunknak fontos a másik ember kenyere is. Ne tudjon senki jóízűen eszegetni úgy, hogy mellette éhezik valaki. Tanuljuk meg Istentől kapott ajándékainkat megosztani egymással.

Amikor Isten Ezékiel prófétán keresztül Samária bűneit ostorozza, akkor a legsúlyosabbnak ezt tartja, amit mindenekelőtt említ: azért jön az ítélet, és az a bűne Samáriának, hogy "kenyérbőségben volt, de a nyomorultat és a szegényt mégsem támogatta." Neki volt bőven, és akinek szűken volt, vagy semmi sem volt, annak nem adott. Ez mindig súlyos bűn Isten ítélete szerint. (Ez 16,49).

A kenyér szentségének a tudata elhalványulóban van. Ma sokan turkálnak a kenyérben, válogatnak, kidobják a szemétbe, és elfelejtjük azt, hogy egy milliárd ember ma este is éhesen fog lefeküdni. Percenként tíz kisgyermek hal éhen vagy szomjan. Nem azért, mert ma nem tudott eleget enni-inni, hanem mert napok óta semmit nem tudott enni vagy inni.

Adjunk hálát Istennek azért, hogy az idén is a fagy és aszály ellenére megadta a kenyérnek valót, ha szűkebben is, mint a korábbi esztendőkben, és minden alkalommal hálaadással vegyük kezünkbe és tegyük a szánkba a mindennapi kenyeret.

A XXI. századi jóléti társadalmak emberét az jellemzi, hogy kenyér helyett sokszor zsemlére vágyik, tápláló kenyér helyett műanyag csipszeket majszol, és az jellemzi, hogy egészséges búza vagy rozslisztből készült kenyér helyett mindenféle műanyagokkal, adalékokkal és festékekkel tömnek bennünket.

Régen a kenyér lisztből és kovászból készült, néha egy kis krumplit is tettek bele, és hagytak elegendő időt arra, hogy megkeljen és megsüljön. Mióta a kenyérgyárak ontják a kenyeret, hogy gyorsabban és olcsóbban lehessen előállítani, azóta jöttek divatba kovász helyett az ún. adalékanyagok. Először 100 kilónyi kenyérhez legfeljebb 10 dekányi adalékanyagot volt szabad keverni, ma már ennek a tízszeresét teszik bele: 100 kilóhoz 1 kilót, néha többet is. Pedig ma is érvényes az, amit egy olyan pék mondott, akinek az apja, nagyapja, dédapja is pék volt, hogy a jó kenyérhez három dolog szükséges: kovász, szív és lélek.

Mi olyan kenyeret eszünk, amiből sokszor mind a három hiányzik. Nincs mit választanunk, megvesszük és megesszük azt, ami van. A Biblia arra figyelmeztet minket, hogy az a fontos, hogy legyünk hálásak a kenyerünkért, legyünk készek mindig megosztani másokkal, és legyünk elégedettek azzal és annyival, amennyit éppen kaphatunk, mert nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel.

2. Alapigénk azonban arról szól, hogy Jézust elszomorította az, hogy azok az emberek, akik részesedtek az öt kenyér megsokasításában, akiket Ő megvendégelt azon a jeles napon, utána is csak azért keresték Őt, hogy kenyeret kapjanak tőle. Ennek kapcsán Jézus két nagyon fontos igazságra figyelmeztette őket, és figyelmeztet ma minket is.

a) Nem csak kenyérrel él az ember. Az embernek lelke is van, és a lelkét is táplálnia kell, ha emberi életet akar élni. Így olvassuk ezt ennek a fejezetnek a közepén: "Bizony, bizony, mondom néktek, nem ezért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert Őt pecsétjével igazolta az Isten." (Jn 6,26).

Az egyik tehát az, hogy ne csak kenyeret, hanem lelki táplálékot is vegyen magához az ember, ha ember akar lenni.

b) A másik, amit Jézus mond, hogy nem az lesz igazán gazdag, aki valamit kér tőle, hanem aki Őt magát akarja, Őt magát kész elfogadni, befogadni. Vele jut olyan közösségbe, ami egyre mélyül, gazdagodik és gazdagítja őt is. Az élő Krisztussal lesz lelki egysége. Olyan egység, mint amilyen a megevett kenyér meg a között van, aki azt megette. Amit megeszünk, az a mienkké válik. Az nem külön életet él tőlünk, az eggyé lesz azzal, aki megette. A Biblia ezt nevezi hitnek, ezt a valóságos kapcsolatot az élő Krisztussal, ami mindig a neki való engedelmességet is jelenti.

Nézzük meg egy kicsit közelebbről Jézusnak ezt a két figyelmeztetését.

Az egyik tehát az, hogy nemcsak kenyér a test táplálására, hanem minden Istentől kínált táplálék a lélek erősítésére is. Ne csak a testtel foglalkozzunk, hanem a lelkünkkel is. A léleknek is szüksége van ennivalóra, mosdatásra, a vele való foglalkozásra, karbantartásra. Ellenkező esetben lélektelenné válik az ember és a társadalom, aminek szomorú tanúi lehetünk. A lelkünkkel való foglalkozás nem olyan fényűzés, amit fontosabb feladatok híján ráérő emberek megengedhetnek maguknak, hanem ez ugyanolyan életszükségleti feladat, mint a testünk táplálása.

Jellemző, hogy mennyi időt és gondot fordítunk a test táplálására és a lélek táplálására. Egyszer valakit, aki többször büszkélkedett azzal, hogy milyen egészséges életmódot folytat és mennyire vallásos ember, megkérdeztünk, hogyan szokott indulni a napja? Egészen lázba jött és kezdte részletesen mondani: idejében fel kell kelni, tornászni, utána tisztálkodni, fogat mosni - részletesen elmondta, hogyan, miképpen. Ő szerényen él, nincs sok ruhája, de mindig ad arra, hogy tiszta, rendes öltözete legyen, aztán fontos nyugodtan megreggelizni, és úgy menni a munkába.

Aztán később szóba jött, hogy ki mit olvasott aznap a Bibliából. És mint a legtermészetesebb dolgot mondta, hogy ő semmit, a gondos előkészület mellett erre nem marad ideje az embernek. De ő nagyon vallásos ember.

A testünk karbantartására sok időt és gondot fordítunk, a lélek karbantartására nagyon keveset vagy sok ember semmit nem fordít.

Jézus hangsúlyozza, hogy teljes emberi életet csak az él, aki ugyanúgy törődik a lelkével, mint a testével. Jó lenne, ha mától kezdve tudatosan kigyógyulnánk ebből a kóros, beteges egyoldalúságból, és adnánk enni naponta a lelkünknek. A lélek tápláléka az ige, a lélek tápláléka az Istennek való engedelmesség. Aztán lelki mélylégzést is végeznénk az imádság által, és a lelkünk is magához térne, megerősödne.

A másik panasza Jézusnak az, hogy csak tőle akarnak sokan kapni ajándékokat, de Őt magát elutasítják. Kenyér kell, de Jézus nem kell. Az Üdvözítő ajándékaira szükségünk van, és azt gondoljuk, hogy az Üdvözítőre magára nincs. Jézus gondolatait, gondoskodását, alkalmi segítségét szívesen veszi sok ember, de vele magával nincs kapcsolata. Kevesen vannak - ezt panaszolja itt Jézus -, akik feltétel nélküli, okoskodás nélküli hittel elfogadnák Őt annak, akinek mondta magát, aki Ő valójában: Isten Fiának, a világ Megváltójának, az életünk Urának, és így a vele való életközösségben folytatnák tovább az életüket. Ezt jelenti a Biblia nyelvén hinni. És ezt érti Jézus ezeken a furcsa kifejezéseken, amiket itt olvastunk, hogy aki nem eszi az Emberfiának a testét, nincs élete. "Aki eszi az Emberfiának a testét, annak örök élete van, és én feltámasztom azt az utolsó napon."

Nyilvánvaló, hogy nem kannibalizmusról van itt szó. Még az úrvacsoráról is csak áttételesen. Semmiképpen nem tanít Jézus valamiféle átlényegülésről, hogy a kenyér az Ő valóságos testévé válna bármiféle csodálatos folyamat révén. Egyszerűen az a bibliai gondolat jelenik itt meg, hogy valamit megenni azt jelenti, hogy vele eggyé válni, vele azonosulni.

Amikor Isten Ezékiel prófétát a nehéz küldetésébe elküldi, és rábízza az üzenetet, akkor azt mondja: edd meg ezt a könyvtekercset. Ott Ezékielnek nem papiruszt kellett elkezdeni rágni, hanem a könyvtekercsben leírt isteni akarattal kellett egészen azonosulnia. Úgy kell hirdetnie azt a népnek, mint amivel ő egyetért, mint ami az övé is, mint aki lenyelte azt a kemény üzenetet, amit Isten reá bízott. Többször szoktuk ezt átvitt értelemben is mondani: lenyelni valamit.

Amikor Jézus arról beszélt, hogy az Ő testét enni, akkor erre a nagyon mély belső azonosulásra, erre a teljes lelki egységre gondol. Amikor valaki alárendeli a maga akaratát Jézusénak. Amikor feladja a Jézustól való különállását, különösen a vele szembenállását, és egészen kész arra, hogy azt tegye, amit Ő mond neki. Jézus testét enni azt jelenti: eggyé válni vele, azonosulni az Ő akaratával. Annyira, ahogyan a kenyér azzal, aki megeszi, annyira, hogy Jézus kezdi élni a maga életét az ilyen hívőben.

Pontosan úgy, ahogy Pál apostol erről számot adott: élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Ez nem valami megfoghatatlan üres szólam, hanem ez hús-vér valóság a hívő ember életében. Ezt a harcot folyamatosan megharcolja, újra és újra igent mond Jézus akaratára, mint aki az ő Megváltója és parancsoló Ura, és hálás azért, hogy vezeti őt, parancsol neki, és meg van győződve arról, hogy Jézus akarata mindig jobb, mint a saját akarata.

Egyébként ennek a fejezetnek a nehezen érthetősége feloldódik akkor, ha emlékeztetjük magunkat valamire, amit matematika vagy mértanórán tanultunk. Mégpedig arra, hogy ha A = B-vel, és B = C-vel, akkor A = C-vel.

Ebben a fejezetben ezt olvassuk, Jézus mondja: "Aki hisz énbennem, örök élete van annak." Néhány mondattal később: "Aki eszi az én testemet, örök élete van annak." Tehát aki eszi az Ő testét, azt jelenti: aki hisz Őbenne. De a hit itt személyes kötődést jelent, azonosulást jelent, és mint a legtöbb esetben a Szentírásban, engedelmességet is jelent.

Alapigénkben azt olvastuk, hogy Jézus feláldozta az Ő testét azért, hogy mi életet, sőt örök életet kaphassunk. "Én vagyok az az élő kenyér - mondja a mi Urunk -, amely a mennyből szállt le. Ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az én testem."

Ő a szó szoros értelmében a testét is feláldozta, mert csak ilyen áron kaphattuk vissza az elveszített életet, az elveszített örök életet. Aki viszont ezt komolyan veszi, hiszi - ez jelenti azt, hogy eszi az Ő testét -, az részesedik ennek az áldozatnak az erejéből, az áldásaiból. Annak örök élete lesz.

Nem kell ezt csűrni-csavarni, inkább komolyan kellene venni. Mert ez azt jelenti, hogy a Biblia nem tud műkedvelő keresztyénségről. Nem tud olyan szalon-keresztyénségről, ami majdnem az igazi, csak éppen a veleje hiányzik. A keresztyénség a Jézusban való hit. Az Ő tanítványaként az Ő követése azt jelenti, hogy ilyen közösségben él a hívő vele. Vele, akit soha nem láttunk, akivel egészen másként jön létre ez a közösség, mint egymással, két egymást ismerő vagy együtt élő ember között, mert egészen a hit talajára kell helyezni.

Aki hiszi, hogy Ő van, hogy Ő az, akinek a Szentírásban mondja magát, hogy Ő annak kínál életet, és mindazt, ami a teljes élethez szükséges, aki ezt hiszi, az megtapasztalja, hogy milyen ez a Jézussal való lelki közösség. Aki így belsőleg azonosul vele, aki látatlanban igent mond az Ő akaratára, aki úgy kéri az Ő tanácsát egy döntése előtt, hogy Uram, akármit mondasz, ha azt megértem, azt fogom tenni, még ha azt, amit most nem szeretnék, akkor is - ezt jelenti Őbenne hinni, és vele közösségben élni.

A Jézussal való lelki közösség nem az Ő tanításainak a megismerése vagy elfogadása csupán, és végképp nem valamiféle viselkedés, amit megtanulhat az ember. Ezt az elmúlt héten kérdezte valaki: erről van szó, hogy meg kell tanulnom másként viselkedni? Nem erről van szó.

A Jézusban való hit, vagyis az, hogy valaki evett az Ő testéből, vele szíve szerint eggyé vált és azonosult, az egyfajta életvitel, újfajta gondolkozás. Az egy sajátos világszemlélet. A Jézusban való hit erkölcs, jellem, állandó magatartás, nem alkalmi viselkedés, hanem olyan magatartás, ami nem külső parancsra jön létre, hanem ami belső késztetésre folyamatosan jellemzi a hívőt. A Jézusban való hit státusz, állapot. Isten gyermekévé lett valaki, és az is marad mindörökre. Így a Krisztus örököstársa és Isten örököse is. (Róm 8,17).

Ezt a közösséget tette lehetővé a mi Urunk az Ő önmaga feláldozása által a benne hívők számára, és ez a közösség az, ami minőségileg más életet jelent már itt, és ami azt az örök életet is jelenti, amiről itt Jézus beszélt.

Akinek nincs ilyen közössége Ővele, lehet akár ma. Maga Jézus mondta, hogy az ajtó előtt áll és zörget, ha valaki kinyitja előtte az ajtót, bemegy ahhoz, és mindenét megosztja vele. Közösségre lép vele. Amikor az ige hangzik, mindig az élő Krisztus kopogtat az életünk ajtaján. Akár ma kinyithatja valaki és elmondhatja: Uram, eddig gyakorlatilag nélküled éltem, legalábbis ez a fajta azonosulás és közösség számomra ismeretlen, de szeretném, ha ezt létrehoznád.

Akinek pedig van már közössége a mi Urunkkal, az ne felejtse el, hogy ennek a közösségnek a halálunk pillanatáig mélyülnie, tisztulnia, gazdagodnia lehet és kell. Akkor lépjünk előre ebben! Jézus többször mondta ezt a felszólítást: "növekedjetek". A keresztyén élet, az Ő követése dinamikus életforma. Nem statikus, hogy elmélkedem, vagy egyre több ismeretet gyűjtök. A fejem egyre nagyobb lesz, a végtagjaim meg elcsökevényesednek, mert nem használom őket. Jézus azt mondta: "aki én utánam akar jönni" vagyis lépeget, szépen használja a lábát, halad előre, "az tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét" - tehát használja a kezét is. Az egész ember erősödik, és folyamatosan erősödik ebben, és úgy "kövessen engem".

Boldog ember az, akinek az életében bekövetkezik ez a minőségi változás. Eddig Ő nélküle, mostantól Ővele, és boldog hívő az, akinek folyamatosan növekszik az élő Krisztusba vetett bizalma, reménysége, és elmondhatja minden nagyképűség nélkül, alázatosan, de a valóságnak megfelelően: "mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít."


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hálát adunk a mindennapi kenyérért. Köszönjük, ha megtapasztalhattuk, hogy kicsi volt, vagy átmenetileg hiányzott is, és köszönjük, ha másokon keresztül érkezett meg hozzánk a te gondoskodó szeretete.

Azért is neked adunk hálát, ha minket használtál arra, hogy továbbadhattunk valamit a tőled kapottakból a szűkölködőknek. Tedd késszé erre a szívünket. Taníts minket hálaadással élni a kevéssel is és a sokkal is.

Könyörgünk azokért, akik nélkülöznek. Azokért, akik nemcsak a kenyeret, de az élethez szükséges szeretetet, elismerést, biztonságot nélkülözik. Könyörülj rajtunk, amikor azt gondoljuk: nélküled is tudunk eleget termelni, és azt igazságosan elosztani. Annyira látjuk, Urunk, hogy képtelenek vagyunk erre.

Kérünk, nemcsak magunkra gondolva, hanem mindannyiunkra, add meg a mindennapi kenyerét mindenkinek.

Könyörülj rajtunk, támassz nagy lelki éhséget a szívünkben addig, amíg azt kielégíthetjük a te igéddel, amíg erre lehetőség van.

Bocsásd meg sok közönyösségünket, fásultságunkat, fáradtságunkat, felszínességünket.

Taníts minket az ige élő vízéből és abból az élő kenyérből, amiről most szóltál hozzánk, jó étvággyal és bőségesen enni és inni, hogy legyen lelki kondíciónk, hogy bírjuk ne csak a magunk, hanem mások terhét is, hogy legyen bennünk megbocsátás, szeretet, lelki erő mindahhoz, amit el kell hordoznunk.

Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért. Könyörgünk azokért, akik nyomorúságot szenvednek a te nevedért és a te igédért. És könyörgünk azokért, akikhez még nem jutott el. Küldj munkásokat a te aratásodba, és használj minket is minden alkalmatlanságunk ellenére, hogy tudjunk téged képviselni, és mutatni másoknak a hozzád vezető utat.

Köszönjük, hogy minden személyes gondunkat is tereád vethetjük. Segíts hittel tenni ezt, hogy ne vegyük vissza utána. Szabadíts meg minden aggodalomtól, minden félelemtől, szorongástól, elbizakodástól és elcsüggedéstől. Legyen a te igéd a mi lábaink szövétneke és mindennapi lelki táplálékunk. Taníts minket egyre mélyebben és egyszerűbben imádkozni.

Könyörgünk hozzád népünkért. Könyörgünk azokért a csendeshetekért, amik még ezen a nyáron lesznek. A te igéd hirdettessék erővel és hatalommal.

Kérünk, beszélj velünk még tovább is ezeken az igéken keresztül, és formáld ezt a veled való áldott közösséget.

Ámen.