PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. április 13.
(húsvéthétfő)

Varga Róbert


FÉLELEMBŐL ÖRÖMBE


Alapige: Mt 28,1-10

Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal. "Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!" Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: "Legyetek üdvözölve!" Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: "Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te föltámadtál, s mára is készítettél nekünk csendes húsvéti beszélgetést veled. Köszönjük, hogy megkönyörülsz rajtunk, és a nyomorult, töredékes, emberi beszéden keresztül mégis csak a te üzeneted érkezhet el bármelyikünk szívéhez. Így beszélgess velünk, kérünk. Így mutass rá minden olyasmire, ami nem szerinted való. Így védj, őrizz ? ha kell ? ítélj meg minket, csak ne maradjunk olyanok, amilyenek vagyunk.

Urunk, a te formáló, áldó kezed nagy ajándék a számunkra. Így legyél velünk, kérünk. Köszönjük, hogy megígérted, hogy veletek vagyok a világ végezetéig, minden napon. Ezen a mai napon is, délelőttön is légy így velünk, kérünk.

Mindenható Istenünk, olyan jó nekünk a te közeledben lenni. Köszönjük, hogy megvidámítod húsvétkor is a mi lelkünket és szívünket. Fölemeled sokféle csüggedésből a mi értelmünket is, és világosságot adsz, és végső soron újra és újra gyógyítani és bátorítani akarsz minket.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy a te igéd ma is élő és ható. Ugyanúgy hat most is, mint több ezer évvel ezelőtt, mert te ugyanúgy élsz, mint ahogy föltámadtál ott és akkor. Így áldj meg bennünket, kérünk.

Ámen.


Igehirdetés

Nagypénteken este ? mint több ezer év óta ? beköszöntött a szombat, amikor megjelent az égen a hajnalcsillag. Az volt a határvonal. Attól kezdve kezdődött el az ünnep. Mivel arimátiai József kegyes és istenfélő ember volt, bátorságot vett a szívén és bement a római helytartóhoz, és elkérte Jézus testét, és a saját, még senki által nem használt, használatba vett sírjába temette el. Ezzel nem kis bátorságról tett tanúbizonyságot, hiszen szinte az életét kockáztatta. Ezzel mintegy színvallást is tett Jézus mellett. Bizonyos esetekben a római prokurátorok pénzért kiadták a holttestet a családnak vagy egy közeli barátnak vagy hozzátartozónak. Így aztán eltemethették Jézust is.

Manapság azonban nem az jellemző, hogy az emberek kiállnak valamifajta igazság mellett, vállalják az álláspontjukat, nézőpontjukat vagy véleményüket. Kiállnak rendületlenül a meggyőződésük mellett vagy valaki mellett, ha az igazságról meg vannak győződve. Elfogytak azok az emberek, akik minden körülmények között, akár életüket is kockáztatva vállalják azt, hogy az igazság mellett, akár Isten ügye mellett bizonyságot tesznek.

Azt is olvassuk, hogy maga arimátiai József is titkos tanítvány volt a félelem miatt. A félelemnek sokféle változata van. S valójában az, amit felolvastam, e között a két pont között zajlott. Félelem és öröm. Féltek a tanítványok, féltek az őrök. Féltek az asszonyok. Sok mindenki félt, s aztán Isten az Ő kedves szereteténél fogva ezt a félelmet átfordította örömre.

A legtöbb emberekkel foglalkozó szakember megegyezik abban, hogy egyre inkább uralkodóvá válik az emberek szívében a félelem. Az mindent áthat. Sőt, az élet minden területére kihat.

Egy rakodómunkás hat hónapon át szenvedett gyomor és bélbántalmak miatt. Miért? Mert orvosnál volt, s míg várt a diagnózisra, a doktor egy percre kiment, ő meg belenézett az orvos jegyzeteibe, és ott négy hosszú latin szót talált a saját neve mellett. Azokat gyorsan, félig hibásan, de fölírta. Nem tudta, hogy mit jelentenek. Nem kérdezte meg. De fél éven keresztül rettegett attól, mert úgy gondolta, hogy ezek a szavak valami gyógyíthatatlan betegséget jelenthetnek. Mindenhova magával vitte ezt a gyűrött papírocskát. Aztán egy másik orvosnak megmutatta, s ő kedvesen és szeretettel elmagyarázta a négy szó jelentését, s ettől meggyógyult. Ugyanis nem azt jelentették, amire ő gondolt. A tünetei és a panaszai megszűntek, és gyógyultan távozott mindenfajta kezelés nélkül.

Az optikusok szerint a félelem eltorzítja a látást. Ha valaki fél, a szemizmokban egyfajta feszültség támad, és így még jobban romlik a látás. És mivel romlik a látás, az illető még jobban elkezd félni. Egyik generálja a másikat.

A tanítványokról is azt olvassuk: bezárkóztak a félelem miatt. A félelem valóban zárt ajtók mögé kényszerít minket. Sokszor csak magunkba zárkózunk be, és itt magunkra maradunk, és senkinek nem nyílunk meg.

Tegnap hallottam azt, hogy valaki elvált a feleségétől, de erről senkinek nem mert beszélni. Az egész helyzetet senki előtt nem tárta föl. És belebetegedett a félelembe, hogy mi lesz vele a továbbiakban. Mindannyian biztonságra vágyunk, de korunkra semmi nem jellemző annyira, mint egyre jobban félnek a múlttól, a jelentől és a jövőtől is az emberek. Magától a félelemtől is. Embertől, állattól, háborútól, vírusoktól, betegségtől, öregségtől, élettől, haláltól. Sokan még az Istentől is félnek, mert hogy Isten bizonyos kérdésekbe nem avatkozik bele ? legalább is szerintük. A félelem gyökere Isten elvesztéséből fakad. Szakítottunk az Istennel, s az Istennel való kapcsolat helyére belépett a félelem az ember életébe.

A hitetlen ember maga akar megoldani mindent, így a félelmet is Isten nélkül akarja kezelni. De a félelmet, mint annyi mást sem meg mindent Isten nélkül nem lehet sem kezelni, sem a helyére tenni. Legyen valaki gazdag vagy szegény, képzett vagy kevésbé képzett, színes bőrű vagy éppen fehérbőrű, ez teljesen lényegtelen. Ugyanazok a félelmek munkálnak minden emberben az Isten nélkül. És manapság sokszor meg sem tudják mondani az emberek, hogy mitől félnek.

Nem régen, amikor beszélgettem valakivel itt a hivatalban, ott ült előttem és reszketett a félelemtől. S kérdeztem: mitől félsz? Nem tudom. Csak félek. Annyifajta megaláztatás, hátratétel, egyéb baj érte, hogy lassan már azt sem tudta, hogy mitől fél a legjobban vagy igazán.

Néhány évszázadon keresztül az emberiség ragaszkodott bizonyos életformához, amelyet evidenciának tartott. Belefért abba valahol Isten is, de nem igazán hittek benne aztán egy idő óta. A felekezetek és az egyházak egyfajta tekintélyt jelentettek. Aztán megroppant ez a tekintély is, és az emberek egyre gazdátlanabbá váltak. Erős jogállamot és szervezett polgári rendet próbáltak alkotni, és azt komolyan venni, aztán ezek is ? ahogy a költő mondja ?, amikor az evidenciák, a magától értetődő dolgok meghasadnak, összeroppannak. Az ember teljesen tanácstalanná és félő szívűvé válik.

A teremtett világban élő ember kibújt Isten védelmező szeretete alól, és a félelem rágja a szívét és az idegrendszerét. Olyanná váltunk, mint a neurotikus gyerek, aki mindentől fél. Mi lesz akkor, ha nem sikerül az? És papa, mi lesz akkor, ha az nem jön össze, és ha nem úgy történik, akkor mit fogunk csinálni? Még el sem indultak, de már fél az egésztől, ami következik. Ezért költenek vagyonokat biztosításra, betörés, jégkár, sőt esetleg elmaradó üdülés miatt bekövetkező káreset szempontjából is.

Húsvétkor is minden olyan félelmetes volt. Azért mi nem is tudjuk felmérni, hogy milyen erővel és hatalommal, micsoda zsarnoksággal volt jelen a római birodalom ott, akkor. Én sokat voltam a nagymamámnál. Móron lakott a Vértes hegység tövében. Ott voltak az atomelhárító rakéták a Vértes tövében beásva, és láttam azt késő este meg éjjel, hogy hosszú fekete teherautó-sorokban mentek az orosz csapatok. Eltűntek a Bakonyban és a Vértesben a kiépített állásokban. S belül a gyerekszívemben is ott volt a félelem, hogy micsoda erő és micsoda hatalom. Ettől csak félni lehet? Hova lett ez az erő, és hova lett ez a hatalom? Isten szólt, s ugyanazok a csapatok rövid idő alatt elhagyták ezt az országot. Vajon akkor az igazi hatalom kinek a kezében van?

Húsvétkor is minden olyan félelmetes volt. Ott volt a római hatalmi megtorló gépezet, a nagytanács rettenetes befolyása, a halálos ítélet. Jézus titokban történő eltemetése. A tanítványok magukra zárták az ajtókat a zsidóktól való félelem miatt. Ez a nagytanácsot jelenti. Emberi szempontból Isten elrejtette a feltámadás csodáját. Isten közbeavatkozását ember nem láthatta. Ez csak Isten ügye volt. A tanítványok még húsvét reggelén is szomorkodnak. Még nem tudnak semmit. Teljes tudatlanság, sötétség és félelem. Az asszonyok félve készülnek kimenni Jézus sírjához. Ott tanakodnak, hogy azt a hatalmas követ, amihez négy, de inkább hat erős férfi kellett, hogy abban a vályúban, amiben legördült a sírkamra bejárata elé, vissza tudják nyomni, kiékelni, hogy megálljon, s ne zúduljon rájuk. Ki fogja elhengeríteni a követ? Cipelik magukkal a drága keneteket, s még nem tudják, hogy felesleges a félelem, feleslegesen költöttek sok pénzt arra a nagymennyiségű kenőcsre, kenetre, amit majd Jézus testére tenni akartak. Mindez teljesen felesleges volt meg az aggodalmuk is. Mert az Isten már régen elrendezett mindent.

Olyan fura ? nem ?, hogy egyik tanítvány sem állítja meg az asszonyokat. Péter ? bocsánat, hogy így mondom ? a nagy szájhős, aki azt mondja: Uram, az életemet adom érted. Ő is azt mondja az asszonyoknak, hogy menjetek, hát nincs más hátra. Be kell kenni illatos kenettel Jézus holttestét, leplekbe burkolni, aztán majd elhelyezzük egy oldalfülkébe a sírkamrában. Nem vették komolyan, amit Jézus megmondott. Előre megyek, és Galileában találkozunk. Sem az asszonyok, sem a tanítványok nem veszik komolyan Jézus szavát. Harmadnapon feltámadok. Romboljátok le testem templomát, és én három nap alatt felépítem azt. Azt hitték, hogy a jeruzsálemi templomról beszél, és istenkáromlást szóltak a nagytanács tagjai is, amit mondott.

Földrengés támad. Isten angyala leszáll az égből. Elhengerítette a követ. Tekintete olyan volt, mint a villámlás. A feltámadás emberi szem elől elrejtve. Isten különös jelei közepette ment végbe.

Olyan fura, hogy akik szeretik Jézust, a halottak között keresik azt, aki megmondta, hogy föltámad, hogy nem lesz ott, s mégis mennek, a vallásos beidegződés. Így gondolták. Azt hitték, hogy mindennek vége. Sokszor nem így vagyunk mi is? Látunk valamit, s azt gondoljuk, hogy az a valóság. Az Isten meg látja az a mögött lévő dolgokat is, amit mi látunk. Mi komolyan ráállunk arra, amit látunk, az Isten meg talán mosolyog az égben, és azt mondja: majd meglátod. Te most ezt látod, én meg azt látom, hogy mi lesz belőle, hogy mi van a dolgok mögött. Mi nem látunk mögéje, az események mögé. Az Isten tudja, hogy mi következik. De lehet, hogy ez történt, de Ő már azt is tudja, hogy mi a megoldás. S majd, ha megértjük, akkor tudjuk cselekedni azt, ami az Isten akarata.

Félnek az őrök, szinte holtra válnak a félelemtől, s az asszonyok is. Lukács szerint azt kérdezik az asszonyoktól az angyalok, hogy miért keresitek a holtak között azt, aki él? Időnként Istennek emlegetni kell ezt, és emlékeztetni kell minket arra, amit már egyszer kijelentett. Megmondta, hogy föltámad, és mégis keresik a holtak között az élőt.

Megismerteti magát itt Jézus az asszonyokkal. Mi mindnyájan keresünk megoldásokat, erőt és segítséget, pedig az mindig Istentől jön. Keressük a valóságosabb, gazdagabb életet. Ez az egész, rettenetesen félő világ elképesztő módon kergeti a megoldásokat, pedig a félelem ellenszere az Istennél van. Teljes szeretet, amit tőle kapunk, kiűzi a félelmet.

Ha valaki követi Őt, akkor tud élhető életet élni. Akkor Isten, még ha fél is, nyugalmat és békességet ad a szívébe.

Sokszor, akik nem hisznek ? figyeljük meg ?, hogy mennyire a vallásba menekülnek. A katedrálisok mélyére, a képek és a szobrok elé, vagy a belső filozófiai meggyőződésükbe, tudásukba, megszerzett intelligenciájukba. De mindez semmit nem ér az élet viharaiban. Ott ülnek a tanítványok egy hajóban. Rettenetes vihar dúl, és a félelemtől az erős, meglett férfiak kiáltoznak a sötét éjszakában. Aztán közeledik a hullámokon Jézus, azt mondja: én vagyok, bízzatok, ne féljetek.

A húsvéti történet nem bizonyít semmit sem. Az üres sír sem bizonyít semmit. Nem ez igazolja, hogy igaz az, amit a Szentírás mond. A Szentírás önmagát igazolja. Mivel meg van írva, hogy mindaz úgy történt, ahogy olvassuk, ez a pecsétje az igazságnak, mert az Isten mondja. Hazudott valaha valamelyikünknek az Isten? Soha. Nem ember az Isten, mondja a Szentírás, hogy hazudjék. Mond-e valamit, amit meg ne tenne? Ígér-e valamit, amit ne cselekedne meg? Az, ha Isten ígérte, meg fog történni.

Amit az asszonyok a nyitott sírnál kaptak, az felülről, a mennyei világból való volt. Könnyen elhitték azt, amit ott az angyalok mondanak nekik? Nem. Nem tudjuk, hogy mi volt a szívükben. Megrémültek, csodálkoztak, hitetlenkedtek, mint Tamás tagadtak, talán mások is. Aztán Jézus meggyőzi őket. Akik itt vagyunk, senki más nem tud minket meggyőzni húsvét igazságáról csakis Isten az Ő Szentlelke által. Olvashatunk erről az egész kérdésről, amennyit akarunk. Gondolkozhatunk róla napokon és éjszakákon át. Isten Lelke az, aki meggyőz minket bűn, igazság, ítélet, feltámadás kérdésében.

Az angyalok annyit mondanak: gyertek be ide a sírba. Ez egy lejtős lejárat volt. Amikor ott voltunk Jeruzsálembe, bementünk egy ilyen sírkamrába. Lejtős lejárat, kicsiny kis lépcsők. S amikor az ember beér középre, akkor ott van egy padka kőből, arra tették a friss holttestet. Jobbra-balra pedig fülkék, s aztán onnan, miután bekenték, megszórták illatos fűszerekkel, meg kenőcsökkel bekenték, lepelbe tekerték, onnan aztán félrerakták egy oldalsó sírkamra-részbe. Lemennek a sírba, ott ül az angyal. Más leírás szerint többen is voltak. Gyertek be, és nézzétek meg. Nézzétek meg, ahol Jézus feküdt, ott nincsen senki. A leplek ott vannak, de Jézus teste eltűnt.

Lerontották Jézus templomát, és Jézus felépítette azt. Mindenért Istené a dicsőség. A küldöttek ? figyeljék csak ? meg az angyalok ? a halál helyén ülnek. S a halál helyén az életről beszélnek.

Sok-sok száz temetés után tudom azt mondani, hogy ez az egyetlen igazság, ami segít rajtunk. Amikor a temetőben, a ravatalozóban minden a halálról beszél: a lángok, a félhomály, a kiterített holttest, a virágok, az a sajátságos illat, ami ott van, az a fanyar, keserű illat, a gyászolók, a fekete ruhák, a könnyek, a csönd, a dermedtség, a tanácstalanság, a félelem. S ott elmondani azt, hogy kicsoda Jézus. Én élek, ti is élni fogtok. Ott mindenkinek a hitét próbára teszi az Isten. Mi az, amit hiszel? Könnyű beszélni, meg mesélni, hogy hiszem, hogy van föltámadás, de amikor ott keményen állunk egy koporsóval szemben vagy egy urna mellett, ott kiderül, hogy mi az, amit hiszünk. Már most elvégezheti az Isten bennünk, hogy mi az, amit hiszünk.

Maga Jézus mondja azt: van hatalmam arra, hogy letegyem az életemet, s van hatalmam arra, hogy felvegyem azt.

Mit mond az Isten igéje, mint törvény? A bűn zsoldja halál. Jézus ártatlan és bűntelen volt. Helyettünk ment a keresztfára, de rá ez a törvény nem volt érvényes. Azért támadt föl. Mivel Ő nem vétett, mivel Őt kivette az Isten a bűneset alól, rá nem hatott, mert nem Józseftől született. Nem test és vér, hanem az Isten Lelke, aki megfogantatta Jézust Mária testében. Megtöri a bűneset átkát Jézus esetében. Rá nem volt érvényes, hogy a bűn zsoldja halál. Ezért tud rajtunk segíteni. Ezért nem bírta a halál fogva tartani. Ezért tudott Jézus föltámadni, mert rá nem volt érvényes, hogy a bűn zsoldja halál. Kivette Isten Őt ez alól a kemény, súlyos törvény alól. Jézust nem tarthatta fogva a halál, mert Ő Isten Fia, bűntelen volt. Jézus szabad volt az eredendő bűn átkától. Nem bírta a halál fogva tartani. El kellett engednie. Miért? Mert az Isten kezében van a halál is meg az élet is. Isten parancsol a halálnak, parancsol a Sátánnak, parancsol a királyoknak is, ha nem tudnak róla, akkor is, mert minden hatalom az Isten kezében van. Komolyan vesszük a Miatyánkot? Tied az ország, a hatalom és a dicsőség. Az élet és a halál fölött is. Övé a hatalom és a dicsőség. Jézus föltámadott, mert a halál nem tudta fogva tartani. Nyilvánvalóvá tette, hogy ami vele megtörtént, az fog megtörténni a benne hívőkkel is. Ugyanígy igaz. Aki Jézusban hisz, azt nem bírja majd a halál fogva tartani. Elmúlik a testünk, és elrothad. Ha hívő keresztyének vagyunk, megkapjuk a dicsőséges testet. Nem bír a halál fogva tartani. Nem teheti. Nincs rá lehetősége, módja. Ha valaki hisz az Isten Fiában, átment a halálból az életre. Már átment. Befejezett múlt idő abban a nyelvben, amelyen ezt leírták. Megtörtént. Az, hogy ezt még nem látjuk, ez egy teljesen másik kérdés. Én élek, mondja Jézus, ti is élni fogtok. Az Ő feltámadása a biztosítéka annak, hogy a benne hívőkkel ugyanaz fog történni, ami megtörtént ott első zsengeként Jézussal.

A teológia ismeri azt az állítást, ha kivesszük a keresztyén hitből a feltámadás tényét, az olyan lesz, mint az üres dió, aminek a belsejében nincsen semmi. Marad a héj. Nincs benne a tartalom. Valójában az alapja a keresztyén hit tartalmának az, hogy Jézus feltámadott. Megszületett, meghalt és dicsőségesen feltámadott. E nélkül a reménytelenség lesz úrrá mindenkin.

Fokozza a félelmet sokszor az, hogy a halálba egyedül megy mindenki, mint az asszonyok a szülésnél. Egyedül vannak. Én ott voltam, amikor a gyerekeink születtek. S láttam. Volt egy pont, amikor azt mondta az orvos, hogy hát, uram, maga lelkész, imádkozzon. És nem tudtunk semmit sem tenni. Én pláne nem. De az orvos sem. Azt mondta, hogy itt csak az imádság segít. Se ki, se be. Megállt. S ott térdeltem a szülő feleségem mellett a kórházi ágynál a szülőszobán. S azt mondtam: Uram, neked van hatalmad, hogy ez a dolog továbbmenjen, s abban a pillanatban továbbment. S az orvos is felsóhajtott, s azt mondta: most már tudunk valamit csinálni. Vannak helyzetek, amikor egyedül maradunk. A halálunk ilyen. Hiába ülünk ott haldoklók mellett bizonyos értelemben. Tudunk imádkozni, kezüket megfogni, megtörölni egy kis vizes ruhával az arcukat, sokszor meg kell tenni, de segíteni nem tudunk. Az Isten veszi kézbe a dolgokat, s viszi át őket. Legfeljebb ennyi, hogy ott vagyunk és imádkozunk. Ez talán segítség.

Az asszonyok nagy félelemmel és nagy örömmel futva igyekeztek, hogy megvigyék a hírt: Jézus föltámadt. Félelemből nagy örömbe. Ez az Isten akarata. Nem csodálatos? Nem akarja, hogy féljünk a válságtól, a nincstelenségtől, a lecsúszástól. Nem akarja Isten, hogy féljünk. Azt akarja, hogy fölemeljük a fejünket, hittel nézzünk rá. Ha nincs, akkor kérjünk tőle, s majd Ő ad. Azt mondja, hogy aki énhozzám jön, azt semmiképpen el nem küldöm magamtól.

Olyan kedvesen űzi ki a félelemmel vegyes sörömmel futó asszonyok szívéből a félelmet Jézus. Szembe megy velük. Emlékszünk a naini ifjúra? Ott megy a halálmenet, és szembe vele jön az élet menete. Elöl Jézus, mögötte a tanítványok. Koporsó, naini özvegyasszony. És a halál meg az élet menete találkozik. Itt is így van. Mennek az asszonyok félelemmel meg örömmel, ki tudja, hogy igaz-e ez az egész. S olyan kedvesen eléjük megy Jézus. Mindig a hosszabb utat Ő teszi meg. Eléjük megy, és azt mondja, szembe megy velük. Legyetek üdvözölve. És most már látnak. Most már nemcsak hinniük kellett meg lehetett, látják a feltámadott Jézust. Itt van a szögek helye. Nem ide ütötték, mert az kiszakadt volna, ide ütötték. A rómaiak profik voltak. A feltámadott Jézus megszólalt: "Legyetek üdvözölve!" S látják ugyanazt a Jézust, akit sírva és félve eltemettek, s nem tudták, hogy hogy lesz tovább. Szembe megy velük. Hallják a Mester hangját, és ez elég.

Akinél valamikor is megszólalt már az életünkre nézve, akinek az életére nézve megszólalt Jézus, megelevenedtek a Szentírás lapjai, mintegy szövegkiemelővel kiugrott egy mondat: ne félj, csak higgy. Elég. Nem kell több. Elveszi a félelmet, és ad örömet és békességet. S Jézus csak annyit mond: ne féljetek, menjetek, adjátok hírül atyámfiainak, hogy Galielában megtalálnak engem. Mindjárt kapnak feladatot is.

Ha valaki járt Rómában, érdemes elmenni a Nekropoliszokba, ahol eltemették régen az embereket a föld alá a katakombákba. Némelyek most is megmaradtak. Nem változott semmit a dolog. Némely sírhelyekre fölvésték, hogy veled együtt, mert meghaltál, kihunyt a fény. Életünknek nincs értelme. S találunk keresztyén sírokat, s ott van a győzelmi pálmaág rávésve a kőre, s felirata, hogy élete Jézusé volt. Micsoda különbség. Nincs értelme semminek, mert meghalt. Ott van a győzelmi pálmaág, élete Jézusé volt. Egyik kezéből átvette Isten a másik kezébe.

Valójában Jézus tudja csak a félelmet kiűzni. S a félelem ellenszere a benne elrejtett élet. Mit mond Jézus? Azt mondja, hogy az ajtó előtt állok és zörgetek. Jézus nélkül magunkra zárjuk az ajtókat, mint a tanítványok. Jézus szavára kinyitjuk a szívünk ajtaját. Azt mondja, hogy belépek annak életébe, aki meghallja az én hangomat, és vele maradok, és együtt vacsorázunk, megterített Úrasztala. Veletek maradok a világ végezetéig minden napon. Közösségvállalás Jézussal, ez az Ő áldása. A legsötétebb nap nagypéntek, a legvilágosabb hajnalba futott át. Jézus föltámadott, s azt mondta, hogy menjetek előre, s mondjátok meg az enyéimnek, hogy majd újra találkozunk. Micsoda húsvéti örömhír. Nem? Előre mentem, helyet készítettem néktek. Ismét eljövök, magam mellé veszlek titeket, és újra együtt leszünk. Ott, ahol nem lesz könny, betegség, fájdalom, gyász, halál, sem születés, sem meghalás, sem kín, sem anyagi gondok. S az Isten letöröl a szemünkről minden könnyet. Addig még van egy kevés hátra. Meg kell küzdeni, meg meg kell harcolni, meg sokszor félelemtől vegyes örömmel futni, s vinni a jó hírt. Ez a feladat. Az asszonyok már azon az oldalon vannak meg a tanítványok is, ahol nincs többé gyász, félelem, halál, csak mennyei öröm.

Egy kérdés marad hátra. Melyik oldalon állunk? Húsvét nélkül élünk, öröm nélkül, vagy azzal a bizonyossággal: "Én élek, ti is élni fogtok."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy te ezzel a reménységgel akartál most is megajándékozni minket. Növeld a mi hitünket, mert olyan kicsiny az. De köszönjük, hogy neked a mustármag, sőt a mákszem is elég.

Áldunk és dicsőítünk mindazért Úr Jézus, amit tettél értünk. Karácsonyért, nagypéntekért, egész drága, szent és tiszta életedért, halálodért, feltámadásodért. S köszönjük, hogy adod a te Lelkedet mindenkinek, aki ezt tőled kéri és elfogadja.

Köszönjük, hogy most is azt mondod, hogy az ajtó előtt állok, a szíved előtt, és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, belépek annak életébe, s vele maradok, és ő énvelem. Így maradj velünk, kérünk.

Ámen.