PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. február 22.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


A MENNYEI ISTENTISZTELET


Alapige:Jel 4,8-11

A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta:

?Szent, szent, szent az Úr,
a mindenható Isten,
aki volt, és aki van, és aki eljövendő!?

És amikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, aki örökkön örökké él, leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják:

?Méltó vagy, Urunk és Istenünk,
hogy tied legyen a dicsőség,
a tisztesség és a hatalom,
mert te teremtettél mindent,
és minden a te akaratodból lett
és teremtetett.?


Imádkozzunk!

Istenünk, valljuk ennek a zsoltárnak a szavaival mi is: te erős Isten vagy, uraknak Ura és királyoknak Királya.

Bocsásd meg, hogy sokszor csak a nyelvünk mondja ezt, de a szívünkben nem merjük komolyan venni. Bocsásd meg, hogy oly sokszor megtelik a szívünk aggodalmaskodással és oly sok panasz, elégedetlenség, zúgolódás jön ki a szánkon, ahelyett, hogy dicsőítenénk téged, akinek nagyságát hirdeti a teremtett világ. Isten, légy irgalmas nekünk, hitetleneknek, veled szemben bizalmatlanoknak!

Áldunk téged az elmúlt hét minden ajándékáért. Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor szó nélkül megyünk el ajándékaid mellett, keveselljük azokat. Bocsáss meg minden mulasztást, bocsásd meg, amikor csukva maradt a Bibliánk és csukva maradt az ajkunk is, nem hangzott imádság, és nem tudtunk imádni téged mint egyedül igaz Istent. Segíts ezt most ebben a csendben pótolni.

Szeretnénk megalázni magunkat előtted. Segíts, hogy annak lássuk magunkat, akik valójában vagyunk, és annak lássunk téged is, aki valójában vagy, és így tudjunk teljes bizalommal jönni hozzád. Olyan nagy szükségünk van rád. Olyan sokszor át kell élnünk tehetetlenségünket, kiszolgáltatottságunkat. Olyan sok bizonytalanság vesz körül bennünket, tele van feszültséggel a levegő körülöttünk, és sokszor mi magunk is ezzel telünk meg. Szeretnénk itt lehiggadni, elcsendesedni a te szent színed előtt.

Szeretnénk tőled ajándékokat kapni, bűnbocsánatot, tanácsot, útmutatást, erőt, békességet. Szeretnénk veled magaddal meggazdagodni. Tedd ezt lehetővé, kérünk. Hadd tudjuk mindnyájan másként folytatni az utunkat, mint ahogy ideérkeztünk.

Könyörgünk most mindazokért, akik velünk együtt téged keresnek és a te igédre figyelnek. Különösen azokért, akik üldöztetést szenvednek, akik csak titokban tudnak összejönni, akik csak halkan mernek énekelni. Vedd körül az üldözött testvéreinket a te védelmeddel és adj nekik bátorságot, hogy hűek maradjanak hozzád.

Rajtunk pedig könyörülj meg, hogy el ne kényelmesedjünk itt a viszonylagos jómódunkban. Hadd tudjunk mi is rád figyelni és feltétel nélkül engedelmeskedni neked.

Ámen.


Igehirdetés

A Jelenések könyve a Biblia egyik legnehezebben érthető irata. Amikor legutóbb bibliaolvasó kalauzunk szerint napi olvasmányunk volt, ismét többen kérték, hogy vegyük elő egyszer ezt a könyvet úgy, hogy megtanuljuk mit jelentenek a benne szereplő képek és jelképek, hogy jobban értsük ezt is, mint Isten igéjét.

Ha Isten segít minket, néhány alkalommal most megpróbáljuk ezt. Az ősszel egyszer már szó volt a bevezetéséről, és akkor láttuk, hogy a Jelenések könyve vigasztaló írásnak született.

Az I. század végén, a 80-as, 90-es években, amikor megindult az első szervezett kegyetlen keresztyénüldözés, akkor keletkezett ez a könyv. A római császár kötelezővé tette a birodalomban, hogy istenként is tiszteljék őt. A keresztyének természetesen erre nem voltak hajlandóak, s éppen ezért sokukat kivégezték. Csaknem minden keresztyén családban volt halott, gyászoltak. Minden keresztyén folyamatos életveszélyben élt. Szükség volt tehát a gyászolóknak vigasztalásra, a fenyegetett hívőknek pedig bátorításra, hogy tartsanak ki Jézus mellett mindvégig, ha kell a vértanúhalálig. Légy hű mindhalálig (ez erre vonatkozik), mert akkor néked adom az élet koronáját ? ahogy olvassuk a Jelenések könyvének az elején.

Az 1. fejezet ezt részletezi, hogy mi célból született ez az irat. A 2. és 3. fejezetben hét levél formájában értesülünk arról, hogy milyen volt az akkori gyülekezetek állapota, és nagyon sok minden ma is időszerű abból. A 4. fejezettől a könyv végéig olvashatjuk azokat a próféciákat, amelyekben Isten Szentlelke kijelentette János apostolnak, hogy mi-minden történik majd a Krisztus második eljövetelét közvetlenül megelőző időben. Ennek a próféciasorozatnak a bevezetője a mai igénk.

Ebben a szakaszban Isten bepillantást enged az apostolnak a mennybe. Egy mennyei istentiszteletet láthatunk itt, hogyha elolvassuk ezt a részt. Mi történik ott, és mi közünk van nekünk, XXI. századi, sok gonddal, nyomorúsággal küszködő hívőknek ehhez?

Egy örömhírrel kezdődik a fejezet: ?Ezek után láttam, hogy íme, nyitva van egy ajtó a mennyben?? Ez azért nagy evangélium, mert amikor az ember fellázadt Isten ellen, akkor becsukta maga mögött a mennyország kapuját, és semmi lehetőségünk nem maradt arra, hogy visszataláljunk Istenhez. Viszont Isten hiánya gyötri meg az emberiséget. Minden nyomorúságunk gyökérbaja az, hogy Isten nélkül próbálunk élni.

Jézus Krisztus azért jött, hogy lehetővé tegye, hogy visszataláljunk Istenhez. Amikor Ő meghalt a kereszten, a jeruzsálemi templomban a vastag kárpit, ami elválasztotta a szentek szentjét a templom egyéb helyiségeitől, kettéhasadt, jelezvén azt, hogy megnyílt az út a bűnös előtt a hatalmas Istenhez. Nyitva van a menny kapuja, vissza lehet menni! Aki Jézus Krisztusra hivatkozva, a benne vetett hittel közeledik Istenhez, az szerető, megbocsátó Atyát fog találni.

Szeretném mondani: a mennyország kapuja előttünk is nyitva van, de neked kell belépned azon, és oda csak Jézus érdemében reménykedve, mintegy vele együtt lehet belépni. Boldog az az ember, aki már földi életének sok-sok gondja, nehézsége között bizonyos lehet abban, hogy a mennynek is polgára.

Nemcsak Pál apostol írhatta le, ahogy a Filippi 3,20-ban olvassuk, hanem valamennyien elmondhatjuk, ha igazán hiszünk Jézusban: nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.

János azonban nemcsak lát valamit, hanem hall is. Isten kimondhatatlan ajándéka, hogy újra szóba áll az emberrel. Kijelentést hall a mennyből. És mi tudjuk, éppen János evangéliumából, hogy maga Jézus: Isten beszéde. Ő az az Ige, akiben mindent elmondott nekünk Isten, amit tudnunk kell.

Ezt a mennyei kijelentést azonban csak az érti, akiben ott van Isten Szentlelke. Az újjá nem született embernek ? ahogy olvassuk az 1Kor 2-ben ? egyenesen bolondságnak tűnik az, amit Isten mond. Nincs vevőkészüléke, nincs benne rezonanciakészség. Hiába mondja Isten, neki az nem Isten szavaként hangzik. Ezért is mondja Jézus: szükséges újonnan születnetek.

A Korinthusi levél első részének a 2. fejezetében részletesen ír erről az apostol, és itt állapítja meg azt: akiben nincs Isten Lelke, az nem értheti meg az Isten gondolatait, ?mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.?

Kaptad-e már ezt a Lelket? Szükséges újjászületni ahhoz, hogy értsük Istent. Ha valaki nem érti a Bibliát, ha valakinek az igehirdetés mindig csak emberi beszéd, az arról árulkodik, hogy a ?vétellel? van probléma. Szükséges újonnan születnünk, és akkor nemcsak halljuk, hanem értjük is, amit Isten mond nekünk.

És mit mond el Isten? Azt, aminek be kell következnie. Ez arra utal, hogy Isten cselekvő Úr. Nemcsak megteremtette ezt a világot, hanem folyamatosan kormányozza is, és minden földi eseményt megelőz egy mennyei esemény, illetve mennyei döntés. Nem véletlenül, esetlegesen történnek itt a földön a dolgok.

A Jelenések könyvéből világosan kitűnik, hogy atyai kéz kormányoz mindent. Isten a történelem Ura, és neki van ereje és gondja arra is, hogy a mi kicsi életünket is irányítsa. Egy példát hadd említsek erre, éppen a Jelenések könyvéből.

Jézus Krisztust egy meghatározott helyen és meghatározott időben feszítették keresztre. Ezt a földön bekövetkezett eseményt örökkévaló mennyei döntés előzte meg, annyira, hogy ezt olvassuk a 13. részben: ?a Bárány megfeszíttetett már a világ teremtése előtt.? Örök isteni döntések előzik meg a mi életünk eseményeit is.

És mit lát János, amikor bepillanthat a mennybe és a mennyei istentiszteletből láthat valamit? ?Elragadtattam lélekben, és íme, egy trónus állt a mennyben, és a trónon ült valaki. Aki ott ült, hasonlónak látszott a jáspishoz, a karneolhoz??

?Hasonlónak látszott.? Nem lehet leírni pontosan. Istent nem is nevezi meg, de nem is írja le, mert az Isten Lélek, és óvakodjunk mi is attól, hogy bármilyen elképzelésünk legyen Istenről. A második parancsolatban a mi Urunk ezt határozottan megtiltja nekünk. Ne próbáljuk elképzelni, hogy milyen Ő, mert abból csak torzó lesz.

Sajnos, sok hamis elképzelés él az emberekben. Az Isten Lélek, Őt nem láthatta és láthatja senki, de a hitünkkel komolyan vehetjük azt, amit önmagáról mond. Isten újra és újra erre akar rászorítani minket, hogy higgyünk az Ő szavának. Hitben járjunk. Aztán Ő majd meggyőz minket arról, hogy igaz, amit Ő mondott. Isten jelenlétét meg lehet tapasztalni, a hiánya miatt lehet szenvedni, de Őt magát meglátni vagy leírni nem lehet. ?Hasonlónak látszott.? Keresi a kifejezéseket. Leírhatatlan mindaz, amit ott lát.

Nem is Isten személyéről próbál beszámolni, hanem a munkájáról. Itt kezdődik az, hogy ezeket a sajátos kifejezéseket helyesen értsük, és ezek tartalommal telítődjenek. Isten ül az trónján. Ez azt jelenti, hogy gyakorolja a hatalmát. Amikor a király a trónján ül (nem mindig ül ott), akkor ténylegesen mint király gyakorolja a hatalmát. Uralkodik. Országol ? ahogy a régi magyar nyelvben mondták. Isten tehát gyakorolja a hatalmát.

A trónból mennydörgés és villámlás jön ki. Ez arra utal, hogy Isten ítéletre készül. De a trón felett ott van a szivárvány, és a szivárványban a zöld szín a leghangsúlyosabb. Vagyis Isten, miközben ítéletre készül, sem feledkezik meg a szövetségéről, az ígéreteiről, és van reménye a tőle elszakadt embernek arra, hogy kegyelmet kap Istentől.

A trón körül huszonnégy vén helyezkedett el, fehér ruhába öltözve, a fejükön arany korona. Kik ezek? Vannak, akik azt mondják: ezek angyalfejedelmek. A következő, 5. részből azonban inkább az derül ki, hogy az üdvözülteknek a képviselői. Mindenesetre mennyei lények veszik körül az Isten trónját. Mintegy udvartartása ez az uralkodónak. A mennyei lények, akik fehér ruhába öltöztek. Ez azt jelenti: papi szolgálatot végeznek. Istentiszteleten vagyunk, Isten dicsőítése hangzik itt. A mennyei lények dicsőítik az Urat.

Izráelben huszonnégy papi rend volt. Lehet, hogy a huszonnégy-es szám erre emlékeztet. Vagy eszünkbe juthat: ha a tizenkét ószövetségi pátriárka és a tizenkét újszövetségi apostol adja ki a huszonnégyes számot, akkor még inkább arra utal ez, hogy mind az Ószövetség, mind az Újszövetség hívői, az üdvözültek serege dicsőíti Istent a mennyben. Az biztos, hogy mennyei lényekről van itt szó.

És mi az a négy különös állat, amiről ezután olvasunk? Az oroszlán a fizikai erőnek a jelképe volt, a bika a nemző erőnek, a sas a szárnyaló szellemi erőnek a képviselője, és ez a különös ember az egész emberiség megtestesítője. Ez pedig azt fejezi ki, hogy az egész teremtett mindenség hódol az Isten előtt.

A huszonnégy vén a mennyei világ képviselői, a négy élőlény pedig az egész kozmosz, az egész teremtett valóság reprezentánsa.

Ezeknek az élőlényeknek különös szemeik vannak, mindent látnak, bárhova gyorsan oda tudnak menni. Mint az Isten trónállói állnak rendelkezésére.

És mit tesznek a mennyei világ és az egész teremtett világ képviselői? Imádják az örökkön-örökké élőt. Azt olvastuk, hogy szünet nélkül, éjjel, nappal ezt mondják:

?Szent, szent, szent az Úr,
a mindenható Isten,
aki volt, aki van, és aki eljövendő!?

Azután még a koronáikat is leteszik a trónus elé, és mindnyájan ezt mondják:

?Méltó vagy, Urunk és Istenünk,
hogy tied legyen a dicsőség,
a tisztesség és a hatalom,
mert te teremtettél mindent,
és minden a te akaratodból lett
és teremtetett.?

Úgy tűnik, ez az Isten által teremtett világ feladata, sőt kiváltsága, hogy dicsőítse Istent. És ha nem ezt teszi, akkor Isten helyett feltétlenül dicsőíteni fogja Isten valamely teremtményét.

A Római levél 1. fejezetét szeretettel ajánlom mai olvasmánynak, házi feladatnak. Pál apostol ott részletesen leírja, hogy Isten minket arra teremtett, hogy imádjuk Őt. Az ember bűne azonban az, hogy nem imádja Istent, hanem elkezdi önmagát isteníteni, s ha Istent nem imádja, feltétlenül Isten valamely teremtményét kezdi el imádni. Az összes vallás erről beszél: állatokat imádnak istenként, égitesteket imádnak istenként. Érdemes végigmenni a különböző kultúrákon, és megvizsgálni a vallásokat. Ahol nem az egy igaz, valóban létező Istent imádják mint Teremtőt (ezt is hangsúlyozza a Róma 1.), ott az ő teremtményei közül valamit kezdenek el imádni. Legrosszabb esetben és legszívesebben önmagát kezdi isteníteni az ember. Isten őrizzen meg ettől minket, és adjunk hálát neki azért, hogy figyelmeztet bennünket arra, hogy kit illet meg egyedül az imádat.

Mit jelent: szent? Ebben az összefüggésben Istenre vonatkoztatva azt jelenti, hogy Ő nem hasonlítható össze senkivel. Nem mérhető senkihez. Ő egészen egyedülálló.

Mit jelent Istent imádni? Azt, hogy Őt Istenként tiszteli valaki, komolyan veszi, hogy egyedül Ő a teremtő és a világot kormányzó hatalmas Úr. Ebből következik, hogy így bízik benne. Azzal dicsőítjük, imádjuk Istent, ha bízunk benne. Ebből következik, hogy feltétel nélkül engedelmeskedik neki. Mert ha Ő szuverén Úr, én pedig az Ő szolgája vagyok, akkor ez magától értetődik.

Istent imádni azt jelenti: tudomásul vesszük a tényeket, azokat a tényeket, amikről itt olvastunk. Hogy tudniillik Ő teremtette a világot. Neki mérhetetlen hatalma van, és a hatalmát gyakorolja. Az Úr uralkodik. Több zsoltárunk van, amiben ott van ez a banálisnak tűnő megállapítás, amire azonban újra és újra figyelmeztetni kell magunkat. Istent imádni azt jelenti: komolyan vesszük azt, amit Jézus a Mi Atyánk-ban mondott: tiéd ? és egyedül csak a tiéd ? az uralom, a hatalom és a dicsőség. Ennek az egész mennyei jelenetnek a tartalma, lényege, célja Isten imádása.

Egy kicsit beszéljünk erről most, mert sokaknak nem tűnik fel, hogy a Biblia különbséget tesz imádság és imádás között. Latinul: oratio és adoratio között. Mi a különbség? Az imádság: beszéd. Gondolatok, érzések, vágyak kifejezése. Köszönet, kérések megfogalmazása. Az imádat: magatartás, lelkület, életszemlélet, egy sajátos világnézet, aminek a lényege az, hogy felismerte az Istent imádó hívő, hogy Isten Úr az egész világ felett, és elismeri Őt úrnak a maga személyes élete felett is. Ezáltal kapcsolatba kerül vele, és amikor hit által kapcsolatba kerül a világ teremtőjével, biztonságban érzi magát.

Érdemes lenne ezt akár csupán lélektanilag kibontani, hogy milyen gazdag tartalom van ebben. Különösen egy olyan világban, amiben mi most élünk, amelyik tele van bizonytalansággal, feszültséggel. Ahol a magunk kiszolgáltatottságát, tehetetlenségét sokkal többféle módon kell átélnünk, mint korábban. Milyen kimondhatatlan többlet az, hogy van egy biztos pont a hívő életében! Hogy ismeri és elismeri a mindenható Istent, akihez neki személyesen köze van, akivel ő összetartozik, akire számíthatunk, aki nyitott ajtóval vár mindig, akinek van szava hozzánk, aki lehetővé teszi, hogy értsük az Ő szavát, és újra és újra rájövünk, hogy az Ő szava valóban élet. Életkérdés, hogy megértem-e, mit akar velem. És öröm neki engedelmeskedni, és az Ő közelében, a vele való szövetségben biztonságban vagyok.

Itt is megdobálják életünk kicsi csónakját az életnek a viharai, de Jézus is ott ül a csónakban, mint ahogy a tanítványokéban ott volt, és vele együtt nem süllyedhet el egyetlen csónak sem, egyetlen viharban sem.

Ezért írja Pál apostol, amikor az Isten imádásáról szóló gondolatát befejezi, hogy mi lesz annak az eredménye: az Isten békessége. ?Az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.? (Fil 4,7).

Amikor Isten imádásáról van szó itt az igében, akkor nem valami elvi teológiai gondolatot fejtegetünk elvont módon. A hétköznapjaink, a legvaskosabb, legnehezebb helyzeteink fölött ragyog ez a fény, és éppen ezekhez a helyzetekhez akar nekünk Isten erőt adni. Mert aki Istent imádni kezdi, az egyre inkább érti Őt, egyre jobban egyetért vele, az belsőleg azonosul vele, az átéli azt, hogy Ő valóban mennyei Atyja az Ő gyermekeinek.

Az imádság Isten ajándékaira figyel. Az imádat Isten személyére és Isten tetteire figyel.

Hogy mi a különbség, arra hadd mondjak egy nagyon szerény, de számomra roppant szemléltető példát.

Egy sokgyermekes édesapával történt. Nem volt szokása munkát hazavinni, mert az estét a családjával szerette tölteni. Egyszer azonban kénytelen volt, mert annak másnap reggelig el kellett készülnie. Éppen ezért vacsora után azonnal bevonult a szobájába és megpróbált dolgozni. Drága gyermekeire azonban éppen aznap este jött rá, hogy apukával beszélgetni akarnak. Az egyik jött, hogy kérne valamennyi pénzt, a másik engedélyt kért kimaradásra, de el kellett magyarázni hosszan, hogy miért, a harmadik csak egy könyvet kért tőle kölcsön, a negyedik meg egy nagy tervét akarta előtárni, hogy azt beszéljék meg. Egy ideig türelmes volt, aztán elfogyott a türelme, és mondta: hagyjatok békén, mert így egy cseppet sem fogok aludni az éjszaka, ezt el kell készítenem.

Egy ideig csend volt, belemélyedt a munkájába, aztán megint nyílt az ajtó. Megjelent a legkisebb. Mérgesen ráförmedt: te meg mit akarsz? A kicsi megszeppenve csak ennyit mondott: semmit nem akarok, csak oda ülnék, és nézni szeretném, hogyan dolgozol. Ilyenkor lábad könnybe az apukák szeme, mert ilyet ritkán hallanak. Nem kell semmi tőled, te kellesz nekem. Ez gyarló szemléltetése az imádság és az imádat közti különbségnek, és embert imádnunk nekünk szigorúan tilos. Ez a kicsi sem imádta az apját, csak a lelkület, a magatartás mutatja ezt. Nem valami kell tőled, hanem te kellesz.

Ez az Isten imádásának a lényege. Most nem kérek semmit, még csak nem is köszönök meg semmit. Tele vagyok örömmel amiatt, hogy te vagy, hogy ismerhetlek, hogy van közöm hozzád, hogy egy ilyen nyomorultat magad elé engedsz. Szeretném nézni, hogyan dolgozol. Az Isten tetteit, és így az Ő személyét figyeli az, aki imádja Őt.

Sajnos, kevesen szokták ezt gyakorolni, ezért marad olyan távol tőlünk Isten. Ezért maradunk követelőzők. Ezért gondolják sokan azt, hogy imádkozni azt jelenti, hogy kéréseimet elmondom Istennek. Vagy ha valaki őszinte, úgy kellene mondania: benyújtom neki a megrendelésemet. Ez nem imádság, ez sokszor istenkáromlás. Mert én képzelem magamat Isten fölé, megmondom neki, hogy mit csináljon. Mert tudom, hogy mire van szükségem. Mt 6,8).

Jézus ennek az ellenkezőjét mondta a Hegyi beszédben. Azt mondta: ?a ti Atyátok jól tudja, hogy mire van szükségetek.? És aki Őt imádni is szokta, az ebben lesz bizonyos, hogy Ő jól tudja, mire van szükségem.

Éppen ezért szinte felesleges is neki sorolnom. Elmondom azért, mert bízom benne, és mint az Ő gyermeke, elmondom én hogyan látom, és mit szeretnék. De a végére mindig vesszőt teszek, és úgy fejezem be a mondatot: mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.

Ez az Isten imádása, mert emögött van feltétel nélküli bizalom, és ennek a gyümölcse lesz az a békesség, amelyik minden értelmet felülhalad. Amikor nem lehet megmagyarázni: te hogy tudsz most is nyugodt maradni? Úgy, hogy lehet, hogy nyugalmam nincs ? ahogy Reményik Sándor írja ?, de békességem van. Mert tudom, hogy kihez tartozom. Tudom, hogy az Úr uralkodik. Tudom, hogy semmi nem történhet velem és velünk véletlenül, és tudom, hogy azoknak, akik Őt szeretik, mindent a javukra fordít. Azt is, amire most csak azt tudom mondani: rossz, de bízom abban, hogy még ezt is a javamra fordítja. Ez az Isten imádása. Ez a lelkület, ez a világnézet, ez az életszemlélet.

A mennyei istentiszteleten ez történik, és csak ez történik. Ott már nem kell semmit kérni. Megköszönni szabad. Van is a háláról szó. Ott már nincsenek bűnök, kimaradhat az imádságból a bűnvallás. Ott az Isten imádása tölt be mindent teljesen.

Ezt azonban csak alázatos lélekkel lehet gyakorolni. Olyan sokat mond ez a kifejezés, hogy még ez a huszonnégy vén is, akik szintén trónusokon ülnek ott az Isten trónja körül, a koronájukat leteszik a trónus elé, és ezután hangzik fel az Isten imádása.

Mi betegesen ragaszkodunk a koronánkhoz. Kivétel nélkül minden ember hajlamos arra, hogy uralkodni akar, parancsolni, igazságot tenni, ítélkezni mások felett. Megvan a véleményünk sok mindenről és sok mindenkiről, és mondjuk is, sokszor gondolkozás nélkül, a tényeknek csak egy részét ismerve. Nagy magabiztosan uralkodni akarunk. Az asszonyok legalább a konyhában, a férfiember legalább a másfél négyzetméteres íróasztalon. Legalább ide ne nyúljon senki. Ez az én birodalmam. Birodalmat akarunk és uralkodni akarunk. Még Isten felett is.

Ezért van az, hogy számon kérünk rajta dolgokat: hogy engedhette meg az Isten! Érzékeljük, hogy emögött istenkedés van, egyáltalán nem az imádat lelkülete? És a miértjeinkkel ostromoljuk Istent. Uralkodni akarunk.

Igazán imádkozni is, de Istent imádni csak az tudja, aki fogja a koronáját és leteszi Isten előtt. Én nem akarok uralkodni. Magamon sem tudok uralkodni, Uram. Nem tudok a nyelvemen uralkodni, ezért fordul elő, hogy kiszaladt a számon. Miért szaladt ki? Miért nem uralkodom? Az indulataimon sem tudok. Elragadnak az indulataim. Nem én őket, azok engem. Nem érjük tetten a magunk gyöngeségét ezekben a kifejezésekben?

Aki a koronáját leteszi, aki magát szív szerint megalázza, annak a lelke máris kezd alkalmassá válni arra, hogy felragyogjon előtte Isten nagysága, és Istent neki kijáró tisztelettel tudja dicsőíteni. Ezáltal vele egyre szorosabb kapcsolatba kerüljön, és ennek gyümölcseként megjelenjen szívében az a békesség, ami minden értelmet felülhalad.

Az Ézsaiás 57-ben olvassuk, Isten önmagáról mondja: ?Magasságban és szentségben lakozom, de az alázatos szívűvel is.?

A Jelenések 4. része arról szól, hogy Ő magasságban és szentségben lakozik, de ez nem azt jelenti, hogy elérhetetlen távolságra tőlünk. Ha a koronámat leteszem, ha őszinte alázattal nézek rá, és így viszonyulok a többiekhez is, akkor átélem az Ő jelenlétét, az Ő közelségét.

Az úrasztalát megterítettük. Az lenne az igazi, ha a töviskoronás Király előtt most mindnyájan őszintén meg tudnánk alázkodni, és aztán megtapasztalnánk, hogy aki magát megalázza, azt Ő felmagasztalja. Aki Őelőtte a porig hajol, azt Ő felemeli és békességgel ajándékozza meg ennyi nyomorúság között is, amennyi között most élnünk kell.


Imádkozzunk!

Istenünk, dicsőítünk téged azért, mert te uralkodsz. Bocsásd meg, hogy sokszor elfelejtjük ezt, és vagy mi akarjuk a kezünkbe ragadni az események irányítását, vagy megtelünk félelemmel, hogy számunkra ismeretlen, sötét erők labdáznak a kicsi sorsunkkal, és ki tudja, mi-minden irányítja ezt a nagy történelmet is, és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat.

Segíts minket, hogy egészen kiszolgáltassuk magunkat neked, és ott a te atyai kezedben hadd legyen biztonságban az életünk.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy hiába akarunk, nem tudunk uralkodni, a gondolatainkon sem, semmin sem. Szeretnénk kérni, hogy te uralkodj rajtunk, mert szeretnénk a te engedelmes szolgáid lenni. Sőt, te azt mondtad, Úr Jézus, hogy lehetünk az Atya gyermekei, és nem úgy beszélsz velünk, mint szolgákkal, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az Atya, hanem úgy, mint fiakkal, akiket beavatsz a te atyai tervedbe, Istenünk.

Engedd, hogy az előtted való megalázkodás, a sokkal mélyebb, őszintébb imádkozás, és a te imádásod során ilyen közel kerülhessünk hozzád. Szeretnénk mi is leülni a kisszékre, és nézni, hogyan dolgozol, és bízni abban, hogy te dolgozol.

Köszönjük, hogy mindent megtettél annak érdekében, hogy mi abból a messzeségből, ahova sodródtunk tőled, visszakerülhessünk hozzád. Hogy abból a mélységből, ahova zuhantunk, kiemelj minket, és újra hallótávon belül kerüljünk.

Köszönjük, hogy van szavad hozzánk, és lehet szavunk tehozzád. Köszönünk minden meghallgatott imádságot. Köszönjük, hogy sokkal többet kapunk tőled, mint amennyit kérünk. Köszönjük, hogy kérés nélkül is oly sok ajándékot adsz.

Segíts ezeket észrevenni, és amivel sáfárkodhatunk, azokat másoknak továbbadni.

Kérünk, beszélj velünk még tovább is ezeken az igéken keresztül, és segíts, hogy betagolódjunk mi is a mindenség dicsőítő énekébe, és így hadd éljük át, hogy nem gazdátlan az életünk, és nem gazdátlan ez a világ, hanem neked bölcs terved van vele, és velünk is, amit egészen bizonyos, hogy meg fogsz valósítani.

Ámen.