PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. január 29.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


LELKI LÁTÁS


Alapige:Jn 9,35-38

Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: "Hiszel te az Emberfiában?"

Ő így válaszolt: "Ki az, Uram, hogy higgyek benne?" Jézus így felelt neki: "Látod Őt, és aki veled beszél, Ő az." Erre az ember így szólt: "Hiszek, Uram." És leborulva imádta Őt.


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük ezt a csendet, köszönjük hűségedet, amivel hordozol minket. Áldunk téged gondviselő szeretetedért, bűnbocsátó irgalmadért.

Köszönjük, hogy valóban nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz az álnokságaink szerint.

Kérünk, ajándékozz meg minket most szent jelenléteddel. Tedd számunkra személyessé az igét. Egyedül te tudod, melyikünknek mire van szükségünk. Hadd halljuk meg belőle azt, amit nekünk szánsz.

Tudjuk, valljuk az igével együtt, hogy te igazmondó Isten vagy. Így várjuk és szeretnénk komolyan venni mindazt, amit most mondasz nekünk. Hadd jusson el a szívünkig az emberi szón keresztül a te újjáteremtő szavad, és legyen az számunkra vigasztalás, bátorítás, feddés, feloldozás. Ajándékozz meg minket azzal, amit te tartasz most a legfontosabbnak.

Ámen.


Igehirdetés

Ma értünk végére ennek a gyönyörű történetnek, akik a kalauz szerint olvassuk az igét. Mivel azonban sokan más kalauzok szerint olvassák, röviden hadd foglaljam össze ennek a történetnek a lényegét, és utána három szót szeretnék majd kiemelni belőle.

Arról szól ez, hogy a templomból kijövet Jézusnak feltűnt egy vak ember. Ő tudta, hogy születésétől foga nem lát ez az ember. A tanítványok mindjárt egy filozofikus kérdést tettek fel a Mesternek: vajon mi az oka a vakságának? Nyilván valami bűn - feltételezték ők. De ő vétkezett, vagy a szülei vétkeztek, hogy vakon született a gyermekük?

Különös Jézus válasza. Azt mondja: nem érdemes ezen bölcselkedni, mert most ha eldöntitek is a kérdést, mi változik meg? Attól ő még vak marad. Ezen kellene változtatni. Isten nagy tetteit fogjátok látni mindjárt. Ne az okát firtassátok a vakságának, hanem a célját lássátok meg. Az a célja, hogy most Isten teremtő ereje megmutatkozzék.

Aztán Jézus látást ajándékoz ennek az embernek.

Akik Őt ismerték, csodálkoznak. Olyan jellemző az a jelenet. Elkezdik találgatni: ő az, nem ő az. Hasonlít hozzá. Aztán ő elmondja: ő az. És akkor ki gyógyított meg? Egy ember, akit Jézusnak hívnak. Ez az első válasza a kérdésre.

Aztán megjelennek a rend őrei, a farizeusok, és elkezdik vizsgálni a dolgot. Mi történt itt? Tényleg vak volt és most valóban lát? Ki gyógyította meg? Hogyan és mikor?

Egy ideig türelmesen válaszolgat a kérdéseikre ez az ember, aztán kezd fogyni a türelme, és amikor nekiszögezik a kérdést: te kinek tartod Őt, akkor már nem azt mondja: egy ember, hanem azt mondja: próféta. Vagyis Isten embere. Szent ember, akinek valami rendkívüli képességet adott az Isten. És ezzel magára haragítja a farizeusokat. Próféta? Szent ember az, aki szombaton gyógyít? És elkezdik oktatni őt, hogy csak bűnös ember tehet ilyet, hogy megszegi a szombatot, mert Jézus szombati napon gyógyította meg őt.

Mire ő megvonja a vállát és azt mondja: sajnálom, ezt nem tudom eldönteni, hogy bűnös vagy nem bűnös. Én egyet tudok: vak voltam és most látok.

Erre újabb tárgyalást rendeznek. Beidézik a szülőket is. Keresztkérdések hangoznak el, és a végén kicsit méregbe jön ez a meggyógyult ember, és most ő kérdez. A farizeusoknak azt mondja: hogy lehet az, hogy ennyire nem tudjátok, hogy kicsoda Ő? Ti magatok szóltátok el magatokat, hogy azt sem tudjátok, honnan való. Hát aki ilyen nagy dolgot tesz, nem meggyógyít egy beteg szemet, hanem szemet teremt annak, akinek nem volt szeme, ez csak az Istentől jöhet. Ez a kijelentés azonban főbenjáró bűn volt a részéről a farizeusok szemében, és akkor olvastuk ezt a kemény ítéletet: kiközösítették őt.

Ez pedig életveszélyes állapot volt. Akit kiközösítettek, az törvényen kívülivé vált, büntetés nélkül akár agyon is üthette őt bárki.

Jézus a távolból is szemmel tartotta ezt az embert, s amikor megtudta, hogy kiközösítették, kereste vele a találkozást, és akkor hangzott el ez a kérdése, amit most olvastunk. "Hiszel te az Emberfiában?"

Hát ez a kérdés meg hogy jön ide? Ez az ember egzisztenciálisan életveszélyes helyzetbe került, most meg Jézus akar itt teológizálni? Ez a fontos most, hogy kiben hisz, meg ki az Emberfia? Nem segíteni kellene rajta? Valahogy megbátorítani, vigasztalni vagy elrejteni? Védeni az életét?

Jézus azonban mindig tudta, hogy mit kell tenni és mit kell mondani.

Érdekes, hogy az ember nem hamarkodja el a választ. Azt mondja: "Ki az, Uram, hogy higgyek benne?"

És itt figyeljük meg ezt a bölcs pedagógiát, ezt a figyelmességet, tapintatot, ahogy Jézus a lelki szemeit is felnyitja ennek az embernek. Nem egyszerre, nem ajtóstól, nem erőszakosan. Azt mondja a kérdésére: ki az, Uram, hogy higgyek benne? "Te láttad Őt" - kis szünet -. Láttam, kit láttam? "És aki veled beszél, ő az." Mire az ember rövid gondolkozás után letérdel és imádja Jézust.

Ez mit jelent? Azt, hogy felismerte benne Istent. Egy zsidó ember ilyet különben nem tett. Embert nem imádott, ha agyonütötték, akkor sem. Itt nyílik meg a lelki szeme is.

Ezt a három szót szeretném ma kiemelni, ahogyan ez a meggyógyított vak Jézust jellemezte:

Először, amikor megkérdezik tőle, ki gyógyított meg, azt mondja: egy ember, akit Jézusnak hívnak. Mindössze ennyit tud róla. Amikor a farizeusok faggatják a bírósági tárgyaláson, ott már mérgében vagy meggyőződésből azt mondja: próféta. Nem akármilyen ember. És itt a végén, miután újra beszélgetett Jézussal, így szól: Uram, hiszek benned. Ezt, hogy Uram, megint csak az isteni jelenlétben mondotta egy hívő izraelita. Istent ismerte fel Jézusban.

És mintha teljesen elfelejtette volna, hogy őt most üldözik, hogy ő kivert kutya lett, sőt életveszélyben forog, nem azt éli át, hogy kiszolgáltatott, sokkal inkább azt, hogy biztonságban van. Nem az aggasztja, hogy kiközösítették, hanem az vigasztalja, hogy befogadták. Egy új közösségnek a tagja lett: az Isten gyermekei közösségének. Odatartozik valakihez, aki nem is akárki, a világmindenség Ura, a világ Teremtője. Íme, a mindenható Isten áll szóba vele, a senkivel.

Előbb a teremtés csodáját éli át, megkapja a szeme világát, utána Jézus gondoskodó szeretetét, gyöngéd védelmét, hatalmát élvezheti. Ő pedig boldogan vallja: hiszek, Uram. S miközben hallgatja Jézust, nemcsak a szeme gyógyul meg, hanem lelkileg is tisztán lát.

Mi a különbség a három fokozat között? Egy ember, próféta, Isten Fia?

Az elsőt az jellemzi, hogy csak a külseje után ítél. A másiknak a megjelenését nézi csak, ránézésre milyen. - A "próféta" már arra utal, hogy miket mond, hogyan gondolkozik. - S amikor vallja, hogy "Isten Fia", akkor megérti azt, hogy ki ő valóban. Először csak hogy milyen, aztán miket beszél, és a végén jut el oda: felismeri, ki Ő.

Ez az emberi kapcsolatokban is így van. Először csak azt látjuk, milyen a másik. Egy fiatalnak megakad a szeme a másikon, a külsején. Aztán ha elkezdenek ismerkedni, akkor kiderül, miket mond, s amögött ott van, hogyan gondolkozik. Aztán ha összeházasodnak, akkor lakva ismerni meg igazán egymást. Kiderül, ki ő.

Ezen az úton vezette végig Jézus ezt az embert. Egy kicsit közelebbről is nézzük meg, hogy mit jelent ez a három kifejezés.

Egy ember. Ez azt jelenti, hogy legjobb esetben elhiszi valaki, hogy Jézus történeti személy. Élt ott és akkor egy ilyen nevű ember. Egy ember. Jó ember. Sok jót tett másokkal. tulajdonképpen kár, hogy olyan fiatalon meghalt. Miért volt olyan makacs? Harmincegynehány évesen kivégezték. Milyen sok jót tehetett volna még, ha életben hagyják. De hát, aki makacs, az így jár. Egy ember, aki élt, volt, a történelemmel együtt elmúlt.

Próféta. Ez azt jelenti, hogy nem akármilyen ember. A tanításaira érdemes odafigyelni. Nagyszerű gondolatai voltak. Olyan sokaktól hallottam már, hogy a Hegyi beszéd csodálatos. Szárnyaló, fennkölt, mély igaz gondolatokat tartalmaz.

A legtöbb nagy vallás prófétának tartja Jézust. Azt nem vitatják, hogy történeti személy volt, de volt, a történelem nagyjaihoz tartozik. És a tanításait érdemes ma is olvasgatni.

Ez azonban nem féligazság, hanem mindenestől hazugság. Mert sem nem ember, sem nem csupán próféta, hanem Isten Fia. Benne hajolt közel hozzánk Isten. Ő hozta vissza nekünk az elveszített életet, amikor Isten ellen fellázadva azt elveszítettük. Ő az, aki egyedül mondhatta el azt, amit itt az 5. fejezetből az utóbbi vasárnapokon idéztünk: Mindent nekem adott át az én Atyám, és aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát sem. De aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van, és nem megy ítéletre, hanem átment a halálból az életbe. (Jn 5,23-24).

Nem ember, nem is csak próféta, hanem az Isten Fia, aki magát az életet hozta vissza nekünk. És aki nem tiszteli Őt, az nem tiszteli az Atyát sem. Aki nem ismeri Jézust, az nem ismeri az élő Istent sem. Valamilyen elképzelése van Istenről, de ez nem azonos a valósággal. És "akié a Fiú, azé az élet. Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban." Aki nem hiszi azt, ami hitre eljutott ez a meggyógyított vak, hogy te vagy az Emberfia, az Isten Fia, a megígért Messiás, a Szabadító, annak nincs élete.

Mit ismert fel ez az ember, amikor eljutott Jézus titkának a felismerésére?

Mindenekelőtt felismerte Jézusban Istent. Ez akkor sem volt könnyű és ma sem könnyű. Annyi badarságot mondanak ma is Jézusról, hogy ki volt Ő: forradalmár, tanító, csodadoktor és egyéb ostobaságokat, és kevesen jutnak el erre a bizonyosságra, hogy Ő az, akinek mondta magát, és ma is az: Isten Fia, a megígért Szabadító, a világ Üdvözítője, vagy - ahogy itt a birtokos személyrag elárulja ennek az embernek a felismerését - az én Üdvözítőm is. Nem csak úgy általában a világé és az embereké, hanem az enyém is.

Ez a valóság igazi felismerése. Ennek kapcsán személyes kapcsolatba kerül Jézussal. Azért mondja: Uram, hiszek. Ebben benne van az új felállás is. Ő az Úr én pedig az Ő szolgája vagyok. A szolga pedig engedelmeskedik Urának.

Ez a két szó: hiszek, Uram - elkötelezés és hitvallás is. Látom már, hogy ki vagy te és ki vagyok én. Igaz istenismeretre és igaz önismeretre is csak ebben a felismerésben juthat el minden ember. Amíg csak azt mondta: egy ember, akit Jézusnak hívnak, ez azt jelenti: futó találkozásuk volt. Már nem is tudja, hol van, de nem is fontos. Alkalmi összefutás volt kettőjük számára. A hiszek, Uram - azt jelenti: mostantól kezdve neked fogok szolgálni. Neked akarok engedelmeskedni. Hitvallás és elkötelezés. Új életprogram. Nemcsak új életszemlélet, hanem az igazi istenismeretből igazi istentisztelet következik mindig, és ez azt jelenti, hogy elkezd engedelmeskedni valaki Istennek.

Mindenki így éli át ezt a felismerést, és így tapasztalja meg Jézusban az Istent. Pál apostol megy Damaszkuszba, mint aki a maga ura. Pontosan tudja, hogy mit akar és miért. Papírja van róla, hogy mi az ő küldetése. És amikor Jézus leszállítja őt a magas lóról és bemutatkozik neki: én vagyok Jézus, akit te üldözöl, ezt követően az első mondata Pálnak így hangzik: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" (ApCsel 9).

Nem hangzott el hosszú előadás, senki nem tanított filozófiát, teológiát, hanem amikor a Szentlélek megnyitotta Pálnak a lelki szemeit, azonnal a helyére zökkent. Arra a helyre, ahova Isten minket teremtett. Aki megismeri Őt, az elkezd neki szolgálni. Magától. Magától a Szentlélektől, aki munkába veszi az ilyen embert és elkezdi használni.

Ugyanez volt Péterrel is, nem? Amikor először ragyogott fel előtte Jézus isteni nagysága, csak azt tudta mondani: "Uram, menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok." (Lk 5,8).

Vagy Tamás, aki nem hitte el tíz tanítványtársának, hogy Jézus feltámadott, mert számára ez elképzelhetetlen, csak majd ha tapintja a sebeit. És amikor Jézus istenségét felismeri, azt mondja: "Én Uram és én Istenem."

Ez hiányzik sok vallásos ember életéből. Sok mindent tudnak sokan Jézusról, de ha csak egy ember, vagy csak próféta, jó tanító, akit érdemes ma is olvasgatni, akkor nem tudják, ki Ő, és maradnak abban az állapotban, amibe beleszülettünk. Csak amikor valaki így nyújtja ki a kezét Jézus felé, mint ez az ember, és meggyőződése lesz, hogy Ő az Úr, a megígért Szabadító, az Isten Fia, az Emberfia, akkor kerülnek kapcsolatba vele. Akkor árad be a mennyei élet az ilyen ember életébe.

Vigyázzunk, hogy itt el ne akadjunk! Az ilyen embereket az téveszti meg, hogy már mennyi mindent tudnak. Vagy esetleg szokták olvasni a Bibliát is. Már esetleg beszélnek másokkal is Isten dolgairól. De amíg ez a készség nincs ott a szívben, hogy mivel te az én Uram vagy, ezért én a te szolgád vagyok, mit akarsz, hogy cselekedjem? - és ezt a cselekvést most mindjárt elkezdem, addig valaki nem tartozik Jézushoz. Itt finom az átmenet, és erre nagyon ügyelnünk kell. Sok vallásos ember ezzel áltatja magát és csapja be magát, és nem lett övéké az élet. Mert csak: akié a Fiú, azé az élet. Akinek Jézussal ilyen értelemben naponta működő és mélyülő közössége van, hogy te parancsolsz, én pedig engedelmeskedem.

Tudniillik itt már végre meghal az ember büszkesége, önérzetessége, hamis öntudata, és itt már egy Krisztus-tudat váltja fel ezt. Az a bizonyosság, hogy Ő elfogadott engem, hozzá tartozom. Ha itt most mindjárt meghalok, akkor is tudom, hogy hozzá megyek.

Valószínű sok minden nem volt ebből még tudatos ebben az emberben, de az, hogy nem fél attól, hogy most mit csinálnak vele mint kiközösítettel, ez erre utal, hogy Isten Szentlelke megadja ezt a békességet, biztonságot. Ha itt most mindjárt agyonütnek, akkor is az üdvösségbe megyek, mert megismertem az én Uramat, megvallottam az én Uramat, és leborulva imádom Őt. Itt zökken vissza minden bűnbe esett ember élete az eredeti helyére. Itt lesz valaki Isten gyermekévé, Jézus Krisztus örökösévé - ahogy Pál apostolnál olvassuk.

Ezért nem aggodalmaskodik ez az ember, hogy mi lesz vele. Biztos menedéket talált.

Ha emlékszünk még arra, hogy néhány fejezettel előbb olvastuk a samáriai asszony történetét, ott pontosan ugyanez zajlik le, és ma is minden hitre jutott ember életében hosszabb vagy rövidebb idő alatt ugyanez zajlik le. Pál apostolnál rövid idő alatt, van, akinél hosszabb idő alatt.

A samáriai asszony is úgy ránézésre csak azt állapítja meg Jézusról: egy ember. Egy szomjas ember, és látja rajta, hogy ő, az asszony samáriai, ő meg egy zsidó ember. Ezért csodálkozik, hogy mivel a két nép tagjai nem beszéltek egymással, Jézus szólt hozzá, mégpedig kedvesen és tisztelettudóan. Ezt szóvá is teszi: milyen különös, hogy zsidó létedre szóba állsz egy samáriaival. Ennyi az első benyomása: egy ember.

Aztán amikor beszélgetés közben kiderül, hogy Jézus mindent tud róla, és elmondja az addigi házasságainak a számát, meg a mostani családi állapotát, akkor azt mondja: látom, te próféta vagy, és előáll egy teológiai kérdéssel, hol kell imádkozni: a Garizim hegyén vagy Jeruzsálemben? Már nemcsak egy ember, már Isten embere, szent ember, próféta.

Amikor tovább folytatja Jézus vele a beszélgetést, az asszony mondja: meg van írva, hogy majd eljön a Messiás, és Jézus így válaszol: én vagyok az, aki veled beszélek. Lehull a lepel, kijelenti a titkát neki, és itt változik meg az asszony élete. Otthagyja a korsót, vizet, kutat, mindent elfelejt és fut vissza a faluba, és hívja az embereket Jézushoz. Egy új ember, egy másik ember megy vissza a faluba, mint aki eljött onnan vízért. (Most nem részletezem, hogy mennyire világosan kitűnik ez a bibliai leírásból). Egy ember, szomjas ember; próféta, aki mindent tud rólam; s Ő a Messiás, a megígért Szabadító, az Isten Fia. Nosza, hívjuk hozzá a többieket is, mert ez az élet legnagyobb felismerése, hadd jussanak el ők is erre a boldog örömre.

És a samáriaiak, amikor Jézus evangelizációját végighallgatják, megállapítják, hogy nem is az asszonynak hisznek most már, hanem Jézusnak, mert bizonnyal ez a világ üdvözítője, a Krisztus. Ők is eljutnak erre a felismerésre. (Jn 4,42).

Hogyan jutottak el ezek az emberek erre a felismerésre? Mi volt ennek az útja, mi az az eszköz, amivel Jézus elsegítette őket?

Az, hogy Jézus beszélt velük. Jézus szavai, Jézus igéje juttatta el őket ide. Amíg Jézus meg sem szólalt, mind a ketten csak azt mondták: egy ember. Amikor elkezdett beszélni, egyszerre megcsapta őket az a rendkívüli erő, amivel Jézus prédikált, amit még az ellenségei is elismertek, és azt mondták: nem akármilyen ember, próféta. Amikor Jézus mélyebb vizekre vitte őket, és az Ő lényének a titkát nyitotta ki előttük, akkor hullott le a hályog a szemükről, és jutottak el a nagy felismerésre: valóban Ő a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus szavai, az ige segítették el őket idáig.

Ezért mondjuk mindenkinek azt: kezdd el olvasni a Bibliát. Kezdetben felét sem érted, de azt a keveset, amit megértesz, az majd dolgozik benned, és egyre többet fogsz érteni. Ezért hívjuk igét hallgatni azokat az ismerőseinket, akik keresnek, vagy mi szeretnénk, hogy megismerjék Istent. Nincs más útja ennek: a hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének hallásából. (Róm 10,17).

Van azonban valami különös megállapítása is Jézusnak, hogy kik azok, akik az Ő lényének a titkába beletekinthetnek. Ezt pedig szintén olvasni fogjuk hamarosan a János evangéliumából. Így hangzik ez a 14. rész 21. versében: "Aki befogadja parancsolataimat és megőrzi azokat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat."

Óriási ígéret. Kinek jelenti ki Jézus magát? Annak, aki ismeri és megőrzi az Ő parancsait. Mert az ilyen ember szereti Őt, és ebben a szeretet-kapcsolatban nyílik meg egy ilyen magunkfajta nyomorult, hitetlen ember előtt Jézus titka, és egyszerre fogunk tudni hinni benne. Vagyis komolyan vesszük, hogy Ő az, akinek mondja magát, meg akinek az Atya is kijelentette.

És hogy ez milyen nagy dolog, annak érdekében tegyünk egymás mellé két igét: Jézus ezt mondja: "Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni." (Mt 11,27). Kategorikus kijelentés: senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya.

A másik ige: "Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (Jn 17,3).

Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya. De az az örök élet, hogy megismerjem az Atyát is, meg a Fiút is. Akkor hogy ismerhetem meg, ha csak az Atya ismeri? Ennek a titkát árulja el Jézus itt a János 14,21-ben, hogy Ő kész kijelenteni magát bizonyos embereknek. Kiknek? Akik ismerik és megőrzik az Ő parancsait. Aki olvassa és hallgatja az igét, úgy olvassa, és úgy hallgatja, mint amit maga az élő Jézus Krisztus mond nekünk, ezt befogadja, ahhoz igazítja az életét, ez az ige dolgozik az ilyen emberben és egyszer csak eljut arra a felismerésre, hogy kicsoda Jézus, és egyre mélyebben megismeri őt.

Amíg ebben a testben vagyunk, maradék nélkül teljesen nem tudjuk Őt megismerni, de egyre többet kijelent magából nekünk. És ez maga az örök élet. Ez pedig csak a vele való lelki közösségben történik. Aki Őt magát nem akarja, csak a gondolatait, nem lesz üdvössége. Csak, aki Jézust befogadja, "akié a Fiú." Ezt nem lehet elégszer mondani, elég szelíden és elég kitartóan mondogatni azoknak, akik ezt nem veszik komolyan. Hátha egyszer eljut a szívükig, és eljutnak Jézusig.

Csodálatos, ahogy végigvezette Jézus ezen az úton ezt a vakon született embert. Megkapta nemcsak a testi látását, hanem a lelkit is. Előbb csak egy felszínes, odavetett megjegyzés: egy ember, akit Jézusnak hívnak, utána már sejti a dolgokat: próféta, és a végén felismeri és elismeri Őt Úrnak maga felett: hiszek, Uram. Ne érjük be kevesebbel, mert ez az igazi élet, ez az örök élet.

Ha tőlünk kérdezi ma este Jézus: hiszel-e te az Isten Fiában? Mit mondunk erre? Ha még nem, akkor annál inkább olvassuk és hallgassuk az igét. Ha pedig már hiszünk benne, ezt a hitet is az erősíti és mélyíti, ha olvassuk, hallgatjuk és cselekesszük az Ő igéjét.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, áldunk azért, hogy nem lehet téged besorolni a történelem nagyjai közé. Hisszük, hogy te ma is élsz, és uralkodsz örökkön örökké.

Köszönjük, ha úgy érkezhetett meg már a szívünkhöz sok ige, hogy azt te magad mondtad, és ezek az igék munkába vettek minket, és elkezdted az újjáteremést az életünkben.

Kérünk, tedd ezt kegyelmesen mindnyájunkkal, akik most itt vagyunk. Ajándékozz meg minket azzal, hogy egyre teljesebben kijelented magadat nekünk. És nemcsak ismereteink lesznek rólad, hanem megajándékozol azzal a bizonyossággal, hogy hozzád tartozhatunk itt és az örökkévalóságban is.

Engedd, hogy ennek gyümölcsei meglátszódjanak az életünkön, és akármennyi ideje ismerünk már téged, hadd tudjunk továbbra is érdemben, ténylegesen, tapasztalhatóan változni, amíg kiábrázolódik rajtunk a Krisztus.

Kérünk, hogy indíts most minket arra, hogy tudjunk hittel imádkozni valakiért, vagy valakikért, akikkel kapcsolatban szeretnénk, hogy lelki látásuk is legyen.

Ámen.