PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. december 14.
(vasárnap)

Varga Róbert


VILÁGÍTÓ VILÁGOSSÁG


Alapige:Mt 5,13-16

"Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."


Imádkozzunk!

Köszönjük, mindenható Istenünk, hogy mindent olyan egyszerűvé tettél a számunkra, hogyha valaki találkozni akar veled, te mindent megtettél azért, hogy ez megtörténhessen.

Köszönjük, hogy elküldted Jézust, a te egyszülött Fiadat, aki világossággá lehet bárki számára akár ezen a mai reggelen is.

Köszönjük, hogyha nem kell többé a sötétségben, sötét indulatokkal és cselekedetekkel, sötét gondolatokkal és szavakkal járnunk, hanem te megvilágosítasz minket, kivilágosítod az életünket, amely újra és újra majd rád mutat. Kérünk, végezz ebből el ma reggel is valamit. Tedd nyilvánvalóvá a sötétség cselekedeteit, leplezd le bennünk akár mindazt, ami nem szerinted való. Hadd változzon meg a mi életünk akaratod, Lelked ereje szerint. Így bánj velünk tetszésedre, kérünk.

Ámen.


Igehirdetés

Sokan nem tudják azt, és el is felejtették meg legtöbben nem is törődnek azzal, hogy semmi nincsen véletlenül. Még az sem véletlen, hogy karácsonyig sötétednek a napok. Annak idején, amikor az egyház a naptárat összeállította, megszabta a rendjét, tudták, hogy karácsony után pedig világosodnak. Persze nem az Isten szabta, a természet törvényeit ehhez, hanem fordítva. Az volt a szándék, hogy ez is mutassa, hogy amikor megszületett a világ Megváltója, attól kezdve még a természet is erről beszél. Minden arról beszél, hogy az Isten milyen nagy csodát tett karácsonykor, amikor Jézust elküldte erre a földre.

Hozzáértő kutatók azt is mondják, hogy a perzsák egykor arra használták az őszibarack ősét, hogyméregként a gyümölcsét a nyílhegyek végére kenték, s ezzel gyilkolták halomra ellenségeiket. Aztán a sok nemesítés során ez a tulajdonsága átalakult és megszűnt. Az őszibarack természete megváltozott: méregből ehető gyümölccsé tette az ember.

Azt is leírják, hogy a Himalája vad szárnyasai a világ összes csirkéinek az ősei. Aztán a csirkék sok más háziasított állattal együtt hihetetlen változatosságban jelennek meg manapság: színben, formában, testsúlyban, nagyságban és még ízben is. A kis barna madarak átváltoztak végtelen változatos fajtájú csirkévé, élvezetesebbnél élvezetesebb húsú állattá.

Az ember mindezeket a nemesítéseket hosszú idő alatt elvégezheti, de az emberi természetet nemesítéssel lehet ugyan változtatni, de olyanná tenni, és úgy megváltoztatni, hogy az Isten szerint való, lehetetlen. Ezt a változást az Isten világossága végezheti el bárki életében.

Az Újszövetségben olvasható, és Jézustól elhangzott úgynevezett Hegyi beszéd egy nagyon rövid kis részletét olvastam fel. Ahol a boldogmondások hegye áll, és azon egy templom, talán az egyike a kevésnek, ami lehetséges helyszín lehetett, ahol mindaz elhangzott, mondhatom így is, az az igehirdetés vagy evangélizációs sorozat, amit Jézus tartott a tanítványoknak és sokaknak, akik odagyűltek. A Genezáret-tó partján egy lankás lejtőn lehetett. Szelíden megy le a tópartra a hegyoldal. Jobbra és balra a templom környékén ciprusültetvények vannak, amelyek különösen alkonyatkor a virágok meg a gyümölcsök eresztik ki az illatukat. Egy ilyen fantasztikus környéken, csodálatos természeti környezetben, lankás hegyoldalon lehetett az a hely, ahol Jézus elmondta ezeket a beszédeket.

Valaki azt mondja, hogy a Hegyi beszéd Jézus filozófiai gondolkodásának gyűjteménye. De Jézus nem filozófus volt, hanem az Isten Fia, a Megváltó. Voltak értékesebbnél értékesebb gondolatai, de nem filozófiai értelemben. Maga mondta, hogy nem az Isten törvényének eltörléséért jött, hanem azt elvégezni, beteljesíteni, betölteni. Mondhatjuk így is, hogy két lábon járó törvény volt, szeretet-törvény Jézus Krisztus. Minden mozdulata, gesztusa, szava, cselekedete Isten törvényére mutatott, annak tökéletes voltára, és arra is, hogy aki Istent követi, azt Ő képessé teszi arra, hogy az Ő törvényét meg tudja tartani. A tartalommal való megtöltés volt az Ő célja, igazi célja ezen a világon.

Nem is egy alkalommal elhangzott igehirdetések voltak ezek, amiket itt bővebben a Hegyi beszédben olvashatunk, hanem többször gyűltek össze, és több alkalommal hangoztak el Jézus tanításai az élet nagy kérdéséről.

Valaki azt mondja, hogy kész szociális programot ad itt Jézus a szegénységről, a gazdagságról, az erkölcsről és az erkölcstelenségről. De ez nem kész program, és nem új erkölcsi kódex vagy törvénygyűjtemény, hanem az Isten gondolata az emberről. Az Isten fölkínált kincse, hogyha valaki ezzel él, akkor tud igazán megváltozott életet élni. Mert azt világosan meg kell értenünk, hogy az ember nem őszibarack és nem őscsirke, amelyet nemesítéssel változtatni lehet, hanem alapvetően a bűnesetben megromlott természetű ember, és csak az Isten Szentlelkének ereje siethet segítségünkre arra nézve, hogy más emberekké legyünk. Bármilyen belső erőlködés vagy külső ráhatás sem képes az embert megváltoztatni.

Emlékszünk még, amikor azt mondták, hogy változtassuk meg az ember szociális körülményeit, tegyünk mindenkit egyenlővé, s megváltozik az ember. Tényleg megváltozott. Sokkal rosszabb lett, gonoszabb és sötétebb indulatú, mint akár csak pár száz évvel ezelőtt.

Valaki élesen tiltakozik az ellen, hogy miért hangzik el gyakran erről a szószékről is az, hogy egyre gyorsuló ütemben sötétedik a világ, és soha nem látott gonosz indulatok törtnek föl. Ha valaki ezt nem látja, bizony azon nehéz segíteni. De ha valaki nyitott szemmel akar járni, és főleg a Szentírás szűrőjén keresztül akarja nézni a világ eseményeit és dolgait, annak nyilvánvalóvá kell hogy váljék, hogy minden afelé tart, amit Jézus megmondott. Ez a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökre.

Valójában Jézus minden tanítása mögött az áll, hogy a mindenható Istent keressük. Kutassuk törvényét, értsük meg gondolatait, válhasson cselekedetté mindaz, amit Ő tanított nekünk. Egyébként gyökerében a rettenetes emberi természetünk képtelen a változásra. De olyan csodálatos az, hogy Jézusban nemcsak a világosság érkezett el, nemcsak az Ige lett testté, ahogy János csodálatosan írja, hogy testté lett, magára vette szennyes ruhánkat. Az Ige testté lett, és itt sátorozott közöttünk. Ez a pontos fordítás. Egy ideig itt volt, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint az Isten világosságát.

Az, hogy legyünk só és világosság, nála nélkül lehetetlen küldetés. Nem tudjuk megvalósítani. Lelkének ereje, vezetése, tanácsa, bátorítása nélkül lehetelten parancs, és lehetetlen lehetőség a számunkra. Nem tudunk élni vele. De amikor bennünk van az Isten világossága, akkor Isten Lelkének ereje lassabban, mást meg gyorsabban, de átformál minket Jézus lelkületére. Jézussal a lehetőségek kincseskamrája lehet bármelyikünk számára az Ő parancsolata, törvénygyűjteménye, a Szentírás, Isten igéje.

Jézus nem azt mondja, hogy a benne hívők majd a föld sóivá lesznek, hanem azt mondja, hogy ti vagytok. Ez már megtörtént. Időnként én is meg talán ti is elszomorodtok a saját életünkre, indulatainkra meg indulatosságunkra meg sokféle szeretetlenségünkre nézünk. Ilyen az Isten világossága? Ilyen a föld sója? S tényleg néha elkeserítő. S mégis azt mondja Jézus: ti vagytok ...

Aki már hívő keresztyén, azt vállalja Jézus. Azt mondja, hogy ti vagytok úgy, ahogy éppen. Akkor is. Mert ha én bennetek lakozom, akkor már ti vagytok. Aztán majd én gondoskodom arról, hogy valóban átalakuljatok olyanná természetetekre nézve, ami kedves az Isten előtt. Ti vagytok a föld sója, és a világ világossága. Valójában megrendítő szavak ezek. Nem tudom, mikor rendültünk bele először vagy utoljára? Mit mond Jézus? Ti vagytok ... Azok, akik itt ülnek meg most is máshol az országban meg a világban keresztyénként a templomban, ha már azok? Van, aki még nem az, de már ott ül egy gyülekezeti teremben vagy egy templomban. Ő majd az lesz, ha engedi, hogy Isten munkálkodjék benne. Ti vagytok a föld sója és a világossága, világosság ebben a világban.

A sóból valójában nem sok kell az ételbe. Azt tapasztaltuk, ha túl sok kerül bele, ehetetlenné teszi az ételt. Persze ez a keresztyénekre nem igaz. Ha túl sok lenne belőlünk, az lenne az igazi, de nem így van. Az ételbe sokszor egy csipetnyi is elég, de mennyire hiányzik, ha nincs belőle elég. Az emberi test működése is akadozik, ha nincsen elég só a szervezetben. Pár száz éve bizonyos vidékeken aranyárban mérték a só árát. Annyira fontos volt. Ma is az, csak nem vesszük észre, mert bemegyünk egy üzletbe, és hihetetlen gazdagságban találunk formában, ízvilágban különböző ízesített, kezelt, tisztított, finomított vagy durvább sót, nagyobbat vagy kisebbet. De egyből megéreznénk, ha nem lehetne kapni jó pár hónapon keresztül. Szinte meghiúsulna a főzés vagy a tartósítás akár.

Ugyanilyen nélkülözhetetlenek - azt mondja a Szentírás - Krisztus tanítványai ebben a világban. A világ fiai, ugyanis - és ez sem véletlen - sóvárogva várják az Isten gyermekeinek a megjelenését.

A hívők számszerűen, vagy ha a só képénél maradunk, soha nem lesznek igazán sokan ebben a világban. Mindig kicsiny nyáj marad. Nem egy munkahely van, ahol nincsenek keresztyének, máshol vannak. De ha csak a mi országunkat nézzük, olyan sok helyen nincs. Nem lehet találni: az üzleti életben, ügyvédi körökben szinte lehetetlen keresztyént találni, mert hosszú távon nem bírja azt a klímát, azt a légkört, ami ott uralkodik. Nem bírja, lelkileg hosszú távon nem tudja elviselni.

Vannak bizonyos időszakok, amikor tényleg csak maroknyian vannak, akik Isten szerint akarnak és tudnak élni. Illés próféta is egyszer azt gondolta, hogy ő maradt egyedül. Elkeseredett, mondhatom nyugodtan, depresszióba esett. Lefeküdt a pusztai fenyőfa alá, s azt mondta Istennek: Uram, ne aprózd el. Végezz ki egyszerre. Hadd haljak meg. Minek élni tovább. Egyedül maradtam, aki nem hajtott térdet a Baál előtt. És akkor Isten először altatja, kezeli, altatja, aztán megeteti, megitatja, s aztán világosan megmondja neki, hogy vannak még pár ezren Illés, csak te nem tudsz róla, aki nem hajtottak térdet a Baálnak, akik megmaradtak mellettem hűségesen, csak nem találkoztál ilyennel most egy ideje.

Sokszor van ez így, amikor a hívő ember egyedül marad, mint só ebben a világban. Isten soha nem dolgozott tömegekkel. Jézus kiválaszt tizenegy férfit vagy tizenkét férfit és a végén tizenegy marad, aztán tíz, mert Tamás kóborol valamerre, és nincs ott, amikor a feltámadott Jézus megjelenik. Tíz férfi, aztán tizenegy, aztán újra Pállal együtt megint megvan a létszám. Szétszórja őket a világban. Ott akartak maradni Jeruzsálemben, de Jézus Krisztus megengedi, hogy üldözések támadjanak, szétszóródnak a világban. Kisebb körben, aztán nagyobban, aztán átküldi az egyik apostolt Európába. Itt is tűz támad, elterjed az evangélium. Szétszórta a sót, és a só elkezdett sózni, végezte a munkáját. Akkor végzi a legjobban, ha ott van, ahova Isten helyezi. Ha a só a levesben, a kenyértésztában, sőt az édes süteményekbe is kell. Ott van benne, ahol a helyén van, akkor végzi jól a munkáját.

A hívők sokszor panaszkodnak, hogy mennyire egyedül vannak a világban, a munkahelyen, de legtöbbször ez így van. Kezdjen el sózni. És ha elkezd sózni, ha végzi a feladatát az, akit Isten odatett egy munkahelyre, akkor sóssá válik valaki más is a környezetében. Akkor talán valaki kinyílik az evangéliumra. Hitre jut, és akkor már nem lesznek egyedül, és ha nem lesznek egyedül, ha már ketten vannak, az már gyülekezet. Ha gyülekezet, tudnak együtt imádkozni. Ha együtt imádkoznak, azt mondja Isten igéje, hogyha valamit ketten ezen a földön egy akarattal kérnek, azt megadja nekik az Isten.

Sokszor ott a teremben, ahol egy istentisztelet előtt néhányan imádkoznak, nincsenek többen, nem vagyunk többen mint ketten vagy hárman. Lehetnénk többen. Nem jönnek többen innen sem istentisztelet előtt imádkozni. De azok, akik jönnek és járnak, egy ideje hűségesen imádkoznak a gyülekezetért, a szolgálatért, emberekért, helyzetekért, igehirdetésért, és ez elvégzi a maga munkáját a gyülekezeten belül meg azon kívül is.

A sót is a sótlan ételbe teszik, nem a már megsózottba, mert akkor elsózzák. Oda helyezi a hívőket az Isten, ahol igazén szükség van rájuk. Valójában a só úgy végzi el a feladatát, s úgy végzi jól, ha észrevétlen marad a környezetében. Újra mondom, ha észre vesszük az ételben, vagy néha iszonyatosan elsóznak egy felvágottat vagy bármi mást, ehetetlenné válik. Úgy a jó, ha nem vesszük észre. Benne van, de nem vesszük észre. Akkor végzi jól a dolgát, ha feloldódik abban az anyagban, amibe beleteszik. Mintha elpazarolná magát. Abba a közegbe kerül, amibe belekerült Isten akarata szerint, és ott eloszlik. Végzi jól a munkáját. Nem a hívő ember a fontos, hanem az a szolgálat, amit végez sokszor észrevehetetlen módon. Nem úgy, hogy minden körülötte forogjon, hogy lássák, vagy akár mondja: én most sózok. Most jött el az ideje, hogy beszéljek nektek Istenről. Lehet így is, de jobb csendben, észrevétlen módon végezni azt a szolgálatot, amit Isten ránk bíz.

A keresztyéneknek azonban nem kell azonosulnia azzal, ami Isten ellenére van. Időnként jó, ha megszólal. Máskor a csöndes imádság segít egyedül. Isten sójaként lehet tehát szolgálni. Jelen lenni a világban, vagyis Istenhez vezetni szóval, cselekedettel, indulattal, imádsággal azokat, akik közé Isten tett.

Isten tehát megengedte, hogy üldözés támadjon. Elküldi őket a szolgálati helyükre, és ők végzik ott a szolgálatot. Hirdették az evangéliumot, és egyre másra jutottak hitre zsidók és pogányok, s lettek keresztyénné, és lettek egy gyülekezetté, s tudták egymást szeretni. A régi ellenségek kibékültek, Krisztusban megbékéltek. Ugyanaz volt az Uruk, és együtt hirdették az evangéliumot, s mentek aztán szét a világban, és sózták a világot Isten akarata szerint. Valóságos módon, ahogyan az ételben benne van.

Milyen az igazi só, a hívő ember? Igazat mond, nem hazudik. Ez azt is jelenti, hogy megbízható. Hűségesen végzi a szolgálatát és a munkáját. Pontos is, szavahihető, következetes, mindig úgy érkezik és akkor, amikor arra szükség van. A munkájában is lehet rá számítani. Nem erkölcstelen, hanem erkölcsös akkor is, ha ez ma nem divat. Akkor is, ha mindenki támadja. Akkor is, ha kinevetik. Ez a kérdés, hogy sók akarunk lenni a világban, vagy nem sózzuk a világot. Megijedünk, félünk, szégyelljük, vagy csak egyszerűen lustaságból nem végezzük. Sóvárogva várja a világ Isten gyermekeinek a megjelenését.

Valaki azt mondta, hogy a széllel szembe megyünk. Nem. Ha erős szél fúj, azt föl lehet használni vitorlázásra, például. Nem kell mindig szembemenni. Fogjuk be a vitorlába a szelet. Világosan és egyértelműen el lehet mondani, hogy mi miért akarunk mások lenni. Tulajdonképpen nem is másság ez, hanem ez a normális és ez a természetes.

Nemrégen valaki elmondta, hogy az ő másságát igen is tessék tisztelni. Ez egészen komoly tendenciává vált. De amikor én elmondtam az én keresztyén meggyőződésemet, akkor ő azt nem akarta tisztelni. S egy kicsit felemelt hangon azt mondtam, hogy vedd tudomásul, hogy köteles vagy a másságomat tisztelni, nem csak én a tiedet. Tessék tisztelni, hogy én keresztyénként más vagyok, mint te, és nemcsak nekem kell a te másságodat tolerálnom és elfogadni. Erről nem igen szoktunk hallani, csak mindenfajta aberrált másságot kell elviselni nekünk, de az, hogy a keresztyének másságát el kell viselni meg el kell hordozni, erről nem igen hallunk. Bizony időnként meg kell szólalni. És ha mi sók vagyunk, akkor azt vegyék tudomásul. Másképp gondolkodunk pénzről, szabadidőről, erkölcsről, erkölcstelenségről, üzletről, hazugságról, mindenről. És nem valljuk azt, hogy a cél szentesíti az eszközt és így tovább, és egy csomó mindent nem fogunk soha magunkévá tenni. És bizonyos értékekre soha nem fogjuk a fiataljainkat nevelni, mert azok nem értékek, csak azok szerint, akik gondolják. A keresztyén értékekre fogjuk őket nevelni. Azért vannak itt, és azért bízta ránk őket Isten. Olyan világos ez. Miért nem lehet ezt képviselni határozottan, egyértelműen, e mellett letenni a voksot? Nekik meg az a dolguk, hogy tessék tiszteletben tartani a mi keresztyén másságunkat. Ilyen egyszerű ez. És ha egy kicsit határozottabban, világosan és egyértelműbben lennénk sók ebben a világban, akkor bizony visszakoznának. Mert ma, ha tiszteljük a másságot, akkor tessék ezt is tisztelni. És ha valaki merne határozottabban fellépni, akkor azonnal visszahúzódnának. Gyakorlatból mondom. Mert akkor fél mindenki, hogy jaj mi lesz abból, hogyha kiderül, hogy a másságot nem tisztelem. Hát akkor fogjuk be a szelet a vitorlába. Nem kell széllel szembe menni. Van lehetőség arra, hogy befogjuk, és fölhasználjuk azt, amit esetleg mások mondanak.

Ha nem másokért van a hívő élet, azt mondja a Szentírás, hogy olyan ez, mint amikor ízetlenné válik a só. Abban az időben, amikor Jézus itt volt közöttünk, a sót a Holt-tengerből párolták. De mivel az egyéb szennyeződésekkel tele volt: növényi eredetűvel meg más is volt benne, ezért hamar elveszítette a só a só ízért, s egy idő után ki kellett dobni. Nem volt semmire sem jó, legfeljebb ott az út szélére, ahova kidobták. Azt mondja Jézus, hogyha megízetlenül, eltapossák az emberek. Nem? Ha a keresztyén identitásunkról lemondunk: lásd iskola, templom, hitvallás, fellazítjuk. Azt mondja Jézus, hogy ízetlenné válik. Félredobnak minket és eltaposnak. Vagy ez kell, vagy ez lesz, vagy pedig az, hogy sóként sózunk a világban. Vagy vállaljuk azt, hogy Jézusé vagyunk minden körülmények között, és minden körülmények ellenére. Megismétlem, amit egy finn lelkész mondott, akit Hitler külön parancsára lőttek agyon a németek: balgaság azt gondolni, hogy az ellenség árt az egyháznak. Nem árt. Használjuk fel, újra mondom, arra nézve, amilyen szolgálattal Isten minket megbízott. Mert egyébként félredobnak és eltaposnak az emberek.

Ha azt teszi valaki, amit hívő emberként feladatként Istentől kapott, akkor - és ezt is mondja Jézus -, hogy olyan mint a lámpás, amelyik világít. Amikor az ember a sötét erdőben eltéved, szakad az eső, fúj a szél, és egyszer csak meglátja a menedékház fényét. Milyen fantasztikus öröm. Megmenekültünk. Vagy legalábbis melegre találunk, ott meghúzhatjuk magunkat, amíg vége a viharnak. Visegrád várát már messziről lehet látni, mert hegyen épült. Mindenki világosan látja, hogy ott van a palota, ott van a torony és így tovább. Nem rejthetik el a hegyen épült várost.

Azt mondja Jézus, hogy ti vagytok a világ világossága. De a János 8,12-ben azt is mondja magáról: "Én vagyok a világ világossága." Nem rendülünk ebbe bele? Én vagyok a világ világossága. Itt azt mondja, hogy ti vagytok a világ világossága. Ha én bennetek lakom, akkor az én világosságomat adom. Nem azt mondja, hogy adok belőle valamit, hanem bennetek fogok lakni, és ugyanúgy világítani fogtok, Istenre mutatni, ahogy az én jelenlétem - mondja Jézus - ebben a világban Istenre mutatott. Én és az Atya egy vagyunk. Én és az én követőim, tanítványaim eggyé leszünk - mondja Jézus. Egyek vagyunk. Ti az én barátaim vagytok. Döbbenetes szavak ezek. Talán nem is értjük teljes mélységében igazán. Én vagyok a világ világossága, ti vagytok a világ világossága. A kettő azért lehet azonos, mert a hívőkben Jézus Krisztus világít. Először bennünk támaszt, ha már azok vagyunk, ha még nem, akkor megtörténhet, bennünk támaszt Isten Krisztus által világosságot, és aztán ez a világosság világít mások számára is.

Hogyan is keletkezik a fény? Meg kell gyújtani valamit ahhoz, hogy világosság legyen. Fáklyát, gyertyát, lámpát, vagy fölhasználjuk az elektromosságot, fölkapcsolunk egy kapcsolót vagy csatlakoztatunk valamilyen világító készüléket, és abban a pillanatban fény támad annak a környezetében.

Az ember szívében is meg a környezetében is hihetetlen sötétség van Isten nélkül. Olyan nagy szükség van arra, hogy a sók világossággá is legyenek ebben a sötét, istentelen világban. Dönteni Jézus mellett, ezt jelenti, hogy felkapcsolja Isten bennünk a villanyt. Világosságot támaszt hit által az ember életében.

Aztán táplálni is kell a fényforrást. Az olajjal égő lámpást mindig utánatöltötték, feltöltötték, hogy működjön. Az áramforrást táplálja az, ami fényt támaszt a sötétségben. A lelki világosság sem működhet táplálék nélkül. Táplálkoznunk kell Isten igéjével. Megenni azt lelki értelemben, hogy felszívódjék, hogy belülről tápláljon minket, világosságot támasszon bennünk, s aztán világítani tudjunk a világban.

Jézus mondta, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istentől származik. Ezért kell enni Isten szavát, hogy az táplálja a lelkünket. Aztán, ha már bennünk világosságot támasztott, akkor lehet és kell világítani.

Azt mondja Jézus, hogy lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán betegyék a sötét véka alá, és ne lásson senki semmit, hanem beleteszik a világba, odateszik a világba a világító forrást, és az a környezetét legalább megvilágítja. A világító szövétnek olajba mártott rongydarab volt, amit egy bot végére tűztek, meggyújtották, és egy pár lépést, leginkább egy lépést a lábuk előtt megvilágított azoknak, akik mentek a sötétben. Világító szövétnek, lámpás, hegyen épített város. A világosság elűzi a sötétséget is. Ha egy nagy terem összes ablaka előtt a sötétítőfüggönyt elhúzták, az ablakokat becsukták, és egyszerre kinyitjuk, és ha kint világos van, egyszerre világos lesz odabent. Nem tudjuk, hova tűnik a sötétség. A világosság kiűzi a sötétséget.

Ugyanígy látom ezt olyan gyakran. Valaki kinyitja a szívét Jézus előtt. Jézus kiűzi a sötétséget, és világosság lesz az ember szívében is. S a világosság utat is mutat, és életet is jelent. Mindig a Jézustól kapott lelki világosságot adták tovább a tanítványok. Aztán az is a tanítvány feladata, ne csak áteressze magán Jézus világosságát, hanem annak ne legyen akadálya saját sötét bűneivel, hanem azt vallja meg, hozza napvilágra Isten színe előtt, hogy azt Isten eltörölhesse, kivehesse az életéből, s tudjon világítani, és világosság forrásává lenni mások számára.

Micsoda méltóság ez egy keresztyén ember számára, hogy világítani tudhat, világíthat Isten akarata szerint.

Bonhöfer mondta azt, hogy a keresztyén ember rendkívüli ember, világít. Tényleg más, mint mindenki más ebben a világban. Lámpása, mécsese, nagykövete lesz annak az Istennek, aki minden embert egyformán szeret. Ezért olyan lényeges kérdés az, hogy töltekezünk csak Isten szavával hétről-hétre, vagy továbbmegy abból mindaz, ami fontos Isten szerint. Adunk abból mások számára is valamennyit.

Azt mondja Jézus, hogy úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. Vagyis, Istenre mutató életet éljünk.

Utoljára mikor dicsőítették a mi életünket látva a mindenható Istent? Lássák a ti jó cselekedeteiteket, elgondolkoznak, és azt mondják, hogy ennek az embernek az életében valami más forrás lehet, mint mindenki más életében. Mitől van ez? Honnan tud türelmesebb lenni? Honnan van a szeretet a szívében, a megértés? Hogyhogy világít? Azért, ahogy a lámpát észrevesszük, ugyanúgy egy idő után - még ha kormos is a lámpás - valami fény csak átmegy rajta, észreveszik, hogy másképp áll a dolgokhoz ez az ember. Másképp beszél, másképp viccelődik, tréfálkozik, mert az is nagyon jó, ha megvan egy hívő ember életében. Másképp viszonyul az anyagi dolgokhoz. Másképp beszél a házasságról, a szexualitásról. Más jövőképe van. Egyáltalán neki van, másnak meg nincs. Lassan már senkinek sincs. A keresztyéneknek van. Ők tudják, hogy mi lesz a jövőben. Tudják, hogy hova mennek. Tudják, hogy ki az Uruk, és mi a feladatuk a világban. Határozott, világos, egyértelmű jövőképük van, és ezt jó, ha el is mondják. Ezen először csodálkoznak, lehet, hogy megdöbbennek, néha megbotránkoznak, máskor legyintenek vagy irigykednek. Némelyek meg azt mondják, hogy ez kell nekem is. Végre egy határozott világos útmutatás ebben a kaotikussá váló világban. Átterjed a fény még a töredékes beszéden, még a kormos lámpáson is.

Sokszor elrejtjük azonban a világosságot. A rohanó életvitel befedi meg bekormozza. Máskor a pénzügyeink sötétítik be és sötétítik meg Isten világosságát. Máskor a félelmek teszik sötétté a világosságot. Megint máskor a szimpla vallásosság oltja ki az Istentől jövő világosságot, mert nem elég hívőnek látszani, annak is kell lenni cselekedeteinkben és szavainkban egyaránt.

A világ fiai nemcsak sóvárogva várják az Isten gyermekeinek a megjelenését, hanem keresik és kutatják, hogy hol találnak fogást a hívő embereken. Mikor mondhatják azt: hát, ha ilyen az életed, akkor én nem akarok hívő lenni. S azonnal meg is mondják. Bennük semmi tolerancia nincs. Tőlünk elvárják, de bennük nincs. Fikarcnyi nincs. Szemernyi sem. Azonnal meg is mondják. Te vagy hívő ember, és így viselkedtél? Ezt mondtad? Ezt tetted? És igazuk van. Az egy másik dolog, hogy azért, mert látunk egy részeg katonát, nem az egész hadsereg iszik. Azért, mert egy hívő ember szégyent hoz Istenre, ez nem azt jelenti, hogy az a hívő mindig olyan, s az összes hívő ilyen. Ez megint egy végletes következtetés. S előbb-utóbb, aki igazán keresztyén, arról ez ki fog derülni.

Valójában minden hívő ember kirakatban él. Bocsánat, hogy ezt a buta hasonlatot mondom, de néha az állatkertben csodálattal figyeltem, hogy a földalatti rágcsálók vacka egy üveglappal van ott leválasztva, s lehet látni a járatokat. A kicsik éppen aludtak bent, a nagyok mászkáltak, egy harmadik becipelt valamilyen termést és rágta útközben. Már megszokták, hogy a fészkük egyik fala üvegből van, és a kedves látogatók látják a belső életét a családnak az egészet, ahogy zajlik. Lemennek, kijönnek, bemennek a lyukon, szoptatják a kicsikét, veszekszenek éppen, vagy harapdálják egymást. Ott zajlik nyilvánvaló módon az élet a külső szemlélő előtt. Nyilván mi nem vagyunk rágcsálók, és bocsánat, hogy ilyen buta példát hozok, de valahol azért az életünknek is üvegfala van, ha mi hívők vagyunk, és ezt figyelik és látják a belső cselekedeteinket. Ilyen átlátszóvá akar minket Isten tenni. Nincs mese. Azt mondja, hogy ti a Krisztus levele vagytok ebben a világban. S küld minket, mint leveleket. Mit viszünk? Sóként, világosságként vagy pedig nem. Szükséges ezért tudni, hogy ki-ki hol tart. Az istentelenség sötétjében, a halál országában vagyunk, vagy pedig már a világ világosságát tudjuk sugározni ebben a világban.

Hegyen épített város, keresztyén élet, só és világosság. Ezért fontos tudni, hogy hol tartunk. A világ kőkeményen figyel, és azonnal ítél.

Most megint elnézést kérek, hogy saját példámat mondom, de most ez jött elő. Valamelyik nap mentem hazafelé, és a Széna térnél állt egy férfi, kezében két kábellel az autója mellett. Azt jelenti, hogy lemerült az akkumulátora, s vár valakire, akinek az akkumulátorára az autóban, amelyik működik, ráteheti. Bikázás - ezt így hívják szaknyelven. Ráteszi egy másik jól működő akkumulátorra a két vezetéket, s ettől kap az övé áramot, indítja az autóját, és ha beindul az autó, azzal már haza tud menni. S ott állt ez a férfi, s mivel lassan ment a sor, elment egy autó, kettő, három, négy, öt. Én voltam talán a hatodik. És én is továbbmentem. Hát igen, most meg kell állni, kiszállni, motorháztetőt kinyitni, leszedni a saruvédőket. Macerás dolog. Továbbmentem, aztán mégis megálltam egy olyan ötven méterrel később. S arra gondoltam: és ha velem történne? Milyen jól esne, ha megállna valaki. Visszatolattam. Ajtó ki, motorháztető föl, kiszálltam. Erre megszólal a férfi. Tudtam, hogy maga meg fog állni. Mondom: honnan? Azt mondja: kérem, aki a Torockó térre jár, attól mást nem vár az ember. Hát ez döbbenetes. Nem? Már nem az, hogy ide jár, hanem az egész. Nem?

Sóvárogva várja akár két kábellel a világ, hogy valaki végre megálljon. És ne csak áramot adjon, hanem világosságot is. Nem döbbenetes? Mondta, hogy ő régen itt konfirmált. Én meg mondtam, hogy az óta volt? Hát! Nem volt semmi válasz rá. De hívtam szeretettel. Mondtam, hogy én is meg szoktam itt fordulni. Tessék csak bátran jönni a gyülekezetbe. Milyen döbbenetes. Nem? És ha nem álltam volna meg? De belül azt volt: értsd már meg, hogy nem teheted meg, hogy továbbmész. De jó, hogy így volt. Hálát adtam Istennek. S milyen jó, hogy engedünk. Hányszor volt, hogy nem engedtünk. Továbbmegyünk.

Nem tudom, hogy értjük-e? Nem tehetjük meg, ha a világ világossága vagyunk Krisztus által meg só, hogy nem állunk meg, hogy nem hallgatjuk meg, hogy nem adunk abból, amit mi is úgy kaptunk, hogy nem mutatunk Krisztusra, mert akkor rosszul végezzük. Akkor hűtlen szolgák vagyunk.

Világítani kell, mert nem tehetünk mást. Vagy belülről jön ez a készség bennünk, vagy bennünk sincs, vagy megromlott, vagy megfogyatkozott.

Jézus Krisztus azt szeretné elvégezni, hogyha nem világítunk, akkor mától kezdve legyen másképpen. Ha nem vagyunk só, akkor sózzunk mostantól kezdve. De ez nem megy másként, mint azt a Jézust befogadva, akit odaszegeztek ég és föld közé, és ott világított a golgotai kereszt abban a sötét világban. S amikor sötétség lett pár órára, mert még a természet is kifejezte világosan, hogy látszólag győzött a sötétség, de aztán újra világosabb lett. S karácsony után egyre világosabb lesz, mert megszületett Jézus, a világ Megváltója.

Ebben az időszakban élünk. Ő szeretne sóvá, világossággá, hegyen épített várossá tenni mindnyájunkat. Végezzük ezt? Világítunk? Sózunk? Látható módon Krisztushoz tartozunk?


Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy időnként megkönyörülsz rajtunk és áthat a te erőd. Megállunk, segítünk, szólunk, és együtt érzünk, s tudunk könnyeket törölni, s tudunk hallgatni is, ha kell.

Áldunk és dicsőítünk, ha már tudtunk sókká lenni, s valami kevés fény áttört a mi nyomorult természetünkön belőled. Még inkább rombold le mindazt bennünk, ami nem szerinted való, a mi óemberi természetünket, s hadd legyünk egyre jobban tele a te világosságoddal, Urunk, hogy tudjunk világítani ebben az egyre betegebb és sötétebb világban.

Adjál világosságot azoknak is, akik nem látják, hogy ez így van, vagy egyszerűen nem akarjuk tudomásul venni. Tégy minket világító ponttá, sóvá, hegyen épített várossá. Hadd teljesítsük be, hadd legyünk olyanokká, akik a sóvárogva várakozásnál tudunk beszélni arról, hogy ki az, aki megelégített minket is, s ki az, aki boldoggá, békéssé tud tenni bárkit ezen a világon. Így küldj minket, kérünk. Tégy minket békeköveteiddé. Hadd hirdessük a te csodálatos országodat.

Ámen.