PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. november 30.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


EL NE SODRÓDJUNK!


Alapige:Zsid 2,1

Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged első eljöveteledért. Köszönjük, hogy betű szerint beteljesedtek az erre vonatkozó próféciák.

Áldunk azért, mert gazdag lévén szegénnyé lettél érettünk, hogy mi a te szegénységed által meggazdagodhassunk.

Köszönjük, hogy megígérted: egyszer megjelensz majd a történelem e korszakának végén nagy hatalommal és dicsőséggel, és minden szem megláthat téged.

Köszönjük, hogy bár most hitben járunk és még nem látásban, de bizonyosak lehetünk abban, hogy ez az ígéreted is beteljesedik.

Megvalljuk, Urunk, hogy olyan könnyen elcsüggedünk és olyan sok kétségbeejtő esemény zajlik körülöttünk. Sokszor, ha magunkra nézünk, akkor is minden okunk megvan az elkeseredésre.

Kérünk, emeld fel a tekintetünket most tereád. Hadd tudjuk elmondani mi is, hogy nem a bajainkra, nem önmagunkra, nem az ellenségeinkre nézünk, hanem tereád, a hit elkezdőjére és bevégzőjére.

Kérünk, töltsd meg a szívünket felelős készülődéssel, hogy ha váratlanul jelensz is majd meg, ne találjon az minket készületlenül. Olyan sok minden, szinte minden erről vonja el a figyelmünket.

Megvalljuk neked a szétszórtságunkat, a felszínességünket. Kérünk, segíts ezekben a hetekben most különösen is a te igédre figyelni.

Áldunk téged, mert mindazt kijelentetted nekünk, amit tudnunk lehet s kell erre az életre és az örök életre nézve.

Tégy minket fogékonyakká mindarra, amit te mondasz nekünk a magunk érdekében. És erősíts meg minket kemény ellenállásra mindazzal szemben, ami alulról jön, ördögi és tisztátalan, és elpusztítani akar minket. Taníts meg minket világos, átgondolt igeneket és nemeket mondani, vállalva a döntéseink következményét is. Olyan sok gyávaság, sunyiság, megalkuvás, kapkodás van az életünkben. Gyógyíts ki és szabadíts ki ezekből. Hadd legyünk mi nehézségeink között is boldog, téged váró emberek.

Könyörülj rajtunk, hogy higgyük, amit hiszünk, hogy ne csupán elmélet maradjon mindaz, amit igédből eddig megtanultunk, hanem járja át az egész lényünket, határozza meg a gondolkozásunkat, magatartásunkat. Tegyen minket ebben a lelki sötétségben világító emberekké. Hadd legyünk mi valóban a világ világossága a te dicsőségedre.

Kérünk, hogy ehhez vigyél közelebb most is minket, igéddel tisztogass, bátoríts meg. Adj nekünk programot, mi pedig szeretnénk benned való feltétlen bizalommal hallgatni és cselekedni, amit mondasz.

Ámen.


Igehirdetés

Ezen a szép, csendes ádventi vasárnapon Jézus Krisztus személyére szeretném irányítani a figyelmeteket. Hiszen az ádventi embert az jellemzi, hogy az adventus Domini, vagyis az Úr eljövetelére való tekintettel éli a napjait. A hétköznapjait is. És ha ez valóban tudatos benne, akkor ennek az egyik áldott gyümölcse az szokott lenni, hogy az ilyen ember nem sodródik, hanem tudatos, sőt céltudatos életet él.

Erre szeretnék most alázatosan és nagy szeretettel bátorítani mindenkit, hogy ne sodródjatok, hanem tanuljunk meg céltudatos életet élni. Erre figyelmeztette a levél címzettjeit akkor a szentíró, és erre bátorít most minket Isten: még jobban kell figyelnünk a hallottakra, Isten igéjére, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.

Ki tud céltudatos életet élni? Az, aki látja a célt. És mi a történelem célja? Valakit megkérdeztem a napokban, és felháborodva legyintett: hagyjam őt békén ilyen elvont kérdésekkel. Ezekről nem érdemes gondolkozni. Legyen elég nekünk az, hogy amennyire lehet, jól érezzük magunkat.

De mégis vannak, akik gyógyíthatatlanul gondolkoznak, és kérdéseket tesznek fel, és próbálnak választ találni a kérdéseikre.

A történelemnek nincs célja némelyek szerint. A történelem örök körforgás, mindig ismétli önmagát. De hányszor fogja még ismételni? És meddig tart a körforgás? Nem tudjuk. Talán a világegyetem tágulása, vagy a globális felmelegedés majd egyszer elpusztít bennünket. Nem kell ilyesmin gondolkozni.

Jézus Krisztus egyszer pontosan arra hívta fel hallgatói figyelmét, hogy Noé idejében is így viselkedtek az emberek. Ettek, ittak, házasodtak, nem gondolkoztak és nem vettek észre semmit. Azután eljött az özönvíz és már nem volt lehetőség a menekülésre. És arra intette a hallgatóit, hogy vigyázzunk, mert könnyen így járhatunk az Ő második eljövetelével is. Eszünk, iszunk, házasodunk, vagy már nem is házasodunk, csak összeállunk, azután cserbenhagyjuk egymást, és nem gondolkozunk, és nem veszünk észre semmit. Aztán Ő egyszer csak megjelenik, és akkor már nem lesz lehetőség a megmenekülésre.

Ezen a világon nagy altatás folyik, hogy lehetőleg minél többen sodródjanak, és iszonyatos erővel hat a világnak a sodrása. Ez az ige ma, ádvent küszöbén, arra bátorít minket, hogy nekünk van egy olyan biztos fogózónk, akibe belekapaszkodhatunk. És adott a kezünkbe Isten egy olyan iránytűt, az Ő szent igéjét, ami eligazít ebben a sötét, ködös éjszakában, ahol viharok dobálják kicsiny életünk hajóját.

Ezért írja itt az ige: "Még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk." Mert ha nem, akkor hasonlatos lesz a mi életünk egy olyan hajóhoz, amelyik ott hányódik valahol az óceán felszínén, de utasai már maguk sem tudják, hol vannak, merre haladnak, hogy haladnak-e egyáltalán, hogy mikor és hol fognak kikötni, és kikötnek-e egyáltalán, lesz-e megérkezés a számukra. Értelmes, tudatos élet az ilyen?

Ezzel szemben a Biblia azt mondja nekünk, és sokan tapasztaljuk akármilyen gyarló, esendő módon is, hogy aki Jézus Krisztust megismerte, vagyis vele a hit által olyan valóságos, naponta működő és mélyülő lelki kapcsolata van, amiről az ige is beszél, az ilyen ember hajója is ugyanolyan körülmények között, ugyanazon az óceánon, ugyanolyan viharok közepette hánykolódik, de tudja, hogy hova tart. Van határozott célja, tudja, hogy ismerős várja őt ott a túlparton, és amikor közeledik a parthoz, egyszer csak felragyog a világítótorony, és mindent elkövet az ilyen hajós azért, hogy oda érkezzék meg.

Mi pedig közeledünk a túlparthoz. Akármennyire igyekszik is a világ erről a tényről elterelni a figyelmünket, Jézus Krisztus második megjelenése minden nappal közelebb jön hozzánk, és felelőtlen ember az, aki nem készül erre. A Biblia arra bátorít minket, hogy aki Őt ismeri, és vele közösségben él, azt Ő megőrzi attól, hogy céltalanná váljék az élete ezen a végetlen nagy óceánon. Megőriz attól, hogy kétségbeejtő körülmények között kétségbeessünk, megőriz attól, hogy végzetesen rossz irányba haladjon az életünk, és attól is, ami sokakkal megesik: hogy csak úgy forogjunk magunk körül körbe-körbe, és ne jussunk el sehova.

A Zsidókhoz írt levél, amiből egyelőre ezt az egy mondatot olvastam csak, nagyon viharos időkben keletkezett, és olyan hívőkhöz szólt, akiket figyelmeztetni, bátorítani kellett erre. Az első fejezetben szép gondolatmenetet fejt ki az író és így kezdődik a második rész: "Ezért tehát..." - ez már következtetés. "Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk." Mert köd van, sötét van, és nem lehet tájékozódni szabad szemmel, csak ha valakinek finoman működő iránytűje van.

Isten az Ő igéjét azért adta a kezünkbe, hogy legyen iránytűnk, legyen mihez viszonyítanunk azt, amit hallunk, amivel meg akarnak etetni, vagy éppen a mi nagy elménkben születik meg. Legyen egy olyan biztos pont, amihez mindent mérhetünk, aminek a fényében kiderül, hogy mi igaz, és mi hamis, és amiben még ahhoz is kapunk bátorítást, hogy az igazat kövessük mindig.

Ilyen műszernek, ilyen iránytűnek adta Isten az Ő igéjét. Ezért mondja: még jobban figyeljetek, hogy valamiképpen el ne sodródjunk, mert egyébként menthetetlenül magával ragad valamelyik áramlat, vagy tengerbe borít valamelyik szélvihar.

A következő fejezetben azt mondja: "Az Ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk." Itt előtte Jézusról ír: Jézus annyira megbízható, hogy nyugodtan rábízhatjuk magunkat a sokféle bizonytalan tényező közepette is, és építhetünk az Ő ígéreteire, csak ezt a benne vetett reménységet mindvégig szilárdan tartsuk meg. Elég lenne annyit írnia: tartsuk meg. De tudja, hogy milyen sok kísértés fenyegette mindig a hívőket, ezért teszi hozzá: mindvégig, szilárdan. (Zsid 3,6). Kapaszkodni Jézusba, ragaszkodni az Ő kijelentéseihez akkor is, ha azt a világ próbálja cáfolni. Akkor is, ha sokszor a tapasztalat annak ellentmondani látszik. Akkor is azt tartsuk igaznak, amit Ő mondott.

Éppen erről szól a következő fejezet: ragaszkodjunk a hitvallásunkhoz, amit igaznak ismertünk fel, aminek az igaz voltáról a Szentlélek meggyőzött minket, ahhoz ragaszkodjunk. Ragaszkodni ahhoz kell, amitől el akarnak szakítani, amiben el akarnak bizonytalanítani. Itt azt mondja az ige, hogy számoljunk józanul azzal, hogy főleg ahogy közeledik a mi Urunk második eljövetele, tombol a gonoszság, megnő az erőszakosság, a szeretet sokakban megfogyatkozik.

Jézus mindezt világosan előre megmondta. Állandósul a hazugság, s egyre nagyobb erővel hat a világ csábítása, hogy a gonoszra vigyen minél többeket. Egyre jobban gúnyolják azokat, akik ragaszkodnak Isten igéjéhez és az Úr Jézushoz. De mindez minket ne ingasson meg, hanem az Ő ígéreteire épülő reménységben legyünk bizonyosak. Mert mi tudjuk, hogy Ő egyszer megjelenik, és akkor véget vet minden hazugságnak, aljasságnak, nélkülözésnek, keserűségnek, és kiderül, hogy az igazság, a szép és a jó mégis erősebb, mert Jézus erősebb. Ezért a legsötétebb éjszakában is, a tomboló viharok között is, Őreá nézzünk.

"Félretéve minden akadályt és behálózó bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőpályát, nézvén a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra." (Zsid 12,1-2).

Ha pedig valami miatt mégis meg kell állnunk a cél felé igyekezve, akkor is biztonságban vagyunk. Még erre is gondolt itt a levél írója, amikor azt mondja: Nekünk pedig erős bátorításunk van, mert odamenekültünk Őhozzá, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe, ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya. (Zsid 6,18-19).

Jézus Krisztus olyan horgony, akiben megkapaszkodhatunk, és ha meg kell állni a hajóval, akkor sincs kiszolgáltatva idegen erőknek, akkor is lehorgonyzott, aztán ha továbbmehet, majd felvonja, de Ő biztos és erős "horgony".

Minket ma sok bizonytalanság vesz körül és sok gyenge ember él körülöttünk. Olyanok, akik nem mernek, lassan már nem is tudnak dönteni. Nem merik feltenni az életüket semmire, ezért aztán a semmire kénytelenek feltenni, és legfeljebb addig a "bölcsességig" jutnak: majd csak lesz valahogy. Az ádventi ember tudja: nem valahogy lesz, Jézus Krisztus a jövőnek is ura, és Ő a mi személyes jövendőnket is elkészíti. Ezért van alapja a reménységünknek, és ezért igyekszünk kapaszkodni Őbelé.

Enélkül pedig az ember csak úgy "él bele a világba", gondolkozás nélkül, hit nélkül, és éppen ezért nagyon hiszékenyen, és könnyű rávenni bármire, könnyű megtéveszteni, vagy, ahogy mondani szokták: megvezetni.

Az ádventi evangélium az, hogy Isten a mi kezünkbe adott egy biztos, jól működő iránytűt, csak ismerni kell és használni kell. Jézus Krisztus pedig az a világítótorony, aki a ködös, sötét tengeri úton is a célhoz vezet bennünket. És a hívő ember túllát a láthatókon, ezért jut el oda, amit Mózesről ír a Zsidókhoz írt levél: "erős szívű volt, mivel látta a láthatatlanokat." (11,27).

Pál apostol az egyik levelében leírja ennek az ellenkezőjét, és így a kontraszt még inkább kiemeli alapigénk örömhírét. Ezt olvassuk: "többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától... (Ef 4,14). Ebből van nagy bőséggel: emberek csalárdsága, tévútra csábító ravaszsága, a szelek megrázzák a hajónkat. Azt mondja: ne legyünk olyanok, akik ide-oda hányódnak és sodródnak, hanem éljünk tudatos és céltudatos életet. Még jobban figyeljünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.

Azért olvastam fel Jézus Krisztus jól ismert példázatának az elejét, a jó pásztorról szóló példázatot, mert abban Ő világosan elmondja ennek a hogyanját. Hogy ilyen viharos időben hogyan maradhat meg mégis a helyes irányban, a megfelelő cél felé haladva a benne hívő. Azt mondja: vannak, akik a juhok aklába hátulról másznak be. Azok tolvajok és rablók. A jó pásztor az ajtón megy be, és a juhokat a nevükön hívja. Azok meg ismerik az Ő hangját, és követik őt. És mivel ismerik a hangját, idegent nem követnek. Nem lehet megtéveszteni, elcsábítani, tévútra vezetni őket.

Ez a feltétele annak, hogy ebben a szellemileg zűrzavaros időben, amiben élünk, megmaradjunk a mi Urunk mellett. Ismerni az Ő hangját. Naponta odatarthatjuk a lelki fülünket az Ő hangjához. Naponta elővehetjük a Szentírást, és a sok ige, amelyiknek nyilván csak egy része marad meg az emlékezetünkben, mégis kialakít egy igeszerű gondolkozást, és az élet legkülönbözőbb helyzeteiben Isten igéje szerint tudunk dönteni, értékelni, cselekedni. Ez a nagy kiváltságuk az Ő juhainak, akik szoktatják a fülüket az Ő hangjához, és akiket éppen ezért nem lehet megtéveszteni és félrevezetni.

Mert ha lehet, akkor könnyű prédává válnak az ilyen emberek. Ezért szeretném ismételni újra mai igénk bátorítását: ne sodródjunk, hanem éljünk Jézusra figyelő, Jézusnak engedelmes, tudatos, céltudatos életet.

Szeretnék mondani két példát arra, hogy aki ezt nem veszi komolyan, az milyen könnyen áldozattá válik. Milyen könnyű megtéveszteni fontos, súlyos kérdésekben is, meg egyszerű, a hétköznapokban gyakran ismétlődő kérdésekben is.

a) Isten igéje minket a legkülönbözőbb társadalmi kérdésekben is helyes döntésre segít. Világosság árad belőle. És ha valakinek nem kell ez a világosság, akkor bizony könnyen megtéveszthető. Az időszerűsége miatt is hadd idézzek néhány mondatot Csiha Kálmán tavaly ilyenkor elhunyt erdélyi püspök testvérünknek egy előadásából, amit itt mondott el akkor Magyarországon. "Magyarországot három szörnyű csapás sújtotta: 1526-ban Mohácsnál törökök zúdultak az országra, 1920-ban a trianoni vérbíróság Magyarország kétharmadát hasította le, és ajándékozta idegeneknek. 2004. december 5-én pedig nem az ellenség vágott rajtunk mély sebet, hanem az ország kormánya által félrevezetett nép 5 millió magyart közösített ki a nemzet testéből. Magyarországon már nincs nemzet, csak lakosság. Hamis juhászok által terelgetett birkanyáj. Keservesen csalódtunk a már nem létező anyaországban."

Kemény és keserű mondatok, akinek tetszik, sértődjék meg, de gondolkozzunk el ezen a kifejezésen: "hamis juhászok által terelgetett birkanyáj." Ilyenné válik mindenki, akit le lehet szoktatni a gondolkozásról. Akinek nincsenek szempontjai, aki nem gyakorolja a kritikus gondolkozást, nincs véleménye a dolgokról. Aki nem a teljes valóságon tájékozódik, csak annak egy töredékén, amire ráirányítják a figyelmét. Könnyű megtéveszteni, könnyű elhitetni vele bármit. Könnyű megetetni az ilyen emberekkel bármit. Könnyű megvetetni velük bármit. Sőt könnyű őket is megvenni, vagy akár el is adni. Ettől akar megőrizni a mi Urunk ezzel az igével is, hogy még jobban figyeljetek az igére, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.

b) De nemcsak súlyos kérdésekben, hanem egészen egyszerű kérdésekben is könnyű birkanyájjá tenni azokat, akik nem figyelnek semmire, legfőképpen nem az igére, és nem tartanak attól, hogy el ne sodródjanak. Sodródni fognak menthetetlenül. Ilyen egyszerű dolgot hadd említsek csak, mint a divat.

Kevesen tudják, hogy egy bizonyos párizsi szalonban döntik el néhányan azt, hogy a következő évben mi lesz a divat. És a világ és tömegek, mint birkanyáj megy ezután. Néhány pénzember kizárólag anyagi szempontok szerint ötletel, eljut valami elhatározásra. Önkéntes rabszolgák tömege követi őket, s aki nem követi, azt megszólják, s akit megszólnak, az kevesebbnek érzi magát. Hát nem annak kellene inkább szégyenkeznie, akit birkává lehet tenni és sodródik a nyájjal? És annak meg tartása kell, hogy legyen, aki tudja, hogy mit miért tesz, és mit miért nem tesz, és azt meg is tudja indokolni.

Csak azért említettem meg ezt, mert ahogy folyamatosan elszegényedünk, egyre több családban lesz feszültség abból, hogy főleg a gyerekek ezt nem értik. S mivel a légkör nem egészséges, ezért kevés helyen táplálják beléjük ezt az öntudatot: én hadd döntsem el, mire van szükségem és mire nincs, mi az, ami megéri, és mi az, ami nem, mi az, ami időszerű, és mi az, ami ráér. Nem beszélve arról, hogy mi az, ami jó, és mi az, ami rossz, mi az, ami igaz, és mi az, ami hazugság.

Még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodortassunk. Szeretném bátorítani a testvéreket lázadásra. Lázadjunk a birkanyáj szelleme ellen, és tanuljunk meg újra Isten igéjének a világosságánál gondolkozni.

Pál apostol a Római levélben egy különös kifejezést használ, amikor a sokat idézett igét megfogalmazza: "Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti értelmetek megújulása által, hogy felismerjétek, mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata." (Róm 12,1-2).

Itt a "ne szabjátok magatok"-nál a séma görög szó van. A világ újabb és újabb szabásmintákat kínál nektek: most ehhez kell igazodni. Miért kellene? Különösen, ha az nem is jó. Volt már olyan, hogy nyáron maxi, télen mini volt a divat. Köszönöm, nem kérek belőle. Nem egészséges, nincs rá szükségem, nem praktikus. Nekem ne diktáljon senki. Ha valakiben van tartás, vannak szempontjai, és tudja mi miért jó, mi miért rossz. Ezért én a rosszat nem fogom választani, hanem a jót.

És ha csak egyedül maradok vele? Itt kezdődnek a nehézségek, ezért nagyon nehéz a gyermekeinknek, unokáinknak ezt úgy elmondani, hogy egy idő után belsővé váljon bennük, és a saját meggyőződésük legyen. De ne adjuk fel! Legyen türelmünk és szeretetünk hozzá, és főleg legyen bátorságunk jó példát mutatni, hogy el ne sodródjunk.

Az egész karácsonnyal kapcsolatos gyakorlat, ami kialakult, messze távol van a karácsony eredeti jelentésétől és értelmétől, és sodródik ott is sokszor még a vallásos nép is, mint egy birkanyáj. Isten tanítson meg minket, hogy ne szabjuk magunkat a világhoz, de szabjuk magunkat Isten igéjéhez, mert az igaz, és az mindig a mi javunkat munkálja.

Egyelőre legyen ma elég annyi, hogy várjuk vissza a mi Urunkat. Akárki akármit mit mond, Ő megmondta, hogy egyszer nagy hatalommal és dicsőséggel megjelenik, véget vet mindennek, ami miatt most szenvedünk, és magához veszi az övéit oda, ahol nem lesz többé könny, gyász, szenvedés, fájdalom. Ahol már nem hatnak ránk idegen pusztító sodró erők, ahol az Isten szeretetének az erőterében élhetnek a benne bízók. Addig pedig használjuk iránytűként az Ő igéjét, ismerjük meg azt naponta, hogy egy sajátos, igeszerű gondolkozást alakíthasson ki bennünk, és figyeljünk ködön át, sötétségen át is Őreá, mint világítótoronyra, aki egészen bizonyos, hogy célba vezet minket. Enélkül pedig könnyen kerülhetnek sokan olyan helyzetbe, hogy belesodródnak egy párkapcsolatba, egy rossz társaságba, egy szenvedélybe, valamilyen tévtanításba, vagy hamis gyülekezetbe, aztán már csak előre lehet menni, mint ahogy valaki mondta: olyan helyzetbe kerül az ilyen ember, mint a kígyó a gázcsőben, nehéz megfordulni.

Az ádventi evangélium ez: most még idejében figyelmeztet minket a mi Urunk.

Mivel sokan úrvacsorázni is szeretnénk, az úrvacsorának két olyan aspektusát szeretném csak megemlíteni, amire ritkán gondolunk. Amikor az Úr Jézus az úrvacsorát szerezte, akkor a szövetség szót is használta. Azt mondta: "e pohár az új szövetség az én vérem által..." Ő kész volt velünk, nyomorultakkal szövetséget kötni. Ez a szövetség védhet meg bennünket ezen a viharos tengeren, amelyiken át kell evickélnünk. Legyen ez a mai úrvacsorázásunk a vele való szövetség megújítása. Ezt nem mi méltóztatunk megújítani. Mi csak odaborulhatunk eléje, és bevallhatjuk: Uram, rászorulok a velem kötött szövetségedre, arra, hogy újítsd meg kegyelmesen. És engedjük, hogy ennek minden ága-boga, gyakorlati vonatkozása hadd kerüljön a helyére, és úgy mehessünk el innen, mint akik megerősödtünk a vele való összetartozásban és ennek a konzekvenciáiban.

A másik pedig az, amire megint csak Jézus utalt egyszer a Máté evangéliuma szerint (26), amikor az úrvacsorát parancsolta a tanítványoknak, hogy minden úrvacsora szerény előképe annak az igazi nagy mennyei vacsorának, amit majd Ő, az Ő dicsőséges visszajövetele után a benne hívőkkel a mennyei Atya házában elkölt. Azt mondja: nem iszom többé a szőlőtőnek a borából veletek, hanem majd azon a vacsorán, ott. Engedjük, hogy különösen most ádventben ez a nagyon szerény vacsora, ez az egy falat kenyér és korty bor, ne csak az Úrnak halálára és annak jelentőségére emlékeztessen minket, hanem a mi Urunk második eljövetelére, és arra, hogy akkor magához vesz minket, és attól kezdve a benne hívők, akik mindvégig szilárdan ragaszkodtak hozzá, mindörökké vele lesznek a mennyei dicsőségben. Énekeljük el a 462,1 dicséretet.

Csak vezess, Uram végig és fogd kezem,
Míg boldogan a célhoz elérkezem,
Mert nélküled az én erőm oly kevés,
De hol te jársz előttem, nincs rettegés.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy nem önmagunkat kell valahogy vigasztalnunk, és magunkban tartani a lelket, és nem közhelyekkel kell egymást bátorítanunk, hanem tereád nézhetünk, a te ígéreteidre figyelhetünk. Még jobban, mint eddig.

Köszönjük, hogy "mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek".

Köszönjük, hogy építhetünk mindarra, amit megmondtál nekünk.

Köszönjük, hogy bízhatunk benned, támaszkodhatunk rád, kérdezhetünk téged, panaszkodhatunk neked, és legfőképpen követhetünk téged.

Köszönjük, hogy te ma is jó pásztor vagy. Az a jó pásztor, aki életedet adtad a juhokért. Köszönjük, hogy a veled való közösség védelmet is jelent a gonosz sok támadása ellen. Köszönjük, hogy te nem végzel félmunkát. Akiben elkezdted a munkádat, be is fejezed azt.

Taníts minket ebben a bizonyosságban és ezzel a reménységgel élni. És taníts minket így erősíteni másokat is. Olyan sok elcsüggedt, kétségbeesett, reménytelen ember él körülöttünk. Használj minket, Urunk, minden ügyetlenségünk ellenére is, hogy tereád tudjuk irányítani sokaknak a figyelmét. Mi pedig a legsötétebb viharos éjszakában is gondoljunk a célra, amit te tűztél ki a tieid elé: a megérkezésre, az atyai házra, és hadd éljük át a veled való közösséget.

Köszönjük, hogy te, amikor itt jártál a földön, akkor is szemmel tartottad tanítványaidat, és amikor viharba kerültek, ott teremtél náluk. Mi is ebben bízunk és így hívunk téged. Újítsd meg velünk, kérünk, a te szövetségedet. Hadd vegyen körül minket a te szereteted, oltalmad, az a biztonság, az a békesség, amit csak te tudsz adni a tieidnek viharok közepette is.

Így hozzuk eléd mindnyájan a legszemélyesebb gondjainkat. Könyörgünk hozzád népünkért. Könyörgünk szeretteinkért, és könyörgünk az ellenségeinkért is. Vedd ki a szívükből a gyűlöletet, és add, hogy közülük is minél többen megismerjenek téged.

Segíts folytatni ezt az imádságot ebben a csendben, és ma egész nap, és ebben az adventben.

Ámen.