PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. november 23.
(vasárnap este)

Földvári TIbor


BOLDOGOK, AKIK AZ ÚRBAN HALNAK MEG


Alapige:Jel 14,12-13

Itt van a szenteknek béketűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét! És hallék az égből szózatot, amely ezt mondotta nekem: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak fáradtságuktól és a cselekedeteik követik őket.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk, hódolunk előtted a gyülekezet közösségében. Imádni akarunk téged elsősorban, Jézus Krisztus kegyelmét megvallva, a kegyelemre szoruló voltunkat is megvallva teelőtted. Köszönjük, hogy mégis szentekként, gyermekeidként imádhatunk, Atyánk. Köszönjük, hogy a te Lelked munkálkodott bennünk a délelőtti istentisztelet során is már és ugyanezt készülsz tenni ma este.

Köszönjük, hogy minden vasárnap a feltámadás ünnepe lehet számunkra. Köszönjük Urunk, hogy Megváltónkban olyan pásztort adtál nekünk, aki a szép napokon és a nehézségek között is épp úgy hűséggel vezet bennünket. Köszönjük, hogy mi is a Jópásztor nyájához tartozhatunk. Kérünk, hogy a családtagjaink, munkatársak, barátok között hadd tudjunk úgy jelen lenni, hogy megéljük előttük azt az életet, ami a téged követők élete és ezáltal is rád tudunk mutatni, hozzád tudunk segíteni olyan bűnösöket, akiknek szükségük van a kegyelemre. Ahogy nekünk is szükségünk volt és minden napon szükségünk van, Urunk.

Kérünk téged, hogy Jézus Krisztusban hadd lássunk ma is kegyelmes Atyának, megtartónak és segíts cselekedni azt, amit mondasz nekünk.

Jézus érdeméért kérjük Urunk ezt tőled.

Ámen.


Igehirdetés

Az elmúlt vasárnapi igehirdetésben is hallottunk Isten népe nagy reménységéről, amely a mi megtartó Urunk halál fölötti győzelmét hirdeti meg. Néhány alkalommal már a Jelenések könyve boldog mondásaival foglalkoztam, ezért a ma esti igehirdetésemben szeretném folytatni, és ahogyan hallhattuk a felolvasásból is, kapcsolódik az elmúlt vasárnap hallottakhoz. Milyen bátorítás hangzik el a Jelenések könyve második boldog mondásában azokkal kapcsolatban, akik elhunytak? Szeretnék arról szólni, hogy miért volt ez fontos igazság a még élő keresztényeknek és milyen vigasztalás, bátorítás lehetett számukra a legnehezebb körülmények között is.

Ahhoz, hogy megértsük ennek az igének az igazságát, ismét szeretném hangsúlyozni, hogy a Jelenések könyve egyik magyarázata az egész könyvre vonatkozóan úgy jelképezhető, hogyha egy puzzle képre gondolunk, amely hatalmas puzzle képen látunk egy szerelmespárt, a vőlegényt és a mennyasszonyt. A Jelenések könyve azt mondja el kicsoda az a mennyei vőlegény, akire vár az ő mennyasszonyi népe. A puzzle képen látható sokféle katasztrófikus jelenet, gonosz lények, gonosz személyek, de ezek is mind azt a cél szolgálják, hogy bemutassák a szerelmes vőlegényt. Jézus Krisztus a dicsőséges Úr úgy vőlegény és csak úgy lehet vőlegény a képben, hogyha mindenképpen mellette van a mennyasszonya is. A mennyasszonyi nép nagy öröme a földön élve - az I. század keresztényei is már ezt élték át -, hogy Jézus testileg távol van ugyan, de mégis valósággal jelen van, és hogy milyen lesz az, amikor majd eljön. A mennyasszonyi nép várja a mennyei vőlegényt.

A képet alapul véve a második boldog mondás azt mutatja be milyen életük van azoknak a mennyasszonyi nép tagjai közül, akik már az Úrnál vannak. Milyen Isten népének az a része, akik már a biológiai halál után léteznek. Szeretnénk megvizsgálni, mit jelent az Úrban meghalni kifejezés és miért boldogok azok, akik az Úrban halnak meg.

Amikor többször olvastam ezt az igerészt, mindig megdöbbentem azon a kifejezésen, hogy boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg. Általában a halálhoz, a gyászhoz nem a boldogságot szoktuk párosítani, hanem a szomorúságot, a keserűséget. Ha valaki évek, évtizedek óta hordoz nehéz gyászt, számára talán furcsa azt hallani, hogy boldogok a halottak. Jobb lenne talán úgy mondani, hogy békességben vannak, megvigasztaltatnak, nyugalmuk van - hallottunk olyan kifejezést is az Írásból. A Jelenések könyve nagy puzzle képe, mint lehetőség alapján miért lehet boldog Isten népe a halál után is, a halál ellenére is?

A bibliai boldogság és így a Jelenések könyve boldogsága is nem csupán pillanatnyi öröm érzése, hanem mindenképpen belső lelki állapot. Nagyon fontos, hogy a bibliai boldogság az élő Istennel, Jézus Krisztussal való szeretetközösségből fakadó belső lelkiállapot. A Jelenések könyve - a ma felolvasott igerészében és az azt megelőző részben - szól ítéletre méltó bűnösökről, nagyon gonosz lényekről; tengerből feljövő fenevad, földből feljövő fenevad. A 14. rész 6. versétől is olyanokról szól, akiket ítélni fog Isten. Közben azonban mégis bemutat egy másik csoportot, akik szintén ítéletre méltó bűnösök, de fölismerték az ő bűnös voltukat, Istennek Jézusban mutatott irgalmas szeretetét, elfogadták hit által, Jézus Krisztus követőivé lettek, élő személyes kapcsolatba kerültek vele. Az I. század keresztényeire gondoljunk, akik olvasták ezt a levelet, vagy magunkra, ha már az Úréi vagyunk. Nem különb a hívő ember annál, aki még nem hívő. Bűnösök vagyunk, de kegyelmet nyert bűnös, Jézussal vagyunk közösségben. A vőlegény mennyasszonyi népéhez tartozunk. Lehet, hogy a világban nagyon nagy a gonoszság, Isten népe még akkor is úgy jellemezhető, mint aki a vőlegény mennyasszonyi népének a tagja.

Itt szerepel a szentek béketűrése; a szent kifejezés is azt a jelentés hordozza, hogy valakihez tartozik; Jézushoz, Istenhez tartozó, itt a jelentésében, mindhalálig hűségesen. Itt van a szentek béketűrése, itt akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét, azaz, bíznak Jézusban, megmaradnak a vele való közösségben, ahogy egy mennyasszony is hűséges a vőlegényéhez, egészen a házasságkötésig, azután pedig, mint feleség a férjéhez. Ennek a Jézussal való közösségnek a halál sem vethet véget - a mai igénk erről beszél. Talán ismerjük a Római levél 8. részének végén megcsendülő nagy bizonyságtételt, ahol Pál apostol azt mondja: "De mindezekben felettébb diadalmaskodunk azáltal, aki minket szeretett, mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek nem szakíthat el Istennek szerelmétől, ami vagyon a mi Urunk, Jézus Krisztusban"

Gyerekkorom óta a Károli fordítást szeretem használni, mert sokszor használja a szeretet szó helyett a szerelmet. A Jelenések könyve nem véletlenül beszél a vőlegény és a mennyasszony szerelméről.

Nagyon beszédes, hogy Pál miért ezt használta először: Meg vagyok győződve, hogy "sem halál, sem élet". A logikus sorrend inkább az lenne, hogy az élettel kezdi a felsorolást. Pál is átélte: Boldogan élek Jézussal, vele vagyok életközösségben és ha meghalok, akkor is boldogan fogok vele élni; boldogság a meghalás előtt és azután is. A Római levél 14. részében azt írja: "Akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk". Ezt a bibliai igazságot jól ismerték a Római levél alapján az I. század keresztényei, akik a Domiciánus császár idején éltek és üldözést szenvedtek. Ők olvasták legelőször a Jelenések könyve kijelentését.

Tehát üldözött hívőknek szól a mai ige boldog mondása is, olyan hívő embereknek egyénenként és közösségként, akiket az akkori ellenséges hatalom hamis vallás és erkölcs keményen támadott. Elsősorban csábító kísértésekkel próbálták eltántorítani a hívőket Jézustól, Jézus hitétől. Ha ez nem sikerült, akkor kimutatta "foga fehérét" az akkori hatalom is, halálos gyűlölettel ki akarták irtani a keresztényeket. Vagy engedsz a csábításnak, vagy meg kell halnod!

Azok a keresztények, akik először olvasták ezeket a sorokat, ezt a boldogmondást is, naponta szembesültek a halál tényével. Legtöbb családban gyászolniuk kellett, hiszen, a cirkuszi játékok során mindennaposak voltak a kivégzések a vadállatok előtt.

Nem kell ahhoz üldözést szenvedni, mai keresztényekként is, hogy szembesüljünk a halál szomorú tényével. Elég, ha valamelyik idős hozzátartozó meghal, vagy ami még nehezebb, meghal egy kisgyermek. Az akkori keresztények még az üldözés terheit is hordozták, s emiatt gyászoltak, legtöbbjük, aki még életben volt, kivégzés előtt állt. Már őket is elfogták és tudták, hogy nemsokára mennek az oroszlánok elé. Számukra az az idő is nehéz volt, ami megelőzte a halál bekövetkeztét. Nem könnyű elviselni azt az időt, ami a meghalás előtti élet utolsó perceit jelenti. Ha még nem fogták el őket, akkor az elfogás küszöbén voltak istentiszteleten, ahol titokban jöhettek csak össze, de bármikor rájuk törhettek a római katonák, s elfoghatták őket. Domiciánus rendelete nagyon kemény volt és a hatalom a besúgók, kémek révén tudta hol jönnek össze a keresztények. Amikor tehát ugyanígy jöttek az esti istentiszteletre, mint ahogyan mi is jövünk, bármikor megjelenhettek a katonák és vitték őket a kivégzőhelyre.

Az Úr Jézus szavaiból hallottuk, olyan hívőkről beszél, akiknek béketűrésre, állhatatosságra van szükségük. Itt az a szó szerepel, hogy valakinek a terhet hordoznia kell, ledobhatná magáról, akkor viszont megtagadja Jézust, akkor enged a csábításnak; vállalja az Urat, de akkor az Úrért való szenvedés nehéz terhét veszi magára.

Azután hallottuk, hogy amikor megtörténik a meghalásuk, akkor megnyugvást találnak. Ebből az következtethető ki, hogy a haláluk előtt viszont lelki és fizikai terhet kellett hordozniuk, verést, ütést, bágyadtságot, fáradtságot, kimerülést. Mindezek miatt nyugalomra szorulók. Az üldözött keresztények a hitüket ért támadások miatt kimerültek, fáradtak voltak és csak a meghalás jelentette a nyugalmat nekik. A verések, ütések miatt mérhetetlenül szenvedtek, csak a meghalás jelentette nekik a nyugalmat. Semmiképpen sem örömteli körülmények között éltek azok, akik hallották először ezt a kijelentést, hanem akik átérezték Jézus követésének és az érte hordozott szenvedésnek testi, lelki terhét. Akik nyugalomra vártak, nem a halálra. Őket bátorította, hiszen az élőknek szól ez a kijelentés: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg. Miért boldogok? Mert Jézussal vannak közösségben életük során és haláluk után is a vele lesznek közösségben. Hit által az életük során is, haláluk után, pedig másfajta létmódban, de az Úrban vannak, nem nélküle. Az Úrban való lét mélyebb jelentést hordoz, mint az Úrral való lét. Jézus Krisztus velük volt az életük során is, velük lesz a haláluk után is, de az "Úrban lét" azt jelenti, hogy mérhetetlen szoros lelki közösség van közöttük.

Amikor valamelyik szerettünk halála pillanatait átéltük, esetleg otthon, akkor foghattuk a kezét, ott lehettünk mindvégig mellette, az utolsó pillanatig, s amikor kilehelte a lelkét, akkor éreztük, hogy már nem vagyunk vele, mert már nincs itt.

Az Úrban való lét azt jelenti, hogy az Úr akkor is ott van vele, amikor az a pillanat eljön és utána is. Erről az utána való időszakról beszél a mostani boldog mondás. Jézus Krisztus vele van, az Úrban hal meg. Az Úrban lét olyan Úrra vonatkozik, aki maga is megismerte a halál szörnyűségét. Ne felejtsük, hogy Jézus nem ágyban halt meg, mindenfajta testi szenvedés nélkül, hanem mérhetetlen kínokat szenvedett. Nagyon durva utolsó percei voltak a Megváltónak. Ő olyan Úr, aki nagyon jól tudja mit jelent a szörnyű kínnal való meghalás. Neki a halála pillanata előtt még azt is át kellett élnie, hogy nem maradt Ura, Istene nem volt vele akkor, hiszen elhagyta az Istene. Még a biológiai meghalása előtt mondta, hogy "Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?"

A hívő ember a legnagyobb nyomorúsága közepette is, az I. század emberei is, amikor rohantak rájuk az oroszlánok, tudták hittel, hogy velük van az Úr és haláluk után vele lesznek örökre. Jézussal azonban nem volt ott az Isten a kereszt utolsó óráiban, mert ez volt az ítélet. A Jelenések könyve végén beszél a második halál szörnyűségéről, ami a kárhozat, s elmondja, hogy azoknak, akik az Úrban vannak, akik az Úrban halnak meg - a mai igét idézve -, azokon nincs hatalma a második halálnak. De csak azért, mert Jézus magára vette ezt az ítéletet is. A második halál az ítélet. Jézusnak tehát mindenki másnál nehezebb meghalása volt.

Amikor Jézus Krisztus mindent elvégzett a kereszten és feltámadásával, mindig újra és újra tudnunk kell, hogy ez nem volt könnyű neki. Ő is a rettegett a Gecsemáné kertben és keményen harcolt. Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg - Jézusnak ez sokba került, neki ez nem volt boldogság, hiszen őt ítélte az Isten.

A "Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg" igének ez a gondolata tőlünk, akik még élünk, azt kérdezi, hogy mi az Úrban élünk? Mert akkor boldogok lehetünk, és amikor eljön a halálunk ideje, akkor boldogan halhatunk meg. Csak az a boldog halott, aki boldog az Úrral való közösségben az élete során is. Aki Jézus nélkül akarja élni az életét, annak szörnyű lenne, ha egy örökkévalóságon át olyannal kell élnie, akit nem szeretett a földön. Nem véletlen, hogy aki elvész örökre, annak az lesz a sorsa, amire a földön is vágyott; Isten nélkül élni a földön, nélküle élhet a halála után is. Ez nem megoldás, de azt jelzi, hogy Isten nem erőszakkal akarja boldoggá tenni a bűnös embert. Ő a szeretetét, kegyelmét kínálja Jézusban, ezért boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg.

Az ige még két okot mond el. Az első az, hogy megnyugosznak az ő fáradtságuktól, azaz nyugalmuk lesz. A másik, hogy cselekedeteik követik őket. Ez előtt azt mondja: "Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak fáradtságuktól", ahol a bizony szó nagyobb hangsúlyt ad a mondanivalónak. Ami nehéz volt annak előtte, a haláluk pillanatától fogva többé nem az, hanem megnyugvás. Nem az a megoldás és nem az a nyugalom, hogy nem kell nekik szenvedni, nem kell nekik meghalni. Az igében a megnyugvás a meghalás után jön. Ezt a kijelentést szenvedő keresztények hallják, akik tudják, hogy az oroszlánok elé mennek és szörnyű kínhalál vár rájuk. A mi gondolkodásunk azt mondja, hogy nagyobb nyugalom lenne, ha nem kellene meghalni, hanem az Úr elpusztítaná az ellenséget egytől, egyig és nem kell szenvedni. Van, amikor Isten a nyugalmat nem a halálunk előtt adja, hanem a meghalásunk után.

Jézus Krisztus kereszten mondott utolsó mondata: "Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet". Ő elhordozta a kereszten az ítéletet, számára is a meghalás a megnyugvást jelentette. A gazdag és Lázár történetében azt olvashatjuk, hogy Lázár vigasztaltatik. A Jelenések könyve 7. részében az Írás a Pásztor képében beszél arról, hogy Jézus Krisztus legelteti az övéit, úgy ad nekik békességet, nyugalmat, vizek élő forrásaira viszi őket. A nyugalom gondolata benne van, de a meghalás után. Ezért beszél így a boldogságról.

"A cselekedeteik követik őket" azt jelenti, hogy a földi életükben megélt hűségük, tisztaságuk, mint mennyasszony a vőlegény iránt, követik őket. Cselekedeteik számon vannak tartva az Úr előtt. A 14. verstől kezdődik Jézus jövetelének a leírása, az ítélet, ahol ezek a cselekedetek számon vannak tartva. Akik tehát az Úrban halnak meg boldogok, mert számon van tartva, már a meghalásuk pillanatától fogva is, minden cselekedetük, amivel már földi életük során mutatták, hogy kihez tartoznak, kit szeretnek. A mennyasszony képéhez kapcsolódva, a mennyasszonyi nép minden tagja azért lehet gyönyörűséges a meghalás után, mert a ruha, ami rajta van, az igazságos cselekedetek, és ezt látja mindenki rajtunk. Ha a cselekedetek nem követnék őket, akkor ez nagyon hiányozna. Ezért fontos ez a kijelentés. Amikor az ige a Római levél 8. részében azt mondja: "Hogyha vele együtt szenvedünk, akkor vele együtt dicsőülünk meg" a mai ige fényében azt jelenti, lehet, hogy szenvedés a cselekedetek megélése, de az Úrnál az is a dicsőséget, a ragyogást mutatja. A mennyasszony úgy szép a vőlegény szemében, ahogy a földi életben élt és ezt látja rajta meghalása után is. A Római birodalom császára próbálta eltörölni, semmissé tenni a kereszténységet, de a mai ige azt hirdeti, hogy nem lehet, mert a meghalás után is a cselekedetek beszélnek.

Amikor ezt a könyvet olvasták a keresztények az I. században, akkor számukra négy gyakorlati üzenet lehetett nagyon bátorító. Az első, hogy Isten népe boldog lehet a halál ellenére is. A halál, a meghalás a bűneset utáni világ része, a Biblia utolsó ellenségnek nevezi. Csakhogy, ezt az ellenséget Jézus legyőzte. Jézus nem véletlenül sírt Lázár sírjánál, számára sem volt könnyű a halál ténye. Sírt ő is, gyászolt, de utána feltámasztotta Lázárt. Az ő isteni személye és ereje a halál fölötti győzelmet hirdeti, de ő úgy volt Megváltónk, hogy komolyan vette ő is a halált. Mivel legyőzte a halált, az, aki Jézushoz tartozik, olyan Úrhoz tartozik, a mennyasszonynak olyan vőlegénye van, aki erősebb a halálnál. Ezért beszél a Káténk arról, hogy amikor nekünk meg kell halnunk, bármikor is, akkor a meghalásunk az Úrhoz visz közelebb. Az Úrban való lét még közelebbi kapcsolatot jelent az Úrral. Azért lehetünk boldogok a halál ellenére, mert a halál, mint legyőzött ellenség ahhoz segít hozzá, hogy még közelebb, még mélyebb szeretetkapcsolatban legyek az Úrral. Ez benne van a "Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg" gondolatban. Pál apostol ezért mondta a Filippi gyülekezetnek, hogy nagyon szívesen maradna velük - akkor ő is fogságban volt és elvileg őt is kivégezhették volna -, de ha arra gondol, hogyha meghalna és akkor az Úrhoz menne, akkor az neki jobb lenne. A halál ténye szörnyű, de ha Jézussal együtt éli át valaki, akkor az jobb.

A hívő ember boldog lehet a halál ellenére, és a meghaláshoz közeledve is. az I. század keresztényei folyamatosan közel álltak a halálhoz, bármikor kivégezhették őket. Minket nem üldöznek, de amikor valakiről kiderül, hogy halálos beteg, és tudni fogja, mikor kell meghalnia, szörnyű átélni, hogy közeledik a meghalása ideje. Lehet nagyon kemény fáradtság, nagyon kemény fájdalom, ahogy Jézus is átélte mindezt. A halálhoz közeledve lehet olyan fáradtság, amiből meg kell nyugodni a halál után. Sokféle félelem is adódhat a halálhoz közeledve. Az ige mégis azt mondja, boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg. Ezt az igét komolyan véve, a halálhoz közeledve arra tekinthetek, hogy ki az az Úr, aki halálom után is velem van. Ebből természetesen következik, hogy előtte is velem van. Az Úrban való lét Jézus jelenlétének tudatos átélése a legnehezebb pillanatokban is. Olyan Úr van mellettem, aki mindenekben megkísértetett hozzám, hozzánk hasonlóan, aki nagyon jól tudja, mit jelent az az állapot, amit a hívő embernek is nehéz hordozni, amikor nehéz a meghaláshoz vezető útja.

Pál apostol a Római levél 14. részében nem csak azt mondta el, hogy "Akár éljünk, akár haljunk az Úréi vagyunk", hozzátette azt is, hogy "Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának. Mert ha élünk az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék." A halálhoz közeledve a hívő ember tudja, míg él az Úrnak él és ha meghal, akkor az Úrnak fog meghalni.

Amikor valaki autóbalesetben hirtelen hal meg, ott lehet, hogy nem tudja átélni ezt a hitbeli terhet és hitbeli nehézséget, de valamennyi szerettünket, ismerősünket bátoríthatjuk, még ha nem járnak hitben, hogy a legnehezebb életterheket is lehet Jézussal együtt hordozni. Az Úrban való lét ezt jelenti, bízom valakiben, aki most is velem van.

A halálon túli boldogság léte a gyászban sokat segít. Ha arra gondolok, hogy az Úrban elhunyt szeretett családtagom, ismerősöm boldog, mert az Úrral van, aki már valamit tapasztal abból, ami a dicsőséges megélése, létmódja az örökéletnek. Még nem a maga teljességében, hiszen még nem történt meg a feltámadás, de az apostol szavaira gondolva, valami jobbat él át, mint amiben a földön volt része. Ha ő boldog, akkor a gyászomban is, mindég tudhatom azt is, hogy nehéz azt viselni, fájdalmas, az eltávozott hiányzik, lehet, hogy naponta siratom, de ha arra gondolok, hogy mi van vele a halál után, akkor ez csendes boldogság is.

A boldogság nem öröm pillanatok összessége, hanem belső lelki állapot. Más, mint a békesség, vagy a vigasztalás. Boldogság a gyászban, mert az Úr győzött, a szerettem, aki nála van, mindenképpen boldog. Ezt személy szerint édesapám halála óta, aki 2006. Karácsonyán halt meg, én is minden nap átélem, még mindig gyászolom, még mindig nagyon fáj, azért nem sírok sokszor, mert magamban elvégzem otthon, de ez a bizonyosság, amiről most szólok, személyesen érint. Ha arra gondolok, hogy ő most mit él át, akkor boldog vagyok, ha arra, hogy hiányzik, akkor sírok. De az Úr legyőzte a halált.

Nekünk a halálon túli boldogság azt hirdeti, hogy mi boldogok lehetünk a gyászunkban is, az utolsó halálon győztes boldogság. Ez a legszebb, mert ez arról beszél, hogy eljön az az idő, amikor halál sem lesz. Az üzenetnek az a része, hogy "Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg" mostantól fogva nagyon beszédes, amikor jelen időben mondja: mostantól fogva. Ez Jézus győzelméről beszél, aki a kereszten, a meghalása pillanata előtt elhordozta a második halált, az ítéletet. A Jelenések könyve 20. részében arról van szó, hogy a hívőkön nincs hatalma a második halálnak, nincs hatalma a kárhozatnak Isten népén. Mártának erről beszélt Jézus, amikor azt mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él. És aki él és hisz énbennem, soha meg nem hal". A "meghal is él" az az állapot, ami a feltámadásig jellemzi az Úrnál levőket. A "soha meg nem hal" viszont azt jelenti soha meg nem hal örökre, azaz soha nem kárhozik el.

A testi halálnál szörnyűbb a második halál, az ítélet, a kárhozat ítélete. De ennek nincs hatalma azokon, akik az Úrban halnak meg.

Valami olyasmi ér bennünket, aminél van egy sokkal durvább, sokkal hatalmasabb, a második halál. Bennünket az első halál érhet. A második nagyobb az elsőnél. A Jelenések könyvében a halál belevettetik majd a második halálba a kép szerint. Viszont a második halálnak nincs rajtunk hatalma, ezért nem lehet az elsőnek sem. Lehet, hogy meg kell halnunk, ahogy Jézus is meghalt, biológiailag, de ez már nem hatalom kérdése. Csak annak a kérdése, hogy az Úr így akar közelebb vinni magához. Még nem akar eljönni, mert ha eljönne, akkor nem kellene meghalni fizikailag. De amikor eljön annak az ideje, hogy hozzá vigyen, akkor ennek a folyamata a biológiai halálunk, bármikor is következik az be. A halál legyőzött ellenség. A halálon is győztes boldogság azt jelenti, hogy egyszer halál sem lesz, se gyász, se fájdalom, második halálban sem lesz része Isten népének. Amikor majd eljön az Úr Jézus, akkor majd annál is boldogabb állapotban lesz részünk, azokkal együtt, akik már nála vannak, amit már ők tapasztalnak. Mikor Jézus eljön, akkor ki fog teljesedni a most boldog halottak számára is az a nagyobb boldogság, ami az új ég és az új föld örökkévaló boldog létezése Jézus Krisztussal. Hogy az milyen lesz, majd megtudjuk.

A Jelenések könyve arról beszél, mi is boldogok lehetünk, gyászban, az üldözések között is, ha kell. Boldogok azok is, akik már az Úrnál vannak, mi is boldogok lehetünk a gyászunkban is és lesz majd egy még nagyobb boldogság.


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, magasztalunk téged azért, hogy az utolsó ellenség, a halál sem lehet Úr fölöttünk és noha legtöbbünknek gyászolni kell, és néha nagyon nehéz hordozni ennek a terhét, akkor is hittel vallhatjuk, hogy a mi Megváltónk legyőzte egyszer, s mindenkorra a halált és a gyászunkban is ott lehet, nemcsak a csendes békesség, hanem az a csendes boldogság, ami a reménység miatt lehet a mi részünk. Köszönjük Urunk, hogy mi még életünk legnehezebb időszakában is, a meghaláshoz közeledve, láthatunk téged kegyelmesnek, irgalmasnak, halálon győztesnek.

Kérünk téged, hogy hadd tudjunk másokat vigasztalni, bátorítani ezzel az ígérettel. Segíts nekünk, különösképpen, nem hívő szeretteink között így jelen lenni. Köszönjük, hogy csupán az életünk is beszélhet számukra. Kérünk, hogy amikor esetleg adódik lehetőség megszólalásra, csendes bizonyságtételre, merjünk akkor rólad beszélni, akár a halálos ágy mellett állva is.

Köszönjük neked Urunk, hogy olyan megtartónk van, aki mindenekben megkísértetett, hozzánk hasonlóan. Szeretnénk azt is megköszönni, hogy az Úr Jézusért annyiszor tapasztalhattunk örömteli napokat is. Köszönjük, amikor minden sikeres számunkra, köszönjük az egészségünket, köszönjük, amikor nem kell a halálra gondolni a családban sem, barátok között sem. De arra kérünk, hogy amikor eljön az az idő, akkor is merjünk benned bízni. Urunk, könyörülj meg azokon közöttünk, akiknek nehéz évek óta hordozni a gyász terhét, vigasztalásodat add nekik, azzal a csendes boldogsággal. Add, hogy mindig ilyen győztes Úrnak lássunk téged. Köszönjük, hogy kegyelmedbe ajánlhatjuk nem hívő szeretteinket, magyar népünket, vezetőinket. Köszönjük, hogy te a legnagyobb ellenségeinkből is bármikor népeddé tudsz formálni akárkit. Kérünk téged, hadd tudjunk így imádkozni másokért és így szeretni másokat, hozzád szeretni.

Ámen.