PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. október 26.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


A KIRÁLYOK KIRÁLYA


Alapige:Jel 1,4-6

János, az Ázsiában levő hét gyülekezetnek: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van és aki volt és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónusa előtt vannak; és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az Ő Atyja előtt: Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.


Imádkozzunk!

Mindenható Úr Isten, irgalmas mennyei Atyánk, a megterített asztal mindenekelőtt a sok hitványságunkra emlékeztet minket. Csodáljuk türelmedet, és hálásan köszönjük, hogy még mindig nem mondtál le rólunk, s arról, hogy ha elindultunk az élet útján, azon előbbre jussunk, s ha még mindig nem léptünk rá, rálépjünk.

Köszönjük, hogy hosszan tűrsz érettünk. Köszönjük, hogy sok nyomorult bűnünkről felemelhetjük tekintetünket a te keresztedre, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, aki kész voltál vállalni érettünk számunkra elképzelhetetlen szenvedést azért, hogy nekünk a mennyország kapuját ismét kinyissad és kiszabadíts a bűn, a pokol, a halál börtönéből. Legyen dicséret és dicsőség ezért neked!

Köszönjük, hogy sokszor hallhattuk már az erről szóló jó hírt, evangéliumot. Kérünk, hirdettesd azt közöttünk most újra, és könyörülj rajtunk, hogy ne csak hallgassuk, hanem meghalljuk. Formálja át egészen az életünket és hangozzék tovább rajtunk keresztül. Hadd legyünk mi is örömmondók és békekövetek.

Köszönjük, hogy te mindent tudsz rólunk, és ezzel a csendes bizonyossággal és alázattal járulhatunk most eléd. Kérünk, engedj közel magadhoz. Emelj közel magadhoz. Olyan messzire tudunk sodródni tőled, olyan nagy mélységbe tudunk zuhanni nélküled, de olyan nagy szükségünk van rád. Te, aki utánunk jöttél Jézusban, kérünk, szólj utánunk most a hirdetett igén keresztül, és hadd érkezzék meg az úgy a szívünkhöz, mint a te teremtő, újjáteremtő szavad. Mi pedig csendesen mondjuk: szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid.

Ámen.


Igehirdetés

Az utóbbi hetekben sokat kellett foglalkoznom a Jelenések könyvével, és eközben újra felragyogott előttem Jézus Krisztus dicsőséges személyének a fénye. Amit Isten engedett megértenem, abból szeretnék elmondani valamit. Azért is, mert kettős aktualitása van ennek. Néhány nap múlva lesz a reformáció emlékünnepe, és a reformátorok Jézus Krisztus páratlan személyét és munkáját tették tanításuk középpontjába. A másik ok pedig, hogy a mi korunk sok mindenben hasonlít az I. század végéhez, amikor a Jelenések könyve keletkezett, s amivel akkor Isten erősítette és vigasztalta a benne hívőket, annak ma is erősítő és vigasztaló hatása van.

A Krisztus utáni 80-as években Domitianus római császár bevezette a császárkultuszt. Kötelezővé tette a császár szobrát istenként tisztelni. Aki erre nem volt hajlandó, az halál fia lett. Sok hitvalló keresztyént, akik erre természetesen nem voltak hajlandóak, a római cirkuszokban kiéheztetett vadállatok elé dobtak, és a nézőközönség gyönyörűségére széttépték őket ezek az állatok. Csak azért, mert hittek Jézusban.

Szinte minden keresztyén családban volt már vértanú, akit gyászoltak, és minden hívő keresztyén folyamatos életveszélyben élt. Ekkor íratta le a Szentlélek János apostollal a Jelenések könyvét, ami bátorító és vigasztaló írás. Bátorította a hívőket, hogy tartsanak ki mindvégig, ha kell, a vértanúhalálig is Jézus mellett, hiszen Jézusban kaptak életet, örök életet, és ezt nem szabad, nem érdemes elveszíteniük. Ugyanakkor vigasztalta a gyászolókat, hogy aki Jézusért kell, hogy vértanúhalált szenvedjen, azt ez a halál még közelebb viszi dicsőséges Urához, és vele együtt fog majd feltámadni.

Ezért ragyogtatta fel János apostol az egész könyvön végig Jézusnak a személyét. Legyen tudatos és egyértelmű a hívőkben, hogy kiben hisznek, kihez tartoznak, ki az ő Uruk és Megváltójuk, ki az, akire minden körülmények között számíthatnak.

Ebben a néhány mondatban, amit most olvastunk, néhány megállapítás van Jézusról. Mind megannyi bátor és gyönyörű hitvallás. Ha röviden is, vegyük sorra most ezeket, és vizsgáljuk meg magunkat: tudjuk-e, hogy ki a mi Urunk és Megváltónk, és annak hisszük-e Őt, aki, és ha igen, ennek az áldott konzekvenciái is látszanak-e az életünkön.

Azt mondja itt mindjárt a könyv bevezetőjében Jézusról, mintegy tömör hitvallásként: "Jézus Krisztus, a hű tanú, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme, aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, és az Ő Atyja előtt: Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké." Öt fontos megállapítás Jézusról.

1. Ő a hű tanú. Itt a martüsz, mártír szó szerepel. Jézus is mártír. Gondoltatok erre? - szinte kérdezi János a vértanúhalál küszöbén álló hívő keresztyéneket. Őt is kivégezték, fiatalon, ártatlanul, mint ahogy közületek is sokakat. Semmi rosszat nem tett. Az volt a bűne, hogy mindvégig engedelmes maradt mennyei Atyjának, és ez elég volt ahhoz, hogy halálba adják.

Éppen ezért, mivel ő is mártír, vértanú, tud együtt érezni, együtt szenvedni mindazokkal, akik ennek a küszöbén állnak. Jézus egészen emberré lett. Ő tudja, milyen az, embernek lenni, kísértések között járni, megaláztatást szenvedni, és ezért tud teljes közösséget vállalni azokkal, akiknek most ilyen sors jutott. Ez erősítsen titeket. Nem Isten háta mögött zajlik a szenvedésetek. Jézus szolidáris minden szenvedővel. Ő a hű tanú.

2. Azután azt olvassuk: elsőszülött a halottak közül. Ez mit jelent?

Ez arra utal, hogy Lázár, a naini ifjú, meg Jairus lánya erre az életre támadtak fel, amikor Jézus feltámasztotta őket, és utána még egyszer meghaltak. Jézus azonban, amikor feltámadott, átlépte a halált. Feltámadásával rést ütött a halál áthatolhatatlannak hitt falán, és ezen a résen követik Őt mindazok az ember-milliók, akik hisznek benne.

Ő elsőszülött a halottak közül. Nem egyetlenként támadott így fel, hanem elsőként, és ti fogjátok követni, ha hisztek benne. Ezért mondta Mártának Bethániában a gyászában, hogy "aki hisz énbennem, ha meghal is, él az." És ezért mondta egy másik alkalommal: "élek én, és ti is élni fogtok." (Jn 11,26).

A vértanúságra szánt keresztyéneket bátorítja Isten Szentlelke: lássatok túl a halálon. Aki Jézushoz tartozik, azon nincs hatalma a halálnak. Úgy van, ahogy Pál apostol írta a Korinthusi levélben: nincs fullánkja már a halálnak. Mint ahogy a méhecske, ha egy szúrás után kiszakad a fullánkja, rövid ideig még él, még repülni is tud, de aki tudja, hogy már nincs fullánkja, nyugodtan odatarthatja a kezét: gyere, nekem már nem tudsz ártani, mert tudom, hogy nincs fullánkod. A halál fullánkja kiszakadt, amikor Jézus feltámadott. Ne féljetek a haláltól!

3. Harmadikként azt olvassuk: "Ő a föld királyainak a fejedelme".

Ha szabad ilyen csúnyán kifejeznem magamat: micsoda fricska volt ez Domitianus császárnak! Jézus, akiben mi hiszünk, a föld királyainak a fejedelme. Domitianus azt gondolta, hogy ő az egész világ ura, sőt istenné tette magát, és a szerencsétlen nem tudta: neki is van felettese, mégpedig az a Krisztus, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, és akinek öröktől fogva mindörökké teljhatalma van.

Domitianus és a hozzá hasonlók csak egy időre kapnak hatalmat Krisztustól. Korlátozott hatalmat, és keményen el kell számolniuk vele, hogy mire használták. Jézusé pedig minden hatalom, és Ő örökké a föld királyainak a fejedelme. Ő tartja kezében a történelem kormányát, Ő irányítja az eseményeket, és eközben gondja van a benne hívők kicsiny életének történetére, sorsára is.

Milyen nagy békességet adhat ez a bizonyosság olyankor, amikor az erőszak elhatalmasodik, amikor az önzés és a hazugság elárasztja a világot, amikor kiskirályok és nagyobb királyok hatalmaskodnak, és a kisember szíve megtelik félelemmel, bizonytalansággal, bizalmatlansággal, a kiszolgáltatottság megalázó érzésével. A Jézusban hívők ilyenkor is tudják, hogy Jézus Krisztus Úr, mindenekfelett Úr, tényleges hatalma van, és Ő gyakorolja a hatalmát.

És ha úgy tűnik, hogy a gonoszság uralja a helyzetet, akkor is bizonyosak lehetünk abban, hogy Jézus kezében tartja, és célja felé vezeti az egész emberi történelmet, s eközben mindent a benne hívők javára használ fel. Akkor is, ha a látszat mást mutat. Ehhez már hit kell.

Éppen ezt a hitet akarta erősíteni a Szentlélek János írása által az akkori keresztyénekben, és ezt a hitet akarja erősíteni bennünk is, sőt kéri számon a hívőkön ezt a hitet. Kimondhatatlan bátorítás volt ez akkor, és mindenki értette ennek a felhangjait is, hogy az a Jézus, akiben mi hiszünk, a Föld királyainak fejedelme. Hisszük-e mi ezt?

4. A negyedik, amit említ Jézusról ez a szép őskeresztyén hitvallás, hogy "szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől."

Szeret minket. Így jelen időben. Akkor is, meg ma is. Folyamatosan, egyenletesen, megbízhatóan. Ez azt jelenti, hogy védelmében van a hívő, mindig számíthat rá, és a halál sem választja el tőle. És annyira szeret, hogy vére által megszabadított bűneinkből.

Vagyis annyira, hogy Jézus Krisztus átvállalta a mi bűneink megérdemelt, igazságos büntetését Isten előtt, és Isten egyedül ezt az Ő helyettünk bemutatott és vállalt áldozatát fogadja el érvényes elégtételnek. De ez az Ő Golgota keresztjén elszenvedett önfeláldozása, amit számunkra elképzelhetetlen szenvedések, kínok között vállalt, ez mindannyiunk helyett érvényes Isten előtt.

Erre az elégtételre, erre a helyettes áldozatra mindenkinek szüksége van. Az úgynevezett jóknak, az úgynevezett szenteknek is. És ezt a tökéletes áldozatot nem kell és nem is lehet megismételni semmilyen formában.

Éppen ezért, mivel ilyen áldozatra egyedül Ő volt képes, egyedül Ő közbenjáró Isten és emberek között. Úgy, ahogy azt Pál apostol a Timóteushoz írt első levél 2. részében írja: "Mivel egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért..." (1Tim 2,5-6).

Ezen senki nem vitatkozik a keresztyének között, hogy egy az Isten - akkor a folytatást se vitassuk, hogy egyetlen közbenjáró van Isten és emberek között, az, aki odaadta önmagát helyettünk, és akinek az áldozatát elfogadta Isten.

A reformátorok bátran tanították a Szentírás alapján, hogy egyedül Jézus Krisztus kínhalálának érdeméért kapunk mi Istentől kegyelmet. Egyedül a benne való hitünkkel tudjuk ezt a magunkévá tenni. Egyedül Jézus Krisztus a hívő népnek, az egyháznak a feje és nem Róma püspöke. És mi közvetlenül mehetünk Őhozzá, mert amikor elhangzott a kereszten: elvégeztetett, akkor a jeruzsálemi templomban a szentek szentjét elzáró hatalmas vastag kárpitfüggöny kettéhasadt, jelezve, hogy Jézus érdeméért a bűnös egyenesen mehet az igazságos Istenhez mint mennyei Atyjához. Nincs szükség elhunyt emberek közbenjárására; ezeknek az elhunyt embereknek, Máriának, a szenteknek, és mindnyájuknak: Kálvinnak, Luthernek, mindenkinek Jézus áldozatára van szüksége, és egyedül Őérette kaphatnak, kaphatunk mindnyájan kegyelmet.

Mert egyedül Jézusnak mondta a mindenható Atya: "Ő az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok. Egyedül róla van megírva: Ő az Isten Báránya, aki elvette a világ bűnét. Egyedül Ő mondhatta ki: elvégeztetett a váltság. Mi pedig hisszük, késői tanítványai is, hogy egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket. (Mt 3,17, Jn 1,29, Zsid 10,14).

Hisszük-e mi ezt? És úgy hisszük-e, ahogy azt a Szentírásban Isten nekünk kijelenti?

A reformációra éppen azért volt szükség, mert az idők folyamán újra és újra eltorzulnak azok az igazságok, amiket Isten igéjéből felismertünk. Mi már ilyenek vagyunk: deformáljuk az igazságot. És minket is fenyeget ez a veszély. Ezért kell újra és újra Isten igéjéhez igazítani a gondolatainkat és az életgyakorlatunkat. Ezért kell reformálni, visszaalakítani arra, amit Isten az Ő igéjében kijelentett.

Ezért nagy kegyelme Istennek, hogy hónapról-hónapra körülülhetjük a megterített úrasztalát, mert az úrvacsora egyszerű jegyei pontosan ezt szemléltetik nekünk. Így is olvassuk minden alkalommal a szereztetési igéből: "Az Úrnak halálát hirdessétek egészen addig, míg visszajön." Az úrvacsora Jézus Krisztus halálának a páratlan, máig ható jelentőségét szemlélteti a számunkra.

Mindez benne van ebben a rövid, de boldog hitvallásban: szeret minket és vére által megszabadított bűneinkből.

5. És az ötödiket így olvastuk: "aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az Ő Atyja előtt..."

Micsoda vigasztalást jelentett ez abban az időben, amikor földalatti rejtekhelyeken, kazamatákban bújva, titokban jöttek össze istentiszteletre a hívők, és csak halkan volt szabad énekelni, hogy meg ne hallja az ellenség. De sokszor úgy kezdték el az istentiszteletet, hogy lehet, hogy pontosan tudja az ellenség a besúgók révén, hogy most hol vannak, és innen már nem megy haza senki, hanem mennek a vadállatok elé. De akkor is összejöttek. És erre elhangzik a bátorítás: az a Krisztus, aki a Föld királyainak a fejedelme, országa polgáraivá tett minket.

Van egy láthatatlan ország, amely felette van a nagy birodalomnak is, és aki Jézusban hisz, ennek a tagja. Ennek a védelmét élvezi, ennek a kincseit birtokolja. És aki Jézusban hisz, azt maga Krisztus, a Főpap pappá teszi.

Minden benne hívőnek papi szolgálatot lehet és kell végeznie. Vagyis közvetíthet Isten és az emberek között. Képviseli Isten akaratát az emberek előtt és képviseli emberek ügyét-baját az élő Isten előtt. Papi szolgálatot végez.

Az Újszövetség tanítása szerint nincs külön papi rend. Nincsenek klerikusok és laikusok. Minden Jézusban hívő papi feladatot kapott. Pontosan úgy, ahogy Péter apostol írja a levelében, az első levél 2. részében olvassuk: "Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket..." (1Pt 2,9).

Erre a papi szolgálatra csak újjászületett ember képes, akinek helyreállt a közössége az élő Istennel. Akiben él Krisztus a hit által. Aki Isten gyermekévé lett. Akik magukat hívőknek vallják, végzitek-e ezt a papi szolgálatot? A múlt héten például milyen papi szolgálatot végeztetek? Kinek, hogyan adtátok tovább Isten igéjét? Kit, milyen állhatatossággal hordoztatok Isten előtt abban a bizonyosságban, hogy nem hiába viszünk eléje másokat, olyanokat is, akiknek még nincs kapcsolatuk vele, mert Ő mindenható Úr és megcselekedhet bármit.

Vagy ha ezt nem gyakorolják, akkor sürgősen be kellene lépnünk ennek az országnak a polgárai közé. Ez pedig úgy történik, hogy az ember lemond végre arról, hogy a maga ura legyen, és elhangzik átgondoltan, őszintén, visszavonhatatlanul a kérdés: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? És megköszöni talán életében először: Uram, köszönöm, hogy a te véred engem is megszabadított a bűneimből. Ezzel egy új szakasz kezdődik el az ember életében - ezzel az élet kezdődik el tulajdonképpen.

Azt olvastuk ebben a szép őskeresztyén hitvallásban, hogy Jézus Krisztus hű tanú, elsőszülött a halottak közül, a Föld királyainak a fejedelme, aki szeret minket és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká az Isten és az Ő Atyja előtt. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.

Levert szabadságharcok, pénzügyi és gazdasági világválság, megbetegedő házasságok, szülők válása miatt megbetegedett gyerekek, munkanélküliség, kétségbeesés, reménytelenség, éhezés, a propaganda és a reklámok tömény hazugságot árasztó szennye jellemzi azt a világot, amiben élünk.

Tudjuk-e, hogy kihez tartozunk, vagy egyáltalán hozzá tartozunk-e már ahhoz a Krisztushoz, aki többet szenvedett, mint akármelyikünk, aki éppen ezért megért minket és tud segíteni, de akié minden hatalom örökkön-örökké; aki az Ő országa polgáraivá tesz és papokká, reánk bízza ezt a gyönyörűséges szolgálatot, aki értelmes feladatokat ad ennyiféle nyomorúság között is, és aki gyönyörű jövőt készített azoknak, akik hűségesek maradnak hozzá mindhalálig? Ismerjük-e mi ezt a Jézust? És az Ő személyének kijáró tisztelettel és bizalommal viszonyulunk-e hozzá, aki feltétlenül megbízható, aki tegnap és ma és örökké ugyanaz? Aki soha nem hazudott, és aki úgy szeretett minket, hogy önmagát adta érettünk?

Ez a hitvallás arról szól, hogy Jézus uralkodik. A tényleges teljhatalom az övé, és Ő mindent az övéi javára használ. Így bízunk-e benne, és így engedünk-e neki? Aki ezt komolyan veszi, annak a szívében nem fakadhat fel más válasz, mint az, amit az énekünk olyan szépen mond:

Jézus, benned bízva-bízom,
Elpusztulnom, ó ne hagyj!
Te, ki bűnön, poklon, síron
Egyedüli győztes vagy:
és akkor jön az őszinte vallomás, mert mindig őszintén kell imádkoznunk:
Gyönge hitben biztass engem,
Készíts arra, hogy én lelkem
Láthat majd fenn, ó Uram,
Mindörökké boldogan.
(295,2 dicséret)


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, szégyenkezve bevalljuk, hogy sokszor mi is kételkedünk abban: igaz-e amit magadról mondtál, s igaz-e, amit a Szentírás rólad ír? Légy irgalmas nekünk, nagyképű kételkedőknek, bűnösöknek!

Dicsőítünk azért, mert élsz és uralkodsz örökkön-örökké. Köszönjük, hogy egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy nem közömbösen nézed ennek a világnak temérdek nyomorúságát és a mi személyes életünk sok nehézséget.

Köszönjük, hogy ma is érvényes és reánk is igaz: szeretsz minket és véred által megszabadítottál bűneinkből. Adj nekünk hitet, hogy ezt a szabadságot meg tudjuk ragadni, és ebben tudjunk járni.

Szeretnénk dicsőíteni azzal, hogy feltétel nélkül bízunk benned. Olyan nagy szükségünk van arra, Urunk, hogy újra és újra a te igédhez igazítsuk a gondolatainkat és életgyakorlatunkat. Kérünk, folytasd ezt a csendes, folyamatos reformálódást mindannyiunk életében.

Könyörgünk azokért, akik most friss gyászban vannak. Szentlelked adjon nekik igaz vigasztalást.

Kérünk, őrizz meg minket attól, hogy ezekben a napokban a világ őrületével együtt gyakoroljuk a temetőkultuszt. Taníts minket hálásan gondolnunk elhunyt szeretteinkre, és követni a hitüket - ha van mit követni. Taníts minket túllátni elmúláson, halálon, sírhantokon, és látni téged, aki elsőszülött vagy a halottak közül, s akit követünk majd mindnyájan, akik hiszünk benned.

Kérünk, Szentlelkeddel bátoríts meg minket abban, hogy végezzük a papi szolgálatot. Adj nekünk helyén mondott igét, amivel nagy szeretettel tudunk bátorítani, vigasztalni másokat. A te Lelked tegyen minket állhatatossá az imádságban.

Köszönjük, hogy már itt elkezdhetjük azt, amit majd a mennyei dicsőségben szüntelen gyakorolhatunk: téged dicsőíteni.

Ámen.