PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. szeptember 28.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


ANGYAL A SIRALOMHÁZBAN


Alapige:ApCsel 27,20-26

Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: ?Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.?


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, dicsőítünk és magasztalunk téged, és köszönjük, hogy már itt és most elkezdhetjük ezt, s bekapcsolódhatunk a mennyei seregek dicséretmondásába.

Bocsásd meg, Urunk, hogy mi is részesek vagyunk abban a bűnben, hogy itt a földön oly sokat gyaláznak téged, nagyképűen tagadnak, sokszor mi is kétségbe vonjuk, hogy igazmondó Isten vagy, nem bízunk igazán ígéreteidben, nem merünk ráállni kijelentett igédre. Annál inkább köszönünk minden percet, amikor magad elé engedsz és szóba állsz velünk.

Köszönjük az elmúlt hét minden estéjét, amikor téged hallgathattunk itt. Köszönjük, hogy utánunk szólsz, és utánunk nyúlsz érthetetlen nagy szereteteddel.

Kérünk, tedd ezt most is. Őszintén valljuk, Atyánk, hogy nagy jóságodra méltók nem vagyunk, és tudjuk, hogy ha csak minket nézel, igazságos ítéletedet hajtanád végre rajtunk. De köszönjük, hogy folytathattuk az ének imádságát is azzal, hogy Krisztus Jézusért légy kegyelmes nékünk. Köszönjük, hogy Őreá nézel, és rajtunk könyörülsz meg.

Áldunk téged, megváltó Urunk, Istennek Báránya, aki elvetted a világ bűnét. Köszönjük, hogy te tudsz egészen újjáformálni minket is. Kérünk, végezd ezt a te áldott munkádat most is. Jó, hogy pontosan ismersz mindnyájunkat. Ismered a terheinket, számon tartod könnyeinket, látod tanácstalanságunkat, és nálad el van készítve mindaz, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban.

Tedd ezt a csendes órát most a te ajándékozásod alkalmává. Minket pedig bátoríts, hogy nyújtsuk a hitünk kezét, hogy legyen mivel elfogadnunk ajándékaidat. Köszönjük, hogy te feljebb, mint ahogy azt elképzelni tudjuk, meghallgatsz minket.

Ámen.


Igehirdetés

Az elmúlt héten minden este Jónás könyvének a magyarázatát hallgattuk itt a templomban. Ahogy követtük őt tengeri útján, nekem többször eszembe jutott ez a hétszáz évvel későbbi hajóút, amelyikről most olvastunk itt egy részletet. Sok hasonlóság és sok lényeges különbség van Jónás és Pál apostol útja között. Éppen ezek a különbségek lehetnek ma számunkra üzenetté.

Mi volt a hasonlóság?

Mindketten Isten embereként szálltak hajóra. Mindketten Istentől kaptak feladatot. Mindkét hajó viharba került. Mindkét hajó rakományát beleszórták a tengerbe, hogy könnyítsenek magukon és ettől is reméljék, hogy megmenekülnek. Ezek mellett a formai hasonlóságok mellett azonban lényeges különbségek vannak a két ember magatartása, lelkülete között.

- Jónás szabad elhatározásából szállt hajóra.

- Pál apostolt fogolyként vitték.

- Jónásról azt olvastuk: aludt a hajó alján.

- Pálról megtudjuk ebből a fejezetből, hogy éberen őrködött a fedélzeten.

- Jónás azt mondta: dobjatok engem a vízbe.

- Pál pedig mindent elkövetett, hogy kimentse a vízből azokat, akikkel együtt utazott.

- Jónás megfizette ennek az útnak az árát.

- Pál ingyen utazott, igaz, fogolyként.

- Jónásról azt olvastuk: csak akkor vallotta meg, ki az ő Istene, amikor rákényszerítették.

- Pál magától beszél arról a hatalmas Istenről, akinek ő nemcsak szolgál, hanem akinek ő a tulajdona.

- Jónást nem érdekelte, hogy mi történik útitársaival.

- Pál mindent megtett társai érdekében.

- Jónás gyűlölte azokat, akikhez Isten küldte.

- Pál mérhetetlenül szerette őket, köztük még a császárt is, akinek a színe elé vitték.

- Jónás megpróbált elbújni az emberek elől.

- Pál pedig akaratlanul is, végül az események irányítójává válik.

- Jónás szabad emberként is rab volt, a gyűlöletének, a bosszúvágyának a rabja.

- Pál megbilincselve is teljesen szabad volt. Szabad minden félelemtől, és szabad arra, hogy mindent megtegyen másokért.

- Akik Jónással utaztak, azok kis híján neki köszönhették, hogy elvesznek.

- Akik Pállal utaztak, azok nekik köszönhették az életüket.

- Jónás csak teher volt azon a hajón.

- Pál pedig maga lett a mentőcsónak a többiek számára a nagy viharban.

Mi volt ennek a sok és nagy különbségnek az oka?

- Az, hogy Jónás háttal állt Istennek.

- Pál pedig a hajón is, viharban is, életveszélyben is, megbilincselve is Isten színe előtt élt, vele szoros közösségben.

- Jónás makacsul ragaszkodott a saját akaratához, és engedte, hogy elragadják a saját indulatai.

- Pál következetesen, eltökélten Isten akaratát akarta cselekedni, pontosabban: mindent megtett azért, hogy Isten rajta keresztül elvégezze azt, amit ott akar. Ezért szüntelenül figyelt Istenre, ezért volt mindig ?vevőképes?. Hallotta, amit Isten mondott neki még ilyen kétségbeejtő helyzetben is. Vállalta azt, amit Isten igéjeként megértett, továbbmondta a többieknek, megvallotta. Nem félt attól, hogy mit szólnak ehhez a pogányok, nem szégyellte a Krisztus-evangéliumát. Eltökélt Krisztus-tanítványként utazott ott a hajón. Ő ott is szolgálatban volt. Küldetését teljesítette. Egyértelmű, határozott önazonosságtudata volt. Tudta, hogy ki küldi, kikhez küldi, miért küldi. Ez csak látszat, hogy a rómaiak taszigálják őt megbilincselve, és majd odaviszik a császárhoz. Azért viszik oda, mert Isten előre megmondta neki, hogy királyok és császárok előtt is bizonyságot teszel rólam.

Itt Isten akarata teljesedik, ezek az emberek csak statiszták ebben a nagy drámában. Ő azonban ismeri a rendezőt, Őrá néz, és amit Isten mond, az neki Szentírás, arra ráépíti az életét. Ha Isten azt mondta: mindnyájan megmenekültök, akkor nem kell tovább félni. Nem fél, és ez a bizonyosság kiárad belőle másokra is.

Ebben a reménytelen, kétségbeejtő helyzetben ott van egy stabil ember, aki nemcsak a láthatókat érzékeli, hanem a láthatatlanokat is, és így lesz áldássá mások számára.

Jézus Krisztus ilyenekké akar formálni minket. Mindnyájan onnan indulunk, ahol Jónás volt. Mindnyájan úgy jövünk a világra, hogy nincs kapcsolatunk Istennel, hogy nem értjük Őt. Hogy addig, amíg meg nem könyörül rajtunk, addig képtelenek vagyunk az Ő akaratát cselekedni. Sőt, ha vallásossá lesz valaki, Istent is arra akarja felhasználni, hogy a saját akarata megvalósulását segítse. Addig mindig mi tűzzük ki a célokat. Addig az ember nem hallja, hogy mit mond Isten, és nem ért egyet vele. Éppen ezért a saját erejére és a saját értelmére kell hagyatkoznia.

Jézus Krisztus azért jött, hogy megismertesse velünk az igazi, a valóban létező Istent. Azt az Istent, aki csakugyan olyan, amilyennek Jónás felháborodva jellemezte Őt: te irgalmas és könyörülő vagy, és a gonosz miatt is bánkódsz. Ő valóban bánkódik a gonosz miatt, azért küldte utánunk az Ő egyszülött Fiát. Ennek a hatalmas és kegyelmes Istennek a mentő szeretete éppen Jézus személyében jött egészen közel hozzánk azért, hogy kiszabadítson ebből a lelki süketségből, az Isten akarata cselekvésére való képtelenségből, hogy kiszabadítson a magányból, a reménytelenségből, a hitetlenségből, az értelmetlen létből, és felszabadítson bennünket arra, hogy tudjunk Istent dicsőítve és egymás javára élni.

Egy kicsit nézzük meg közelebbről is, hogy milyen volt az a lelkület, amit már Jézus munkált ki Pálban, mert ő sem így indult. Csak gondoljunk arra, hogy milyen céllal ment Damaszkuszba. Hogy lesz valaki ilyenné? Jónási lelkületből ilyen Pálra jellemző jézusi lelkületet hogy kaphatunk mindnyájan, mert ezt mindnyájunknak ígéri Isten?

Pál útja úgy kezdődött, hogy a damaszkuszi úton átgondoltan és komolyan feltette ezt a kérdést életében először Jézusnak: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? És komolyan vette, amit mondott. Azt is, hogy Jézust mint Urat szólítja meg, és mostantól fogva kész neki engedni, mint az Ő szolgája, és egy vágya maradt: mit akar, hogy cselekedjék? Akkor lesz értelmes az élete, akkor végzi el azt, ami végett Isten őt teremtette, ha Isten akarata valósul meg az életében. Aztán ettől kezdve ehhez szabta magát. Ezért vállalta azt a Jézust, akinek elkezdett engedelmeskedni. Ő miatta került halálos veszedelembe. Jézus miatt tartóztatták le, de vállalta a szenvedést is. Azt viszont nem, hogy olcsó prédaképpen rövid úton kivégezzék.

A Krisztusnak engedelmes hívő nem mulya, nem bamba, nem veti magát oda olcsó prédául az ellenségnek. Jézusért mindent vállal, de a rendelkezésére álló tiszta eszközökkel él. Ezért fellebbezett Pál a császárhoz. Ezek után már nem olthatták ki az életét otthoni ellenségei.

Amikor a hajón van, olvastuk a történet elején, hogy kamatoztatja a tapasztalatait. Ő sokat utazott, s figyelmezteti a hajósokat, hogy ilyenkor már nem kellene elindulni ilyen hosszú útra, mert rövid időn belül megérkeznek a minden évben előforduló nagy viharok. Épeszű hajós ilyenkor biztos kikötőbe viszi a hajóját, és nem indul neki ilyen hosszú útnak. Csakhogy a szakértőket sokszor anyagi szempontok befolyásolják, és nem a másokért való felelősség, úgyhogy azt olvassuk, hogy a hajótulajdonos meg a kormányos némi tanakodás után mégis úgy döntöttek: induljanak el.

Pál azonban nem sértődik meg. Nem mondja, hogy én megmondtam nektek, most megérdemlitek, tovább nem szólok hozzá az ügyhöz. Hanem miután két héten át se csillagokat, se napot, holdat nem láttak (tehát nem volt iránytűjük, mert ahhoz igazodtak az akkori hajósok), azt sem tudták, hol vannak. Már nemcsak a hajó terhét, hanem a felszerelését is a tengerbe dobálták. Mindenki felkészült a halálra, napok óta már nem is ettek. Pál újra megszólal. És mit mond?

Nem a sértődött duzzogás hangján beszél, hanem a felelős szeretet hangján: ?Az lett volna helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el, akkor elkerültük volna ezt a veszélyt és a kárt. Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.? Honnan veszi ezt ez a furcsa ember? Megmondja, honnan: ?Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.?

Amikor már mindenki a halálát várja, s csak egyetlen kérdés van: mikor következik az be, mert ezek után, ebben a helyzetben csak ez jöhet, akkor megszólal egy ember és azt mondja: fel a fejjel, emberek! Nincs vége semminek. A múltkor nem hallgattatok rám, de én most újra azt tanácsolom nektek... Mert az Isten, akit én ismerek, azt mondta: nekem a császár elé kell állnom. És mind a kétszázhetvenhatan, akik a hajón vagyunk, meg fogunk menekülni. Ez egészen bizonyos, mert hiszek az Istennek, hogy minden úgy lesz, ahogyan Ő megmondta nekem.

Ebben a néhány mondatban egész sor tény szólal meg. Mindenekelőtt az, hogy lehet így élni mindenféle helyzetben, ilyen helyzetben is, bilincsekkel a kezén, hogy szoros kapcsolatban marad Isten gyermeke az élő Istennel. Beszédes viszonyban marad. Bármikor megszólítható. Természetesen ő is bármikor megszólíthatja, mint gyermek az atyját. Kész meghallani, hallótávon belül van mindig, akárhova viszik is. Amit Isten mondott, azt komolyan veszi. Hiszek az Istennek, hogy amit megmondott, az pontosan úgy beteljesedik. Egy szigetre kell kivetődnünk.

Hány sziget van a Földközi tengerben? Nagyon kevés. Isten azonban megmondta, akkor ez így lesz. Hogyan történik ez meg? Azt Isten tudja. Mikor történik meg? Azt is Ő tudja. Hát akkor mi mit tudunk? Azt, hogy Ő igazat mondott, és ettől kezdve szent kíváncsisággal várjuk, hogyan teljesedik be az Ő ígérete. És Pál ezt nem szégyellte megvallani a nyilvánosság előtt, mert tisztelte azt az Istent, akit ismert, s akiben hitt, és mert nagyon szerette azokat, akik közé Isten akkor őt elhelyezte. Nem ő választotta ezt a társaságot, nem ő jelentkezett, hogy bilincseljék meg, de mindezt elfogadta Istentől, és ott is az Ő küldetésében volt.

Hogy szerethette azokat, akik nem sokkal előtte lesöpörték, elnémították, a jó tanácsra nem hallgattak, akik megbilincselték, akik fogolyként cipelik magukkal a legszörnyűbb helyre, az oroszlán szájába, Rómába a császár elé? Úgy, hogy az Isten szeretete kitöltetik azoknak a szívébe, akik az Ő Szentlelkét kapták az újjászületésben. Így tudta ő is szeretni őket. Így tudott úgy élni ott ebben a szörnyű helyzetben, ahogy egyik énekünk mondja: ?Előtted élni, járni, mint vidám, boldog gyermekek.?

Ugyanakkor érett felnőttként viselkedik ott. Nem olvastam azt a jelenetet, de rendkívül jellemző: Pál ébren őrködik és figyel minden mozzanatra. Így meghallja azt, hogy a matrózok összesúgnak, hogy ők megmenekülnek, a többi pusztuljon, és a mentőcsónakot le akarják bocsátani azzal az ürüggyel, hogy valamit megigazítanak a hajó orrában. Pál azonnal szól a századosnak: ha ezek elmennek, egyikünk sem menekül meg. Erre a százados elvágatja a csónakot tartó köteleket, a csónak beesik a tengerbe és meghiúsul ez az összeesküvés.

Figyeljük, itt már van hitele Pál szavának. Itt a százados, ami magas rang volt a római seregben, azt teszi, amit ez a fogoly mond, mert átérzik, megérzik, hogy ebben az emberben van valami több. Erre érdemes hallgatni. És akaratlanul is Pál veszi át az irányítást, az történik, amit ő tanácsol.

Utána pedig jó példával jár elől. Mivel úgy lesz, ahogy Isten megmondta, vagyis mindnyájan megmenekülünk, majd egy kis úszásra is szükség lesz, ahhoz meg erőre van szükség, úgyhogy egyetek! Mivel néhány nap óta senki sem evett. Itt kerül sor egy egyszerű és mégis csodálatosan fennkölt jelenetre, amikor a megbilincselt apostol felemeli a kezét, talán csörög rajta a lánc, hálát ad Istennek a mindennapi kenyérért, elmondja az asztali imádságot a pogányok előtt, és elkezd enni. Ki tudja, milyen száraz kenyér lehetett az. Azt olvassuk, hogy utána mások is követték a jó példát.

Mert Isten megmondta: megmenekülünk.

Ha elolvassa valaki az egész fejezetet, úgy találja, hogy olyan volt ez a hajó akkor már, mint a siralomház. Mindenki a hamarosan bekövetkező halálát várta. És ebben a siralomházban egyszer csak szétárad az evangélium világossága, a reménység oxigénje, az életnek a jó illata. Mindnyájan megmenekülünk, legyetek jó reménységben! Kezdjetek el enni ennek a jeleként.

Kétszázhetvenhat ember összezárva egy reménytelen helyzetben. Van köztük három keresztyén: Pál és két munkatársa. A hármuk közül egyet Isten angyalként használ. Angyal azt jelenti: küldött. A menny küldöttjeként jelenik meg itt az apostol, miközben egészen egyszerű dolgokat mond és tesz. S a titka az: ő hallotta Isten igéjét, komolyan vette azt, és annak megfelelően kezdett el cselekedni. Van egy, aki hallja, komolyan veszi és teszi azt, amit Isten mondott, és mentőangyallá válik a többiek számára is. Mert ő ismerte az élő Istent, ő kapcsolatban volt vele, és Isten rajta keresztül ajtót nyitott a többieknek is az életre. Angyal a siralomházban.

Mennyire más lelkület ez, mint a Jónásé! Jónás hasonló helyzetben azt mondta, hogy dobjatok engem a vízbe, veletek lesz, ami lesz, és pusztuljon el Ninive, lehetőleg ma még! Ennyi. Eddig terjed az Isten nélkül gondolkozó és cselekvő vagy cselekedni is képtelenné vált ember ereje.

Kik azok közülünk, akiknek van ilyen, a Páléhoz hasonló, szoros, egyszerű, de működő kapcsolatuk Istennel? Akiknek gyakori tapasztalatuk az, hogy Isten szól, azt a benne hívő megértheti, hogy Isten mindig igazat mond, ezért bármit mond is, azt komolyan lehet venni, s aki azt elkezdi cselekedni is, azt Ő használja másoknak a javára.

Egyáltalán hányan vagyunk, akiknek természetes az, hogy Isten minket arra teremtett, hogy Őt dicsőítsük és másokért éljünk. Nem sértődött duzzogással, nem fölényes kioktatással, de nem is félénk magunkba zárkózással, hanem úgy, mint akik két lábbal állunk a való világban, két kézzel megkapaszkodunk Isten ígéreteiben egy ilyen vihartól hányt-vetett hajón is, ezért van stabilitásunk. Akik meg merünk szólalni akkor, amikor kell. Akik tudjuk vállalni Őt mások előtt is, és ezért áldásul lehetünk másoknak is. Akkor is, ha egyedül vagyunk ilyenek egy családban vagy egy nagyobb közösségben.

Így lehet a hívő ember és az igazi egyház, ahogy Jézus mondta a Hegyi beszédben, sóvá, kovásszá, világossággá ebben a sötét és ízetlen világban. És ma, amikor olyan sokakban ez az életérzés hatalmasodik el, amit itt kétszer is olvasunk ebben a leírásban, hogy minden reményünk elveszett életben maradásunk felől, amikor sok csüggedt, reményvesztett, kétségbeesett ember él közöttünk, akkor ebben a siralomház-levegőben tudjuk-e mi a menny oxigénjét árasztani? Van-e nekünk ilyen kapcsolatunk a mennyel? A mennyeiekkel, az élő Jézus Krisztussal? Megjelenhet-e valami a mi sokféle gyarlóságtól megvert, de mégis vele kapcsolatban levő életünkben Jézus szeretetéből, az Ő erejéből, az Ő világosságából?

Egy valaki volt ott a hajón, aki angyallá lett a siralomházban, és a siralomház ajtaja kinyílt és utat kaptak az életre. És ezt bilincsben is el lehetett végezni. Ezt betegen is, öregen is, kórházi ágyon fekve is lehet tovább árasztani, amit valaki áldásként a mennyből kap. Mert ezt nem az ilyen emberek teszik, hanem rajtuk keresztül Jézus Krisztus.

Nem Pál mentette meg azt a kétszázhetvenhat embert. Az a Jézus mentette meg, aki neki kijelentést adott, aki neki bátorságot adott ahhoz, hogy ezt továbbmondja, és erőt ahhoz, hogy ennek megfelelően viselkedjék. Aztán az ige, amit mondott, meg a példa, amit láttak, az együttesen hatott. Meg nem is ez hatott, hanem maga az életet mentő Jézus Krisztus végezte ott el a munkáját. Csak kellett egy valaki, aki a megmenekülés lehetőségére a megfelelő pillanatban felhívja azok figyelmét, akik erről nem tudnak. Kellett valaki, aki hivatása magaslatán állt alázatosan, de szent meggyőződéssel.

Itt egy héten át a megmenekülés lehetőségéről volt szó minden este. Mi lesz ennek a folytatása? Hadd javasoljam mindenkinek, hogy szálljunk ki a Jónás hajójából, amire mindnyájan megszülettünk, és szálljunk át erre a másikra, amelyik jó irányba megy, amit Jézus Krisztus irányít. Legyen a mi életünk olyan, hogy magunk is akarjuk, hogy Ő irányítson. Legyen akár mindennapi imádságunk az: ?Adj Lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam, és kövessem szent igazságodat.?

Pált ez jellemezte, és Jónásból ez hiányzott. Ezért volt használhatatlan Jónás Isten számára, és ezért lehetett Pál áldássá sokak számára.


Imádkozzunk!

Istenünk, olyan nehéz elképzelnünk, hogy te ilyen magunkfajta, egyszerű, bűnökre mindig hajlamos embereket is használni tudsz nagy dolgokra, mások megmentésére, akár mások üdvösségre segítésére. Köszönjük, hogy ez így van, mert te mondtad.

Köszönjük neked azokat, akiken keresztül hozzánk eljutott a megmenekülés örömhíre. Téged dicsőítünk, ha komolyan merjük ezt már venni. Neked köszönjük meg azt is, ha képesek vagyunk hinni.

Kérünk téged, add a hit ajándékát egyre nagyobb mértékben mindannyiunknak. Urunk, mi olyan hajlamosak vagyunk arra, hogy csak magunkat féltsük, hogy másokat is a magunk szolgálatába akarjunk állítani, hogy még téged is csak arra akarjunk felhasználni. Szabadíts meg ettől az Isten-káromló szemlélettől. És szabadíts fel minket arra, hogy dicsőítsünk azzal, hogy a te igédet komolyan vesszük, elkezdjük azonnal cselekedni, és mi magunk is boldog szemlélői lehetünk annak, hogy mi-mindent tudsz elvégezni akár rajtunk keresztül is.

Köszönjük neked, Jézus Krisztus, hogy te szabadítónak jöttél. Kérünk, végezd el szabadító munkádat mindannyiunk életében.

Könyörgünk hozzád azokért, akiknek különösen nagy szükségük van most a te szabadító szeretetedre, gyógyító közelségedre.

Könyörgünk különösen két súlyos beteg testvérünkért. Légy közel hozzájuk. Ha az emberi szót nem hallják is, te tudsz beszélni velük. Ha az orvosok is tehetetleneknek érzik magukat, neked akkor is vannak még lehetőségeid. Dicsőítsd meg magadat az ő életükben.

Kérünk, dicsőítsd meg magadat mindannyiunk kicsi életében. Hadd lássunk olyan nagynak, aki te valójában vagy. Hadd tudjunk bízni benned, hogy így sok áldást kaphassunk és áldássá lehessünk. Akkor is, ha egyedül vagyunk benned bízók ott, ahol élünk. Taníts meg szeretni azokat, akik közé helyeztél, és tégy minket is küldöttekké, angyalokká ott, ahol élünk.

Ámen.