PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. szeptember 14.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


FELINDÍTOTTA AZ ÚR


Alapige:Hag 1,14

Dárius király uralkodásának második esztendejében, a hatodik hónap első napján így szólt az Úr igéje Haggeus próféta által Zerubbábelhez, Sealtiél fiához, Júda helytartójához, és Jósua főpaphoz, Jócádák fiához: Így szól a Seregek Ura: Ez a nép azt mondja, hogy nem jött még el az Úr háza újjáépítésének ideje. Az Úr igéje azonban így szólt Haggeus próféta által: Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever? Azért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Sokat vetettetek, de keveset hordtatok be; esztek, de nem fogtok jóllakni; isztok, de nem fogtok megrészegedni; ruházkodtok, de nem fogtok megmelegedni. Aki pénzért dolgozik, mintha lyukas erszénybe rakná a pénzét.

Így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Menjetek föl a hegyre, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! ? mondja az Úr. Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok, azt is elfújtam. Ugyan miért? ? így szól a seregek Ura. Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok. Ezért nem adott nektek az ég harmatot, a föld pedig nem hozta meg termését. Parancsomra szárazság sújtotta a földet, a hegyeket, a búzát, a bort, az olajat és mindent, amit a föld terem, sőt az embert és az állatot is, meg mindent, amiért csak dolgoznak.

Zerubbábel, Sealtiél fia és Jósua főpap, Jócádák fia és az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az Úrnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az Úr; és az Úrtól való félelem fogta el a népet. Haggeus, az Úr követe pedig ezt mondta a népnek az Úr megbízásából: Én veletek vagyok! ? így szól az Úr. És felindította az Úr Zerubbábelnek, Sealtiél fiának, Júda helytartójának a lelkét, meg Jósua főpapnak, Jócádák fiának a lelkét, és az egész megmaradt népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a munkának Istenüknek, a Seregek Urának a házán, a hatodik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király uralkodása második esztendejében.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, hálát adunk, hogy magad elé engedsz minket és van szavad hozzánk.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy olyan sok mindent sokszor fontosabbnak tartottunk, mint figyelni rád és engedelmeskedni szavadnak.

Bocsásd meg, ha azt gondoljuk, lehet teljes emberi életet élni a veled való közösség nélkül is. Látjuk, Urunk, hogy milyen sok megoldhatatlan problémával találjuk magunkat szembe, és olyan sokszor be kell látnunk, hogy magunk vagyunk az okai ennek. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Kérünk, engedj most magad elé minket, és a te világosságodban hadd lássuk meg önmagunkat. Olyan hamis képet festünk sokszor magunkról magunknak.

Köszönjük, hogy igéd tükröt tart elénk, és megláthatjuk igazi ábrázatunkat. Köszönjük neked, megváltó Urunk Jézus Krisztus, hogy az igében megláthatunk téged is, aki azért jöttél, hogy megkeresd azt, ami elveszett. Köszönjük, hogy utána jöttél a mi elveszett életünknek, és azért jöttél, hogy igazi életünk legyen, sőt bőségben éljünk.

Kérünk, hogy a te isteni gazdagságodból adj nekünk most. Segíts ebben a csendes órában most csak rád figyelni, és segíts félretenni minden gőgös fenntartást, kételyt, és szelíden befogadni a hozzánk szóló szavadat. Hisszük, hogy a te igédnek ma is életet teremtő, újjáformáló hatalma van.

Kérünk, így munkálkodj bennünk, így adj választ a kérdéseinkre, erőt a terheinkhez, bocsánatot bűneinkre, ajándékozz meg a te isteni gazdagságodból.

Ámen.


Igehirdetés

Sokan olvastuk az elmúlt napokban Haggeus próféta könyvét bibliaolvasó vezérfonalunk szerint. Ennek a rövid prófétai könyvnek sok, ma is érvényes üzenete van. Ezek közül szeretném majd néhányra felhívni a figyelmet. Csütörtök este is ennek a fejezetnek az első feléről szólt már az ige, folytassuk most ott, ahol az abbamaradt, és összpontosítsunk a fejezet második felére.

Röviden elmondom a történeti tudnivalókat, hogy világosabb legyen mindaz, amiről itt szó van, és utána majd figyeljünk a benne megszólaló igazságokra.

Krisztus előtt 587-ben a babiloni birodalom elfoglalta a kicsi Júda országát is. A nép színe-javát Nabukodonozor fogságba vitte a birodalom belsejébe, minél messzebb hazájuktól. A fővárost, Jeruzsálemet és benne a templomot pedig kifosztották és lerombolták.

Ötven év múlva, 538-ban a perzsák megdöntötték a babiloniak uralmát, és a perzsa király, Círus, hazaengedte a deportált népeket, hogy újjáépítsék otthonukat, újjáépítsék a templomaikat is, és így legyenek adófizetőkké. Így kaptak a zsidók is engedélyt, sőt parancsot a hazatérésre és az újjáépítésre. Nyilván nem önálló országként léteztek, hanem a nagy birodalom egy távoli tartományaként, de mégis közülük való, a Dávid házából származó fejedelmet tett helytartóvá a perzsa király, ez volt ez a bizonyos Zerubbábel, és áronita pap, Jósua irányíthatta a vallásos életet.

A népnek csak egy része tért haza először, de ők nagy lelkesedéssel kezdtek hozzá az újjáépítéshez. A nép egységét, úgyszólván a létét a templom és a benne folyó áldozat jelképezte. A romba döntött templom udvarán szinte az első napokban felszentelték az áldozati oltárt, és a hazatérésük után két évvel letették az újjáépítendő templom alapkövét is. Ekkor azonban jelentkeztek a nehézségek.

Az évtizedeken át elhanyagolt földek nehezen adtak termést, ráadásul sok természeti csapás is sújtotta őket: aszályról, jégverésről olvasunk Haggeus könyvében is. A körülöttük lakó népek pedig egyáltalán nem örültek annak, hogy hazatértek azok, akiket onnan félévszázaddal korábban elhurcoltak, és lelkesen hozzálátnak a berendezkedéshez. Úgy próbáltak védekezni, hogy többször is feljelentették őket a perzsa udvarban lázadás miatt. Amíg az ügyet kivizsgálták, addig az építkezést mindig leállították. Így telt el tizenöt esztendő, míg végre Dárius király engedélyt adott a templom felépítésére, sőt bizonyos építési anyagokat is kiutalt.

Tizenöt év azonban elég volt ahhoz, hogy lelohadjon az emberek lelkesedése. Elég volt ahhoz is, hogy megszokják: ilyen a helyzet, amilyen. Nincs templom. Van áldozat, bemutatjuk naponta az áldozatot. Legyen ez elég az Úrnak. Mi pedig megvagyunk így templom nélkül is. Éppen elég az, hogy ki-ki igyekezett addig magának egy házat építeni, amit aztán folyamatosan csinosítottak is, sőt arról olvasunk Haggeus könyvében, hogy némelyek már luxusvillákban laktak, amikre emeletet is húztak és lambériával bélelték a helyiségeket. Az Úr temploma pedig még mindig romokban állt.

Megszokták az emberek, hogy először a mindennapi betevő falatért folyt a harc, utána pedig azért, hogy legyen még több, meg még több. Az anyagi előrejutás volt a legfontosabb. Ki-ki a maga házát építgette. Ekkor szólalt meg Haggeus próféta. Ekkor küldte Isten az Ő népéhez ezt a prófétát, és ez a rövid ószövetségi könyv négy rövid prédikációt tartalmaz. Haggeus pontosan megjelöli az időpontját is annak, amikor ezek elhangzottak: Krisztus előtt 520-ban szeptember és december között mondta el ezeket.

Azt olvastuk alapigénkben, hogy Isten pedig felhasználta ezeket a rövid prédikációkat, felindította az emberek lelkét, rádöbbentek arra a visszás helyzetre, ami előállt, és hozzáláttak az Úr templomának a felépítéséhez. Így épült fel aztán és 515-ben fel is szentelték ezt a templomot, amiről azt jövendölte Haggeus, hogy a dicsősége nagyobb lesz, mint a salamoni templomé volt, és ez valóban így is történt, hiszen ebben az általuk újjáépített templomban tanított Jézus Krisztus is.

Néhány összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet.

1. Az első: más lelkesedni és más hűségesnek maradni. Ezek az emberek, amikor kiszabadultak a fogságból és hazatérhettek atyáik földjére, tele voltak lelkesedéssel. A legtöbben közülük már a fogságban születtek. Nem látták a templomot, csak hallottak a virágzó kultuszról, azokról a gyönyörű városokról, amiket Nabukodonozor romba döntött, és alig várták, hogy megláthassák őseik földjét. Tele voltak lelkesedéssel.

Csakhogy amikor jöttek a nehézségek, akkor fokozatosan lelohadt a lelkesedés. Az akadályokat nem tudták már ilyen közös elhatározással venni. Elfeledkezett ez a nép arról, hogy nekik egy közös érdekük van. Ebben a kritikus helyzetben nincsenek egyéni érdekek, és nincsenek csoportérdekek és nem lehetnek pártérdekek, mert itt vagy az egész népnek, a nemzetnek a jövőjét nézik, és ennek a célnak rendelnek alá minden egyéni és magáncélt is, vagy pedig nem lesz jövőjük.

Ki-ki elkezdte a saját gesztenyéjét sütögetni, a maga házát építeni, a maga villáját komfortosítani, és nemcsak az Úr temploma állt romokban, hanem Jeruzsálem falai is romokban voltak. Addig nem tekintettek városnak egy települést, amíg nem volt fallal körülvéve. És még sok minden más romokban maradt, mert ki-ki csak a maga egyéni önző céljait tartotta szem előtt.

Tudniillik a lelkesedés addig tart, amíg nem kell áldozatot hozni a célért. A hűséget pedig az jellemzi, hogy mindig a célt tartja szem előtt, és keresztüllép az akadályokon, kerül, amibe kerül, meg akar érkezni oda, amit célul tűzött ki magának, azért, mert előzőleg átgondolta, megfontolta, és nem óhajtja módosítani azt a döntést, amit hozott. A hűség olyan döntés, amit az ember akkor sem módosít, hogyha ennek ára van. Kész áldozatot is hozni a célért.

Itt olyan korszakba került Isten népének ez a része, amelyik hazament a fogságból, hogy erre nem volt hajlandó. A Biblia tele van a hűségre való bátorítással. A Zsidókhoz írt levél címzettjei sokat kellett, hogy szenvedjenek a hitükért, Jézusért. És újra és újra olvassuk ezt a néhány szót: mindvégig erősen tartsatok ki és álljatok meg a hitben. A Jelenések könyvének a címzettjei folyamatos életveszélyben éltek. Akkor dühöngött az első nagy szervezett keresztyénüldözés. Ezért olvassuk ott mindjárt az elején: légy hű mindhalálig (ott a vértanúhalált jelző kifejezés van), és akkor lesz tiéd az életnek koronája.

Amikor az Úr Jézus az Ő visszajövetelét közvetlenül megelőző idők szenvedéseiről tanít, akkor ezzel fejezi be a tanítását: aki mindvégig állhatatos marad, az fog üdvözülni. Ez a mindvégig tartó állhatatosság a hűség, amikor a célt komolyan veszi az ember, szeme előtt tartja, és alárendel mindent annak. Más lelkesedni, és más hűségesnek maradni.

Két fiatal, amikor megszereti egymást és tervezi a házasságát, lelkesedik, és lelkesedjenek is, és vannak olyan idős házaspárok is, akik tudnak lelkesedni egymásért évtizedek múlva is. De ha nem tanulják meg azt, hogy minden kísértés ellenére, minden helyzetben, minden körülmények között vállalják egymást, akkor soha nem tudják, mi a hűség, és megoldhatatlan krízisekkel találkoznak.

A megtérésekor minden hitre jutott ember lelkesedik Jézusért. De ha nem vállalja Őt akkor is, amikor kigúnyolják miatta, amikor anyagi vagy egyéb hátratétel éri miatta, amikor szenvednie kell pusztán azért, mert lelkesedik Jézusért, akkor nem tudja, mi a hűség, és csak aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.

Ez a rövid prófétai könyv segít elgondolkoznunk azon és bátorít minket arra, hogy lelkesedjünk többet és jobban, mint ahogy szoktunk, mert ez kezd kihalni az emberi lelkekből, de a lelkesedésnél több a hűség. A hűség az akadályokon is átlép, mert a célt tartja szem előtt, és kész áldozatot hozni azért, hogy elérje a célját.

2. A másik, ami megszólal Haggeus könyvében: aki nem ragaszkodik hűségesen Istenhez, annak az életében feltétlenül felborul a dolgok helyes sorrendje. Vagyis rossz sorrendben helyezi el az életének a dolgait.

Itt a rossz sorrend azt jelentette, hogy előbb mindenki fel akarta építeni a maga házát, majd utána, ha marad még erőnk és lesz rá időnk, az Isten házát, a templomot. Előbb mindenki anyagilag akart egyenesbe jönni, sőt kiderül a Nehemiás könyvéből, ami ugyanebben az időben íródott, hogy némelyek már nagyon megszedték magukat, ráadásul erkölcstelen módon, uzsorakamattal, és belelendültek ebbe. Ezt már nem akarták abbahagyni. Majd, valamikor egyszer... Ha lesz annyi feleslegünk, hogy abból odavetünk az Úrnak egy részt, akkor majd foglalkozunk a templomépítéssel. Pedig ez volt az elsődleges közös cél, amikor hazajöttek a fogságból.

És megfordulnak a dolgok. Olvastuk Haggeus prédikációjában, hogy Isten leleplezi ezt, és a helyes sorrendet állítja fel. Azt mondták az emberek: mivel rossz a termés, egyelőre nem építjük az Úr templomát. Mire Isten azt mondja: fordítva igaz a dolog: mivel nem építette az Úr templomát, ezért nem adtam nektek jó termést, hogy ezzel is figyelmeztesselek titeket arra, ami a ti érdeketek. Mert amíg nektek nem lesz igazi lelki közösségetek Istennel, amíg nektek nem fontos, hogy Ő legyen az életetekben az első helyen, addig marad sokféle nyomorúság, sőt jön majd sok újfajta nyomorúság is, amit ti zúdítotok a saját nyakatokba. Mert Isten nélkül csak arra lesztek képesek, amire magatokból telik. Ha pedig Ő kerül az első helyre, akkor követik egymást a csodák. Akkor majd meglátjátok, milyen termés lesz, milyen egészségben fogjátok azt elfogyasztani, és boldog lesz a nép.

Azt mondja itt Isten igéje, hogy nem azért nem telik Isten dolgaira, mert szegény vagyok, hanem azért lettem ilyen szegény, mert soha nem telt Isten dolgaira. Mindig volt valami, ami előbbre való, ami fontosabb volt.

Jézus is figyelmeztet erre, amikor a tanítványokat odahívta egyszer a templom kijáratához: nézzétek, hogyan adakoznak az emberek. Aztán jöttek sokan módosak, és odadobtak valamit a feleslegükből. És jött egy nyomorult özvegyasszony, két fillért tett a perselybe, és Jézus azt mondta: látjátok, ő többet tett, mint azok, mert ő az egészet odaadta. Mindenét, amije van, amazok pedig csak a feleslegükből vetettek. Haggeus által Isten erre hívja fel itt a nép figyelmét.

Malakiás könyvében, aki szintén ebben az időben prófétált és szintén a templomépítéssel kapcsolatban, azt olvassuk: Isten egyenesen arra bátorítja a népet, hogy próbáljatok ki engem. Ha Isten lesz a legfontosabb, ha a jövedelmük tizedét odaszentelik neki, akkor az meglátszik majd az időjáráson is, a történelem alakulásán is, a lelki kondíciójukon is, a közösségi életen is.

Isten az első helyet igényli magának. Neki nincs szüksége arra, hogy odavessünk valamit, a resztliből, a maradékból. Neki nem kell. A maradék sem kell, meg az egész sem kell. A szívünk kell. És ha a szíve az övé valakinek, akkor helyes lesz a sorrend, akkor minden az azt megillető és Őt megillető helyet fogja elfoglalni, és rend lesz az ember életében.

Azért érdemes ezt szóvá tenni, mert magamról tudom, hogy folyamatosan fenyeget minket ez a veszély, hogy megfordítsuk az Isten által helyesnek ítélt sorrendet, és csak a maradékból vessünk oda valamit neki nagy kegyesen. Vegye megtiszteltetésnek még ezt is ? és ezen a lelkületen soha nincs áldás. Ezt mindig az követi: aszály, jégeső, elégedetlenség stb.

Amikor valakinek az imádságra csak akkor jut ideje, amikor már este holtfáradtan lefeküdt, elnyújtózik a paplan alatt, és addig, amíg el nem alszik, mond néhány mondatot Istennek. ? Akkor is lehet imádkozni, de ha csak akkor van ideje és ereje, az kevés.

Olyan jellemző volt az idén nyáron is. Voltak szülők, akik már kora tavasszal megkérdezték: mikor lesz a gyermekek csendeshete, mert ahhoz igazítják a család nyári programját, mert az nagyon fontos. És voltak, akiket hívtunk szeretettel, és még a csendeshetet megelőző napokban is azt mondták: majd meglátom. Ha éppen marad a nyár vége felé egy-két nap, akkor örülünk, ha jó helyen lesz a gyermekünk.

Minek mi a fontossága, mi a rangja?

Régen történt, még akkor, amikor egy Biblia száz forintba került, ma több mind ezer forint, de máig emlékszem rá, hogy jöttek a konfirmandusok abba a gyülekezetbe, amelyikben szolgáltam. Mindegyiküknek adtunk az elején egy Bibliát, mert az munkaeszköz, nem a végén kell odaajándékozni. Az elején mindenki kapott tehát azzal, hogy aki akarja, majd elhozza az árát. Ha nem, akkor ajándék. Néhány nap múlva bejött egy asszony, visszahozta a Bibliát és azt mondta: én ajándékot nem fogadok el, kifizetni most nem tudjuk, mert tetszik látni, milyen irhabunda van a kislányomon, ez ötezer forintba került, és most erre nincs pénz. És nem hallotta, mit mond, nem érzékelte ennek a visszáságát, mert ez a természetes az Isten nélkül gondolkozó ember természetének. És ez minket is sokszor megkísérthet. Ébereknek kell itt lennünk.

Sokan azt mondják: nem érek rá mindennap az Isten dolgaival foglalkozni. A hét 168 órájából ezt az egyet, vasárnap 10-től 11-ig neki szentelem. Érje be vele. ? No de neki ez se kell. Nem kell az én egy órám, nekem van nagy szükségem arra, hogy naponta találkozzam vele, kiöntsem a szívemet, tanácsot kérjek, erőt kapjak és így tovább. Ettől esem el. E nélkül marad az életem. Én maradok szegény nélküle, ha csak a magam háza lambériájával foglalkozom, az Úr háza pedig romokban hever.

Aztán van, aki a heti egy órát is soknak tartja. Elég az évente háromszor ? mondta valaki. A három nagy ünnepen. Kérdeztem, melyik a három nagy ünnep? A pünkösd már eszébe sem jutott. A karácsony meg a húsvét, és melyik is a harmadik...? Nem is tudom. Elég az. Kinek elég? Az Úrnak? Neki annyi sem kell. Ő az időn kívül áll. Neki nem kellenek a mi óráink. Forgácsok nem kellenek. A szívünk kell, hogy átéljük, Ő mit jelent nekünk. Hogyan teljesedik ki az élet, hogyha naponta mélyül, erősödik a vele való kapcsolatunk, és az Ő jelenlétében élünk.

Nem részletezem tovább, de vizsgáljuk meg ma, hogy mi van a sorrendekkel az életünkben? Mi az, ami nem maradhat el? A tv-sorozatnak a következő részét meg kell nézni, ha törik, ha szakad, és a Biblia csukva marad. A következő festéskor majd előkerül valahonnan, és letöröljük róla a port. Mi a sorrend? Mivel kezdődik a nap?

Valaki, aki a nyáron kapott új életet Istentől, azt mondta, hogy ő azzal is ki akarja fejezni önmagának, hogy Isten lett első az életében, hogy mindent megelőzően azzal kezdi a napját, hogy előveszi a Szentírást és imádkozva olvassa. Majd utána reggelizem, borotválkozom ... ? mondotta. Nem ez a szabály, nem ez az igazi hívő, aki így csinálja. Van, aki azt mondja: reggel még nem vagyok egészen észnél, majd ha már teljesen tiszta a tudatom, akkor veszem elő a Bibliát. De ő szívből mondta, hogy önmagának ezzel is mintegy dokumentálni akarja, hogy az első személy Isten, a legfontosabb a vele való találkozás. Utána egészen másként alakul minden egyéb.

3. A harmadik, amit még szeretnék megemlíteni: ez a nép lemondott arról, hogy Istennel ez a fajta közösség helyreálljon, és normálisan működjék a hívő élete. Elég az oltár, nem kell a templom.

Isten viszont nem mondott le az Ő népéről, hanem kigyógyítja ebből a nyomorúságból. Mivel gyógyítja ki? Azzal, amivel mindig közeledik a megbetegedett életünkhöz, az Ő igéjével. Küld egy prófétát, szájába adja a mondanivalót, és Haggeus szépen elmondja.

Van itt az elején egy hangsúlyos azonban. Először leírja, hogy milyen elhatározásra jutott a nép. Hazamentek, örültek neki, elkezdődött az élet, berendezkedtek, a templom pedig romokban van. ?Az Úr igéje azonban így szólt Haggeus próféta által...? Isten beleszól az Ő népe életébe. Mérhetetlen türelemmel, érthetetlen szeretettel kihozza őket ebből a posványból, amibe beletévedtek, és új kezdést ad lelkiképpen is. És mivel Ő szólt Haggeus által, ezért folytatódhat úgy, ami alapigénk volt, hogy felindította az Úr mindazoknak a szívét, akik hallották ezt az igét.

Mivel nem Haggeus háborgott, hanem Isten ébresztgette az Ő népét, felébredtek. Ráébredtek arra, hogy mennyire silány, visszás, alagsori, keskenyvágányú ez az élet, amit ők elkezdtek otthon, s milyen nagy távlatokat nyitott előttük Isten. Hagyjuk abba egy kicsit a magunk dolgát, böjtöljünk egy kicsit, fogjunk össze, és építsük fel a templomot.

Felindította az Úr a szívüket, mert minden erő és hatalom Isten kezében van. Ő tudja felindítani a megfáradt nép szívét, de Ő adta a pogány uralkodónak azt a gondolatot, hogy engedje haza a fogságból a népet. Mellesleg előre megmondta Isten, hogy meddig fog tartani ez a fogság. Ő küldött nekik rátermett vezetőket. Ő küldött prófétákat, akik hirdették az igét. Ha a következő fejezetet is olvastam volna, azt mondja Isten: enyém az ezüst és enyém az arany, ? mert amiatt is aggódtak, honnan lesz pénzük felépíteni a templomot. Isten erről is biztosítja őket. Ő uralkodik az időjáráson, a történelmen, és kinek-kinek a személyes életén is.

Boldog ember az, aki ezt akarja, igényli, kéri és enged is neki.

Ma tehát Isten felhívta a figyelmünket a hűség mibenlétére és fontosságára, a helyes sorrendre ? lehet, hogy valamin változtatnunk kellene, és az Ő igéjének az erejére. Az Ő igéje életmentő gyógyszer. Vegyük be naponta! Boldog, aki olvassa, hallgatja és enged neki. És ha valamire indít minket Isten, felindítja a szívünket, akkor induljunk azonnal, és abba az irányba, ahol a teljesebb élet vár reánk.

Az Újszövetség használja a templom képét arra is, hogy az újjászületett, Istenben hívő embernek az egész lénye (Pál apostol így írja egy helyen: a teste is), a Szentlélek temploma lehet. Mielőtt imádkozunk, énekeljünk egy olyan éneket, ami erről szól:

Jöjj és lakozz bennem:
Hadd legyen már itt lenn
Templomoddá szívem-lelkem!
Mindig közellévő:
Jelentsd magad nékem,
Ne lakhasson más e szívben;
Már itt lenn mindenben
Csakis téged lásson,
Leborulva áldjon!
(165,6 dicséret)


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged azért, mert neked semmi nem volt drága, hogy megfizesd annak az árát, hogy mi kiszabaduljunk a lelki sötétségből, hitetlenségből, istentelenségből, és igazi életünk lehessen. Áldunk téged hűségedért.

Köszönjük, hogy igédnek ma is olyan hatalma van, amivel tudsz minket indítani arra, hogy olyan irányba induljunk, ahol egyre gazdagabb, tisztább, szentebb életet élhetünk. Ahol megtaláljuk azt, ami nélkül szűkölködünk, ahol veled kerülhet kapcsolatba az életünk.

Kérünk, tedd a szívünket fogékonnyá mindarra, amit mondasz nekünk. Olyan sok összevisszaság van az életünkben, olyan sokszor feje tetejére áll a rend, annyi minden nincs a helyén, és talán mi sem vagyunk a helyünkön. Szeretnénk visszatalálni hozzád, és veled szoros lelki közösségben élve szeretnénk rendezni a dolgainkat. Segíts ebben, kérünk.

Köszönjük, hogy a templomot sem önerőből kellett felépíteniük az embereknek akkor. Te ígérted, hogy velük leszel, és adtál erőt, gondolatokat, áldást.

Könyörülj meg rajtunk, és adj nekünk is, kérünk.

Ámen.