PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. július 22.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


HŐSÉG


Alapige:Jel 16,7-9

És hallottam, hogy így szólt az oltár: "Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid".

A negyedik angyal is kiöntötte a poharát a napra, és megadatott neki, hogy gyötörje az embereket annak tűző sugarával; és az emberek gyötrődtek a nagy hőségben, és káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, egyedül a te kegyelmedben reménykedve merészkedünk eléd jönni, és kérünk, segíts, hogy szív szerint átéljük azt, amit most énekeltünk. Őrizz meg attól, hogy a szánk mondja csupán és se az értelmünk, se a belső meggyőződésünk ne legyen mögötte.

Szeretnénk töredelmes bűnbánattal megvallani, hogy életünk minden nyomorúságának magunk vagyunk az oka. Bocsásd meg ellened való lázadásunkat, bocsásd meg azt a mély hitetlenséget, veled szembeni bizalmatlanságot, ami velünk születik, és ami ellen magunk sem vesszük fel sokszor a harcot.

Áldunk téged Jézus Krisztus azért, hogy minden bűnünket, felsorolhatatlanul sok vétkünket magadra vetted és felvitted a keresztfára. Köszönjük, hogy egyedül a te érdemedért reménykedhetünk abban, hogy bocsánatot nyerünk.

Kérünk, hirdettesd nekünk most is azt az örömhírt, ami a te kegyelmedről szól. Hadd lássuk együtt a mi vétkeinket és a te bűneinket eltörlő kegyelmedet. Adj nekünk megújulást, tisztulást, segíts el minket olyan életre, ajándékozz meg olyan gondolkozással, amikor nem azon törjük a fejünket, hogyan lehetne kibújni törvényeid alól, hogy meddig mehetünk el a magunk engedetlenségében, hanem ahol az lesz a szívünk vágya, hogy mindenben tökéletesen engedjünk akaratodnak, és téged dicsőítsen egész életünk. Köszönjük, hogy ez lehetséges.

Áldunk téged Szentlelked munkájáért, aki elsegíti ide a benned hívőket. Hadd tartozzunk mi is ezek közé.

Köszönjük, hogy úgy jöhetünk most is hozzád, amint vagyunk, és köszönjük, hogy másként mehetünk el előled.

Kérünk, semmi ne legyen akadálya annak, hogy igéd a szívünkig érjen, se a meleg, se a fáradtságunk, se a szétszórtságunk. Ajándékozz meg minket most a veled való találkozással.

Ámen.


Igehirdetés

Az elmúlt heti szokatlan hőség mindnyájunkat meggyötört. Ember, állat, növény, gép... minden szenvedett. Negyvenkét fokot még nem mértek ebben a kicsiny hazában. Perzsel a nap, áll a levegő, és éjszaka sem enyhül lényegesen a hőség. Aki ezt bírja, és esetleg ismeri Vörösmartyt, az mondhatja a költő szavaival: "Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett." Igen ám, csak ilyen nagy lánggal eddig még nem égett.

Vannak mások, akik úgy vélekednek, mint az a fiatalember, akit a napokban hallottam, és sajnos sokan osztják véleményét: amíg engem behűtött üdítő vár, addig nincs baj. Szerencsétlen nem veszi észre, hogy éppen ez a baj. Ez a legnagyobb baj, hogy ide silányulhat és szűkülhet sok ember gondolkozása, hogy amíg neki most elviselhető, vagy netalán jó, addig őt nem érdeklik a tragédiák. Mert ez, ami most van, ez már tragédia.

A múlt héten Neszmélyen voltunk csendeshéten a fiúkkal, és ahogy jöttem hazafelé, összeszorult a szívem, beszélni sem volt kedvem, látva, hogyan szenved a természet. Aki nyitva tartja a fülét, az hallhatta már eddig, hogy a gabona is sokkal kevesebb és gyengébb lett, mint ahogy szokott, a hőség miatt. És nagyon hamar megérhetjük, hogy háromszáz forint lesz a kenyér.

Most azonban a kukorica, a burgonya és a napraforgó is veszélyben van. Akármennyire aszfalton él is a városi ember, tudnia kell, hogy ezek a mi táplálékunk alapjai. (A cukorrépát már nem említem, mert sorban eladogatták a cukorgyárainkat, és akik megvették, azok felszámolták, bezárták azokat.) De a többi alaptáplálék életfeltétel mindannyiunk számára. Ezek a növények ebben a hőségben valósággal megégnek. A Római levél 8. része jutott eszembe: a teremtett világ nyög.

Ahogy jöttünk az erdők között, rettenetes volt látni, hogy lógnak a levelek a fákon. Egy csomó sárga lombú fa van, és úgy hullik a levél, mint októberben szokott. Közben pedig a rádió bemondta, hogy naponta ötvenen, hatvanan halnak meg a kórházakban a hőség miatt, és húsz százalékkal nagyobb a halálozás, mint máskor.

Lehet, hogy igaza van annak, aki egyenesen így szólt: ez már Isten ítélete rajtunk? Nos, szeretném, ha ezt a mondatot a Biblia világosságában megvizsgálnánk most. Mert itt egy kicsit többről van szó. Aki ilyet mond, vagy ilyet kérdez, az igényesebben gondolkozik, mint a behűtött Colás fiú, akinek semmi nem számít, amíg hideget tölthet a hasába.

Aki azt kérdezi: vajon ez Isten ítélete-e rajtunk, az keresi az összefüggéseket, szeretné érteni a jelenségeket. Nemcsak szenved miatta, vagy háborog közben, hanem szeretné az okokat és a célokat is látni. Igaz-e az, hogy például ez a hőség Isten ítélete? Lehet-e az? Három fontos bibliai gondolatot szeretnék megemlíteni.

1. Az első, hogy a Szentírás világosan ír arról, hogy Jézus Krisztus második eljövetelekor lesz egy nagy ítélet, amikor minden hitbeli és erkölcsi bűn elnyeri igazságos büntetését. Akkor derül ki az, amiről a Biblia megint csak világosan ír, de még a hívők sokasága sem veszi komolyan, hogy a bűn törvény, ami azt jelenti, hogy minden bűn magában hordozza az ítéletét. Követi az ítélet, mint ahogy üstököst a csóvája.

Mi nem szeretünk Isten ítéletéről hallani, és nem szeretünk róla prédikálni sem. Éppen a mai újszövetségi igénkben olvassuk, hogy Félix prokurátor is ott hallgattatta el Pált, amikor az eljövendő ítéletről kezdett el beszélni. Egész addig, amíg kedvest, s szépet mondott neki, hallgatta, mihelyt az ítéletről volt szó, azt mondja: most eredj el, aztán, ha lesz időm, akkor megint meghallgatlak. (ApCsel 24,25).

Mi is szeretnénk elhallgattatni a Szentírásnak erről szóló tanítását. Márpedig Jézus Krisztus nagy szeretettel figyelmeztet minket erre. Miért? Azért, hogy elkerüljük. Hogy idejében rendezzük a dolgainkat, és felismerjük, hogy a mi ítéletünk végrehajtatott már. Mikor? Nagypénteken, a kereszten. És aki ezt hiszi, az nem megy ítéletre, mert átment a halálból az életbe. De, aki nem megy át itt a halálból az életre, és nem hiszi ezt, annak nincs más hátra, megint a Bibliát idézem: mint az ítélet rettenetes várása. (Jn 5,24. Zsid 10,27).

Nos, ennek a végső nagy ítéletnek egy kicsi része lesz az, amit itt olvastunk a Jelenések könyvében. Amikor a nap gyötörni kezdi az embereket tűző sugarával, és az emberek szenvednek a nagy hőségben. És mit csinálnak? Továbbra is káromolják Isten nevét, és nem térnek meg, hogy dicsőséget adjanak neki.

Az ige nem kellett korábban ezeknek az embereknek, amíg a megtérésre hívó ige hangzott. Most Isten az utolsó nagy ítélet előtt még egy figyelmeztetést küld nekik, hátha arra megtérnek. De nem térnek meg. - Ez a hőség, ami itt most van, még nem ez, amiről a Biblia beszél, de arra emlékeztet.

2. A másik, amit szeretnék kicsit részletesebben kibontani, hogy milyen értelemben ítélet például ez a mostani hőség és a nyomában járó aszály, és esetleg szükség?

Fontos, hogy világosan lássuk, hogy ennek a hőségnek mi vagyunk az okozói. Az ember az oka ennek, a mi bűneink következménye ez. Miért? Azért, mert az az önző és beszűkült gondolkozás, ami az üdítős fiatalembert jellemzi, az világméretekben is érvényesül. És akik hasznot húznak abból, amit tesznek, azok nem hajlandók csökkenteni azokat a tevékenységeiket, amikkel előidézik ezt az általános és tragikus felmelegedést. A mi kényelemszeretetünk, anyagi mohóságunk, önzésünk és felelőtlenségünk úgy látszik feltartóztathatatlan. Az ember mohósága csillapíthatatlan, és ez vezet egyenesen a várható katasztrófába.

Itt most nem rémeket látunk, nem fenyegetőzés történik, aki gondolkozik és tárgyilagos ismereteket gyűjt, azokat egybeveti, az valamilyen eredményre eljut. Abból a végső nagy hőségből, amiről a Jelenések könyve ír, egy kicsi ízelítő ez a mostani. És Isten különös nagy kegyelme, hogy még ezt, ami a mi bűnünk következménye, még ezt is felhasználja a javunkra. Figyelmeztető ítéletté formálja.

Ilyen értelemben van igaza annak a testvérünknek, aki ezt kérdezte: vajon nem Isten ítélete ez rajtunk. Nem az Isten büntetése, hanem a mi bűneink egyenes következménye. De Isten olyan kegyelmes és olyan hatalmas, hogy még nyomorult bűneink szomorú következményeit is fel tudja használni arra, hogy megpróbál észre téríteni. Hogy ember: állj meg! Ne magadat istenítsd végre, hanem az egyedül valóban létező, élő Istent. Ne a magad dicsőségét keresd, hanem az Ő dicsőségére élj. Alázd meg magad az Isten előtt, most még lehet. Aztán eljön az a pillanat, amikor már nem lehet. A figyelmeztető ítéleteknek mindig ez a céljuk. Hadd idézzek egy ószövetségi és egy újszövetségi igét erre.

Az Ézsaiás könyvében olvastuk most nem olyan régen, amikor Isten azt mondja a népnek: "Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna. (Sajnos ott már feltételes múltat kell használni). Csendességben és reménységben erősségetek lett volna, de ti nem akartátok, hanem azt mondtátok, hogy lóra ülve futunk, ezért futnotok kell! És gyors paripán elvágtatunk, ezért gyorsak lesznek üldözőitek!" (30,15).

Vagyis Isten felragyogtatta a nép előtt a szabadulás lehetőségét. El lehetett volna kerülni egy történelmi katasztrófát. Hogyan? Megtérve és megnyugodva. Vagyis: ha leállították volna bősz önmagukat, abbahagyták volna az Isten nélkül szőtt terveik megvalósítását, és odaálltak volna Isten elé kérdezni: Uram, most ebben a helyzetben mit csináljunk? Ő megmondta volna, mint ahogy sokszor megmondta, amikor kérdezték, és azt mindig áldás követte. Most azt mondták: tudjuk ezt Isten nélkül is. Vannak nekünk lovaink. Vásároltak már Egyiptomból. Lóra ülve futunk, kikergetjük az ellenséget. És erre Isten azt mondja: akkor a bűnötök lesz a büntetésetek. Akkor futnotok kell! De akik üldöznek, gyorsabbak lesznek. Isten nélkül csak ide juthat az ember. Megtérve és megnyugodva megmaradhat.

Nos, a figyelmeztető ítéletek pontosan ezt célozzák.

És az újszövetségi ige, amit sokan könyv nélkül is tudunk, mert az úrvacsora szereztetési igéjének a végén mindig halljuk: "Amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk." (1Kor 11,32).

A figyelmeztető ítéletek Isten áldott nevelő eszközei. Már ha valakinek van füle a hallásra és szeme a látásra, és komolyan veszi azt, amit Isten előbb elmond mindig az Ő igéjében, szelíden. Ha nem akarjuk meghallani, szeret annyira, hogy elmondja egy figyelmeztető ítélet nyelvén is. Hátha akkor megérti az ember. Az ilyen figyelmeztető ítéletek célja mindig az Isten előtti megcsendesedés, a megtérés. Egyébként pedig folytathatjuk azt, amit Isten nélkül elkezdtünk. Megpróbálhatjuk szétverni az Ő tökéletes, gyönyörű teremtett világát. De annak, hogy az Északi-sarkról földrésznyi jéghegyek válnak le, hogy az óceánok szintje megemelkedik, súlyos következményei vannak (és erre mondhatja a Colás fiú, mi közöm hozzá, amíg hideget iszom, addig nem érdekel), de ez a tragédia életeket befolyásol, mert az egész élővilág, és egész éghajlat megzavarodik, és egymást követik a különböző problémák.

Kezdtük azzal, hogy nekiláttunk kiirtani az esőerdőket mohóságunkban és esztelenségünkben, folytatjuk azzal, hogy kilyuggatjuk az ózonpajzsot, amit Isten védőernyőként helyezett fölénk az Ő teremtő bölcsességével és szeretetével, és ez megállíthatatlanul folytatódik, ha csak megtérve és megnyugodva végre nem fordulunk oda Istenhez. A figyelmeztető ítéletekkel Isten azt mondja: ember, állj meg!

Jevtusenkonak van egy megdöbbentő verse: A rohanás a kornak átka. Annak a vége felé mondja: legalább úgy állj meg ember, mint ahogy a szakadék szélén rosszat sejtve megáll a ló. Legalább ennyi eszed legyen! És "ha Isten nem kell semmiképpen, gondolj magadra, legalább." A nagy humanisták legalább magukra gondoljanak, és saját érdekükben álljanak meg. Csak az a tragédiánk, hogy a lejtőn már olyan mélyre csúsztunk, hogy csak külső erő segítségével állhatunk meg. Nem tudjuk leállítani magunkat.

3. Ezért hangzik el a figyelmeztetés, és ez a harmadik, amit szeretnék ma mondani, hogy alázzuk meg magunkat Isten előtt.

Péter apostol is ír levelében hasonlókról, és gondolatmenetének a vége így hangzik: "... legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." (1Pét 5,5-7).

Ez az Isten kegyelme. Előbb szó van arról, hogy hova jutottunk nélküle, aztán a Biblia világosan beszél arról, hogy mi ennek a következménye, mik azok a nyomorúságok, amiket saját nyakunkba zúdítottunk, és ezután elhangzik az evangélium, az örömhír, hogy mindennek nem kell bekövetkeznie. Aki megalázza magát Isten előtt, az után kinyúl egy szerető isteni kéz, és megfogja a lejtőn. Ott, ahol a törvény szerint egyenletesen gyorsuló mozgással csak lefelé haladhatna, míg végül egészen összetöri magát az ítéletben, ott mégis meg lehet állni. Sőt, kiemeli onnan ez az isteni kéz, és egészen újjáteszi, újjáteremti. Ez a Biblia nagy örömhíre.

Nem kell olyanoknak maradnunk, amilyennek születtünk. Nemcsak az atyáinktól örökölt hiábavaló élet létezik, aminek az egyenes következménye az ítélet, hanem új életet hozott nekünk valaki, sőt eljött közénk valaki, aki egyedül mondhatta el magáról: Én vagyok az élet. És akinek ezzel a Jézus Krisztussal személyes, valóságos kapcsolata lesz, az megmenekült. Az nem megy ítéletre, mert máris átment a halálból az életbe. És annak lesz személyes kapcsolata vele, aki ki tudja mondani: vétkeztem az ég ellen és te ellened, semmi jóra nem vagyok méltó, de ha mégis van bocsánat, és adsz új kezdést, akkor én ezt nagy-nagy hálával elfogadom. Így érti a Szentírás azt, hogy alázzátok meg magatokat az Isten hatalmas keze alatt. És ez után minden gondunkat Őreá vethetjük.

Gondolkozzunk el ezen, és engedjük, hogy mélyen beszivárogjanak a szívünkbe ezek a bibliai igazságok. Az Isten ítélete feltartóztathatatlanul közeledik. Ennek előjelei ezek a figyelmeztető ítéletek. De bár csak lehetne minél többeket figyelmeztetni! Legyen nyitva a fülünk, és legyünk készek újra és újra magunkat Isten előtt megalázni, és ezt az érthetetlen nagy kegyelmet nagy-nagy hálával, két kézzel, a hitünk két kezével megragadni, és egyedül csak benne bízni. Egyébként az következik be, amiről itt olvastunk: aki ezt nem teszi, az továbbra is káromolja az Isten nevét, és nem ad neki dicsőséget.

Nekünk megadatott, hogy dicsérhetjük az Isten nevét, és dicsőséget adunk neki. Kezdjük ezt el már ma.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy igaz a te igéd, és köszönjük, hogy ennyire kiterjed mindenre a te szeretetteljes felvilágosító munkád.

Köszönjük, hogy amikor ítéltetünk, akkor te nevelsz és tanítsz minket, hogy a világgal együtt el ne kárhozzunk.

Megvalljuk, Atyánk, hogy mi is a világba születtünk, és a kárhozat fiai vagyunk nélküled.

Köszönjük, hogy lehet veled találkozni, köszönjük, hogy te jössz elénk Jézus Krisztusban.

Köszönjük, hogy még ma is hallhattuk igédet. Kérünk, végezze el a te igéd bennünk áldott munkáját.

Szeretnénk szív szerint megalázni magunkat előtted. Szeretnénk őszintén bevallani, hogy semmi jót nem érdemlünk tőled. Abba akarjuk hagyni az ellened való lázongásunkat, a panaszkodást, a zúgolódást, elégedetlenséget. Nem akarunk többé semmit számon kérni rajtad, hogy te miért engeded meg... Sokkal inkább meghajtjuk a fejünket és megköszönjük, hogy minden bűnünkre van nálad bocsánat.

Köszönjük, hogy te nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz az álnokságaink szerint.

Kérünk, mutasd meg ezt a te nagy kegyelmedet most is. Kérünk, hogy a tieidre való tekintettel könyörülj a hitetleneken is.

Köszönjük, hogy te esőt adsz mind a gonoszoknak, mind a jóknak. Magunkban mindnyájan gonoszok vagyunk, de a te kegyelmedből kaphatunk jóságot, de nem erre való tekintettel, hanem a te nagy nevedért kérünk: adj enyhülést, adj esőt, add meg mindenkinek a mindennapi kenyerét. És adj nekünk világító igét, ami feléd fordít, ami segít tisztán látni, ami segít arra, hogy ne akadjunk el a jelenségeknél, hanem lássuk a lényeget, és legfőképpen lássunk téged, életnek és halálnak hatalmas, de kegyelmes Urát.

Segíts még ma így megállnunk előtted. Adj nekünk útmutatást és az engedelmesség Lelkével támogass minket.

Könyörgünk azokért, akiknek megadatik, hogy ezen a nyáron egy-egy hétig a te igédet hallgassák. Őrizd meg a szívükben azt, amit eddig hallottak, és készítsd el igédet azoknak, akik a jövő héten részesülhetnek ebben.

Ámen.