PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. december 14.
(vasárnap)

Varga Róbert


ÜDVÖZÍTŐ KEGYELEM


Alapige:Tit 2,11-14

"Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetekre törekszik."


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, köszönjük neked a lehetőséget, hogy színed előtt megjelenhettünk. Áldunk azért, hogy eljöttél ide vigasztaló, bátorító kegyelmeddel, mélységesen mély szereteteddel, intéseddel és bátorításoddal egyszerűen azért, hogy változtass rajtunk, a mi életünkön, hogy egyre inkább igazodjék az hozzád, a te akaratodhoz, tervedhez, ahhoz a jövőhöz, amit velünk terveztél, amit nekünk szántál.

Köszönjük azt is, hogy készülődhetünk az ünnepre. Köszönjük, Urunk az adventi reménységet, hogy te megígérted, hogy eljössz majd nagy hatalommal az ég felhőin, és ítéletre vonod ezt a világot, és szétválasztod a tieidet és azokat, akik ellenedre éltek és élnek. Kérünk, Urunk, könyörülj meg rajtunk, hogy az előbbiekhez tartozzunk, hogy a szívünkben ott legyen hitből fakadó reménység, amely nem szégyenít meg.

Köszönjük, hogy ezt a ma reggeli istentiszteletet is azért adtad nekünk ajándékba, hogy még szorosabb legyen a közösség veled, és aztán még inkább tudjunk másoknak szolgálni, beszélni, mutatni az utat hozzád, teáltalad, a te szeretetedre mutatva.

Kérünk, Urunk, hogy szólj hozzánk, és segíts nekünk, hogy meghalljuk, amit mondani akarsz.

Ámen.


Igehirdetés

Vannak vallások, amelyek azt hirdetik, hogy az ember élete ciklikus rendben folyik. A reinkarnáció, a lélekvándorlás által az ember újra és újra új formában, vagy éppen új testben születik meg, aztán él, meghal, majd megint másfajta létformában újjászületik, és ez vég nélkül ismétlődik így, megállás nélküli körforgásban. Azt nem mondják meg, hogy meddig, lesz-e ennek vége egyáltalán valaha.

A Szentírás ezzel szemben a lineáris, egyenes vonalú életet tanítja. Azt, hogy az ember élete egy pontban elkezdődik, sőt a világ sorsa is, és aztán egy ponton véget ér az emberi élet, eljut valahova; ki ide, ki oda. Egyszer ennek az egyenes vonalnak véget szab Isten. Ekkor jön el Jézus újra, másodszor.

Vagyis a Szentírás azt tanítja, hogy adventi időszakban élve volt kezdete a dolgoknak. Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme a világ történelmének egy pontján, ez volt az első advent, amit akkor is sokan vártak, és aztán eljön majd újra ítélni élőket és holtakat. Ez pedig a második advent.

Mindnyájan átéltük annak a szívszorító valóságát, hogy amikor valamit mulasztottunk, bizony sok esetben nem lehetett ismételni. Nem lehetett visszamenni, és sajnos még jóvátenni sem. Egyáltalán nem ciklikusságban folyik a dolog, hanem egy egyenes vonalban. Egy életciklusban - ezt lehet mondani, az életünk során egy részben. Ha valamit mulasztunk, vagy valamit jól teszünk, annak aratjuk a pozitív vagy negatív következményét, következményeit.

Titusz levelében Pál mintegy adventi keretbe foglalja, ilyen esszenciális sűrűségűvé fokozza az üdvtörténet eseményeit. Azt mondja, hogy eljött Jézus, mint Isten küldöttje. Megjelent az Isten kegyelme személyessé, élővé, testté vált, és mi várjuk a boldog reménységünkben, a mi nagy Istenünknek és üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges megjelenését. E kettő között: az első és második advent között él Isten népe, és él a világ is. Jelenleg a második advent felé tartunk, Jézus Krisztus eljövetele felé.

A keresztyénség a múltban gyökerezik, a jelenben szolgál, és a jövőben reménykedik. Hogy mindaz, amit az Isten mondott, az beteljesedik, és úgy lesz. A jövőt várja.

Valaki ezt így fogalmazta meg: a világ folyása egy hatalmas folyó, amely egyre gyorsabban folyik, és a legtöbb ember az Isten nélkül csak sodródik, s nem tud ellenállni az áradatnak. Végképp nem tud megállni, és egyre gyorsuló tempóban, ahogy felgyorsul például egy zubogónál a víz, mindenfajta kapaszkodó nélkül halad a vég felé. Ezért használja Pál ezt a csodálatos képet, hogy megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden ember számára.

Amikor Isten úgy látta, hogy itt van az idő, a beavatkozásra, a segítségre, akkor elküldte Jézust ebbe a világba, mint amikor a megáradt, és mindent magával sodorni képes víztömegben ott van egy biztos pont, egy hatalmas kő, vagy egy betonoszlop, amit nem tud kidönteni és elsodorni a víz, amit kénytelen kikerülni, mert más anyagból van. Nem olyanból, amit el tud magával vinni, el tud sodorni, mert egészen mélyen vannak az alapjai, s ezért a legnagyobb viharban és sodrásban is megáll. Nemcsak ellenáll ez a bizonyos anyag a sodrásnak és az árvíznek, hanem biztos pontot és kapaszkodót is jelent azoknak, akik megragadják azt.

Azt mondja Pál, hogy az Isten kegyelme ilyen. Az Isten kegyelme ilyen. Ebben az iszonyatos tempóban sodródó világban Jézus a biztos pont. Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Mint amikor a víztömegben letesz Isten egy biztos kapaszkodót, és aki ezt igénybe veszi, aki elfogadja, aki él ezzel, az megmenekül és megmarad.

Pál azt mondja, hogy Isten kegyelme univerzális. Mindenki számára elérhető. És így is lehet fordítani az itt szereplő szót, hogy megjelent minden embernek, hogy megjelent mindenféle embernek, még az ilyenféléknek is, amilyen én vagyok, meg amilyenek ti vagytok. Azt mondja, hogy mindenkinek, és mindenféle embernek. Akárhonnan jött valaki, akármilyen a származása, a foglalkozása, akármilyenek voltak az ősei. Isten nem húz kerítéseket. Nincs olyan, hogy valakit kint hagy azért, mert ilyen, olyan vagy amolyan, meg ez volt az apukája meg az anyukája. Csak az emberek tesznek ilyet. Az emberekben ott vannak az előítéletek - bennünk is, kivétel nélkül talán mindnyájunkban -, de az Isten nem személyválogató. Nála nincs ilyen, hogy kerítéseket húz, hogy ők beférnek, ők meg nem. A farizeusok ilyenek voltak. Ők húztak kerítéseket. Megtartod a törvényt, akkor egyek vagyunk, ha nem, vagy ha nem vagy olyan származású, mint amilyenek mi vagyunk, akkor a kerítésen kívül maradsz, sose lépheted át azt. Mindig csak kívülről vágyakozhatsz. Tudjuk, hogy volt a pogányok udvara, a legkülső kör, aztán az asszonyok is csak egy kerítésen át nézhettek be a férfiak udvarába. Ott megvoltak az elválasztó kerítések. Ezért szakad ketté: fölülről lefelé a kárpit, amikor Jézus meghal, mert ott Jézus lebontott minden kerítést. Azt mondja, hogy megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, mindenféle embernek, kivétel nélkül. Mindenki előtt nyitott az út a szentek szentjébe. Nincs többé olyan, hogy a főpap egy évben egyszer mehet be. Kettéhasadt a templom kárpitja. Jézus Krisztus mindenfajta kerítést, megkülönböztetést és személyválogatást félretett, lerombolt, szétzúzott. Azt mondta, hogy bárki jöhet hozzám akárhonnan.

Amikor ezt a szót olvassuk, hogy Isten üdvözítő kegyelme, itt a kegyelem azt is jelenti, hogy lehajol az Isten. Mint amikor az erősebb, aki mérhetetlenül erős, lehajol a gyengéhez, aki tehetetlen, kiszolgáltatott, aki azt sem tudja, hogy merre kell menni, mi a jó, mi a rossz, aki képtelen döntéseket hozni. Lehajolt az Isten kegyelme, és ezzel a szeretettel gyöngéden közeledik, ahogy a király az alattvalójával bánt, akit szeretett, aki kedves volt a számára. Akivel nem úgy bánt, ahogy a törvény megkívánta volna.

A kegyelem azt jelenti, hogy az uralkodó nem ítélettel közeledik az alattvalói felé, pedig a törvény logikája, a cselekedetei és a rend szerint ezt kellene tenni. Nem ítélettel, hanem irgalommal. Az egész karácsony erről szól. Vagy mikor Jézus az első szolgálatát végezte. Elkezdi olvasni: azért jöttem, hogy a szegényeknek hirdessem az evangéliumot, hogy szabadon bocsássam a foglyokat, hogy elengedjem a depressziótól kötözötteket, megszabadítsam őket. Nem azt mondja, hogy meggyógyítsam őket. Megszabadítsam a kötözötteket, hirdessem az Úrnak kedves esztendejét, és aztán becsukta a könyvet, és nem olvasta tovább, az ítéletes sorokat. Azt nem olvasta el. Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Kegyelemmel kezdi. Akinek nem kell az Isten üdvözítő kegyelme, az ne csodálkozzon azon, ha Isten ítéletével kell találkoznia.

A kegyelem soha nem bér, amelyet az ember megszolgál. Nem jog, amelyet megkövetelhet. Nem is adomány vagy kölcsön ilyen vagy olyan csökkentett vagy megemelt kamatokkal. Nem. Ajándék, amit nem lehet visszafizetni. Nem lehet megérdemelni, és nem lehet megszolgálni.

Valahogy úgy, ahogy Eszter könyvében olvassuk. Tudjuk, a király törvénye az volt, hogy aki hívás nélkül megjelent, azt a király kivégezhette. S itt mégsem ez történik. Az 5,2-ben ezt olvassuk, amint ott állt Eszter: "Amint meglátta a király, hogy Eszter királyné ott áll az udvaron, kegyelmes volt hozzá, és kinyújtotta Eszter felé a király a kezében lévő aranypálcát." Ez a kegyelem. Nem lesújt a pálcával, hanem az aranypálcát úgy nyújtotta, hogy az a kegyelmet jelentette. Nem elítélem, nem kivégeztetem, nem a bűnei szerint bánok vele, hanem megmagyarázhatatlan oknál fogva, és érthetetlenül a kegyelmet gyakorolja az, aki ezt megteheti. Legfeljebb ennyi az ember teljesítménye az egész kegyelem kérdésében, hogy a kinyújtott pálcát elfogadja. Hogy a kinyújtott, odaadott kegyelemmel él, azt komolyan veszi, arra igent mond.

A sodrásban megkapaszkodik, mert úgy teszi oda Isten a kapaszkodót, hogy mindenki elérhesse, megragadhassa, aki csak akarja. Pontosan úgy, mint a rézkígyónál a pusztában. Aki felnézett a rézkígyóra, nem kellett odakúszni, tudjuk, hogy ölték a kígyók az embereket a bűnük miatt, de aki csak felnézett a rézkígyóra, vagyis elfogadta a kegyelmet, az megmenekült. A vallásos ember tartja a markát, és kéri a bért. Megtartottam Isten a vallás előírásait, most légy szíves ennyivel és ennyivel kifizetni engem.

A Szentírás azt tanítja, s ezt értette meg Pál, később Luther és Kálvin is, hogy az ember semmit, de semmit nem tehet az üdvösségéért. Az ajándék. A Római levél 3. fejezetében azt olvassuk: "Mindenki vétkezett, ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket Jézus Krisztus által." Ingyen igazítja meg. Nem kell érte fizetni. Nem is lehet.

A Róma 11-ben azt olvassuk: "Ha pedig kegyelemből van - mármint az üdvösség -, akkor nem cselekedetért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem." Egyszerűen az ember a kettő közül csak az egyikben bízhat. Vagy az Isten kegyelmében bízunk, vagy a saját jó cselekedeteinkben, és azok elképzelt érdemeiben. Nem lehet mind a kettőben. Vagy az Isten kegyelmében bízom, hogy megkapom ingyen a bocsánatot és az üdvösséget, vagy pedig sorolom a jó cselekedeteimet, de azért nem jár semmi sem, legalábbis az Isten oldaláról nem.

A Szentírás azt mondja, hogy nem bűneink szerint bánik velünk az Isten, hanem az Ő irgalmassága szerint. Nem teljesítményünk szerint, hanem az Ő irgalma szerint. Mi van azokkal, akik évek óta, évtizedek óta fekvőbetegek, a karjukat sem tudják mozdítani. Ők hogy tudnának jót cselekedni? Lehetne ezt most boncolgatni, de nem érdemes. Ott fekszenek tehetetlenül az ágyban, és mégis üdvözíti őket Isten, ha elfogadják Jézus Krisztus kegyelmét. A kezüket sem tudják mozdítani. Még csak ez a kép sem érvényes rájuk, hogy kinyújtja a kezét, és megkapaszkodik a sodrásban. Ezt sem bírja megtenni. És mégis működik az Isten kegyelme, az Isten szereteténél fogva.

Tehát nincsen középút. Vagy, vagy! Vagy az Isten kegyelme, vagy a jó cselekedetbe vetett bizalom. Nincs középút, nincs kooperáció, együttműködés, hogy én meg az Isten - általában ezt így szokták fogalmazni - én meg az Isten, ketten kimunkáljuk az üdvösségemet. Együtt elvégezzük a megváltásomat, és kidolgozzuk az üdvözüléshez vezető stratégiát és technikát. A Szentírás ezt nem tanítja.

Az Efézus 2-ben még inkább hangsúlyozza Pál: "Kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, hogy senki ne kérkedjék." Vagyis a cselekedeteink egyszerűen nem ütik meg az Isten mércéjét. Akármilyen jó ember valaki - bár ez is kétséges, hogy ez mit jelent pontosan -, akármilyen jónak tartjuk magunkat, az emberi jóság meg az isteni jóság két különböző dolog.

Lehet valaki a polgári törvények és etika szerint nagyon jó és becsületes ember. Ettől még elkárhozik, hogyha nem hisz Jézus Krisztusban, mert az Istennél az isteni mércével mérnek. Mint ahogy a buszon is - ha utazik valaki -, ott a bérletet kérik, és nem az ebédjegyet. Az is jegy. Sok mindent ráírtak: dátum, kedd, szerda, de az ott nem érvényes. Az Istennél Krisztus helyettes áldozata érvényes, és nem valami más: jócselekedet jegye, vagy hogy milyen kedves ember valaki, vagy milyen mélyen vallásos érzületű. Mindez nem számít, és nem váltható be. Nem érvényes. Ott az Isten kegyelme, Krisztus kereszthalála érvényes.

Nem üti meg tehát az isteni mércét egyik sem, és a jóságunk sem Isten jóságszintjét. Egyszerűen azért, mert a mi életünk gyökere nem jó. Augusztinusz ezt így fogalmazta meg, hogy az ember "in sze", maga felé hajlik mindig. Van egy ilyen kedves közmondás: Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Én úgy látom, hogy nemcsak a szenteknek, hanem sok embernek még. Maga felé hajlik rendesen és keményen. De most csak vegyük azt, amit Augusztinusz mond. Mennyire igaz. Nem? Mindenki alapvetően magát szereti a legjobban. Pont ebből szabadít ki az Isten. Megtanít Istent szeretni, és megtanítja azt az életünkre nézve, hogy a másikat, egymást magatoknál különbnek tartsátok, hogy a másik fontosabb legyen nálam adott helyzetben. Van, amikor én kell hogy magamnak fontos legyek. Ezt sem teszi félre a Szentírás, de megtanít arra, hogy hogyan szolgáljak Istennek, s ez által másoknak.

Ezért kellett a külső segítség, mert mi mindnyájan magunk felé hajlunk, és magunkat tartjuk a legfontosabbnak. Ezért volt szükség arra, hogy megjelenjen az Isten üdvözítő kegyelme Krisztusban. Kívülről jött valaki, akire nem érvényesek ennek a világnak a törvényei. Jézus Krisztus tud egyedül segíteni rajtunk. Mindenkinek és mindenféle embernek Ő a segítség.

A kegyelemben és kegyelemből élni egyszerre jelent közösséget és kapcsolatot a mindenható Istennel. Kvalitatív, minőségi kapcsolatot. Figyeljük meg, mi mindig a mennyiségre alapozunk. Hány éves volt valaki, amikor meghalt. Mennyit keresel? Lehetne sorolni. Isten mindig a minőségre teszi a hangsúlyt. Lehet, hogy valaki kevés időt élt meg a testben, de az Krisztusban minőségi élet volt. Azért ez mégis csak fontosabb, mint az, hogy mennyit. Lehet, hogy egy kevés étel sokkal jobb, mintha este tizenegykor teletömöm a hasamat, és aztán nem tudok aludni. Lehet, hogy a kevés sokkal több. Mennyi más dologban is így van, hogy a kevés időnként sokkal több, mint a sok.

Minőségi kapcsolat, közösség, ez azt jelenti, hogy olyan közösségben vagyok az Istennel, amelyben befejezem a pert vele szemben. Nem perelek vele tovább. Leteszem a fegyvert. Engedelmeskedek neki. Kimondom azt, hogy miénk az orcánk pirulása, tied pedig a dicsőség. És minden kérdésben az Ő vezetésének akarok engedni.

A kegyelem meg nem érdemelt szeretetet is jelent, Isten ajándékát. Karácsonykor tulajdonképpen az Isten adott először ajándékot az embernek. Elküldte az Ő egyszülött Fiát. Kimondhatatlan ajándék ez, és a múltra nézve teljes bocsánatot is jelent. Ez a teljes, visszavonhatatlan és megmásíthatatlan amnesztia. A bűnös szabadul. Szabadul, és senki nem emlékezik többé már arra, hogy mi mindent követett el.

Titusznak azt írja Pál: "Jézus önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságból, megtisztítson minket a maga népévé, amely jócselekedetre törekszik." Mennyire tudja Isten, hogy mi mindenre vagyunk mi hajlandóak és hajlamosak. Azt mondja, hogy a gonoszságból, a gonosz indulatokból kiszabadulni csak úgy lehet, hogy valaki összeköti az életét Krisztussal.

Ez tehát a múlt, hogy megjelent Isten kegyelme. Jézus karácsonykor megszületett. De mit jelent ez a ma élő hívő ember számára? Mit jelent ez a jelenben. Múlt, megjelent az Isten kegyelme. Mit jelent a jelenben, és majd látjuk azt is, hogy mit jelent a jövőre nézve. Azt jelenti a jelenben, hogy a Krisztusban megváltott ember szabad. Szabad. Amíg e testben él, megtagadja a hitetlenséget és a világi kívánságokat. Erre azonban csak akkor válik szabaddá valaki, ha számára érvényes az, hogy neki is megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Ha minőségi közösségben él Jézussal, és nap mint nap Jézus által, ha nem maga egyedül akar döntéseket hozni, hanem Krisztussal közösségben. Vagyis soha nem akar olyan útra menni, amelyen az Isten nem megy vele, mert oda nem megy Jézus.

Mindig fülembe cseng az egyik idős professzorunk mondata a teológián: "Fiam, nyugodtan menj be oda, ahova palástban is bemehetnél". Mindnyájunknak, ha hívő emberek vagyunk, van palástunk. Talán nem ilyen, sőt biztos. Nekünk a hitünk meg a szolgálatunk egybeesik. De a hívő embernek is van palástja, az Isten kegyelme ott van rajta. És azt nem lehet akárhogyan beszennyezni. S nem lehet akárhova bemenni, és nem lehet akármit csinálni abban, vagy akárhogyan beszélni. Valamire kötelez, ha mi hívő emberek vagyunk az, hogy rajtunk van az Isten kegyelme. Bennünk lakik a Krisztus. Nem úgy megy, hogy mondhatok, amit akarok, csinálhatok, amit akarok, most úgysem látják a gyülekezetből. Most szabadjára engedem. Néha olyan megdöbbentő hallani testvéreket, ahogy beszélnek, és ahogy viselkednek. Aztán megfordulnak, és találkozik a tekintetünk.

Hányszor voltam én is úgy otthon, hogy hát ezt jobb, hogy most nem hallotta senki sem. Mert nem vagyunk különbek egymásnál. Minden bűnre van bocsánat, de vegyük tudomásul, amit itt az ige mond. Megtagadja a hitetlenséget és a világi kívánságokat.

Az, aki így él az Isten kegyelméből, az számol az Istennel, és újra és újra számít rá. Megtagadja a hitetlenséget, ez azt jeleneti, hogy csak az Istennek akar hinni. Nem veti másba a reménységet. Semmilyen olyan sötét, okkult vagy spiritiszta dolgot nem vesz igénybe, ami elválasztja őt Istentől. Legyen az horoszkóp vagy halott-idézés, vagy akármilyen közösség, ahol ezeket tanítják. Bűbájosság, varázslás és így tovább. Inkább hisz Istennek, mint a saját szemének. Mert a valóságot akarja látni, és nem csak az igazságot.

Hányan mondják, hogy enyém az igazság. Mutatják a jelet, hogy győztünk, és legyőztük az ellenfelet. És a valóság? Az Isten látja a valóságot, és a szerint ítél majd meg minket. A valóságos cselekedetek, gondolatok, szándékok és beszéd szerint. A tények tévedések is lehetnek, de Isten soha nem téved. Nem vállal közösséget semmiféle hitetlen és istentelen véleménnyel és cselekedettel. Nem vesz részt gyűlölködő beszédekben, cselekedetekben, és nem vesz részt olyasmiben, amit elnevezünk üzletnek, de semmi köze a tisztességhez, csak a csaláshoz, amely utálatos Isten előtt.

A világi kívánságok pedig azt jelentik: minden, ami nem kedves az Isten előtt. Könnyen rámondjuk, hogy a diszkó biztos olyan. Meg ha valaki megnéz egy vígjátékot, akkor biztos túl világi. Nem határozza meg Isten. Azt mondja, hogy az a világi, vagy a világ szerint való, ami nem kedves az Isten előtt. S azt mondja, ha hívő emberek vagytok, van megújult értelmetek, tessék szíves eldönteni, hogy ez most világi, vagy nem. Kedves az Isten előtt, vagy pedig nem. Ne rázzuk már le állandóan a felelősséget, és tegyük át Istenre. Mert az Úr nem mondta meg. Miért nem tudom? Ad megújult értelmet, ha kérem. És a megújult értelemmel sok mindent el tudok dönteni. Ez biztos, hogy nem lehet kedves az Isten előtt. Miért? Mert az egész szentírás szellemiségével ellenkezik. Akkor is, ha semmilyen etikával szemben nem vét. Csak éppen világi, vagyis nem az Isten szerint való dolog.

Ezért nem sorolok most fel semmit sem. Egyszerűen, ami nem az Isten szerint való, és akiben Isten Lelke van, azt Isten Lelke majd elvezeti erre a bölcsességre. S azt mondja Pál: belátást ad mindenben. Vegyük a fáradságot. Ez felnőtté válást jelent. Azt jelenti, hogy nem gyerekként várom, hogy nyakamba tegyék a sálat, felhúzzák a cipőt, fejemre a sapkát, még a kesztyűt is, meg megetessenek. Felnőtt hívőként tudjam eldönteni, mert ez az Isten akarata, hogy felnőtt hívő emberek legyünk. Ezért jó lenne végiggondolni a mi karácsonyi bevásárlásunkat is. Ezt az egyet mégis hadd mondjam. Nem túl világi? Isten szerint való pénzköltés stb. Jó lenne ezt végiggondolni.

Amikor valaki megnősül, már nem tehet azt, amit akar. Ez nem baj. Ennek örülni szokott az ember. Sokan csak az elején, aztán később már nem. Nem utazhat el úgy, hogy nem szól ma társának. Nem jelenti be, nem beszélik meg. És nem lehetnek barátnői sem vagy barátai a férjnek vagy a feleségnek. Miért? Mert egyszer kimondta, hogy szeretlek, téged választottalak, Isten segítségével téged kaptalak, és soha többé semmi nem lehet már úgy, mint a házasságkötés előtt. Ez egy életre szóló közösség és kapcsolat. Pontosan így van Istennel is. Ha szeretem Őt, akkor hallgatok a szavára. Nem? Mert akit szeretek, annak a szava fontos a számomra. Itt van Isten igéje, Isten szava. Fontos? Megtartom, betartom? Megtagadom a hitetlenséget és mindenfajta világi kívánságot? Nem teher ez a kötöttség, hanem boldog közösség.

Nem azért boldogtalan sok házasság, házaspár, mert ki-ki a maga akaratát akarja a másik rovására véghezvinni. Majd én megmutatom neki, hogy ki az úr a házban. Tényleg jó kérdés, hogy ki az úr a házban? Ki az úr a házban? Attól függ az is, hogy hogy beszélünk, és hogy cselekszünk.

Titusz így folytatja: Isten üdvözítő kegyelme arra nevel minket, hogy józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését. Nevelni akar az Isten. Erre mondta valaki azt, hogy kérem szépen, engem ne neveljen senki, én már felnőtt vagyok. Ezt egy gyerek mondja egyébként mindig. Egy felnőtt tudja, hogy még mindig tanulhat. Holtáig tanul nem csak a jó pap, az ember is, a hívő ember végképp így van. Neveljen csak az Isten! Az a jó, ha foglalkozik velem. Akkor tudok változni. Nevelni, inteni csak azt lehet, aki alázatos, aki már döntött Jézus mellett, aki elhitte, hogy Jézus érte is megjelent, és az ő üdvözítője is. Ezzel mindjárt tudjuk mérni saját magunkat is. Nevelhető és inthető emberek vagyunk?

Mire is akar nevelni minket az Isten? Józanságra, igazságosságra és kegyességre. Mit jelent józanul élni? Azt már nem is mondom, hogy az alkohollal mi a helyzet. Az annyira magától értetődő.

Mit jelent józanul élni? Kontrol, felügyelet, ellenőrzés, de inkább így mondom, hogy vezetés alatt élni. A hívő ember értelme és érzelmi világa az Isten ellenőrzése alatt van. Védelme és tanácsa alatt. Ez csodálatos dolog. Úgy nevel az Isten, hogy közben véd és tanácsol, mert szeret, és azt akarja, hogy erős, felnőtt, megbízható hívő férfiak és hívő nők legyünk. Olyanná nőjünk fel, akire Isten terheket tehet, aki tud szolgálni, aki nem esik kétségbe egy probléma, egy nehézség láttán, s nem fog összeomlani sem lelkileg, sem idegileg. Akire tud Isten terheket tenni, és azt elviszi, megosztja Jézus Krisztussal, és így könnyű.

Józanul élni egyenlő azzal, hogy a körülmények nem tudnak igazán kibillenteni. A nagy öröm és a nagy bánat épp úgy nem, mint a nagy pénz, vagy a nagy ínség. Egyik sem. Mert én Krisztusban vagyok. Nekem megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Ebből élek naponta. Kaphat az ember nagy pofonokat az életben, kétségtelen. Nagy rúgásokat leginkább hátulról, és azoktól, akikben bízik. Van ilyen. Az élet ilyen. Vegyük tudomásul. De ha nekem a kapaszkodóm Krisztus, jöhet a sodrás innen vagy onnan. Jöhet az ütés innen vagy onnan, alulról, oldalról vagy máshonnan. Meg tudok állni, mert Krisztusban élek. Valójában Ő kapja az ütést, Ő kapja az ütést. Ha körülvesz minket Krisztus, mert ezt mondja az ige, akkor először Őt bántják meg, aztán, ha Ő továbbengedi a bántást rám, akkor nevelni akar.

Nagy ütés és felívelő karrier sem tesz tönkre. Kiegyensúlyozott marad az ember. Ha megdől a vitorlás a viharban, de alul ott van a tőkesúly, akkor visszabillen, akármennyire is megdőlt. Néha tényleg félelmetes, ha van egy centi a víz meg a vitorlás széle között, s mégsem süllyed el, s nem merül alá. Nyilván itt is megvannak a fizikai határok. De jó esetben megdől, és aztán visszaáll abba az állapotba, amiben tud még biztonságosabban haladni. Kiegyensúlyozott maradok. Meginoghat bárki, de nem fog kiborulni, mert nem borul fel az egyensúlya.

Mi a második, amire e Lélek tanítani akar? Igazságosan élni. Ez egyenlő azzal, hogy az életem zsinórmértéke Isten igéje. Azt igazán komolyan veszem. Igaznak tartom, és számomra az egyedüli törvénynek, amihez tartani akarom magam. Isten ítéletét elfogadom, és vele sosem vitatkozom. Ez nem azt jelenti, hogy nem beszélhetek meg vele mindent. Ha lázadás van a szívemben, mondjam el azt is neki. A kétségeimet, a kérdéseimet: Nem értem Uram, most miért bántál így velem? Mondjuk el! Az imádság, ha neki mondom, és nem csak a szomszédnak, vagy egy hívő testvérnek.

Istenhez igazodok: igazságosan élni ezt jelenti, és kegyesen élni a világban. Nem vesz ki Isten a világból. Benne hagy a világban, de megőriz a gonosztól. Nem őriz meg minden bántástól. Szükségünk van arra, hogy időnként elkalapáljanak. Kicsit lejjebb menjen a büszkeségünk, a rátartiságunk. S ha másképpen nem megy, akkor Isten engedi, hogy megalázzanak. Mert ez által is tudok alázatos emberré válni. De tudhatom, hogy védelem alatt élek. Aki titeket bánt, az az én szemem fényét bántja - mondja Isten.

Nem csak az igazságot látom egy-egy kérdésben, a valóságot is látom, ami egy-egy esetben sokkal több, mint az igazság. Ezért az, aki igazságosan akar élni, az nem ítélkezik könnyelműen. Vannak helyzetek és emberek, amikor meg kell ítélni a dolgokat. De nem ítélkezik könnyen. Először meggondolja, amit lát, amit mondtak, amit tapasztal, s utána esetleg mond valamit.

Jól tud mérni. Különbséget tud tenni Isten szerinti jó és rossz között. Ezért tud a józanul és igazságosan élő ember jó döntéseket hozni.

Magam is meglepődtem azon, de emlékszem rá, amikor még üzletkötőként dolgoztam, hogy a munkahelyemen azon döbbentem meg a legjobban attól kezdve, hogy Jézus Krisztussal jártam, a szakmai kérdésekben is sokkal jobb döntéseket tudtam hozni, mint mások. S ez egy idő után feltűnt. Ki akartak emelni, jó hogy nem engedtem és nem akartam, mert nem az volt az utam. Aki ilyen jó döntéseket hoz, ugyan nem tudták, hogy honnan van, aztán később elmondtam, azt meg nem hitték el, azon nevettek. De a jó döntéseket az ember csak úgy tudja meghozni, ha Jézus Krisztusra figyel.

Felnőtt, megbízható, erős férfi és nő, aki alkalmas a terhek és a felelősség hordozására. De sok házasság ezen megy tönkre. Nincs férfi a családban. Nemileg van. De felnőttségre nézve, teherhordozásra nézve, felelősségre nézve sincs. Mindent az asszonynak kell hordozni. Szegénykék megpróbálják. Belejönnek, sokszor kinőnek ebben, de ez azért van, mert ahol nincs fej, ott fejetlenség és szívtelenség lesz. Felborulnak az értékek, s nem működik úgy, ahogy az Isten szerint kell, hogy működjön.

Rendezettek az emberi kapcsolatok a józanul és igazságosan élő ember életére nézve, mert az Isten üdvözítő kegyelméből él, abba nőttek bele a gyökerei, ezért tud biztosan állni a világ zaja, kísértése és sodrása idején is. Kikezdhetetlen és becsületes. Nem lehet semmivel megvesztegetni. Képtelenség. Nem lehet megvesztegetni, mert Krisztushoz kötötte az életét.

Azt mondja még Pál, hogy kegyesen él, ez azt jelenti, hogy féli az Istent. Nem fél tőle, hanem tiszteli, szereti és hallgat rá. Komolyan veszi az Ő igéjét. Zsinórmérték a számára Isten szava. És akkor kitárul a világ, ha ez így van, és tényleg roppant lehetőségek állnak az ember előtt, mert úgy akar élni, ahogy az az Isten előtt a legkedvesebb. Kedve szerint akar élni. Kedvem kedved szerint való legyen.

Hogyan lehetséges ezt elérni? Mert tulajdonképpen mondhatja valaki azt itt, most is, hogy ugyan kérem, ez olyan szint, amit én soha nem fogok elérni. Saját akaratunkból biztos, hogy nem. Hogyan lehetséges? Így olvassuk: "Jézus önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik." Jézus vére megtisztít minket minden bűntől. Nevel, int és megtisztít. Maga népévé nevel. Mondhatom ezt így is, hogy a saját képére és hasonlatosságára. Krisztusi emberekké akar nevelni. Ehhez az kell, hogy megválthasson minket minden gonoszságunkból, és engedjük, hogy megtisztítson újra és újra, nap mint nap. Jézus vére megtisztít minket minden bűntől. Gonoszságtól, tisztátalanságtól, hitetlenségből, önsajnálattól és önzésből. Engedjük-e, hogy megtisztítson? Vagy ragaszkodunk a saját igazságunkhoz. Tagadjuk, hogy van bennünk gonosz indulat, szennyes gondolat, káromlás, paráznaságra való hajlandóság, hazugságra való készség, és minden irgalmatlanságra való képesség és akarat.

Mire törekszünk? Az Istentől előre elkészített jócselekedet betöltésére, vagy a saját cselekedeteink folytatására? Újra mondom, el kell dönteni. Cselekedeteink alapján akarunk élni, vagy az Isten kegyelméből, ami ingyenes ajándék. Jó és rossz, szent és profán, igaz és hamis, tiszta és tisztátalan egyszerűen keveredik bennünk, de mindnyájan ilyenek vagyunk. Ezért van szükségünk megváltásra. Nevelhet minket az Isten, vagy nevelhetetlenek és inthetetlenek vagyunk?

S akkor mi a jövő? Ez a harmadik: a múlt, a jelen és a jövő. Aki hiszi, hogy Jézus elrendezte a múltját, az tényleg tud igazságosan, kegyesen és józanul élni, s annak van jövője. Annak van jövőképe. Az tudja, hogy azon a vonalon, amiről beszéltem, hova tart. Él a jelenben, mint hívő ember, s tudja, hogy a jövő az, hogy vagy előbb átmegy erről a földről a láthatatlan világba, Krisztushoz, mert meghal testileg, vagy meglátja testében Jézus Krisztus második eljövetelét. Van jövőképe egyszerűen azért, mert várja a boldog reménységet, Jézus Krisztus megjelenését. Tudja, hogy az egyenes vonalnak Ő az alfája és az Ómegája. Tőle indult el minden, és hozzá érkezik meg minden.

A hívő ember múltja, jelene és jövője Jézus Krisztus. Személy. Az az igazi oszlop, amibe lehet kapaszkodni, ami éltet. Így tud józanul, kegyesen és igazságosan élni, ítélkezni is akár, amikor kell. Ezért nem veszti el sosem a reménységét, mert tudja, hogy Jézus újra eljön. Akárhogyan is nő a sodrás, nem igaz, hogy nem látjuk, nem igaz, hogy a királyi optimizmus lehet ott valaki szívében, hogy egyszer csak valamitől minden jóra fordul. Ez egyszerűen nem így van. Hazugság. Hazugság, propaganda. Nem fordul jóra. Ez a vonal halad tovább. A sodrás egyre nagyobb. Egyre többeket ránt magával. - ezt is látni kell egy józan és kegyesen élő embernek, hogy egyre inkább benyeli a sodrás sokszor még a hívőket is.

Álljatok meg! Mennyi figyelmeztetés. Ne higgyétek, hogy itt van már Jézus! Még nem jött el. Ez a sodrás. De állok, mert Krisztusba kapaszkodom, sőt mert Krisztus tart engem, és megtart engem.

Őbenne reménykedik, őhozzá fohászkodik és vele él, mert tudja, hogy adóslevelét Krisztus odaszegezte a Golgotára. Alázatosan és szelíden, és így válik Isten népe, a hívő nép folyamatos tisztogatás közben egyre inkább Isten népévé. Hegyen épített várossá, világító ponttá, amelyhez lehet igazodni a sötétben, meg a sodrásban is. És az így élő hívő ember tudja nyújtani a kezét a másiknak, hogy gyere, kapaszkodj belém. Engem tart Krisztus, én is kapaszkodok belé. Fogd meg a kezem, gyere el, hallgasd meg, add át a szívedet, és utána már nem én kellek neked, hogy tudjál megmaradni. Attól kezdve téged is az Isten kegyelme tart. Benned is lesz tisztaság, józanság, és a te életed is kegyes, istenhívő élet lesz.


Imádkozzunk!

Urunk, bocsásd meg nekünk azt, hogy olyan sokszor nem akarunk igazságosan, kegyesen és józanul élni, hanem futunk a cselekedeteink után, s aztán aratjuk azok következményeit, s utána meg hibáztatunk téged, okolunk a bűneink következménye miatt téged, s nem bízunk benned. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Köszönjük, hogy azért jelent meg a te üdvözítő kegyelmed, hogy mostantól kezdve minden másképpen legyen, vagy folytatódjék a kegyes életben, s még inkább engedjük magunkat, ha már hívő keresztyének vagyunk nevelni és tisztogatni, hogy jól nevelt és megtisztított szívű és életű emberek legyünk, akik világítanak, és akik Krisztusra mutatnak ebben az Istentől elfordult, sodródó világban.

Köszönjük, Urunk a reménységet, amely nem szégyenít meg. Köszönjük a te ingyen kegyelmedet, amelyről ma reggel is beszéltél, és hogy egészen közel jöttél hozzánk, s hogy itt vagy, s aki csak kinyitja az ajtót, bemész ahhoz, és közösséget vállalsz vele, és eltörlöd az álnokságait, s megbocsátod a bűneit, és megtisztítod a szívét, és népeddé fogadod őt is, és így élhetünk kivétel nélkül mindnyájan egészen addig, amíg meg nem látunk téged.

Köszönjük, Urunk az adventi reménységet. Köszönjük, hogy te megmondtad, hogy eljössz, és nem késel el az ígérettel, hanem pontosan beteljesíted azt.

Ámen.