PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. november 23.
(vasárnap)

Földvári Tibor


JÉZUS A KERESZTEN KÖZBENJÁRÓKÉNT IMÁDKOZOTT


Alapige:Lk 23,32-46

Két másikat is vittek ővele, két gonosztevőt, hogy kivégeztessenek. Amikor pedig odaértek ahhoz a helyhez, amit Koponya helyének neveznek, megfeszítették őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat pedig balkéz felől. Jézus pedig azt mondta: "Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek". Ruháit elosztották, sorsot vetve rá. A nép megállt nézni. Csúfolták pedig a főemberek is azokkal együtt, azt mondva: egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja. Csúfolták őt a vitézek is, oda járulva és ecettel kínálva őt, ezt mondva: Ha te vagy a zsidóknak Királya, szabadítsd meg magadat! Egy felirat is ott volt, felírva görög, római és zsidó betűkkel: Ez a zsidók ama Királya. A fölfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazta őt, ezt mondva: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is! a másik azonban így felelt, megdorgálva őt: Az Istent sem féled, hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi ugyan méltán, mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük, ő pedig semmi méltatlan dolgot nem tett. Jézusnak pedig azt mondta: Uram, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te országodban! Jézus azt felelte neki: Bizony mondom neked: Ma velem leszel a paradicsomban. Mintegy hat óra volt és sötétség lett az egész tartományban kilenc óráig. A nap meghomályosodott, a templom kárpitja középen kettéhasadt. És Jézus fennhangon kiáltva ezt mondta: Atyám, a te kezeidbe teszem le lelkemet. Ezeket mondván, meghalt.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk, magasztalunk téged, hogy az ősi próféciákban is Megváltónkra, Jézus Krisztusra tekinthettünk már az istentisztelet elején. Köszönjük, hogy ő volt az, aki sokak bűnét hordozta. Megvalljuk bűnbánattal, a miénket is kellett. Köszönjük, hogy ezt ő már akkor elvégezte amikor mi még meg sem születtünk, amikor még bűnösök voltunk.

Arra kérünk téged, hadd lehessen közöttünk az igehirdetés üzenetében élővé és személyessé a te isteni szavad. Megvalljuk Urunk, hogy szükségünk van kegyelmedre, irgalmadra. Szeretnénk Jézus Krisztusra nézni most és így megérteni a kereszt evangéliumát.

Könyörülj meg rajtunk Urunk, akik megfáradtunk, kétségek közt vagyunk, hadd tudjunk őreá nézve a hitben megújulni.

Kérünk azokért különösképpen közöttünk, akik gyászolnak, akik a láthatók révén ennek az életnek legsötétebb időszakát élik át, a halál árnyéka völgyében járnak a gyász miatt, hadd éljék át velünk együtt: az Úr az én pásztorom, még ott is velünk van. Hadd lehessen mindannyiunk számára, nekik különösképpen is, a te igéd vigasztalássá. Hadd tudjunk együtt nemcsak a láthatókra, hanem a láthatatlanokra is tekinteni. Lehessen a keresztelő családdal együtt örömünk tebenned.

Köszönjük, hogy a mi vétkeink sem választhatnak el tőled, ha bűnbánattal állunk meg most is előtted, megújulunk, megtisztulunk, felszabadulunk.

Szólíts meg mindannyiunkat, kérünk, személyesen, Lelked által.

Ámen.


Igehirdetés

Az Úr Jézus Krisztus személyes imádságát és csendes imaéletét tanulmányozva elérkeztünk ahhoz, amelyet a kereszten függve mondott el. Láttuk őt, mint aki imádkozva dolgozott, majd egész éjjel imádkozott, úgy, hogy más helyzetben kívánatossá vált az imádsága, másik alkalommal pedig a kísértés előtt álló tanítványért könyörgött különösképpen is. Most pedig a kereszten imádkozik.

Lukács evangélista Krisztus kereszten mondott hét szava közül hármat jegyzett le. Jellemző módon e háromból kettő személyes, csendes imádság. Ráadásul az első és az utolsó kijelentése.

Márk evangélista megjegyzi, hogy éppen kilenc óra volt, amikor megfeszítették, a három elítéltet. Majd délben kezdődött a sötétség, délután háromkor pedig elmondta negyedik szavát: én Istenem, én Istenem, mért hagytál el engemet. Este hat órára pedig a holttesteknek sírba kellett kerülniük, mert beköszöntött a szombat.

Lukács a zsidó időszámítás szerint írta az időszakokat, órákat, ezért fogalmaztam meg a másik evangélium alapján a mi időszámításunk szerinti módon újra. A fontos azonban az, hogy Lukács történelmi hitelességgel számol be és kiderül ebből egyértelműen, hogy a néhány perccel több, mint hatórányi időszak alatt mi minden történt a kereszten és mi kezdte és fejezte be ezt: Jézus két imája.

Ahogyan eddig Jézus Krisztus istensége és az ő valóságos ember volta együtt jelenik meg ebben a két imádságban is.

Mint haldokló ember imádkozik a kereszten és mint megváltó Isten munkálkodik. Az ő szabadító munkájának a csúcspontjánál vagyunk, a kereszthalálnál. Jézus szörnyűséges kínhalált szenved a kivégzés módja miatt. Nem betegágyon feküdve és testi fájdalmait fájdalomcsillapítókkal enyhítve, csendben haldoklik, hanem rendkívüli testi és lelki gyötrelmeket szenved, de imádkozik csendben, tökéletes emberként. Viszont mint Isten Fia imádkozik, hiszen Atyámnak szólítja őt. Az egyszülött Fiúként imádkozik, így Megváltó ő. Ilyen módon viszont imádsága is részévé válik az ő szabadító művének.

Jellemző, hogy körülötte minden zajos. Először is lehetett hallani a kalapácsütéseket, a szörnyűséges fájdalom miatti ordítást. Jézus azonban nem kiáltott. Majd elkezdik csúfolni, szidalmazni. Ő azonban az emberek irányában néma marad, legalább is abban az értelemben, hogy nem vádol, nem kiált igazságért, nem kér ítéletet, hanem csendben imádkozik. Így viszont az Isten irányában nem néma. Az ősi próféciát beteljesítette, mint a bárány néma maradt azokkal szemben, akik őt bántották, de mint a jó pásztor imádkozik, közbenjár, azokért is, akik őt bántják.

Prófécia teljesedik be tehát itt, ami Ézsaiás könyve 53,12-ben, valamint amint a 31. Zsoltárban olvasható, annak 6. versében.

Ez azt jelzi, hogy Jézus nem passzívan szenvedett, hanem nagyon is aktívan. Ő önként ment a halálba, vele azt tehettek, amit akartak, hiszen ő engedte. Lett volna lehetősége lejönni a keresztről, de nem ezért volt ott.

Mivel hangosan mondta el imádságát, a másodikat fennhangon, ezért kijelentéssé is vált az ő szava ott. Így hatással lehet mindazokra, akik hallják. Mint haldokló ember hitvallást tesz, imádkozik, mint megváltó Isten, kijelentéssé válik az ő szava, közben munkálkodik is. Imádsága így lesz az ő megváltó művének a része.

A kereszten mondott első imádsága azt hirdeti, hogy Jézus a kereszten közbenjáróként imádkozott.

Jézus Krisztus első szava: közbenjárás. Az ő első imádsága könyörgés. Nem önmagáért könyörög. Haláltusáját vívva megérthető lenne, ha erőért és kitartásért esedezne mennyei Atyjához a vég előtt. Jézus azonban egyrészt, ezt már megtette, hiszen a Gecsemáné kertben élet-halált jelentő harcot vívott imádáságában. Ott már kért erőt, eldőlt minden. Itt már csak végrehajtja azt, amit ott megharcolt. Másrészt, a végrehajtás során isteni hatalommal nem magával törődik, hanem azokkal, akik szabadításra szorulnak. Éppen az ő szabadítására. Ebben ragyog föl az ő Istenemberi szeretete.

Közbenjáróként imádkozik, mint aki főpapi szolgálatot végez. Az Ószövetségben a főpap feladata volt, hogy áldozatot mutatott be Isten előtt, először magáért, aztán népéért. Imádkozott Istenhez, könyörgött, közbenjárt. Amit akkor és ott a főpap csinált, leglátványosabban és legünnepélyesebben a nagy engesztelő ünnepen, előre mutatott a szenvedő Messiásra. Jézus ezt teljesítette be itt és most.

A Zsidókhoz írt levélben több helyen is olvasunk arról, hogy ő a mennyei főpap. A 7. részből néhány verset kiemelve (26-28): "Mert ilyen főpap illetett minket, szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elválasztott, aki magasságosabb lett az egeknél és neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról, napra először a saját bűneiért tegyen áldozatot, aztán a népeiért, mert ezt egyszer megcselekedte önmagát megáldozva. Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút."

Jézus, az egyszülött Fiú mint főpap közbejár és imádkozik. Ezért az ő isteni szeretete, kegyelme megbocsátó. Benne nincs semmi vád, pedig lehetne. Nem azt akarja hangsúlyozni abban a szavában "én megbocsátok nektek", mert ez természetes, hiszen ezért függ a kereszten, hanem azt húzza alá az imádságában, és ezt jelenti ki nekünk, hogy az Atya bocsánatáért kell esedezni és ezért függ a kereszten. Nem csupán az ő isteni szeretete, hanem a mennyei Atya szeretete is árad Jézus imádságából, hiszen ő imádkozik az Atyához és tudjuk, hogy az Atya meghallgatja ezt az imádságát is.

Kikért is imádkozik? Kik azok a nekik, amikor azt mondja "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit tesznek!"?

Elsőrendűen minden bizonnyal azok, akik őt éppen akkor megfeszítették, tehát a római katonák. Ők azonban parancsot teljesítettek.

Mindenképpen ott kell legyen a "nekik"-ben Pilátus. Pedig Pilátus tudta, hogy mit csinál, hiszen meg volt győződve arról, hogy Jézus ártatlan és mint bíró, azt el is döntötte, mégis kiszolgáltatta őt.

Ott vannak a kereszt körül a zsidó vezetők. Talán rájuk azért nem gondol, hiszen ők tényleg nagyon is tudták a Messiásról szóló ígéreteket. És még sem ismerték föl Jézusban a Messiást. Ilyen szempontból ők sem tudták, hogy mit tesznek. Őértük is, úgy tűnik, mindenképpen.

Jézus tehát az ellenségeiért imádkozik, nemcsak bűnösökért, hanem akik ráadásul még ellenségei is. Ilyen szempontból nemcsak olyan ellenségek, akik valamikor megbántották szörnyen, de most a halála előtt kész nekik megbocsátani, megenyhült már a régi sérelemtől és most imádkozik értük, hanem akik éppen most gyalázzák, testileg és lelkileg szenvedést okozva. Ezt mondja Jézus: nem tudják mit tesznek most. Azokért könyörög tehát, akik egyáltalán nem érdemlik meg a bocsánatot, akik nem méltók arra, hogy könyörögjön értük Jézus. Sőt, akik lehet azt mondanák mit könyörögsz értünk, nem kell értünk könyörögni, te nem vagy Isten. Ezekért könyörög Jézus, a bűnösökért; ahogy az ősi prófécia kijelenti: "és a bűnösökért imádkozott".

A közbenjáró munka nem annak a függvénye, hogy valaki látja-e már a vétkét, vagy nem, ellensége-e neki vagy nem, elég annyi, ha Jézus tudja, hogy bűnös. Hiszen így született, Jézus könyörög: Atyám, bocsáss meg nekik. Mi úgy érvelnénk, hogy a tudatlanság nem lehet érv, nem lehet mentség, hiszen igazságtalanságot követtek el és ismerni kellett volna a törvényt. Ráadásul Pilátus döntött is. Jézus mégis ezt említi, ezzel érvel: Atyám te is tudod, nem tudják mit tesznek velem.

Benne van tehát mindenki. A bűnösök. A Rom 5,8 szerint: "Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk Krisztus érettünk meghalt." Benne van még Péter is. Ő nem volt ellensége, de megtagadta.

Imádsága azt hirdeti tehát, hogy Jézus a bűnösökért imádkozott. Ez jellemzi azóta is azonban. A Zsidókhoz írt levél 7,25-ben ugyanis az olvasható, hogy Jézus, mint főpap "mindenha él, hogy esedezzék érettük". A főpapi közbenjáró imádsága azóta is tart. Ott a kereszten, mint Megváltó, aki készült meghalni, az ő feltámadása és mennybemenetele után, mint dicsőséges Úr és Király, ugyanezt teszi. A Római levél 8. részében is ez olvasható: ő esedezik érettünk. A Timótheushoz írt első levél 2. részében pedig: "mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus".

A közbenjárni azt jelenti az ősi kifejezésben, hogy valaki egy másvalakivel találkozik, hogy szót emeljen egy harmadik valakiért. Ez a szót emelni még a bocsánatkérésre is vonatkozik.

Jézus azonban nemcsak imádkozott a kereszten, mint közbenjáró, hanem ő, mint közbenjáró meg is halt a kereszten. Ez fontos, mert a bocsánatnak ára van, Isten ott ugyanis nem nagyvonalú. Nem azt mondja, hogy hát vétkeztél, hát jó, elfelejtem. Isten nem ilyen. Az ő szentsége és igazsága megbünteti a bűnt. Ezért mondja a Szentírás: Isten megemésztő tűz a bűnössel szemben. Valakinek meg kell halni, meg kell ítéltetni, hogy ő megbocsáthasson. A szent és igaz Isten nem nagyvonalú, hanem irgalmasan kegyelmes. Ezért fontos Lukács leírásában az, hogy ha ő nem is említi Jézusnak azt a szavát, hogy "én Istenem, mért hagytál el engem", de említi a sötétséget, hat órától sötétség lett. A zsidók időszámítása szerinti hat óra tehát tizenkét óra. Ragyogó napsütés lett volna, de teljes sötétség volt, mintegy három órán át. Ez az ítélet sötétsége.

Kit ítélt Isten, kire sújtott le az ő jogos haragja a bűn miatt, a vétkeink miatt? A katonákra, Pilátusra, vagy Heródesre, vagy azokra a papokra, akik gyalázzák ott Jézust? Vagy a gonosztevőkre, akik ráadásul az emberek szerint is elítéltettek, vagy Péterre? Egyikükre sem - mondja az ige, hanem Jézusra. Ez azért megdöbbentő, mert Isten inkább az ő egyszülött Fiát ítélte meg a bűnösök helyett. Ez a kereszt titka, hogy nem az hal meg, nem az kárhozik el jogosan, aki megérdemelné, hanem az egyszülött Fiú. Ezért volt nehéz Jézusnak a Gecsemáné kertjében imádkozni, ahol azt kellett kimondania: Atyám, ha lehet, múljék el tőlem a pohár - az ítélet pohara - mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.

A sötétség azt jelképezte, hogy nem a katonák ítéltettek, nem Péter, nem mi, nem te és én, hanem az egyszülött Fiú. Ezért mondja az egyik ének: "Magára vette szennyes ruhámat, s megbékítette Istent, Atyámat." Ézsaiás könyvében lévő prófécia pedig többszörösen aláhúzta, több versen keresztül ezt hangsúlyozta, hogy úgy tűnt, mintha ő lenne a bűnös, és mégsem ő az, mert a mi bűneinket vetette rá az Isten, s a mi bűneink büntetését. S mégis ő volt a bűnös a másik oldalon, mert a Korinthusi levélben azt a megdöbbentő kijelentést teszi az Írás, "hogy azt, aki bűnt nem ismert, Isten bűnné tette értünk, hogy mi az ő igazsága legyünk őbenne". Ezt jelzi, hogy ő magára vette, Isten pedig ráhelyezte. A tét, hogy vagy ő, vagy a bűnös ember, te meg én.

Ezért fontos Lukács megjegyzésében továbbá az is, hogy a templom kárpitja a fölétől aljáig kettéhasadt. Itt tematikus rendbe helyezi ezt a megjegyzést a leírásban. Tudjuk, hogy a kárpit akkor szakadt ketté, amikor Jézus már meg is halt. Lukács azonban azt akarta hangsúlyozni, hogy mivel az ítélet végrehajtatott, a templom kárpitja kettészakadt. Ez azt jelképezte, hogy szabad az út az Atyához.

A templomban, vagy a szentsátorban azért választotta el a szentek szentjét egy kárpit a többi résztől, hogy még véletlenül se lépjen be bárki oda, mert elpusztulna egy pillanat alatt. A Szent Istenhez ugyanis nem mehet be bűnös. A főpap is csak évente egyszer mehetett be, amikor áldozatot mutatott be és imádkozott magáért és a népért.

A kárpit szétszakadása jelképesen azt hirdeti, hogy most már mehet a bűnös ember, mert bement előtte valaki, aki az ítéletet magára vette. Jézust, jelképesen mondva, megemésztette az ítélet tüze, ő elhordozta. Ezért bárki, aki bánja vétkét, bemehet, mert az Atya a tékozló gyermekeket kegyelmes, irgalmas, szerető Atyaként fogadja. Ezért mondta Jézus: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit tesznek. És ezért meg is halt.

Hogy válik személyesé számunkra mindez? Az ő közbenjáró imádsága hogyan hathat ránk is? Aki így, Közbenjáróként, megbocsátó Úrként látja őt, ilyennek ismeri meg, annak lesz személyessé imádsága hatása. Itt fontos a gonosztevő imádsága és Jézus válasza.

Az egyik gonosztevő úgy tűnik úgy halt meg, hogy nem változott meg az élete, a másiké viszont igen. Ezért fontos Lukács szerkesztésében az a mozzanat, hogy az Úr Jézus két személyes imádsága közé ékelődik a leírásban ennek a gonosztevőnek a csendes imádsága, meg az arra adott válasz. Ez a gonosztevő hasonlóan a társához szidalmazta Jézust, csúfolta. Valami azonban történt vele 9 és 12 óra között. Mindenképpen hallotta Jézus imádságát, látta mindazt, ami ott történik a középen szenvedő valakivel, és egyszer csak rádöbbent arra, hogy ez a Messiás. Nagyon fontos, nemcsak a bűneire, az ő vétke súlyára döbbent rá, hanem azt is felismerte, hogy kicsoda is az az ember, aki hozzá hasonlóan szenved, és mégsem, hiszen ő ártatlanul szenved. Ez a gonosztevő Jézus mellett felismerte a szenvedő Messiást és rádöbbent arra, hogy ez az utolsó esélye.

Amikor ránehezedett a vétkének súlya akkor azt mondta, hogy mi méltán szenvedünk, jogosan ítéltetem az emberek által is, sőt az Isten részéről is. Hát nem féled az Istent? - mondta társának - lenne miért félni, mert el fogunk veszni örökre.

Ez az ember már nem tudott lejönni a keresztről, hogy jó cselekedetekkel jóvátegye azt, amit hibázott. Nem is lehetne egyébként. A kereszt tövében ott volt Mária. Hiába imádkozott volna őhozzá és kérte volna, hogy imádkozz és járj közben értem, nem tehette volna Mária sem.

Az Írás szerint egyedül Jézus. Ez volt a lator egyetlen esélye. Érdekes módon a gonosztevő meg sem említi azt, hogy bűn, meg vétek. Amikor imádkozik azt mondja: "Uram, emlékezzél meg énrólam, amikor eljössz a te országodban" (Luk 23,42). Azt tudta, hogy el fog jönni a dicsőséges Messiás, de jaj neki, ha bűnösként éri őt az ő jövetele. Ezért mondja, emlékezzél meg rólam. Ez a kegyelem elfogadása. Tudja, hogy nem fogja jóvátenni, felismeri az egyetlen lehetőséget, Jézust, az Isten bocsánatát. Ezért ő hitben halt meg.

Néhány hét múlva jónéhányan a papok közül is, akik valószínű gyalázták őt ott, akkor, Jézus követőivé lettek. Apostolok cselekedetei 6. részében olvashatjuk, hogy sokan a papok közül is megtértek. Jézus imádsága hatott rájuk is ezek szerint, hiszen őt meghallgatta az Atya. A 47. versben a római százados mondja ki, miután már minden lezajlott: ő igaz ember volt. Nem tudjuk bizonyosan vajon ez a megtérés hitvallása volt, vagy csak a maga méltatlan voltára való ráébredés, de a lényeg, hogy az aki vezette a kivégzés végrehajtását kimondta: aki itt szenvedett, igaz ember volt.

Tereád hatott-e már Jézusnak ez az imádsága személyesen? Kimondtad-e már, Uram, emlékezzél meg rólam, mert én bűnös ember vagyok?

Az, hogy Jézus a bűnösökért imádkozott, nem automatikusan hat. Annak a gonosztevőnek is bűnbánatra volt szüksége. De amikor életében először, meg utoljára találkozott Jézussal és felismerte benne a szenvedő Messiást, bűnbánatot tartott.

Akik pedig esetleg újabb, meg újabb bukás után küszködnek azzal, hogy már hányadszor megyek ugyanazzal a vétekkel Isten elé, talán már meg sem bocsát azoknak, nagyon fontos tudni, hogy mehetünk nyugodtan, mert Jézus továbbra is, a mennyben is hordoz bennünket, ő esedezik értünk. Az 1János 2,1-ben azt mondja: "ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért".

Végül azt is fontos aláhúzni, hogy Jézusnak még ez az imádsága is példa. Mint Isten gyermekei, hívő emberek, mi is könyöröghetünk, ha kell a halálunk órájában is másokért.

István vértanú ezt tette (Ap.Csel 7) ő is imádkozott miközben megkövezték, és bocsánatért könyörgött. S mi történt? Azt hallotta valaki, egy Saulus nevű képzett farizeus, aki az akkori egyház fő ellenségének minősült. Mi történt ezzel a Saulussal? A damaszkuszi úton megtért.

Hányan nem tudják még ma sem, hogy mit tesznek Jézussal. Vannak, akik abszolút közömbösek, mások nyilvánosan gyalázzák, ilyenkor általában azokat is, akik az övéi, azaz minket, lenéznek, megvetnek. Jézus imádsága azonban példa arra, hogy imádkozzál, ha kell még az ellenségedért is, még az ellenfeleidért is. Vannak, akik politikai ellenfeleink, mások a családon belül, vagy a kollégáink között. Hányféle helyzetben ismerünk olyanokat, akik nemcsak Jézust gyalázzák, de minket is bántanak. Csak azért, mert nem tudják, mit tesznek.

A Timótheushoz írt első levél 2.5-ben mondja Pál apostol: egyedül Jézus a közbenjáró. Ezt megelőzően pedig éppen arról beszél, hogy tartassanak imádságok, könyörgések, esedezések, meg hálaadások minden emberekért, királyokért, feljebbvalókért. Ma így mondanánk: miniszterekért, képviselőkért és folytathatnánk azokért, akik magasabb beosztásban vannak. Isten népének feladata, hogy imádkozzon, mert amazok nem tudják, hogy mit tesznek. Az, hogy megtér-e valaki, vagy sem, az már nem a hívő ember, a hívő közösség része, az az Úr kegyelmének a munkája lesz majd. Nekünk azt mondja az Írás: kövessük Jézus példáját ebben az imádságban. Jézus a kereszten közbenjáróként imádkozott. Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül.


Imádkozzunk!

Urunk, magasztalunk mindazért, amit végbevittél cselekedeteddel, és imádsággal a kereszten. Hálát adunk, hogy te hordoztad el az ítéletet, hogy a bűnösnek kegyelmet adhasson Atyád. Köszönjük, hogy ez ránk is vonatkozhat, s megvalljuk, hogy szükségünk is van erre.

Könyörülj meg rajtunk, akik újra meg újra azzal szembesülünk, hogy szeretnénk engedelmesek lenni, és mégis vétkezünk. Köszönjük, hogy lehet hozzád menni naponta. Segíts azoknak is közöttünk, akiknek az életük elrontott élet lett már, tönkrement sok minden bennük is, meg körülöttük. Hálát adunk, hogy a legnagyobb gonosztevő is megtérhet akármikor a te kegyelmedért.

Áldunk téged Urunk, hogy nemcsak magunkért, hanem másokért is imádkozhatunk most. Legyél szeretteinkkel, könyörülj meg gyermekeinken, a fiatalságon. Imádkozunk a gyülekezetünkért, vezetőiért, a presbiterekért.

S könyörgünk a mi világi vezetőinkért is. Köszönjük, hogy kérhetjük tőled az ő megtérésüket is. Segíts nekik, hogy bölcsen vezethessék népünket, könyörülj meg rajtuk, amikor törvényeket hoznak, de mindenek fölött ismerjék fel ők az igazságot.

Kérünk, könyörülj meg azokon, akik tudatlanul cselekszenek ellened. Köszönjük, hogy mi is kérhetünk bocsánatért, ahogy te tetted. Te vagy a mi Közbenjárónk.

Ámen.