PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. november 23.
(vasárnap este)

Cseri Kálmán


AZ UTOLSÓ NAPOKBAN


Alapige:2Tim 3,1-5; 10-17

Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent.

Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek, amelyek Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában értek. Milyen üldöztetéseket viseltem el, és mindegyikből megszabadított az Úr! De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.


Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged, kegyelmes Istenünk, és köszönjük, hogy nem is annyira te vagy itt közöttünk, hanem minket engedsz a te színed elé. Tudjuk, hogy ez nem természetes. Hisszük, hogy te igaz és szent vagy, minket pedig egészen áthatott az ellened való lázadás, a bűn. Köszönjük, hogy Jézusra nézel, és rajtunk könyörülsz. Köszönjük, hogy az Ő érdemeit tekinted, és minket ajándékozol meg. Olyan nagy szükségünk van rád.

Kérünk, emelj ki most mindnyájunkat onnan, ahol vagyunk. Engedj egészen közel magadhoz. Ami jó és tiszta az életünkben, azt eddig is igéddel végezted el. Munkálkodj bennünk most is a te igéddel. Hadd legyen valóság az, amit énekeltünk: Átjár mindent a te igéd és a te Lelked. Világosságra hozza bennünk a sötétség dolgait, és az életünk fényt foghat tőled, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, aki ma is a világ világossága vagy.

Hadd kerüljön most az életünk a te világosságodba. Egyedül te tudod, mire van valójában szükségünk, és egyedül te tudod megadni azt mindnyájunknak. Hadd legyen ez a csendes óra most a te ajándékozásod ideje. Mi pedig tartjuk a hitünknek a kezét, (ha talán remegő is ez a kéz), ezzel kifejezzük benned való bizalmunkat. Egyedül tőled várunk mindent.

Jöjj és lakozz bennünk, hadd legyen már itt lenn templomoddá szívünk, lelkünk, testünk.

Ámen.


Igehirdetés

Szeretettel köszöntöm a testvéreket ezen a csendes vasárnap estén. Külön öröm ma számunkra, hogy itt vannak közöttünk első éves konfirmandusaink szerettei is. Szeretettel köszöntjük a Kárpátaljáról érkezett testvéreket is. Isten áldja meg közös lelki épülésünket, és Isten áldja meg gazdagon az ő otthoni szolgálatukat.

Ádvent küszöbén vagyunk. Kevesen gondolják - legalábbis akinek említettem eddig, még mindenki meglepődött -, hogy jövő vasárnap már ádvent első vasárnapja lesz. Legalább az ádventi időben fontos, hogy figyelmünket a mi megváltó Urunk, Jézus Krisztus második eljövetelére fordítsuk. Sok fontos, sorsdöntően fontos kijelentést mondott Jézus a visszajövetelével kapcsolatban. Mennybemenetelekor ezt ígérte határozottan: eljön egy nap, amikor Ő teljesen váratlanul megjelenik nagy hatalommal és dicsőségben, nem úgy, mint először, karácsonykor, egy istállóban. Amikor mindenre világosság derül. Amikor kiderül minden hazugságról, hogy hazugság, minden igazságról - akármilyen csendesen mondták vagy élték is meg -, hogy igazság. Amikor mind a kettő elveszi a jutalmát: az igazság, a hazugság és bűnök is. Amikor Jézusnak minden ígérete beteljesedik majd, s azokat, akik mindvégig ragaszkodtak Őhozzá, magához veszi abba a világba, amelyikben nem lesz többé könny, gyász, szenvedés, fájdalom, betegség, nélkülözés, félelem, veszekedés, és nem lesz hazudozás sem, tolvajlás sem, sem az egyéni életben, sem a közösségiben. Amikor az Isten lesz minden mindenekben.

Akik pedig Őt visszautasították, mert minden egyéb fontosabb volt számukra a földön, mint Ő maga és az általa felkínált szabadítás, azoknak egy örökkévalóságon át nélküle kell létezniük. Mert az Ő világos tanítása szerint a halál nem a megsemmisülés, hanem az Isten nélküli létezés. Ő azonban minket életre hív. Abból az igazi, teljes, isteni örök életből akar adni már itt sokféle nyomorúságunk, gondunk, vergődésünk, félelmünk között, és azt készíti el a benne hívőknek odaátra az örökkévalóságban is.

Akik a bibliaolvasó vezérfonal szerint olvassuk a Szentírást, napok óta a Márk evangéliuma 13. fejezetében Jézusnak erről szóló tanítását tanulmányozzuk. Ezeket a jézusi tanításokat mintegy summázza, összefoglalja Pál apostol utolsó levelében, amit Timóteusnak írt.

Timóteus akkor egy nagy pogány városban, Efézusban volt lelkipásztor, ahol sokféle nehézséggel kellett megküzdenie. Rengeteg tévtanító hemzsegett ott, sok téves tanítás próbálta a Krisztusban hívő fiatal keresztyéneket megzavarni. Timóteus meg olyan félénk természetű, a leírásokból arra következtethetünk, hogy törékeny fizikumú, fiatal ember volt, és az egyik sem előny, ha valakinek tekintéllyel kell fellépnie. Pál apostol ebben a levélben bátorítja lelki gyermekét. Ő nem mehet oda, mert börtönben van. Annyira börtönben, hogy küszöbön áll a kivégzése. Itt már biztosra veszi, hogy Jézusért, a hitéért meg kell halnia. Azt írja a levél végén: az én elköltözésem ideje egészen közel van, és múlt időben beszél mindenről. A nemes harcot megharcoltam - nem mondja, hogy megyek harcostársnak hozzád, most már nem lehet - futásomat elvégeztem, de a hitet megtartottam. És erre biztatja Timóteust is, hogy mindvégig tartsd meg azt, amit eddig kaptál Jézustól, azt add tovább másoknak. Ne zavarjon téged az a sok zavaros tanítás, ami körülötted hangzik.

Azért olvastam fel most ezt a jézusi tanítás summáját, amit itt Timóteusnak ír Pál, mert szemléletesen elénk tárja, milyen lesz az az utolsó idő, ami a mi Urunk második eljövetelét közvetlenül megelőzi, és amire éppen ezért felkészülhetünk idejében. És milyenek lehetnek - ha tetszik: milyeneknek kell lenniük - azoknak, akik csakugyan hisznek Jézus Krisztusban. Erről a két kérdésről beszél alapigénk.

Milyen lesz az az idő? Azt olvastuk itt a 3. fejezet 1. versében: "Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek."

Melyek ezek az utolsó napok? Ezek, amikben élünk. A pünkösdtől az Úr Jézus második eljöveteléig terjedő nagy világkorszakot nevezi a Biblia utolsó napoknak. Nyilván ezen belül is lesznek majd a legutolsó napok, az Ő visszajövetelét közvetlenül megelőző időszak, de azt nem tudjuk pontosan, mikor kezdődik el. Mindenesetre azok a jelek, amelyek figyelmeztetik az embert, szaporodnak, amik arra utalnak, hogy nemcsak fizikális tény, hogy minden nappal közelebb kerülünk Jézus eljöveteléhez, hanem egyre rövidül, rohamosan rövidül az az idő, ami még hátra van, és mivel Ő váratlanul jön el, a felelős, értelmes ember idejében készül fel a vele való találkozásra.

Mi jellemzi ezeket az utolsó napokat? Két dolog különösen. Azt írja itt az apostol: az igazsággal szembeni ellenállás és a szeretetlenség.

Nem bírják elviselni az emberek az igazságot. Érdemes megkérdezni magunkat, hogy ha valaki a szemünkbe mondja a hibáinkat, esetleg olyan dolgokkal illusztrálva, amiknek ő szem- és fültanúja volt, milyen könnyen vagy nehezen viseljük azt el. Nem ő lesz-e a csúnya bácsi, csúnya néni csak azért, mert igazat mondott, ahelyett, hogy azt mondanánk: de jó, hogy még idejében megtudtam, szeretnék megváltozni, és nem így élni tovább.

Az igazsággal szembeni ellenállás és a szeretet nélküliség jellemzi majd az utolsó napokat. Jézus így fogalmazta ezt: "a gonoszság megnövekedik, és a szeretet sokakban meghidegül." (Mt 24,12)

Ennek a szemléltetésére ír az apostol itt egy hosszú listát. Egy kicsikét elemezzük, és ne legyen ez unalmas számunkra. Tizenkilenc jellemvonását sorolja fel ezeknek az utolsó napoknak, de roppant tanulságos az, hogy az első kettő meg az utolsó kettő a szeretettel kapcsolatos. Azt mondja: az fogja jellemezni az embereket mindenekelőtt, hogy önmagukat és a pénzt szeretik. Az utolsó kettő: az fogja jellemezni őket, hogy az élvezeteket szeretik, és Istent nem szeretik.

Különös ez a figyelmeztetés, mintha itt is az Úr Jézus tanítására épülne Pálnak a tanítása, aki az összes parancsolatot ebbe a kettőbe foglalta össze: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből - ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlít ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az összes többi - mondja Jézus.

Jellemző a mai tévtanítókra, hogy némelyek azt terjesztik - könyvet is írtak már erről -, hogy ez a két parancsolat nem kettő, hanem három. Arról szól, hogy szeresd az Urat, szeresd felebarátodat és szeresd önmagadat. Ha három lenne, akkor Jézus nem mondta volna, hogy "e két parancsolattól függ az egész törvény." Azt nem kell nekünk megparancsolni, hogy szeressük magunkat. Más kérdés az, amire a jó szándékú tévtanítók gondolnak, hogy fogadja el az ember magát. Ne legyen mindig kifogása saját maga ellen. Fogadjam el Istentől, hogy nő vagy férfi vagyok, ilyen a külsőm, ilyenek a képességeim stb. Más dolog, hogy elfogadom magamat, és megint más, hogy szeretem magamat. Jézus azt mondja: szeresd az Urat és szeresd a másik embert.

Ez fog hiányozni egyre jobban az utolsó időkben. Nem is tudom, hogy miért mondom ezt jövő időben. Nyugodtan mondhatjuk: ez hiányzik egyre jobban napjainkban. Az Isten iránti őszinte, átgondolt, megalapozott szeretet, és mindaz, ami ebből következne, és az egymás iránti odaadó, áldozatkész, önzetlen szeretet. És hogy ez miért hiányzik, ezt sorolja itt tovább Pál: Isten helyére ezek az emberek más isteneket tesznek. Például: önmagukat. A következő három az önistenítésnek a jellemzője. Lesznek dicsekvők, gőgösek és istenkáromlók.

Óvodás korunk óta, vagy már azt megelőzően ilyenek vagyunk. Amivel csak lehet, dicsekszik az ember. Már csak azért is, hogy egy kicsit feljebb emelje magát, mint a többi. A gőg, dölyf, elbizakodottság sokféle formájával megkeserítjük egymás életét. Az istenkáromlást meg nem is tekintik már bűnnek. Sokan észre sem veszik. Ha valakit szeretettel figyelmeztet az ember - és mindig csak szeretettel szóljunk ilyenkor, ha szólunk -, akkor sokan csodálkoznak. Én, szidtam Istent? Már fel sem tűnik. Hozzátartozik az élethez a dicsekvés, a gőg és az istenkáromlás.

Itt jön öt olyan tulajdonság, amikor fosztóképzővel látta el a szavakat az apostol. Azt írja: szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek és kérlelhetetlenek lesznek. Ez az utóbbi azt jelenti: könyörtelen, akitől hiába kérek bocsánatot, nem számíthatok arra, hogy megbocsát. Egyébként is könyörtelen, csak a saját érdekei számítanak. Keresztülgázol mindenkin úgy, hogy észre sem veszi, vagy még dicsekszik is vele, hogy ő milyen életrevaló.

Ezek azok, amik hiányoznak az életből: a szeretet, hála, szentség, engedelmesség, irgalom. Ha ezek meglennének, egy csomó válóperes eljárásra nem kerülne sor. Ha ezek nem hiányoznának az életből, sokkal kevesebben tolonganának az orvosi várókban. Egészségesebb lenne a szó mindenféle értelmében a társadalom, és egészen más érzésekkel sietnének haza az emberek, akármilyen szerény otthonukba is. De hát ezek hiánycikkek.

És akkor még megemlíti: mértéktelenek, rágalmazók, féktelenek lesznek. A jóra nem hajlandók, árulók, felfuvalkodottak, inkább szeretik az élvezeteket, mint Istent. Most ezeket nem részletezem, de azt hiszem, ha bármelyik napilapot kinyitjuk, akkor csaknem minden oldalán találhatunk illusztrációt ehhez. Itt van az árulás, itt van a képmutatás, itt van a hazugság. Mindenki tudja, hogy nem úgy van, de azért leírják, a nyomdafesték sok mindent elbír. Vezessük félre egymást, tévesszük meg egymást vakmerően, felfuvalkodva, kérlelhetetlenül. És egyre inkább ilyen lesz az élet.

Itt az apostol továbbmegy, és azt írja: mindez a métely befurakodik a gyülekezetbe is, mert a gyülekezetben is kezd elterjedni az, hogy vannak ott olyanok, akik a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadták. A kegyesség a Bibliában az Istenfélelem. Károli Gáspár sok helyen így is fordítja ezt a szót. Kegyes ember az, aki ismeri Istent és éppen ezért őszintén, szívből tiszteli. Aki előtt Isten abszolút tekintély, az Ő szava parancs, és az életét minden tekintetben Isten szavához igazítja. Ez a kegyes ember. Nem tökéletes, vannak bűnei, hibái, vétkezik is, de mihelyt Isten igéjével valaki meginti, akkor az igének mindig igazat ad, és ő változik meg, nem az igét akarja megváltoztatni. Nem azt mondja: az ma már nem érvényes, mert másképp kell érteni. Ez a kegyes ember.

Azt írja az apostol: vannak, akiknél a kegyesség látszata megvan, de annak az erejét megtagadták. Akiknél a vallásos formaságok megvannak, de Isten igéje egyáltalán nem hatotta át az egész gondolkozásukat, szokásaikat, jellemüket. Akiknél a kegyesség látszata megvan. Ők azok, akik tudják, hogyan kellene élni, de egyáltalán nem úgy élnek. Ők azok, akik azonnal tudnak ítélkezni, ha mások házasságáról és családi életéről van szó, de az életük kisebb-nagyobb botlásaink könnyen túlteszik magukat, sőt durva házasságtörést sem tekintenek bűnnek. Ők azok, akik a gyerekeiket vallásosan neveltetik, de ha valamelyik gyermekük Jézus Krisztus elkötelezett tanítványává lesz, megijednek és visszafogják: azért már ilyen őrültséget ne kövessen el egy tizen- vagy huszonéves, hogy naponta kétszer is elmegy a templomba. Meg még hét közben is, és mindennap olvassa a Bibliát. Hova fog ez vezetni?

Mert a kegyességnek csak a látszatát ismerik, de annak az erejét, amikor az valóban összeköt egy embert az élő Istennel, azt nem ismerik és megtagadják. Ők mondogatják Isten nevét, de egyáltalán nem tekintik Úrnak. Szoktak beszélni az imádkozásról, de vagy egyáltalán nem imádkoznak, vagy nem ismerik az igazi imádságnak az erejét. Ők inkább egy intézményhez ragaszkodnak, mint egy élő személyhez, Jézus Krisztushoz. Tisztelnek bizonyos kedves hagyományokat, de nincs igazi lelki közösségük a mi Megváltónkkal. A külső, úgy-ahogy rendben lenni látszik, a kegyesség látszata megvan, de belül - ahogy Jézus mondta a farizeusokról - tele van szennyel és rothadással. Akik a kegyesség látszatát ismerik csak, de az erejét nem, azok kettős életet élnek. Hétfőtől szombatig ugyanúgy, mint a világ. Tulajdonképpen vasárnap is ugyanúgy, mint a világ, csak meg van fejelve, mondjuk egy templomozással, és ettől a kegyesség látszatát sikerül fenntartani.

Ez az újjászületés nélküli vallásosság életveszélyes állapot. Örökélet-veszélyes. Mert becsapja magát is az ember. Azt hiszi, rendben van lelkileg. Azt gondolhatja - bár az ilyenek nem gondolnak az Úr Jézus visszajövetelére -, hogy rendben van, elő van készítve a vele való találkozása, holott ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak. De ezek az emberek becsapnak másokat is, mert a kereső, Istent-kereső, még nem hívő, de vágyakozó ember találkozik egy ilyennel, akinél a kegyesség látszata megvan, de annak az erejéről fogalma sincs, s azt hiszi: ilyenek a hívők. Azt mondja: bocsánat, én ilyen nem akarok lenni. És teljesen igaza van. Olyan ne is legyen! De ha nem lát maga előtt hiteles, krisztusi, újjáteremtett, elkötelezett tanítványt, akkor eltéved. És ez a látszólag keresztyén "útonálló" lesz a számára. Útját állja a Krisztushoz vezető úton.

Ezért írja itt Pál Timóteusnak: Édes fiam, te legyél valódi keresztyén. Hagyd a látszatokat a csudában. Irtsd ki magadból mindazt, ami látszat. Igazi keresztyén legyél! Krisztus éljen benned egyre hatalmasabban.

És ha ilyen lesz Timóteus, akkor milyen lesz? Akkor milyen életet tud felmutatni ott az efézusiaknak? Erről szól ma igénknek a második része. Kétszer is, mégpedig hangsúlyos helyen, a bekezdés elején ott van: "de te ..." Azok így csinálják, vannak egészen istentelenek, vannak vallásoskodók. Mindenfélék vagyunk. "De te ..." Te legyél igazi! Benned maga Jézus jelenjen meg ott Efézusban. És maradj meg mind amellett, amit eddig megismertél, igaznak ismertél, ami formálta az életedet, ami benned Krisztus, az növekedjék. Keresztelő János programja valósuljon meg az életedben: Jézus növekedjen, te meg legyél egyre kisebbé. És akkor egyedül is erősebb leszel, mint ők mindnyájan, mert a benned élő Krisztus erősebb. Ne azt nézd, hogy nyiszlett az alakod, meg fiatal vagy, meg megszólnak, meg megjegyzéseket tesznek, meg magukat milyen okosnak tartják ezek a tévtanítók. Krisztust nézd! Őt mutasd fel, Őróla beszélj, Ő szólaljon meg rajtad keresztül, és úgy élj, hogy az önmagáért beszéljen, és Krisztusra mutasson.

És hogyan lehet ilyen Timóteus? Ez az egyik legfontosabb tanítása mai igénknek. Úgy lehet ilyen, hogy ragaszkodik a szent Írásokhoz, amelyeket gyermekkora óta ismer. És miközben a gonosz emberek és az ámítók továbbmennek a rosszban, tévelyegve és másokat is eltévelyítve, te maradj meg abban, amit tanultál. Amiről megbizonyosodtál. Ne felejtsd el azt sem, hogy kitől tanultad - és itt egy kicsit magáról beszél az apostol. Timóteus lisztrai volt, és Lisztrában kövezték agyon Pált úgy, hogy azt hitték, meghal, és ki is vitték a városból, mert a halottaknak a falun kívül a helyük, és a barátai locsolták fel aztán, és Isten kegyelme megtartotta őt. Timóteus ezt mint gyerek, a saját szülővárosában végignézhette. Erre emlékezteti őt az apostol, hogy amit neked most Efézusban szenvedned kell, az biztos sok, de én annál sokkal többet szenvedtem, de Isten minden bajból kimentett. Te is Őbenne bízzál. Ne ijedj meg a fenyegetésektől, a tényleges szenvedésektől sem, hanem a teljes Írás legyen a te lábad alatt a sziklaszilárd fundamentum. Mert a Szentírás Istentől ihletett és az hasznos: tanításra, feddésre, megjobbításra, igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

Vagyis azt mondja: édes fiam, Timóteus, ebben a szellemi zűrzavarban, amiben élsz, amelyikben olyan kevés igazán hívő keresztyén van körülötted egyelőre (aztán majd - reméljük - egyre többen lesztek Efézusban), a legfontosabb, hogy ismerd a Bibliát. Te gyermekkorod óta ismered. A levél elején írja az apostol: neked hívő édesanyád, imádkozó nagyanyád volt. Te az anyatejjel együtt szívtad magadba az igét. Ez óriási előny ebben a zűrzavarban, amiben élsz. El ne felejtsd, hogy mit tápláltak beléd hívő eleid a Szentírásból! El ne felejtsd, hogy mit tanultál tőlem! Olyan szép, ahogy Pál az emberi személyiség egyre mélyebb rétegeibe megy. Azt mondja: amit láttál tőlem, az hitelesítette azt, amit tanultál, mert ismered nemcsak a tanításomat és az életemet, hanem még a szándékaimat is. A szívem mélyéig láthattál, és nem láttál ellentmondást szó és élet között. Na, próbálj meg ilyen lenni te is, és akkor világítani fogsz abban a nagy szellemi sötétségben. Isten pedig hatalmasan használni fog téged.

Óriási dolog, ha az utolsó napokban, amiben élünk, egy gyerek úgy mehet el otthonról, hogy ismeri a Szentírást. Hogy a napi élelemmel együtt magába szívhatja Isten igaz igéjét, és életének egy későbbi kritikus pillanatában eszébe jut az az ige, ami az életét mentheti meg. Tudnék mondani példákat erre, hogy valakinek a szó szoros értelmében az életét mentette meg egy-egy olyan igen, amit gyerekkorában megtanult és akkor még hitte, aztán jött egy kanyar, eltávolodott esetleg Istentől, de egy kritikus pillanatban eszébe jutott az az Isten, akiről csak azt hallotta a szüleitől, nagyszüleitől, másoktól, "Pál apostolaitól", akik lelki vezetői voltak, hogy hatalmas, hogy szeret minket, hogy gondja van ránk, hogy név szerint számon tart, hogy számíthatunk rá. És egyszer csak a szív mélyéről felszínre jött egy ige, belekapaszkodott abba az igébe, és az megtartotta. Ezért nem luxus az, hogy a gyerekek megismerjék a Szentírást és azon keresztül azt az Istent, aki magát nekünk a Bibliában kijelenti. Aztán utána már csak arra kell bátorítanunk őket, amire itt Pál Timóteust: el ne távolodj tőle! Maradj meg mindabban, amit tanultál. Bizonyosodj meg, amiről pedig egyszer már megbizonyosodtál, abban meg ne válj bizonytalanná, ragaszkodj ahhoz, ha az Isten kijelentésére épült.

Nem tudom, melyikünknek hol van a Biblia az életünk értékrendjében? Egyáltalán fizikailag is hol van otthon a Bibliánk? Mennyire fontos az nekünk? Mi a szerepe, mi a jelentősége? Mi a jelentősége Isten igéjének a család életében? Hogy születnek a döntések? Vajon kérdezzük azt: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjünk, mert csak te tudod, hogy mi jó nekünk igazán? Mit akarsz, hogy a gyerekeink cselekedjenek, mert csak te ismered őket igazán, és te tudod, hol lesznek boldogok és tesznek boldogokká másokat is?

Boldog az a család, ahol ez természetes, magától értetődik, naponta történik, mert ott Isten nem marad néma. Ott valóban tanácsol, és utólag mindenki hálát adhat érte.

Milyenek Isten gyermekei? Olyanok, akik ismerik az igét, és ahhoz igazítják az életüket. Éppen ezért egészen mások, mint azok, akik nem ismerik Istent. Ezért mondják: furcsák a hívők. És tényleg, egyre furcsábbak leszünk, mert egyre messzebb kerül a világ gondolkozása Isten igéjétől.

A hívő nép olyan furcsa, hogy nem hajlandók gyűlölni senkit. Ezt sem, meg annak az ellenségét sem. Olyan furcsa népek a hívők, hogy szeretik a házastársukat, és nem akarják megcsalni soha, és így is boldogok és elégedettek. Olyan furcsák a hívők, hogy nem bálványozzák a gyerekeiket, hanem szeretik őket. Ez ugyan sokkal nehezebb dolog, viszont a gyerekeknek csak ez a jó. Olyan furcsák, hogy még mindig általában sok gyereket vállalnak, és mégsem a gyerekek vannak az életük középpontjában, hanem Isten. Így járnak jól a gyerekeik is. (Ezt a gyerekeik szokták elmondani.) Olyan furcsa emberek, hogy nem a maguk terveit akarják minden áron megvalósítani a gyermekeik életében sem, hanem a teremtő Istent kérdezik: mik az Ő tervei. Olyan furcsák, hogy nem féltékenyek Istenre, és ha a gyerekeik megszeretik az Úr Jézust, akkor annak örülnek; ha netalán még ilyet mondanak, hogy jobban szeretem az Úr Jézust, mint téged, akkor sem sértődnek meg, mert tudják, hogy így jár jól a gyerek is, a szülő is, és ez úgyis másfajta szeretet, és ez tesz a helyére mindent. A hívők nem sikeres embert akarnak faragni a gyerekeikből minden áron, hanem Istennek engedelmes emberré próbálják formálni őt. Nem feltétlenül gazdaggá akarják tenni, hanem arra vágynak, hogy irgalmas szíve legyen, mivelhogy az Úr Jézusnak az volt, és szeretnék, hogy hozzá hasonlítson. Nem a munkakörülmények miatt panaszkodnak örökké, hanem igyekeznek minőségi munkát végezni, akárhova kell is állniuk. Egyáltalán a minőségre igyekeznek erkölcsi téren is, az emberi kapcsolataikat tekintve, minden tekintetben.

Ezért tűnik fel az ő életük ebben a világban az utolsó napokban. Ezért súgnak össze sokszor a hátuk mögött, hogy így is lehet élni, vagy inkább megkérdezik: vajon hogy lehet így élni és megélni? A tények azt mutatják: megélnek. Furcsák ők, mert mindennél jobban szeretik Jézust, és éppen ezért ezek a fosztóképzős értékek nem hiányoznak az életükből. Megvan a mértéktartás, a szeretet, a mások iránti tisztelet, családon belül is az egymás iránti tisztelet. Ezért persze egyre több szenvedésben is van részük. Egyre nehezebb igazi hívőnek lenni. Akinél csak a kegyesség látszata van meg, de annak az erejét nem ismeri, annak nem nehéz, - de azoknak egyre nehezebb, akik következetes Krisztus-tanítványok ma is, és egyre nehezebb lesz. Erről is szól itt Pál apostol.

Furcsa lelkigondozás ez, amiben Timóteust részesíti, mert ha közönségesen akarnám fogalmazni, akkor mondhatnánk azt: fel a fejjel Timóteus, lesz ez még rosszabbul is! De nekünk tudnunk kell, hogy lesz ez még rosszabbul is. Egyre nehezebb lesz Jézushoz tartozni, de ama napon, amikor Ő majd megjelenik, akkor mindenki megbizonyosodhat arról, hogy csak így volt érdemes eltölteni ezt a rövid életet. Őhozzá ragaszkodva, Őt mindig előre engedve (a kegyesség szó ezt is jelenti, hogy valakit előre engedek és követem), Őt tisztelve, Őt követve, Őt képviselve.

Erre hív minket ma este is. El kell dönteni mindannyiunknak, mi ér többet. Az, ami ideig-óráig kellemesebbnek látszik, - vagy az, ami már itt is, és majd az örökkévalóságban is igazi érték marad. Isten ránk ilyen igazi értékeket bíz. Ezekkel gazdagíthatjuk egymást már most, és ezeknek a gazdagsága teljesedik ki majd odaát is.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy van mihez ragaszkodnunk. Köszönjük a te igaz igédet. Köszönjük, hogy kijelentetted magadat. Köszönjük, hogy gondoskodtál arról, hogy le is írják. Köszönjük, hogy a történelem viharai között is megőrizted sértetlenül, hamisítatlanul. Vallhatjuk mi is, hogy az az Írás tőled ihletett, és hasznos mindarra, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban.

Köszönjük mindazt, amit belőle már a magunkévá tehettünk. Olts a szívünkbe igazi vágyat, egészséges szomjúságot a te igaz igéd élő vize után. Add, hogy valóban bölcsekké tegyen minket. Segítsen eligazodni ebben a dzsungelben, amiben nap mint nap járunk. Formálj minket a te igéddel továbbra is, és adjál szót a mi szánknak megnyitásakor, hogy másokban is tudjuk tartani a lelket, mint ahogy Pál Timóteusban a te igéddel.

Szeretnénk elvetni minden közhelyet. Elvetni a magunk bölcselkedését és üres szólamait, és szeretnénk, ha a Krisztus beszéde lakoznék bennünk gazdagon. Olyan gazdagon, hogy az jöjjön ki a szánkon is. Segíts elkezdenünk ezt a gazdagodást.

Köszönjük, hogy reád bízhatjuk a jövő hetünket is. Engedd, hogy világítsunk ott, ahova állítottál. Köszönjük, hogy felelősekké tettél minket másokért is. Segíts, hogy erősítsük őket. Add, hogy ehelyett a sok hitványság helyett, amiről itt olvastunk ebben a hosszú listában, hadd teremje a mi életünk a lélek gyümölcsét gazdagon. Ami szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás. Segíts minket ezekkel táplálni másokat.

Segíts most ebben a csendben őszintén beszélni veled.

Ámen.