PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. november 16.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


3. ISTEN AKARATA


Alapige:Kol 1,9-14

Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az Ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében. Erősödjetek meg minden erővel az Ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.

Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és Ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, hálásan köszönjük, hogy ezen a vasár-napon is magad elé engedsz minket.

Köszönjük, hogy amögött, hogy itt vagyunk, a te szeretetteljes hívásod van. Köszönjük, hogy te támasztasz vágyat a szívünkben magad után, és egyedül te tudod kielégíteni ezt a sóvárgást bennünk.

Köszönjük, hogy tőled kaphatunk olyan igét, ami nemcsak ismereteinket gyarapítja, és nemcsak segít eligazodni az élet rengetegében, hanem ami egészen újjáteremti a belső világunkat, lelkünket, életünket. Mindaz, ami bennünk szép, tiszta és nemes, Atyánk, a te igédnek a gyümölcse.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy kevés jó gyümölcsöt terem az életünk. Olyan sokszor már magunk is szégyelljük, hogy nem tudjuk azt adni a körülöttünk élőknek, amire szükségük lenne. Hogy újra és újra kiderül: könnyű kihozni bennünket a béketűrésből, hogy szeretetünk is hamar elér határaihoz, és egyáltalán van határa. Hogy belekeveredik sok számítás és önzés. Olyan könnyen nyílik a szánk hazugságra. Olyan sok feleslegeset beszéltünk az elmúlt héten is, és olyan keveset beszéltünk veled, keveset beszéltünk neked másokról, azokról, akikért felelőssé tettél minket. Isten, légy irgalmas nekünk bűnösöknek!

Alázatosan kérünk, segíts most úgy elcsendesedni előtted, úgy átélni jelenlétedet, hogy a te igéd a szívünkig érhessen. Kérünk, valóban te légy, aki szólsz, mert ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig, ha érhet, de szívig nem mehet.

Ajándékozz meg minket olyan igével, ami a te szádból származik, és ami elvégzi azt, amit te ma el akarsz végezni bennünk. Oly nagy szükségünk van rád. Ajándékozz meg vigasztalásoddal. Bátoríts minket, vagy törd össze a keménységünket, de ne engedd, hogy ilyenek maradjunk, amilyenek vagyunk.

Köszönjük, hogy már most olyanoknak látsz, akikké majd leszünk a te újjáteremtő munkád nyomán. Végezd ezt a munkát kegyelmesen most is bennünk.

Ámen.


Igehirdetés

Annak az igeszakasznak, amit múlt vasárnap olvastunk a Kolosséi levélből, a központi mondanivalója ez volt: igazán megismertétek az Isten kegyelmét. Arról írt ott az apostol, hogy miben mutatkozott meg a kolosséi keresztyének életében Isten kegyelmének a munkája.

Láttuk, hogy abban, hogy a világból átkerültek Krisztusba, és láttuk, mit jelent ez. Ebben az állapotukban bőségesen jelentkezett életükön a hit, szeretet és reménység gyümölcse, és abban láthatták Isten kegyelmét, hogy Istennek volt szava hozzájuk. Hogy az igazság beszéde, az evangélium hangzott. Küldött valakit abba a pogány városba, aki Jézus Krisztusról hitelesen beszélt nekik, és ennek nyomán ők is hittek Jézusban. Ez jelentette azt, hogy igazán megismerték az Isten kegyelmét.

Itt a folytatásban, a mai szakaszban pedig ez a felszólítás hangzik el: "... tökéletesen ismerjétek meg az Isten akaratát..." Isten munkája mindig azzal kezdődik, hogy megismerhetjük az Ő kegyelmét, de ez mindig azzal folytatódik, hogy utána meg kell ismernünk az Ő akaratát. Isten kegyelme munkálkodik először bennünk, aztán munkálkodni akar általunk, használni akar minket mások javára. Először megdolgoz minket a kegyelem, kicseréli a szívünket, a kőszív helyére hússzívet ad, utána pedig megdolgoztat, használni akar Isten bennünket.

A kegyelem megismerése azt jelenti, hogy megtudom, mit tett Isten értem; az Ő akaratának megismeréséből pedig az következik, megtudom, mit kell tenni nekem mint az Ő megváltottjának. A sorrend felcserélhetetlen. Az soha nem működik, hogy elkezdek sok jót cselekedni, és ezért mintegy jutalmul, kapom Isten kegyelmét, mert magamtól képtelen vagyok megérteni is és cselekedni is az Ő akaratát. A sorrend mindig az, hogy Isten az Ő kegyelmével újjáteremt, és mint újjáteremtett ember, képes vagyok érteni és cselekedni az Ő akaratát.

A krisztusi életnek ugyanolyan szívverése van, mint ahogy a testünket az tartja életben, hogy a szívünk összeszorul, elernyed, összeszorul, elernyed, és ezt évtizedeken át, akár száz évig is ismétli. Jézus is azt mondja először: jöjjetek énhozzám, és utána ugyanezeknek azt mondja: menjetek el a pogányokhoz. Először így szól: hallgassátok, amit mondok, utána így: hirdessétek, amit mondtam. Ahogy a múltkor fogalmaztuk röviden: vedd és vidd! Hidd, amit Ő mond, és utána éld, élj aszerint.

Csodálatos tisztasággal, a Szentlélek ihletése alatt fogalmazta ezt meg Pál apostol az Efézusi levélben. Ebből az igéből éppen tegnap írtunk dolgozatot a konfirmandusokkal, és ezt mindenkinek tudnia kellene szó szerint: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket Isten előre elkészített, hogy azokban járjunk" (Ef 2,8-10).

Ez a sorrend. Kapok egy nagy ajándékot Istentől minden érdemem nélkül. Kegyelemből adja az üdvösséget, amit a hitemmel megragadok. Még nem csináltam semmit. Ajándékba kapom minden hozzájárulásom nélkül az üdvösséget, de ebből az következik, hogy utána azokat a jó cselekedeteket végezzem egész életemben, amelyeket szintén Isten készített el, - tehát ez is kegyelem, hogy így tölthetem el az életemet, és nem hiábavalóságokkal. És az is az Ő kegyelme, hogy képes vagyok elvégezni azokat a jó cselekedeteket, amiket Ő készített el nekem, hogy azokban járjak.

A Heidelbergi Káté is utolérhetetlen szépséggel fogalmaz: "lehetetlen, hogy akik igaz hit által a Krisztusba oltattak, a háládatosság gyümölcseit ne teremjék." Mert aki valóban új életet kapott Krisztustól, annak a szívében olyan hála fakad fel, ami egy életen át arra indítja, hogy Istennek kedves életet éljen.

Előbb megteremti bennünk Isten a hitet, és ez a hit megtermi a krisztusi erkölcsöt. De az erkölcs mindig már gyümölcs. A rossz fának rossz gyümölcse van. A hitvány fa nem is terem gyümölcsöt. Itt van körülöttünk ez az erkölcs nélküli vagy romlott erkölcsű, erkölcstelen világ. A jó fa termi a jó gyümölcsöt. Akibe Krisztus élete beoltatott, az termi a Krisztusra jellemző cselekedeteket, a jó gyümölcsöket. Ehhez előbb el kell ültetni a fát, aztán néhány évig gondozni úgy, hogy nem terem, és egyszer csak teremni kezd, sokáig és bőségesen.

Isten kegyelmének a felragyogtatása után, amiről a múltkor volt szó, Pál apostol ma három feladatot ad a kolosséi keresztyéneknek, és ezen az igén keresztül Isten ma nekünk is. Azt írja: ismerjétek meg az Isten akaratát, cselekedjétek az Isten akaratát, s ha kell, vállaljatok szenvedést is Isten nevéért. A végén mond még egy rövid, megrendítő imádságot, majd arra is kitérünk röviden.

1. Ismerjétek meg az Isten akaratát. Mert - így kezdi a mai szakaszunkat - mióta hallottunk arról, hogy titeket az Isten kegyelme újjáteremtett, azóta "azért könyörgünk, hogy tökéletesen ismerjétek meg az Ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén."

Ha emlékszünk a sorozatunk első részére, akkor eszünkbe jut, hogy bizonyos rossz szándékú tévtanítók férkőztek be a kolosséi gyülekezetbe és megzavarták az ottani hívőket. Az ő kedvenc kifejezésük volt az ismeret, mégpedig bizonyos titkos ismeret, amihez az ő révükön lehet jutni, és ha valakit ők beavatnak ebbe, akkor juthat el a teljességre, a tökéletességre.

Pál azt mondja: szó sincs róla. Isten kijelentette magát nektek már eddig is. Valamennyire már megismertétek Őt. Ezt az ismeretet nem kiegészíteni kell, hanem elmélyíteni. Ő továbbra is kijelenti magát, megismerhetitek Őt egyre mélyebben. Növekedjetek az Isten ismeretében! (10. v.)

Most, hogy belemélyedtem ennek a szövegnek az elemzésébe, újra elcsodálkoztam azon, hogy mennyire Isten Szentlelke ihlette a szentírókat még a megfelelő kifejezések megválasztásában is. Pál apostol ugyanis itt az ismeretre, az Isten megismerésére (miközben közvetve a gnosztikusokkal vitatkozik), egy olyan szót használ, ami sokkal többet jelent egyfajta intellektuális tevékenységnél.

Nemcsak az az ismeret ez, amikor tanulás révén számomra újabb és újabb elméleti vagy akár gyakorlati ismereteket szerzek meg, hanem ez a kifejezés azt jelenti, hogy aki erre eljut, az mintegy belelát a másiknak a gondolataiba. Az előtt titkok is megnyílnak. Az a másiknak a lényét, a személyének a lényegét ismerheti meg, mégpedig úgy, hogy eközben vele egészen azonosul is. Eggyé lesz. Ez a fajta ismeret: életközösség. Ezt a szót használja mind az Ó-, mind az Újszövetség a házastársak közösségére, a testi közösségére is. Mondok egy mondatot a Biblia legelejéről: "Ismerte Ádám az ő feleségét, Évát, és az teherbe esett és szülte Kaint."

A szexuális közösséget is ilyen finoman és mégis ilyen sokat mondóan fejezi ki. Amikor két ember egészen eggyé lesz, akkor ismeri egyik a másikat. A lelki síkra áttéve, ezt a szót használja itt Pál a hívő ember és a mindenható Isten kapcsolatát tekintve. Azt mondja: nemcsak innen-onnan összeolvasott ismeretekkel akarjuk gyarapítani a tudásunkat. Mi életközösségre akarunk jutni a mindenható Istennel, mivel Ő ezt lehetővé tette. Ő lépett először. Erről volt szó a levél elején a múltkori szakaszban. Akkor mi most egészen kinyitjuk magunkat, és azt mondjuk: jöjj Istenünk. Ha te elfogadsz minket, akkor mi látatlanban elfogadjuk a te akaratodat. Előbb mondunk igent rá, mint ahogy az eszünkkel is felfogjuk. Ezzel a bizalommal tisztelünk és dicsőítünk téged. - Micsoda magasságokban van ez a fajta megismerés attól az alacsonyrendűtől, amit ezek a szerencsétlen tévtanítók kínálgattak ott a kolosséi keresztyéneknek!

Azért nagyon fontos ez, mert itt közöttünk is többen vannak úgynevezett "észhívők", akik sok mindent tudnak Istenről, de nem ismerik Istent, mert nem élnek együtt vele. Nem az a természetes számukra, hogy reggel az első gondolatuk Istenhez száll már. Egészen természetes módon, szinte reflexszerűen kérdezzék: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Hogy az uralja az életüket, az egész életszemléletüket, hogy az jó nekem, amit az én Uram akar, ezért meg akarom ismerni mindig az Ő akaratát. Ha megismertem, akkor nem okoskodom, nem kérdezem, nem akarom kiegészíteni, korrigálni, az értelmem ítélőszéke elé állítani, hanem teljes meggyőződéssel és bizalommal igent mondok rá. Itt erről a fajta ismeretről van szó, és ezek az emberek tudnak azután Isten akarata szerint élni.

Az Isten akaratának megismerése nem azt jelenti, amit sokan úgy gondolnak, hogy most van egy konkrét problémám, nem tudok helyesen dönteni, de szeretnék úgy dönteni, hogy az nekem előnyös legyen: Jöjjön Isten és adja az Ő vezetését. Vajon mit akarhat Ő? És csodálkoznak ezek az emberek, hogy nem értenek meg semmit. Vagy az egyik hívő ezt tanácsolja, a másik azt, és teljesen összezavarodnak. Ez nem így működik, hogy odacitálom Istent és megrendelem nála a tanácsot, amikor nekem szükségem van rá, egyébként pedig semmi közöm hozzá, tudom, hogy mit kell tennem, csak most éppen nem tudom. Jöjjön és segítsen! Nem ez az Isten akaratának a megismerése.

Először az Isten átfogó akaratát kell egészen a magunkévá tenni. Ilyeneket: Jézus mondta: "Az az Istennek akarata, hogy higgyetek abban, akit Ő elküldött" mégpedig ennek a bibliai tartalmát tekintve. Vagy Pál azt írja a thesszalonikaiaknak: "Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek és magatokat a paráznaság minden formájától megtartóztassátok." Meg még néhány ilyen alapvetőt, átfogót említhetnénk. Aki ilyen értelemben egyre inkább megismeri Istent, az fogja majd megérteni a hétköznapok konkrét útelágazásainál is, hogy melyik az útja.

Ez az első tehát, amit az apostol itt mond. Tökéletesen ismerjétek meg az Isten akaratát.

2. De azonnal folytatja: amit megismertetek, azt kezdjétek el cselekedni.

Mit jelent ez konkrétan? "Éljetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az Ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel. Eközben növekedtek majd az Isten megismerésében." Ez a keresztyén etika. Előbb megalapozza a hitünket és növeli azt az Ő igéjével, aztán a hit, mint egy fa, elkezd teremni. Mégpedig reá jellemző gyümölcsöket: Krisztushoz hasonló cselekedeteket.

Ezzel azt mondja itt az apostol a kolosséiaknak és most nekünk is: ha ti már a Krisztusban vagytok és Ő tibennetek, akkor ez látszódjék meg az életeteken, a beszédeteken, a gesztusaitokon, a döntéseiteken, cselekedeteiteken, emberi kapcsolataitokon, az időbeosztásotokat, pénzbeosztásotokat, minden-minden hétköznapi dolgot ez határozza meg. Ezt tartsátok szüntelenül szem előtt. Amit már megismertem Isten akaratából, mit jelent most ebben a helyzetben aszerint cselekednem.

Eddig a cselekedeteink nem voltak fontosak. Eddig az volt a fontos, amit Isten cselekedett értünk. Mivel azonban Ő ilyen hatalmasan cselekedett, hogy újjáteremtett, most már úgy cselekedjünk, hogy ehhez méltó legyen, hogy ebből következzék, hogy az életünket látva, rá lehessen ismerni arra a Krisztusra, aki bennünk lakozik.

Ezért olvastam fel Jézus példázatát, ahol azt mondja: "Maradjatok énbennem és az én igéim tibennetek, és akkor sok gyümölcsöt teremtek, és ezzel dicsőítitek Istent." (Jn 15). Majd később: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy gyümölcsöt teremjetek." Erre rendelt, ez a célja a megváltásnak. Hogy lehessen szedni másoknak az életünk fájáról olyan tápláló gyümölcsöket, amiket csak egy újjászületett ember tud adni ennek a világnak. Hogy akár meg is tépázhassák az életünk fáját, és nem fogunk megsértődni. Hogy tudjunk berendezkedni arra: adni, adni, adni. Egyoldalúan is, és nem várunk érte hálát sem. Hiszen erre rendelt a mi Urunk. Abból, hogy Ő az életét adta értünk, egész természetesen ez következik, hogy mi is szépen az életünket adjuk másokért. Rámegy a kényelmünk, esetleg az egészségünk arra, hogy gyümölcsöt termünk és szolgálunk úgy, ahogyan Ő szolgált.

Szemléltetésképpen hadd tegyek egymás mellé két igét. Azért éppen ezt a kettőt, mert könnyű megjegyezni. Az egyik a Jn 3,16, a másik az 1Jn 3,16. A Jn 3,16-ot remélem a legtöbben tudják: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." És mi következik ebből? Az, ami az 1Jn 3,16-ban van, ami így hangzik: "Abból ismerjük a szeretetet, hogy Ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért."

Ő az életét adta értünk. Mi még semmit nem tettünk. Ő egyedül megoldotta az életünk és örök életünk kérdését. De ebből következik valami. Egészen pontosan az: "...ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért." Nem úgy, mint Jézus a kereszten, hogy egy alkalommal és tökéletesen, hanem talán úgy, hogy egy életen át csendesen odaáldozzuk magunkat azokért, akik közé tett minket, és akiknek szolgálhatunk. Követelőzés, keserűség nélkül, mert erre rendeltettünk. És aki ezt végzi, az meg fogja tapasztalni, hogy eközben örömet is kap, mert azt végzi, amire rendeltetett. A helyén van. Nem azt sajnálja, hogy megint nekem kell szolgálnom, meg ezt végeznem, azt végeznem, meg örökké gyümölcsöt szednek rólam, hanem annak örül, hogy van gyümölcs az életén és van mit szedniük róla, és azt a Krisztust dicsőíti, akinek ez az egész köszönhető.

Ezt részletezi itt az apostol így: "Éljetek méltóan az Úrhoz teljes mértékben az Ő tetszésére és teremjétek a jó cselekedetek gyümölcseit."

3. Tehát: ismerjétek meg az Ő akaratát, cselekedjétek az Ő akaratát, - és egyszer csak, mintha törés lenne, ezt írja: legyetek készek szenvedést is vállalni Őérte.

Erre vonatkozik ez a vers: "Erősödjetek meg minden erővel az Ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre."

Ez is vitabeszéd, mert a gnosztikusok nagyra voltak azzal, hogy ők tudnak olyan erőt adni azoknak, akik az általuk terjesztett hamis ismereteket elsajátítják, hogy ember feletti képességeik is lesznek. Pál válasza: nincs rá szükségünk. Nekünk a mindenható Isten ad erőt és minden erővel megerősít minket. Mire?

Ahol ez a két szó szerepel az Újszövetségben: állhatatosság és hosszútűrés, ott mindig arról van szó, hogy a hívőknek Jézusért vagy Istenért szenvedést kell vállalniuk. Az állhatatosság azt jelenti, hogy az eseményekkel szemben kész ellenállni a hívő, és megmaradni Krisztusban. Tehát minden körülmények között, akárhogyan alakulnak, ő megmarad Krisztus mellett. A hosszútűrés szó meg mindig az emberekkel szembeni ellenállást és megállást jelzi. Tehát nem lehet kizökkenteni őt a Krisztussal való közösségből. Nem lehet megzavarni a hitében és a bizonyosságában. Hűséges marad Krisztushoz minden körülmények között.

De miért kell szenvedniük a hívőknek? Szintén a János 15-ben (ezért kértem, hogy olvassuk el otthon végig) Jézus részletesen elmondja ezt. Tanításának summája ez: Ő annyira idegen ebben a világban, hogy a világ nem tudja elviselni Őt. Miért? Azért, mert ez a világ idegenedett el Istentől annyira és távolodott el gondolkozásában és életvitelében az eredetitől, az istenitől, hogy amikor Jézus az eredetit hozta ide, és benne a mindenható Isten jelent meg, akkor kiderült, hogy valóban ég és föld. "Földivé", sőt alagsorivá vált ez a világ, Jézus pedig hozta a mennyei világosságot. Olyan nagy sötétség van ezen a világon a szó többféle értelmében, hogy a legkisebb világosság is leleplezi a sötétséget, hát még ha a világ Világossága jelenik meg, ezért nem tudják Őt elviselni. Ezért haragszik a világ Jézusra és a hívőkre.

Eszembe jutott egy régi orosz költő verse, amit még középiskolás koromban olvastam valahol. Remélem, jól idézem. Így hangzik:

Hogy este lett a régi kert felett,
Egy sárgaarcú csúnya, vén bagoly
Egy szentjánosbogárkát kergetett.

Hol vagy, gazember, piszkos, ronda állat?
Most elkaplak, kitátom rád a számat,
S körmöm közt téplek el, ha megtalállak.

És akkor a bokorban valahol
Így szólt a kis bogár: Miért e hang?
Mit vétettem neked, te vén bagoly?
Világítasz, bitang!

Ezért haragszik a világ Jézusra és azokra, akiknek az élete már fényt fogott a Világ Világosságától és világítanak ebben a világban. Mert körülöttük sok minden lelepleződik és kiderül, hogy nélkülük sötét van a világban.

Aki tehát Jézushoz közel van, annak feltétlenül részesednie kell az Ő szenvedéseiben is. De éppen ezért jelent ezeknek a hívőknek egyenesen örömöt, kitüntetést, ha Krisztusért valami szenvedést vállalhatnak, mert azt mutatja, hogy közel vannak hozzá. Kiírtam egy sor igét, de most nem akarom ezeket idézni. Legfeljebb egyet említek. Pál írja a Filippi levélben: "Mert nektek megadatott az a kegyelem, hogy ne csak higgyetek Jézusban, hanem szenvedjetek is Őérte" (l,29-ben).

A hívők nem keresik a mártíromságot, nem annak örülnek, hogy ütik őket, hanem annak örülnek, ha Krisztusért ütik őket, mert ez mindig azt jelenti, hogy a Krisztusnak szánt ütésből kaptak ők is valamennyit. Tehát közel vannak hozzá, és ez a közelség ad nekik nemcsak erőt a szenvedés elhordozásához, hanem ez képesíti őket arra a furcsaságra, amit alapigénk is mond, hogy "örömmel viseljétek ezt". (Zsid 10,32-34, 1Pt 2,20-21)

Péter és János a Nagytanács előtt van, meg akarják tiltani nekik, hogy Jézusról beszéljenek. Azt mondják: ezt nem ígérjük meg, mert amit láttunk és hallottunk, azt szóljuk. Akkor összeverik őket, újra megfenyegetik és elengedik. Ott olvassuk ezt: "És ők örömmel jöttek ki a hatóság elől, hogy a Jézus nevéért gyalázatot kellett szenvedniük" (ApCsel 5,41). Nem hibbantak meg, nem a szenvedésnek örültek, a Krisztus-közelségnek örültek. Annak, hogy még az érte vállalt szenvedés sem szakíthatta el őket Krisztustól.

Ezért fontos, hogy vállalja valaki ezt a fajta szenvedést. Úgy, ahogy vállalták gályarab őseink, amikor az ellenreformációban összeszedték Dunántúl evangélikus és református gyülekezeteinek a prédikátorait és tanítóit, és Pozsonyba a vésztörvényszék elé állították őket. Újra és újra elhangzott az ígéret, hogy ha katolizálnak, akkor mehetnek haza. És ugye a család, a gyerekek, a gyülekezet, nem jobb lenne mégis folytatni a munkát? A túlnyomó többségük azonban inkább vállalta a szenvedést, a bizonytalanságot, de az Isten igéjéből felismert igazságot nem tagadták meg. Krisztust nem voltak hajlandók megtagadni.

Azután idős embereket Pozsonyból lehajtottak Nápolyba, keresztül az Alpokon. Sokan közülük útközben meghaltak. Akik életben maradtak, azok húzták az evezőket a gályákon. Vaskörtével volt kipöckölve a szájuk, hogy ne beszélhessenek. Ostorral verték a hátukat. Amikor a pöcköt étkezéskor kivették a szájukból, egymást biztatták gyönyörű zsoltárénekekkel meg igékkel, hogy mindvégig állhatatosan maradjanak meg Krisztus mellett. Úgy, ahogy itt szó van róla.

Azt mondja tehát az apostol: ismerjétek meg az Isten akaratát a vele való együttélés során, cselekedjétek Isten akaratát, és ha kell, legyetek készek szenvedést is vállalni érte.

Itt a végén még mond egy rövid hálaadást: "Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és Ő vitt át minket szeretett Fiának országába."

Itt is minden szónak külön mondanivalója van. Most ezt nem részletezem. Ez is vita az ellenséggel, a tévtanítókkal, mert ők mondták azt, hogy kolosséi hívők, így még nem vagytok alkalmasak arra, hogy az Isten országába bemenjetek, hanem majd mi teszünk titeket alkalmasakká.

Erre Pál ezt feleli: elkéstetek. Isten alkalmasakká tett minket az Ő országára, hogy az Ő világosságában részesüljünk, hogy lássuk Őt itt és az örökkévalóságban, hogy a szentek öröksége a mienk legyen. Isten fiai öröklik az Atyának a kincseit, és akkor sorolja: kiszabadított minket, átvitt az Ő Fiának országába. Jézus kifizette az Ő vérével, maga feláldozásával a váltságot, jogilag és gyakorlatilag - de iure, de facto minden rendben van, tökéletesen elrendezte a sorsunkat: múltunkat, jelenünket, jövőnket. Köszönjük, semmiféle kiegészítésre nem szorulunk. Jézus tökéletes váltságot mutatott be értünk, és mi ennek az örömében élünk, és ha kell, ezzel az örömmel szenvedünk Jézusért.

Hadd fejezzem be egy személyes vallomással. Életem legmegrendítőbb tapasztalata és teljes bizonyossága ez az utolsó néhány mondat, ami itt van. Az, hogy az igazságos Isten Jézus Krisztus kínhaláláért nekem is minden bűnömet tökéletesen megbocsátotta, azokat is, amiket eddig követtem el, és azokat is, amiket ez után fogok elkövetni. És kiszabadított engem is a sötétség hatalmából, mindenféle babonaságaim, okkult bűneim, a természetgyógyászattal való kacérkodásom, a jógázásom és minden egyéb sötétségnek a következményeiből; és engem, nyomorult bűnöst, alkalmassá tett az Ő országára, és Jézusért szentté nyilvánított.

Ezért jelent nekem olyan sokat az, amiről a mai ige szól, és éppen ezért hálából mindent elkövetek azért, hogy élhessek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az Ő tetszésére, és teremjek gyümölcsöt mindenféle jó cselekedettel. És ha ebből bármi is sikerül, tudom, hogy ez is az Ő kegyelmének a munkája, és nem az én érdemem. Éppen ezért legyen érte egyedül Övé a dicsőség.


Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük mindazt, amit érettünk tettél, és amit nekünk kínálsz.

Dicsőítünk téged, Jézus Krisztus, Istennek Báránya, hogy mindennek az árát te fizetted meg. Nem arannyal vagy ezüsttel, hanem a te drága véreddel. Magasztalunk téged ezért.

Köszönjük, hogy értelmesen tölthetjük el a testben hátralevő időnket, mint akik hozzád méltóan járunk, teljes tetszésedre, sok gyümölcsöt teremve, jó cselekedetekkel.

Megvalljuk, Urunk, hogy sokszor megpróbáltuk ezt mi nélküled is, aztán hol sikerült, hol nem, s ha sikerült is, elbíztuk magunkat, magunknak tulajdonítottuk az érdemet.

Köszönjük a te világos igédet, hogy semmi érdemet nem szerezhetünk előtted, egyedül a mi Megváltónk érdeme számít neked.

Segíts ezt komolyan vennünk. Hadd teljék meg a szívünk hálával ezért. Ez a hála indítson minket arra, hogy valóban egyre jobban meg akarjuk ismerni a te akaratodat, egyre jobban cselekedni akarjuk azt, és készek vagyunk, ha kell, szenvedést is vállalni érted. Inkább bármiről lemondunk, csak tőled el ne szakíthasson minket senki és semmi. Segíts ebben állhatatosan megállni teljes hosszútűréssel, örömmel.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk mindnyájan a legszemélyesebb problémáinkat is, hálánkat és kéréseinket. Köszönjük, hogy kérhetünk tőled nagy csodákat, különleges szabadításokat is, mert neked ma is minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Taníts meg minket ilyen hittel imádkozni és így is dicsőíteni téged. Ebben a csendben is hadd folytassuk magunkban az imádságot.

Ámen.